Sextus Empiricus: Against Those in the

Disciplines: Translated with

Introduction and Notes Sextus
Empiricus
Visit to download the full and correct content document:
https://ebookmass.com/product/sextus-empiricus-against-those-in-the-disciplines-tran
slated-with-introduction-and-notes-sextus-empiricus/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

Sextus Empiricus: against those in the disciplines

First Edition Bett

https://ebookmass.com/product/sextus-empiricus-against-those-in-
the-disciplines-first-edition-bett/

Five Modes of Scepticism: Sextus Empiricus and the

Agrippan Modes Stefan Sienkiewicz

https://ebookmass.com/product/five-modes-of-scepticism-sextus-
empiricus-and-the-agrippan-modes-stefan-sienkiewicz/

■asdai Crescas: Light of the Lord (Or Hashem):

Translated with Introduction and Notes — ■■■■■ ■■■■■■■
■■■ ■■■■ ■asdai Crescas

https://ebookmass.com/product/%e1%b8%a5asdai-crescas-light-of-
the-lord-or-hashem-translated-with-introduction-and-notes-
%d7%97%d7%a1%d7%93%d7%90%d7%99-
%d7%a7%d7%a8%d7%a9%d7%82%d7%a7%d7%a9%d7%82-%d7%90%d7%95%d7%

Sextus Julius Frontinus and the Roman Empire John D.

Grainger

https://ebookmass.com/product/sextus-julius-frontinus-and-the-
roman-empire-john-d-grainger/
The Life of Mashtots' by His Disciple Koriwn:
Translated from the Classical Armenian with
Introduction and Commentary Abraham Terian

https://ebookmass.com/product/the-life-of-mashtots-by-his-
disciple-koriwn-translated-from-the-classical-armenian-with-
introduction-and-commentary-abraham-terian/

The Oxford Annotated Mishnah: A New Translation of the

Mishnah with Introduction and Notes Shaye J.D. Cohen

https://ebookmass.com/product/the-oxford-annotated-mishnah-a-new-
translation-of-the-mishnah-with-introduction-and-notes-shaye-j-d-
cohen/

Essential Notes in Pain Medicine (Oxford Speciality

Training-Rev Notes) (Sep 14, 2022)_(0198799446)_(Oxford
University Press).pdf Enrique Collantes Celador

https://ebookmass.com/product/essential-notes-in-pain-medicine-
oxford-speciality-training-rev-notes-
sep-14-2022_0198799446_oxford-university-press-pdf-enrique-
collantes-celador/

Peter’s Letters to his Kinsfolk: The Text and

Introduction, Notes, and Editorial Material John Gibson
Lockhart (Editor)

https://ebookmass.com/product/peters-letters-to-his-kinsfolk-the-
text-and-introduction-notes-and-editorial-material-john-gibson-
lockhart-editor/

The High Notes Danielle Steel

https://ebookmass.com/product/the-high-notes-danielle-steel/
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

Sextus Empiricus
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

Sextus Empiricus
Against Those in the Disciplines

Translated with introduction and notes by

Richard Bett

1
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

3
Great Clarendon Street, Oxford, OX2 6DP,
United Kingdom
Oxford University Press is a department of the University of Oxford.
It furthers the University’s objective of excellence in research, scholarship,
and education by publishing worldwide. Oxford is a registered trade mark of
Oxford University Press in the UK and in certain other countries
© Richard Bett 2018
The moral rights of the author have been asserted
First Edition published in 2018
Impression: 1
All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in
a retrieval system, or transmitted, in any form or by any means, without the
prior permission in writing of Oxford University Press, or as expressly permitted
by law, by licence or under terms agreed with the appropriate reprographics
rights organization. Enquiries concerning reproduction outside the scope of the
above should be sent to the Rights Department, Oxford University Press, at the
address above
You must not circulate this work in any other form
and you must impose this same condition on any acquirer
Published in the United States of America by Oxford University Press
198 Madison Avenue, New York, NY 10016, United States of America
British Library Cataloguing in Publication Data
Data available
Library of Congress Control Number: 2017964295
ISBN 978–0–19–871270–1
Printed and bound by
CPI Group (UK) Ltd, Croydon, CR0 4YY
Links to third party websites are provided by Oxford in good faith and
for information only. Oxford disclaims any responsibility for the materials
contained in any third party website referenced in this work.
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

Contents

List of Abbreviations vii

Introduction 1
Note on the Text and Translation 25
Outline of Argument 30

Sextus Empiricus: Against Those in the Disciplines

Book 1 39
Introduction to the entire work 39
General arguments against the disciplines 41
Against the Grammarians 49
Book 2: Against the Rhetoricians 127
Book 3: Against the Geometers 155
Book 4: Against the Arithmeticians 184
Book 5: Against the Astrologers 194
Book 6: Against the Musicians 219

Persons Referred to in Against Those in the Disciplines 237

Glossary 247
Parallels between Against Those in the Disciplines
and Other Works of Sextus 253
Bibliography 255
Index 261
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

List of Abbreviations

Note: proposals for changes to the Greek text that are attributed in the
notes to scholars by last name alone, where those names are not included
in this list, are recorded in Mau’s apparatus criticus. Scholarly works
cited by author and date are included in the Bibliography.

Bekker Sextus Empiricus, ex recensione Immanuelis

Bekkeri (Berlin: Reimer, 1842)
Blank Sextus Empiricus, Against the Grammarians,
translated with an introduction and commentary
by David Blank (Oxford: Clarendon Press, 1998)
Bury Sextus Empiricus, Against the Professors, with an
English translation by the Rev. R.G. Bury
(Cambridge, MA: Harvard University Press,
1949—vol. 4 of complete Loeb series of Sextus)
CAG Commentaria in Aristotelem Graeca (Berlin:
Reimer, 1882–1909, multiple volumes)
Davidson Greaves Sextus Empiricus, Against the Musicians: a new
critical text and translation on facing pages, with
an introduction, annotations, and indices
verborum and nominum et rerum by Denise
Davidson Greaves (Lincoln, NE: University of
Nebraska Press, 1986)
Diels Doxographi Graeci, collegit, recensuit,
prolegomenis indicibusque instruxit Hermannus
Diels (Berlin: Reimer, 1879)
DK H. Diels and W. Kranz, Die Fragmente der
Vorsokratiker (Berlin: Weidmann, 6th edition
1951)
Fabricius Sexti Empirici Opera Graece et Latine:
Pyrrhoniarum institutionum libri III cum Henrici
Stephani versione et notis, Contra mathematicos
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

viii LIST OF ABBREVIATIONS

sive disciplinarum professores, libri VI, Contra

philosophos libri V, cum versione Gentiani
Herveti, Graeca ex mss. codicibus castigavit,
versiones emendavit supplevitque et toti operi
notas addidit Johannis Albertus Fabricius (Leipzig:
Kuehniana, revised edition 1840–1—originally
published 1718)
Heintz Werner Heintz, Studien zu Sextus Empiricus
(Halle: Max Niemeyer Verlag, 1932)
Helmreich Claudii Galeni Pergameni Scripta Minora, vol. 3,
ed. Georg Helmreich (Leipzig: Teubner, 1893)
Jürß Sextus Empiricus, Gegen die Wissenschaftler Buch
1–6, aus dem Griechischen übersetzt, eingeleitet
und kommentiert von Fritz Jürß (Würzburg:
Königshausen & Neumann, 2001)
Kassel-Austin Poetae Comici Graeci, ed. R. Kassel and C. Austin
(Berlin/New York: de Gruyter, 1983)
Kock Comicorum Atticorum Fragmenta, ed. Theodor
Kock, 3 vols. (Leipzig: Teubner, 1880–8)
Kühn Galeni Opera Omnia, 20 vols. (Leipzig, 1819–33;
reissued 1965, Hildesheim)
LS A.A. Long and D.N. Sedley, The Hellenistic
Philosophers, 2 vols. (Cambridge: Cambridge
University Press, 1987)
LSJ Liddell–Scott–Jones, A Greek–English Lexicon
(Oxford: Clarendon Press, 1968 and subsequent
printings—revised supplement, 1996)
M Sextus Empiricus, Adversus Mathematicos
(see Introduction, Section 1)
Mau Sexti Empirici Opera, vol. 3 (Leipzig: Teubner,
1961)
Nauck August Nauck, Tragicorum Graecorum
Fragmenta, 2nd edition 1889, reprinted with a
supplement by Bruno Snell (Hildesheim: Georg
Olms Verlagsbuchhandlung, 1964)
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

LIST OF ABBREVIATIONS ix

OCD S. Hornblower, A. Spawforth, and E. Edinow

(eds.), The Oxford Classical Dictionary, 4th edition
(Oxford: Oxford University Press, 2012)
OED The Compact Edition of the Oxford English
Dictionary (Oxford: Oxford University Press,
1971)
Pellegrin et al. Sextus Empiricus, Contre les professeurs:
introduction, glossaire et index par Pierre
Pellegrin, traduction par Catherine Dalimier,
Daniel Delattre, Joëlle Delattre, et Brigitte Pérez,
sous la direction de Pierre Pellegrin (Paris:
Éditions du Seuil, 2002)
Pfeiffer Callimachus, ed. Rudolf Pfeiffer (Oxford:
Clarendon Press, 1949–53)
PH Sextus Empiricus, Outlines of Pyrrhonism (see
Introduction, Section 1)
Spinelli Sesto Empirico, Contro gli astrologi, a cura di
Emidio Spinelli (Naples: Bibliopolis, 2000)
SVF H. von Arnim, Stoicorum Veterum Fragmenta,
3 vols. (Leipzig: Teubner, 1903–5)
TLG Thesaurus Linguae Graecae (searchable online
corpus of all ancient Greek texts)
West² M.L. West, Iambi et elegi graeci, 2nd edition
(Oxford: Clarendon Press, 1989–92)
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

Introduction

1. Life and works

Sextus Empiricus is the only ancient Greek skeptic who composed
written works some of which have survived. The Greek word skeptikos
literally means “inquirer”, and that is what Sextus and those in his tra-
dition called themselves; another label they used for themselves was
“Pyrrhonist”, after Pyrrho of Elis, from whom they claimed inspiration.
Sextus stands near the end of this tradition, which lasted intermittently for
several centuries; we hear of a pupil of his named Saturninus (Diogenes
Laertius 9.116), but after that there are no identifiable Pyrrhonists in
antiquity. He is generally placed in the second century CE, but the complete
lack of reference to him in Galen (129–216 CE) suggests a slightly later
floruit, perhaps in the early third century. This is because he was a doctor—
that is the only really solid piece of autobiographical information he
gives us (PH 2.238, M 1.260, M 11.47)—and, to judge from his title, a
member of the Empiric school of medicine (as were other Pyrrhonists);
Diogenes Laertius also calls him “Sextus the Empiricist” (9.116), and the
pseudo-Galenic Introduction or Doctor actually refers to him as a head of
the school (Kühn XIV, 683–4). The matter is complicated by the fact that in
the one place in his surviving works where he actually discusses medical
Empiricism (PH 1.236–41), Sextus seems to distance himself from it and to
claim a closer affinity to skepticism for another school of medicine, the
Methodic school. But whatever the resolution of that issue,¹ Sextus was
clearly involved not just in medical practice, but in debates about medicine;

¹ The question is well treated in Allen 2010. One possibility is that Sextus does not mean
to repudiate Empiricism as a whole, but only one variety of Empiricism. But while the text
admits of this reading, that still leaves the preference for Methodism (rather than an
another, favored variety of Empiricism) to be accounted for.
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

 SEXTUS EMPIRICUS : AGAINST THOSE IN THE DISCIPLINES

besides the passage just mentioned, he refers to (now lost) works of his
called Medical Treatises (M 7.202) and Empirical Treatises (M 1.61).² Galen
wrote about both Empiricism and Methodism,³ had voluminous know-
ledge of the medical discussions of his time, and was not shy about naming
those whose ideas he was considering; for him to have had nothing to say
about Sextus would be very surprising—unless Sextus postdated him.
Beyond this (which is already more definite than many scholars would
be comfortable with), we really know nothing about Sextus the man.⁴
There are very few references to him by name in antiquity, and very few
indications of his works being read. Another curious point is that these
works seem to show no awareness of the philosophy of Sextus’ own day.
Even if one discounts Galen’s silence, Sextus refers in the past tense to the
emperor Tiberius (PH 1.84), which puts him no earlier than the middle
of the first century CE; and yet his knowledge of the history of philosophy,
to judge from those he names, seems to end in the early first century BCE.⁵
The revived Platonism and Aristotelianism that dominated late antiquity
were underway in Sextus’ lifetime (whenever precisely that was), but one
gets no hint of this from his works. This is just one of many questions
about Sextus that are likely to remain unanswered.⁶ In any case, his own

² These may or may not be distinct; they may be the same work under alternative titles,
or the latter may be a part of the former.
³ A good introduction is Frede 1985.
⁴ House 1980 details our comprehensive ignorance, and is also much more non-
committal about Sextus’ dates. On the latter, I have been influenced by Jouanna 2009;
although the argument from Galen’s silence is not new, and although arguments from
silence are never conclusive, Jouanna makes a strong case for how unlikely it would be for
Galen not to refer to Sextus if they were contemporaries. He also sets a terminus ante quem
by the dates of Hippolytus (c.170–c.236 CE), whose Refutation of all Heresies includes text
that is very close to a considerable amount of Sextus’ Against the Astrologers (M 5) and has
generally been thought to be copied from it with insignificant changes. But this is more
questionable; Hippolytus and Sextus could each be drawing on some now lost common
source. This has been argued for in particular by Janáček 1959, 1964 (although Janáček’s
case depends on a highly disputable view of Sextus’ stylistic development; see n. 13).
⁵ The Stoic Basilides is a possible exception (see M 8.258); a Stoic of this name is attested
as a teacher of Marcus Aurelius. But we also have a list of Stoics, seemingly ordered by
chronology, in which a Stoic Basilides shows up in a group from the second century BCE (see
Rose 1866, 370–1). Sextus could be referring to either one.
⁶ Sedley 2003 shows that Sextus was by no means alone in treating philosophy as
extending no later than the early first century BCE, and posits a major transformation of
philosophy, in the mid-first century BCE, towards a project of “recovering and understand-
ing the wisdom of the ancients” (36)—rather than oneself contributing new wisdom, as it
had been previously conceived. Sedley’s case is powerful and intriguing, but I do not think it
fully accounts for the case of Sextus. For Sextus clearly does not think of himself as
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

INTRODUCTION 

obscurity was not permanent. Since the revival of interest in antiquity in

the Renaissance, his works have attracted much more attention; to pick
out just two points in what could be a long history of his reception, there
were Latin translations of all of them by the 1560s,⁷ and there is consid-
erable interest in them among contemporary epistemologists.
Of these works, the one presented in this volume is undoubtedly the
least well known, at any rate among philosophers. The reason for this is
no doubt because its subject matter is not directly philosophical. Sextus’
best-known work, Outlines of Pyrrhonism (abbreviated as PH, the trans-
literated initials of the Greek title), consists of one book expounding the
skeptical outlook in general terms, and two books examining the theories
of non-skeptics in the three traditional divisions of philosophy: logic,
physics, and ethics. Another work, consisting of two books Against the
Logicians, two Against the Physicists, and one Against the Ethicists, does
the second of these things at much greater length, but was also almost
certainly preceded by a lost book or books of general exposition, paral-
leling the first book of PH.⁸ In contrast to both these works, Against Those
in the Disciplines consists of six books, each dealing with a different
specialized non-philosophical field: grammar, rhetoric, geometry, arith-
metic, astrology, and music. As one might expect, Sextus frequently refers
to theories and ideas in these fields in the course of his treatment; the level
of technicality varies from one book to another, the first and by far the
longest book, Against the Grammarians, being the most challenging in this
respect. One of the functions of my notes to the translation is to aid the
reader in comprehending the details of the subjects under discussion.

recovering ancient wisdom; while he talks a lot about earlier philosophies, this is always in
the service of his own present brand of Pyrrhonism. Indeed, when it comes to documenting
the relations between earlier philosophers (even earlier Pyrrhonists) and his own thought,
he seems to go out of his way to distance them all from himself; this may even be a reaction
against the tendency in his day to appeal to founding figures from the past (on this, see Bett
2015a). If so, of course, he does have at least a general awareness of the contemporary
philosophical zeitgeist. However, since one of his goals is clearly to promote and publicize
Pyrrhonism, his lack of direct engagement with the alternative philosophies of his contem-
poraries is still very surprising.
⁷ See Floridi 2010.
⁸ The first sentence of Against the Logicians (M 7.1) refers back to just such a general
exposition. This was long thought to be a back-reference to PH. But PH as a whole is not a
general exposition—only its first book is; the reference must therefore be to a general
exposition originally preceding Against the Logicians as part of the same work. This was
established by Janáček 1963.
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

 SEXTUS EMPIRICUS : AGAINST THOSE IN THE DISCIPLINES

However, one does not need to be an expert in these fields in order

to appreciate that here, as in his more straightforwardly philosophical
works, Sextus is espousing a skeptical outlook of considerable interest.
The Greek title of this work, Pros mathêmatikous, or its Latinized
equivalent Adversus mathematicos (standardly abbreviated as M or, to
indicate its six books,⁹ M 1–6), has sometimes been rendered Against the
Professors. But the title “professor” has no exact equivalent in the ancient
world and may have misleading associations. In the past I have used
Against the Learned, appealing to the basic meaning (“learn”) of the root
math-. But I now prefer a translation picking up on the word that is the
immediate basis of mathêmatikos: the word mathêma, “discipline” or
“field of study” (literally, “thing learned”), which is much appealed to
in the introduction to the whole work (M 1.1–8). Sextus emphasizes here
that it is these disciplines, and their practitioners the mathêmatikoi,
that he is going to be dealing with;¹⁰ it seems appropriate for the title to
reflect that.
The order of composition of Sextus’ works has been a topic of con-
siderable debate, mostly centering around the question whether PH was
written before or after the longer work that covers broadly the same
ground.¹¹ Concerning M 1–6, it clearly comes after the longer of those
two works; it contains specific back references to Against the Physicists
(M 1.35, 3.116), and also references to identifiable passages of this work
under what is presumably Sextus’ title for the whole work: Skeptika
Hupomnêmata, Skeptical Treatises (M 1.26, 29, 6.52).¹² Since a number
of passages in M 1–6 have close parallels in this work, it may be of
interest to bear in mind which came first. The relation between M 1–6
and PH is much less clear; there are no explicit references to PH in M 1–6

⁹ Also to distinguish it from Against the Logicians, Physicists, and Ethicists; see n. 12.
¹⁰ Mathêma can sometimes refer to mathematical disciplines in particular, and we shall
see a few cases, in the context of the mathematical books (3 and 4), where this is probably
what Sextus means by the term. But the more general sense is the usual one in this work.
¹¹ I have discussed this question in the introductions to Bett 1997, Bett 2005, and Bett
2012.
¹² Perhaps because of the loss of the opening general book or books, the surviving books
of Skeptical Treatises came to be regarded as a continuation of M 1–6; hence Against the
Logicians is standardly abbreviated as M 7–8, Against the Physicists as M 9–10, and Against
the Ethicists as M 11. Although this makes no sense at all, since M 1–6 is a complete and
self-contained work on a quite distinct subject, this standard nomenclature is entrenched
and I shall adhere to it for purposes of reference.
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

INTRODUCTION 

or vice versa.¹³ There are some passages where the same topics are treated
in both works, but with the possible exception of some general arguments
against teaching and learning—versions of which appear in all three
works (M 1.9–40, M 11.216–57, PH 3.252–72)—the parallels between M
1–6 and PH are less close than between M 1–6 and the longer work.
Nevertheless, PH, being the only one of Sextus’ three surviving works¹⁴ to
contain a general account of the skeptical outlook, is important for our
understanding of what his brand of Pyrrhonist skepticism is. I turn to this
matter next, before focusing on a number of key features of M 1–6 itself.

2. Sextus’ Pyrrhonist skepticism

Pyrrhonist skepticism is not the only variety of skepticism in ancient
Greek and Roman philosophy. The Academy, the school founded by
Plato, was for most of the Hellenistic period dominated by a skeptical
outlook; though these Academics did not call themselves skeptics—the
term itself seems to originate with the Pyrrhonists—their attitudes were
already recognized in antiquity as having much in common with
Pyrrhonism. The relations between Academic and Pyrrhonist skepticism
are complicated and, since Sextus discusses the Academics not infre-
quently, can sometimes be important for understanding what he is saying.
However, in M 1–6 the Academics make only one appearance—Sextus
appeals to their views on the uselessness of rhetoric (M 2.20–43)—and
they need not be further considered here.
As noted earlier, the Pyrrhonist tradition starts with Pyrrho of Elis
(c.360–c.270 BCE). Pyrrho wrote nothing, but his ideas and lifestyle were
recorded by his disciple Timon of Phlius (c.320–c.230 BCE) and perhaps

¹³ PH has generally been regarded as the earliest of the three works. But this view arose as
a result of a mistake; cf. n. 8. Karel Janáček, having exposed the mistake (see Janáček 1963),
nonetheless continued to argue on stylistic grounds that PH was written first; see Janáček
1972 and Janáček 2008 (a posthumous compilation of his smaller essays on Sextus and
skepticism). These studies are important in establishing stylistic differences among the
works—differences of a kind that do indeed point to their having been composed at
different times (on this point, see Bett 2015b, 35). But that does not tell us the order of
the works, and Janáček’s chronological suppositions are a house of cards; see Bett 1997,
Appendix C. In the commentary on chapter VII (with Appendix A) of the same work,
I argued on the basis of parallel passages that PH is the latest of the three works, but the case
is not conclusive.
¹⁴ Besides the lost medical works referred to earlier, Sextus also refers to a now lost work
of his On the Soul (M 6.55, M 10.284).
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

 SEXTUS EMPIRICUS : AGAINST THOSE IN THE DISCIPLINES

others. Timon’s writings have survived only in fragments, and the

reconstruction of Pyrrho’s thought is, to say the least, difficult and
controversial.¹⁵ In M 1–6 Sextus refers a few times to both Pyrrho and
Timon (M 1.53, 281–2, 305–6, 3.2, 6.66), generally signaling his agree-
ment with their approach to some topic; but neither here nor elsewhere
does he tell us in any detail what they said or thought. From his perspec-
tive, indeed, they are probably rather remote figures having no deep
connection with his own skeptical practice. The historical link itself is
somewhat tenuous. After a generation or so of immediate followers,
interest in Pyrrho seems to have lapsed until, in the early first century
BCE, he was adopted as a figurehead for a new skeptical movement by
Aenesidemus of Cnossos, himself a former member of the Academy. Our
information on Aenesidemus is also scanty (though we know that, unlike
Pyrrho, he did write books);¹⁶ but there is no clear evidence that Aene-
sidemus’ choice to call himself and his colleagues “followers of Pyrrho”
(hoi apo Purrônos) was based on detailed consideration of Pyrrho’s
thought, rather than a general sense of common attitudes and demeanor.
In any case, the movement started by Aenesidemus is the Pyrrhonism to
which Sextus later belonged. We have no other writings from it besides
those of Sextus—beyond our very limited evidence on Aenesidemus,
virtually all we know about this Pyrrhonism prior to Sextus are the
names of a few other adherents.
As suggested earlier, Sextus’ version of Pyrrhonism is best approached
by way of the first book of PH. Early in this book Sextus offers and
explains the following one-sentence description of what skepticism is:
“The skeptical ability is one that produces oppositions among things that
appear and things that are thought in any way whatsoever, one from
which, because of the equal strength in the opposing objects and
accounts, we come first to suspension of judgement, and after that to
tranquility” (PH 1.8). A three-stage procedure is sketched here. In the
first stage, one collects impressions (“things that appear”, which may
refer to sensory impressions or more generally to any way in which
things strike one unreflectively) and opinions or arguments (“things
that are thought”) on any given question. These impressions, opinions,

¹⁵ For a brief account of the issues, see Bett 2014a.

¹⁶ Our access to this evidence has been greatly improved by Polito 2014.
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

INTRODUCTION 

and arguments exhibit oppositions among one another; there may be

contradictory impressions of the same thing, or contradictory arguments
about it, or an unreflective impression may be contradicted by an argu-
ment on the same subject—this multiplicity is the force of “in any way
whatsoever”. Now, faced with such oppositions among the impressions,
opinions, and arguments on any given question, what is one to do? One
might try to decide among them and so discover the truth about the
matter. But according to Sextus, this will not succeed. This is because the
opposing perspectives exhibit the feature of “equal strength” (isostheneia).
That is, one has no greater inclination to opt for any one of them than
for any other; each one strikes one as having equal weight. In this
situation, the only possible result is that one suspends judgement; this is
the second stage.
The third stage, tranquility, can wait for a moment; several questions
need to be addressed about the story so far. First, how are we to understand
this notion of “equal strength”? Is it that one judges the opposing positions
to be of equal rational merit, and one suspends judgement because one
draws the conclusion that one ought rationally to do so? Or is it a purely
psychological process, where one simply finds oneself equally inclined or
disinclined towards either side (or every side) of the case, and given that
situation, finds oneself declining to assent to any of the alternatives? Both
interpretations have their adherents.¹⁷ A difficulty for the first, rational
interpretation is that the standards of rationality appealed to would seem
themselves to be fodder for the skeptic’s “ability” at assembling opposi-
tions. On the other hand, Sextus does talk of the necessity of suspending
judgement, and this is at times hard not to read as referring to rational
necessity, a necessity imposed by the merit of the arguments. This is
particularly true when it comes to the groups of standardized arguments
known as the Modes (PH 1.35–179).¹⁸
Second, whichever reading of “equal strength” we adopt, why is Sextus
so sure that “equal strength” will in fact be produced on every topic? The
answer, I take it, has to do with the skeptic’s “ability” (dunamis): the skeptic

¹⁷ For the first, rational interpretation see Perin 2010, chapter 2; Vogt 2012, chapter 5.3.
For the second, psychological interpretation see Williams 2010.
¹⁸ See Bett 2011a. Here I illustrate why the Modes are hard to fit with the psychological
interpretation, while also expressing a general preference for that interpretation.
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

 SEXTUS EMPIRICUS : AGAINST THOSE IN THE DISCIPLINES

is someone who is very good at accumulating opposing perspectives in

such a way that they exhibit such “equal strength”. Of course, a set of
oppositions that one audience finds of “equal strength”, another audience
may not; hence it seems that the procedure will need to be sensitive to
whom one is talking to, and Sextus confirms this point (PH 3.280–1).
A natural worry is that there is liable to be a large measure of contrivance
or manipulation in this process; the skeptic is set on generating a certain
type of attitude, regardless of the actual merits of the issue under discus-
sion. But the skeptic’s response would no doubt be to challenge the norms
of rationality, logical validity, etc. on which this worry depends.
Third, I have said that the procedure can be applied “on any given
question”, but what is the scope of this? One thing that is clear is that
Pyrrhonist skepticism is not a stance specifically within epistemology, as
are most forms of skepticism in contemporary philosophy. One can, of
course, apply the procedure to questions concerning the nature and
extent of our knowledge, and at times Sextus does so (in the ancient
taxonomy what we call epistemology falls under logic). But there is no
inherent limitation to this or to any other particular subject matter, and
the subjects considered in M 1–6 are a good example of this. A more
controversial matter is, as one might put it, the level at which these
questions are to be addressed. Does Pyrrhonist skepticism apply only to
the intellectual postures of philosophers or other theorists, or also to the
non-theoretical beliefs of ordinary people? Sextus sometimes suggests
that he is a supporter of everyday attitudes or practices as against the
abstractions of theorists, and, as we shall see, M 1–6 includes several
examples of this tendency. But sometimes ordinary people’s views them-
selves figure among the items placed in opposition. It may be that Sextus
vacillates on this question.
Finally, Sextus’ characterization of skepticism as an ability points
to another important contrast with the way skepticism is understood
in philosophy today. Pyrrhonist skepticism is not a theory or a conclu-
sion but, as I have called it several times, a process or a procedure. The
Pyrrhonist skeptic does not assert or deny some set of propositions, but
does something—namely, brings about suspension of judgement. And
this, incidentally, is an activity that has to be kept up; whereas one might
develop some theory or reach some conclusion and be done with the
matter, suspension of judgement needs to be maintained over time (in
oneself or in others) by ever-renewed exercise of the “ability”.
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 26/3/2018, SPi

INTRODUCTION 

The effect of this activity, as Sextus concludes by saying, is tranquility

(ataraxia). More specifically, as he tells us elsewhere (PH 1.25–30,
M 11.141–4), he is talking about tranquility in matters of opinion. All
of us, skeptics included, suffer hunger, thirst, pain, etc. (although skep-
tics, it turns out, are better off than others even here—the reasons would
take us too far afield). But the holding of opinions can also be a source of
disturbance, and suspension of judgement—which is, precisely, the
withdrawal from opinions—can therefore release one from disturbance.
As for why this should be, Sextus seems to tell two somewhat different
stories. His initial mention of ataraxia suggests that suspension of
judgement quite generally brings tranquility, and the following sections
shed a little more light on this. He tells us that the skeptic is someone
who initially tries to discover the truth, thinking to attain ataraxia in
that way (PH 1.26, 28–9, cf. 12). But this does not happen; being faced
with the “equal strength” of the opposing considerations, he is forced to
suspend judgement instead. However, it turns out that this suspension
of judgement produces the very tranquility he was seeking in the first
place.¹⁹ It sounds, then, as if wanting to discover the truth but being
unsure about it is upsetting; one initially tries to achieve tranquility
through discovery, but one actually achieves it by suspending judge-
ment and thus giving up on the worrisome and unsuccessful search.
And all this applies regardless of the subject matter. On the other hand,
whenever Sextus explicitly addresses the question why suspension of
judgement yields tranquility, his answer always concerns beliefs about
one specific subject matter: whether or not certain things are by nature
good and others by nature bad. Beliefs to the effect that there are such
things, he claims, make one care far too much about getting the good
and avoiding the bad (PH 1.27–8, 30, 3.235–8, M 11.110–67). The
skeptic, by contrast, is tranquil because of not having these beliefs;
if one does not hold that anything is good or bad by nature, the stakes
are just much lower. It may be possible to reconcile these two stories,
but one might wish Sextus had done more to explain how they relate

¹⁹ Of course, a further account would be needed of how this initial attainment of

tranquility through suspension of judgement is transformed into the skeptic’s settled
“ability” to generate suspension of judgement (and thereby tranquility). Sextus does
not supply this, but I think it is not too hard to imagine an account that would fill
the gap.
Another random document with
no related content on Scribd:
 38.

Ebéd alatt általános tárgyakról volt szó. Csak a Bálványossy fiúk

s a Hanzi vicczei villanyozták fel a kissé fáradt hangulatú társaságot.
Ebéd után, a feketekávénál, Lolly odament Gáborhoz, ki a terem
egy sarkában meghúzva magát, egy albumot lapozott.
– Alig lehet magához férni.
– Én ugyanezt mondhatnám a grófnőről.
– Lássa… én házikisasszony vagyok itt. De majd később… jöjjön
ki az erkélyre… beszélgetünk.
– Ahogy parancsolja.
– Kértem. Adjon egy czigarettát Márfay, – tette hozzá hangosan.
Úgy, én most be fogom magának mutatni a bécsi Klienigstein Lolly-t.
Ezzel egyet fordult a sarkán s odament a két Bálványossyhoz.
– Hanzi, menj a zongorához… mi pedig dalolunk, no kezd el a
Weaner Herzen-t.
S a leány oda állott a zongora mellé, egyik kezét annak a
széknek, a melyen Hanzi ült, a hátára téve, másikkal a taktust verve,
énekelni kezdett. Niki és Stapszi két oldalán álltak, segítettek a
lánynak fújni. Lolly kihívó mozdulattal kisérte a kuplét, Niki a
halántékán levő gyér hajat símogatta, Stapszi jodlizott.
Mindnyájának meg szinte karikát hányt a szeme.
Miczi karját a herczegnőébe fűzve oda állt a zongorához, Stázi
néni pedig, ki eddig valami pikáns történetkét beszélt el fontoskodó
arczczal Klienigsteinnek, abba hagyta mondókáját s áhítatos
arczczal, édeskésen mosolyogva hallgatta a kuplét.
 Gábor, Lőrincz, meg Poldi szájtátva bámultak a kurjongató
éneklő csoportra.
A kuplét nem dalolták végig, az utolsó versszakot Lolly hirtelen
megszakítva, karját Niki vállaira fűzte s szédítő gyorsasággal
keringőzni kezdett el vele.
– És maga tán csak nem hágy ülve? – kérdte Julia Lőrinczet,
merészen oda állva elé.
Ezek is tova siklottak… e perczben a salon tulsó ajtói felnyiltak s
a czigány-zenekar folytatta az elkezdett marsot.
Poldi odakúszott Bálványossynéhoz s neki és Stázi néninek
szörnyű borsos adomákat kezdett el beszélni s azok rendkívüli
érdeklődéssel hallgatták. Az öreg kutya szent arczokat vágva csak
beszélt, a zene szólott, s Tomi öntelt mosolylyal nézett végig az
úgylátszik pompásan mulató társaságon.
– Gábor!
– No, Lonczi, mit akarsz?
– Ne mennénk…?
– Csak tánczolj tovább… nézd, Lolly intett néked.
Most Hanzi is felugrott a zongorától és a haldokló Miczit repítette
végig a termen.
Egy óra multán abbahagyták a tánczot. Lőrincz lassú, fáradt
mozdulattal kivette a primás kezéből a vonót. De korántse játszott
oly melegen, mint szokta, minden pillanatban megszakította a játékát
s mentegetőzni kezdett, hogy nem szokott közönség előtt játszani,
hogy már oly rég nem volt hegedű a kezében, hogy így, hogy úgy…
végre egy félórai játék után belemelegedett s játszott úgy, hogy még
Poldi szava is elakadt a hegedűje hangjára.
Lolly kisuhant a balkonra, hol már Gábor várt reá.
 Felettük a csillagos ég, álomterhes csillagos éjszaka, akáczvirág
illata a légben. Fülemüle száll a közeli erdőkben Lőrincz hegedűje
elsírja oda benn a szerelem dalát… csend a szívben.
Pár perczig hallgattak.
– Ért már? – kérdte Lolly.
– Igen, értem már.
– Nem igaz, felelt rá hirtelen a leány, engem senkisem értett
meg, még önmagamat se értem.
– Mondja, mit akar nékem mondani?
– Azt akarom, hogy megértsen.
– Miért? Mi jó háramolhatnék ebből magára és én reám?
– Azt akarom, hogy ne ily hangon beszéljen én velem.
– Mégis, azt hiszi az elébb…
– Nem hiszek semmit, nem tudok semmit. Nem is akarok tudni
semmit…
– Én azt akarom, hogy megtudjon mindent. Ah! Gyűlölöm ezeket.
Nézze ezt a hadat! Ezek a fiúk udvarolnak nekem, de azért sem a
Niki, sem a Stapszi el nem vennének soha. Szegény vagyok nekik,
még tán nevem sem elég fényes nekik a – Bálványossy
herczegeknek. Hiába van hatvan ősöm. Ez nékik nem elég… Pedig
jó birkák ezek a fiúk. Lágyak. Nem félek tőlük, nem tudom mit
csinálnék belőlük, ha feleségök lennék…
– Miért mondja el ezt… mindezt én nékem?
Lolly nem felelt, csak a hegedűszó hallatszott.
– Feleljen.
– Miért? Mert valakinek el kell, hogy mondjam. Maga az utamba
jutott, látom a homlokán, hogy becsületes. Azért nevezem így, mert
bár ezek mind tisztalelkű emberek, nem tudnám őket
becsületeseknek nevezni. Bizonyos perczekben nem lennének
azok… Lássa én jucker-lány vagyok. Tudja úgy-e, mi az, de hogyne
tudná? Hát az, a mi egy negyed óra előtt voltam; de azért nem
mernék ezek közül egygyel sem, tán a Poldi bácsit kivéve (s ezért
nevezem bácsinak) itt egyedül a csillagok alatt e tárgyról beszélni.
Nem mintha félnék valakitől, ne értsen félre, csak az önmagam
méltóságától félnék. Egy hajszálnyival több, mint kéne… s én
leugranék fejjel lefelé erről az erkélyről, és ezt nem kívánom
magamnak…
– Itt hagyjam?
– Nem, maga maradjon. Magától félek. Maga maradhat itt. –
Mondja, hiszi hogy én szeretni is tudnék?
– Nem.
– Igaza van. Lássa, a kit én szeretnék, olyan nincs. A kit annyira
tisztelnék, hogy visszaadhatna önmagamnak. A ki azzá tenne, a mi
vagyok. A kitől félnék, mert ha lágy lenne velem szemben, erőt adna
önmagamat legyőzni, ha kemény, erőt elbirni sújtó kezét. Ismer ilyen
férfit?… Ugy-e nem?
– A maga környezetében nem.
– Ezért lássa, vígasztalásra szorulok. Szán engemet?
– Nem szánom.
– Köszönöm, ez jól esett. Nem tűrném el, hogy valaki szánjon.
Pedig magának feltártam a lelkemet… S így, jogot formálhatna rá.
– Nincs a grófnővel szemben semmiféle jogom. Jöjjön be, lássa
megfázik, ki van melegedve…
– Maradjunk még, benn fázom, nem itt.
– Jöjjön, kérem, hogy jöjjön be.
 És Lolly engedett. Lőrincz már bevégezte játékát. Túlságos
szomorú volt nékik, nem értették meg, de tapsoltak neki.
Most megint Hanzi ült a zongorához, egy bécsi dalra tanította a
czigányokat.
– Nem így van Hanzi, jaj de hamisan játszol. S oda állva mellé,
az új kuplét kifejező mimikával dalolni kezdte.
 39.

A társaság úgy tizenegy felé szétoszlott. Poldi hamarább

megszökött már, Gáborral elhatározták, hogy hajnalban indulnak a
sajtosokhoz.
Gábor Lőrincz szobájába ment. Pár perczig hallgattak, majd
Lőrincz törte meg a csendet.
– Nos, hogy állsz vele?
– Sehogy – s így a legjobb.
– De miért? Hisz szép, okos, megért téged… ez nem elég?
– Nem, mert én nem értem meg… én nem bízom benne. Tudja
isten miért, de sohasem hiszem azt, a mit mond…
– Bolond fiú, mindenkiben kételkedel.
– Én kételkedem? És te mondod ezt nékem. Anyánkban, benned,
Ádámban kételkedtem valaha?
– Én, a helyedben elvenném.
– Inkább vedd el te Bálványossy Juliát, öregem, jobb lesz, mint
tanácsokat adni nékem…
– Hát már te is! Nem szeretem, nem rokonszenves a családja…
– Pedig éppen ilyen feleség kéne néked. Egyenes, okos, kissé
tán hideg leány, ki miután szeret, éppen veled szemben érző. Kell-e
több ennél? Aztán olyan nyugodt, olyan összhangzatos, olyan
egységes a lénye. Semmi félszín, semmi árnyalat… olyan mint
anyja, jó magyarfajta. Szókimondó, itt-ott tán hatalmaskodó is, de
azért a legjobb leány a világon, ki kitünő élted párja lenne… ki…
 – Ki, attól félek, egy szép napon el találna náspángolni – vágott
szavába Lőrincz nevetve.
– Bolond gyerek! És aztán? Az se ártana koronként néked…
felelt rá épp oly derült hangon kaczagva Gábor, – néked
boldogságodhoz csak egy dolog hiányzik s ez a családi élet. Tele
vagy jótulajdonsággal, a legérzőbb, legmelegebb ember vagy, kit
ismerek… csak – eddig érzéseidet méltatlanra pazaroltad. Pilléből
fecskévé kell válnod s fészket kell raknod fiú… Nehogy úgy járj öreg
napjaidra, mint Niki bácsi. Kár volna, ha egy Hausfräulein oldalánál
öregednél meg.
Gábor egyszerre, a Lőrincz arczkifejezését látva, tudatára ébredt,
hogy bár e perczben az igazság igéjét hirdette, rossz útra tévedt.
Megingatta öcscse bizalmát.
Megijedt. A szó szinte elakadt torkán. Egy pillanatig hallgatott,
aztán megragadta öcscse mindkét kezét, egész testében megrázta,
szinte ki akarta rázni abból a kedélyállapotból, a melybe e perczben
jutott.
– Higyj nekem, hidd el, ne érts félre, hogy bármikép is beszéljek,
vakon kell, hogy bennem bizzál… Hiszed azt, a mit mondtam?
– De, hisz Gábor, figyelemmel hallgattalak, olyan szépen
beszéltél – felelte udvariasan mosolyogva Lőrincz.
– Meg akarsz házasítani, látom. Ezért hálás is vagyok.
– Ne úgy fiam. Látod ez fáj. Légy egyenes velem, mond ki
mindazt, a mit e perczben érzesz, hogy így megérthessük egymást.
– Hogyne, hogyne Gábor. Hisz tudod, hogy te vagy az én
«öregebb»-em.
– Ne tréfálj e perczben. Úgy se jő szívedből a tréfád.
– De ha biztosítalak, hogy nincsenek, – mondta Lőrincz és
átölelte bátyját. – Leszek pilléből fecske, ha az öregebbem úgy
akarja. Csak ne holnap még! Egy-két napig várj még!
 – Ne tréfálj, érts meg. Hisz mindezt csak azért mondom, mert
hidd el, féltelek.
– Te is? – szólt most hirtelen, elváltozott, keserű arczczal Lőrincz.
– Hát ki még?
– Óh, mind. Tomi és a felesége attól félnek, hogy mésalliance-t
csinálok, anyám, óh értem, ha nem is szólt… te, mindenki…
– Nos, egy okkal több, hogy megházasodjál. Akkor legalább
mindenkivel egy véleményen leszesz… de hát, felelj erre, ezentúl is
bizodalommal fordulsz hozzám?
– Ugyan kiben biznék, ha benned nem.
Átölelték egymást, de azért mind a kettő érezte, hogy maradt
vissza a lelkében valami, a mi, ha nem többel, de egy hajszállal
távolította el őket egymástól.
 40.

Gábor és Poldi hajnal óta jártak. Bebarangolták az ujvári havas

egész vidékét, végtére egy kis szűk völgyben telepedtek le.
Hatalmas kősziklák vették a hasadékot körül, a hasadék közepén
tengerszem volt. Semmi nyoma az életnek. Távol, távol a
küzdelemtől, itt csak csend, nyugalom.
– Látod, ide járok el néha… Szeretem e helyet.
– Olyan mint egy Böcklin – mondta Gábor.
– Az olyan, ez a kis világunk egy része, hiszed, hogy még ez is
szervesen függ össze a Niki vénasszonyos tetteivel – nevetett Poldi,
bár igen komolyan értette.
– Hogyan érted? Magyarázd ki magadat. Érdekel a dolog…
– Nos, ez természetrajzilag épp úgy utolsó státiója a mi
mindenségünknek, mint szegény öreg Nikink. A sajt-tenyésztés
füvei, tájképe, a szál erdők ősfái után jön a magasztos pusztulás, a
tengerszemek sziklavilága… értesz?
– De hát a mi talajunkat tán még meg lehet termékenyíteni!
– Mi rajtunk akarsz változtatni gyermek? Hogyan? Meg birsz
küzdeni a fajjal, elég erősnek érzed magad, szembe szállani azzal, a
mit századok állapítottak meg? Birsz új vért önteni ereikbe? Meg
birsz küzdeni századok öröklött, megcsontosodott erkölcseivel,
szokásaival? Birsz új érdeklődést önteni azokba, kik már igazán
semmi iránt sem érdeklődnek? Szinte megérezték, hogy már csak a
semmittevés-, a pusztulásra jók. Ültess hát e sziklákra pálmákat s
gyönyörködj benne. És miért tennéd, ambitió dolgozik benned vagy
mi?
– De hát akkor mit tegyünk?
 – Olyan, mint egy Böcklin.

– Mit? Gyönyörködjél abban, a mit látsz. Hisz már maga ez a

látvány is ritka érdekes. Nézd… mily különös szép és
gyönyörködtető a rothadó anyag újjászületése, a kiválás processusa,
hogy ád uj életet az, a mi már maga életre képtelen. Trágyának
nincs jobb ennél… Engem érdekel.
– De hát sohasem érezted szükségét annak, hogy ezen
változtass?
– Öregen születtem, mint öreg halok meg… Sohasem akartam
változtatni ezen. Az ember egész jövőjével együtt születik. Nagyjából
elő van írva az útja… Tán változtatnak valamit rajta külső
körülményei, sokat mindenesetre nem… A végponthoz csak a vére
viszi. Nevelőkben nem bíztam soha… emberbarátokban se sokat.
Reformátorokban meg éppen nem hiszek.
– Hogyan?
– Nos, igen. A reformátorok, akkor midőn születnek, a kor szüli
őket. Nem ők a kort. Lárifári, összeteszem a két kezem s nem
akarok változtatni semmin. Nem ítélek el semmit, csak
gyönyörködöm…
– De, abban, a mit itt látsz, tán csak nem?
– Ebben jobban, mint másban. Végre is még jobban érdekel mint
más, mert ugyanaz az anyag, melyből magam vagyok. Nem akarok
az ellen küzdeni, hogy egyszer el fogok pusztulni, ez ostobaság
lenne. Miért küzdenék hát az ellen, hogy a társadalmi tért, melynek
egyik kinövése én vagyok, elpusztuljon. A világon minden csak azért
jött létre, hogy végül elpusztuljon.
Gábor komolyan hallgatta. Érezte, hogy neki is igaza van, érezte,
hogy egy más hang ennek éppen az ellenkezőjét mondja a lelke
mélyén. Melyiknek higyjen?
– Nézd, Poldi, nem hiszed, hogy vannak emberek, kik annak, a
mit most elmondtál, épp az ellenkezőjét vallják?
– Hogyne. Ugyanannyian vannak, mint azok, a kik azt állítják.
Igazság nincs, csak egyéni vélemény… Az emberek között még
vannak olyanok, kik meg vannak győződve. Ez a fiatalabb, erősebb
része az emberiségnek. Ezek a küzdők. Vannak olyanok, kik
gyönyörködnek, ezek mi vagyunk, – mondta Poldi mosolyogva.
– De én küzdeni akarok!
– Ezt nem akarja az ember, hanem teszi. Te fiam még
czinikusabb vagy (kedvencz szavam, ne vedd rossz néven, ha rád is
alkalmazom), mint én. Úgy hiszem, a legokosabb úgy élni, mint a
hogy én élek. Én az úgynevezett igazság ezen oldaláról körülbelől
meg vagyok győződve. Te? meg vagy arról is győzve, a mit én
mondok. Meg ennek éppen az ellenkezőjéről is. Te fiam… küzdeni!
Ugyan ülj le, fáradt vagy, pihenj meg. Te nagyon is sok állomást
tartanál még addig is… míg csak irányodat megtalálnád. Tudod, ki
küzd az egész családunkban, ki az egyetlen?
– Nos?
– Miczi húgom. Ő tudja, mit akar s halad ezen az úton… «ah
cette petite vie mesquine de Budapest m’étouffe» mondta Poldi
utánozva Miczi hangját. –? ’will halt a Weanerin sein. Tudod, hogy
bámulom e kis czinegét. Ennek van ereje… hidd el. El fogja vétetni
Lőrinczczel Juliát, Tomit kinevezteti valami fő-fő udvari méltóságra,
be fog jutni a bécsi legselektebb társaságba s gyermekeit… tönkre
teszi.
– De hisz ez az asszony nem a mi húsunk, vérünk.
– Nem-e? Ugyanaz a faj, mint a legalsóbbak, csak más
formában. Tót katuska ez is! Minden nyafkaságával, ravaszságával,
alattomosságával, a tót minden kicsinyességével… Idősebb nénje a
Niki bácsinak.
– De – szólalt meg Gábor határozott erős hangon – de hát most
azt mondd meg, én mit tegyek?
– De hát édes öcsém, mit akarsz te tulajdonképpen tenni?
– Nem ismered atyám végrendeletét?
– Hogyne ismerném. No és?
– De hát már ezért is kell valamit tennem.
– Nos, tudod, mit ajánlok én néked? Végy el egy jó erős,
anyának született alföldi vagy dunántuli nemes kisasszonyt, kinek
családja egész biztossággal nincs a mieinkkel össze keverve. Vedd
el, mondom, aztán telepedj le falun. Gazdálkodjál, nézd, hogy nő a
fű… s szüless újjá a szerelmedben…
– De hát bolond fiú, ez nem az, a mire szántak.
 – Mondd, hát ambicziózus vagy?
– Bárcsak az lennék!
– Nos, hát akkor mit akarsz? Akkor úgy se csinálnál semmit,
biztosítalak. Csak elnyomnának azok, ha a legjobb akarattal
feküdnél is neki a dolognak, kiket kapaszkodási tehetséggel áldott
meg a sors. Az emberiség halad, halad előre s minket csak seper
maga előtt.
– De te festesz.
– Én festek. Magam se tudom, hogy miért. Tán ezzel elfelejtem,
hogy élek. Festek… mert azt hiszem, ez vígasztal.
– Ah há, tehát szenvedsz?
Az öreg bölcs végig tekintett kék szemeivel egy perczig rajta,
aztán felkaczagott:
– Beszélj csak a saját bajaidról, attól felmentelek, hogy az
enyémeket is végig hallgasd… no rajta, beszélj!
– Poldi, bocsánat!
– Nem sértettél meg. Rinoczérus bőröm van. Meg nem is akartál
sérteni, tudom… Te, tudod, hány szeretője volt Bálványossynénak?
– kérdte hirtelen s arcza eltorzult a nevetéstől; Gábor meglepetve
nézett rá.
– Nem, de miért kérded ezt?
– Hét s ezek között az atyád volt az utolsó – még a házassága
előtt. Ő még a «tett» embere volt. Kaczagott tompán s egyet lódítva
egész testén, felugrott ülőhelyéből s lengő hajjal lefelé kúszott a
szakadék keskeny szikla útján. Gábor elszomorodva ment az öreg
kutya után. Egyszerre Poldi ismét megállt.
– Rabszolgák vagyunk fiú, hibáinkon nem lehet változtatni. Azok,
a kik valamit elértek a világtörténelem folyamán – azok is rendesen
az emberek rossz tulajdonait hozták mozgásba – s nem erényeiket.
Ha ha – cynikus vagyok, az… az. Látom az életet. Te megjárod.
Sokat vársz az élettől. Ezt nem szabad. Nem álmokkal állunk
szemközt, hanem az élettel. Érted. Pozitiv dolgokkal.
– Mit nevezesz annak?
– No – majd elmondom. Hanem üljünk le, mert már fáradt
vagyok. Így ide – ez alá a kereszt alá. Furcsa hely ez arra, hogy az
ember oly iszonyú dolgokat mondjon, mint a minőket én e perczben
mondani készülök, ha, ha… nevetett az öreg kutya, kiben a cinismus
került megint felül. – Félsz Gábor? – félted az ártatlanságodat?
– Na, öreg, hagyjuk a tréfát.
– Hisz komoly vagyok. Nos – kezdem. Mi a szerelem czélja? A
faj fentartása. Jól van. És ezt a pap elé viszszük. No, én nem vagyok
ellene, azt találom, hogy oda való a pap elé, a sors tréfás volt ez
esetben is, mint mindig. No, de akik a «masinában» mást látnak. Ha,
ha, outfully shoking, mondanák barátnőid, a «Pall mall gazette»
missei. Ebből az aktusból fakad a házasság. Olvasd el Tolstoi
Kreuzer-sonátáját. Arról majd beszélek aztán neked. Gyermeki
ragaszkodás? Felülről van. Alulról?… No, de félek elrontom
étvágyadat, te pedig ma még a Miczi franczia konyháján vagy s ezt
nem szeretném, va gredin… mondta, s Gábor gyomrára ütött, – ez
az utad – látod ott az út végén, az a tündérpalota vár reád.
– És te? – kérdte Gábor.
– Én? Megyek a sajtosokhoz aludni. Festeni fogok ott valamit.
Gábor ugyan azt szerette volna megjegyezni, hogy semmi
festőszerszámja nincs vele, de aztán lenyelte a szót.
– Unom a Miczi konfiture-jeit. Az öreg herczegnének meg már
elég disznóságot mondtam el tegnap, még rágódhatik rajta ma este
is.
– Avanti signe – kiáltotta s aztán futólag megérintve Gábor kezét,
a hegyek irányába kezdett koczogni.
Gábor pár perczig lefele haladt, aztán megállt s utána nézett.
 Mily csudálatos lelki szövet. Mily óriási skálája az érzelmek- s
gondolatoknak. Ez ember, kit meghasonlott lelke bölcscsé tett,
ugyan annak a lelki szenvedésnek a humora néha sárral frecskelte
be. Mert nem volt méltó koronkénti viselkedése, szavai, önmagához.
Szavai nem egyszer határtalan cynikusak voltak s ebben kíméletet
nem ismert ő, ki más tekintetben oly gyengéd, oly finom érzésű volt.
Nagyon fenn s nagyon lenn járt mindíg.
 41.

Csaknem elkésett az ebédtől. Már mind az asztalnál ültek, midőn

lóhalálban átöltözve, az ebédlőbe jött. A Bálványossyak már
elmentek. Neki nem volt terítve.
– Ah… de ilyen késő!… Már bocsáss meg, de asztalhoz ültünk.
Azt hiszem, ez a legudvariasabb volt, a mit tehettem.
– Hogyne, hogyne édes Miczi. Bocsáss meg, de hát olyan
járatlan utakon kódorogtunk, hogy nem csoda, ha elkéstem – szólt
Gábor és leült Lolly mellé, kinek másik szomszédja ma Lőrincz volt.
– Aztán Poldival voltál… nem rossz. Tulajdonképpen micsoda
különös passziója is van ennek a fiúnak, hogy így hegyen-völgyön
kóborol. Hogy meg nem unja – szólt Tomi vontatott hangon.
– Festőnek a természet egyetlen mestere – felelt meg neki Lolly
s Gábor szemei közé tekintett. Az hálásan mosolygott reá.
– Mindazonáltal illetlenek voltatok a Bálványossyakkal, ehez
kétség nem fér. Micsoda furcsa dolog volt így megszökni előlük?
Nyafogta Miczi, szemrehányó pillantásokat vetve Gáborra.
– Az igaz, bevallom, illetlenek voltunk. De hát be kell látnod, oly
rég nem láttam Poldit s annyi megbeszélni valónk volt együtt.
– Na jó van, jó… absolutiót adok. Hanem máskor majd nem
engedünk néked ilyen «escapade»-okat. Nem hiába utazott, látott
annyit az ember, a látottak elbeszélésével tartozik is barátainak…
Ezzel a kesernyés grófné abba hagyta a thémát, a melyet
kimerítettnek tekintett s atyjához fordulva a Bálványossyakról kezdett
beszélni – kedvencz thémájáról.
– Mi azalatt – szólalt most meg hirtelen Lolly – nagy barátságot
kötöttünk Lőrinczczel. Könnyű volt különben – egymásban találtunk
menedéket a Bálványossy had támadásai ellen, – nevetett jóízűen
ötlete felett. Lőrincz melegen nézett reá.
– Barátságot kötöttünk Lolly grófnővel – ismételte Lőrincz,
Gáborhoz fordulva, kissé a mentegetőzés hangján.
– Barátok voltunk már azelőtt is, magában. Azt akarom – így
szóltam ma Lőrincz grófhoz, kinek játéka annyi rokonszenvet
ébresztett a lelkemben – hogy bátyja távollétében – Gáborja legyek
neki. S ő elfogadta az ajánlatot.
Gábor Lőrinczre nézett. Ez maga se tudta miért, de zavarodottan
nézett bátyjára.
– Na, ez jól van így – mondta Gábor, egy pillanatnyi hallgatás
után – csak azt kívánom, kevesebbet harczoljanak együtt, mint a
mennyit mi szoktunk öcsémmel.
– Oh, mi nagyon megértjük egymást Lőrinczczel, legalább egy
thémát illetőleg.
– S mi az? – kérdte Gábor – majd észrevéve Lolly, hogy Lonczi
mereven szembenéz vele, boszankodott ügyetlen kérdése felett.
– Nos, a théma – a lovaglás meg a zene – nevetett Lolly, kissé
gúnyosan.
Mindhárman elhallgattak.
E közben Hanzi nagy zajjal, szörnyű meidlingeni bécsi nyelvén a
Bálványossy fiúkat utánozta: Ah Lolly – die wären etwas für Dich,
Gott wie dumm.
Miczi, sem az öreg diplomata nem voltak egy véleményen vele.
Kitünő derék, gentlemannlike fiúknak tartották. E felett aztán nagy
vita támadt, alig fogytak ki a pro- és kontrából. Az udvar – pedig
nézett és hallgatott.
Ebéd után Lőrincz, Miczi, Tomi s az öreg Klienigstein a tarokk-
asztalhoz ültek.
 Az udvar tízkor visszavonult. Lolly Gáborral a kis dohányzóban
egyedül maradt.
– Igen, Gábor, összebarátkoztunk Lőrinczczel. Azt hiszem,
megért ez a fiú s elhiszi azt, hogy az vagyok, a minek látszom. Maga
kételkedik bennem. Hogy meri-e azt tenni?… Ne mentegesse
magát, érzem s ez bánt és ezért szeretném, hogy megismerne.
– Én nem kételkedem magában, mert nem tudom milyen igazán
s így nem is tévedhetek megismerésében.
– Igazán – a szót megnyomta. – Hát komédiásnénak hisz. Miért
lennék az… de nem mentegetem magamat, çá me daigne. Lőrincz
jobban megért. Tisztább lelkű fiú, mint maga. Jobban szeretem.
Igen… barátomnak fogom fogadni. Majd ha ő megismer… akkor
majd tán maga is meg fog érteni.
– Erre törekszem már rég. Nem voltunk eleget együtt. Tán ezért
félek magától.
– Mitől fél? Miben lehet ártalmára… Miért mondja el ezt nekem.
– Mert úgyis tudja. Ezt érzem.
– Mást nem?
– Sok mindent, sokkal többet, mint a mennyit elmondani birnék…
Mit tervez a télire? – kérdte, hirtelen más thémára vivén át a
társalgást.
– A tél messze van még, még csak a tavasz «virágait» tapossuk.
Az őszt itt töltöm. A télen… istenem tán csak férjhez megyek már.
– Magától függ.
– Igen, az izlésemtől.
Gábor nem akart arról beszélni, amit a másik hallani szeretett
volna, más théma pedig e perczben egyiküket sem érdekelte volna.
Majd pár perczig hallgattak, ez alatt Lolly gépiesen a fényképeket
nézte… majd hirtelen felugrott, átment a szomszéd szobába.
 – Gábor szörnyen untatott, elálmosodtam. Megyek aludni. Adio la
compagnia. Ezzel búcsút véve – kitánczolt a salonból.
 42.

– Nagyon érdekel, – szólalt meg a mentegetőzés hangján

Lőrincz, midőn Gáborral egyedül maradtak hálószobájukban – aztán
úgy érdeklődik irántad. Már pedig látod, én akárkivel el tudnék – én
az oly unalmas társalgó – órákig beszélni rólad… az már barátom, ki
rokonszenvezik veled.
– Édes, öreg fiam, tudom, hogy így van. De hát Lolly
rokonszenve problematikus. Ne higyj neki. Azt hiszem, még arra is
veszedelmes, akit szeret. És barátsága?… Te rajtad keresztül akar
engem megismerni.
– Azt hiszed? – kérdte Lőrincz kissé sértett hangon.
– No, ezzel nem akarom azt mondani, hogy irántad nem
érdeklődnék… de hát… csak tudnám miért? Miért éppen engem?
Vagy igazán szeret? Vagy oly rosszul megy a dolga a bécsi
világban? Ki tudja…
– De szerény vagy Gábor. Hisz tudhatod, hogy mindenki
érdeklődik itt irántad, lehet mondani, a mióta élsz. De hogyne, hiszen
atyád végrendelete ugyancsak korán reád terelte a figyelmet.
– És te mit tartasz róla?
– Én egyenes, férfias, szókimondó, aranyszívű leánynak tartom.
– Tán igazad van. Bárcsak úgy lenne. Meg volna könnyítve
életem – elvenném.
– Vedd el Gábor, vedd el – mondta Lőrincz hevesen.
– Meglátjuk… tán csalódtam ebben is? – kérdte önmagától
Gábor, a nélkül, hogy feleletet tudott volna adni saját kérdésére.