Quantum Physics of Semiconductor

Materials and Devices Debdeep Jena

Visit to download the full and correct content document:
https://ebookmass.com/product/quantum-physics-of-semiconductor-materials-and-de
vices-debdeep-jena/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

Quantum Materials, Devices, and Applications Mohamed

Henini

https://ebookmass.com/product/quantum-materials-devices-and-
applications-mohamed-henini/

Wide Bandgap Semiconductor Power Devices_ Materials,

Physics, Design, and Applications B. Jayant Baliga

https://ebookmass.com/product/wide-bandgap-semiconductor-power-
devices_-materials-physics-design-and-applications-b-jayant-
baliga/

Fundamentals of Semiconductor Devices (2nd Edition)

Betty Anderson

https://ebookmass.com/product/fundamentals-of-semiconductor-
devices-2nd-edition-betty-anderson/

Thermoelectric Materials and Devices Lidong Chen

https://ebookmass.com/product/thermoelectric-materials-and-
devices-lidong-chen/
Bands and Photons in III-V Semiconductor Quantum
Structures Igor Vurgaftman

https://ebookmass.com/product/bands-and-photons-in-iii-v-
semiconductor-quantum-structures-igor-vurgaftman/

Combinatorial Physics: Combinatorics, Quantum Field

Theory, and Quantum Gravity Models Adrian Tanasa

https://ebookmass.com/product/combinatorial-physics-
combinatorics-quantum-field-theory-and-quantum-gravity-models-
adrian-tanasa/

Principles of Electronic Materials and Devices 4th

Edition Safa O. Kasap

https://ebookmass.com/product/principles-of-electronic-materials-
and-devices-4th-edition-safa-o-kasap/

Ideas of Quantum Chemistry: Volume 1: From Quantum

Physics to Chemistry 3rd Edition Lucjan Piela

https://ebookmass.com/product/ideas-of-quantum-chemistry-
volume-1-from-quantum-physics-to-chemistry-3rd-edition-lucjan-
piela/

Organic Electronics for Electrochromic Materials and

Devices 1st Edition Hong Meng

https://ebookmass.com/product/organic-electronics-for-
electrochromic-materials-and-devices-1st-edition-hong-meng/
QUANTUM PHYSICS OF SEMICONDUCTOR MATERIALS
AND DEVICES
Quantum Physics of Semiconductor Materials
and Devices
D. Jena
Cornell University
 Great Clarendon Street, Oxford, OX2 6DP,
United Kingdom
Oxford University Press is a department of the University of Oxford.
It furthers the University’s objective of excellence in research, scholarship,
and education by publishing worldwide. Oxford is a registered trade mark of
Oxford University Press in the UK and in certain other countries
© Debdeep Jena 2022
The moral rights of the author have been asserted
Impression: 1
All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in
a retrieval system, or transmitted, in any form or by any means, without the
prior permission in writing of Oxford University Press, or as expressly permitted
by law, by licence or under terms agreed with the appropriate reprographics
rights organization. Enquiries concerning reproduction outside the scope of the
above should be sent to the Rights Department, Oxford University Press, at the
address above
You must not circulate this work in any other form
and you must impose this same condition on any acquirer
Published in the United States of America by Oxford University Press
198 Madison Avenue, New York, NY 10016, United States of America
British Library Cataloguing in Publication Data
Data available
Library of Congress Control Number: 2021952780
ISBN 978–0–19–885684–9 (hbk)
ISBN 978–0–19–885685–6 (pbk)
DOI: 10.1093/oso/9780198856849.001.0001
Printed and bound by
CPI Group (UK) Ltd, Croydon, CR0 4YY
Links to third party websites are provided by Oxford in good faith and
for information only. Oxford disclaims any responsibility for the materials
contained in any third party website referenced in this work.
”I am one of those who think like Nobel, that humanity will draw more good
than evil from new discoveries.”–Marie Curie

”No problem can be solved from the same level of consciousness that created
it. We must learn to view the world anew.”–Albert Einstein

”One shouldnt work on semiconductors, that is a filthy mess; who knows

whether any semiconductors exist”–Wolfgang Pauli

”I am thinking of something much more important than bombs. I am

thinking about computers”–John von Neumann

”It is frequently said that having a more-or-less specific practical goal in

mind will degrade the quality of research. I do not believe that this is
necessarily the case and to make my point in this lecture I have chosen my
examples of the new physics of semiconductors from research projects which
were very definitely motivated by practical considerations...”–William
Shockley, Nobel Lecture (1956)

”Some people can do one thing magnificently, like Michelangelo. Others

make things like semiconductors, or build 747 airplanes - that type of work
requires legions of people. In order to do things well, that can’t be done by
one person, you must find extraordinary people”–Steve Jobs
Preface

Semiconductor electronics requires for its foundation primarily wave mechan-

ics and statistics. However, crystallography, thermodynamics, and chemistry
also have a share in it and, quite generally, “it is incredible what miserable
quantities of thought and mathematics are needed to provide even the sim-
plest tools for daily use in semiconductor physics”.–Eberhard Spenke and
Walter Schottky

Several excellent books and monographs have been written about

the physics of semiconductors and nanostructures. I could not resist
reproducing the above paragraph from an early classic, Spenke’s Elec-
tronic Semiconductors written in 1958. Till today, each author of books
on this subject struggles with the same pedagogical challenge that pi-
oneers such as Spenke and Shockley faced in writing the first books
on this topic in the 1950s, when the field was in its infancy.
Consider the simplest physical processes that occur in semiconduc-
tors: electron or hole transport in bands and over barriers, collision of
electrons with the atoms in the crystal, or when electrons and holes
annihilate each other to produce a photon. The correct explanation of
these processes require a quantum mechanical treatment. Any short-
cuts lead to misconceptions that can take years to dispel, and some-
times become roadblocks towards a deeper understanding and appre-
ciation of the richness of the subject. A typical introductory course
on semiconductor physics would then require prerequisites of quan-
tum mechanics, statistical physics and thermodynamics, materials sci-
ence, and electromagnetism. Rarely would a student have all this back-
ground when (s)he takes a course of this nature in most universities.
What has changed since 1950s? Semiconductor devices have become
indispensable, and integral in our daily lives. The shift towards a
semiconductor electronics and photonics-powered information econ-
omy occurred near the turn of the century. This was not the case
when the early books on semiconductor physics were written. The
connection of the physics to today’s information systems such as tran-
sistors for logic, memory, and signal amplification, and light-emitting
diodes and lasers for lighting and communications makes the subject
far more tangible and alive than an abstract one. Practitioners of the
science, technology, and art of semiconductor physics and devices are
the ”quantum mechanics” of our age in the true sense of the word.
They reside in several leading industries, research laboratories, and
universities, and are changing the world, one bit (or photon!) at a
time.
viii Preface

The quantum physics of semiconductors is not abstract, but mea-

sured routinely as currents and voltages in diodes and transistors, and
seen as optical spectra of semiconductor lasers. The glow of semi-
conductor quantum well light emitting diodes in our rooms and cell
phone screens puts the power and utility of understanding the quan-
tum physics of semiconductors and nanostructures on display right in
front of our very eyes. Asher Peres captured this philosophy beauti-
fully in his quote:

”Quantum Phenomena do not occur in a Hilbert space. They occur in a

laboratory.”–Asher Peres

This philosophy accurately reflects the approach I have taken in

writing this book. Semiconductor physics is a laboratory to learn and
discover the concepts of quantum mechanics and thermodynamics,
condensed matter physics, and materials science, and the payoffs are
almost immediate in the form of useful semiconductor devices. I have
had the opportunity to work on both sides of the fence – on the fun-
damental materials science and quantum physics of semiconductors,
and in their applications in semiconductor electronic and photonic de-
vices. Drawing from this experience, I have made an effort in this book
to make each topic as tangible as possible. The concepts are developed
from their experimental roots, with historical trails, personalities, and
stories where possible, to reflect the subject as a human adventure.
The mathematical structure is then developed to explain experimental
observations, and then predict new phenomena and devices. I believe
this is a unique approach towards a book on this subject, one that
distinguishes it from others in the field.
The book is aimed at third and fourth year undergraduate students,
and graduate students in Electrical Engineering, Materials Sciences
and Engineering, Applied Physics, Physics, and Mechanical and Chem-
ical Engineering departments that offer semiconductor related courses.
It will be of interest to scientists and engineers in the industry, and in
various research laboratories. The book is divided into four modules.
Module I, in seven chapters, presents the fundamentals rigorously,
covering the core principles of quantum mechanics, statistical thermo-
dynamics, and the physics of free electrons. The last two chapters of
Module I develop perturbation theory techniques without which one
is often disadvantaged in understanding semiconductor physics.
Module II, in nine chapters introduces the concepts of bands, gaps,
effective masses, and Bloch theory, develops a few methods to calculate
and understand semiconductor bandstructures, and develops methods
to handle a range of semiconductor quantum heterostructures.
Module III starts with the quantum physics of diodes and transis-
tors in the ballistic limit. It then covers several electronic phenomena
on transport and scattering using the Boltzmann transport equation,
and Fermi Golden rule for transitions. High-field transport, tunneling,
and quantum magnetotransport phenomena round off this module of
nine chapters.
 ix

Module IV focuses on semiconductor photonics, by starting from a

description of the Maxwell equations and light, tracking the interaction
of photons with semiconductors, and culminating in the description of
semiconductor heterostructure photonic devices.
The chapter-end exercises have been tried and tested as homework
assignments in classes. They considerably amplify the material dis-
cussed in the chapters, and are designed to encourage deep thinking,
purposeful enquiry, and thoughtful discussions. Some problems take
the reader beyond the topics of the respective chapters, into current
areas of research. Some problems connect to other fields such as biol-
ogy, astronomy, high-energy physics, and other fields in which semi-
conductors play an increasingly important role. There is no better
practice to hone one’s skills to achieve mastery over the subject than
to solve as many exercises as time permits.
Instructors must plan the usage of the book to fit their goals. The
book has far more material than can (or should) be covered in a 1-
semester course. A typical 1-semester course at Cornell offered for
senior undergraduates and beginning graduate students covers all of
Module I, most chapters of Module II, (Chapters 12 and 13 are as-
signed as projects), Chapters 20-24 in Module III, and Chapters 27 and
29 of Module IV. To cater to the varying backgrounds of enrolled stu-
dents, more time is spent on Modules I and II. Once the students are
comfortable with the concepts of bands and carrier statistics in semi-
conductors of Modules I and II, the progress through Modules III and
IV can be rapid. I have provided a table and guidance for instructors
and students later in this preface for potential usage of the book.
No claim to originality is made for most of the presented mate-
rial. Nevertheless, the process of writing for pedagogical purposes
allows for fresh perspectives. Readers may encounter a few uncon-
ventional derivations, or connections made that were not apparent.
Because much of semiconductor physics originated from atomic quan-
tum theory, such examples abound, but have been ”lost in translation”
over the past few decades. I have brought them back, as semicon-
ductors are going back to their atomic roots in the new generation of
nanostructured devices. The field is alive and kicking, new semicon-
ductors and phenomena are being discovered, synthesized, and are
being used for applications today. The presentation of the materials
in the book take these advances into fold. If the book gives ideas, or
makes connections for readers that enable them to make new discov-
eries or inventions that outdate the topics discussed here, it will have
exceeded its intended pedagogical purpose.
Colleagues and students I have talked to around the world agree
that there is a place for a stand-alone book to introduce solid state
physics to electrical engineers, applied physicists, and materials scien-
tists who work on semiconductors, by using semiconductor devices in
the backdrop. It is my sincere hope that this book fills that void.
Debdeep Jena
Ithaca, New York, March 2022.
 x Preface

Table 1 Suggested usage of the book for instructors, students, and readers.
Electronics Photonics 1-Semester Course 1-Semester Course 1-Quarter Course 2-Semester Course 2-Quarter Course
track track (42x50 minutes) (26x75 minutes) (18x80 minutes) (2x26x75 minutes) (2x18x80 minutes)
No. of Lectures No. of Lectures No. of Lectures Semester 1 Semester 2 Quarter 1 Quarter 2
Chapter Module I: Fundamentals
1 And off we go! • • Assigned Reading Assigned Reading Assigned Reading Assigned Reading Assigned Reading
2 Secrets of the Classical Electron • • 1 0.75 0.5 1 1
3 Quantum Mechanics in a Nutshell • • 3 2 1.5 3 2
4 Damned Lies, and Statistics • • 1 1 0.5 1 1
5 Electrons in the Quantum World • • 4 3 1.5 3 1.5
6 Red or Blue Pill: Befriending the Matrix • • 1 0.5 0.5 1 0.5
7 Perturbations to the Electron’s Freedom • • 1 0.5 0.5 1 0.5
Module II: Bands, Doping, and Heterostructures
8 Electrons in a Crystal get their Bands, Gaps and Masses • • 4 2 2 4 3
9 Bloch Theorem, Bandstructure, and Quantum Currents • • 2 1.5 1 2 2
10 Crystal Clear: Bandstructure of the Empty Lattice • • 1 0.75 0.5 1 0.5
11 Tight-Binding Bandstructure • • 1 0.75 0.5 1 1
12 k.p Bandstructure • • Assigned Reading Assigned Reading Skip 1 0.25
13 1,2,3, ∞: Pseudopotentials and Exact Bandstructure • • Assigned Reading Assigned Reading Assigned Reading 2 0.75
14 Doping and Heterostructures: The Effective Mass Method • • 2 1.5 1 2 1
15 Carrier Statistics and Energy Band Diagrams • • 3 1.5 1.5 2 2
16 Controlling Electron Traffic in the k-Space • • 4 3 1.5 3 1 1 2
Module III: Quantum Electronics with Semiconductors
17 Game of Modes: Quantized R, L, and C • Assigned Reading Assigned Reading Skip 2 1
18 Junction Magic: Schottky, pn and Bipolar Transistors • 1 0.75 Assigned Reading 2 1.5
19 Zeroes and Ones: The Ballistic Transistor • 1 0.75 Assigned Reading 3 1.5
20 Fermi’s Golden Rule • • 1 0.5 0.5 1 0.5
21 No Turning Back: The Boltzmann Transport Equation • 2 1.5 1 3 2
22 Taking the Heat: Phonons and Electron-Phonon Interactions • • 1 0.75 0.5 2 1
23 Scattering, Mobility and Velocity Saturation • 1 0.75 0.5 2 1.5
24 Through the Barrier: Tunneling and Avalanches • 1 1 Assigned Reading 2 1
25 Running Circles: Quantum Magnetotransport • 1 0.5 Skip 1 1
Module IV: Quantum Photonics with Semiconductors
26 Let there be Light: Maxwell Equations • 1 0.5 0.5 2 1
27 Light-Matter Interaction • 2 1 1 3 2
28 Heavenly Light: Solar Cells and Photodetectors • 1 0.5 0.5 2 1
29 Reach for the stars: Semiconductor Lasers and LEDs • 1 0.75 0.5 2 1
30 Every End is a New Beginning Assigned Reading Assigned Reading Assigned Reading Assigned Reading Assigned Reading

Total meetings 42 28 18 28 28 18 18
 xi

For Instructors

Thank you for considering this book for your teaching. A typical
semester-long course that uses this book will cover Module I and Mod-
ule II as the basics of semiconductor physics. The remaining part of the
course can take two tracks based on the interests of the instructor and
the students: one that focuses on electron transport and electronics,
and the other that focuses on light-matter interaction and photonics.
For courses choosing to discuss electron transport and electronics,
the sequence [Module I] → [Module II] → [Module III] is suggested.
For courses that choose light-matter interactions and photonics, the
sequence [Module I] → [Module II] → [Chapter 20 (on Fermi’s golden
rule) and Chapter 22 (on Phonons) from Module III] → [Module IV] is
suggested.
Though not absolutely essential, using curated software illustra-
tions, and incorporating them into assignments considerably amplifies
the effectiveness of learning of the contents of this subject. I have used
Mathematica for illustrations in class. Almost all the quantitative fig-
ures and plots that appear in the book are calculated and plotted in
Mathematica and touched up for the book. The book publisher and I
have planned to provide a Mathematica file, a set of slides for class-
room illustration, and selected solutions of chapter-end Exercises in
the near future to instructors who wish to use this book. Students tak-
ing my class from the contents of this book have used their favorite
software tools not limited to Mathematica (e.g., Matlab, Python, C, or
others) for some assignment problems.
The book has much more material that can be covered in depth in
one semester or one quarter. The tracks suggested earlier are guide-
lines. In addition, Table 1 indicates a few possible course schedules
to cover the materials in this book. Depending on the needs of the
course and the schedule (semester vs. quarter), the number of sug-
gested classes per chapter are listed in this Table.
Again, I am very grateful that you are considering this book. I sin-
cerely request feedback and suggestions as you use this text. They will
improve and sharpen the pedagogical impact of this book.

For Students

”Truth is like a vast tree, which yields more and more fruit, the more you
nurture it.”–Mahatma Gandhi
Ever since I was an undergraduate student, I have been fascinated
by quantum physics. My fascination has only grown with time! As a
student I could not imagine that I will be so fortunate to work on this
topic for a career. And I certainly did not imagine I will write a book
on the topic! A colleague asked me why I was writing this book, when
nobody reads books anymore. The best answer to that question is this:
I have written it to give you a book that I wish I had as a student:
not just the facts, but the exciting back stories, and secrets that I have
xii Preface

learned learned over many years of experience with this subject.

The book you are holding in your hands has two purposes. The first
is to introduce you to the wonderful world of semiconductors, which
combine quantum physics and practical applications in a delightful
way. The second is to introduce you to the historical backstories and
personalities to show where the discoveries actually came from! I hope
you enjoy reading the book.
I will be honest that the book came out to be much longer than I
originally intended. At some point, I discussed with my editor if it
is better to split the contents into two volumes. We decided against
it, reasoning that there are a lot of advantages of having all contents
in one place. Besides, the ”buy one get one free” deal is a sweet one!
Probably the course in which you will use this book will cover Mod-
ules I and II, with some parts of Modules III and/or IV. Modules III
and IV bring you up to several areas of today’s research activities. I
hope you use the book beyond the class(es) in which it is used.
I have two points of advice and two requests.
The first advice I have for you is that you use a software tool (e.g.
Mathematica, Matlab, Python or others of similar capability), and the
freely available tool 1D Poisson, throughout the class in which you are
prescribed this textbook. The second is that as you learn the subject,
you will go deep into a lot of details (which in quantum physics would
be dotting the i’s and crossing the h̄’s!). As you do so, always step back
and ask the question of the ”why” behind the ”what”. This is what
the book is about, it tries to answer ”why” things in semiconductors
are the way they are. If the ”why” part is not answered adequately,
please let me know so that I fix it in the next edition.
Now for my requests. As I collected the list of personalities for the
historical parts of the book, the lack of diversity became sadly appar-
ent. I have tried my best to provide a fair representation, but it is not
enough. There are two ways you can help solve this problem. First, if
you know or learn of contributors that should appear in the book but
don’t, please let me know. The second, it is my genuine hope that the
book motivates students of diverse backgrounds to join and shape the
next semiconductor revolutions. Please seriously consider and give
the field a try. If you like even a fraction of the contents of this book,
you will be pleasantly surprised how good a career it can be, both for
personal fulfillment, and for service to humanity!

For Self Study

An effective way for self study is to pair reading the book with view-
ing freely available online videos on this subject. It is important to stick
to a schedule, preferably a semester long one as indicated in Table 1.
Watching and taking notes for 2-3 lectures/week, coupled with a few
hours of critical reading of the corresponding chapters in this book
with a pencil and notebook, and, importantly, solving a few Exercises
at the end of the chapter will lead to the most effective learning.
Acknowledgements

Only at the end of the long period of writing this book did I come
to accept what I had heard, but never believed: that a writer never
completes a book. He or she merely abandons it. It is time for me to
hand over this book to the publishers. My cup of acknowledgements
and gratitude is spilling over - I need a bucket! I am terrified that
inevitably there are names I have missed in the following list. To them,
I say: please do not be shy and let me know, and it will be fixed.
The Table at the end of this section lists the people who have gener-
ously provided their time to read parts of the book, or have provided
figures that are included in the text. The readers of this book, and
I, will remain forever in gratitude for your selfless service. That you
have taken time out of your schedules to do this (in the midst of a
global pandemic), says this loud and clear: that you love this subject,
and want others to do so too. That you are from all around the world
also shows that this love knows no boundaries.
The Table at the end of this section does not list the scores of stu-
dents who have used older versions of the book in class, caught errors,
provided feedback and constructive criticism, worked through Exer-
cises, and jumped with joy when they got the bandstructure of silicon
to work in class - you deserve the subtle tip of the hat. After fixing
the errors you brought to my notice, and those brought to my notice
by a very careful copy editor from Oxford University Press, the laws
of probability dictate that in a book of this size, several will remain.
These are entirely my own, and I will strive to fix them in the future.
I cannot thank my editor Adlung Sonke from Oxford University
Press enough. Throughout the prolonged process of writing, he pro-
vided valuable suggestions and encouragement in just the right quanta.
I must have tested his incredible patience by missing my self-imposed
deadlines! He gracefully saw the massive project through.
I have learned a large part of the materials that appear in this book
from my research group members, colleagues, and collaborators. I
have had the fortune to work with them over the last two decades,
and express my sincere gratitude to them. I thank the financial and
intellectual support from funding agencies and program managers for
research that made it into several sections of this book. My home
departments and the engineering dean’s office at Cornell University
have provided support in so many ways - such as picking up the tab for
the printing and distribution of the early versions of this manuscript
for the entire class. You do not have to do that anymore!
xiv Acknowledgements

The reader of every book experiences shades of the author’s scien-

tific ancestry in the manner and the mix in which the subject is pre-
sented. It it difficult to express in words my gratitude to my teachers
who shaped my thinking in this field, from childhood, through under-
graduate school at IIT Kanpur, to graduate studies at the University at
California, Santa Barbara (UCSB). As for the specific contents of this
book, I would like to acknowledge a few of my teachers. At IIT Kan-
pur, Prof. Avinash Singh ignited my interest in quantum mechanics
and statistical mechanics, and Prof. Aloke Dutta introduced me to the
breadth of semiconductor devices. At UCSB, I want to particularly
thank Prof. Umesh Mishra for instilling in me some of his infectious
joy of semiconductor devices, and Prof. Herbert Kroemer for showing
me that quantum physics is in the DNA of semiconductors, and pow-
ers its practical applications. Little did I know while doing research
in graduate school that I was ”learning to hunt with the lions”, so to
speak. I hope this book, in addition to providing new perspectives,
solidifies the timeless ones I learned from my teachers.
For most, graduate school provides an education and a career. I am
among the most blessed: it also provided a soulmate! Since our grad-
uate school days at UCSB, Huili (Grace) Xing and I have been fellow
teachers and scientists at work, and parents at home. We have worked
on the field of semiconductors together for the past two decades, and
continue to learn so much about the subject from each other and from
our joint research group. The final year of the writing of this book de-
manded nearly all my attention and energy. I will be amiss if I do not
say this: that this task truly took a toll on the time I could muster to
run an active research group, and far more on the time I could devote
to my family at home. Grace has skillfully kept both work and home
chugging away and has created spacetime out of nowhere for me to
hide in and finish this work. How do you thank that!
I would not have wanted to put up with myself socially during the
long and unending hours spent in finalizing the last versions of the
book. Our son Shaan, who is now 14, and just grew taller than me
(over the course of the writing of this book!), has had to handle a
Dad at home hiding in the study room in the evenings, emotionally
unavailable for days and weeks. My only parenting in the past months
has been to place restrictions on his gaming hours! Yet, Grace and he
have put up with me in good humor. I hope I do enough now to make
up for the lost time. Shaan put his artistic skills to work in the first
designs of the book cover. It has morphed into what you see now.
Finally, I want to thank Grace’s and my families, and especially our
parents. They taught us to dream big and to stay grounded. They take
the greatest joy in our successes, and absorb the pains and failures.
Grace’s parents have filled the void created by my absence due to the
book, by showering our son with their affection. My parents lovingly
demanded and acquired from me several earlier drafts of this book.
My mother has the pre-final draft, but sadly my father did not live to
see that, or the final version. This book is dedicated to his memory.
 xv

Table 2 Thank you for your help!

Aaron Franklin Duke University

Alan Seabaugh University of Notre Dame
Amit Verma Indian Institute of Technology, Kanpur
Andres Godoy University of Granada
Anthony Hoffman University of Notre Dame
Berardi Sensale Rodriguez University of Utah
Changkai Yu Cornell University
Chris van de Walle University of California at Santa Barbara
Clifford Pollock Cornell University
Dan Ritter Technion, Israel Institute of Technology
David Esseni University of Udine
Edward Yu University of Texas at Austin
Enrique Marin University of Granada
Eric Pop Stanford University
Eungkyun Kim Cornell University
Evelyn Hu Harvard University
Farhan Rana Cornell University
Greg Muziol UNIPRESS, Warsaw
Guillaume Cassabois University of Montpellier
Hari Nair Cornell University
Henryk Turski UNIPRESS, Warsaw
Huili (Grace) Xing Cornell University
Jamie Phillips University of Delaware
Jan Kuzmik Slovak Academy of Sciences
Jashan Singhal Cornell University
Jason Petta Princeton University
Jean Pierre Leburton University of Illinois at Urbana Champaign
Jimy Encomendero Cornell University
John Simon National Renewable Energy Laboratory
Jon McCandless Cornell University
Joseph Dill Cornell University
Kevin Lee Cornell University
Kirstin Alberi National Renewable Energy Laboratory
Len van Deurzen Cornell University
Łukasz Janicki Wroclaw University of Technology
Matteo Meneghini University of Padova
Michael Stroscio University of Illinois at Chicago
Nobuya Mori Osaka University
Phillip Dang Cornell University
Reet Chaudhuri Cornell University
Rongming Chu Pennsylvania State University
Samuel Bader Cornell University
Sanjay Krishna The Ohio State University
Scott Crooker Los Alamos National Laboratory
Takuya Maeda Cornell University
Valentin Jmerik Ioffe Institute, St. Petersburg
Vladimir Strocov Paul Scherrer Institute
Yasuyuki Miyamoto Tokyo Institute of Technology
Yifan (Frank) Zhang Cornell University
Yu Cao Qorvo Inc.
Zhiting Tian Cornell University
Contents

I Fundamentals 1
1 And off We Go! 3
1.1 Beyond belief 3
1.2 A brief history of semiconductors 4
1.3 Future 6
1.4 These boots are made for walking 7
1.5 Chapter summary section 8
Further reading 8
Exercises 9

2 Secrets of the Classical Electron 11

2.1 Our ancestors knew metals 12
2.2 Discovery of the electron and its aftermath 12
2.3 Drude’s model explains Ohm’s law 12
2.4 Metals are shiny 15
2.5 Metals conduct heat 16
2.6 Icing on the cake: The Wiedemann–Franz law 17
2.7 All is not well 18
2.8 Chapter summary section 19
Further reading 20
Exercises 20

3 Quantum Mechanics in a Nutshell 23

3.1 Planck’s photon energy quanta 23
3.2 Bohr’s electron energy quanta 26
3.3 Wave-particle duality 28
3.4 The wavefunction 29
3.5 Operators 31
3.6 States of definite momentum and location 33
3.7 States of definite energy: The Schrödinger equation 35
3.8 Time-dependent Schrödinger equation 36
3.9 Stationary states and time evolution 37
3.10 Quantum current 39
3.11 Fermions and bosons 41
3.12 Fermion and boson statistics 44
3.13 The Spin-statistics theorem 46
3.14 The Dirac equation and the birth of particles 47
3.15 Chapter summary section 48
Further reading 49
xviii Contents

Exercises 50

4 Damned Lies and Statistics 59

4.1 Quantum statistics and entropy 59
4.2 The physics of equilibrium 62
4.3 Partition function for quantum systems 64
4.4 The Fermi–Dirac distribution 65
4.5 The Bose–Einstein distribution 66
4.6 Properties of the distribution functions 66
4.7 Quantum twist on thermodynamics 71
4.8 Meaning of equilibrium in semiconductor devices 72
4.9 Chapter summary section 76
Further reading 77
Exercises 77

5 Electrons in the Quantum World 83

5.1 In Schrödinger equation we trust 84
5.2 The free electron 85
5.3 Not so free: Particle on a ring 87
5.4 The electron steps into a higher dimension: 2D 98
5.5 Electrons in a 3D box 105
5.6 The particle in a box 111
5.7 The Dirac delta potential 113
5.8 The harmonic oscillator 114
5.9 The hydrogen atom 114
5.10 Chapter summary section 115
Further reading 116
Exercises 116

6 Red or Blue Pill: Befriending the Matrix 123

6.1 The expansion principle 124
6.2 Matrix mechanics 125
6.3 Matrices and algebraic functions 127
6.4 Properties of matrix eigenvlaues 131
6.5 Looking ahead 131
6.6 Chapter summary section 132
Further reading 132
Exercises 133

7 Perturbations to the Electron’s Freedom 135

7.1 Degenerate perturbation theory 136
7.2 Non-degenerate perturbation theory 138
7.3 The Brillouin–Wigner perturbation results 141
7.4 Rayleigh–Schrödinger perturbation results 142
7.5 The Hellmann–Feynman theorem 143
7.6 Perturbation theory example 144
7.7 Chapter summary section 147
Further reading 148
Exercises 149
 Contents xix

II Bands, Doping, and Heterostructures 153

8 Electrons in a Crystal Get Their Bands, Gaps, and Masses 155
8.1 The free–electron 156
8.2 Periodic perturbation 157
8.3 Bands, gaps, and effective masses 158
8.4 Non-degenerate perturbation theory 165
8.5 Glimpses of the Bloch theorem 166
8.6 Non-periodic potentials and scattering 167
8.7 Chapter summary section 169
Further reading 170
Exercises 170

9 Bloch Theorem, Bandstructure, and Quantum Currents 175

9.1 The Bloch theorem 176
9.2 Bloch theorem: aftermath 179
9.3 Real and reciprocal lattice, Brillouin zones 182
9.4 Velocity of Bloch states 187
9.5 Dynamics of Bloch states 190
9.6 Bloch wave velocity and ballistic current 194
9.7 Transport by Bloch waves with scattering 195
9.8 Energy (heat) current 197
9.9 Any current 198
9.10 Quantum Wiedemann–Franz law 199
9.11 Metals, semiconductors, semimetals and insulators 199
9.12 Chapter summary section 199
Further reading 201
Exercises 201

10 Crystal Clear: Bandstructure of the Empty Lattice 205

10.1 Diffraction as a sharp eye 205
10.2 Bragg diffraction condition 207
10.3 Broken symmetries and physical laws 208
10.4 Bravais lattices 209
10.5 Nearly free–electron bandstructure 211
10.6 Chapter summary section 215
Further reading 215
Exercises 215

11 Tight-Binding Bandstructure 221

11.1 Atoms, bonds, and molecules 222
11.2 Bandstructure of 1D, 2D, and 3D crystals 225
11.3 1D, 2D: nanotubes, graphene, BN, MX2 234
11.4 3D FCC: Si, GaAs 238
11.5 3D wurtzite: GaN, AlN, ZnO 243
11.6 Tight-binding to design new properties 244
11.7 Chapter summary section 245
Further reading 246
Another random document with
no related content on Scribd:
vagy véletlentől függ, nem óvhatja meg magát azon szenvedélyektől,
melyeket minden sorsjátéknál működni látunk; az alakok, melyekkel
terveinket kivisszük, nem érzéketlen fabábok, hanem érző s hozzánk
hasonló lények, kik szenvednek s örülnek, mint mi, kikhez százféle
érzemény s indulat köt. – Ki birja ily viszonyok között mindig
megtartani tervét? Midőn az öreg huszár a szobába lépve, hol
Violáné gyermekeivel ült, a halvány asszonyt látá, ki alvó gyermekét
ringatá karjai között s szomorú gondolataiba merülve nem is véve
észre beléptét; midőn a kis Pista vörösre sirt szemekkel elébe lépett
s őt a gyermek ellentállhatlan nyájasságával kezénél fogva anyjához
vezeté s kéré, hogy vigasztalja őt, s midőn a gyermek Zsuzsi karjai
között a neszre felébredett s mosolygva nyitá fel szemeit anyjára,
kinek szemei e mosolygásnál könyekbe lábadtak: akkor Jánosnak
feltételei mind füstbe mentek, s midőn Violáné kisdedét ajkaihoz
szorítva felsóhajta: – A szegény nyomorult nem tudja, mi hamar árva
lesz – az öreg, kemény kezével szemeit törülve nem válaszolhatott
mást, mint: – Nem lesz biz’ az lelkem Zsuzsi, ép oly keveset, mint
belőled özvegy nem lesz – s csak a bámuló tekintetből, melyet az
asszony reá vetett, vevé észre, mit mondott.
A titkot e szavak után már nem lehetett többé megtartani; a kis
Pista kiküldetett tehát, s János suttogva elmondá minden készületeit.
– Látod, – tevé jókedvűen hozzá – hogy mindenről gondoskodtunk.
Sebaj, pár óra mulva, mikor az urak s a strázsák hortyognak, pedig
derekasan felöntöttek a garatra, férjed szabad lesz, jó lóra kap s
azután kereshetik. Nem kell mindjárt lemondani a világról, nem kell
kétségbeesni. Azaz, mit is mondtam? – igazítá ki magát – kell
bizony, szomorkodjál csak, essél kétségbe, jajgass, rimánkodjál,
máskép az urak észreveszik. Vén szamár létemre nem is kellett
volna megmondanom az egészt, nem fogod magad tettethetni s
akkor mindennek vége volna.
Violáné, mindig suttogva, férje elszöktetése iránt mindenféle
kérdéseket tett Jánosnak.
– Add ide egy kissé gyermekedet, – mondá, miután ezekre felelt,
– hadd nézzem meg, hadd tánczoltassam meg térdemen. Ej be szép
gyerek ez! – mondá s egész arcza mosolygott, midőn a kisdedet
vigyázva kezeibe vevé. Soha szebbet nem láttam – s hogy nevet a
csintalan, mintha százszor körülhordoztam volna; dehogy engedjük,
hogy apjának baja történjék! Ej, Zsuzsi, ha nekem ily gyermekem
volna!
– Az enyimek szeretni fogják kendet, mint második apjokat, –
szólt az asszony, tekintetet vetve Jánosra, melyben az anyának
boldogsága, midőn gyermekét dicsérni hallja, egész
háladatosságával vegyült.
– Igen, mint második apjokat, – válaszolt az öreg, sóhajtva, – de
ha az embert úgy szeretik, mint első apjokat, az mégis egészen más
lehet. Látod-e Zsuzsi, én sokszor gondolkozom arról, miért nem
adott Isten nekem is gyermekeket? Azt mondják, mert nem volt
feleségem. Igen, de miért nem volt feleségem? Ha háboruba nem
kellett volna mennem, most már unokám lehetne, s hidd el, itt ez
ezüst emlékpénzt és keresztemet oda adnám ma mindeniket egy ily
gyermekért, mint a tieid, – mind a kettőt odadnám biz én egyetlen
egyért. De Isten neki! talán azért nincs gyermekem, mert
valamennyit egyformán szeretném akkor is. A gyermek mikor kicsi,
mind egyformán szép, nincs is különbség köztök, fürgék, elevenek,
mint a kis halak s később a feléből is béka válik.
János ekkor közelgeni látá a kis Pistát, ki Vándoryval együtt
visszatért, hogy anyját apjához hivja, s csak még hamarjában azon
intést adva, hogy a világért el ne árulja magát, távozott nem kis
aggodalmak között, midőn a szobát elhagyá s meggondolá
mindazon veszélyeket, melyek titkának közlése által támadhatnak,
ha Violáné reményeit elárulná.
Az öreg Jánosnak aggodalma azonban e tekintetben egészen
felesleges volt. A jó hir, melyet Violánénak hozott, s melyet ez,
mihelyt magát férjével magányosan látta, vele közlött, mondhatlan
nyugtalansággal tölté sziveiket. Ez természetünk, – a lombatlan fa
nyugodtan áll, s a legerősebb szél alig ingatja száraz ágait; a zöld
sudarak remegve hajlonganak a leggyengébb szellő érintése alatt, –
s ki Violát most látá, midőn szabadulása oly valószinűnek látszott s
felgerjedésének okát nem ismeré, nem gondolhata egyebet, mint
hogy a szilárd férfiún végre a haláltól való félelem erőt vett. És
bámulhatjuk-e ezt? Nem lüktetett-e minden erében azon életerő,
mely, bármennyi kínok között folyjanak napjaink, mindenikünket
ösztönszerűleg létéhez köti? Nem látá-e nejét maga mellett? Nem
jutott-e szükségkép eszébe, hogy gyermekeinek reá még szükségök
van? – Viola régen gondolkozott élete módjának megváltoztatásáról.
Most biztos kilátás nyilt előtte. A kislaki gulyásnak öcscse, miután
előbbi urától bizonyítványát s elbocsátó levelét s a megyétől
útlevelét megkapta, meghalt, épen azon pillanatban, midőn nejével s
három gyermekével a harmadik vármegyébe készült, hol neki bátyja
ajánlatára, ki előbb maga ott lakott, gulyási szolgálat igértetett. Az
irományok az öreg Istvánnál valának, ki Violát, öcscse helyett, maga
oda akará vezetni. Ott, husz mérföldre előbbi élete szinhelyétől,
magányos tanyán, senki által nem ismerve, nem nyílik-e új élet, új
szerencse az ennyit üldözöttnek? s minde boldogság, melyet oly
közel, melyet maga előtt látott, nem függ-e egy hajszálon? – Ha
valakinek a házban eszébe jut, hogy a tiszttartó padlását a magtártól
csak egy ajtó választja el, s a magtár elébe őrök állíttatnak? ha a
dörömbölésre, melyet a padlás deszkáinak felfeszítése okozni fog, a
strázsák felébrednek? – – száz lehetőség, s mindeniknél a
boldogság helyett, melyet maga előtt lát, ocsmány halál s neje s
gyermekeinek nyomorusága! –
Ily állapotban találá rabját Nyúzó, ki miután esküdtjét holt-
részegen szobájába viteté, Macskaházy s a tiszttartó kiséretében,
nem ugyan biztos lépésekkel, de annyival több méltósággal arczán,
tíz óra felé lépett a kamarába. – A változás, mely Violán történt,
sokkal szembetünőbb volt, sem hogy főkép Macskaházy s a
tiszttartónak figyelmét elkerülhette volna, – s miután Nyúzó, a
kamarában körüljárva, a falakat a legnagyobb, figyelemmel
tapogatta, s a szalmát botjával felturkálta, a tiszttartó neki fülébe
sugá, hogy a zsivány egész bátorságát elvesztette.
– Elvesztette!? – mondá Nyúzó, felkaczagva. – Ugy-e bár, hát hol
most a bátorság, Viola?… Miért vagy most oly alázatos, hisz máskor
legénykedtél?
 – Teins uram, – válaszolt a megszólított, ajkait harapva, – a
lépés, melyre készülnöm kell, nem gyerekség, s az embernek szive
is van. Feleséget s gyermeket hagyok magam után, s ki tudja,
szegényekből mi lesz.
– Feleséged persze Zsuzsi? – no – tevé mosolyogva hozzá –
arról majd gondoskodom.
Violának felforrt vére, de erőt vett magán s hallgatott.
– És gyermekeid? hát, ha majd felnőnek, – folytatá a főbiró
jókedvűen, – oda kerülnek, hova te. De minek ennyi locsogás? –
szakítá félbe magát egész főbirói méltóságával. – Te Zsuzsi, lódulj,
elég időtök volt pityeregni, és te készülj holnap reggelre.
A rab, kiben e pillanatban helyzete bizonytalanságának kínos
érzete ép úgy feltámadt, mint nejében, remegve megölelte őt, s a
szerencsétlen asszony nem birt megválni férjétől, kit görcsösen
átfogva karjaival, fájdalmának egész szenvedélyével szorította
kebléhez.
– Mondom, elég időtök volt pityergésre! – kiáltott Nyúzó, botjával
türelmetlenül egy székre csapva, – ki innen s azzal vége. – Zsuzsi,
kit a főbiró, midőn szava nem fogadtatott, kendőjénél fogott,
ellentállás nélkül elvált férjétől s az ajtón kiigazíttatott, hová őt
Macskaházy s a tiszttartó követték. Nyúzó még egy perczig megállt s
szemeit a rabra függesztve, megelégedett mosolygással nézé
sápadt arczvonásait s a remegést, melyet ajkai körül észrevett s
félelemnek tulajdonított. – No, Viola, – mondá végre nevetve – ki
akasztatja fel holnap a másikat? Megigértük egymásnak ugy-e? –
lám, én szavamat tartom. – S ezzel a főbiró kiment s az ajtót bezárta
maga után.
A tömlöcz ajtaja mellé, mint mondám, a két legjózanabb őr
állíttatott fel; miután azonban a regényiró is a valószinűség keskeny
korlátai közé szoríttatik, meg kell vallanom, hogy annyi bor után,
mennyit János biztatására e két ember ivott, e józanság nem vala
olyan, hogy vele Macskaházy megelégedett volna, s épen sóhajtva
panaszlá a tiszttartónak, miként ura túlvitt vendégszeretete
következtében az egész ház részeg, midőn Nyúzó a rabtól kijött.
– Ki részeg? mi részeg? – mondá mérgesen a szólóhoz fordulva,
kinek csak utolsó szavát hallá. – Kikérem magamnak, itt senki nem
részeg, senki nem lehet részeg, azt mondom én, és punctum.
– Ne prostituáld magadat, – súgott Macskaházy fülébe, – ki szólt
rólad? de itt ezek az emberek, nézd csak, leitták magokat, mint a
csap.
– Igazság! – kiáltott most Nyúzó, – mind részegek vagytok,
semmire kellők, felakasztatlak. Ha a zsivány elszökik, egyik lóg
közületek, úgy vigyázzatok magatokra. Csúfság lerészegedni az
embernek, elinni eszét, mint a vadállat.
Az őrök természetesen esküdtek, hogy egy csepp bort sem láttak
s hogy rabjok, ha ördög volna is, bizonyosan nem szökhetik meg.
Macskaházy azonban biztosabbnak gondolá, ha mindemellett az
ajtót lakattal bezárván, a kulcsot magával viszi, mit azonban Nyúzó,
mint egyenesen hivatalába való beavatkozást, annyival kevesebbé
tűrt, mennyivel inkább észrevevé, hogy a kulcs Macskaházy által
azért kivántatik, mert józanságához bizodalma nincs. A főbiró tehát
önzsebébe dugta a kulcsot, s nem kevés káromkodással, mely
között a részegség ocsmány bűne ellen kikelt, aludni ment.
Kislakon minden ismét csendes lőn. A birák nehéz fáradalmaik
után ágyaikba vonultak. A kapunál s ház körül felállított őrök, mihelyt
a főbiró távozott, lefeküdtek s a kislaki bor dicséretét hortyogák. A
tiszttartó fejére húzta hálósüvegét, s fontosságának s e napon
mutatott ügyességének érzetében dunnája alá bújt; s habár Violáné
a bizonytalanság minden kínaival keblében dobogó szivvel ült az ágy
mellett, melyen gyermekei aludtak, s most először életében nem
érzé megnyugtatva szivét, midőn az angyali békét látá, melyet az
álom gyermekarczaikon elterít; habár Kálmán sebes léptekkel méré
fel s alá szobáját, alig várhatva a pillanatot, melyben terve
kiviteléhez hozzá foghat, s maga az öreg Kislaky most először évek
óta nem talált álmot és sóhajtozva hánykolódott ágyában: az úri
udvar körül minden hallgatott, s csak a kutyák, melyek a faluban
időről-időre felszólaló társaiknak feleltek, szakíták félbe ugatásaikkal
az ünnepélyes csendet.
A rab kamarájában szintén minden hallgatott, s az ajtó elébe
állított őrök, mihelyt a félelem, melybe a főbiró által hozattak, hatni
megszünt, nagyokat ásítva várák a pillanatot, melyben mások által
felváltatnak.
Az éj sötét s hideg vala. A felhők, melyek az eget egész napon át
takarták, leereszkedve, nedves ködfátyolt borítának a tér felett, s
noha mindketten János segedelmével derekasan felmelegíték
gyomraikat, a nedvesség, mely ruhájokon keresztül kívülről jött,
győzni kezde a nemesebb nedvek felett, melyeket belsejök mágában
rejtett, s noha a katonaviselt hajdú nyugodtabban tűré sorsát, társa
sóhajtozva panaszkodott a hideg ellen, melyben ha fel nem váltják, ő
bizonyosan megfagy.
János, egyaránt megelégedve az éjtszakával, mely oly sötét vala,
hogy három lépésnyire sem lehetett látni, s a külső őrökkel, kik mind
mélyen aludtak, azalatt Petivel találkozott, ki Viola lovával a kert
kerítése megett várt. Az öreg czigány vas rudat, fogókat, szóval
minden a padlás felfeszítéséhez szükséges készületeket hozott
magával s azon hirrel jött, hogy István gulyás éjfél előtt lovaival s
szekerével a szérüskertnél lesz, hogy Zsuzsit s gyermekeit elvigye.
Peti tanácsa szerint Viola nejét s gyermekeit a főbiró hatalmában
hagyni nem lehetett. István gulyás legjobbnak találta, ha ezeket
egyenesen új rendeltetésök helyére viszi, Viola maga lóháton utánok
jöhet.
Az öreg János e hirekre nem kis megelégedéssel pödré bajszát,
– s miután Viola jó lovát megsimogatva a kerítéshez kötötte s
Petinek meghagyta, hogy a magtár közelében rejtezzék el, maga
ismét a kamara előtt álló őrökhöz tért vissza, kiket boszúságára még
ébren talált.
– Hát nincs-e még tíz óra? – szólt, midőn Jánost megismeré, az
egyik, ki elfáradva leült, s hogy bundáját jobban összefoghassa,
puskáját maga mellé a földre fektette.
 – Persze, – szólt sóhajtva az előbbi, – inkább hatszor robotra
mennék; még katonának is sok. Im pajtásom háborúban is volt,
mégis azt mondja, soha ily sokáig vártát nem állt.
– Ki tehet róla – mondá a másik, – mikor parancsolat.
– Persze parancsolat, – sóhajt ismét az előbbi, – az uraknak
könnyű parancsolni. Menj ide, menj oda, állj itt, fázzál, koplalj! – ők
jóllakva lefekszenek. Még ha legalább enni adnának, vagy egy kis
pálinkát – csak hogy meg nem fagyunk.
– No várjanak kendtek, – mondá János, – Kálmán úrfi, mikor ma
jöttem, égett bort adatott, fenn áll a szobában, még majdnem az
egész palaczk teli van, majd abból hozok.
S ezzel János elment, s Kálmántól, kit a dolgok állásáról
tudósított, egy majdnem teli palaczk sligoviczával s egy darab
kenyérrel tért vissza.
– Látják kendtek, – szólt az öreg huszár, miután palaczkából egy
kortyot nyelt s azt előbb a hajdúnak, azután a másik őrnek
odanyujtá, – ez mind csak onnan van, mert a házban nincs senki, a
ki becsületesen commandirozni tudna. Ha akár a főbiró, akár más
valaki ezek közül az urak közül valaha katona lett volna, nem kellene
itt állniok, gondoskodott volna ablőzungról s most pihenhetnének,
hanem így –
– Hisz végre csak felváltanak! – szólt az őr elijedve a kilátástól,
hogy az egész éjt itt töltendi.
– Boldogok, a kik biznak az Úrban, – mondá János nevetve, –
szeretném tudni, kivel váltsanak fel, mikor a többiek mind alszanak.
– Add ide még egyszer azt a palaczkot, még mindig fázom –
mondá az őr, türelmetlenül rázva fejét, míg társa, nagyokat sóhajtva,
fegyverére támaszkodott.
János mielőtt a kívánt palaczkot odanyújtá, úgy tetteté magát,
mintha ő is innék, s e cselekvés által a hajdút példája követésére
birá. Az egész ideig az öreg huszár azzal mulatá őreit, mennyire
bizonyos, hogy senki felváltásukra jőni nem fog. Azalatt a palaczk
mindig kézről-kézre ment, míg az egyik őr végre szörnyet ásítva
esküdött, hogy mi őt illeti, ő nem tarthatja ki tovább s mindjárt
lefekszik; a hajdú is, bár a szigoru parancsolatról szólt, megvallá,
hogy maga sem tudja, hogy’ marad ébren reggelig.
– Tudják-e kendtek, mit? – mondá János barátságos hangon. –
Katona ember vagyok, eleget strázsáltam életemben s egy cseppet
sem vagyok álmos, menjenek a fészer alá s feküdjenek a száraz
szalmára, ha érzem, hogy álmos leszek, felköltöm. Addig
kialuszszák magukat, s holnap, ha a szolgabiró jön, ébren lehetnek.
Ez ajánlat a paraszt-strázsától azonnal, a hajdú által, kiben régi
katonai engedelmességének még némely nyomai megmaradtak,
kételyek után elfogadtatott, s János rövid idő mulva a fészerből
hortyogást halla, melyből valószinűvé vált, hogy terve kivitelének
többé semmi útjában nem áll.
Az öreg huszár letevé fegyverét, melyet a hajdútól általvett s
halkan a fészerhez lopódzott. Meggyőződvén, hogy csakugyan
mindkét őr már alszik, azonnal a magtárhoz sietett, hol Peti s
Kálmán a legnagyobb türelmetlenséggel várának reá.
János lehúzta csizmáit, – a czigánynak erre nem volt szüksége, –
s miután a lépcsőzeten lámpást gyújtottak, csendes lépésekkel
felsiettek a magtár padlására, míg Kálmán utánok nézve az ajtó előtt
megállt, s köpönyegébe burkolva dobogó szivvel hallgatódzott: nem
történik-e valamí, mi által terve utolsó pillanatban
megakadályoztatnék.
Nem soká álla így, midőn egyszerre lépéseket halla. A közelgő a
háztól jött, hol a törvényszéki tagok aludtak s Kálmán, a magtár
másik oldalára vonulva, már káromkodni kezde magában, hogy
Nyúzót nem birta eléggé lerészegíteni, midőn az alakban, mely nagy
bottal s lámpással kezében lassú lépésekkel közelgett,
Macskaházyra ismert. Kálmán első pillanatban bizonytalan vala, mit
tegyen, s volt egy percz, melyben az ildomos ügyész a leütésnek
legnagyobb veszélyében forgott, ha az ifjúnak eszébe nem jut, hogy
az zaj nélkül nem történhetik s hogy minden percz, melylyel az előbb
történik, Viola megmenthetésének valószinűségét kisebbíti.
Macskaházy lámpásával mindig tovább haladt a kamara felé, s
alig képzelhetni a meglepetést s haragot, mely keblét eltölté, midőn
a kamarához érve lámpájával körülvilágitott s látá, hogy a rab őr
nélkül hagyatott. – Mindjárt gondoltam, szóla magában, hogy itt
valami gazság czéloztatik. – Kálmán úrfi Nyúzót s minden őröket és
cselédeket lerészegített. Meg akarják szabadítani, világos! A
törvényszéknél nem sikerült, most erőszakot czéloznak. Vissza kell
mennem, felköltök egy pár embert s akár magam strázsálok itt
reggelig… Violának meg kell halni! ha ügye rendes törvényszék
elébe kerül, vallomásaival engem kever belé, s ki tudja, számos
elleneim mellett mi lehetne következése?!
Az ügyvéd már visszafelé fordult, midőn a rab kamarájában
hallatszó zaj figyelmét magára vonta. Ugy látszott, mintha recsegést
hallana. Az ajtóhoz illeszté fülét s világosan hallá, miként emeltetik ki
egy padlásdeszka, s miként eresztetik le valami a kamarába. – A
padláson törnek be! – kiáltott fel – átkozott! nincs itt senki? Várjatok
semmirevalók, itt vagyok! – S Macskaházy minden ildomossága
mellett annyira megfeledkezett magáról, hogy a rabhoz bement
volna, ha Nyúzó, a kamarát elzárva, a kulcsot nem viszi magával.
E lármára, melyet a kamarában dolgozókon kívül, kik épen a
padláson talált lábtót a tört résen leereszték, Kálmán is hallott, a
fészerben alvó őrök felébredtek, de nem annyira, hogy teljes
eszmélethez jussanak; annyival nagyobb rémülés tölté el a szegény
tiszttartó szivét, ki egy idő óta a halálos félelem minden fokozatain
szintúgy keresztül ment, mintha ő lett volna az, kit a törvényszék
elitélt.
A tiszttartó, mint mondám, soha életében büszkébb érzelmekkel
nem tette fel hálósüvegét, mint ez este. A leereszkedő mód, melylyel
a törvényszék minden tagjai s főképen a báró – ki mégis csak szinte
mágnás – vele az egész napon át szóltak, a fontos megyei, sőt
mondhatni országos feladat, melyet ez nap teljesített, a bámulatra
méltó találékonyság, melyet minden dolgoknak czélszerű
elrendelésében tanusított, s melynek hire kétségen kívül messze
száll, önszemei előtt, – noha az érdemes férfi magát soha lenézni
nem szokta – mintegy kettőzteték becsét. A tiszttartó tökéletesen
meg volt elégedve magával. – Hej! – így álmélkodott – ilyenekre
születtem én! mit ér az ostoba gazdálkodás! Szemetet hordatni,
szántatni, vettetni, nyomtattatni, ez nem nekem való. Nekem
juristának kellett volna lennem, az Isten arra teremtett. – Átgondolá,
mi lehetne, ha jogot hallgatott volna. Alispán, ki tudja, talán a
hétszemélyes táblánál biró, főispán, kamarapræses, vagy ország
zászlósa. Törvénytudóból mi nem lehet Magyarországban?!
Képzete, segítve az erősebb bor által, melyet a vacsoránál a
többiekkel ő is ivott, nem ijedt vissza semmitől, és a vastag ember
nyugtalanul hánykolódott körül ágyán, mintha mind e hivatalok már-
már vállait terhelnék.
De tudjuk, az álomnak nincs erősebb ellenszere ily
ábrándozásnál. A hasonszenvi gyógyítás elveit látszik bebizonyítani,
hogy éber álmaink, melyeket szerelem vagy nagyravágyás előttünk
átvezet, elűzik azon kedvesebbeket, melyek önként jőnek, s melyek
között lelkünk ép úgy kipihen, mint amazoknál elfárad, s a tiszttartó
bármiként hunyta be szemeit, bármennyiszer kényszeríté magát
ásításhoz, teljességgel nem birt elaludni, mi más embernek is
kellemetlen, hát még tiszttartónak, ki ahhoz szokva nincs. A
szerencsétlen, ki máskor, este felé, beszélgetéseivel egész
társaságokat el tudott altatni, s kinek mestersége most önmagán
kudarczot vallott, elkövetett mindent, hogy tűrhetetlen helyzetéből
szabaduljon, s hogy magát álomba szenderítse. Számlálni kezde.
Hasztalan, a számlálás közt hivatalos számadásai jutottak eszébe, s
mennyivel inkább elmélyedett összeadás s levonásaiban, annyival
inkább úgy látszott, hogy semmi össze nem üt. A tiszttartó felnyitá
szemeit s körültekintett. A leégett gyertya világítása mellett a
szobában minden rémületes alakot vett magára. A mult évek
rovásai, melyeket régi magyar gazdák szokása szerint a szoba
gerendáin tartott, nagy árnyékot vetettek, mindannyi óriási bot, mely
feléje nyult, s a lobogó világban ingadozva, fenyegetődzni látszott.
Borzadva eloltá gyertyáját, de mit ért? – A számadások helyét most
mindenféle rablások emléke váltotta fel. A megye legnagyobb
zsiványa halálra itélve a házban tartatik, ki tudja, mily számos
bandája van? S ha ez, hogy vezérét megmentse, a házra törne, mi
lesz belőle szegény tiszttartóból, ki a haramját legnagyobb
szorgalommal őrizteti, maga rendelte meg az ácsnál akasztófáját, s
nem egyszer mondá az udvaron száz ember előtt, hogy Violának
függni kell, mit a zsiványok eddig bizonyosan megtudtak? S nem
hált-e ő két esztendő óta, mióta őt a guta kerülgeté, mindig nyitott
ajtókkal? Nem jöhetnek-e, miután a máskor a pitvarában háló hajdú
ma strázsálni ment, a zsiványok minden akadály nélkül szobájába?
A tiszttartó félelmében izzadni kezdett. E pillanatban feje felett a
padláson mintha lépéseket hallana. – Elrémülve felült ágyában. Fülei
csengeni kezdtek, de mégis tisztán hallá a lépéseket s mindjárt
utána a neszt s recsegést, melyet a deszkák felfeszítése okozott.
Nem lehet kétség. – Irgalmas Isten! – szóla halkan s kezei
akaratlanul imádságra szorultak össze. Mit tegyen? Be kell-e zárnia
ajtaját? – – de fülei csengnek, mintha egy nagy madár szárnyütései
lebegnének körülötte, szive oly csudálatosan dobog, keble feszül,
hogy alig vehet lélekzetet, hozzá a hideg veríték homlokán s e
remegés minden tagjaiban, mind a gutaütésnek világos előjelei. – Ha
bezárom az ajtót s senki segítségemre nem jöhet, veszve vagyok, –
így gondolá magában s dunnája alá bújt. Más részről e recsegés,
mely mindig erősebb lett s az éj csendjében úgy hallatszott, mintha a
mellékszoba padlása feszíttetnék fel; ki tudja, hány zsivány van, s
miket kell szenvednie kegyetlenségöktől, ha az ajtót nem zárja be,
hogy legalább míg az feltöretik, segítség-kiáltásra időt nyerjen?
Halála így még biztosabb. Végre, nem valószinű-e, ha a hideg
szobában így izzadva felkel, a guta azon pillanatban ütheti meg,
melyben ágyából kiszáll? A szerencsétlen sóhajtozott, imádkozott
kínjában; tíz esküvést tett, hogy soha magányosan egy szobában
hálni nem fog, hogy még holnap elveszi gazdasszonyát, hogy soha
vacsorára bort nem iszik; de e feltételek mind csak a jövőn
segíthetének, s a jelenben mégis e két szörnyű veszély állt előtte,
mely lelkét rémüléssel tölté, s mely között nem tuda választani.
Végre, midőn Macskaházy kiáltó szavát hallá, melyet félelmében
meg nem ismert, a látszólag közelebb álló veszély legyőze minden
más tekintetet, s a tiszttartó magára véve dunnáját, felkelt s az ajtó
felé ment. De ki képzeli borzadását, midőn egyszerre a pitvar ajtaját
megnyilni s valakit sebes léptekkel szobája felé sietni hall. Sietett ő
is s leejtve dunnáját, már a kulcs felé nyult, midőn ajtaja felrántatik s
egyszerre egy bundás ember áll előtte.
Van egy pillanat, melyen túl a félelem kétségbeeséssé válik s a
gyávát hőssé változtatja, s ez tiszttartónknál bekövetkezett. – Félig
magánkívül, dühösen, mint ki életeért küzd, kiméletlenül, mint ki
kiméletet nem vár, ragadá meg a belépőt, s a jövő perczben
Macskaházy segedelemért ordítva a földön hevert.
– Zsivány! – kiáltott a tiszttartó, ellenét torkánál szorítva, míg
másik kezével fejét s vállait döngeté.
– Megbolondult! – sikoltott a másik, ki megtámadójának fülébe
kapaszkodva, magát szinte veréssel s karmolással védelmezé, míg
az iszonyú zajra emberek lámpákkal jöttek, s a két küzködő,
derekasan összeverve, véres orral s szájjal elválasztatott s
bámulással egymásra ismert.
– Hát a teins úr akart kirabolni? – mondá a tiszttartó bámulva.
– A tiszttartó megbolondult! – kiáltott Macskaházy – az világos,
zárjuk be itt szobájába; de jerünk hamar, mert a rab szökik. – S ezzel
valamennyien e tanácsot követve, a lihegő háziurat, rácsukva ajtaját,
magára hagyák s Macskaházy után a kamarához siettek, míg amaz
elbámulva az ügyész szemtelenségén, remegve a félelem, harag s
megerőltetés következtében, állt ott fehér hálósüvegében. Végre a
szoba hűvössége ismét gutaütésre emlékezteté, s ágyába bújva,
vánkosai között álmélkodott tovább a világ álnokságán.
Hogy Macskaházy a rabot kamarájában, mely feltöretett, nem
találta többé, az, ha az időt meggondoljuk, melyet a tiszttartó karjai
vagy inkább körmei között töltött, csak természetes. Macskaházy
még a kamra ajtajánál kiáltozott, mikor Viola már a padlásra ért,
honnan egy perczben Kálmánnál termett, s rövid köszönetet
mondva, szabadban látá magát. Kálmán a magtárt bezárva,
Violánéhoz sietett, hogy neki hírt vigyen s őt a hátulsó kert ajtajánál
gyermekeivel kibocsássa; s még alig értek a kertbe, midőn a sietve
távozó lókopogást hallva, meggyőződtek, hogy a rab biztosságban
van. – Az asszony Kálmánnak erőszakkal kezet csókolva, szintén
elsietett; ő maga boldogan, mint ki egy jótett öntudatával bir, a
tiszttartói lak felé ment, honnan mindinkább növekedő zaj hallatszott.
A zajt s rendetlenséget, melyet Kálmán itt talált, nem fogom leirni,
olvasóim ismerik a személyeket s az állapotot, melybe a kislaki
pincze segedelmével jutottak. Elég legyen mondani, hogy az egész
ház, urak, szolgák, pandurok s a faluból a lármára becsődült
parasztok gyertyákkal s lámpásokkal vad zavarban futkostak
egymás között, s miután mindenik a kamarába nézett, s mindenik
megmagyarázá, hogy a rab bizonyosan a padláson szökött ki, – min
senki nem kételkedett – mindenki tanácsolt s parancsokat
osztogatott, s senki a rabot üldözőbe venni a maga részéről
szükségesnek nem tartá, úgy hogy Macskaházy éberségének csak
véres orra s betörött fogai maradtak jutalmul.
Már szürkülni kezdett, midőn valamennyien bámulással hallván,
hogy senki a rab után nem küldetett, – nagy valószínűség arra, hogy
az magától visszajő, nem lévén – érzeni kezdék, hogy éjjelöket
álmatlanul töltötték, s ennyi fáradság után rövid nyugalmat keresni
ismét éji hajlékaikba vonultak, Kenyházyt kivéve, kit sem a lárma,
sem hajdujának ismételt rázásai, sem Nyúzó káromkodásai, nec
ardor civium, nec frons instantis tyranni, felébreszteni képesek nem
voltak.
Midőn Kislaky fiával szobájába jött, a jó öreg Kálmánnak nyakába
borult. – Akármi legyen következése, – szólt meghatva – Isten áldjon
meg, hogy lelkemet az örök szemrehányástól megmentetted. Én
statarialis biró nem leszek soha többé életemben.
Kálmán meghatva megszorítá kezét s szintén szobájába vonult, s
az úri ház s tiszttartólak körül ismét csend lőn.
 XXV.

Nincs kínosabb helyzet a világon, mint midőn munkás ember

betegség vagy más körülmények által nyugalomra kényszeríttetik.
Főkép fiatalabb napjainkban érezzük e kínokat, hol személyes
befolyásunkat sokkal fontosabbnak tartjuk, mint később, s úgy
látszik, mintha a világ vagy legalább azon kör, melyben forgunk, nem
mozoghatna, ha mi nem nyúlunk kerekei közé. Ez vala Ákosnak
helyzete azon egész idő alatt, melynek történeteit az előbbi
fejezetekben leirtam, – s alig hiszem, hogy az orvos és Vándory
komoly intései őt szobájában tarthatták volna, ha Etelka apjával
Tiszarétre nem jön s bátyjának nem mondja, miként Vilma, kit
azonnal meglátogatott, tőle mint szerelmének jelét kívánja, hogy
orvosának tanácsát kövesse.
Az alispán, mint mondám, kevés órával neje után érkezett meg
Tiszarétre. Réty sokkal ildomosabb férfiú vala, semhogy, mihelyt a
tisztújítást bevégezve látta, hol akaratát az utolsó esküdtig keresztül
vitte, véghetetlen aggodalommal ne szólt volna Ákosról, habár tudta,
hogy sebje legkevésbbé sem veszélyes. – Az apa apa marad, –
mondá vigasztalóihoz, kik között okainak számára s bőségére nézve
leginkább báró Sóskuty tünteté ki magát. – Ákos egyetlen
figyermekem. Nem mintha lányom iránt nem viseltetném hasonló
szeretettel – az egész világ tudja, mennyire imádom Etelkát is – de
Ákos egyetlen figyermekem, s ki tudja, nem csal-e a hír, mely sebét
könnyűnek mondja? – Kézen ejtett sebek, mint igen tisztelt
főorvosunktól – az említett épen jelen volt – többször hallám, néha
tetanust s halált okozhatnak,… s ha szegény Ákosomat
elveszteném! – Az alispán valahányszor előadásában ezen ponthoz
ért, mélyen sóhajtva szemeit törlé. Szívreható vala őt fájdalmában
látni. Az első hírnök után egy pár órával Tiszarétről egy második
érkezett, ki által a kulcsár, Ákosnak parancsolata ellen, de mert
gondolá, hogy a hír más módon úgyis már Porvárra érhetett, az
alispánnak az úrfi sebéről azt irá, hogy az egész, Serer s Vándory
véleménye szerint, kicsiség. De ámbár Réty e hírre kinyilatkoztatá,
hogy e szerint másnap reggelig Porváron fog maradni, s a főispán
ebédjéhez ült, az apának aggodalma azóta csak növekedni látszott,
olyannyira, hogy a főispán, ki nyugtalanságát észrevevé, maga
felszólítá őt, hogy az ebédet odahagyva, siessen haza s győződjék
meg fia állapotáról tulajdon szemeivel. Réty, örök hálájának
kinyilatkoztatása mellett, elfogadta ezt, s leányával s a főorvossal, ki
buzgóságát ez alkalommal az által bizonyítá be, hogy az ebédtől a
fagylalt előtt kelt fel, hazafelé sietett, míg a vendégek az egész ebéd
alatt határtalan apai szeretetét magasztalták. Hogy Réty haza érve
fiát minden veszedelmen kívül találta, – min egyébiránt, köztünk
legyen mondva, belsőkép egy perczig sem kétkedett – olvasóim
tudják; az pedig, hogy a főorvos a betegnek állapotát megtudva,
Serernek mandulateje helyett azonnal limonádét rendelt, azok előtt,
kik valaha életökben egy beteghez két orvost hivattak, annyira
magától értetik, hogy elhallgatnám, ha egy pár egészséges olvasóra
nem számítnék. Ezen orvosi tanácskozmány s jó vacsora után az
egész tiszaréti háznép jókor aludni ment, mire főkép a háziúrnak,
reggeli fáradalmai után, nagy szüksége volt.
Ákos baja senkire az egész család közül nem hatott annyira, mint
Etelkára, nemcsak mert senki a házban a beteget inkább nem
szerette, de mert egyszersmind a legtisztább barátsággal
ragaszkodott Vilmához is, s érzé a következéseket, melyek e
történetből reá háramlandanak, s melyek miatt most önmagának
szemrehányásokat tett, ő lévén az, ki Vilmát s anyját arra birta, hogy
Ákos látogatásába beléegyezzenek. Miután Etelka, bátyjának jó
éjtszakát kívánva, aludni ment, s szobaleányát, ki a mellékszobában
hált, elküldve, maga maradt, nyugtalanul jára fel s alá szobájában,…
s mennyivel többet gondolkozott az egész történet felett, annyival
több aggodalommal tekinte a jövőbe. – Sokkal jobban ismeré
mostoháját, mint hogy annak Ákos és Vilma házasságára való
megegyezését valaha reménylhetné; ily viszonyok közt pedig
apjának megegyezése sem várható, sőt bizonyos, hogy ő is el fog
követni mindent, hogy fiát szándékában akadályoztassa, – és Ákos
mit tegyen, hol engedni, sőt hol igéretének teljesítését csak
elhalasztani is becstelenség volna? A történtek után a család benső
csendének felbomlása bizonyos, – s Etelka jobb s nemesebb
teremtés vala, hogysem a gondolat, miként apa s fiú talán pár nap
mulva mint ellenségek fognak megválni egymástól, fájdalommal nem
töltené lelkét.
Egy volt e szerencsétlen nap emlékei között, mi lelkének jól esett,
azon mód, melylyel magát Kálmán Tengelyi irányában viselte. Etelka
ismeré szeretetét. Majdnem együtt nevelve, legalább első
gyermekségük óta mint testvérek társalkodva egymással – mire
Kislak szomszédsága száz alkalmat nyujtott – Etelka sem
maradhatott közönyös Ákos barátja iránt. Ha hallgatok külső
tökélyeiről, melyek, bármint szabadkozzanak ez állítás ellen sokan,
az asszonyi szívre szintén megteszik hatásukat, Kálmánnak jelleme
is olyan vala, mely épen a jobb asszonyokat leginkább érdekli. A
nyiltság, melyet arcza kifejezett, határtalan bátorsága s azon férfias
becsületérzés, mely minden szavából kitünt, őt érdekessé tevék,
főkép oly lány előtt, ki magát bábbá nem alázva, a férfiban nem
felpiperézett bábot, hanem férfit keres, – s Etelka nem egyszer
mondá Ákosnak, hogy kívüle Kálmánnál senkit inkább nem szeret.
De Etelka egyike vala azon hölgyeknek, kiknek érzelmei inkább
mélyek, mint szenvedélyesek levén, magokat egykönnyen
elragadtatni nem engedik, – s valamint tisztelőjének jó tulajdonait
senki inkább el nem ismeré, úgy senki nem látá tisztábban a hibákat,
melyek azokat elhomályosíták. Kálmán szenvedélyessége, a
gyengeség, melylyel magát a pillanat benyomásaitól elragadtatá,
hiúsága végre, e hiba, melytől senki közülünk nem egészen ment, s
mely iránt mégis talán épen azért valamennyien oly szerfelett
szigorúaknak mutatkozunk, nem kerülték el figyelmét, – s
valahányszor Ákos barátja mellett szót emelt, nővére mondá, hogy
jövőjét oly férfira, ki ezen hibákat oly mértékben birja, mint Kálmán,
bízni nem fogja, míg javulásának jeleit nem tapasztalandja. Hiú
kaczérkodókat kivéve, nincs leány, ki midőn magát valóban szeretve
látja, közönyös maradhatna. Mint a szerelem istene bekötött
szemmel irányozza nyilait: úgy ha szenvedély szemeinket elvakítá s
nem tudjuk mit teszünk, leginkább hatunk többnyire kedveseink
szívére. De ki Etelkát birni akarta, annak nemcsak szivét, de
meggyőződését kelle megnyernie, s ez az, mi eddig Kálmánnak nem
sikerült. A mód, melylyel magát Tengelyi irányában a tisztújításnál
viselé, azonban sokkal magasabbra állítá őt kedvese szemeiben.
Kálmán fellépése nemes vala már magában is. Helyzetében, ki a
Tengelyi s Rétyek között létező ellenségeskedést ismeré, s midőn a
jegyzőnek védelmére felszólalt, érzé, hogy maga s Etelka között egy
új válaszfalat emel minden szavával: ily cselekvéshez valóságos
önmegtagadás, valóságos erény kellett, mi végre nem más, mint
önzésünket alárendelni meggyőződéseinknek. Etelka, ki Kálmán
egész szeretetét ismeré, teljes mértékben érzette ezt, s ki e
pillanatban szívébe nézhetett volna, hihetőkép azt látná, hogy
Kálmán itt ép annyival közelebb jutott czéljához, mint magát
bátorsága által attól eltávolítva gondolá,… legalább Etelka reá
emlékezve soha sem számolá fel kevesebbé hibáit, mint épen ez
éjjel.
E gondolatok Etelkát, midőn végre ágyba feküdt, sokáig nem
hagyák aludni, s alig szunyadott el, midőn kocsizörgés ismét
felébreszté álmaiból, melyekben a tisztujítás, zsiványok, testvérének
véres alakja s Kálmán arczvonásai csudálatos vegyületben tüntek
fel. – Etelka felült ágyában. Sebes lépések hallatszottak, melyekkel
valaki a lépcsőn feljött, a folyosón végig ment, s a mellékszobának
ajtaját felnyitva belépett. Macskaházy vala ez, ki Viola elfogatása
után az irományokkal Tiszarétre visszatért, s kinek szobája – mint
olvasóim, e történet előbbi részeire visszaemlékezve tudni fogják –
épen Etelka szobájának szomszédságában vala s tőle csak vékony
téglafal által választatott el; s valamint a szobaleány, midőn az utolsó
tisztujítási conferentia alkalmával e szobában a sz.-vilmosi jegyzővel
mulatott, s később látá, hogy Macskaházy az egész idő alatt
szobájában volt, félt, hogy az ügyvéd e beszélgetés minden szavát
meghallá: úgy Etelka most az éji csendben minden mozdulatot
észrevett, mely a mellékszobában történt. – Honnan jöhet ez ily
későn? – gondolá magában, s nem tulajdonítva több fontosságot az
egésznek, már ismét aludni készült, midőn Macskaházy szavai
figyelmét felgerjeszték.
 Az ügyész azalatt hihetőkép gyertyát gyujtott, s most, a nesz után
ítélve, irományokat néze át. – Itt vannak, – szóla félhalkan,
összefüggetlen szótagokban – itt vannak mind Tengelyinek
nemeslevelei, – no, most keresheted nemességedet büszke jegyző!
– S itt az irományok, melyeket a nagyságos asszony annyi ideig
keresett; úgy, be velök asztalfiókomba, s legyen ember, ki ezeket
tőlem olcsón kicsikarja. – S ezzel Macskaházy valamit szekrényébe
zára s kezeit dörzsölve, jára fel s alá szobájában. Kevés idő mulva a
folyosón ismét lépések hallatszottak. – A mellékszobának ajtaja
megnyilt s Macskaházy szokott rikácsoló hangján felszólalt: –
Rendben vagyunk nagysám. Violát megfogtuk, kétségbeesve
védelmezé magát, de meggyujtottuk tanyáját s kifüstöltük, mint a
méheket. Az irások is mind kezembe kerültek.
– Hol vannak? – mondá a másik hang, melyben Etelka azonnal
mostohája szavát ismeré meg; – halkabban.
– Tűzbe dobtam, mihelyt kezembe kerültek, – szólt a másik – így
legalább nem csinálnak több galibát; mind együtt voltak Tengelyi
irományai s Vándory levelei, mik után nagysád annyira vágyódott.
– Szóljon halkabban, az Istenért! – szakítá félbe a szólót az
alispánné. – Etelka apjával tegnap este visszajött, s ha nem alszik,
mindent meghall. – Mire Macskaházy, ki az alispán s leánya
visszatéréséről eddig semmit nem tudott, suttogásra mérséklé
hangját, úgy hogy Etelka többé mit sem hallhatott; s midőn
mostohája ismét elment, nyugtalanul veté magát körül ágyán
reggelig, míg bátyjához sietve, a dolgokat, melyeknek véletlenül
tudásához jutott, vele közölheté. Mihelyt Ákos a történteket hallá,
Kálmánnak levél iratott s az öreg János Kislakra nyargalt.
Ezek után, miket pótlólag előadni az egésznek megértésére
szükségesnek látszott, olvasóim megfoghatják a nyugtalanságot,
melylyel Ákos s Etelka az nap reggelén, melyen János Kislakról
visszatért, egymás mellett ültek. Viola meg vala mentve, de mit
tegyenek most? Azok után, miket tudtak, nem lehete kétség, hogy
Vándory irományainak elrablása szüléik, vagy legalább mostohájok
parancsolatára történt. – Igaz volna-e, hogy – mint Kálmántól minap
hallá – ez irományok apjának szerencsétlen testvérét, ki apai házát
fiatal korában elhagyá, illetik, s hogy Vándory e családi titokban
beavatott? S ha ez úgy van, miért e titkolódzás, miért nem szólt
eddig, miért nem szól most? Lehet-e Vándoryról feltenni, hogy ha a
családnak e szerencsétlen tagja még élne s valaki által annak
jogaitól való megfosztása czéloztatnék, Vándory ily aljassághoz
segédkezet nyujtana? – De ha az egész nem erre vonatkozik, mily
irományai lehetnek a jámbor lelkésznek, melyeknek
megsemmisítése mostohájoknak annyira szívén fekszik, hogy miatta
valóságos gonosztettre vetemedjék? – Az egész egy nagy rejtély, s
mindenütt egyenlő bizonytalanság, mit tegyenek ők magok?
Az irományok, melyek között Tengelyi nemességi bizonyítványai
valának, nem semmisíttettek meg. Etelka hallá, midőn Macskaházy
azokat fiókjába zárta, s épen mert Rétynének azt hazudta, hogy az
irományok elégtek, nem lehetett kétség, hogy azokat megtartani s
még más czélra használni kívánja. Ákos hogyan jusson ez
irományokhoz, melyeknek egy része őt oly közelről érdeklé? Nyilván
számot kérjen-e Macskaházytól? De nem fog-e mindent tagadni?
Nem fog-e épen ily megszólítás okul szolgálni, hogy az irományok
megsemmisíttessenek? S mily módon kényszerítse őt prédája
visszaadására, ha nyilván nem lép fel, s miként teheti azt, oly
esetben, midőn a gonosztevő csak saját szüleinek eszköze?! És ha
ismét hallgat, nem fog-e Macskaházy a birtokában levő
irományokkal száz gazságot elkövetni, melyeknek felelet-terhét
részben az veszi magára, ki azokat megakadályoztathatná? Vannak
pillanatok, hol eszünket, mely által helyzetünk minden veszélyeit
belátjuk, átkozzuk, s irígységgel nézünk az állatra, mely ösztönét
követve nyugodtan halad a természet által elébe jelelt úton;
pillanatok, melyekben érezzük, miként akaratunk úgynevezett
szabadsága nem más azon szerencsétlen, egyedül az embernek
adott kiváltságnál, hogy kétkedhetik.
– Mit tegyünk? – szóla végre Ákos, miután minde lehetőségeket
egymásután elszámolá, felugorva pamlagáról s felkötött kezével
türelmetlenül fel s alá járva szobájában. – Engedjük-e, hogy Tengelyi
itt szemünk láttára egy gazember által jogaitól megfosztassék, míg
mi összetett kezekkel nyugodt tanui vagyunk ez alávalóságnak,
melyet talán megakadályozhatnánk? vagy nyiltan lépjünk-e fel, mi,
Rétynek gyermekei, tulajdon szüléink ellen? – Szörnyűség! –
– Ne tegyünk semmit, mi oly esetben, midőn arról, mit tenni kell,
tisztában nem vagyunk magunkkal, mindig a legokosabb, – mondá
Etelka. – Macskaházy egy pár napig sem az irományokat
megsemmisíteni, sem azokat, a nélkül, hogy észrevennők, valami
alávalóságra használni nem fogja. Addig vigyázzunk mindenre, mi
körülöttünk történik. Nem szokásom, sőt elveim ellen van, de
asszony lévén, nem fogom annyira elnyomni kiváncsiságomat, hogy
szomszédom falán ne hallgatódzzam. Ha valamit észreveszünk,
vagy valami jó eszünkbe jut, később elhatározhatjuk magunkat.
– Az egyenes út a legjobb, – válaszolt fejét rázva testvére –
hallgatódzni, kémkedni nem nekünk való. Ezek az emberek tízszer
megcsalnak, s biztos lehetsz, ha évekig állsz Macskaházy falánál,
nem hallasz többé egy szót. Legtermészetesebb, ha apámmal
szólok.
– Ha azt akarod, hogy az irományok még ma
megsemmisíttessenek, – mondá Etelka – nem szükséges egyebet
tenned. Akár, mitől Isten mentsen meg, mostohánk s Macskaházy
lépései ismeretesek előtte, akár nem: annyi bizonyos, hogy mihelyt
valaki gyanítja, hogy a titoknak egy részét birjuk, az irományok
azonnal örökre eltűnnek.
– Igazságod van, – szólt bátyja, székre vetve magát – tűrnünk,
színlelnünk kell, legalább mennyire tőlünk kitellik.
– Vigyázz magadra, – mondá most Etelka, midőn a pamlagról
felkelt s távozni készült – apám lépteit hallom a folyosón, hihetőkép
Vilmáról szóland veled: Végy erőt magadon s tartsd meg
nyugalmadat.
S ezzel a hölgy, kezet nyujtva s apjának, kivel az ajtónál
találkozott, kezet csókolva, kiment.
A viszony, melyben apa s fiú egymáshoz álltak, sohasem birt
azon melegséggel, azon teljes, határtalan bizalommal, mi által a
családi élet boldogítóvá válik. Bármi közel állunk egymáshoz, ha