Sanctuary Cities: The Politics of Refuge

Loren Collingwood
Visit to download the full and correct content document:
https://ebookmass.com/product/sanctuary-cities-the-politics-of-refuge-loren-collingwo
od/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

The Principle of Political Hope Loren Goldman

https://ebookmass.com/product/the-principle-of-political-hope-
loren-goldman/

Sanctuary V. V. James

https://ebookmass.com/product/sanctuary-v-v-james/

Syria: The Making and Unmaking of a Refuge State Dawn

Chatty

https://ebookmass.com/product/syria-the-making-and-unmaking-of-a-
refuge-state-dawn-chatty/

The One for You Roni Loren

https://ebookmass.com/product/the-one-for-you-roni-loren/
The One for You Roni Loren

https://ebookmass.com/product/the-one-for-you-roni-loren-2/

Collingwood on Philosophical Methodology 1st ed.

Edition Karim Dharamsi

https://ebookmass.com/product/collingwood-on-philosophical-
methodology-1st-ed-edition-karim-dharamsi/

Asylum as Reparation: Refuge and Responsibility for the

Harms of Displacement James Souter

https://ebookmass.com/product/asylum-as-reparation-refuge-and-
responsibility-for-the-harms-of-displacement-james-souter/

The Drive for Dollars: How Fiscal Politics Shaped Urban

Freeways and Transformed American Cities Brian D.
Taylor

https://ebookmass.com/product/the-drive-for-dollars-how-fiscal-
politics-shaped-urban-freeways-and-transformed-american-cities-
brian-d-taylor/

Sanctuary: A Remaining Universe Novel D.J. Molles

https://ebookmass.com/product/sanctuary-a-remaining-universe-
novel-d-j-molles/
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

Sanctuary Cities
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

Sanctuary Cities
The Politics of Refuge

L O R E N C O L L I N G WO O D A N D
B E N JA M I N G O N Z A L E Z O’ B R I E N

1
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

3
Great Clarendon Street, Oxford, OX2 6DP,
United Kingdom
Oxford University Press is a department of the University of Oxford.
It furthers the University’s objective of excellence in research, scholarship,
and education by publishing worldwide. Oxford is a registered trade mark of
Oxford University Press in the UK and in certain other countries
© Oxford University Press 2019
The moral rights of the authors have been asserted
First Edition published in 2019
Impression: 1
All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in
a retrieval system, or transmitted, in any form or by any means, without the
prior permission in writing of Oxford University Press, or as expressly permitted
by law, by licence or under terms agreed with the appropriate reprographics
rights organization. Enquiries concerning reproduction outside the scope of the
above should be sent to the Rights Department, Oxford University Press, at the
address above
You must not circulate this work in any other form
and you must impose this same condition on any acquirer
Published in the United States of America by Oxford University Press
198 Madison Avenue, New York, NY 10016, United States of America
British Library Cataloguing in Publication Data
Data available
Library of Congress Control Number: 2019948469
ISBN 978–0–19–093702–7
Printed by Sheridan Books, Inc.,
United States of America
Links to third party websites are provided by Oxford in good faith and
for information only. Oxford disclaims any responsibility for the materials
contained in any third party website referenced in this work.
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

The authors would like to dedicate this book to former Attorney General Jeff
Sessions.
Dr. Gonzalez O’Brien also dedicates this book to his mother, who is and
always will be his hero, as well as his beautiful wife, Erica, and wonderful
daughter, Penelope.
Dr. Collingwood dedicates this book to his students at UCR, many who have
shared their stories of struggle with him and have helped him become a
better person.
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

Acknowledgement

This book started out as little more than a twinkle in a (not-so-young) graduate
student’s eye back in 2009. That year, Dr. Gonzalez O’Brien wrote a seminar
paper about sanctuary cities inspired by a presentation in 2008 by Dr. Gregory
Freeland of California Lutheran University on the New Sanctuary Movement.
This paper, admittedly bad, lay dormant for a few years. Once the authors
had both gotten jobs (no small blessing in the job market of the 2010s) the
project was revived after the shooting of Kathryn Steinle. Dr. Gonzalez O’Brien
and Dr. Collingwood, along with one of Loren’s graduate students, the dapper
Stephen Omar El-Khatib, began collaborating on a sanctuary city paper for the
2016 Western Political Science Association conference. This paper, after many,
many revisions, was published as an article in Urban Affairs Review and found
that sanctuary policy was not related to crime rates, despite the rhetoric of
the Trump campaign, which had adopted opposition to sanctuary cities (and
immigration more broadly) as one of its main talking points.
It just so happened that the article became publicly available around the time
that the Trump administration had begun its battle against sanctuary cities
throughout the United States (though to be fair, this began the day Trump
took office). Unbeknownst to them, conservative media outlets like Fox and
others were using their research to justify banning sanctuary cities based on
a misinterpretation of a figure they had included in the paper. In July 2017
then–attorney general Jeff Sessions (2017–2018) gave a speech in Las Vegas
citing their research as justification to end federal funding of sanctuary cities.
Many of the authors’ colleagues and friends reached out to them to encour-
age them to set the record straight, which they did, penning a few pieces in
the Washington Post, The Hill, and other outlets. The fact that their research
generated so much media attention motivated them to consider writing a full
book-length manuscript covering the broader political landscape surrounding
sanctuary cities. Upon further inspection, the authors realized there was not a
lot of data-driven political science research on the topic.
Thus, in the summer and fall of 2017, the authors (along with other
coauthors for various pieces of this project) went on a rampage collecting
data on various aspects of sanctuary city politics, including building a corpus
of newspaper articles over time, state bill introductions, surveys asking
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

viii acknowledgement

about sanctuary policy and sanctuary cities, city-level outcomes relative to

crime, voter turnout, minority representation on the police force, county-
level detainer data, and eventually city-level 911-call data. In this process, the
authors have worked with many other scholars and graduate students to whom
they owe a great deal of gratitude and with whom they continue to work on
various research projects as of this writing.
First, the authors would like to thank Stephen Omar El-Khatib, a graduate
student at University of California, Riverside (UCR) who expended consider-
able effort and time building up some of the datasets used in this book (and
all for free!). This includes data related to chapter 5, where we examine the
relationship between sanctuary cities and crime, and chapter 4, which unpacks
the state legislative process related to sanctuary cities.
Joe Tafoya helped the authors in gathering and recoding public opinion
data for chapter 3, for which he has their eternal gratitude. Third, Elizabeth
Hurst and Justin Reedy helped orchestrate the coding of sanctuary newspaper
articles, which serve as the basis of our analysis in chapter 2. Hopefully, the
fame and fortune this shout-out will bring to Dr. Reedy will allow him to
finally put some books on his empty, empty shelves. Fourth, Marcel Roman
did yeoman’s work collecting and analyzing 911-call data in El Paso, Texas,
and Tucson, Arizona. Lastly, a big thanks is owed to Jourdan Jones, a former
student of Dr. Gonzalez O’Brien who helped with the archival research for
chapter 1.
Early versions of part of this research were presented at WPSA 2016 in
San Diego. Dr. Chris Towler offered sage comments regarding what was then
little but a conference paper, and he has the authors’ gratitude for helping
to shape what would become that first UAR piece. Other bits of this work
were also presented at WPSA, MPSA, PRIEC, and APSA. The authors thank
all discussants and participants for their helpful feedback, especially, but not
limited to, Matt Barreto, #Clicks4Kass (Kassra Oskooii), Jason Morín, Vanessa
Tyson, and Jane Junn.
A very special thanks goes out to Karthick Ramakrishnan, who encouraged
Dr. Gonzalez O’Brien to pursue this project back in 2009; Jennifer Merolla and
Francisco Pedraza at UCR; Tom Wong at UCSD; and Allan Colbern at ASU.
The authors would also like to thank Alexandra Filindra at UIC and Hannah
Walker at Rutgers for providing great feedback on two of our chapters.
The authors would also like to thank Phil Wolgin and Tom Jawetz at the
Center for American Progress for providing general public relations support
and then for inviting them to participate in a convening on sanctuary cities in
the summer of 2018. This provided added motivation to complete the project.
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

acknowledgement ix

Another thanks to the folks at Perry World House at University of

Pennsylvania for inviting us out to a sanctuary city summit held in the fall
of 2018.
The authors also owe their gratitude to the Universidad Nacional Autónoma
de México’s Center for Research on North America for inviting them out to
a February 2019 conference in Mexico City related to sanctuary cities and
immigration.
Dr. Collingwood would like to say thanks to Sarah Dreier, who has been
there for him in more ways than he deserves. He also wishes to thank his many
co-authors over the years.
Dr. Gonzalez O’Brien would like to send his love out to all his nonacademic
friends, who help keep him sane in the wacky world of academia. Benjamin
also owes a debt of gratitude to Ken De Bevoise, who not only helped inspire
him to pursue a Ph. D. but also to be a better teacher. His classes remain the
gold standard than Dr. Gonzalez O’Brien hopes to one day live up to. A special
thanks, as always, goes out to his amazing wife, Erica O’Brien, who has helped
him pursue his dreams and stood by him since they first met way back in 1999.
Dr. Gonzalez O’Brien’s adorable little girl, Penelope, also reminds him daily of
why work like this is so important. Hopefully through his teaching, research,
and 2032 presidential run he can leave her a slightly better country. If not, he’ll
make sure she always know he loves her and that she can change the world. He’d
also like to thank his dog, Maggie, for all the snuggles and emotional support,
the staff and faculty at Highline College where he had his first “real” job, as well
as the staff and faculty at San Diego State University, who welcomed him into
their department in 2018. He hopes this dedication gets him one step closer to
tenure.
Finally, the authors would like to thank their editor Angela Chnapko at OUP
for providing excellent guidance and meeting with them in person on several
occasions. She provided crucial guidance in the development of this project,
and they cannot thank her enough!
OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

Contents

List of Figures xiii

List of Tables xv
Introduction 1
Defining Sanctuary 6
The Immigrant Threat and Sanctuary Cities 8
1. The Sanctuary City in Historical Perspective 16
The Curious Case of Special Order Number 40 17
The Sanctuary Movement 19
Seattle and Berkeley 28
September 11 and the Rise of the Modern Sanctuary City 32
The Presidential Politics of Sanctuary Cities: 1980–2015 36
Sanctuary after Trump 39
Conclusion 41
2. Media Coverage of Sanctuary Cities, 1980–2017 43
Agenda Setting, Framing, and the Media’s Influence on Public Opinion 44
Print Media Coverage of Sanctuary 46
Framing Sanctuary in Television Coverage, 1980–2017 61
Conclusion 65
3. Understanding Public Opinion on Sanctuary Cities 67
What Drives Public Opinion on Sanctuary Policies? 69
California and Texas: Two States, Two Very Different Approaches 71
Background 74
Evaluating Partisan Learning vs. Racial Learning 79
Evaluating Immigrant (or Racial) Threat versus Criminal Threat 86
Conclusion 91
4. Legislative Expression: Sanctuary Policymaking in the
U.S. States 95
Background 98
Threat, Ideology, State Institutions, and Economic Anxiety 99
Data and Methods 103
Analysis 107
ALEC Case Study 112
Conclusion 115
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

xii contents

5. Sanctuary Cities, Crime, and Incorporation 118

The Myth of Immigrant Criminality and Sanctuary Policy 120
Potential Negative Outcomes 123
Positive Outcomes 145
Conclusion 150
6. Sanctuary Cities: The Way Forward 153

Appendix A 159
California Data and Methodology for Hypothesis 1 and 2 159
Appendix B 164
Appendix C 167
Notes 175
References 183
Index 195
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

List of Figures

1 Daily count, retweet count, and favorite count of Trump tweets related
to immigration. A tweet is considered to be about immigration if one of
the following terms is included in the tweet: steinle, sanctuary, illegals,
immigration, border. 3
1.1 Nationwide sanctuary sites as of June 1987. 22
1.2 Nationwide sanctuary sites as of June 1987. 24
1.3 Nationwide sanctuary religious sites as of June 1987. The movement’s
strength, in terms of number of churches claiming sanctuary status, was
deepest in California, particularly in the Bay Area and in Los Angeles.
However, support existed along the West Coast, the Midwest, and
throughout the Northeast and Mid-Atlantic. 25
1.4 Herbert Research-News King 1090 poll, January 12, 1984. 29
2.1 Newspaper media coverage of sanctuary cities between 1980 and 2017. 48
2.2 Partisan framing in sanctuary newspaper coverage, 1980–2017. 58
2.3 Broadcast television transcripts covering sanctuary city issues between
1984 and 2017. 62
3.1 News coverage of sanctuary cities from 2010 to 2017. 74
3.2 Simulations predicting support for sanctuary cities, marginal effect of
party identification in 2015 versus 2017, California, based off results
from Table 3.1. 82
3.3 Simulations predicting support for sanctuary cities, marginal effect
of white versus Latino identification in 2015 versus 2017, California. 83
3.4 Simulations predicting support for sanctuary cities, marginal effect
of party identification in 2015 versus 2017, Texas, based off of results
from Table 3.2. 86
3.5 Simulations predicting support for sanctuary cities, marginal effect
of white versus Latino identification in 2015 versus 2017, Texas. 87
3.6 Simulations predicting support for sanctuary cities, based on four
county-level predictors: Latino growth, Latino population size, murder
rate change, total crime rate change. Models control for party ID,
ideology, education, race/ethnicity, gender, age, income, and survey
house. DV: Thinking about your own view, do you support or oppose
“sanctuary cities”? 91
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

xiv list of figures

3.7 Simulations predicting support for sanctuary cities. Models control for
party ID, ideology, education, race/ethnicity, gender, age, income, and
survey house. DV: Thinking about your own view, do you support or
oppose “sanctuary cities”? 92
4.1 Frequency of bill introductions related to sanctuary cities/movements
over time. 96
4.2 Frequency of anti-sanctuary city bill legislation that references crime. 103
4.3 Distribution of antisanctuary legislation across the U.S. states, 2017. 105
4.4 Distribution of prosanctuary legislation across the U.S. states, 2017. 106
4.5 Standardized predictors of anti-sanctuary city bill introductions within
U.S. state legislatures, 2017. 109
4.6 Standardized predictors of prosanctuary city bill introductions
within U.S. state legislatures, 2017. 110
4.7 Bills most related to ALEC-sponsored model legislation “No Sanctuary
of Illegal Immigrants Act.” 115
4.8 Bills most related to ALEC-sponsored model legislation “No Sanctuary
of Illegal Immigrants Act,” introduced in 2017. 116
5.1 The geographical distribution of sanctuary cities in our dataset reveals
that most cities are clustered in specific regions, including the Northeast
to Mid-Atlantic corridor, around the Great Lakes, and along the West
Coast. 128
5.2 City-level violent crime pre/post passage of post-9/11 sanctuary policy.
Dots indicate an annual decrease (left of 0) or increase (right of 0) in
crime rates post-passage sanctuary policy enforcement. 130
5.3 The geographical distribution of sanctuary cities with indication as to
the change in rate of violent crime (per city) after passing sanctuary city
legislation. 131
5.4 Estimated effects of SB-4’s enactment on 911 daily call count in El Paso,
Texas. 143
5.5 Estimated effects of SB-4’s enactment on 911 daily call count in Tucson,
Arizona. 144
5.6 Latino voter turnout increase as a result of sanctuary city status change. 148
5.7 Latino police force representation increase as a result of sanctuary city
status change. 149
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

List of Tables

3.1 Predictors of public opinion on sanctuary cities in California, 2015–2017

Pooled Model. DV: “Do you believe that local authorities should be able
to ignore a federal request to hold an illegal immigrant who has been
detained? Yes, local authorities should be able to ignore these federal
requests (1). No, local authorities should not be able to ignore these
federal requests (0).” 81
3.2 Predictors of public opinion on sanctuary cities in Texas,
2015–2017 Pooled Model. “In so-called ‘sanctuary cities,’ local law
enforcement officials do not actively enforce some federal immigration
laws. Do you approve (1) or disapprove (0) of city governments that
choose not to enforce some immigration laws?” 85
3.3 DV: Do you support or oppose “sanctuary cities”? 89
4.1 Predictors of count of sanctuary city bill introduction in state
legislatures, 2017. 108
5.1 Regression analysis post-match, modeling violent crime for year 2012. 133
5.2 Interrupted time series models. Outcome variable = Crime; Independent
variable = Change in ICE detainer policy. Santa Clara, Los Angeles,
Queens, Alameda, and San Diego Counties. 137
5.3 Interrupted time series models. Outcome variable = Crime; Independent
variable = Change in ICE detainer policy. Santa Clara, Los Angeles,
Queens, Alameda, and San Diego Counties. Includes lagged dependent
variable. 139
A.1 Predictors of public opinion on sanctuary cities in California, 2015–2017
Pooled Model (Identical DV): “Do you believe that local authorities
should be able to ignore a federal request to hold an illegal immigrant
who has been detained? Yes, local authorities should be able to ignore
these federal requests (1). No, local authorities should not be able to
ignore these federal requests (0).” 162
B.1 Predictors of count of sanctuary city bill introduction in state
legislatures, 2017. (Poisson model) 164
B.2 Summary Statistics. 165
C.1 List of sanctuary cities by state and year. 167
C.2 Variables, data type, and coding. 168
C.3 Prematch: Example covariate balance table. 169
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

xvi list of tables

C.4 Postmatch: Example covariate balance table. 170

C.5 Interrupted ARIMA time series models. Outcome variable = Crime;
Independent variable = Change in ICE detainer policy. Santa Clara, Los
Angeles (CA) and Queens (NY) Counties. 171
C.6 Interrupted ARIMA time series models. Outcome variable = Crime;
Independent variable = Change in ICE detainer policy. Alameda and
San Diego Counties. 173
C.7 Difference in difference regression estimating causal relationship
between sanctuary status (treatment) and Latino voter registration.
(Robust clustered standard errors). 174
C.8 Difference in difference regression estimating causal relationship
between sanctuary status (treatment) and Latino police force
representation. (Robust clustered standard errors). 174
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

Introduction

On July 1, 2015, Kathryn Steinle was shot and killed by Jose Ines Garcia Zarate,
an undocumented immigrant, in San Francisco. Prior to the shooting, Garcia
Zarate had been taken into custody on a marijuana possession charge, which
was later dismissed, but the city had declined to honor an Immigration and
Customs Enforcement (ICE) detainer request to hold him until ICE could take
him into their custody based on the city’s sanctuary policy. Garcia Zarate was
later found not guilty of murder in the Steinle shooting, but many blamed his
release, despite the request by ICE, as the reason for Steinle’s death. While San
Francisco had been a sanctuary city since 1989, policies that minimize city
cooperation with ICE had long flown under the radar of the American public
until the Steinle shooting.
Then–presidential candidate Donald Trump exploited the shooting, making
opposition to sanctuary cities a central part of his 2016 campaign. During the
last months of the presidential contest, Trump routinely brought up the issue
of sanctuary cities as a means of burnishing his anti-immigrant and America-
first credentials. In a speech in Charlotte, North Carolina, on August 18, 2016,
Trump stated,
I’ve embraced the crying parents who’ve lost their children to violence
spilling across our border. Parents like Laura Wilkerson and Michelle Root
and Sabine Durden and Jamiel Shaw whose children were killed by illegal
immigrants. My opponent supports sanctuary cities. But where was the
Sanctuary for Kate Steinle? Where was the sanctuary for the children of
Laura, Michelle, Sabine, and Jamiel? Where was the sanctuary for every other
parent who has suffered so horribly? These moms and dads don’t get a lot of
consideration from our politicians. They certainly don’t get apologies. They’ll
never even get the time of day from Hillary Clinton. But they will always come
first to me. Listen closely: we will deliver justice for all of these American
families. We will create a system of immigration that makes us all proud.

In a Phoenix, August 31, 2016, campaign speech, after enumerating the

deaths of other Americans killed by undocumented immigrants, Trump once
again referenced Kathryn Steinle: “Another victim is Kate Steinle. Gunned
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

2 sanctuary cities

down in the sanctuary city of San Francisco, by an illegal immigrant, deported

five previous times. And they knew he was no good.”
As the campaign reached its conclusion, Trump stated he would cancel all
funding to sanctuary cities once elected. For example, in a November 7, 2016,
speech in Raleigh, North Carolina, Trump noted, “Hillary supports totally
open borders. There goes your country. And strongly supports sanctuary cities
like San Francisco where Kate Steinle was murdered violently by an illegal
immigrant deported at least five times. We will cancel all federal funding
to sanctuary cities.” In total, Trump covered the immigration policy area
in some form or another in about 77 percent of his presidential campaign
speeches, with sanctuary cities specifically mentioned in about 26 percent
of these speeches. Clearly, Trump made the connection between crime and
immigration generally, and sanctuary cities specifically, the central theme of
his campaign.
Thus, Trump’s attack on sanctuary cities can be conceptualized as an
attack on progressive and welcoming immigration policy more generally.
By using immigration to prime the classic dynamic of us (Americans) versus
them (foreigners), Trump stamped himself as the law-and-order candidate—
reminiscent of the Nixon era. And while Trump did not mention sanctuary
cities a lot in his 2015–2016 tweets, Figure 1 reveals that Trump’s daily
immigration-related tweet count was highest on the day of Steinle’s killing.1
In other words, beyond Trump’s initial campaign speech denouncing
undocumented Mexican immigrants, Trump’s response to the Steinle killing
helped establish him as the anti-immigrant candidate in the GOP presidential
primary. Trump’s strong and early anti-immigrant stances were critical to his
success in the GOP primary. Research by Newman et al. (2018) shows that
Trump’s Republican primary support rose most rapidly in areas undergoing
rapid Latino growth specifically in response to Trump’s repeated anti-
immigrant statements. As the campaign progressed, and Trump repeatedly
doubled down on his anti-immigrant stances, his anti-immigrant tweets
garnered increased attention in the forms of retweets and favorites (see top-
right and bottom-left panels in Figure 1). Whether we look at speeches, tweets,
or any other campaign communication, the evidence is clear that Trump
used sanctuary city opposition as a venue for burnishing his anti-immigrant
credentials and that this paid off politically.
Trump continued to attack sanctuary cities once in office, claiming they
“breed crime” and issuing an executive order to strip grant funding from
cities that passed these policies.2 GOP candidates for governor in Virginia,3
Florida,⁴ and a congressional special election in Pennsylvania⁵ have since
 OUP CORRECTED PROOF – FINAL, 23/8/2019, SPi

introduction 3

Count of Trump Immigration Count of Trump Immigration

Tweets Tweet Retweets
8
Steinle Killed 40K
7
Number of Tweets

Number of Retweets
6 30K
5
4 20K
3
10K
2
1 0
2015–01 2015–06 2015–12 2016–06 2016–11 2015–01 2015–06 2015–12 2016–06 2016–11
Date Date

Count of Trump Immigration

Tweet “Favorites”
100K
Number of “Favorites”

90K
80K
70K
60K
50K
40K
30K
20K
10K
0
2015–01 2015–06 2015–12 2016–06 2016–11
Date

Figure 1 Daily count, retweet count, and favorite count of Trump tweets related
to immigration. A tweet is considered to be about immigration if one of the
following terms is included in the tweet: steinle, sanctuary, illegals, immigration,
border.

campaigned on the issue. The Trump administration’s aggressive enforcement

operations generated a backlash, with California going so far as to declare itself
a sanctuary state and to threaten fines to private employers that allow ICE to
access nonpublic areas without a warrant.⁶ Taken in total, sanctuary cities are
now a major issue in American politics—an issue that has heretofore received
relatively minimal attention in the scholarly literature.
But to understand sanctuary politics today in order to conceive of where we
might be going in the future, we must ground our analysis in the history of how
these policies came to pass. Sanctuary policies, which limit local cooperation
in federal immigration enforcement to varying degrees, draw their name from
the Sanctuary Movement, a faith-based campaign established to offer Central
American refugees protection from federal immigration officers in the 1980s.
The Sanctuary Movement developed in response to the denial of asylum to
individuals fleeing political violence in El Salvador and Guatemala. Between
Another random document with
no related content on Scribd:
 3.

A legnagyobb izgalomban járt fel-alá szobájában és hiába

iparkodott rendbe szedni gondolatait. Csak azt ismerte fel, hogy egy
nagy fordulat előtt áll s csak azt látta világosan, hogy rendkívül
vigyázatosnak kell lennie. Mit fog tenni ez az asszony? – Elválasztja
feleségétől. Eh, hát baj is az? Hiszen a feleség rettentő nyügképen
nehezedik az életére. Kínokat kell szenvednie és bemocskolnia
férfiasságát örökös hazudozásaival és bujkálásával. Miért ijed hát
mégis meg, hogy a lélegzete is elszorul, a gondolatra, hogy felesége
mindent meg fog tudni és el fogja hagyni! A szíve nagyot dobban és
ellágyul: szegény édes! Úgylátszik, mégis szereti, de inkább úgy,
mint az apa a leányát. Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy képes
volna minden áldozatra azért a szegény gyermekért: tettre és
lemondásra egyaránt. És soha oly határozottan és oly véglegesen
nem döntött az Évával való szakításról, mint most. Mire is való ez a
viszony, melyben a lelkének nincs része? Rögtön le is ült és írt
Évának. Nem igen szerette a frázisokat. Egyszerűen azt írta, hogy
családjában kezdenek nyomára jönni viszonyuknak, ennélfogva
abba kell hagyniok, mert neki a felesége nyugalmát meg kell őriznie.
Ne várja tehát holnap, ami pedig az anyagiakat illeti, intézkedni fog,
hogy Évának e tekintetben sem legyen oka a neheztelésre.
A levelet nem is írta alá.
Mintha megkönnyebbült volna a lelke. Sőt fütyörészett is, mikor
becsöngette a szolgát s átadta neki a levelet: rögtön adja póstára.
Mikor ez megtörtént, megdöbbent. Szerette volna visszavenni.
Hátha Éva csinál botrányt? Nem, azt nem fogja tenni, hiszen az
érdeke megkívánja a hallgatást. Jól meg fogja fizetni, ad neki egy
marok pénzt végkielégítésül. Éva még hálás is lesz.
Az anyósával való csatára pedig most erősebbnek érezte magát.
Szakításával pedig úgy érezte, mintha nem is lett volna soha
viszonya Évával. A felesége elé hazugság nélkül állhat és ez
szokatlanságával szinte boldogsággal töltötte el. Igen, most már ő
neki van igaza, vélte, ő a tiszta, a becsületes ember, ebből az
asszonyból pedig a sértett hiúság, az oktalan bűnös féltékenység
beszél. Féltékeny a tulajdon leányára. Szörnyűség! S míg ezt, mint
valami természetellenes elfajulást tudta észrevenni, egyre maga
előtt látta a haragjában még igézőbb asszonyt: még most is az övé
lehetne!
– Eh, – hessegte el magától ezt a képzeletet – ne gondoljunk
semmire.
Beletemetkezett az aktákba, fogadta a tanácsosokat s
szenvedélyesen vitatkozott velük. Lázas buzgóság fogta el, a
felhalmozódott indulatnak valamiképen lefolyást kellett adni. Soha
életében nem volt annyira hivatalnok és politikus, mint most,
életének legizgalmasabb jelenete után és a legkritikusabb fordulat
előtt.
Két óratájt kalapjához nyúlt. Szíve most a megrepedésig
dobogott. Vajjon mi sor vár rá otthon? Kömleyné beszélt-e már a
feleségével? Sikerült-e neki még mélyebben verni szívébe a gyanú
ékét? Mindegy, bármint lesz is, ő az erősebb. Sőt most már kezében
van a legerősebb fegyver is: ő is elmegy a feleségével. A hivatalos
dolgát el tudja intézni, eddig csak Éva miatt akart itt maradni, meg
azért is, hogy néhány hétig fel legyen mentve a hazudozástól és
tettetett szerelmeskedéstől. De most már máskép áll a dolog. Éva
nincs többé és a feleségeért, ezt most világosan érzi, mindenre
képes.
Palotája kapuja előtt kocsi állott. Megismerte a Hideghék fogatját
s épen nyilt is a kapu és a két pirosképű leány mamájuk kíséretében
kilépett rajta.
– Ah Miklós, – sipogja a nagyobbik – hát mégis láthatjuk?
Búcsúzni voltunk Olgánál, megyünk a pusztánkra. Hívtuk Olgát is,
de maga rossz ember, nem ereszti el. Mondja csak, nem sajnálja azt
a szegény gyereket örökösen kínozni a szerelmével? Önök férfiak
olyan kegyetlenek, szegény Olga bele fog pusztulni a maga
szenvedélyességébe.
Néhány elkényszeredett frázissal szabadulni iparkodott a fecsegő
leányoktól, akik szemükkel egyre ostromolták.
Égő türelmetlenséggel rohant föl a lépcsőn. Valami azt súgta
neki, hogy minden pillanat életkérdés. Hogyan, hogyan nem, úgy
képzelte, mintha a kicsi asszony épp most emelné ajkához a
méregpoharat. Ha úgy volna, ha későn jönne!
Szinte meg volt lepve, mikor mind ennek nyomát sem találta.
Olga a fészekben ült s a kárpitajtó lebbenésére mint a madár röpült
ura karjaiba. Le sem akarta venni ajkáról az övét és csodálatos,
Deméndynek ezuttal jól esett a felesége csókja és boldog volt, hogy
lehelletét magába szívhatta.
– Édes, – szólt oly igaz érzéssel, hogy a kicsi asszony, akinek a
lelke minden árnyalat iránt betegesen fogékony volt, boldogan
összerezzent – valami nagy, valami roppant jó ujságot tudok.
Elmondjam-e?
– Mi az? Mi az? – kérdi mohón Olga és már tapsra emeli kezét.
– Hát az, amit magad is kitalálnál, ha egy kicsikét megkérdeznéd
a szívedtől, hogy mi az ő kivánsága!
A tapsra emelt kicsi kéz összecsapódik. Olga a nyakába ugrik
urának és kiáltja:
– Velem jösz, velem jösz!
– Eltaláltad, édes és most ugy-e bár nem busulsz, hogy pakkolni
kell és itt kell hagynod a mamádat?
Olga arca elborul.
– A mama, – súgja és félve bujik ura keblére, majd hirtelen
elereszti és reszketve a szemébe néz:
 – Miklós, – szólt megindult hangon – még soha sem szólította
nevén az urát – igazán szeretsz te engem?
– Micsoda kérdés, – felel ez kelletlenül.
– Mondd, meg, Miklós, mondd meg, de komolyan: szereted a
feleségedet? Látod, édes uram, én tudom, hogy nagyon ostoba kicsi
teremtés vagyok és te olyan nagy, olyan tökéletes vagy, én nem
csodálnám, ha nem tudnál engem szeretni.
– De szeretlek, édes, miért kételkedel benne most, holott eddig
mindig hittél?
Olga lehorgasztja a fejét.
– Eddig is sokat gondolkodtam rajta, – súgja hangtalanul –
tudom, hogy te jó vagy és nem akarsz nekem fájdalmat okozni.
Hanem látod, édes uram, ha tudnám, hogy nem szeretsz, akkor én
meghalnék, de ha megtudnám, hogy csak szánalomból teszel úgy,
mintha szeretnél, akkor… ó, ez borzasztó volna. Gyűlölnélek és
átkoználak, mert még a sírban sem tudnék megnyugodni.
Deméndy elborulva állott felesége előtt és nem mert a szemébe
nézni.
– Vannak pillanatok, – folytatja ez kábultan magába elmerülve –
amikor a szerelem úgy a szívembe gyűlik, hogy azt hiszem, meg kell
halnom. És akkor arra gondolok: mi lesz az én szegény uramból, ha
én meghalok? Fog-e tovább élni és fog-e akkor is szeretni? És akkor
látlak, ahogy egymagadban élsz és azt mondanám neked: ne búsulj
annyira, édes uram, de aztán látom, hogy csak úgy járnál a
minisztériumba és tartanál beszédeket a képviselőházban és
beszélsz az asszonyokkal, akik mind szerelmesek beléd és akkor
szeretnélek megfojtani, hogy ha én nem vagyok, akkor… akkor te se
légy…
Sírógörcs fogta el szegénykét.
Deméndy karjai közé kapta és vállán keresztül elborongva nézett
ki a nyári tájra.
 – Micsoda komédia, – gondolta magában – hát hiheti ezt valaki?
Ennek az asszonynak minden túlzott rémlátomása kézzel fogható
valóság, mégis itt tartom a karjaimban, tudok nyiltan a szemébe
nézni és tudom rágalmazónak tartani azt, aki engem leleplez. Hát
mért vagyok én ilyen aljas, vagy mi van rajtam, ami ennyire meg
tudja téveszteni ezt az éretlen, csalhatatlan teremtést!
Csakhamar megtalálta ismét a maga fölmentését. Nem magáért
teszi, hanem a feleségeért. Igen, ennek a gyermeknek az élete függ
attól, hogy jól tudjon komédiázni. Megvetni való dolog, de nemes
célja van. Komédiázzunk tovább.
A bűvös módszerhez folyamodott. Ölébe ültette feleségét és a
fülébe csókolta:
– Szeretlek, szeretlek, végtelenül szeretlek!
És a rémek eloszlottak, az asszonyka fölvidult és boldog
kacagása kicsendült az izzó tájra, majd kéz kezet fogva, a karjukat
lóbázva mentek ebédre és vígan főzték a terveket: merre, hova
menjenek.
A Tátrába? Nagyon sok az ismerősük. Pedig a boldogság a
magányban van. A pusztára? Igen, majd aratás után, amikor nem
zaklatják őket tiszttartók, ispánok. Valahová messzire, ahol nem
ismeri őket senki, például Norvégiába, ahol ilyenkor nincs is éjszaka.
Avagy… ez Deméndynének jutott eszébe s boldog ravaszsággal
kacsint az urára, mikor kimondja: ismételjék meg a nászútjukat,
keressék föl mind a kedves helyeket, béreljék ki ugyanazokat a
szobákat és egyék ugyanazokat az ételeket, mint első ízben.
Mindenki azt fogja hinni, hogy csak most esküdtek meg és azt
mondják majd: ni, milyen szerelmesek!
Pompás, ez a legkitünőbb eszme. És Olga már lázban ég, mintha
már vasúton ülne. Azonnal pakkol, hogy minden rendben legyen.
Csakhogy ennyire gyorsan még sem megy a dolog, vagy három
napig bele tart, míg Deméndy rendezni tudja dolgait a
minisztériumnál. Három nap! Jaj be rossz lesz, míg letelik a három
nap, de úgy-e bár, sokat lesznek együtt a fészekben? Akkor
gyorsabban múlik az idő.
Deméndy igent bólint és arra gondol, milyen végtelen hosszúak a
percek a fészekben. De most nem úgy lesz, hiszen már is érzi, hogy
nem úgy lesz. Sőt ma nem is megy többé el, együtt maradnak egész
délután és egész este… hacsak – ezt az óvatosság mondatja vele –
valami miatt nem muszáj a pártkörbe mennie. Ahogy ezt kimondja,
elszégyelli magát: lám a fogadkozás pillanatában is tartogat
magának nyitott ajtókat az elvonulásra.
A délután nagyon meleg volt, a fészekbe letűzött a nap és
Deméndy iszonyúan szenvedett a forróságtól. Olga az ölébe bújt és
elbágyadva, boldog mosollyal el is aludt. Deméndy nézte, nézte az
édes gyermek-arcot, ezt a pihegő gyermekálmot, úgy gondolt vissza
multjára, végig összes kalandjain, az anyósáig, Éváig.
– Ha tudnád mind azt, ami most az agyamon végigszalad, –
gondolja és fejét csóválja – nem, azt nem fogod megtudni soha. És
bizalommal itt alszik az ölemben, pedig ami a fejemben van, az a
halál.
Hirtelen fölocsúdik. Mintha hallotta volna a vendégjelző éles
harangütést. Vajjon ki jöhet most? Az ösztöne mohón kapott rajta:
kiszabadulhat a fészekből. Aztán eszébe jutott fogadkozása és
sajnálta a feleségét, hogy édes álmából föl kell zavarnia. Neszelt,
fülelt: semmi. Valószinűleg csalódott.
De aztán csak lebben a kárpitajtó, Deméndy egy ijedt reflex-
mozdulattal letenné öléből a feleségét, de csak dermedten veszteg
maradt és nagy szégyenletében elpirul és lesüti a szemét. Az
ajtóban Kömleyné áll, kalaposan, napernyőjére támaszkodva,
elragadóan és csúfos mosollyal nézi őket.
– A fészek, – mondja gúnyos kacagással és rávillan nagy
szemével a vejére, majd formálisan, hidegen azt mondja:
– Azt mondták nekem, hogy egyedül találom a leányomat, erre
az idillre nem voltam elkészülve. Az államtitkár úr egy kicsit jobban
vigyázhatna az ajtajára.
 Olga fölébred és ijedten szökik le ura öléből. Rémületesen
megzavarodott, az arca hol pirul, hol sápad. Mosolygásra
kényszerítené magát, de a szája inkább sírásra áll. Ilyesmi sohasem
esett meg vele, még senki sem látta az ő bizalmaskodásukat s
legfőképpen édes anyja előtt röstelkedik, aki egyre korholta őt
urához való nagy ragaszkodásáért.
– Soha se bánd, – mondja végül Deméndy és megcsókolja neje
kezét – a mama előtt nem kell röstelkedned. Különben jó, hogy
szerencséltetett bennünket, báróné, értésére adhatom a nagy
ujságot, hogy a napokban együtt utazunk, én és Olga.
– Hová? – kérdi Kömleyné.
– Még nem határoztuk el egészen – mondja Deméndy.
– Pedig tudnom kellene, mert én nem szeretek megindulni
anélkül, hogy tudnám, hová.
– Hogyan? – kérdi Deméndy – ön is velünk akar jönni?
– Természetesen.
– De hiszen eddig azért maradtunk itt, mert ön nem mehetett.
Kömleyné leül az ablak mellé és közömbösen mondja:
– Ha ön tudta ily hirtelenül rendezni a dolgait, én is képes leszek
rá. Tehát hová megyünk?
Deméndyben fölforrt a vér.
– Azok után, amiket délben szerencsém volt önnek mondani, föl
kellett tennem, hogy a bárónéra nem számíthatunk többé. Ezért
sajnos, az úti programmunkat úgy szabtuk meg, hogy csak ketten
megyünk.
Kömleyné lebigyeszti ajkát.
– Semmi okom sincs mást akarni most, mint eddig, az a
körülmény pedig, hogy ön velünk jön, önre tartozik, nem pedig
énrám.
 Deméndy érzi, hogy felesége jelenlétében nem lesz jó
megismételni az anyósával a déli jelenetet, azért amennyire birta,
nyugodtan Olgához fordult:
– Kedvesem, hallottad, mit mondott a báróné, tudod, mit
mondtam neked én. Rajtad áll a választás, ha anyáddal akarsz
menni, én nem akarok őméltóságának kellemetlenkedni. Határozd el
magad, majd ha a báróné elment, meg fogod mondani, mit
határoztál.
Ezzel kezet csókolt a feleségének, aki reszketve vissza akarja
tartani és a szemével könyörög neki: ne menj el. De ő úgy tesz,
mintha nem venné észre és mélyen meghajolva a báróné előtt,
dolgozószobájába megy.
Deméndyné, mint az iskolásgyerek, sápadtan, lesütött szemmel
áll az édesanyja előtt. Bal kezét szívére szorítja, a szegény kicsi
jószág dobog, mintha meg akarna repedni. Kömleyné kemény
arckifejezéssel a széken ül és egy percnyi hallgatás után szigorúan
ránéz leányára.
– Ülj le, Olga.
Olga szó nélkül megteszi.
– Mit mondott neked az urad arról, ami délben köztünk történt?
– Semmit – rebegi ez.
– Nem is említette, hogy beszéltünk egymással?
– Nem.
– Láthatod ebből, hogy mit tarthatsz az urad őszinteségéről. Ez a
beszélgetés téged legközelebbről érdekel és nem is szólt róla, mit
tudhatsz te akkor olyan dolgokról, amik inkább rátartoznak, mint
terád?
Egy darabig várja a feleletet, de hiába.
 – Ma délben nála voltam a minisztériumban, a gyáva sértegetett.
Mit tartasz az olyan férfiról, aki sérti az anyádat?
Olga birkózik a szóért, amelyet ki akar mondani, de nem birja.
Feje lecsuklik a zongorára, úgy zokog magába.
– Hagyd el a sírást, rívást, tisztázzuk a helyzetet. Én nem
kérdezlek, kivel akarsz jönni, mint ő, én parancsolok. Velem jösz és
ha az urad nem akar követni, akkor itt marad. Értetted?
Olga fölkapja a fejét és megembereli magát. Úgy érzi, hogy bele
kell halnia a vakmerőségbe, de könyes szemét nyiltan az anyjára
függeszti, úgy mondja:
– Mama, én vele megyek.
– Úgy, – szólt Kömleyné és fölpattan ültéből. – Nos ebben az
esetben be fogom neked bizonyítani, hogy nem mehetsz vele, mert
tisztességes asszony csak tisztességes férjhez ragaszkodhatik.
Olga érzi, hogy mi következik. Valahányszor az édesanyja
belefogott ábrándjainak rongyokra tépésébe, mindannyiszor
irtózattal szeretett volna menekülni, de a rettenetes ujságok bűvösen
vonzották és mint az édes mérget, úgy meg is kívánta. Minden szó,
amely gyanut fakasztott benne, mint a pőrölycsapás érte, de
ellenállhatatlan vággyal szinte belevájta magát a szörnyűségekbe és
szeretett volna minél többet és minél rettenetesebbet hallani. Most
irtózva és feszülten nézett anyjára és leste, mi következik még.
– Nehogy az az ember az én rágalmazásomra fordítsa, ami
történt, inkább én mondom el neked, amit eddig tudnod nem kellett.
Te balga, úgy élsz, mint a mesében és holmi hattyúlovagot látsz az
uradban. Azt hiszed, hogy ő is olyan tisztán és ártatlanul ment a
házasságba, mint te. Ezt ugyan egyetlen férfitől sem lehet
megkivánni, de egyetlen férfi sem ámítja ezzel a feleségét. Az olyan
házasság, mint a tied, szintén nem tartozik a rendkívüli dolgok közé,
de az olyan házasságot senki más nem avatja olyan hazug
romantikus szerelemmé, mint ő. Tudod, miért vett el téged
Deméndy?
 Olga elveszítette öntudatát. A szeme tágra nyílott, ajka félig
nyitva, nincs semmi más érzése, tudata, csak lesi a rettenetes
csapást, melyet rámérnek.
– Azért, – folytatta könyörtelenül Kömleyné – mert nekem
udvarolt. Érted? Engem szeretett, azért jött hozzád, engem akart,
azért vett el téged. És ez az ember az én fülem hallatára meri
hazudni, hogy téged szeret!
A szegény asszonyka egész testében remeg. Amit most
megtudott, olyan váratlan, olyan képtelen volt, hogy lesújtó
rettenetességében is megnevettette. Az egész reménytelen fájdalom
hat így a nevető izmokra. Kömleyné pedig csak folytatja a torturát,
amivel meg akarja gyógyítani leányát.
– Ezt meg kellett most mondanom neked, mivel a nyomorult rám
fogta, hogy a féltékenység beszél belőlem. Féltékeny én, te reád és
ő miatta! Mintha nem rajtam állt volna, hogy magamnak tartsam,
mielőtt neked még csak eszedbe jutott volna, hogy szeresd!
– Mama! – rebegi most Olga és irtózattal húzódik a szék szélére,
hogy majd lebukott róla.
– Szememre vetette nekem, hogy rágalmazom előtted, hogy meg
akarom rontani a boldogságtokat. Ez a boldogság nem ér semmit,
mert hazugságon épül. A te urad távol tart a világtól, hogy ne tudjál
meg semmit, ami rá vonatkozik, de előbb-utóbb mégis megtudnád a
valóságot s minél váratlanabbul ér, annál súlyosabban hat rád. Én
ettől a rettenetes kiábrándulástól akartalak megóvni, azzal, hogy
előkészítlek reá. A férfiak nem szentek és Deméndynek sem vetem
a szemére, hogy úgy élt, mint minden fiatal ember. De az ő bűne,
hogy amit más asszony magától értetődőnek tart, mikor megtudja,
az neked katasztrófa. Nem tartozott neked hűséggel, mielőtt elvett,
miért hiteti el veled, hogy mégsem vétett ellened? Ő, aki most is,
isten tudja, hány szeretőt tart.
– Ez nem igaz! – kiált most helyéről fölpattanva Olga. – Nem
igaz, nem igaz, ezt még mamának sem szabad mondania.
Kömleyné odalépett a leányához és megfogta a vállát.
 – Lassan akartalak bevinni a valóságba, hogy felvilágosodva és
ábrándok nélkül élhess vele. De mivel ez az ember így beszélt
velem, ám legyen az operáció gyorsabb, fájóbb, de alaposabb is.
Eddig csak gondoltam, hogy szeretőket tart, egy félóra óta tudom.
Mikor idejöttem, az előcsarnokban a tálcán egy levelet láttam. Egy
hordár hozta, Márton épp be akarta vinni az uradnak. Akaratlanul is
hozzányultam és megtartottam: majd oda adom én. Itt van, nem
bontottam még föl, de az írás női írás. Tudom, hogy mi van benne. A
felesége vagy, te fölbonthatod.
Olga kezében tartja a levelet. Nézi, nézi, finom vonások, lázas
sietséggel odavetve. A vér arcába csap, a szerelmes nő ösztönével
megérzi ezeken a vonásokon a vetélytársnőt.
– Bontsd föl! – sürgeti Kömleyné, aki maga is lázban ég már –
jogod van hozzá, mert nő írta. Kötelességed irányában, hogy
alaptalanul ne gyanusítsd, ha nem igaz, amit mondok.
– Nem, nem – sikoltja Olga, de Kömleyné ekkor már kitépte
kezéből a levelet és fölszaggatta. Belenéz, fölkacag és odatartja
Olgának:
– Hát lásd magad, úgy-e, hogy megmondtam?
Olga szeme rátapad az írásra, csak két sor: «Megkövetelem,
hogy még egyszer eljőjjön. Nem vagyok rongy, hogy így el akar
dobni magától. Éva.»
Deméndyné még egyszer olvasta el az írást, aztán behunyta
szemét és várta: most megszakad a szíve. De éppenséggel nem
szakadt meg. Valami soha nem érzett nyugalom szállta meg, hogy
elcsodálkozott rajta. Hova lett a szíve, hova lett a fájdalom, hova az
iszonyú rémek, melyek ennek a beállott valóságnak már az
elgondolásánál elébe tolultak? Semmi, semmi mindebből, csak
megrázkódott, határtalan undort érzett és két kezével belemarkolt a
mellébe, mintha le akarná magáról tépni. Aztán fölvillant a szeme,
szinte diadalmasan, a levelet mintegy csapásra, magasra emelte,
úgy mondta anyjának:
– Köszönöm!
 Kömleyné leányához lépett és megölelte. Először a Deméndy
házassága óta igaz, meleg szeretettel.
– Most ismerek csak a leányomra, – mondta – büszke vagyok
rád és tudtam, hogy a valóság meg fog gyógyítani.
 4.

Egy hang nem jött a torkába, köny nem szökött szemébe. Állt az
ablak mellett s a fáját ellepő porba írta az ujjával: gazember,
gazember, gazember.
Aztán leroskadt a székre és magába mosolygott. Úgy, mint aki
valami igen ravaszat eszelt ki, amivel a másikat alaposan
megtréfálhatja. Érzés, gondolat azonban nem volt benne. Csak
ijesztőn sápadt volt az arca, nehány perc alatt megnyúlt, beesett,
megvénült. Végül pedig már fütyülni is kezdett. Amikor magában volt
és leste a szerelmes urát, sokszor szokott fütyülni.
– Elment már, édes? – szól mögötte Deméndy és elébe toppan.
Majd megijed:
– Édes, te beteg vagy! Az istenért mi lelt?
Az édes nem szólt, hanem hirtelen zsebébe dugta a levelet,
melyet addig önfeledten balkezében gyűrögetett.
– Édes – kiáltja nyugtalanul Deméndy és át akarja fogni.
Az asszony kacéran kisiklik karjából és a pálma mögé bújva
nevet.
– Kis gonosz, – mondja most már vidáman az államtitkár – hogy
rám ijesztettél!
A kis asszonyka pedig, aki soha egy pillanatra sem rejtett semmit
az ura előtt, aki nem is sejtette, hogy lehet másnak látszani, mint
amilyen az ember: most őrületes gyönyörűséget talált abban, hogy
ámítsa, bolondítsa az urát. Játszik vele, mint macska az egérrel,
csalja, ahogy az csalta őt. Nem is érte föl ésszel, hogy életének most
pecsételődik meg a tragédiája, szeme beteges pajzánsággal
rácsillant az urára, ajka eltorzult mosolyra állt, így mondta:
 – Igen, komédiáztam, úgy-e jól tudok komédiázni?
És az ember nem vett észre semmit, nem látta hogy egészen
más asszony ingerkedik most vele, mint akit egy félórával ezelőtt itt
hagyott. Elhitte, hogy feleségének játékos jó kedve van és ezt jó
jelnek vette. Nem történt semmi baj – mondta magában s maga is
boldogan, könnyedén szökött a pálmához, ahonnan Olga egy
macskaszerű szökkenéssel a zongora alá bújt.
– Kis gonosz, – kiált rá vígan Deméndy – nem bújsz elő? Hármat
olvasok, ha akkor meg nem adod magad…
– Soha! – kiáltja Olga oly elhatározott hangon, mely minden
idegent megdöbbentett volna.
– Ha akkor sem bújsz elő, – ismétli Deméndy jókedvűen – utánad
bújok. Elférünk mi a zongora alatt is.
– Meg ne próbáld, – kiáltja vissza Olga és átmászik a zongora
sarkába, ott felegyenesedik, úgy mereszti lázban égő szemeit az
urára. Ez egészen elkapatva az örömtől, hogy az ideges jelenet,
melyre készült, így szépen elmaradt, olvasni kezdi:
– Egy… kettő… három…
– Hozzám ne nyulj, – sikoltja most Olga és kicsi kezével mellbe
löki urát. Úgy áll aztán ott és nézi a megdöbbent embert, üvegesedő
szemmel, hitetlenül. Elvesztette az összetartozóság érzetét
önmagával, szinte azt várta, hogy az ura meg fogja neki mondani:
micsoda idegen asszony lökte most mellbe!
– Ne bolondozz, édes, – szólt ez kissé száraz hangon – bújj elő
és mondd el: mi történt. El van intézve a mama dolga?
Olga állt a szoba homályos sarkában, úgy nézte az urát. Milyen
tiszta, becsületes arc, hogy tud a szemébe nézni! Meg is ingott a
hite: hátha hazudik az a levél, a mama, a szeme, az egész világ!
Lehet-e így állni a feleség előtt, akit megcsalt?
Hirtelen előbújt.
 – Nos, el van intézve? – kérdi Deméndy ismét és a feleségéhez
lép.
– El, – mondja ez fás hangon és leül a zongora mellé s végig
futtatja rajta az ujjait. Úgy fordul hátra s hanyagul kérdi:
– Mondd csak, Miklós, szép leány az az Éva?
Úgy akart volna az urára nézni, látni az arcát, megtudni, milyen
hatást gyakorol rá ez a kérdés, de félt, szörnyen félt és nem tudott
megfordulni. Ha most ránéz, rögtön vége az erejének, pedig úgy
érezte, ezt a jelenetet végig kell élveznie, ez az utolsó élvezete
ebben az életben. Mintha csak muzsikáról volna szó, úgy jártak
tovább ujjai a billentyükön, úgy, hogy Miklós akinek elállt a szíve
verése, már azt hitte, hogy hallucinált s elképedve kérdezte:
– Mit mondtál?
– Azt kérdeztem, hogy szép leány-e az az Éva? – ismétli Olga,
most maga is elbűvölve. A két karja lehanyatlik és feje hátra csuklik,
hogy majd hanyatt esik le a kis zongoraszékről.
Deméndy egészen elvesztette önuralmát. A szája megnyilt,
szeme kidülledt, arca halálsápadt volt, úgy bámult a látszólag
egészen egykedvű asszonyra: mindent tud, gondolta magában,
szegény édesnek vége.
– Éva, – dadogta végül – mit tudsz te Éváról?
– Ugyan, Miklós, – mondja Olga szinte vidáman – minek titkolnád
előttem? A feleségnek bátran beszélhetsz a szeretődről, úgy illik ez
a mi világunkban.
Deméndy még jobban összezavarodott. Úgy állt ott, tehetetlenül,
kínos ügyefogyottan, szinte szánalmasan. Szegény Olga hangosan
felkacagott és becsapta a zongorafödelet.
– Házasságtörő, – rebegte aztán iszonyodva és összeborzongott.
Deméndy most megemberelte magát. Vége, gondolta magában,
hát legyen vége.
 – Ezt jól csinálta anyád, – szólt remegő hangon – nagyon jól
csinálta. De én nem adom meg magamat, ma még urad vagyok és
parancsolód és mint ilyen, kérdem: szabad-e valakit elítélni, anélkül,
hogy meghallgattad volna?
– Ne hazudj, – kiált most Olga irtozó hangon – nézd, itt a
bizonyíték, mielőtt hazudnál, lásd, hogy hiábavaló.
És odadobta neki a levelet, melyet Deméndy soká olvasott,
anélkül, hogy értette volna. Végre megértette. Összecsikorgatta
fogát. Szamár, gondolta magában, épen az első becsületes lépés
lett a vesztem. Minek siettem vele? Ha még egyszer megcsalom,
nincs semmi baj!
– Úgy, tehát elfogják a leveleimet, – mondotta végül – de ha már
ennyire vagyunk, tán láthatod épen ebből a levélből, hogy
szakítottam vele. Hallgasd meg legalább a mentségemet.
Olga összecsapta a kezét.
– A mentséget, – ismételte – a mentséget! Hát van erre
mentség?
– Van, – mondja most már Deméndy, aki visszanyerte önuralmát.
– Édes, amikor most remegve és félve és kétségbeesetten
mentegetni akarom magamat, nem magamért teszem, hanem
teérted, szegény gyermekem, hogy visszanyerjed nyugalmadat.
Én…
– Meg vagyok gyalázva, – mondja Olga mind emelkedőbb
hangon – be vagyok mocskolva, nem élhetek ezzel a testtel, új testet
szerezz, új testet szerezz.
És most kitört belőle a zokogás, ledobta magát a földre és
öklével csapkodta mellét. Mikor Deméndy le akart hozzá hajolni,
valósággal felordított és védekezett a kezével. Az embernek
megfagyott a vére és nem tudott mihez fogni. Neki is köny gyűlt a
szemébe – ő, nem magát siratta, hanem igaz, belső fájdalma ennek
a szerencsétlen gyermeknek a marcangoló szenvedését illette,
melyet szívesen váltott volna magára bármily áron.
 Letérdelt melléje, hozzáérni nem mert, úgy sirta lelkébe becéző,
csitító, szerelmes szólongatásait.
– Hallod-e édes? A te bűnös uradat, aki most inkább szeret, mint
valaha. Aki mindig szeretett, mert minden hazugság volt, csak ez az
egy nem. Az ember ha csalja is a feleségét, azért szereti. Nézz rám,
mert mégis megérdemlem. Odaadnám az életemet, hogy ne történt
legyen meg, ami megtörtént. Édes, drága édes, kicsi édes, egyetlen,
szerelmes kicsi feleségem.
Az asszony hallotta-e, nem-e, bajos megmondani, arccal feküdt a
padlón. Kicsi testén végigfutott a borzongás, amint magába akarta
szorítani zokogását. Hátra intett a kezével: el, el, de Deméndy
egészen meg volt törve, ott maradt mellette és egyre kérte, kérlelte,
mindhiába.
Egyszerre megmerevült az asszony. Mozdulatlan maradt, mintha
halott volna. Deméndy gondolta is, hogy meghalt és felordított:
– Édes! – kiáltotta és magához fordította az asszony arcát. Nem
volt abban egy csöpp vér sem. A szemepillája le volt csukva,
lélegzetét sem igen érezte, de arcán rángatództak az idegek – már
csak idegeiben élt. Deméndy hangos siratással emelte karjaiba és
végigszaladt vele a szobák során, ráordítván a megriadt cselédekre,
akik estélire rakosgattak:
– Orvost, orvost! A bárónét!
Lefektette a hálószoba pamlagjára és csókolgatta, meg könyeivel
áztatta a halottas arcocskát. Megbontotta ruháját, lefejtette róla cipőit
s ágyba akarta fektetni, mikor belépett Kömleyné. Határtalan düh
fogta el, szerette volna széttépni ezt az asszonyt, aki most is, noha
gyorsabban lélegzett, hideg és fehér és büszke volt, mint mindig.
– Ez az ön műve, – kiáltott rá és feléje rázta az öklét –
gyönyörködjék benne!
Kömleyné odalépett az ágyhoz. Leánya arcát nézte, majd
Deméndyt. Mintha benne is megmozdult volna valami.
 – Orvost, – hebegte – küldött orvosért?
Az orvos is belépett. Egy pillanat alatt a jól nevelt úriemberek
elsimították az indulatok külső jeleit.
– Nagy izgalom érte, – magyarázta Kömleyné –
összeszólalkoztak az urával, hiszen tudja doktor úr, milyen érzékeny
a gyermek az ilyesmikben.
Az orvos tudja. Megvizsgálja az asszonyt, akinek a teste
lassankint felenged lázas konvulziókban és fejét csóválja.
– Idegláz, – mondja – alighanem idegláz – és előveszi a
morfiumtűjét. – Egyelőre egy kis injekció, méltóságos báróné, aztán
nyugalom, csak nagy nyugalom.
Az injekció megteszi hatását. Olga magához tér és Deméndy
óvatosan elhuzódik az ágy mellől. A beteg egy darabig révetegen
néz körül, aztán eszébe jut minden és magához szorítja édesanyja
fejét.
– Ne hagyj el, – rebegi – mama, ne hagyj el, – hiszen úgyis
meghalok.
– Nyugalom, nyugalom, – inti az orvos és azt hiszi, ezúttal is
kedvesnek és elmésnek kell lennie. – Lássa, méltóságos asszony,
így jár az, aki összevész az urával. Ki kell békülni, ki kell békülni,
akkor nem kell se doktor, se patika.
Olga értetlenül nézi a rettenetes embert, aki mosolyogva, sőt
közbe nevetve tud így beszélni. Aztán hideg borzongás járja át a
testét és visszahanyatlik.
– Maradj itten – rebegi még és fejére húzza a takarót.
– Most már jó – véli az orvos – el fog aludni és az a fő. A
nyugalom.
 HETEDIK FEJEZET.

JANI.

1.

A Dermák-családban megint olyan volt a hangulat, mintha halott

volna a háznál. Baljóslatú csönd, rideg némaság, az egyik nem
akart, a másik nem mert szólani. Sárika eltünése volt a bevallott ok,
de nyilván mindegyiknek volt külön-külön is baja, melyet a másik
nem sejtett. Dermákné, akit az utóbbi hónapok jóléte kissé felvidított,
most ismét borúsan ül az ablak mellett és hímez. Adja a szigorút, aki
ha szóra nyitja száját, csak Sáriról beszél, mondván:
– Miattam felfordulhat, semmi közöm többé hozzá, ha ma
visszajönne, kirúgnám. Szégyent hozott a családra.
Éva ilyenkor elhúzza száját, de nem szól. Dermákné pedig
sokszor ejt sirató könnyet a kisebbik leányáért s vígasztalgatja
magát: hátha szerencsét csinált! És hímzés közben, meg mikor nem
tud elaludni, képzeleg, hogy majd csak egyszer megáll a négylovas
hintó a kapu előtt s bejön Sári és azt mondja, hogy ő hercegnő.
Megesett már ilyesmi.
Jani egészen megvadult. A szegény fiúnak kettős baja van. Beállt
a vakáció és elvesztette leckéit is, Bellágnét is. A szép asszony
megcsókolta, aztán hátba vágta és azt mondta:
 – Kedves Jani, most már eléggé ki vagyok művelve, ezentul
mulatni fogok és nem tanulni. Holnapután utazom.
És Jani, aki ennél az asszonynál hagyta a lelkét, a hitét, meg az
ártatlanságát, nem tudott semmit se szólani, ment, mint az
elbocsájtott cseléd. Semmi jogát nem érezte, semmi hitványságot
nem vetett az asszony szemére. Az egész csak arra való volt, hogy
a tanulás mulatságosabb legyen. Nem csoda! Bellágné hány helyet
hagyott így ott, tizennégy napi felmondással, ahol ugyanazt a
szerepet játszotta, mint őnála ez a szegény diák.
Kant nem került többé elő. Nem bírta el az otthoni levegőt. Dolga
nem volt, egész nap kódorgott és későn jött csak haza. Nem törődött
vele senki. Barangolásaiban mindegyre csak Sárira gondolt. Ami
keserűség Bellágné miatt benne összegyűlt, azt mind Sárira
fordította. Rá kell akadni erre a teremtésre, a vérével lemosni a
család szégyenét. Naphosszat barangolt az utcákon, a
városligetben, este pedig végigjárt mindazokon a helyeken, ahol
Évával járt az éjszakai hajszánál. Megállt a fényes ablakok mellett és
belekémlelt a tivornya-helyekre, ahol sok különös dolgot látott, ami
első ízben megijesztette, aztán megundorította, végül pedig
gyűlöletet keltett benne minden iránt, aki szoknyában járt.
Sárikát sehol sem találta. Nem is kereste úgy, hogy ráakadjon,
csak kereste. Úgy érezte, mintha ezentúl ez volna rendes
foglalkozása: ezért született, ebben fog meghalni. Tanulmányaira,
jövőére már nem igen gondolt. A bizonyítványán különben
meglátszott már mindez: az eddig legjobb tanuló az utolsó félévben
a negyedik helyre sülyedt. Majd jövőre még lejebb fog sülyedni, az
érettségin pedig, – megdobbant a szíve, mikor erre a legsúlyosabb
próbára gondolt – meg fog bukni.
Utcai barangolásaiban sokszor találkozott Évával is, aki mintha
nem vette volna észre. Hogy szerette, hogy imádta ezt a felséges,
bánatos Évát! Mégis olyan szúrást érzett a szíve tájékán, mikor
figyelme az Éva társaságára fordult. Olyan kifestett és kiöltözködött
hölgyekkel járt, mint aminőket az éjjeli kávéházakban szokott látni.
Sőt egyikben, másikban rá is ismert az Éva barátnőjére. Micsoda