CELLER KISS TAMÁS

A mérgezett gyalog
61. Hortus Conclusus
Sorozatszerkesztők:
Barlog Károly, Pál-Kovács Sándor
 CELLER KISS TAMÁS

A mérgezett gyalog

Budapest–Újvidék, 2021
 A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen
Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Nagy Kornélia illusztrációival.

A szerző a kötet megírása idején az Emberi Erőforrások

Minisztériumának Móricz Zsigmond-ösztöndíjasa volt.

© Celler Kiss Tamás, 2021

© Nagy Kornélia, 2021
© Fiatal Írók Szövetsége, 2021
© Forum, 2021
 mérgezett gyalog: sakkban használt fogalom;
olyan védtelenül hagyott gyalog, amelynek leütésével az
ütő fél hátrányba kerül.

5
7
8
séta
a városi parkig jutottam,
pedig az életemből akartam kisétálni.

9
10
a rend elgondolása
a lényeg ott volt nem sokkal a vége után.
és a szőnyeg alatt a por – gyűlik láthatatlan,
de valakinek mindig tudnia kell róla.

én voltam, aki tudtam, mert én söpörtem,

és nem sokkal a vége után a lényeggel
is nekem kellett elszámolnom.

az elszámolást persze mindenki látta,

mert látniuk kellett – a kapun száradó szőnyeg
jelezte, hogy ez most a takarítás ideje.

rend lesz, a helyére kerül minden. a szőnyeg

száraz lesz, nem súlyos, egyedül is el fogom
bírni. alatta por semmi.

de hagyjuk most ezt. azt akartam mondani,

hogy itt vagyok a végén, nem sokkal a lényeg
előtt, és nem tudok továbblépni.

11
12
a lényeg alatt a por
egyszer mondtam valamit, ami
súlyosabb volt, mint a lelkem,
ettől megkönnyebbültem, és ennyi.

beszéltem, ahogy a bútorok beszélnek.

hallgattam, ahogy a falak hallgatnak.

és valahogy így képzeltem – egy sötét zsákban

tüdő nélkül – a megnyugvást.

13
14
egy sötét zsákban
az elkövetett hibáim kiemelkednek a talajból, apa,
és szélük lesz. egyik gondolatomba áthallatszódik
egy másik – a szomszéd szobában beszéltetek így el
egymás mellett anyával.

a gondolatok sértődött fejeit nekem kell majd

simogatnom, mert érdekem, hogy rend legyen
odabent. ha meg is bolondulnának egyenként,
rajtam látszódna meg először.

te minden elkövetett hibám szélébe beütöd

a kezedet, apa. ott lesz könyöködben a
várakozás. persze félni is fogsz egy kicsit.
hogy hiába volt a körültekintő készülődés,
mégse jött helyettem más.

mégis, amikor azt mondod, mondjam el,

mi bánt, te veszel a szavaim előtt levegőt.

15
16
a magasugró panasza arról,
hogy valami másnak született
a kihívások kellenek, apa,
a mélygödrök, amelyekből
képtelenség felérnem hozzád.
városfalaidra rendre felkenődöm,
vagy csak elhasználódom
rajtuk, mint a csiszolópapír.
mint egy jó kőműves,
építettél magadnak nagy,
megmászhatatlan életet,
és mint egy jó tanár,
onnan magyaráztad:
ez itt az apaságom,
fiam, ekkora, neked ennél
kell majd többre vinned.

17
18
a legnagyobb világosság

utólag derült ki, a mozdulatlan

rendben csapda volt. nem az az
ember vagyok, aki a mozdulatlan
rendben összevissza futkos,
én a szilárd talajon állok.
de mondom másképp.
a szilárd talaj legmagasabb
pontjának születtem, és csak a
rossz napjaimon voltam ennél kisebb.
békaesőkről meséltek a régi öregek,
éppen a legjobb napjaimat éltem.
később magyarázták is: természeti
jelenség, tele volt vele az udvar;
de addigra már a sötétségben
botorkáltam, ahogy egy
idegen házban villanykapcsolóig
az ember. talán később kellett volna
visszajönnöm, egy másik ésszel kapcsolni
fel, de nem mondhatom azt sem, hogy
megöregedtem. vihar volt és villámok,
tele volt velük minden.
vagy mondom másképp:
a mélyben szeme van az embernek az élethez,
a magasban füle.

19
20
átmenteni
mert tehetetlen
voltam, sétálni mentem.
úgy figyeltem
zsebemben a telefont,
ahogy egy sebesült
figyeli a fájó testrészt.
és mert így
figyeltem, időnként
úgy éreztem, rezeg.
persze nem.
most egy másik
lánnyal a kávézóban.
rám néz, megrezzen
a lelke, mondja is,
de nem érzem.

21
22
és táplálni
minden feléd irányuló mozdulatom
még valahol útközben elhal az izmokban.

a szavaim: mint kortyoláskor a véletlenül

számba csúszott jégkockák, nem tudom
őket lenyelni.

egy padon ülünk. piros szövetkabát

van rajtad, kezedben egy száraz kifli.
galambokat jöttünk etetni. gyerekkorod óta
félsz tőlük, és mert jobb nem jutott eszembe,
azt mondtam, szép metafora lesz, hogy
együtt majd megetetjük a félelmeidet.

a hiányérzet: mint a minap, amikor

egy dalt kerestem. tudod, amelyik a
megfelelő pillanatban pont azt mondja el,
amit érzek. de nem volt ilyen,
még nem írták meg.

abban a dalban nem lennének galambok.

abban a dalban kövérek lennének a félelmek.

23
24
és menekülni
kezdeti suta kézmozdulataim nem alakultak át.
a rutinos bizonytalanság rajtad – próbababán a
ruha –, rajtam viszont sehogy sem.

amikor egy nyolcórás buszutat végiggondolkodtam

rólad. mert nem volt wifi, le volt kapcsolva a
villany, és buszban elaludni sohasem tudtam. odakint
állólámpák vonultak, bent mulatós szólt.

vagy amikor a postán beálltam annak a rohadt

hosszú sornak a végére. de menekülni
mindig tudtam. előled is végig, majd végleg,
még mielőtt a szeretethiány – ami bennem
általános és tárgytalan – tönkretett volna téged.

25
26
egy hiba az elkövetőjéről, tárgyilagosan
egy ember, körülötte szorongás –
bolygó és holdja, éjszaka.

ugyanazzal az ügyetlen mozdulattal

lépett két különböző folyóba,
és már mindenhol folyó van.

a sánta kutya futott elöl, utána

a hazug ember. elindult az is,
aki később utolérte.

a hazug embert most viszi

az önmarcangolás, faágat az
árvíz, kutyát a sánta lába.

kivárná a reggelt, aztán elnézné,

ahogy száll a por, plafonról lóg a
pókháló, nézné a pókhálóban a port,
csak ne kellene mások közé
vinnie a kudarcát.

ez az ember reggel felkel,

és a szemébe néz, köszön annak,
aki este még azt mondta, ne aggódjon,
minden megy tovább.

27
infláció
márpedig a legfurcsább üzleteket háború idején
kötik. ezidáig apámnak egyetlen üzlete sikerült jól,
az is azért, mert háború volt, kilencvenes évek és
infláció. pénzromlás, önmagában egy gyönyörű szó,
de akkoriban ez azt jelentette, hogy az ötvenmilliós
vagy épp az ötvenmilliárdos fizetésért – ki tudja,
fölösleges volt a nullákat számolni –, szóval ezért
az elképzelhetetlen összegért, amely épphogy csak
ráfért a papírpénzre, az ember vett egy doboz gyufát.
ha nem ért ki időben a piacra, akkor ennyit sem.
rohantak, ha kézhez kapták a fizetést. apám
történetesen a nagyapámhoz rohant, aki akkoriban
kereskedőként dolgozott. az infláció, ez a csúnya szó,
még azt is jelentette, hogy áruhiány van a boltokban.
az alapvető élelmiszerekért többnyire sorba kellett
állni, de mire apám odaért, amúgy is délután volt,
egyetlen kartondoboz maradt csak a polcon.
száz csomag kömény. a nagyapám kérdésére, hogy
minek ez neked, fiam, fogalmam sincs, mit válaszolt
apám. lehet egyáltalán épeszű választ adni arra,
hogy minek neked száz csomag kömény? kivéve,
ha tényleg kell, de nem kellett, pont kijött a pénzből.
aztán télen, amikor eljött a disznóvágások és a
kolbásztöltések időszaka, már köményért álltak
sorba az emberek a boltokban. és apám csomagonként
elcserélte mindet. dohányért, sóért, tejért, amit adtak érte.

28
29
több mint húsz évvel később ül apám fia, kezében
egy papírlappal, rajta az egy héttel ezelőtt írt verse.
olvassa, nézi – értékes, nem értékes, percenként változik.
fogalma sincs, hogy kivel köti ezt az üzletet, ha üzlet ez
egyáltalán. de legalább azt nem kérdezi meg senki,
hogy minek ez neked, fiam.

30
31
32
mifelénk a pandák
azt mondod, apa, hogy ez a család már
generációkon keresztül forgatja
a siker kulcsát a sikertelenség-zárban,
és egyszer jön majd valaki, aki tényleg feladja.

mert olyanok vagyunk, mint a pandák,

amelyek azért foltosak, hogy elrettentsék
ellenfeleiket vagy elrejtőzzenek a tájban,
de mivel egyik sem megy nekik,
ezért egyszerűen csak aranyosak.

és még azt is mondod, hogy mifelénk

az élethez ügyetlen, de szerethető,
ez a nemzeti fajta, csak itt se nem óvják,
se nem simogatják.

33
34
az elmozdulás lehetőségei
apa, a világ összes székei közül az egyiken ott
ülsz te, és a világ összes székei közül
a másikon ott ülök én. vitatkozunk,
egy helyben vagyunk.

töri a fenekedet a szék, látom,

nem egy bársonyfotel, és még csak nem is
az első sorban, nem állítanak fel,
nem tapsoltatnak meg.

meg vagy sértődve a világra, és ezt a

sértődöttséget néha magamban is érzem.
bevándorló vagy a boldogok között,
de nem fogadnak be.
menekült vagy a boldogtalanok között,
de nem fogadnak be.
félek, hogy én is efelé tartok. ezért tűnhet úgy,
hogy egy helyben vagyok, amikor menekülök.

35
36
eredettörténet
sikertelenség, te, aki a családom felett uralkodsz,
hatalmad apáról fiúra száll, előtted hajtottam
fejet, pedig még meg se születtem.
negyedik vagy ezen a néven,
és a családi ereklye, amit a dédapám mondott:
szegény embernek csak a munkája van.

a nagyapám a dédapám hangján hallja a szavaid,

apám a nagyapám hangján hallja a szavaid,
én az apám hangján hallom a szavaid,
de te állsz ott minden apa mögött, sikertelenség.
az életem művelhető hűbérbirtok,
szabad szemmel is látható határai vannak,
és nincs üstben fortyogó hang, sem jósboszorkány
vagy asztalra vetett kártyalap, hogy ellenkezzen
azzal, amit érzek.

a te birodalmad alattvalója vagyok, sikertelenség.

lépteim alatt a te utad porlik, pórusaimból
a te hatalmad árad. valamire vinni nem egyéb,
mint felségárulás. de furcsamód a szúnyoglárvás mocsaraid,
puha köveid, örökszürke fáid közt otthon érzem magam.

37
interjú a megterített asztallal
a megterített asztalt kellene megkérdezni.
az asztalt, amely azoknak lett megterítve,
akik évek óta kerülik egymást. akik
leülhetnének, de nem ülnek le. ezt az asztalt,
ha kérdeznéd, neked mi maradt,
a hűlő székek ropogása éjszaka, válaszolná.
de ne gondold, nem a testek melegítették fel
őket, hanem a nap, a langyos nap, amely alá
néhány sótlan figura mégis eljön olykor,
és itt kevergetik leveseiket, azt képzelve,
hogy ez az idegesítő szürcsölés valójában
párbeszéd. ragacsos szavak állnak össze fohásszá
a szájaikban. de nem vagyok megsértődve,
és nem hibáztatom őket, válaszolja a megterített asztal,
csak egyszerűen unom. és most már meghallgatnám
azokat is, akik leülhetnének egymással, de nem ülnek le,
azokat is, akik eljöhetnének, de nem jönnek el.

38
a másik
a dudás olykor még dallamokkal álmodik,
és vissza tud emlékezni rájuk reggel.
de kottát már rég nem ír. belélegzi, kifújja a levegőt.

a dudás egy jól menő vállalkozásnál alkalmazott,

hangszererekkel házal. zenészfeleségek kínálgatják
kávéval és süteménnyel. híres zenészek
nappalijának levegőjét lélegzi be, és fújja ki az utcán.

a dudás énekel a gyerekeinek altatáskor.

vasárnaponként célba lő az apósával:
belélegez, lő, kifúj, belélegez, lő, kifúj.
ha arra kérik, játsszon valamit, szabadkozik:
nincs felhangolva a hangszer, de köszöni,
elégedett az életével, és abból, amit ő csinált,
már akkoriban se lehetett megélni.

a dudás zenekritikus. a zenésztársadalomban

mindenki a barátja. ha nem tetszik neki egy
lemez, elszámol tízig, és nem ír róla.
évente egyszer tehetségkutatóban zsűrizik.
magában örül, hogy ellenben a többivel, neki
volt lélekjelenléte, hogy időben abbahagyja.

de rosszabb napjain még gondol a másik dudásra.

képzeletben rányitja a csárda ajtaját, kikapja kezéből
a hangszert és a fejéhez vágja:

megtettem én is, amit meg kellett,

pokolra mentem, gyakoroltam,
gyakoroltam, pokolra mentem, nem voltam
tehetségtelenebb se, egyszerűen így alakult.

39
40
mese a szilárd talajról
hogy két lábbal álljak rajtad –
szilárd talaj, te földi kert,
lehet három kívánságod,
de legyen ez az egyik.

hogy itt nevelhessem érveimet,

ezeket a kevert fajú
kutyakölyköket,
még nem tudom,
mekkorára nőnek.

vizeletszag jelöli a
nézetkülönbségek határait,
a tények helyét lábnyomok.
viták zajlanak rólad, szilárd talaj,
hogy létezel-e egyáltalán.

néhányan fényéveket utazva

mégis visszajönnek, és azt mondják:
a jövőben se vár ránk más,
csak ugyanez. sötét emberi órák,
ameddig a szem ellát.

és olykor téged kérlek,

józan eszem, ábrándjaim
földi helytartóját: áruljuk el
a szilárd talajt, hagyjuk
sorsukra érveinket,
és költözzünk a csillagosba.

41
42
egy másik éjszaka
akkoriban hajnalokig kártyáztunk egy huzatos garázsban.
a leghosszabb utcán egyedül kellett visszasétálnom
a kollégiumba.

kivilágított lámpasor, odafent hold,

majdnem köd, fagy a betonon –
be voltam rúgva, persze hogy szépnek találtam.
festői táj. a festői tájban én, mint egy hanyag ecsetvonás.

minden alkalommal elsétáltam egy játékbolt mellett.

egész éjjel égették a villanyt. kaotikus elrendezésben
plüssállatok és puzzle, volt ott egy babzsák is.

azoknak mondom, akik

ácsorogtak már végig egy életszakaszt:

álltam ott. valahol kakas kukorékolt.

még nem lehetett tudni, hogy megvirrad-e.

43
előredőlve
négyen vagyunk. egyikünk éppen mesél.
mi hárman a székeinkben előredőlve várjuk,
hogy mondjon valami ostobaságot, és akkor
nevethetnénk rajta. de most épp nem mond
semmi ilyet. most a világ úgy jön-megy
körülöttünk, mintha kezdeni akarna velünk
valamit. ahogy öregszünk, egyre többször ül
közénk. ilyenkor elhitetjük vele, hogy szívesen
látjuk, nevetünk poénjain, ha néha kérdez, nagy
szavakkal válaszolunk. a székében előredőlve
várja, hogy hibázzunk. most épp túl sokáig bírja,
aztán egyszer felpattan mégis, a kezével mutatja,
hogy menne, várják máshol. mi mondjuk, hogy
sajnáljuk. előbb magunkban, majd később együtt
is összeszámoljuk, ezúttal mit és mennyit vitt
belőlünk magával. indulni csak akkor indulunk, ha
biztosan tudjuk, hogy messze jár, mert hazafelé
egyikünk összefutna vele a kihalt utcán. de még
maradunk. mindenki magában számolja a
kérdéseit. és akkor valamelyikünk mond valami
ostobaságot. mi négyen pedig a székeinkben
hátradőlve elkezdünk nevetni.

44
nemzedékemmel a szőlőskertben
egy olyan öregúr akarok lenni,
akit egy napsütötte kerti nyugágyba
teremtett az isten. arcomon látszódna,
hogy megtörtént velem minden.
előttem asztal, letett dolgok rajta.

vagy ha ezt nem lehet, akkor legalább

átaludni a munkát! mert ha most nem
alszom el, véteni fogok a munka ellen
én is, és nem készül el a világ velem sem.

aztán arra ébredni: már félálomban

hallanám, hogy zsivaj van, s valaki
szelíden megráz – nem lehetek annyira
lusta, hogy ezt is átaludjam.

és az áttáncolt éjszaka után

elmesélnék:
valóban elhozta mindenki a saját
szívéről
a követ. míg én a munkát aludtam át,
csendesen az enyémről is lelopták,
és a talaj is kiváló lett, a savanyú szőlő
is mind megért, és a bor is eleget állt.

45
46
ami szétosztható
I.

a fogadóirodában más, a fogadóirodában

ott ül čarli, aki nyerő tippeket súg
a többiek fülébe.
azt beszélik, hogy több ezer focimeccs van
a fejében, és pontosan ismeri a
fontosabb bajnokságok csapatainak
pillanatnyi és számunkra
bizonytalanul változó, ciklikus formáját.

régóta tervezzük, hogy odamegyünk

čarlihoz, aki megsúgja nekünk
a nyerő szelvényt, feltéve, ha neki is
befizetünk egyet.

aztán pár órán belül mindannyian

bukunk, az én szelvényem a saját
csapatomon megy el.

II.

ez az év is ilyen – reményt oszt szét,

mintha csak szórólapot (egy zsák pénz
és boldog élet), de a sarkon túl már
félig tele a szemeteskosár.

megnyugtató arra gondolni, hogy az

összes naiv, nevetséges hibám csak
díszlete valami nagynak,
és céltévesztés a zsebre gyűrt
szórólap (ma este a jégszobrászok
az örökkévalóságnak faragnak).

47
48
ami megmagyarázható
čarlinak senkiről sincs jó véleménye.
éppen ezért keressük a társaságát:
mi lehetnénk az elsők, akikről
jó véleménnyel lesz.
úgy is mondhatnám:
az emberiség nevében
barátkozunk vele.

49
50
a végítélet napja
sokáig a falu focipályájára képzeltem a végítélet
napját. a focipályán elférne egy egész falu, jók és rosszak,
egyszóval az élők. csak azt nem értettem, a holtak
hogyan jönnek el, és mert a házunk egy felszámolt német
temetőre épült (az alapban még ma is ott vannak a csontok),
nem is szívesen képzeltem el. az egész falu ott lenne a focipályán,
és úgy gondoltam, jézus minden ország minden településére
elmegy külön, hiszen azt nem várhatja el tőlünk, hogy akár
a világ végére is elutazzunk érte. máskor a dédapát képzeltem
jézus helyébe. dédapáról azt mondták, hogy áldott ember volt.
ha már áldott ember volt, gondoltam, akár el is jöhetne
jézus helyett, és csak vannak még áldott emberek
a dédapán kívül is, így akár egy hét alatt le lehetne
zavarni a végítélet napját. ott állunk majd mindannyian,
és a megváltó, a dédapa vagy egy másik áldott ember beszédet
intéz hozzánk. és a szavak olyanok lesznek, akár a puskagolyók:
ha rossz emberként hallgatja valaki őket, roncsolják a májat,
a gyomrot, a szívet, ha jó emberként hallgatja valaki őket,
nem érnek fontosabb belső szerveket. hányszor hajtottam le
ezzel a gondolattal céltábla-fejemet a párnára gyerekként,
és elalvás előtt eltávolítottam magamból egyenként minden
rossz szót, ami aznap ért.

51
isten szakálla
az istentől kiskoromban egyáltalán
nem féltem. pulóvere gombjain
együtt mértük, hogy növök, én
pedig mindig csalni akartam,
pipiskedtem, hogy elérjem a szakállát.

türelmes volt velem, pedig sokszor

kérdeztem tőle, hogy a szakálla
mögött van-e száj is, mert akármit
kérdeztem, ő nem felelt.

amikor elég magas lettem,

őt állítottam az én pulóverem
gombjaihoz, azt kezdtük el mérni,
hogyan zsugorodik hozzám képest.

de itt még nem tartunk. ott tartunk,

hogy elég magas lettem, és elértem a
szakállát. türelmes volt velem akkor is,
amikor az arcán elterülő
szakállrengetegben, mint egy forrást,
kerestem a száját.

később azért kezdett zsugorodni a

szememben, mert megtaláltam. voltak
fogai, volt nyelve és szájpadlása,
szóval mindene megvolt hozzá, hogy
válaszolni tudjon.

időközben kinőttem a pulóveremet,

de mielőtt végleg levetettem volna,
a zsebébe helyeztem egy maroknyi
szőrszálat a szakállából.

52
most pedig itt állok a tükör előtt
nevetségesen, mert a kinőtt
pulóverembe akarok belebújni
újra, és már elfelejtettem azt is,
hogy van valami a zsebében.

53
54
nem alszik
alszik, mondta a nagyanyám, amikor
a húgom megkérdezte, hogy most épp mit csinál
a sziréna. és aludt anyám a szülői ház
hidegszobájában, egész nap, mert depressziós volt.
de előtte még forgolódott néhányat álmatlanul
nagyapám a laktanyán, mert szalmán feküdt
és szerették a bolhák. később forgolódott
néhányat álmatlanul milošević is hágában, mert
szoknia kellett a helyet. előtte aludtam nagyanyám
ölében, mert azt mondta a kezére a gyertyalángnál,
hogy ez kutya, ez nyúl. előtte felébredt a székelykevei hős,
lelőtte azt a repülőgépet, és később, amikor újra felébredt,
már pék volt. de az is lehet, hogy egyszer
mégis elaludt az ördög, és az álmodta az egészet.

55
56
az emlékezés esetlegességéről
úgy mesélted, láttad a péterváradi híd lebombázását.
ötéves voltál, sírtál anyád karjában, amikor
bombatalálat érte a hidat, és amikor
csak a csonka betonoszlopok maradtak
és a vízből kiálló vasszerkezet,
már együtt sírtatok. amikor először mesélted,
elirigyeltem tőled ezt az emléket, azt kérdeztem,
nem bánnád-e, ha megírnám. aztán egyre többet érdelkődtem
a részletek felől. néztük a felvételeket, de benned nem mozdult
meg semmi. pedig így volt, és mesélted újból, egészen addig,
míg végül tényleg egyre bizonytalanabbá vált az egész.
mit kerestetek volna arra, ha egyszer a város másik
felében laktok, és éppen akkor, éppen a lebombázás
pillanatában? végül rákérdeztél anyádnál, de nem lehetett
volna ilyen emléked, azt mondta, nem voltatok ott.
az történhetett, hogy csak mesélték később, volt egy híd,
volt egy bombatalálat, és mire a történetük átkelt volna a tudatod
pontonhídján, emlékké vált. de látod, anyád karjában voltál.
te is úgy emlékezel, ahogy a legkönnyebb elviselni.

57
ami folytatható
innentől minden további találkozás
csak elvesz. mert hézagosan ölelsz,
huzat van, fáj tőle a nyakam –
azt látom, amit elém raksz.

ahogy az a hajléktalannak látszó

férfi cigit kért a parkolóban.
ahogy mutattam, ez az utolsó;
és ahogy ő a fejét rázta:
sohasem az utolsó.

58
ami belátható
ahol csak szavak vannak, ott szükségszerűen
félreértjük egymást. de ezek már nem azok,
ezek mások, újak. az ilyen szavak előtt
mondják, hogy szeretném helyrehozni, utána
kezdenek csak bele. szeretném helyrehozni.
mert látom magam, mint egy klinikai halott:
szánalmas vagyok, de ilyenkor még nincs
veszve semmi sem. kérem a szívemet,
magyarázza meg, ehelyett odaültet a képernyő
elé, nézeti velem a fényképedet. kérem az
elmémet, magyarázza meg, ehelyett hagyja,
hogy érintésed nélkül szép lassan elsötétüljek.
hármasával telnek a napok, és közben egyetlen
csoda sem történik. vigasztalom magam: azt
találom ki, hogy a problémák olyanok, mint a
cipőfűzők – van, hogy maguktól oldódnak.
de gyávaságból így túl sok mindent fogalmazok
meg kijelentő módban. ezért mondom, szeretném,
ha valaki őszintén megkérdezné: még mindig vagy
már nem. jó lenne, mert nem tudom, mit felelnék.

59
60
néhány mondat az útinaplóból
ha ez a kátyú a te igazad volt valaha,
akkor ez a tócsa most a megszégyenülésed.
később a sorskerék zöttyenése az előre
megírt időpontban.

úgy kellene utaznunk, mint abban a

countrydalban: fényevő napraforgókat,
szolgalelkű méheket figyelve, dohánylevelet
rágcsálni komótosan, mert ahova tartunk,
oda három és fél perc alatt nem lehet megérkezni.

végül a sorskerék zöttyenése. amikor utána mégis

elmosolyodtál, egy könnycsepp lefolyt az
arcodon, és egy pillanatig megállt a gribedlidben.

61
egy történet az útinaplóból
egy vita közepén, három kanyarnyira a kiindulóponttól.
én akartam, hogy ne légvonalban menjünk (ha már így alakult,
szenvedjünk meg, mondtam). (kérsz egy pohár bort, kérdezed)
ez volt az első kanyar. a visszapillantó tükörben a benzinkút,
amit éppen elhagyunk (adj egy kis időt, hogy összeszedjem
a gondolataimat, kérted). közben a térképet néztem, olcsó
közhelyekkel törtelek meg, utólag ezt bántam a leginkább
(ha igazán szeretnél, megértenél; ne haragudj, ez a megjegyzés
nem kellett volna, csak a vita hevében csúszott ki a számon).
a második kanyarnál lassítottam, talán meg is álltam.
(miért csináljuk ezt, kérdezted) (hogy eljussunk a megoldásig,
válaszoltam). férfi vagyok, én vezetek, te pedig
nézed az elhaladó tájat. persze ez a mondat arra engedhet
következtetni, hogy azonos sebességgel haladunk a végcél felé
(egy csónakban evezünk, mondom is, újabb közhely, amivel
beléd fojtom a szót), holott ez nincs így, haladásunk sebessége
a legtöbbször esetleges, és a legkevésbé sem azonos. hiába
hiszem, hogy már megérkeztünk, te mutatod, menjek még két sarkot,
hiába érzem, hogy még nem vagyunk ott, intesz, kiszállnál.
a harmadik kanyarnál veszem észre, hogy valami
nincs rendben (kiszállok, mondom), és látom, az aszfalt ráragadt
a gumiabroncsra, mire észrevettük, négy kilométernyi utat hoztunk
el magunkkal. kiszállsz, állunk az aszfalt hűlt helyén
a porban, míg sértődöttségünk szép lassan feloldódik
a kialakult helyzetkomikumban.

62
ami bejárható
csendesen kavargatni az állóvizet, milyen
silány ez életcélnak, mondanád, ha a parton
lennék, kezemben bármivel. a sármezőn
túlról, ahonnan te nézed, nevetséges lenne ezt
lázadásnak hívni. védekezhetnék azzal, hogy
addig kell kavargatni, amíg vannak vizek, amíg
fel nem szárad bennem a szándék, hogy
elmeséljem, miképpen formált kettőnket is saját
képére a táj, ezek a gödrök, amelyből csak
kijutni lehet, beléjük ragadni nem. és jóllehet
én vagyok a nevetségesebb, mégis te sírod el
magad többször. háromszáz év múlva
bármelyik archeológus megállapíthatná, hogy
szerelemesek voltunk, és egy kicsit szégyenkezve
a homlokára csapna – persze, ez a latyakos
állóvízpart csak átmeneti életterük volt,
a vándorlások szükségszerű velejárója, a
történelemkönyvek sem jelölik. és mosolyogva
átpakolná szerszámait a folyóvízhez, ahol burjánzik
a fű, ahol kavarog az élet, és még nem bomlott le
a csónakok bélelésére használt hungarocell.

63
64
ami bizonyítható
letöltöttem egy alkalmazást a telefonomra,
amit ha éjjel elindítok, és zajt érzékel,
rögzíti. reggel aztán zajonként visszahallgatható a felvétel.
tulajdonképpen arra voltam kíváncsi,
beszélek-e álmomban, és ha igen, mit. eleinte úgy tűnt,
semmi érdekes. egyszer kimentem vizet inni: padlónyikorgás
és ajtócsukódás. elment az ablak alatt egy-egy autó.
párszor átfordultam az ágyban. beazonosíthatatlan
sistergésekből is akadt jó néhány percnyi. aztán
fél négy felé kimondtam a nevedet. nem emlékszem
álomra, azt hittem, hónapok óta nem gondolok
rád. reggel lett, ülök az ágy szélén, kiszolgáltatottan
a hangomnak és a nevednek. ennyi idő után értenem kellene:
beazonosítható és beazonosíthatatlan zajokból állunk
össze. és a csendekből, amelyek semmilyen körülmények
között nem hallgathatók vissza.

65
66
egy mondat
az anyád szavai, négyéves se voltál,
amikor kimondta őket: egyetlen bűnöm
van, hogy nem tudok szeretni.
amikor menekülsz, ebbe a mondatba
bújsz, mert itt úgysem keresne senki.

idővel békés, önfenntartó tanya lett ez a mondat:

a kertben kút, a tetőn napelemek. ha jön is a
kapitalizmus, láthatatlan kezébe a kutyáid harapnak.
esténként a gangon borozgatsz, hajnalban
vajat kensz a közeli település lakóinak füle mögé.

ez a mondat egy gödör volt a földben, nagyszüleid

ásták, öntözték verítékükkel. bolond lyuk, mondták
rá a szomszédok. de tehettél volna mást?
gyerekkorod szélturbina, mint egy madár, beleszálltál
és eltörted a szárnyad.

ez a mondat a bújócska legbiztosabb búvóhelye,

ahol a hunyó csak azután indul el,
hogy egy emberöltőig számolt.

67
68
mintha szakították volna
hogy vigyázva szedjem le a szárítókötélről a ruhákat,
mert eltörnek. ezt nagyon érdekesnek találtam,
mert nem értettem. hogyan törhetnek el a ruhák?
és főleg a karácsonyi abroszra vigyázzak, mondta a
nagyanyám, mert vékony, az végképp könnyen törik.
nem értettem, ahogy azt sem, ha egyszer ilyen hideg
van, akkor miért kell az udvarra teregetni, és ha ilyen
hideg van, mégis hogyan száradhatnak meg a ruhák?
egyszer megengedte, hogy eltörjek egy rongyot.
ez is nagyon tetszett. miután kiengedett a kályha mellett,
olyan volt, mintha szakították volna. később azt sem értettem,
miért teregeti ki folyton a szennyesemet hideg számítással
a családom. hogy az ő fiuk, az ő unokájuk már megint mit csinált.
ahogy ők a mai napig nem értik, miért írom meg az övékét a
verseimben. és így törünk egy kicsit mindig a család összetartó
szövetén, olyankor, amikor fagyos közöttünk a légkör, és közben
az otthon melege a kéményen át elszökik, nincs olyan meleg
kályha, amelynél kiengedhetnének a sérelmeink,
hogy lássuk, itt és itt szakadt el.

69
70
egy kérdés utóélete
amikor gyerek voltál,
és megkérdezték, mi a baj,
te szó szerint értetted,
azt hitted, ez is olyan kérdés.
mi a tyúk? állat, mondtad.
mi a yugo? autó, mondtad.
mi a baj, kérdezték,
de te azóta se tudsz rá válaszolni.

71
72
vakuk előtt, vakuk mögött
úgy vagyunk itt ezen a képen,
mint egy boldog család.
a fényképész házhoz jött,
és azt kérte, mosolyogjunk.
ha most azt kérnétek, mutassak
rá önmagamra, nem tudnék.
úgy voltam ott köztetek,
mint egy fényképész, aki képtelen
veletek együtt mosolyogni.

73
állatmese
akárhányszor hibát követettem el,
vagy szégyent hoztam a fejetekre,
mindig volt egy pillanat, amikor
lelassult a szívverésetek,
lecsökkent a testhőmérsékletetek,
és hibernálódtatok.
megszűntetek előttem létezni.
aztán felébredtetek, és jöttetek
vissza sorban. hogy megváltoztam,
mondtátok, kire lettem
ilyen, nem így neveltetek.
az életbe felhizlalva, eltelve
kell belépni. de így csak olyan vagyok,
mint egy sovány medve
a téli álom előtt. tavasszal
harcokat kell vívni, élelmet találni,
csapdákat elkerülni,
de még nem tudom, mire
tanítottatok meg.
felnőttem: végig hátrafelé nézek,
úgy lépkedek, mintha legalábbis
nem lennének nyakizmaim.
és csak azt a boldogságot veszem észre,
amelyik ott van az orrom előtt.

74
75
te is úgy jársz majd velem
apa, mégsem kereshetem egész hátralevő
életemben a veszett fejsze nyelét. pedig
meddig féltem, hogy te is úgy jársz majd
velem, mint nagyapa a házzal, amelyet ötévnyi
németországi munkájából vett – csak évek
után jött rá, hogy a csinosan kitatarozott,
rózsabokros épületet valójában komolyabb alap nélkül
húzták fel, és öregkorára az lett a mániája, hogy egy
nap arra ébred, megindulnak a falak,
megmozdul lába alatt a padló, feje fölött kettéhasad
a plafon. a ház, amelyet nekünk, a gyerekeidnek építettél,
szilárd alapokon áll. a téglafalakat puszta két
kezeddel húztad föl, bűntudatom van, ha mindennek
ellenére vádollak. de mégis attól félek, hogy egy
nap arra ébredek: visszavonhatatlanul szétváltunk
szeretetre és indulatra, a falak, amelyeket egymás közé
emeltünk téglára és vakolatra, az apa-fiú kapcsolat apára
és fiúra. én csak most ásom a medret, hogy az életemnek
biztos folyása legyen, te pedig mész előttem,
és előre végigrakod a partot homokzsákokkal.

76
77
férfimunka
te fejszenyelet készítenél, én széket – ez az alapvető
különbség köztünk. vagy amikor embert nevelsz,
és nem engem. valaki eltérítette az időt, amelyben
élünk. te biztosan a partizánokra fognád, és nem
lenne nehéz, elfogadni, hogy negyvennégy
októberében dőlt el a sorsom, amikor egy gödörbe
lőtték dédapát, akinek jól működő hentesüzlete volt.
esetleg néhány évtizeddel utána, nyolcvan
májusában, amikor azoknak is egy kicsit rosszabbra
fordult, akik belelőtték. vagy a kilencvenes években,
amikor felpakolták néhány repülőre a demokráciát,
és egy szobában feküdtünk öten, mint a besült
bombák, hogy aztán évekkel később, különböző
váratlan pillanatokban (karácsonyi ebédeken,
rokonlátogatásokkor) egymás után felrobbanjunk.
de azt is lehet, hogy a te sorsod is csak most, kétezer-
tizennyolcban dől el, apa. amikor úgy hallgatunk itt
egymással szemben, hogy a hallgatásunkban
megkétszereződik minden, amit eddig mondtunk.
de kettőnk közül te leszel, aki kivágod a
kompromisszum fáját, hogy rádőljön a generációs
szakadékra, és én leszek, aki átkel rajta.

78
79
Tartalomjegyzék*
1. séta (e4) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9
a rend elgondolása (c5) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11

2. a lényeg alatt a por (♘f3) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13

egy sötét zsákban (d6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15

3. a magasugró panasza arról, hogy valami másnak született (d4) . 17

a legnagyobb világosság (cxd4) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19

4. átmenteni (♘xd4) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21
és táplálni (♞f6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23

5. és menekülni (♘c3) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25
egy hiba az elkövetőjéről, tárgyilagosan (a6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27

6. infláció (♗g5) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28
mifelénk a pandák (e6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33

7. az elmozdulás lehetőségei (f4) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35

eredettörténet (♛b6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37

8. interjú a megterített asztallal (♕d2) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38

a másik (♛xb2) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39

9. mese a szilárd talajról (♖b1) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41

egy másik éjszaka (♛a3) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43

10. előredőlve (e5) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44

nemzedékemmel a szőlőskertben (dxe5) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45

11. ami szétosztható (fxe5) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47

ami megmagyarázható (♞fd7) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 49

80
12. a végítélet napja (♗c4) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51
isten szakálla (♝b4) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52

13. nem alszik (♖b3) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 55

az emlékezés esetlegességéről (♛a5) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57

14. ami folytatható (a3) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58

ami belátható (♝c5) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59

15. néhány mondat az útinaplóból (♘xe6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61

egy történet az útinaplóból (fxe6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62

16. ami bejárható (♗xe6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63

ami bizonyítható (h6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65

17. egy mondat (♗f7+) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67

mintha szakították volna (♚xf7) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 69

18. egy kérdés utóélete (♕d5+) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71

vakuk előtt, vakuk mögött (♚g6) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73

19. állatmese (♕e4+) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74

te is úgy jársz majd velem (♚f7) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76

20. férfimunka (♕d5+) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78

* A lépések egy létező sakkjátszma elemei. A játszma Slobodan

Martinović és Jacob Murey között zajlott le 1968-ban, és végül
döntetlennel zárult.
A Hortus Conclusus sorozat eddig megjelent kötetei

1. Zsávolya Zoltán: A metró ördöge. Elbeszélések, 2002

2. Dukay Nagy Ádám: Hosszú eltáv. Versek, 2002
3. Abajkovics Péter: QU’. Vizuális költemények, performansz-
dokumentációk, 2003
4. Végh Attila: Tiltott építkezés. Versek, 2003
5. Payer Imre: Első szám, egyetlen személy. Versek, 2003
6. László Noémi: Százegy. Versek, 2004
7. Székelyhidi Zsolt: Zajtalanítás. Versek, 2004
8. Király Farkas: Hosszú árnyékok földje. Versek, 2004
9. Király Zoltán: Lejárhatás. Versek, 2004
10. Zsidó Ferenc: Csigaterpesz. Prózák, 2005
11. Szántai János: Sziszüphosz továbblép. Prózák, 2005
12. Benő Attila: Egy nap és a többi. Versek, 2005
13. Képes Gábor: Az utcafront és az öregember. Versek, 2006
14. Csáji László Koppány: Ég az út mögöttem. Versek, 2006
15. Halmosi Sándor: annapurna déli lejtőin. Versek, 2006
16. Szalai Zsolt: sörülökazerkélyen. Versek, 2006
17. Mogyorósi László: Ingajárat a valóságba. Versek, 2006
18. Sütő Csaba András: Meredek út. Versek, 2007
19. Csepregi János: Ímé, a test. Versek, 2008
20. L. Simon László: Japán hajtás. Versek, 2008
21. Kollár Árpád: Nem Szarajevóban. Versek, 2010
22. Falvai Mátyás: Gépindák. Prózák, 2010
23. Mócsai Gergely: Igaz. Versek, 2010
24. Jenei Gyula: Az időben rend van. Versek, 2011
25. Kiss László: Kis és egyéb világok. Kritikák, 2011
26. Farkas Wellmann Éva: Az itt az ottal. Versek, 2011
27. Lövétei Lázár László: Zöld. Versek, 2011
28. Pál Dániel Levente: Hogy éltünk, nem hiába. Versek, 2013
29. Csík Mónika: Hattyúnyakú. Versek, 2013
30. Balázs K. Attila: A zöld fotel lakója. Regény, 2013
31. Nyerges Gábor Ádám: Sziránó. Prózák, 2013
32. Papp Attila Zsolt: Vízimozi. Versek, 2014
33. Borbély András: Szél. Versek, 2014
34. Farkas Arnold Levente: anyám teste. Versek, 2015
35. Kiss László: Ki mondta, hogy jó volt. Prózák, 2015
36. Szeles Judit: Ilyen svéd. Versek, 2015
37. Bálint Tamás: Láv sztori. Verses regény, 2015
38. Papp András: Vadpénz. Prózák, 2016
39. Ármos Lóránd: A kilternani ősz. Versek, 2016
40. Zsidó Ferenc: Csak egyenesen! Kritikák, 2016
41. Dimény H. Árpád: Levelek a szomszéd szobába. Versek, 2016
42. Láng Orsolya: Bordaköz. Versek, 2016
43. Noszlopi Botond: Leállósáv. Versek, 2016
44. Antal Balázs: Le. Novellák, 2017
45. Molnár Lajos: Csendzuhatag. Versek, 2017
46. Benő Attila: Egy század arcai. Versek, 2017
47. Varga László Edgár: Bejárónőm: isten. Versek, 2017
48. Serestély Zalán: Az állomás 3 kutyái. Prózák, 2017
49. Debreceni Boglárka: A belső tó. Regény, 2018
50. Szolcsányi Ákos: Semmi meglepő vagy fontos. Versek, 2018
51. Bödecs László: Az árvíz helye. Versek, 2018
52. Szil Ágnes: Életünk legszebb napja. Prózák, 2018
53. Borsodi L. László: Szétszórt némaság. Versek, 2018
54. Fischer Botond: Tavasz lesz, Corina. Prózák, 2018
55. Farkas Balázs: Lu purpu. Kisregény, 2019
56. Bíró-Balogh Tamás: A megvadult írógép – Jegyzetek az iroda-
lomtörténet-írásról. Esszék, 2019
57. Serestély Zalán: közös hűlés. Versek, 2019
58. Szántai János: Kolozsvári Robinson. Versek, 2019
59. Balázs K. Attila: Homokóriás. Prózák, 2019
60. Tóbiás Krisztián: A mikulás rakétája. Versek, 2020
61. Celler Kiss Tamás: A mérgezett gyalog. Versek, 2021
 Forum Könyvkiadó Intézet
Újvidék, 2021
direktor@forumliber.rs
www.forumliber.rs

Fiatal Írók Szövetsége

Budapest, 2021
fiatalirok@gmail.com
www.fiatalirok.hu

Felelős kiadó: Pataki Viktor elnök és Virág Gábor igazgató.

Szerkesztő: Pál-Kovács Sándor.
Lektor és korrektor: Berényi Emőke.
Műszaki szerkesztő: Losoncz-Kelemen Emese.
Nyomdai munkák:
Wunderlich Production Kft
w-production.hu
ISSN 1589-5025
ISBN 978-615-5729-67-6 (FISZ)
ISBN 978-86-323-1154-1 (Forum)
CIP – A készülő kiadvány katalogizálása
A Matica srpska Könyvtára, Novi Sad

821.511.141(497.11)-14

CELLER Kiss, Tamás

A mérgezett gyalog / Celler Kiss Tamás ; [Nagy Kornélia
illusztrációival]. – Újvidék : Forum ; Budapest : Fiatal Írók
Szövetsége, 2021 (Budapest : Wunderlich Production). – 78 p.
: ill. ; 19 cm. – (Hortus Conclusus, ISSN 1589-5025 ; 61)

Példányszám: 300

ISBN 978-86-323-1154-1 (Forum)

ISBN 978-615-5729-67-6 (FISZ)

COBISS.SR-ID 44744201