Professional Documents
Culture Documents
201708
201708
201708
Sajtó munkacsoport
bemutatása. Plébániánk eljövendő eseményeiről A templomba járók pedig a padsorok mögött, az
híradást a munkacsoport vezetője, Pazicski Tibor küld a újságos „standnál” tudnak hozzájutni havi újságunk, az
kerületi önkormányzati kiadványoknak, azaz a II. Újlaki Hangok példányaihoz. Ezt Szaszovszky József
kerületi Budai Polgár és a III. kerületi Óbuda Újság c. szerkeszti, plébániánk hívei írnak bele, felelős kiadója
lapoknak. Így híveink az elkövetkező időszak főbb Beran Ferenc plébános úr.
programjait a postaládájukba bedobott anyagokban A továbbiakban az internetes elérhetőségekről
böngészve is megtalálják. szólunk. Először következzék templomunk web oldala.
Újlaki Hangok 3 2017. augusztus
Ennek kiindulási címe könnyen megjegyezhető: tábor” csoportot is megtalálhatjuk, gazdag szöveges,
ujlakitemplom.hu vagy www.ujlakitemplom.hu. képi, fotó és videó tartalmakkal, 2012-től kezdve.
Ezeken a web oldalakon elsősorban állandó adataink Egy plébánia természetesen az évszázadok során
találhatók meg, például az „Elérhetőség” és kialakított módokon is informálja, a híveket. Az
„Mindennapok” menüpontok alatt. Például itt elsődleges forrás nálunk is a hirdetés, akár a szentmise
tájékozódhatunk templomunk miserendjéről, a végén szóban, akár a hirdetőtáblán. A fentiek ennek
gyóntatás, szentségimádás, zsolozsma idejéről, továbbvitelének, gazdagításának tekintendők, a mai
bibliaóráról, párkapcsolati estékről, vagy éppen az kornak megfelelő válaszként arra, hogy hogyan
„Újlaki Dúdoló” nevű baba–mama-foglalkozásokról. adhatjuk tovább a jézusi örömhírt.
Az Újlaki Hangok kiadásait pedig 1996-ig Természetesen van mód emellett arra is, hogy a
visszamenőleg is, de a legfrissebbet is – amit most hívek is visszajelezzenek, vagy éppen véleményeket
olvasunk, ezt is – elérhetjük az „Újlaki hangok” küldjenek a plébánia közössége felé. Facebook-
menüpont alatt (pdf formátumban). Ahogy az újságot is, oldalunk a jellegéből adódóan már önmagában is
úgy a web oldalakat is Balogh András lapgazda alkalmas erre. Emellett a plébániai munkacsoportoknak
gondozza. is lehet e-mailben üzeneteket küldeni, sőt, lehet
A facebookon is megtalálható plébániánk, jelentkezni is, ha valaki az adott munkacsoport
dinamikus, sokrétű tartalommal, a facebookra munkájában részt szeretne venni. A sajtó munkacsoport
jellemzően nem jólfésülten, rendezett struktúrával, esetében:
hanem amolyan vegyesen, ám frissen. Akinek van Pazicski Tibor sajtó munkacsoport vezető
facebookos belépése, az saját kezdőoldalától baloldalt, a Email: sajto ujlakitemplom.hu
„Lehetőségek” lpont alatt a „Csoportok”-ra kattintva Itt most újra megemlítjük azokat a munka-
fent a keresőben elég, ha annyit beír, hogy „ÚJLAKI” csoportokat és vezetőjüket, akikről korábban már
és máris választhatja az ÚJLAKI PLÉBÁNIA részletesen hírt adtunk:
KÖZÖSSÉGE csoportot. Ennek „hivatalos” címe: Karitász munkacsoport: Munkácsi Péter
https://www.facebook.com/groups/1758977171088845/ Email: karitasz ujlakitemplom.hu
Itt aztán jelentkezni lehet tagnak, és valamelyikünk a
tagsági kérést majd adminisztrátorként jóváhagyja. Ezt Oltárdíszítők: Szántó Gézáné Terjék Eszter
a facebook-csoportot Pazicski Tibor hozta létre, de Email: oltardiszitok ujlakitemplom.hu
mások is feltehetnek és tesznek is fel ide anyagokat. A írta Harmat Péter
fent megadott keresés során akár az „Újlaki napközis Email: alelnok ujlakitemplom.hu
Kiirtani a konkolyt?
„A szolgák erre megkérdezték tőle: »Akarod-e, hogy Talán még kivitelezhető is lenne. Talán. De nem
elmenjünk és kiszedjük belőle?« szabad megtennünk: Jézus ezt keményen megtiltja. Az
Ő (a gazda) azonban azt felelte: »Nem, nehogy a ítélkezés joga nem a mienk, „Egy törvényhozó és bíró
konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. van, az, aki megmenthet és elveszíthet. Te pedig ki
Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig.” (Mt vagy, hogy felebarátodat megítéled?” (Jak 4,12) A
13,28b–30a) törvényhozó és bíró pedig emberi mértékkel fel nem
Bizony sokszor véljük úgy, hogy a világ minden fogható mértékben türelmes a bűnössel szemben. Hátha
bajára megoldás lenne, ha csak valóban keresztények megjavul, hátha megváltozik.
lennének a Földön. Ez már egyenesen az Isten Országa Le kell gyűrnünk indulatainkat. Ezek az indulatok
lenne. Miután kiirtottuk mindazokat, akik nem igazi csak bűnre vezethetnek bennünket.
keresztények, nem lenne több erőszak, háború, lopás
stb. Milyen szép is lenne. Balthazár Zsolt
Szeder
A Szeder közösség az Újlaki Sarlós Boldogasszony felesége, Betti vezették ketten a csapatot. A mostani
Plébánia egyik ifjúsági közössége. Jelenleg tíz 14 és 16 tagok közül többen később csatlakoztak. Gergőék már
év közötti fiatal jár a csapatba, Zsombory Benedekkel akkor együtt jártak, amikor elkezdték vezetni a
vezetjük őket. Benedekkel mindketten egyetemisták Szedreket, de csak pár évre rá házasodtak össze.
vagyunk. Most szeptemberben lesz hét éve, hogy Benedek és jómagam a második évtől kezdtünk el
megalakultunk, az első évben Udvary Gergő és „besegíteni”, és három évig vezettünk Bettivel és
Újlaki Hangok 4 2017. augusztus
Gergővel együtt. Azóta eltelt újabb három év, és egy témájuk; idén a japán kultúra került középpontba, de
fantasztikus csapat kovácsolódott belőlünk; nagyban volt többek között Narnia, gall, illetve ógörög témájú
köszönhetjük Bettiéknek, hogy ilyen jó alapot adtak. táborunk is. A tábor egyik fontos része a lelkinap,
Annyira megszerettük egymást és a „köziken” amikor Ferenc atya jön le hozzánk misét tartani, még
(összejöveteleinken) uralkodó lendületes hangulatot, akkor is, ha Magyarország egy távolabbi vidékére
hogy az elmúlt években minden szombaton összegyűlik megyünk kirándulni.
a csapat. Beszélgetünk, imádkozunk, játszunk, de Az idei tábor a Pilisben volt a Kárpát-forrásnál július
természetesen a közös evés is szerves része a első hetében. Mindenki lejött, hisz ez az év
programnak. Év közben van egy őszi és egy tavaszi legfontosabb hete a Szeder közösségben. Hívtunk még
hétvége, amit együtt töltünk a Velencei-tónál. Ilyenkor két segítőt; Czétényi Gellértet és Bárdos Boldizsárt,
sokat beszélgetünk aktuális, a fiatalokat foglalkoztató akik segítettek nekünk a programok lebonyolításában,
témákról, játszunk és kirándulunk. Az év legvártabb és azt kell mondanom, nélkülük nem sikerülhetett volna
attrakciója pedig nem más, mint a nyári tábor. Egy hetet ilyen jól a tábor.
töltünk közösen valamely, a civilizáció által alig érintett A csapatszellem érezhetően évről-évre egyre jobban
tisztáson. Teljesen nomád körülmények között erősödik, ahogy a csapaton belüli személyes
próbálunk meg túlélni. Na jó, azért nem teljesen nomád, kapcsolatok kialakulnak, megerősödnek. Ha az
de sátorban alszunk, tábortűzön főzzük a vacsorát, és – egyikünk szomorú, az mindenkinek fáj, ha viszont
bizony – patakban fürdünk. Az esti ima után kezdetét valaki boldog, annak mindenki örül. Úgy gondolom –
veszi az éjjeli őrség. Általában ketten őrködnek másfél- és próbálom minden elfogultságomat félretenni – hogy
két órát, hogy az erdő lakói, például róka („akihez” ez egy különleges társaság, kivételesen értékes
eddig minden évben volt szerencsénk) ne egye meg a fiatalokkal. Hálás vagyok, hogy egy ilyen fantasztikus
másnapi ételünket. Igaz, ilyenkor a sötét miatt ez közösség tagja lehetek, ahol életre szóló barátságok
bátorságpróba is, de eddig minden párosnak sikerült születnek.
legyőznie a fenevadakat. A táboroknak mindig van Aszalós Rita
Keresztény szófejtés
bérmál Különösebb módja a szóképzésnek a vissza-
következtetés egy nem létezett gyökre: így jutottunk
Kezdetben vala a latin firmus, firma, firmum ugyanis a bérmál igétől „vissza” a sose volt bérma
melléknév, ’erős, szilárd, tartós, állhatatos’ jelentésben. gyökhöz, mely önálló szóként ugyan nem, de
Ennek származéka a firmare ige, melynek jelentése: összetételek előtagjaként él nyelvünkben, vö.
’megerősíteni’. Az ige jelentése maga bérmaszülő, bérmalevél.
is megerősíthető egy igekötővel, így A reformáció egyházai a bérmálást
jutunk a confirmare szóhoz, melynek mint szentséget elvetették, mégis
származéka a cselekvés végzését ill. szükségét érezték valami hasonló
eredményét jelölő confirmatio, azaz szertartásnak, ezért a XVII. században
’megerősítés’. Ez a bérmálás latin bevezették a konfirmációt. (Érde-
neve. kesség, hogy az anyanyelv egyházi
A latin igét a kereszténységet használatának szorgalmazói ez esetben
fölvevő germánok/németek firmen visszatértek a latin kifejezéshez.) A
alakban vették át nyelvükbe, ennek protestáns konfirmáció lényegében
származéka a Firmung, a német nagykorúsítási szertartás, amely
’bérmálás’. feljogosít az úrvacsora vételére.
Az ige a németből vagy esetleg Talán érdemes kitérni a latin firmus
közvetlenül a latinból került a délszláv melléknév egy másik származékára is.
nyelvekbe, a szó elején azonban a Az olaszban a firma szó – a
foggal és ajakkal képzett f hang megerősítés jellegzetes formájaként –
helyett a két ajakkal képzett b hangot ’(név)aláírás’-t jelent, más nyelvekbe
ejtették. Így lehetett a délszláv közvetítés eredménye a átkerülve (ném. Firma, fr. firme, ang. firm) pedig – a
magyarban a bérmál ige, melynek második hangja egy, ’jogszerű, hivatalos aláírás’ értelemből kiindulva – ’cég,
a magyar nyelvjárásokra jellemző é/í ingadozás (vö: vállalat, vállalkozás’ értelmet kapott.
néz/níz) eredménye. Rendszerint az é-hangzós alak vált
irodalmivá. Szaszovszky József
Újlaki Hangok 5 2017. augusztus
Renoválásra gyűjtünk
A templomkertben és a Felhévízi utcában már Templomi gyűjtésünk célja nem csupán anyagi
láthatjuk annak jeleit, hogy folytatódik templomunk természetű, vagyis az, hogy nagy legyen a
homlokzatának felújítása. Ehhez azzal a feltétellel pénzadomány, és szebb legyen a templomunk. Van
kaptunk külső támogatást, hogy a munkálatok be is ennek mélyebb, lelki gyökere is. Aki e célra adakozik,
fejeződjenek az idén, az eredmény, a szép homlokzat az maga is érezheti, hogy részt vesz a közös építésben,
tehát meglesz. Ennek eléréséhez kértünk újra „belső” tagja templomi közösségünknek. Ennek a közösségnek
támogatást a tisztelt hívektől. És kaptunk, komoly pedig szüksége van személyes kapcsolatokban jelen
mértékben: 3.370.035 Ft-ot eddig, amit hálásan levő, imádságban, szolgálatban, közös élményekben
köszönünk a nagylelkű adományozóknak. Külön részt vevő tagokra.
megköszönve azoknak, akik, mint a bibliai H. P.
özvegyasszony a fillérjeikből adakoztak.
Hírek, hirdetések
Július 2-án volt ország- és világszerte a Péter-fillérek gyűjtése. Az újlaki hívek 183.000 forintot adtak össze,
a jelentős összegért ezúttal is köszönetet mondunk a nagylelkű adakozóknak.
Július 22-én a 8. Muzsika Hídja Nemzetközi Kórusfesztivál kórusversenyén Arany Oklevelet nyert az
újlaki Sarlós Boldogasszony Kórus. Gratulálunk sikerükhöz, mellyel plébániánknak is elismerést szereztek. A
Százhalombattán megrendezett három napos fesztiválon kínai, valamint szakrális és nemzetiségi magyar kórusok
vettek részt. A fesztivál célja a zene és a kóruséneklés segítségével hidat képezni az ázsiai és európai kultúra
között.
Beran Ferenc plébános atya július 31-től augusztus 11-ig szabadságon van. Ebben az időben hétköznapokon
a reggeli szentmisék elmaradnak. Az esti szentmiséket Spányi András atya tartja. A vasárnapi szentmisék rendje
változatlan.
Vasárnap, augusztus 6-án a reggel 9 órakor kezdődő szentmisét Nyíri Tamás professzor úrért ajánljuk fel,
aki plébániánk területén lakott és templomunkban lelkipásztori szolgálatot is végzett.
Augusztus 15-én Nagyboldogasszony kötelező ünnep. A munkanap miatt a szentmiséket reggel fél 7-kor, 9
órakor, délelőtt fél 11 órakor és este 6 órakor tartjuk.
Újlaki Hangok 6 2017. augusztus
Augusztus 20. vasárnapra esik. Reggel 9 órakor és délelőtt fél 11 órakor lesz szentmise. Az esti 6 órakor
kezdődő szentmise elmarad, mert 5 órakor a Szent István bazilika előtti téren ünnepi szentmise kezdődik. Kérjük a
híveket, ha lehetőségük van, vegyenek részt ezen a központi szentmisén és körmeneten.
Házasságot kötöttek:
Július 7: Molnár Csanád és Mikecz Annamária
Július 22: Csóka Lajos és Szegedi Anna
Halottaink:
Tóth Etelka Emőke (74), Sonkoly Istvánné (85), Kozek Lelle Anna (13), Horváth Ferencné Etelka (92),
Némethi Alexandra (68), Rőczei György (88), Horváth Bertalanné Éva (72), Kerek Imre (76)
Újlaki Hangok
Megjelenik havonta. Kiadja: Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia, 1023 Budapest, Bécsi út 32.
Szerkesztő: Szaszovszky József, műszaki szerkesztő: Balogh András
Felelős kiadó: Beran Ferenc plébános