Ember és nyelv – A nyelv mint jelrendszer

A valóságban való eligazodásnak, az ismeretek megfogalmazásának, elraktározásának

nélkülözhetetlen eszközei a jelek. A jelek világa gazdag és sokrétű, hiszen velük a valóságot akarjuk
kifejezhetővé, megismerhetővé tenni. A jelekkel foglalkozó tudomány a szemiotika. Minden jelnek
számít, aminek jelzésértéket tulajdonítunk, vagy amit a közlés, a kommunikáció szándékával fel
kívánunk használni.
A jeleket feloszthatjuk természetes (pirulás, láz, villámlás…) és mesterséges jelekre. A mesterséges
jelek lehetnek nyelvi és nem nyelvi jelek.

A jelek főbb jellemzői: - érzékszerveinkkel felfoghatók

- önmaguknál többet jelentenek (jelentést tulajdonítunk nekik)
- egyszerűbbek, mint a valóság
- egy adott közösség minden tagja elfogadja, ismeri
- jelrendszerbe illeszkednek
- az emberi érintkezésben valósulnak meg, töltik be szerepüket

A jel akkor válik jellé, ha a jelölő és a jelölt dolog számunkra jelentéssel bír.

A legegyetemesebb, mindenki által leggyakrabban használt jelrendszer a nyelv.

Nyelv = jel + szabály + hagyomány
Minden nyelvnek van szókészlete (jelkészlete), vannak szabályai és az alkalmazhatóságot
meghatározó hagyományai. Jelnek tekintjük a morfémákat, a szavakat, szószerkezeteket és a
mondatokat is.
A hangok nem számítanak nyelvi jeleknek, ám belőlük épülnek fel a morfémák és a lexémák, ezért
jelelemnek nevezzük őket. A beszédhang írott formája a betű; önmagában nincs jelentése, csak
jelentés-megkülönböztető szerepe van (pl.: kerek/kerék, örül/őrül).
A legkisebb nyelvi jel a szóelem, vagyis a morféma, amely már jelentéssel bír. Két alapvető típusa
van: a tőmorféma és a toldalékmorféma.
- a tőmorfémáknak fogalmi (szép, asztal, olvas) vagy viszonyjelentésük van (és, után, se)
- a toldalékmorfémáknak csak viszonyjelentésük van (-ság/-ség; -k; -ban/-ben)
A szavakban a hangalak és a jelentés kapcsolata általában megegyezésen, hagyományon
(konvención) alapul. Ezt bizonyítja, hogy ugyanazt a dolgot más-más nyelvekben különbözőképpen
nevezik (magyar: ló = angol: horse = német: pferd). Kivételt képeznek a hangulatfestő és hangutánzó
szavak. Ezt bizonyítja, hogy az ilyen típusú szavaknak a hangalakja a különböző a nyelvekben
(magyar: kakukk = latin: cuculus = francia: coucou = görög: kokkux).
A morfémákból szerkesztett jelek épülnek fel: szintagma (szószerkezet), mondat, szöveg.

A nyelvi jelek egyik legjellemzőbb vonása a jelentésük többszörös rétegzettsége. Minden nyelvi jel
alapvető szerepe a valóság egy mozzanatának és köztük levő viszonynak a megnevezése.
Használatukat alapjelentésük, stílusárnyalatuk, nyelvrétegbeli hovatartozásuk is befolyásolja.

A jelek csoportosítása:
A jel a jelölő és az általa felidézett jelentés viszonya alapján lehet ikon, index vagy szimbólum.

Ikon: ha a jelölő hasonlósága révén idézi fel a jelentést, pl. a gyalogosok zöld jelzésében a lépő
emberalak . hasonlóságon alapul (pl.: közlekedési lámpában álló vagy lépő emberalak)

Index: ha a jelölő és jelölt között ok-okozati, térbeli vagy időbeli kapcsolat van pl.: sípszó, füttyszó,
integetés, irányjelzés, közlekedési táblákon a nyilak érintkezésen alapul

Szimbólum: ha a jelölő és a jelölt viszonya önkényes, csupán társadalmi megállapodáson alapul,

(nem lehet kikövetkeztetni a jelölő alapján a jelentést, hanem meg kell tanulni, mit idéz fel a jelölő);
pl. a nemzeti lobogók színei