Susan Peterson

Kócbaba
H aley Jo, a loboncos vörös hajú titkárnő
nagyon unja már főnöke közeledési
kísérleteit. Ezúttal – állásvesztés terhe mellett
– egy konferenciára kell elkísérnie, ám alig
költöznek be a szállodába, a derék fogorvos
ott hever az ágyán – félmeztelenül. És holtan!
Rövidesen felbukkan Matthews seriff, minden
nő álma. Nem kétséges, hogy ugyanolyan
vonzónak találja Haley Jót, mint az őt, ám
egyértelmű, hogy távol akarja tartani magától.
Amíg azonban ki nem derül, ki ölte meg a
fogorvost, a szeleburdi titkárnő, mint
koronatanú védelemre szorul. A seriff agyából
zseniális terv pattan ki: beköltözteti a lányt a
dutyiba…
 1. FEJEZET

Túlsúlyos ötven feletti férfiaknak nem lenne szabad

leopárdmintás tangát viselniük. Főleg nem a titkárnőjük
jelenlétében! – szögezte le Haley Jo Simpson, amikor a
fürdőszobából kijövet megpillantotta az ágyon elnyúlt dr.
Benjamin Roccát.
Nem mintha Haley Jo álszent lett volna, nem. Nem különbözött
a többi huszonnégy éves, egyedülálló, egészséges nőnemű
teremtménytől. Voltak igényei, s a szex is közéjük tartozott.
Csakhogy egyáltalán nem vágyott arra, hogy ezt az igényét
középkorú, erősen kopaszodó és határozottan nős főnöke elégítse
ki.
Sajnos, Rocca doktor más elképzeléseket dédelgetett. Pokollá
tette titkárnője életét az elmúlt három hónapban – képtelen lévén
felfogni a nem szó értelmét.
Haley Jo mély sóhajjal egészen szorosra húzta a fürdőköpeny
övét. Két lehetőség közül választhat: vagy felháborodottan
sikoltozni kezd, ami nagy valószínűséggel ahhoz vezet, hogy itt,
helyben elveszíti az állását, vagy ártatlan mosollyal úgy tesz,
mintha bohó félreértésnek tekintené főnöke felbukkanását a
hotelszobában.
Akárhogy is, mindenképpen óvatosságra van szükség. Ki kell
ebrudalnia Rocca doktort az ágyából, ugyanakkor nem
kockáztathatja, hogy elveszíti az állását. Most nem, amikor röpke
három nap múlva esedékes a lakbérfizetés, és a főbérlője csak az
alkalomra vár, hogy kitegye a szűrét.
Bosszúsan maga mögé hajította a zuhanysapkát. Semmi kétség,
Rocca doktort nem puszta jó szándék vezérelte, amikor meghívta
az esedékes fogorvosi konferenciára. Persze tudhatta volna!
Mindenesetre a barátnőjéhez, Melanie-hoz is lesz egypár
keresetlen szava. Eredetileg ő kísérte volna el a főnöküket, Haley
Jo csak azért vállalta át a feladatot, mert Mel barátja féltékenységi
jelenetet rendezett. Sajnálatos módon Mel elfelejtette közölni,
pontosan milyen ellenszolgáltatást vár el Rocca doktor a
meghívásért.
Haley Jo csípőre tette a kezét, összevonta a szemöldökét, és
igyekezett nagyon határozott hangot megütni:
– Doktor úr, szeretném rendbe szedni magam! Jobb lenne, ha
az úszómedencénél tartana divatbemutatót.
A hájas test meg se rezdült.
Haley Jo közelebb lépett hozzá. A fürdőszobából kiáramló gőz
elhomályosította a látását, de mintha apró, fényes papírfecnik
hevernének a férfi hasán.
Mi a szösz?
Aztán az éjjeliszekrényre esett a tekintete. Hát igen, a drága
doktor nem átallotta felfalni az egész doboz konyakos meggyet,
amelyet a szálló igazgatóságától kapott ajándékba. Még mutatóba
sem hagyott belőle!
Dühösen megbökte a fogorvos karját.
– Gyerünk, keljen fel! Vége a játéknak.
Semmi válasz.
– Rocca doktor? – Még erősebben meglökte. – Ideje felkelni!
Ezzel sem ért el hatást. Haley Jo idegességében felnevetett:
lehet, hogy rosszul lett a sok édességtől?
 – Gyerünk már, ez cseppet sem vicces!
Semmi. A lány mérgében elhúzta a száját, és erőteljesen
megrázta az egyik szőrös vállat. A fogorvos teste ernyedten
követte a mozdulatát.
Hirtelen valami kékség ötlött a lány szemébe. Meglepetten
közelebb hajolt. Kedvenc sála, a fényes kék selyem, a férfi nyaka
köré volt tekerve oly szorosan, hogy alig látszott ki a hájhurkák
közül.
Haley Jo riadtan nyomta az ujját a fogorvos nyakához, az
érverését keresve. Ám a langyos test élettelenül feküdt a keze
alatt. Rémülten hátrahőkölt. Bár nem orvos, azt azért
egyértelműen meg tudta állapítani, hogy Rocca doktor többé nem
fog pajzán tangákban páváskodni.
Sarkon fordult, az ajtóhoz rohant, és feltépte. Hűvös levegő
nyaldosta körül meztelen lábát. Az előtér túloldalán kinyílt a
felvonó ajtaja, és egy rogyásig pakolt poggyászkocsi mögött fiatal
londiner bukkant fel.
– Szüksége van valamire, kisasszony? – érdeklődött
barátságosan.
– Ki… ki tudná hívni a rendőrséget?
A fiú arcáról lehervadt a mosoly.
– Valami baj van, kisasszony?
– Azt hiszem – Haley Jo idegesen topogott, és közben ráébredt,
hogy a selyemköntös rátapad nedves bőrére –, a főnököm, Rocca
doktor meghalt.
– Meghalt? – A fiatalember döbbent tekintete a lány kebleire
tapadt. – Szívrohamot kapott?
Haley Jo megvonaglott. Nem volt nehéz kitalálni, mi jár a fiú
fejében. Végül is mit művelhet egy hájas fogorvos meg a
titkárnője neglizsében, egy szállodai szobában, délben? Ámbár,
tépelődött a lány, kellemesebb lenne azt hinni, hogy Rocca doktor
valóban szívrohamot kapott a töméntelen édességtől. Csakhogy
nem feledkezhet meg a sálról. Nem valószínű, hogy a főnöke
egyszerűen ki akarta próbálni, megy-e a kék selyemsál a
leopárdmintás tangához.
– Attól félek… meggyilkolták.
A londiner, aki eddig Haley Jo domborulatain legeltette a
szemét, erre a szóra felkapta a fejét. Egy pillanatig tátott szájjal
bámult rá, aztán megpördült, és visszaszökkent a liftbe.
– Az imént az előcsarnokban láttam a rendőrfőnököt. Azonnal
idehívom. Ne nyúljon semmihez! – hadarta, miközben rácsapott a
gombokra. Mindazonáltal amíg az ajtó össze nem zárult, tekintete
újfent a lány mellére siklott.
Haley Jo fásult sóhajjal összébb vonta a köntösét. Tizenhárom
éves kora óta minden férfi a nyálát csorgatva bámulta a melleit.
Tétován körülnézett. Most mihez kezdjen? A szobába nem megy
vissza, még valami elfogadhatóbb ruha kedvéért sem. Viszont a
folyosón sem ácsoroghat egy szál selyemköpenyben.
– Ugye most sikítani fog? – szólalt meg egy vékony hang
mellette. – Mert nagyon úgy néz ki…
Haley Jo meglepetten nézett körül, de nem látott senkit. Aztán
lejjebb tekintett, és megpillantott egy nyolc-kilenc év körüli
sápadt kislányt kurta barna copfokkal. Diónyi rágógumin
nyámmogott, és komolykodva méregette őt.
– Hát te meg honnan kerültél elő?
– Mármint a mamám melyik testrészéből?
– Ej, de felvágták a nyelved, te vakarcs!
– Apukám szerint malac vagyok. – A gyerek félrebillentette a
fejét, és összeráncolta fitos orrát. – Ez jó vagy rossz?
 – Határozottan rossz. Melyik lány szereti, ha disznónak
nevezik?
– A disznók okosak – vigyorodott el a gyerek.
– Meglehet, elvégre te vagy a vidéki gyerek. De hidd el nekem,
hogy nem előnyös, ha olyasmihez hasonlítanak, ami serceg a
serpenyőben, és zsírt fröcsköl!
A disznókról Rocca doktor jutott Haley Jo eszébe. Nem lenne
jó, ha a gyerek meglátná a hullát.
– Hogy hívnak? – tudakolta, miközben ellépett a nyitott ajtótól,
és magával húzta a kislányt.
Kis látogatója szeme összeszűkült, és csak rövid tétovázás után
válaszolt:
– Tiffany.
– Örülök, hogy megismertelek, Tiffany. Én Haley Jo vagyok.
– Tényleg meghalt az a fickó a szobádban?
– Honnan veszed ezt?
– Ezt mondtad Tommynak. Épp őt szórakoztattam a liftben.
Tudod, nincs barátnője, gondoltam, örül nekem. – Mosolyát
nyilván kacérnak szánta, ám bájos, ártatlan kifejezést adott az
arcának. Ez meglepő módon meghatotta Haley Jót. Tiffany
viszont nem hagyta magát eltántorítani. – Sosem láttam még
hullát. Megnézhetem ezt itt a szobádban? Nem nyúlok semmihez,
tudom, a tetthelyen nem szabad.
– Igazi kis nyomozó vagy.
Tiffany kihúzta magát.
– Apukám a seriff.
Haley Jo gyomra összerándult. Úgy látszik, végképp
cserbenhagyta a jó szerencse. Pár perce még mit sem sejtve, vígan
zuhanyozott, most meg hullákról tárgyal egy koraérett prücsökkel,
aki történetesen a rendőrfőnök lánya. Ha így folytatja, rövidesen
rács mögött találja magát!
Vajon igaz, hogy a gyanúsítottat megilleti egy telefonhívás
joga? Felhívhatná a bátyját, Nate-et, aki maga is rendőr. Csakhogy
Nate, amikor legutóbb kihúzta a csávából, kerek perec kijelentette,
hogy elege van a húga szamárságaiból. A másik fivére, Trevor
meg most kezdte a gyakorlatát egy Los Angeles-i kórház
sürgősségi osztályán. Se pénze, se ideje nem lenne ide repülni. A
volt barátjához, Davidhez se fordulhat, latolgatta Haley Jo, aki
szakított vele, mert túlságosan igényesnek tartotta.
Még hogy túlságosan igényes! Ökölbe szorult a keze. Igazán
nem támasztott nagy elvárásokat Daviddel szemben. Jó, időnként
nyaggatta, hogy menjenek már el valahova – de hát egy lány
megérdemel egy-egy mozit meg vacsorát! Egy pizza meg pár
doboz sör, amit otthon a kanapén fogyasztanak el, egy birkózós
videó mellett, némi suta ölelkezéssel körítve – már bocsánat, de
ennél azért többre vágyik!
Természetesen a barátnői egymással versengve vigasztalták, és
győzködték, hogy Davidért igazán kár búsulnia, a bánatát
nassolásba fojtani meg pláne nem érdemes – csakhogy a barátnői
mind biztos, jól fizető állással rendelkeztek, és a fiúik
rendszeresen elvitték őket szórakozni.
Hát, ha eddig szánalmasnak érezte az életét, akkor az most
kezd komolyan vészterhessé válni, különös tekintettel nős
főnökére, aki holtan hever az ágyán, egy szál tangában.

Sam Matthews seriff kezdte megelégelni a felfuvalkodott

szállodaigazgató locsogását. Az igazgató arról panaszkodott, hogy
az utóbbi időben több vendégének ellopták a pénztárcáját, amikor
lement a városba – Sam felségterületére. A rendőrfőnök is
tökéletesen tisztában volt vele, hogy az Adirondack-hegységben
fekvő kis település, Reflection Lake számára életbe vágó
jövedelemforrás az idegenforgalom. Akármilyen úriember is a
zsebtolvaj, aki csak a készpénzt emeli el, és áldozatai tárcáit az
igazolványokkal meg a bankkártyákkal feltűnő helyen
hátrahagyja, el kell járni ellene, mielőtt elriaszthatná a
vendégeket. Ám a szállodaigazgató együttműködés helyett
ingerlékenyen próbálta elhárítani a felelősséget. Ráadásul úgy
tűnt, attól tart, az egyenruha és a szolgálati fegyver látványa is a
kelleténél korábbi távozásra serkenti a vendégeket.
– Beszéljünk inkább az irodámban! – fogta meg Sam karját az
izgatott, verejtékes homlokú kis ember.
– Nincs most erre időm. Odakint vár a lányom. – Sam
legalábbis nagyon remélte, hogy Prudence tényleg a kocsiban
maradt.
– Hát hozza be a kis drágát! – legyintett lekicsinylő mosollyal
az igazgató.
Nem idevalósi, vonta le a következtetést Sam. A helyiek
jobban ismerik a lánya csibész természetét.
– Jó helyen van ő ott – rázta meg a fejét türelmetlenül.
– Egyébként is minél hamarabb visszamegyek az irodába, annál
hamarabb tudok lépéseket tenni a rablások ügyében.
Az igazgató összerezzent, és idegesen körülnézett.
– Kicsit halkabban, kérem! Felesleges felizgatni a vendégeket.
Ebben a pillanatban kinyílt a felvonó ajtaja, és a kilépő vörös
formaruhás alakban Sam az egyik helyi fiút ismerte fel, Tommy
O'Reillyt, aki megkönnyebbülten sietett feléje.
– De jó, hogy még itt találom, seriff! Fel kell jönnie velem az
ötödikre. A hölgy az 522-ből azt állítja, hogy egy hulla van a
szobájában.
 Dermedt csend támadt a zsúfolt előcsarnokban, elkerekedett
szemek meredtek a beszélőkre. Ennyit a vendégek nyugalmáról!
– gondolta Sam.
– Hívja fel a központot meg az irodámat – utasította az
igazgatót –, hogy küldjenek erősítést!
Az gyorsan továbbadta az utasítást egy beosztottjának, és a
rendőr után sietett. Beléptek a felvonóba Tommy mögött, akinek
hirtelen rémület ült ki az arcára.
– Hű, a mindenit!
– Mi a baj? – tudakolta Sam.
A fiú zavartan lesütötte a szemét.
– Izé… – szabódott – Prudie beszállt mellém liftezni egy kicsit,
de úgy látszik, kiosont az ötödiken. – Zavarában zsebre dugta a
kezét. – Sajnálom, seriff.
– Azt akarod mondani, hogy otthagytad a tízéves lányomat egy
tébolyodott nővel, aki hullákról kiabál? – Sam dühödten csapott a
kapcsolótáblára. – És ha már itt tartunk, hogy került ide?
Szigorúan meghagytam neki, hogy maradjon a kocsiban!
Tommy tehetetlenül vonogatta a vállát, és elkeseredetten
ingatta a fejét, furcsa vitustáncot rögtönözve.
– Ismeri Prudie-t, seriff. Senkire sem hallgat, még magára sem.
Samnek viszketni kezdett a tenyere, de visszafogta magát.
Leginkább azért, mert Tommy minden szava megfelelt az
igazságnak. Prudence Patricia Barnard Matthews nemigen hallgat
senkire. Az apjára sem.
Összefonta a karjait, és elhatározta, hogy megőrzi a hidegvérét.
Prudie menetrendszerűen próbára teszi a türelmét, mégis
kimondhatatlanul szereti. Csak abban reménykedhet, hogy nem
esett semmi baja. Bár ahogy a lányát ismeri, már valószínűleg
ujjlenyomatokat vételez, és a gyanúsítottakat faggatja.
 2. FEJEZET

Haley Jón erőt vett a remegés. Alighanem a szobáját bitorló

halott fogorvos az oka, mélázott a lány. Az ilyesmi eléggé
beárnyékolja az ember napját. Mindazonáltal a kislány kedvéért
iparkodott megőrizni a nyugalmát. Összefonta a karjait, s a hátát
nekivetette a falnak. A térde azonban úgy remegett, mint a
közmondásos kocsonya. Ha még sokáig kell itt rostokolnia, kitör
rajta a sikító-frász!
Ebben a pillanatban kinyílt a felvonó ajtaja. És kilépett Ő. Az a
fajta fickó, akivel minden nő szívesen megosztja a liftet a századik
emeletig is, és az sem baj, ha közben hetekig szünetel az
áramellátás. Sajnos azonban a zöldesbarna ingen csillogó fényes
jelvényt is észrevette. Ajjaj, szép szál fiúk errefelé a rendőrök!
Kihúzta magát, hadd keltsen jobb benyomást.
A legalább száznyolcvanöt centi magas férfi fején sűrű,
kékesfekete hajkorona díszlett, s bár a szemét elfedte a
napszemüveg, Haley Jo úgy képzelte, ragyogó kék színű lehet,
mint a környező hegycsúcsok fölött szikrázó égbolt. A tükrös
lencsék egyenesen őrá szegeződtek, s az érzéki metszésű ajkak
szigorú vonallá feszültek. Mintha a biztos úr nem lenne elégedett
az elé táruló látvánnyal. No igen, a szétcsúszott köntös kissé
félreérthető hatást kelthet. Sürgősen összébb vonta magán a
selyem ruhadarabot. Jobb lesz nem felizgatni a törvény helyi őrét.
 – Mars a kocsiba, Prudie! – szólalt meg a férfi fojtott hangon.
– Később számolunk.
Kihez beszél? Haley Jo értetlenül nézett körül.
– Nem csináltam semmi rosszat, apu – szólalt meg a derekánál
Tiffany. – Csak elbeszélgettem a barátnőmmel, Haley Jóval a
halottról, aki a szobájában van.
Egek, ez a vakarék még nagyobb zűrbe keveri, mint amiben
amúgy is van!
Haley Jo szemrehányó pillantást vetett a kislányra.
– Azt mondtad, Tiffanynak hívnak.
– Ki nem állhatom a Prudence-t – mosolygott a gyerek
ártatlanul. – Egyébként rólad jutott eszembe a Tiffany.
Egyre jobb! Haley Jo a rendőrre sandított, vajon hogyan
fogadja a fejleményeket. A férfi morózus képe láttán elővette
legalázatosabb mosolyát.
– Biztosíthatom, uram, a halottnak a közelébe sem engedtem a
lányát.
A rendőr arca meg se rezzent.
– Irány az autó! – morogta, és halk, érdes hangja vihart
sejtetett, akár a távoli mennydörgés.
Haley Jo megborzongott. Ugyan, nyugtatgatta magát rögtön,
jól tud bánni az emberekkel, ebből a helyzetből is majdcsak
kivágja magát.
Láthatóan Prudie is feladta az ellenállást. Bocsánatkérő
mosolyt villantott a nőre, amit az szívesen viszonzott volna, ha
nincs ott a marcona atya, aztán mély sóhaj kíséretében beoldalgott
a felvonóba. Az ajtóból azért még visszafordult.
– Szeretnék egy olyan átlátszó köntöst, amilyen Haley Jónak
van, apu. Hazafelé beugorhatnánk az áruházba.
 – Az autóba, Prudie! – ismételte a férfi zordan, ám ezúttal
mintha árnyalatnyi kimerültség vegyült volna a hangjába.
Haley Jo bocsánatkérő mosollyal húzta magán még összébb az
említett ruhadarabot. Nem nagyon merte viszonozni Prudence
integetését, épp csak óvatosan megrebbentette az ujjait. A férfi
szája megrándult. Ennek a fickónak semmi sem kerüli el a
figyelmét!
– Maga velem jön – bökött a nő felé a rendőr, amint hármasban
maradtak –, maga pedig – intett az igazgatónak – itt marad. Ha
megérkeznek a munkatársaim, küldje be őket!
– Nos… – szólalt meg bátortalanul Haley Jo – én is inkább
idekint várnék. Nem szeretnék bemenni a szobába.
– Nem érdekel, mit szeretne, hölgyem! Pillanatnyilag
egymagam képviselem a rendőrséget, és nem akarom szem elől
veszíteni magát. – Vasmarokkal megragadta a lány karját.
Egészen váratlan hatása volt az érintésének. Haley Jót mintha
áramütés érte volna, majdnem elbotlott. A férfi karjában
kapaszkodott meg, a ruganyos, meleg bőr viszont szinte égette az
ujjait. Alig győzte zsebre vágni a kezét, amint visszanyerte az
egyensúlyát.
A rendőr látszólag nem vett tudomást minderről. Lendületesen
kitárta az ajtót.
– Itt van a hulla?
A lány csak kábán bólogatott. Alig bírta lépésre noszogatni a
lábát.
– Mi a neve, kisasszony?
– Simpson. Haley Jo Simpson.
Megsemmisülten, félelemmel vegyes tisztelettel bámult föl a
férfira, és hogy eloszlassa saját nyugtalanságát, tárgyilagos
elemzésnek vetette alá a seriff arcát.
 A szemüveg mellett világos ráncok látszanak a napbarnított
bőrön, tehát sok időt tölt a szabadban. Egy kisvárosi rendőr a
vadon közepén. Nem olyan ember, akitől félni kell, biztatta magát
a lány.
– Maga a rendőrfőnök, ugye?
– Igen. Sam Matthewsnak hívnak.
Felnyúlt, és levette a napszemüvegét. Káprázatos kék szempár
pásztázott körbe a szobában, miközben tovább folyt a faggatózás:
– Üzleti ügyben látogatott hozzánk, vagy szórakozásból?
– Még csak gúnyt sem lehetett felfedezni a hangjában.
– A fogorvosi konferenciára jöttem. Sosem vettem még részt
ilyenen, de Rocca doktor, a főnököm úgy vélte, hasznomra válik.
Jelentkeztem szájápolási-tanácsadó-képzésre.
Matthews odaballagott az ágyhoz.
– És az úrban kit kell tisztelni?
Haley Jo nagyot nyelt.
– Ő Rocca doktor. A főnököm.
– Együtt érkeztek?
A lány bólintott.
– Aztán együtt költöztek ebbe a szobába.
– Dehogy! Félreérti… Együtt repültünk Albanyig, és onnan
bérelt kocsival folytattuk együtt az utat. Viszont ez az én szobám.
Rocca doktoré a folyosó túlsó végén van. Azt hiszem, fel is írtam
a számát… – Nyúlt volna a táskájáért, de a férfi közbevágott:
– Nem érdekes. Jobb, ha nem érint meg semmit. Feltételezem
– folytatta kétkedő arccal külön számlán vannak.
Haley Jo egyik lábáról a másikra állt. A szőnyeg puha bolyhai
legalább vigasztalóan cirógatták a lábujjait. Hogyan magyarázza
el ennek a fagyos tekintetű rendőrnek a kirándulás anyagi
hátterét? Még csak fel sem róhatja neki, hogy téves
következtetéseket von le, hiszen bárki azt tenné a helyében!
– Rocca doktor állta a szobám költségeit. Azt mondta, hosszú
távú befektetésnek tekinti, mert a munkámban kamatoztatni
tudom az itt hallottakat.
– Kétségtelenül.
– Félreérti! Azért jöttem, hogy meghallgassam az előadásokat,
Rocca doktort pedig felkérték, hogy tartson előadást.
– Valahogy az öltözéke kissé lengének tűnik a szónokláshoz.
Haley Jo nem felelt. Mit mondhatott volna? Hogy gyanította,
mit forgat a fejében a főnöke, de remélte, hogy távol tudja tartani
magától?
– Van valami elképzelése arról – folytatta a férfi –, hogyan
került ebbe az állapotba?
– A tangára gondol?
– Nem. Arra, hogy halott.
– Nem igazán. Bementem zuhanyozni, és amikor kijöttem a
fürdőszobából, itt feküdt a konyakos meggy romjai között.
– Tehát úgy véli, csokoládétúladagolásban hunyt el?
– Matthews megcibálta a fogorvos nyakára tekeredett sál végét.
– Nem. Ennyire nem vagyok ostoba. De a sálra nem tudok
magyarázatot adni. Amikor legutóbb láttam, még a bőröndömben
volt. Legfelülre tettem, hogy ne gyűrődjön meg. A selyem nagyon
érzékeny, a cipzárral is vigyázni kell…
– Miss Simpson, nem óhajtom meghallgatni a selyem
tárolására vonatkozó véleményét. Tegyen meg egy szívességet!
Összpontosítson az előttünk fekvő problémára!
Haley Jo az ajkába harapott.
 – Iparkodom. Ám nem mindennap fog vallatóra egy fegyveres
fickó.
– Rendőr vagyok, és a rendőrök fegyvert viselnek. Ne is
törődjön vele! – Sokatmondó pillantást vetett a fogorvos
gyűrűsujján díszlő aranykarikára. – Mielőtt felvette ezt az
elragadó hacukát, a drága doktor nem említette véletlenül, hogy
magánéleti gondjai lennének? Például azt, hogy nős?
– Mire céloz?
– Céloz a nyavalya! Azt szeretném tudni, tisztában volt-e azzal,
hogy egy nős férfival bújik ágyba.
A lány dühösen fújta ki a levegőt.
– Tudja, nem szép magától, hogy ilyesmit feltételez rólam!
Nem azzal az elhatározással jöttem ide, hogy orgiát rendezzek a
főnökömmel. – Valaki mással esetleg, de ezt nem kell Matthews
parancsnok orrára kötnie. Egyáltalán nem kell tudnia a biztos
úrnak arról, milyen szegényes a szerelmi élete az utóbbi időben.
– Akár hiszi, akár nem – húzta ki magát, ami halvány mosolyfélét
csalt a rendőr szája sarkába –, jó titkárnőnek tartom magam, sőt
terveim is vannak. Meglehet, Rocca doktor le akart feküdni
velem, de a magam részéről nem osztottam a szándékát.
Meglehetősen erkölcsös ember vagyok. – Remélhetőleg a szálloda
mennyezete kiállja ezt a túlzást! – Nem mondom, hogy ellene
vagyok a szexnek vagy ilyesmi…
– Na de hölgyem! – emelte fel a kezét a férfi. – Jóból is megárt
a sok. Nem vagyok kíváncsi a szerelmi élete minden részletére.
Csupán annyit kérdeztem, hogy beszélt-e a főnöke magánéleti
gondokról.
Haley Jo elkeseredetten szorította össze a fogait. Mindig ez
történik! Valahányszor zűrös helyzetbe kerül, kotyogni kezd, mint
egy ostoba tyúk!
 – Nem említett ilyesmit. Ismerem a feleségét, erős egyéniség,
néha talán hisztis kissé, de hát neki sem lehet könnyű egy ilyen
férj mellett.
– Tehát tudta, hogy nős, mégis elkísérte a konferenciára?
Ez a cowboy az idegeire megy! Haley Jo csípőre tette a kezét.
– Nem pajzán légyottra jöttem, hanem előadásokat hallgatni!
Rocca a munkatársam, együtt utaztunk, aztán ki-ki beköltözött a
saját szobájába. Ennyi.
Matthews elmosolyodott. Mint egy cápa, mielőtt bekapja az
áldozatát, gondolta Haley Jo, s mivel egyre bizonytalanabbul állt a
lábán, odalépett a legközelebbi székhez.
– Ne üljön le! – csattant fel Sam.
Aztán mély lélegzetet vett. Egek! Ennek a nőnek fogalma
sincs, mekkora zűrben van. Csak mosolyog bájosan, összefonja a
karjait, és valószínűleg még azzal sincs tisztában, hogy ezáltal
újabb csigázó centiméterekkel feljebb vonja kacér öltözékét. Szép
lába van, azt meg kell hagyni!
Elmélkedésének hangos kopogás vetett véget – és Sam maga
sem tudta hirtelenjében, hogy megkönnyebbülést vagy
bosszúságot érez. Akármilyen izgalmas és ínycsiklandozó
jelenség is Miss Simpson, túlságosan veszedelmes! A társasága
kihívást jelent az ösztöneinek.
– Tessék! – mondta fennhangon, majd kíváncsian figyelte a
belépő rendőrök arcát.
Újoncok voltak, alig két-három hónapja hagyták el a főiskola
padjait, s zöldfülűek lévén még megilletődöttséggel töltötte el őket
önnön fontosságuk tudata. Ám annyi tapasztalatra már szert tettek,
hogy szemrebbenés nélkül fogadják a hiányos öltözékű halott
látványát. Miss Simpson ellenben komoly próba elé állította az
önfegyelmüket. Sam majdnem elmosolyodott. Érti ő, hogyne
értené! Nincs az az egészséges férfi, akire ne lenne hatással a
bájos, zaklatott, mezítlábas tündérke, a sokat sejtető és keveset
leplező selyem akármiben. Csak javítja az összképet a göndör
rézvörös hajzuhatag, amely buja, dús kebleire omlik…
Az ördögbe is, túrt bele bosszúsan a hajába Sam, maga is úgy
viselkedik, mint egy kiéhezett kéjenc! Jobb lesz nem elfelejteni,
hogy Miss Simpson bájos külsejéhez nyafka déli kiejtés társul,
meg az a bosszantó hajlam, hogy minden szembejövővel
megossza élete teljes történetét. Nem is szólva a szétszórtságáról!
A magasabbik rendőr végül megköszörülte a torkát.
– Jó napot, seriff!
Sam biccentett, és rögtön a tárgyra tért:
– Értesítették a halottkémet?
A két fiatalember egyetértésben bólogatott, de közben
rendületlenül Haley Jót bámulta.
– Uraim, lennének szívesek levenni a szemüket egy percre
Miss Simpson-ról?
A fiúk zavartan pördültek meg.
– Elnézést, uram – szabadkozott az alacsonyabbik elvörösödve.
– A halottkém úton van, és Grant hadnagy is hamarosan
megérkezik.
A magasabbik tekintete máris újfent a nő felé kalandozott.
Nem ártana valami tisztességes öltözéket keríteni számára,
töprengett Sam, különben senki nem fog itt a munkával
foglalkozni. Az ajtóban ténfergő igazgatóhoz fordult.
– Tudna hozni valami ruhát a hölgynek?
– Miért nem vehetem fel a saját holmimat? – méltatlankodott
Haley Jo, és széttárta a kezét.
 Rosszul tette. A köntös követte a mozdulatát, és felfedte keblei
bársonyos tövét. A hatás nem maradt el. Valaki jól hallhatóan
felszisszent, és Sam csak remélni merte, hogy nem ő maga volt az.
– Nem mozdíthatunk meg semmit a gyilkosság helyszínén,
Miss Simpson.
A gyilkosság szóra a lány zöld szeme elkerekedett, és Sam
csodálattal adózott a ragyogó, tiszta írisznek.
– Ó, persze, tudhatnám! Annyi bűnügyi filmet megnéztem már.
Szeretem őket. – A nő bizonytalanul rámosolygott a rendőrökre,
amitől ajkai hívogatóan szétnyíltak. – Főleg amikor csinos
színészek szerepelnek bennük – kuncogott némi ideges
felhanggal.
Sam fejcsóválva nézte. A beosztottai bugyután vigyorognak,
mintha teadélutánon lennének! Már nyitotta a száját, hogy
közbeavatkozzék, de a lány tovább csacsogott:
– Melanie-val, a barátnőmmel mindig hajba kapunk, mert más
az ízlésünk a fiúkat illetően. Elképesztő, milyen odaadással rajong
a kedvenc szereplőiért!
– Miss Simpson… – szólt közbe Sam kimerülten.
– És a múltkor – Haley Jo lélegzetvételnyi szünetet se tartott
–, amikor kiderült, hogy az egyik imádott színésze rossz útra tért,
Mel teljesen kiborult. Hallani sem…
– Miss Simpson!
A nő őszinte döbbenettel kapta fel a fejét.
– Miss Simpson, nem egy beszélgetős műsor színpadán ül,
hanem egy bűnügy kellős közepén!
– Ó! Bocsánat… – Haley Jo szeme könnybe lábadt.
– Megfeledkeztem magamról. Eléggé megráztak a történtek.
A két rendőr szemrehányó pillantást lövellt a főnök felé, s
egyikük sután, vigasztalóan megpaskolta a nő vállát. Mindjárt teát
meg süteményt is hozatnak neki, gondolta Sam türelmetlenül,
azzal odalépett, és a lány derekára tette a kezét, hogy kivezesse a
szobából. Mintha eleven parázshoz nyúlt volna, testén forróság
futott végig. Gyorsan elhúzta az ujjait.
– Menjünk ki a folyosóra! Hadd végezzék az urak a
munkájukat.
Haley Jo engedelmesen bólogatott, és követte.
Időközben a szállodaigazgató is visszajött egy kék
munkaruhával, és kinyitott egy üres szobát, ahol a nő
átöltözhetett. Mindazonáltal Samnek csalatkoznia kellett hozzá.
Amikor pár perccel később Haley Jo ismét felbukkant, kiderült,
hogy az egyszerű kertésznadrágot nem a lány adottságaihoz
tervezték. Bár sikerült bekapcsolnia a csatokat, a vészesen feszülő
anyag, ha lehet, még inkább a kebleire vonzotta a tekintetet.
Szerencsére Sam nem sokat foglalkozhatott a lány külsejével,
mert kinyílt a felvonó ajtaja, és kilépett Andy Grant felügyelő, aki
a nyomozást fogja vezetni.
– Üdv, seriff! Hallom, izgalmas dolgok történtek errefelé.
Andy komótos léptekkel közeledett a folyosón. Sam még
emlékezett rá, hogy a barátját, aki vagy tizenöt centivel
alacsonyabb nála, alig akarták felvenni rendőrnek. Éles esze
viszont kárpótolta termetbeli hátrányáért, ezért is lett Andyből
nyomozó.
– Tiéd a terep – intett nagyvonalúan, és közben enyhe
kárörömmel leste, vajh mit szól a cimborája Haley Jo láttán.
Becsületére váljék, Andynek épp csak megrebbent a szeme, ám
megőrizte szokásos nyájas arckifejezését, és udvariasan biccentett
a nőnek, – Ez itt Miss Simpson szobája – magyarázta Sam. – A
halottkém szolgálatára viszont Miss Simpson főnöke, Rocca
doktor tart igényt. Csak hogy tudd, a derék fogorvos nem fogja
többé a fúróját használni, ha érted a célzást.
 – Kezd elegem lenni a rosszmájú megjegyzéseiből! – szólt
közbe a lány őszinte felháborodással, majd reménykedve Andy
felé fordult. – Nem ülhetnék le valahol? Elég kellemetlen a
folyosón ácsorogni. És örülnék neki, ha a saját ruhámat
viselhetném.
– Hamarosan keresünk valami megoldást – bólintott a férfi,
aztán Samre nézett. – Közreműködsz?
– Nem, köszönöm – rázta a fejét a seriff. – Elég, ha
tájékoztatsz a fejleményekről. Sok dolgom van, és hidd el, ezt az
ügyet szívesen rád hagyom.
A nyomozó elvigyorodott.
– Hát, ha biztos vagy benne…
– Egészen biztos. – Sam feltette a napszemüvegét, és
nekivágott a folyosónak. Csak a válla fölött szólt vissza:
– Viszontlátásra, Miss Simpson, és sok szerencsét!
A nő nem felelt. Csak a tekintete égette a férfi hátát.
Matthews megkönnyebbülten lépett be a felvonóba. Ám amíg
az ajtó be nem csukódott, állnia kellett a rémült zöld szempár
neheztelő pillantását. Még szerencse, gondolta, miközben a fülke
elindult a földszint felé, hogy soha többé nem fogja látni Miss
Haley Jo Simpsont.
 3. FEJEZET

Este Sam a vállára vetette a nedves törlőruhát, és fáradtan

körülnézett. Végre katonás rend uralkodott a konyhában. Nincs is
rosszabb, mint reggel az előző napi mosatlannal szembesülni.
Elmosolyodott. Megboldogult mamája bizony büszke lenne, hogy
milyen házias lett a faragatlan fia.
Nem mintha az év háziasszonya címre hajtana, tűnődött
szomorkásán. Igencsak megszeppent annak idején, amikor
egyedülálló apaként beköltözött az öt hálószobával, három
kandallóval és egy táncteremnyi konyhával ellátott zegzugos
viktoriánus házba. De a főutcán álló ódon épület a rendőrfőnöki
kinevezéshez járt, és hamarosan megszokták, sőt megszerették a
vén bagolyvárat, ahogy a lánya nevezte.
Az sem utolsó szempont, hogy elég végigmennie az épülethez
csatlakozó fedett folyosón, és máris az irodájában találja magát.
Munka közben is rajta tarthatja a szemét a lányán – ami Prudie
természetére tekintettel kimondottan előnyös. A kis bikficnek az a
legújabb hóbortja, hogy vegetáriánus. Vajon mit fog szólni reggel,
ha kiderül, hogy a sonka is hús? – somolygott, miközben elpakolta
a pillanatnyilag népszerűtlen húskenyér maradványait.
Elrendezte a törlőruhát a szárítóállványon, gondosan ügyelve
rá, hogy egy vonalban legyen a többi kendővel, aztán felkapott
egy csomag kekszet, lekapcsolta a villanyt, és kiment a
konyhából.
 A lépcsőnél megállt egy kicsit, és fülelt… nem szűrődött le zaj.
Megkönnyebbülten indult tovább. Ezek szerint Prudie megelégelte
aznapra a rakoncátlankodást. Már vagy ötször járt fenn nála, hogy
betakargassa, és kikapcsolja a televíziót. Nem kétséges, hogy most
sem alszik, hanem a paplan alatt olvassa zseblámpával a legújabb
Harry Potter könyvét. De Sam nem is remélt tökéletes sikert.
Lehuppant a heverőre. Háromnegyed tíz… talán még meg
tudja nézni a történelmi dokumentumfilmet, amelyet kiválasztott,
de a tizenegy órás hírekkel inkább nem is kísérletezik.
Menthetetlenül elbóbiskolna, és egy harminchárom éves gerinc
már megsínyli a kanapén töltött éjszakát.
Alig fészkelődött el kényelmesen, a lábát egy zsámolyon
nyugtatva, amikor kopogtattak. Harapófogó, a hatalmas dán dog,
vészterhes morgással vágtatott le az emeletről. A borjúnyi bestia
szent kötelességének tartotta, hogy Prudie mellett töltse az
éjszakát, és vigyázza az álmát. Ám amint valaki megpróbált
behatolni a birodalmába, lavinaként dübörgött le a lépcsőn.
Sam nagy sóhajjal feltápászkodott. Ez az árnyoldala, ha valaki
egy kisváros rendőrfőnöke. Minden ügyes-bajos dologgal őt
zaklatják az emberek, akár az éjszaka közepén is.
Kinyitotta az ajtót.
A küszöbön, a két zöldfülű rendőr között, a titkárnők gyöngye,
a fogápolás jövendő szakembere, a délután látott Miss Haley Jo
Simpson állt.
Szokásos ártatlan és vidám mosolyát villantotta a férfira, ám
rögvest elkomorult, amint észrevette a barátságtalanul morgó
kutyát. Hátrább lépni nem tudott a kíséretétől, hát óvatosan
kinyújtotta a kezét, hagyta, hogy a dog megszaglássza, majd
megsimogatta az állat hatalmas fejét.
– Aranyos kutyus vagy. Kérlek, ne harapj belém!
 Harapófogó láthatóan ártalmatlannak ítélte a jövevényt, mert
barátságosan hozzádörgölőzött. Haley Jót csak a két rendőr
mentette meg a hanyatt eséstől.
Sam arrébb tolta a kutyát, és az virgoncan nekivágott az
éjszakának, hátha talál valami igazi gonosztevőt, akiből
nyugodtan lakmározhat. A férfi nekivetette a vállát az
ajtófélfának.
– Miért van az az érzésem, hogy nem udvariassági
búcsúlátogatásra jöttek?
A rendőrök sután vigyorogtak, aztán a magasabbik megszólalt:
– Sajnálom, főnök. Azt hittük, Grant hadnagy már értesítette. Ő
küldött bennünket. – Tétován a társára nézett, aztán kibökte:
– Nagy szívességet szeretne kérni magától.
Sam intett, hogy jöjjenek be.
– Meg fogom bánni, érzem. Miféle szívességet?
Ahogy elment mellette, Haley Jo súrolta a karját. Sam már
várta a hatást: mintha áramütés futna végig a testén… és nem is
maradt el az elektrosokk. Azt a mindenségit, ez a nő ripityára
zúzza a férfiak önuralmát! Pedig Sam egyáltalán nem akart érezni
iránta semmit. Főleg nem vonzalmat. Az kifejezetten kellemetlen
lenne.
Mindenesetre észrevette, hogy a nő is elpirult. Aki egyébként
fáradtnak tűnt. Lankadtan hullottak a vállára a göndör vörös
fürtök, s duzzadt szemhéjjal hunyorgott, ahogy a kivilágított
nappaliba lépett. A legnagyobb változás viszont az öltözékében
állt be. Mármint a ruhadarabokban, nem az összhatásban. Úgy
látszott, megengedték neki, hogy a saját holmijába bújjon
– amelyet a legnagyobb jóindulattal is legfeljebb feltűnőnek
lehetett nevezni.
 Cérnavékony pántok tartották a testhezálló, fényes ruhát, amely
úgy nézett ki, mintha leheletvékony kígyóbőrből készült volna.
Micsoda badarság! Fölötte, alighanem a hűvös hegyvidéki este
elleni védekezésül, áttetsző muszlinkendő fedte a lány vállát, a
melle alatt csomóra kötve. Eme kacér szerelésben Haley Jo
letelepedett a kanapé karfájára, és várakozásteljesen nézett a
férfiakra.
– Grant hadnagy azt üzeni, annyit már meg lehetett állapítani,
hogy Miss Simpsonnak nincs köze a fogorvos halálához – kezdte
ecsetelni a magasabbik rendőr viszont elképzelhető, hogy ő a
gyilkos következő célpontja. A jelek szerint Rocca doktor nagy
kópé volt.
– Nem lep meg – bólintott Sam. – De emiatt felesleges volt ide
fáradniuk, telefonon is közölhették volna mindezt.
– Hát… – folytatta a fiatalember némi tétovázás után – Grant
hadnagy egy kis segítséget szeretne kérni magától.
– Andy tudhatná, hogy számíthat rám – vonta meg a vállát
Sam. Ám váratlanul elmosolyodó beosztottai láttán kezdte
megbánni az elsietett választ. – Kér valaki kávét? Valami azt
súgja, hogy hosszú lesz még ez az este.
– Nem, köszönjük – mentegetőztek a fiúk kórusban nem érünk
rá, egy csomó papírmunka vár még ránk. – Azzal araszolni
kezdtek kifelé.
Haley Jo ellenben ülve maradt. A ruhája – már ha annak lehet
nevezni! – felcsúszott a combja közepéig, tűsarkú szandálja festett
körmű lábujjain himbálózott, és Sam akaratlanul is észrevette,
hogy napbarnított lábán nem visel harisnyát.
– Ahogy gondolják, fiúk – köszörülte meg a torkát a férfi.
– Csak itt ne felejtsenek valakit!
Az alacsonyabbik rendőr már eltűnt az udvaron. A társa
idegesen toporgott a küszöbön.
 – Nos… szóval ez az a szívesség, amelyet Grant hadnagy
kér… vagyis… szeretné, ha védőőrizetbe venné Miss Simpsont
– hadarta, és a fejébe nyomta a sapkáját. – Biztosan mindjárt
telefonál, és elmagyaráz mindent. Jó éjszakát, Miss Simpson!
– hadarta egy szuszra, majd kifordult az ajtón, és beugrott a
járőrkocsiba, mielőtt Sam szóhoz juthatott volna.
Úgy látszik, ízletes bűnözők nem ólálkodtak a környéken, mert
Harapófogó is visszakéredzkedett. Sam becsukta mögötte az ajtót,
aztán megfordult, és hívatlan vendégére nézett.
– Hát ezek itt hagyták magát.
– Mondjuk inkább úgy, hogy a maga nyakába varrtak.
A férfi megrázta a fejét, de tisztában volt vele, hogy nem lehet
túl meggyőző. Mindenesetre lesz pár szava Andyhez!
Haley Jo felállt, és körbesétált a szobában.
– Félnek magától, tudja? – mondta, miközben könnyedén
végighúzta a kezét a bútorokon. – Egész úton azon vitatkoztak,
melyikük közölje a rossz hírt. – Megállt, és félrebillentett fejjel
nézett a férfira. – Gyakran dühbe gurul?
Sam felhorkant, aztán lehajolt, és Harapófogó kosarába dobta a
műcsontot, amelyet az eb a szoba közepén hagyott. Ha Miss
Simpson rálép, még mentőt is hívhat hozzá. Ez a ház nem
tűsarkon billegő dámáknak való. Ok Prudie-val általában
tornacipőt vagy bakancsot viselnek.
– Sosem bántottam egyiküket sem – dünnyögte morcosan és
nem szoktam dühbe gurulni! – Haley Jo felvonta egyik ápolt, íves
szemöldökét. – Az tény, hogy nehezen viselem az ügyetlenkedést
– ismerte el a férfi –, és ezt nem szoktam véka alá rejteni.
Haley Jo megértően bólogatott.
Sam bosszúsan nézte. Hogy került ebbe a helyzetbe? Itt áll a
saját nappalijában, és tűri, hogy egy vörös kócbaba bírálgassa,
akinek ráadásul be nem áll a szája… Az a roppant kívánatos szája,
főleg a kis bemélyedés az alsó ajkán… Milyen érzés lenne
megcsókolni? Vajon megvonaglana és felnyögne a lány, ha azt a
hívogató árkocskát becézné? Dühösen összeszorította a fogát.
Kávét kell innia. Sürgősen!
Haley Jo csak nézett rá a ragyogó zöld szemével, aztán
elmosolyodott.
– Szerintem zavarba hozza az embereket.
– Ugyan miért?
– Az a fajta, aki túl sokat füstölög – vonta meg a vállát a nő, és
újból nekivágott a szobának. – Az embereket idegesíti az ilyesmi.
Ez a két fickó szinte nyüszített, amikor kiderült, hogy beszélniük
kell magával.
– Talán bűntudatuk volt, és előre sajnáltak, mert tudták, mi vár
rám.
– Hát ez nagyon kedves! – nyelvelt a lány, miközben
bekandikált a konyhába. Sam testén átfutott az ismerős sajgás. Hát
nem tudja ez a nő, hogy ilyen kurta ruhában nem szabad egy
szemernyit sem előrehajolnia?! – Bocsánat – fordult meg Haley
Jo, és elpirult. – Néha kotnyeles vagyok. – És miközben a férfi
gyorsan elkapta a tekintetét, ő visszasétált a bejárati ajtóhoz, és
letelepedett a bőröndjére, amelyet a rendőrök suttyomban ott
hagytak. – Sajnálom, hogy ilyen kései órán feltartom. A felesége
meg a lánya biztosan alszik már.
– Prudie alszik. De nincs feleségem.
– Nincs? – Haley Jo szeme elkerekedett. – Elvált vagy
megözvegyült?
– Elváltam – felelt a férfi kimérten, és remélte, hogy ezzel
lezárták a témát.
– Sajnálom. Nem akartam felszaggatni a sebeket.
 – Nincsenek sebek. Régen elváltam, és ha éreztem is akkor
fájdalmat, azóta elmúlt.
– Vagyis eltemette.
– Tessék?
– A fájdalmat. Nem múlik el, csak eltemetődik. Az érzelmi
fájdalomtól nehezen lehet megszabadulni – magyarázta a nő
tárgyilagosan. – Ott van mélyen, a tudat alatt, és a legváratlanabb
pillanatban tör a felszínre.
Sam már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de
meggondolta magát. Mikor vett a társalgás ilyen filozofikus
irányt? És hogy az ördögbe került terítékre a válása? Távol kell
tartania magát ettől a nőtől, ha jót akar! Átviszi az irodába,
határozta el. Kis szerencsével rásózhatja a helyettesére, Chesterre
az őrködés terhét.
– Látom, nem hisz nekem – bólogatott a nő. – Maga is az
elfojtó fajtához tartozik.
– Tessék?!
– Olyan, aki nem hajlandó elfogadni a negatív érzéseket, hát
elfojtja őket. Magába fojtja, míg végül felrobban.
– Ne aggódjék, Miss Simpson! Nem fogok felrobbanni.
– No persze, mind ezt mondják – mosolygott megértően a lány.
– A legvehemensebben közvetlenül az előtt, hogy maga alá temeti
őket a fájdalom.
– Miss Simpson…
– Szólítson egyszerűen Haley Jónak! – Nagyot ásított, és
kinyújtózott. A muszlinkendő felcsúszott a kebleiről.
Sam nagyot nyelt. És e helyt megfogadta, hogy ezentúl
többször kimozdul otthonról. Az agyában kergetőző ostoba
gondolatok csakis annak a számlájára írhatók, hogy túlságosan
ritkán megy el meginni egy sört, és táncolni pár fordulót a
helybeli facér hölgyekkel…
– Nagyon megharagudna – szakította félbe az elmélkedését
Haley Jo ha szaván fognám a kávét illetően? Hajnal óta talpon
vagyok, és félek, hogy menten elnyom az álom.
Sam örömmel fogadta a menekülési lehetőséget.
– Semmi gond. Rögtön hozom. – Már indult is a konyhába.
– Használhatom a kanapét?
– Érezze magát otthon! – Sam legszívesebben rögtön
visszaszívta volna a szavait. Ám nem jutott ideje az udvarias
kitételből adódó esetleges félreértésekkel foglalkozni, mert
megszólalt a telefon.
– Remélem, alaposan felkészültél arra, amit kapni fogsz tőlem,
Andy! – mordult bele a kagylóba.
– Vagyis már megérkezett? – nevetett a barátja a vonal túlsó
végén.
– Úgy tíz perce pottyantotta le az a két jómadár. Mielőtt
elosontak, mint a tolvajok, azt mondták, majd te megmagyarázod.
Hát magyarázd, de azt ajánlom, nyomós okokkal!
– Utánanéztem egy kicsit Rocca doktornak. Bolondult a nőkért,
amit sejtettünk, de legalább ugyanannyira a lóversenyért is.
Nyakig ült az adósságban.
Sam kinézett a nappaliba. Haley Jo a terjedelmes kanapé
sarkában kucorgott, szandálja a szőnyegen hevert, formás lábait
maga alá húzta. Harapófogó előtte ült, és az ölébe hajtotta a fejét.
A nő fél kézzel a kutya fülét vakargatta, másik kezében a
távirányítót tartotta.
– Tehát a bájos Simpson kisasszony csak egy volt a sok közül
– állapította meg Sam.
 – Úgy tűnik, a lány nem hazudott. Rocca több alkalmazottja
elmesélte, hogy az elmúlt hónapokban az orvos mindent megtett,
hogy a közelébe férkőzzön, ellenben Miss Simpson mindig
udvariasan, de határozottan elutasította.
– Akkor miért jött el vele a konferenciára?
– Ketten is hallották, amikor Rocca megfenyegette, hogy
kirúgja, ha nem tart vele.
– Elbájoló fickó lehetett.
– Ne is mondd! Minél többet tudok meg róla, annál jobban
utálom – helyeselt Andy.
Felharsant a tizenegy órai híradó szignálja, közben Haley Jo
kekszeket kezdett dobálni Harapófogónak.
– Ezzel visszatértünk a kiinduló kérdéshez: mit keres Miss
Simpson a nappalimban?
– Kis időre védőőrizetbe kell venned.
Éles füttyszó vágott a szavába. Felforrt a víz. Sam sietve
lekapcsolta a tűzhelyet, majd neszkávét kanalazott két csészébe,
és felöntötte.
– És azért vagyok hajlandó erre…
– …mert mint tudjuk, az adósom vagy – nevetett Andy, aztán
komoly hangon folytatta: – A csokoládé tele volt tömve
nyugtatóval, azt pedig Miss Simpsonnak küldték. Nem tudhatjuk,
nem vadászik-e őrá is a gyilkos.
– Nem hinném. Hiszen magad mondtad, hogy nem volt
közelebbi viszonyban a főnökével.
– Igaz, de nem szeretnék kockázatot vállalni. Te igen?
Sam a nappali felé sandított. Haley Jo halkan beszélt
Harapófogóhoz, és az arcát az eb pofájához dörzsölte. Milyen jó
dolga van annak a piszok kutyának!
 – Nem, ezt a kockázatot én sem szívesen vállalnám.
– Remek! Tudtam, hogy számíthatok rád. Értesítelek a
fejleményekről, addig is figyelj oda, hogy Miss Simpson
észrevétlen maradjon!
– Jó vicc! Mintha arra kérnél egy pávát, hogy öltsön szerény
külsőt.
– Hogy te milyen költői tudsz lenni! – nevetett Andy, azzal
letette a telefont, még mielőtt Sam a kevésbé finom szókincsét is
bemutathatta volna.
Matthews egy tálcára pakolta a csészéket, a cukortartót meg a
tejeskancsót, aztán mély lélegzetet vett. A beszélgetésből
világossá vált, hogy nem rázhatja le magáról a feladatot. Ám
tartotta magát annyira hidegfejű, ravasz szakembernek, hogy
megtalálja a megoldást, és kizárja a hívatlan vörös jövevényt a
magánéletéből. Haley Jo valószínűleg hamarosan eltűnik a
városból, és addig ő elszállásolja, ha ez a feladata… de nem itt a
házában. Nem ám! Hanem a fogdában!

Haley Jo a közelgő férfira nézett. A kezében levő tálcán két

bögre, egy tejeskancsó meg egy cukortartó sorakozott, az arcán
pedig kínosan udvarias mosoly virított. Kényszeredett vigyor,
amely mögött minden bizonnyal azon törte a fejét, hogyan
másszon ki a slamasztikából, amelyet a nemkívánatos vendége
jelent.
Akármilyen kényszeredett volt is azonban, mégis káprázatosra
sikeredett az a mosoly! Szédítő látvány! Villogó fehér fogak,
gödröcske az arcon és pajkos villanás az ártatlannak tűnő kék
szemekben. Feltehetően nem egy nő szíve megdobban, ha a seriff
közlekedési kihágáson kapja. Ami azt illeti, ő is szívesen
bepattanna egy kocsiba, és végigszáguldana a főutcán, hátha Sam
Matthews vijjogó szirénával utánaered… Kár, hogy olyan feszült
a férfi, és túlságosan rendezett. Jó lenne beletúrni a hajába,
összekócolni a fekete fürtöket…
Hűha! – kapott észbe. Eddig és ne tovább!
Tizenegy múlt, vetett egy pillantást a kandalló párkányán álló
órára. Ez lehet a magyarázat. Kimerült… Kiadós alvásra van
szüksége. Másképp még lerohanja a helyi rendőrfőnököt. Az
pedig itt, a világ végén alighanem halálbüntetést vonna maga után,
de legalábbis életfogytiglant.
Matthews letette a tálcát, és átnyújtott egy bögrét. Haley Jo
hálásan bólintott, és hogy szabaddá tegye a kezét, ledobta a
távirányítót. A férfi szó nélkül kihalászta a párnák közül, és a
televízió melletti kosárkába tette.
– Elnézést. Nem a rendszeretetemről vagyok híres
– szabadkozott a lány.
– Könnyen elkallódik, ezért alakítottuk ki ezt a rendszert a
lányommal – vonta meg a vállát Sam.
– Ismerős – nevetett Haley Jo. – A távirányító meg a
mobiltelefon nálunk is mindig akkor válik köddé, amikor a
legnagyobb szükség lenne rá. – Letette a bögrét, de ügyelt rá,
hogy pontosan a parafa poháralátét közepére állítsa. Máskülönben
félő, hogy Rendszeretet parancsnok még kiborulna. – Legutóbb a
postaládában találtam meg a mobilomat.
– Kellemetlen lehetett – bólogatott a férfi komor tekintettel,
aztán az órájára nézett. – Későre jár, és maga biztosan fáradt. Mit
szólna hozzá, ha megmutatnám, hol fog aludni?
– Remek ötlet! – szökkent fel íziben a lány, és nekilátott
felhúzni a szandálját. – Igazán nem akarom feltartani.
 – Semmi baj. – Sam letette a csészéjét, felállt, hóna alá csapta
Haley Jo piperetáskáját, a másik kezével pedig a bőröndjét ragadta
meg. – Magával hozhatja a kávéját.
– Hogyne. Mutassa az utat!
– Az irodám a szomszéd épületben van.
Haley Jo megingott a tűsarkain. Az iroda? Nem arról volt szó,
hogy megmutatja a szobáját? Vagy Matthews arra céloz, hogy
nem itt, a házban fog lakni? Mégis mit képzel? Hogy egy
börtöncellában fog aludni?
Úgy látszik, pontosan ez volt az elképzelése. Kimentek a
házból, végig egy fedett folyosón, a kertben álló téglaépülethez.
Sam elfordított egy súlyos kulcsot a zárban, aztán hátrébb lépett,
és maga elé engedte a nőt.
Az iroda éles fényben úszott, de barátságosnak cseppet sem
lehetett nevezni. Haley Jo elfacsarodott szívvel vette szemügyre a
szürke falakat és a fekete, fémvázas bútorokat. Hosszú pult
osztotta két részre a helyiséget, mögötte néhány elnyűtt íróasztal
sorakozott. Az egyiknél megtermett férfi üldögélt felpolcolt
lábakkal, és egy apró televíziót nézett. Amikor észrevette az
érkezőket, majdnem hanyatt esett nagy igyekezetében, hogy
felpattanjon.
– Jó estét, seriff! Azt hittem, már rég a lóbőrt húzza. – Sietve
lehalkította a tévét.
– Másképp alakult. Ez itt Miss Simpson. Pár napig velünk
marad. Ez pedig Chester Smart, az egyik helyettesem.
Chester sötét, gyanakvó pillantása végigszántott Haley Jón.
– Hölgyem. – Testtartása, arckifejezése csak annyira volt
barátságosnak nevezhető, mint egy felbosszantott házőrzőé.
– Örülök, hogy megismerhetem – nyújtott kezet a nő.
 Chester is megemelte a mancsát, ám aztán gyorsan visszahúzta
és zsebre vágta.
– Fogjon nyugodtan kezet a hölggyel, Chester! – sóhajtott
fásultan Sam.
A helyettese elvörösödött, de engedelmeskedett.
– Sajnálom, kisasszony.
Haley Jo úgy érezte, az ujjai eltűnnek a hatalmas tenyérben.
Chester bocsánatkérően magyarázkodott:
– Délután autót szereltem, és még nem jött le teljesen az olaj.
– Hamarabb is mondhatta volna – sóhajtott Sam, és egy
papírkendőt nyújtott Haley Jónak.
Chester zavartan vállat vont, a nő viszont vidáman megrázta a
fejét.
– Semmi gond, már le is jött.
– Chester az éjszakai ügyeletes. Elég nyugalmas állás, mert a
segélyhívások Elizabethtownba mennek.
– Ráadásul bagolytermészetem van – tette hozzá Chester.
– Azért kedveli az éjszakát, mert akkor nem kell az emberekkel
bajlódnia – nevetett a főnöke.
– Semmi bajom az emberekkel, de az éjszaka békésebb.
– Chester megrázta a fejét, és Haley Jo észrevette, hogy hosszú,
sűrű, barna haját lófarokba kötve viseli. Nem hitte volna, hogy a
rendmániás Matthews parancsnok eltűr efféle hóbortot a
beosztottjánál!
– Ehhez nem fér kétség. Bár egyébként is meglehetősen
nyugalmas errefelé az élet. Egyesek szerint túlságosan is. Nyáron
épp csak szállingóznak a nyaralók, elsősorban családos népek
– magyarázta Sam –, télen, síszezonban valamivel többen
érkeznek, de csak amikor már nem férnek el a felkapottabb
helyeken. Még olyankor is legfeljebb pár részeggel gyűlik meg a
bajunk általában. Jöjjön – terelte másra a szót –, megmutatom a
hálóhelyét. – Azzal megfogta Haley Jo karját.
A lány nagyot ugrott. Jóságos ég! Elektromossággal van
feltöltve ez a fickó, vagy mi a csuda? Bizsergett a bőre, és
felborzolódtak a finom szőrszálak a karján.
– Ott hátul akarja elszállásolni, főnök? – álmélkodott Chester.
– Biztonságosabb, mint egy szálloda.
– Hát, maga tudja, parancsnok – hagyta rá a helyettese nem
nagy meggyőződéssel. – Biztonságosabb, meglehet, de nem finom
hölgyeknek való, amilyen Miss Simpson.
Haley Jo bájos mosollyal köszönte meg a bókot. Modor
tekintetében a helyettese egyértelműen felülmúlja Matthews
seriffet. Az utóbbi azonban nem zavartatta magát, és intett a
nőnek, hogy kövesse. Végigmentek egy folyosón, majd Sam
felkapcsolta a villanyt, és előreengedte a lányt.
 4. FEJEZET

Az éles fényben elétáruló látvány Haley Jo minden várakozását

alulmúlta. Sokkal.
Nem egyszerűen a rendőrőrs hátsó szobájában állt, hanem a
fogdában. Íme, az új szállása! Fakó, homokszínű linóleumpadló,
szürke betonfalak és két, vaskos rácsokkal leválasztott cella.
Mindkettőben egy-egy tábori ágy, rajta satnya ágybetét, említésre
sem méltó, lapos párna és egy szürke gyapjúpokróc – mérnöki
pontossággal elrendezve. Mindkét rácsos ajtó nyitva állt, ám ez
sem kölcsönzött hívogató hangulatot a helynek.
– Melyik?
– Tessék?
– Melyikben akar aludni? Maga választ.
– Ó – szorította kezét a szívére Haley Jo –, zavarba jövök ennyi
nagylelkűségtől!
– Mellőzheti a színházat, elég, ha választ.
– Sajnálom, képtelen vagyok. Letaglóz a fény és a pompa.
Matthews morcosan vállat vont.
– Akkor én választok! – Bevonult a bal oldali cellába, és
lerakta a lány csomagjait az ágyra. – Elég hűvös van itt, még
nyáron is. Remélem, hozott meleg hálóruhát.
Haley Jo lelki szemei előtt megjelent a kéttenyérnyi felsőrész
meg sóhajnyi kisnadrág, amely a bőröndjében lapult. Hát, majd
meglepődik a seriff, ha egy ember formájú jégcsapot talál reggel
az ágyon!
Sam azonban nem várt választ.
– Megmutatom a fürdőszobát.
A lány elszorult torokkal botorkált utána. Hogyan fajulhattak
idáig a dolgok? Komolyan azt remélte, hogy ha elkíséri a
konferenciára, leszerelheti a főnöke közeledési kísérleteit
– anélkül, hogy engedményeket tenne neki. Egyébként se volt más
választása, Rocca egyértelművé tette, hogy ha nem jön el, az utcán
találja magát. És nem olyan könnyű másik munkát szerezni.
Huszonnégy évesen pedig a családját sem akarta segítségért
nyaggatni.
Honnan sejthette volna, hogy a tömzsi fogorvost
meggyilkolják, ő pedig a helyi fogdában köt ki? Még ha nem is
gyanúsítottként, hanem hogy megvédjék. Az sem éppen fényes
kilátás, hogy a gyilkos tán épp őrá feni a fogát!
S mindennek a tetejébe egy nyirkos, dohos zárkában kell
töltenie az éjszakát, a humorérzék nélküli Matthews parancsnok
szárnyai alatt!
Felnézett. A férfi már a folyosó közepe táján járt. Nagyszerű,
ezek szerint a fürdőszoba az irodából nyílik. Hiába, ebben a
szállodában nem élvez elsőbbséget a privát szféra.
Meggyorsította a lépteit, de a szandál talpa megcsúszott, és
mint egy fékezésre képtelen bobszán a jégpályán, teljes
sebességgel nekivágódott a férfi hátának. Akárha egy
rendíthetetlen sziklafalnak ütközött volna.
Hátrahőkölt, s egy pillanatig a tűsarkain egyensúlyozott, a
hanyatt vágódás veszélyével küzdve, ám a rendőr vasmarka
elkapta a karját, és visszahúzta. Átható pillantást vetett a nőre.
– Lassabban!
 Hirtelen felforrósodott körülöttük a levegő. Haley Jo nagyot
nyelt.
– Csak… ideges vagyok. Sosem aludtam még börtönben.
– Minden ágy egyforma. Behunyja a szemét, és alszik.
– Menni fog. Mármint hogy lehunyom a szemem – bólogatott a
lány engedelmesen. – Az alvással már lehetnek gondok.
Egy másodpercig úgy tűnt, a férfi felelni készül, de aztán
összeszorította a száját, és csak némán bámult le a nőre.
Haley Jo megnyalta a szája szélét. Milyen meleg lett itt!
– Előbb-utóbb kitöri a nyakát ezekben a tűsarkú topánokban
– szólalt meg Sam.
– Legalább rövid úton megszabadul tőlem.
– Mindig a magáé kell legyen az utolsó szó?
– Anyám szerint – vonta meg a lány a vállát, már amennyire
hátraszegett nyakkal ez lehetséges volt – olyan vagyok, mint a
visszhang: folyvást feleselek.
Matthews torkából fojtott, rekedt, érzéki nevetés tört fel. Haley
Jo megbűvölve nézte hívogató ajkát. Ajjaj! Miért van az, hogy ez
a lenyűgöző fickó nem a művelt, szellemes városi lányt látja
benne, hanem egy féleszű kócbabát?
Sam nevetése elhalt. Az irodából beszűrődött a televízió
hangja, de mintha mérföldekre lett volna tőlük. A folyosóra forró,
meghitt csend telepedett. Az árva villanykörte fénye megcsillant
egy fekete hajfürtön, amely a férfi homlokába hullott, és most
először feltűnt a borosta az arcán. Már nem úgy nézett ki, mint
akit skatulyából húztak elő. Haley Jo szemében ez persze kicsit
sem csökkentette a vonzerejét. Éppen ellenkezőleg!
– Hát, ha itt tölt pár napot, valami szerényebb holmira lesz
szüksége.
– A szandálomra céloz, vagy a ruhámra?
 Sam elvigyorodott, és a tekintete lejjebb siklott a lány arcáról.
– Tetszik, amit visel. De azokból a tűsarkakból le lehetne
fűrészelni. – Haley Jo akadozva szedte a levegőt. Lehetséges,
hogy a zordon seriff kikezd vele? – Ha akarja, saját kezűleg
kurtítom meg. – Sam pillantása a nő szájára vándorolt.
– Tréfál? Tudja, mibe kerül egy jó tűsarkú szandál? – Ajka
nehezen formálta a szavakat a kék szemek kereszttüzében.
– Mostanában nem vettem körömcipőt. – Sam egyik kezével
megtámaszkodott a falon, a lány fölé hajolt, és ujját végighúzta az
álla élén. Haley Jo bőre lobot vetett, a torkán nem jött ki hang. – A
magam részéről – folytatta a férfi – inkább a bakancsot részesítem
előnyben.
– Hát, ha engem kérdez – lehelte a lány –, csillagászati
összegeket kérnek el egy szép pár szandálért. – Elfúlt a hangja, s a
férfi cirógató kezébe hajtotta a fejét. – A minap egy egész havi
béremet kifizettem egyért, de nem bírtam otthagyni. Úgy
döntöttem, inkább kenyéren és vízen élek…
– Ugye sose tudja, mikor kell befogni a száját? – Sam a vörös
hajzuhatagba temette az arcát.
– Tagadhatatlan, hogy ez nem erősségem – rebegte a lány, és
hátrahajtotta a fejét. Sam nem késlekedett a válasszal. Forró,
könnyed csókokkal borította be a nyakát, hogy Haley Jo úgy
érezte, menten elemészti a sóvárgás. – Anyám mindig azt
mondta…
Nem fejezhette be a mondatot. Sam maga felé fordította az
arcát, és száját a lány csábos ajkára tapasztotta.
Haley Jo tagjain mámoros borzongás futott végig, testét kéjes
sajgás feszítette. Egek, ez a férfi aztán tud csókolni! Minden erő
elszállt a lábából, megrészegülten simult a seriffhez, remegve állt
lábujjhegyre, hogy átkarolja a nyakát, és ujjait a fekete fürtökbe
vájja.
 Ám váratlanul ismét a karján érezte az acélos kezek szorítását.
Sam eltolta magától, lefejtette ölelő karjait, mint egy mohó liánt,
és hátrébb lépett.
– Sajnálom. Hibáztam.
– De hát… – nyújtotta felé a kezét Haley Jo.
Sam lerázta a tétova ujjakat. Elfordult, zavartan lesimította a
haját, és megpróbálta összeszedni a gondolatait. Mi a bánat ütött
belé? Elment az esze? – pörölt magával. A védelmére bízták ezt a
nőt, és erre letámadja a félhomályos folyosón!
– Megfeledkeztem magamról. Bocsánatot kérek!
– Nincs miért. Én is élveztem. Ami azt illeti, szerintem
folytatnunk kellene.
Sam indulatosan megpördült, s már-már a lányra zúdította a
torkát szorongató haragot – ám a tágra nyílt szempár látványa
jobb belátásra térítette. Nem Haley Jo hibája, ami történt. Ő hágta
át a szabályokat, a nő csak követte.
A lány szavak nélkül is megérezte a dühét. Elernyedt, hátát a
falnak vetette, és óvatosan a szájához emelte a kezét, az alsó
ajkához, amelyet a pillanat hevében Sam el is felejtett közelebbi
vizsgálatnak alávetni. Küszködve szedte a levegőt, keblein majd
szétrepedt a ruha.
A férfi kiszáradt szájjal nézte, aztán nagyot nyelt, behunyta a
szemét, és igyekezett megfeledkezni az ágyékát feszítő
lüktetésről.
– Nem lett volna szabad megtörténnie – kötötte az ebet a
karóhoz.
– Ezt meg hogy érti? – Haley Jo még mindig zihált. – Ha
esetleg nem vette volna észre, kimondottan élveztem. Legyen
őszinte: maga nem?
 Ugyan mit mondhatna erre? – gondolta Sam, és
megcsikordultak a fogai. Az, hogy élvezte, enyhe kifejezés.
Bizonyos testrészei még most is a csók hatását nyögik. Ám ettől
még nem válik helyessé a tette. Ha valamiben, hát Sam Matthews
az erkölcsös viselkedésben hitt. A dutyi folyosóján csókolózni a
pártfogoltjával pedig nem az.
Az iroda felé pillantott. A televízióból taps, kiabálás és puffanó
testek zaja hallatszott. Időnként Chester motyogása is belevegyült,
amint a kedvenc birkózóját biztatta. Sam újra a lány felé fordította
tekintetét, aki változatlanul őt nézte hatalmas tengerzöld
szemével.
– Tényleg sajnálom – sóhajtott a férfi. – Nem is tudom, hogyan
történhetett.
– Elkapott bennünket a hév – vonta meg a vállát Haley Jo.
– Jobban észnél kellett volna lennem. Végtére is ez a rendőrőrs,
nem a helyi strand.
– Maguknál is az az első számú randihely? – kuncogott a nő.
– Annak idején anyám mindig utánam küldte a fivéreimet, hogy
hozzanak haza. Az a két undok dromedár elijesztett minden fiút,
akit sikerült rávennem egy találkára. – Érzéki ajka pajkos
mosolyra görbült. – Hangsúlyozom, rávennem, mert mindenki
tartott a bátyáimtól.
Sam csak a fejét csóválta. Legfőbb ideje véget vetni ennek a
kínos helyzetnek.
– Mindkettőnkre ráfér egy kis pihenés – szakította félbe a lány
csacsogását. – Chester itt lesz egész éjjel, tehát biztonságban
érezheti magát. Szóljon neki bátran, ha szüksége van valamire!
Haley Jo arcáról lehervadt a mosoly.
– Tényleg itt kell maradnom?
– Sajnálom, de ennél jobb szállással nem szolgálhatunk.
 – De hát egy zárkában aludjak? Rácsok mögött? Bezárva?!
– Hát hagyja nyitva az ajtót! Senki sem akarja bezárni.
– Akkor viszont bárki bejöhet.
Sam igyekezett palástolni bosszúságát. Ez a nő nem tehet róla,
hogy neki nincs türelme az efféle vitához. Különösképpen úgy,
hogy az az áttetsző zöld szempár könyörögve és kétségbeesetten
mered rá. Olyan érzéseket ébreszt fel benne, amelyekről azt hitte,
már réges-rég elfelejtette őket.
– Senki nem jön ide be, Miss Simpson. Az iroda tökéletesen
biztonságos, azonfelül Chester is itt van.
– És ha riasztás érkezik?
– Jake kint van a városban a járőrkocsival. Ha pedig erősítésre
szorul, ami nem valószínű, engem értesítenek.
– Hát jó – adta be a derekát kelletlenül Haley Jo, ám az
arckifejezése megcáfolta szavait.
Sam csak állt, és maga sem tudta, mire vár. Elmondott
mindent. Egyértelművé tette, hogy sem könyörgő tekintet, sem
mély sóhaj – amely érdekes hatással van a kígyómintás ruha
vállpántjára – nem változtat a dolgokon. A fene essen ebbe az
egészbe! Teljesen megkergül a végén. Jobb lesz, ha sürgősen a
hideg zuhany alá áll.
– Akkor megyek is. Aludjon jól! – indult el végül.
A nő csak bólintott.
– Holnap találkozunk – fordult meg Sam az ajtóban.
Ezúttal sem kapott választ, de Haley Jo panaszos szeme
mindent elmondott. Akárcsak délben, a szállóban. Egek, ez a nő
minden rezdülésével kihozza a sodrából! – fojtott el egy sóhajt
Sam. Eddig azt hitte, csak Prudie bír ilyen hatalommal.
 Haley Jo visszabaktatott a folyosón, és szemügyre vette új
pihenőhelyét. Vagyis börtönét, hogy pontosak legyünk.
Sajnos semmi sem változott. Ugyanaz a sötét kis zug fogadta.
Nem mintha piszkosnak lehetett volna nevezni. Matthews
parancsnok mellett a kosznak esélye sem volt. Az egész hely
tisztítószerektől bűzlött. De ettől még zárka maradt.
A lány összeszorította a fogát. Csak azért sem fog
összeroppanni! Hiszen erről híres: hogy a legrosszabb
helyzetekből is a legjobbat hozza ki. Határozott léptekkel odament
a bőröndjéhez, elővette a hálóruháját meg a köntösét, és elindult a
fürdőszobába.
Chester alig nézett föl, amikor belépett az irodába. Teljesen
lekötötte a figyelmét a képernyő. Hát, a megtermett rendőr se
nagyon fogja elűzni a magányát jött rá bánatosan Haley Jo, azzal
benyitott a fürdőszobába.
Vakító fehér zuhanyfüggöny takarta a parányi tust, a
faliszekrény alatt régimódi, vaskarokon nyugvó mosdó
árválkodott. A repedezett porcelán meg a kopott, vaskos csapok
láttán Haley Jo torka elszorult. Ez még rosszabb, mint a legelső
albérlete!
Hátrafordult, hogy biztonságosan bezárja az ajtót. Ujjai sima
fán futottak végig. Se retesz, se kallantyú, se kulcs a zárban.
Nagyot sóhajtott. Az első albérletében legalább volt egy tetves
retesz a fürdő ajtaján. Felszegte az állát, és lenyelte a könnyeket.
Juszt se fog sírni! Rosszabb is lehetne a helyzet. Például egy
rozsdamentes acél vécékagyló a cellája sarkában.
Pár perccel később megtisztálkodva, köntösben lépett elő a
fürdőszobából. Chester csak intett köszönésként, változatlanul
megbűvölten bámulva a televíziót, és semmi jelét nem mutatta,
hogy kedélyes csevejt akarna kezdeményezni.
 Haley Jo vállat vont, visszaballagott a cellájába, és leült a
priccsre. Gondolatai a közelmúltba kalandoztak, a csókhoz. Mi
történt velük? Neki személy szerint mintha váratlanul tűzijáték
tört volna ki a fejében… Öntudatlanul megtapogatta az ajkát. Ki
gondolta volna, hogy egy rendőr, különösképp a rend eme
megszállott őre, ilyen lenyűgözően tud csókolózni? Olyan jó érzés
volt! Több mint jó…
Az emlék mosolyt csalt az arcára, és kéjesen kinyújtotta a
lábujjait. Meg kell osztania ezt az élményt valakivel! A
barátnőjével, Melanie-val természetesen.
Némi kotorászás után megtalálta a táskája alján a telefont. A
billentyűzetre tette az ujját, de még habozott. Sam – most, hogy
már csókolóztak, biztosan hívhatja a keresztnevén – aligha örülne,
ha látná, mire készül. Na és aztán, hessegette el a kétséget, Mr.
Matthews csak magát okolhatja. Minek lépett le, mint valami
Hamupipőke, amikor épp kezdett érdekessé válni a dolog?
Lenyomta a gyorshívógombot.
Szinte azonnal felharsant a jól ismert hang:
– Tessék!
– Szevasz, Mel. Én vagyok, Haley Jo.
– Jo-Jo! Borzasztóan aggódtam érted! – Mel suttogóra fogta a
hangját. – Hol vagy, te lány?
– Nyugi, édesem, semmi bajom. Várj egy kicsit! – Haley Jo az
iroda felé sandított, ám onnan változatlanul a birkózás zaja
szűrődött felé. Ilyen zsivajban Chester nem hall meg semmit.
Kényelmesen elhelyezkedett. – Na, nyugodtan beszélhetünk. Mit
hallottál az ügyről?
– Hogy Roccát megölték, téged pedig védőőrizetbe vettek.
– Pontosan ez a helyzet.
 – Jaj, Jo-Jo! – sóhajtott Mel egy kis döbbent csend után. – Ha
arra gondolok, hogy eredetileg én mentem volna vele arra a
konferenciára…
– Nos, ez az én fejemben is megfordult, amikor a rendőrök
bezsuppoltak a dutyiba.
– Bebörtönöztek?!
– A zárkából beszélek.
– Tűnj el onnan!
– Nem megy. Mondom, hogy ez a fogda! – Megtámasztotta
könyökét a párnát helyettesítő lapos vacakon. Tény, hogy nincs
bezárva, de magányos, szomorú, és egy kis vigasztalásra vágyik.
Attól a magas, fekete hajú, morc serifftől pedig nem számíthat jó
szóra.
– Ez egyszerűen elképesztő! De hát miért csuktak le? Csak
nem hiszik – Melanie hangja egészen elhalkult –, hogy te ölted
meg a főnököt?
– Nem, legalábbis nem mondták. Állítólag a saját érdekemben
vagyok itt, mert lehet, hogy a gyilkos rám is szemet vetett.
Melanie szóhoz se jutott.
– Ott vagy még? – tudakolta kis idő múlva Haley Jo.
– Persze. Tartsd egy kicsit! – Kis szünet és kattogás után
folytatta: – Na, átkapcsoltam a hordozható készülékre. Kimegyek
a tűzlépcsőre. Cy a nappaliban van, és tudod, milyen, ha sokáig
lógok a telefonon.
Ó, hogyne! Bár sosem találkoztak, Haley Jo épp eleget tudott a
barátnője fiújáról, aki sosem fogta vissza magát, és lépten-
nyomon kifejezésre juttatta ellenszenvét Mel ismerősei, az
üresfejű libák iránt, és ordibálni kezdett, valahányszor Mel a
kezébe vette a telefont.
 Kilincs és zsanér nyikorgott. Mel most mászik át a párkányon a
tűzlépcsőre. Régebben sok estét töltöttek a régimódi bérház
oldalán végigfutó vaslépcsőn. Egy-egy pohár bor mellett
kitárgyalták a férfiakat – legtöbbször arra a következtetésre jutva,
hogy rossz a felhozatal –, és ha lent, a járdán elment egy csinos
fiú, utánafütyültek. Természetesen mióta Cy beköltözött, nem
hódolhattak eme kedves időtöltésnek.
– Te jó ég! – hüledezett Melanie. – Már el is felejtettem,
milyen magasan van ez a hely. Tényleg itt üldögéltünk régebben?
– Bizony. És előszeretettel lógáztad a lábad a mélység fölött,
miközben azt kiabáltad: „Nézd, tudok repülni!”
– Huh! Biztos részeg voltam.
– Csak bolond.
Mel kuncogott.
– Félre a tréfával! Nos, mi van azzal a dutyival? Menjek oda,
és szabadítsalak ki?
– Állítólag az én érdekem, hogy itt lapítsak. Egyébként is,
gondolod, hogy Cy elengedne? Legszívesebben nyomkövetőt
kapcsolna rád, ha csak a boltba mégy is.
– Hát – Mel nagyot sóhajtott tény és való, hogy elég féltékeny.
– Ne bánkódj! Felhívlak mindennap, és tudósít…
– Ajaj! Cy keres. Kiborul, ha idekint talál a telefonnal. Hívj fel
holnap!
– Ne mondd el senkinek… – megszakadt a vonal – … hogy hol
vagyok – motyogta maga elé csalódottan Haley Jo.
Hát ennyit a bátorító beszélgetésről! Bosszúsan lerakta a
telefont, aztán elhúzta a takarót, és bebújt az ágyba. Egek, a sok
keményítőtől olyan az ágynemű, mint a kartonpapír! A
lehetőségekhez képest kényelmesen elhelyezkedett, és behunyta a
szemét. A távolból beszűrődött a tévé hangja.
 Elnehezültek a pillái, aztán mielőtt még álomba merült, átfutott
a fején egy kérdés. Vajon Matthews parancsnok meztelenül
alszik?

Sam kinyitotta a hűtőszekrényt. Önkéntelenül megállapította,

hogy ideje bevásárolni, majd egy üdítőért nyúlt. Az utolsó
pillanatban azonban meggondolta magát, és inkább az alsó polcon
árválkodó sört vette elő. Valamivel le kell csillapítania szokatlanul
megtépázott idegeit!
Becsukta a hűtőt, és újból kellemes sötétség ülte meg a
konyhát. A mosogató fölötti ablakon át behallatszott a tücskök
ciripelése. Orgona meg frissen nyírt fű illata terjengett.
Nekitámaszkodott a kredencnek, és a homlokához szorította a
hideg fémdobozt. Nem hozott sok enyhülést. Igazából más
testrészét kellene hűtenie, morfondírozott, azt, amelyik még
mindig az újsütetű vendég hatása alatt áll.
Felnyögött, mert Haley Jo képe jelent meg lelki szemei előtt.
Ahogy ott áll, a falnak dőlve, és a félhomályban felcsillannak
rézvörös fürtjei… Jöhet a hideg zuhany!
Mi ütött ma belé? Noha nem törekszik a helyi szoknyavadász
címére, azért szűzies életet sem élt, amióta Peggy elhagyta.
Egyesek kimondottan jó fogásnak tartották a személyét. Jó fogás!
Ez a kifejezés is kiment a divatból, mint a fekete-fehér tévé. Még
az édesanyjától hallotta kamaszkorában. Hát, semmi kétség, kezd
ódivatúvá válni. Nevetve fölnyitotta a sört. Fehér hab buggyant ki
a dobozból és folyt végig az oldalán, mielőtt nagyot kortyolt a
fanyar illatú nedűből. Isteni! A hideg, keserű ital végre elmossa a
szájából a csók édes emlékét, amelytől még most is ég az ajka.
 Letörölte a sörösdobozt, és bement a nappaliba. Harapófogó
azonmód felkászálódott, és visszavonult az őrhelyére, Prudie ágya
elé. Immár a ház ura felel a földszintért.
Sam ellenőrizte a bejárati ajtót, lekapcsolta a lámpákat, aztán
maga is felment az emeletre. Prudence szobája előtt megállt, és az
ajtófélfának támaszkodva bekukucskált. Régebben ez volt a
kedvenc időtöltése: nézni a lányát, amint alszik. Órákat töltött el
az ágya mellett, a parányi, tökéletes teremtménytől
megbabonázva.
Prudie mindig komor képpel, összeszorított szájjal aludt. Sam
eleinte azt hitte, rossz álom csalja a homlokára a ráncot, ám aztán
rájött, a lányát egyszerűen bosszantja, hogy véget ér a nap. Prudie
vereségként éli meg az alvást, miközben gyűlöli, ha meg kell
adnia magát.
Amikor kicsi volt, Sam sokszor lefeküdt mellé az ágyába,
amelyről lelógott a lába, és felolvasta neki a kedvenc meséit.
Éveken keresztül Prudie mindig ugyanazt a történetet követelte: a
Méregzöld rántottát. Sosem unt rá, s a szíve mélyén Sam tudta is,
miért. Ez a könyv Prudie egyetlen emléke az édesanyjától.
Peggy ajándékba hozta, amikor négy évvel azután, hogy
kilépett az életükből, váratlanul eljött látogatóba. Az ötéves
kislányt teljesen lenyűgözte a mamája tarka szépsége és gondtalan
nevetése. Nem akarta, hogy elmenjen. Zokogva kapaszkodott az
indulni készülő asszony lábába, és fogadkozott, hogy jó gyerek
lesz.
Peggy azonban távozott, bár hízelgett neki a gyerek látványos
ragaszkodása, de szokás szerint sietett valahová. Ahogy múltak az
évek, úgy fogyatkoztak a levelek, képeslapok és telefonhívások,
amelyek tőle jöttek, míg végül teljesen megszakadt vele a
kapcsolat.
 Prudie nem volt hajlandó beszélni a látogatásról, és egy idő
múlva a mesét sem akarta hallani. Ám Sam tudta, hogy a könyv
mindig ott van valahol a keze ügyében.
Lehajolt és megsimogatta a gyerek buksiját. Prudie a hasán
feküdt, szokás szerint összeráncolt homlokkal. Sam betakargatta
keszeg lábait. Ahogy az összegabalyodott takarót kisimította, egy
könyv esett ki a ráncok közül. Mély sóhajjal felemelte a jól ismert
mesekönyvet a szőnyegről, és az éjjeliszekrényre tette.
Nos, a volt neje emlékénél nem is kell jobb ellenszer ma estére,
szőtte tovább a gondolatait Sam rosszkedvűen. Nem árt, ha
emlékezteti magát, milyen helytelenül viselkedett Haley Jóval.
Egy édesapának a gyerekére kell összpontosítania. Akármilyen
kívánatos is Miss Simpson, nem illik bele az ő szülői
kötelezettségekkel teli életébe.
Épp ki akart surranni a szobából, amikor megszólalt egy
hangocska:
– Apa?
– Aludjál, kicsim! Késő van.
Prudie álomittas szemekkel ült fel.
– Hangokat hallottam. El kellett menned valahová?
– Csak az irodába ugrottam át.
– Azt hittem, Haley Jo hangját hallom. Tudod, akivel a
szállóban találkoztunk.
– Aludj, Prudie! Holnap is nap lesz. – Odalépett az ágyhoz, és
finoman a párnára fektette a kislányt, aki nem is tiltakozott.
– Biztos voltam benne, hogy Haley Jo hangját hallom
– dünnyögte Prudie álmosan. – Kedvelem őt. Olyan szép és
csinos. – Hirtelen kinyílt a szeme. – Neked is tetszik, apu?
Sam újfent elrendezte a takarót, és könnyed puszit adott a
gyerek homlokára.
 – Hogyne. Nagyon kedves teremtés.
– Nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy tetszik-e.
Sam megadóan sóhajtott.
– Igen, nagyon csinos.
Prudie kuncogva fészkelődött.
– Ő viszont biztos unalmasnak tart téged. Miért nem vagy
olyan, apu, mint a barátnőm, Candace papája, aki dobol, és zselézi
a haját?
– Öreg vagyok én már az efféle bohócságokhoz. Nem lehet
mindenki menő.
– Menő? – Prudie szeme majd leragadt. – Senki sem mondja
már azt, hogy menő!
– Én igen. Jó éjt, kincsem!
– Jó éjt! – motyogta a kislány, és már aludt is.
Sam végigment a folyosón a hálószobája felé. Furcsa, a
kényelmes ágy meg a tágas szoba ma valahogy nem vonzotta.
Eddig sosem gondolt rá, hogy magányos…
Kedveszegetten kibújt az egyenruhából, és gondosan
elrendezte az előkészített vállfán, aztán leoltotta a lámpát, és
bekúszott a takaró alá. Miközben az oldalára fordult, azon járt az
esze, hogy Miss Simpson is magányosnak érzi-e magát. És vajon
meztelenül alszik-e?
 5. FEJEZET

Mi történt az ágyával? – találgatta Haley Jo félálomban. Olyan

göröngyös, mintha egy rekesz krumplit rejtettek volna a matrac
alá. Sajog az egész oldala, ahogy fészkelődik!
– Úgy nézel ki azzal az izével, mint valami félresikerült Zorro
– szólalt meg mellette egy vékony hang.
A lány meglepetten felkönyökölt, és a homlokára tolta az
alvómaszkot. Bizonytalanul hunyorgott az éles fényben, aztán
meglátta az ágy végén kucorgó kislányt. Prudie Matthews, egy
nagy könyvvel a kezében.
Haley Jo zavartan körülnézett. Ó, hát mégsem álom volt!
Tényleg egy zárkában aludt! Az apró ablakon beeső napsugarak
tanúsága szerint túlélte az éjszakát. Felnyögött, visszahanyatlott,
és az arcára hajlította egyik karját.
– Hány óra? – kukucskált ki alóla egy pillanatra.
– Hat. Ugye nem akarsz tovább aludni? – tette hozzá Prudie.
– Förtelmesen horkolsz. Alig tudok olvasni.
– Nem horkolok! – ült föl a nő méltatlankodva. – Egyáltalán,
hol tanul egy tízéves gyerek olyan szavakat, mint „förtelmes”?
– Okos vagyok.
– Ezt már a szállodában is említetted. Mit olvasol? A
relativitáselméletet?
 – Szamárság. A kedvenc mesémet. – Becsukta a könyvet. – És
igenis horkolsz.
– Nem!
– Nincs értelme vitázni – vonta meg a vállát a kislány,
miközben előhalászott egy üveg körömlakkot a zsebéből, és
felhúzta a lábát. – Majd felveszem magnóra, és meghallgathatod.
Nem túl vonzó, ha engem kérdezel.
– Köszönöm a felvilágosítást.
– Csak őszinte voltam. – Prudie kinyitotta a lakkot, és
gondosan lehúzta a felesleget az ecsetről az üveg száján. – Te sem
szeretnéd, ha hazudnék, ugye?
Haley Jo nem talált szavakat. Szerencsére nincs gyereke, így
nem túl gyakorlott a tízéves fruskákkal való társalgásban.
– Az nem az én lakkom? – szólalt meg végül.
Prudie elmosolyodott, és felkent egy csillogó, élénkvörös
réteget a nagylábujja körmére.
– Dehogynem. Gondolod, hogy apu megvenne nekem valamit,
amire az van írva: „Bűnvörös”?
Haley Jo most vette észre, hogy a kislány az ő kézzel varrott
selyemköntösét viseli. Vékony kis derekán lazán csüngött a bojtos
öv. Az egyik csillogó csatot is kölcsönvette, és a feje tetején kócos
pamacsba fogta össze a haját. A jelek szerint Matthews
parancsnok vendégszeretete a lánya kotnyeleskedését is magában
foglalja.
Megdörzsölte az arcát, és felült. Micsoda ágy! – nyomkodta
fájó derekát. Még jó, hogy nem hívta fel a bátyját! Nate
nevetőgörcsöt kapott volna, ha meglátja őt ebben a helyzetben.
Haley Jo sok kalandot átélt már, de ez kétségkívül elviszi a
pálmát.
Prudie Haley Jo meztelen combjára támasztotta a lábát.
 – Megcsinálod a kis lábujjamat? Mindig elmaszatolom.
A nő nagyot sóhajtott, de megadóan teljesítette a kérést. A
kislány elégedetten szemlélte az eredményt.
– Tökéletes. Shannon sárga lesz az irigységtől. – A másik lábát
is odanyújtotta. – Csináld meg ezt is! Neked jobban megy.
Haley Jóban felmerült a kérdés, hogy vajon Sam Matthews
mennyire lesz elragadtatva a lánya élénkvörös körmeitől, ám
tisztában volt vele, hogy amíg nem ivott kávét, esélye sincs
szembeszállni Prudie-val.
– Hogy tudtál itt aludni? – fintorodott el a kislány. – Mintha
kövekkel lenne megtöltve a matrac.
– Nekem mondod? Minden porcikám fáj.
Prudence közelebb húzódott. A mozdulattól szétcsúszott a
köntös, és Haley Jónak elállt a lélegzete. Jóságos ég, a végén még
kivégzik e miatt a prücsök miatt! Nem átallotta elcsórni a
legkacérabb fekete csipkebugyiját, és felhúzni a kopott kis
farmernadrágja fölé! Majdnem a hónaljáig ér. Ha a seriff ezt
meglátja, ő kalodában végzi, a főtéren.
– Mondd, hogy nem az én alsóneműm van rajtad! – suttogta
rekedten.
Prudie oldalra billentette a fejét, és pajkosan elvigyorodott.
– Annyira izgi! Muszáj volt felpróbálnom. Shannon sárgáról
zöldre vált, ha meglátja.
Az iroda felől ajtónyikorgás és súlyos léptek zaja hallatszott.
Haley Jo halálra váltan meredt a kislányra.
– Prudie! Megérkezett Sarah – csendült fel Sam hangja a
folyosón.
– Juj! Elfelejtettem, hogy zongoraórám van! – ugrott fel a
gyerek. A sarkán egyensúlyozva, nehogy megsértse a
körömlakkot, indult az ajtó felé. – Később találkozunk, Haley Jo!
 – Hohó, nem úgy ám! – kapta el a lány a köntös szegélyét.
Prudie nevetve huppant az ölébe.
– Engedj! Mennem kell.
– Csitt! – Haley Jo a szájára tapasztotta az ujját, és megrázta a
fejét. Sietve bebagyulálta a gyereket a köpenybe, és szorosra húzta
az övet. – Bízd rám az ügyet! Ki ne nyisd a szád, és főleg ne a
köntöst!
Alig mondta ki, Matthews parancsnok belépett a cellába. Egy
tálcát tartott a kezében, és rögtön elborult a tekintete.
– Jó reggelt, seriff! – mosolygott rá ártatlanul a nő. – Épp
elbúcsúztam Prudie-tól.
A férfi komoran jártatta körbe a szemét a szétszórt
piperecikkeken meg ruhákon.
– Nem számítottam rá, hogy zsibvásárt találok a zárkában.
Prudie már nyitotta a száját, de Haley Jo gyorsan, játékosan
megpaskolta az arcát.
– Szó sincs zsibvásárról. Nem találtam az egyik sálamat, és ez
a kis tündér segített megkeresni. – Felugrott, és a gyereket
szorosan maga mellett tartva, a bőröndjéhez lépett.
– Melyiket?
Haley Jo meglepetten követte a férfi tekintetét. Ott díszlett a
teljes sálkészlet a zárka rácsos ajtajára kötve. Erőtlenül
elvigyorodott, és nekilátott leszedegetni a tarka kendőket.
– Elképesztő! Ezek a kis bestiák mindenre képesek.
Óvó kezétől megszabadulva, Prudie kacagva ugrott fel a
priccsre.
– Az én művem! Fel akartam vidítani Haley Jót. Olyan sivár ez
a hely. – Veszedelmesen felcsillant a szeme. – Tényleg, apu, a
nyakkendőidet is felhasználhatnánk.
 – Miss Simpson csak pár napig marad itt – sóhajtott Sam.
– Nem rendezzük át a helyiséget.
Prudence csalódottan forgatta a szemét, mintha azt mondta
volna: Hiába strapálja magát az ember! Együttérzést remélve
nézett Haley Jóra. A nőt azonban teljesen lefoglalta az a
kellemetlen kilátás, hogy ha a gyerek így folytatja az ugrálást,
csak idő kérdése, és kioldódik a köpeny öve. Akkor pedig kiderül,
mit visel alatta!
Sam összevont szemöldökkel nézte a lánya lábát.
– Húzd fel a tornacipőd, Prudie! Miss Beverly elájul, ha ilyen
tulipiros körmökkel lógázod a lábad, miközben skálázol.
– Viszont így szebben játszom – feleselt a gyerek. – Egyébként
is, a körmöm izgi, nem igaz, Haley Jo?
A nő lehunyta a szemét, és süketnek tettette magát.
– Ugye, Haley Jo?
– Fogadj szót apukádnak! – szólalt meg végül a lány, és nem
vett tudomást a gyerek arcán megjelenő csalódottságról.
– Persze, nekem sosincs igazam – duzzogott Prudie, miközben
leszökkent az ágyról. – De amint vége a zongoraórának,
visszaveszem a szandálomat! – Durcásan nekivágott a folyosónak.
– Megfeledkezel Miss Simpson köpenyéről – szólt utána az
apja.
– Azt mondta, hogy hordhatom, amíg itt van – fordult meg a
kislány bájosan mosolyogva. – Nem igaz?
– Bizony, viseld csak, amíg jólesik – helyeselt buzgón Haley
Jo.
Sam gyanakodva méregette őket, de végül csak annyit
mondott:
– Igyekezz, Prudie! És ne feledd a tornacipőt!
 – Hát persze, apu. – Prudence vihogva eltűnt az előtérben.
A férfi megcsóválta a fejét, aztán a tiszteletbeli fogolyhoz
fordult:
– Hoztam reggelit. Remélem, szereti a rántottát.
– Isteni illata van. – Haley Jo keresztbe vetette a lábát, és
igyekezett feltűnésmentesen visszatornázni az ingecskéje
vállpántját. Hiába, a keskeny szalag lecsúszott a helyéről.
Ráadásul a rövidnadrág szára is felgyűrődött, és szinte tövig
kilátszott a combja. Gyorsan az ölébe húzta a takarót, hátha
Matthews parancsnok nem veszi észre, milyen lenge az öltözéke.
Abban a pillanatban tudta, hogy hiú ábrándokat kerget, s
valóban, amikor felnézett, a férfi szeme a lábára szegeződött. A nő
elszántan kirántott egy vászonnadrágot a bőröndjéből.
– Elfordulna egy pillanatra?
– Természetesen.
Mialatt belebújt a nadrágba, Haley Jo pillantása a férfi hátára
esett. Elmosolyodott, ahogy tekintete végigsiklott a széles
vállakon, a frissen vasalt ing alatt kirajzolódó izmokon, egészen a
karcsú derékig, aztán még lejjebb, az izgalmasan megfeszülő
barna nadrágra.
Nem és nem, harapott az ajkába. Mi ütött belé? A helyi
rendőrfőnök áll előtte! Bosszúsan vesződött a nadrágja
gombjaival, és halkan szitkozódott, amikor letört egy körme.
– Minden rendben? – szólt hátra Matthews.
– Persze. – Teljesen felesleges pajzán álmodozásba merülni,
korholta magát a lány, amikor a férfi egyértelművé tette, hogy
nem akar többet, mint az a váratlan csók, amelyet csupán a
gyengesége számlájára ír.
– Elkészült? – türelmetlenkedett Sam.
 Haley Jo előkapott még egy sima fehér inget is, és magára
húzta.
– Igen, megfordulhat.
A férfi letette a tálcát.
Még nedves a haja, állapította meg a lány, most jöhetett a
zuhany alól. Hirtelen maga előtt látta, ahogy a lecsurgó víz
nyomán a szappanhab alól előbukkan a napbarnított bőr és az
izmos test… Alig állta meg, hogy hangosan fel ne nyögjön. Ez
elképesztő! Elég két percig együtt lennie ezzel a fickóval, és máris
érzéki látomások lepik el az agyát. Minden jel szerint túlságosan
régóta tengeti magányosan az éjszakáit.
Meglepetten látta, hogy a férfi odahúz egy széket, és
letelepszik vele szemben lovagló ülésben.
– Tegnap említette, hogy a családja nem New Yorkban él.
– Folytatódik a kihallgatás? – Haley Jo belekóstolt a rántottába.
Mennyei! Fűszeres, pikáns. Matthews parancsnok a konyhában is
megállja a helyét.
Más körülmények között ez nagy előnynek számítana.
– Pusztán igyekszem udvariasan társalogni, amíg reggelizik.
– Akkor biztosan nem veszi zokon, ha én is felteszek pár
kérdést. – Figyelmesen szemrevételezte a férfit, de hiába
iparkodott lekicsinyelni a vonzerejét. Bár lehet, hogy a rántotta
bűne, ha összerándul a gyomra. Biztosan a sok fűszer teszi.
– Csak rajta! Mi jár a fejében?
Te, gondolta a lány, de hangosan így szólt:
– Mióta rendőrfőnök?
– Öt éve.
– Mindig itt élt?
– Ne olyan gyorsan! Én jövök.
 – Ó, szabályok is vannak?
– Így tisztességes – mosolyodott el a férfi, és az arcán kis időre
megjelent egy gödröcske. – Maga mindig New Yorkban élt?
– Majdnem. Tizenöt éves koromban költöztem oda. – Meg kell
szereznie ennek a rántottának a receptjét! Szabadalmaztatni
kellene.
– Család?
– Két fivérem van, a nyugati parton élnek. Apám meghalt,
anyám pedig Kaliforniába költözött, a testvéreim közelébe. Ez így
jó, mert nagyon szeretjük egymást, de ha sokat vagyunk együtt,
egymás idegeire megyünk. – Félúton megállt a kezében a villa.
– Hé, ez nem ér! Ez két kérdés volt!
Sam a szék támlájára tette a karját, és rátámasztotta az állát.
Úgy látszott, szórakoztatja a jelenet.
– Hogy lehet, hogy elhagyta a felesége, amikor így tud
csókolózni? – vágott a dolgok közepébe Haley Jo, és elégedetten
nyugtázta, hogy Samet váratlanul érte a kérdés.
– Úgy látszik, nem izgatta annyira a csókolózás, mint magát.
– Hát, az ő baja – mosolyodott el a lány. – Meddig…
– Én jövök.
– De két kérdés jár!
– Szerintem nem. Miért akar szájápolási tanácsadónak tanulni?
– Úgy többet kereshetek. – A férfi várakozásteljes pillantása
láttán folytatta: – Melanie-val, a barátnőmmel az adminisztráción
dolgozunk. Telefonok, számlák, betegfelvétel, miegymás. Viszont
a lány, aki tanácsadóként van ott, megmutatta, miből áll a
munkája. Izgalmasnak találtam. Rocca doktor is támogatta az
elképzelésemet.
– A barátnője nem akar továbbtanulni?
 – Nos, Mel legfeljebb a fiúja szájával szeret behatóbban
foglalkozni… és elég rosszul viseli a fájdalmat. Úgy értem, más
emberek fájdalmát. Amikor nyöszörögnek meg nyögdécselnek
kínjukban… Az más, ha kellemes okból nyögdécselnek. – Sam
felvonta a szemöldökét, és Haley Jo rájött, hogy már megint
szamárságokat fecseg. Nagyot sóhajtott. Ez a fickó talán nem is
tudja, mit vált ki a nőkből a jelenléte. Rettenetes! – Akárhogy is,
velem ellentétben Mel elégedett a munkájával.
– De nem azt mondta, hogy eredetileg Melanie jött volna el
Rocca doktorral a konferenciára? Minek, ha nem volt szüksége a
főnöke támogatására?
– Hát, Mel hajlamos arra, hogy zűrös kapcsolatokba
bonyolódjon. Volt egy kis kalandja Roccával, még mielőtt
megismerte a jelenlegi barátját. Hogy ne kerüljön kínos helyzetbe,
vállaltam, hogy helyettesítem.
– Magának is volt viszonya Roccával? – firtatta Sam, aztán a
nő dühösen elkerekedő szeme láttán felemelte a kezét. – Jó, jó.
Ezt már megbeszéltük.
– Örülök, hogy emlékszik.
– Rocca doktor tudatában volt…
– Állj! Most már én kérdezek.
– De ez az előzőkhöz kapcsolódik.
– Ne próbáljon csalni! – rótta meg a lány, és visszatért az
eredeti témához: – Tehát elvált. De van valakije?
– Valakim?
– Ne adja az ártatlant! Van barátnője?
Sam átnyúlt a szék támlája fölött, felemelte a kávésbögrét a
tálcáról, és belekortyolt.
– Nincs.
Haley Jo kivette a kezéből a bögrét, és ő is ivott egy kortyot.
 – Érdekes – nyugtázta, miközben a bögre pereme fölött
vizslatta a férfit.
– De nem is vágyom kapcsolatra.
Ezt megkapta! A lány igyekezett semleges arcot vágni.
– Szomorúan hallom.
– Ne vegye sértésnek! Egyszerűen túlságosan lefoglal Prudie
nevelése. Egy viszonyra nem jutna időm.
– Nahát, milyen meghitt jelenet! – szólalt meg mellettük egy
hang, mielőtt a lány válaszolhatott volna.
Andy Grant állt a rácsnak dőlt, ujját az övébe akasztotta. Szája
sarkában mosoly bujkált.
– Jó reggelt, Andy! – Sam, aki eddig előrehajolva, figyelmesen
fürkészte Haley Jo arcát, most sietve hátradőlt. – Miss Simpson
épp a továbbtanulási terveiről mesél – magyarázta, ám közben
érezte, hogy úgy viselkedik, mint egy kamasz, akit rajtakaptak a
randin.
– Üdv, Grant hadnagy! – lengette meg a lány a villáját.
– Örülök, hogy újra látom.
– Van még kávé? – tudakolta Andy, miközben behúzott egy
széket az előtérből.
– Megnézem – ugrott fel Sam. – Chester biztosan főzött.
– Ne fáradj! Voltaképpen már ittam. Gail igyekszik leszoktatni
a sok kávéról.
– Ki látott már olyan rendőrt, aki nem kávézik?
– Gail azt mondja, nyomorúságos koffeinfüggő vagyok
– nevetett a nyomozó. – Bár szerintem inkább attól leszek kissé
ideges időnként, amikor hazamegyek, hogy megint nincs lenyírva
a fű, és a szemetet se rakták ki.
– Hát a Rocca-ügyben mi újság? – érdeklődött Sam.
 – Kaptam pár faxot a városból. A New York-i kollégák igazán
segítőkészek – mesélte Andy, miután elcsórt egy pirítóst a
tálcáról, és szórakozottan rágcsálni kezdte. – Bizonyára örömmel
hallja, Miss Simpson – mosolygott rá a lányra –, hogy az előélete
makulátlan, mint a hó.
– Bizony ám! – Haley Jo diadalittas pillantást vetett Samre.
– Ellentétben némely feltételezésekkel, én rendes, törvénytisztelő
polgár vagyok.
– Senki sem állította az ellenkezőjét – mentegetőzött a férfi, de
ne vegye rossz néven, ha bizalmatlan voltam, miután ott találtam
magát hiányos öltözékben egy félmeztelen hulla mellett.
– Amint hallom – vetette közbe Andy szárazon minden
jelenlevőre nagy hatást gyakorolt Miss Simpson ruházata. Illetve
ruhátlansága. – Haley Jo fülig pirult, és Sam elfojtott egy mosolyt.
– Ellenben most már az a kérdés – folytatta a nyomozó –, hogy mi
történt, mielőtt felfedezte a holttestet.
– Hogy mit csináltam a szobában?
– Igen, meg mindaz, amit a megérkezésüktől kezdve tapasztalt.
Minden apró, jelentéktelennek tűnő részlet fontos lehet.
A lány letette a tányérját, és komolyan sorolni kezdte:
– Bejelentkeztünk. Rocca doktor bankkártyával fizetett. Egy
londiner felvitte a csomagjainkat. Először az én szobámat mutatta
meg. Természetesen – fűzte hozzá egy másodpercnyi szünet után
– Rocca nem mulasztotta el a számba rágni, hogy az övé sincs
messze. Mindazonáltal úgy számoltam, hogy mire kipakol, én már
rég berendezkedem, és a földszintet fogom felderíteni.
– Elhallgatott, és lesütötte a szemét.
– Valami egyéb? – hajolt előre Andy. – Akármilyen apró
részlet?
 – Sajnálom – rázta meg a fejét a nő. – Nem hallgatok el
semmit. – Beletúrt a vörös hajzuhatagba. – Tényleg sajnálom.
A hangjába vegyülő aggodalom nem kerülte el Sam figyelmét.
Haley Jót komolyan bántja, hogy nem tud segíteni, és ettől egyre
idegesebb és feszültebb lesz. Valahogy meg kell nyugtatnia,
tűnődött, máskülönben teljesen bezárkózik félelmében.
Kinyújtotta a kezét, és megérintette a felhúzott térddel kuporgó
lány meztelen lábfejét.
– Semmi baj, Haley Jo – mosolygott rá bátorítóan.
A nő megborzongott. Bólintott, de változatlanul szorosan maga
köré fonta a karjait.
Sam megfogta az egyik kezét, és két tenyere közé szorította
hideg ujjait.
– Tegyen meg nekem egy szívességet! – Haley Jo lelkesen
bólogatott. Túlságosan is lelkesen. – Csak a hangomra
összpontosítson! – magyarázta Sam halkan, kedvesen. – Vegyen
mély lélegzetet, aztán hunyja be a szemét!
Haley Jo követte az utasítást. Szó szerint.
– Fújja is ki! – figyelmeztette a férfi, amikor a nő arca kezdett
elvörösödni. – Úgy ni, szép egyenletesen lélegezzen, be-ki, be-
ki…
Haley Jo engedelmesen szuszogott, aztán kilesett a pillái alól.
– Ne nyissa ki a szemét! – szólt rá Sam, és biztatóan
megcirógatta a kezét. Kis idő múltán, amikor a lány egyenletesen,
nyugodtan szedte a levegőt, folytatta: – Nos, akkor most
szeretném, ha felidézné, ahogy a felvonóval fölmennek az
ötödikre. Megvan? – Pár másodperc után a lány bólintott, és
kívánatos ajka mosolyra húzódott. Teringettét, pörölt magával a
férfi, már megint elkalandozik a figyelmed! – Kinyílik a lift ajtaja,
és meglátja a folyosót. Kilépnek. Mit lát?
 – Rocca mellettem áll – szólalt meg a lány –, a fiú a
csomagokkal mögöttünk. A poroltó mellett… – ujjai megfeszültek
– áll valaki.
– Nyugalom! – csitította Sam. – Várja meg, amíg előjön a kép!
Férfi vagy nő az illető?
– Nem is tudom… Férfinak látszik. Szemellenzős sapka van
rajta, meg barna munkaruha.
A rendőrök sokatmondó pillantást váltottak, aztán Sam
folytatta a kérdezősködést:
– Induljon el a férfi felé! Szól magukhoz? Vagy maguk
őhozzá?
– Rocca csak elment mellette… Én biccentettem neki.
Haley Jo a falnak vetette a fejét, miáltal karcsú, fehér nyaka
kiemelt hangsúlyt kapott. Sam nagyot nyelt. Akaratlanul is
végigfuttatta szemét a selymes íven, amely egyenesen a dús
keblekhez vezetett… Összerezzent, amikor Andy megbökte. A
felügyelő vigyorogva mutatott a kezükre. Sam most ébredt rá,
hogy teljes erővel szorongatja a lány törékeny kis kacsóját.
Összevont szemöldökkel lazított a szorításon.
– Hogy nézett ki az az ember? Írja le nekünk!
– Nem volt sokkal magasabb nálam. Testes, de nem kövér,
hanem kisportolt. Látszottak az izomkötegek a karján.
– Nem hosszú ujjú inget viselt?
– Nem, rövid ujjút, és… – Haley Jo elnémult, az arca
gondterheltté vált.
– Mi baj?
– Volt valami a kézfején. A hüvelyk– meg a mutatóujja között.
Sam nyugalmat erőltetett magára.
– Mi volt az? – firtatta halkan. – Összpontosítson a kezére!
 Haley Jo az ajkát rágta.
– Nem emlékszem – suttogta végül remegő hangon.
– Engedje el magát, ne erőlködjön!
– Gondolkozz! – csapott a homlokára a lány.
Sam gyöngéden lefogta a kezét.
– Vegyen mély lélegzetet, és hagyja, hogy magától előjöjjön az
emlék!
Haley Jo feje hátrahanyatlott. Pár másodperc múlva
összeráncolta a szemöldökét.
– Valami apró, kerek minta volt… – Felhúzott térdeire hajtotta
az arcát, aztán hirtelen diadalittas mosollyal nézett föl: – Egy
spirál, egy parányi ciklon! Fekete, tekervényes, alul keskeny,
fölfelé terebélyesedő.
– Remek! – nevetett rá elismerően Sam. – Érdekes tetoválás, de
nem annyira ritka, hogy ne lehessen a nyomára bukkanni. Andy?
– Meglátjuk, mit találunk a nyilvántartásban. – A felügyelő a
puhakalapját gyűrögetve felállt. – Átküldőm a grafikusunkat, Miss
Simpson, hogy készítsenek egy fantomképet az illetőről. Addig is,
ha eszébe jut valami, szóljon a seriffnek!
– Kikísérlek – emelkedett fel Sam is.
 6. FEJEZET

Andy kinyitotta a kocsiját, és behuppant a volán mögé.

– Okos kislány – jegyezte meg, és vigyorogva nézett Samre,
aki gyanította, hogy barátja az ő kárára mulat. – És szemrevaló.
– Tényleg? Nem is vettem észre.
– Aha. Meg rózsaszín malacok röpdösnek a tó fölött.
– Elkerülte a figyelmemet – rázta meg a fejét szórakozottan
Sam, és az utca túloldalán, a városi könyvtár előtt gyülekező tarka
fürdőruhás fiatalokat nézte.
Többségüket ismerte, helybeli suttyó legények voltak, akik
nyilván a strandra készültek. A középütt álló Billy Flannigan
lekapta a válláról a törülközőt, és meglóbálta a levegőben. Az
egyik fiú utánakapott, de Billy gyorsabb volt, megpördült, és a
gyerek fenekére csapott a frottírral. Az mérgesen felhorkant, a
többiek nevettek, Billy pedig játékos birkózópózt vett fel.
Próbálgatják karmaikat a fiatal oroszlánok, tisztázzák az
erőviszonyokat, mélázott Sam. Andy hangja riasztotta fel:
– Nem is figyelsz rám!
– Dehogynem…
– Na persze. És az sem szemenszedett hazugság, hogy nem
vetted észre Miss Simpson bájait. Ma reggel úgy bámultad, hogy
már készültem elkapni a kocsányon lógó szemeidet.
 – Jó, jó, elismerem, vonzó. Ugyanakkor menthetetlenül kerge
és bohó.
– Tudtam! – Andy a kormányra csapott a tenyerével. – Fülig
belehabarodtál!
– Belehabarodtam? Használja még valaki ezt a kifejezést?
– Ne próbáld másra terelni a szót! Valld csak be: teljesen
odavagy érte!
– És ha igen? – sóhajtott megadóan Sam. – Mit akarsz?
Közvetíteni?
– Felesleges. Tudom, mit érez irántad.
– Igen? És mit? Mármint szerinted – tette hozzá morcosan a
seriff, amiért nem tudott ellenállni a kísértésnek. – Egyébként is,
honnan tudsz te bármit is? Újabban jóslással foglalkozol?
– Oly gyámoltalan tudsz lenni a nőket illetően, Sam! Mi lenne
veled nélkülem?
– Jobban haladnék a munkával. Szóval honnét tudod, mit érez?
– Téged az érdekel, mit érez irántad.
– Ne vacakolj, bökd ki!
– Le se tudta venni rólad a szemét – nevetett Andy. – Azok a
beszédes zöld szemek minden rezdülésedet követték.
– Ez nevetséges – legyintett Sam. – Egyszerűen ideges, mert itt
rostokol bezárva, amíg te meg a tökéletlen társaid kegyeskednek
kideríteni, hogy les-e rá valamilyen veszély.
– Bezárva? Ó, te galád rabtartó!
Sam csak a szemét forgatta. Már látta, hogy a barátjával aznap
nem lehet zöld ágra vergődni. Andy közismerten kíméletlen tud
lenni, ha egyszer – szerinte – csipkelődni kezd valakivel.
– Valld csak be! – nógatta a felügyelő. – Kedveled Miss
Simpsont.
 – Jól lehet vele beszélgetni.
– Nem arra vagyok kíváncsi, hogy milyen a szókincse.
– Rendben. Ránézni is jó. Most elégedett vagy?
– Nem. Személyes okból szeretném tudni, hogy vannak-e vele
terveid.
– Mintha már megnősültél volna egyszer.
– Igaz. De amióta a sógoromat kidobta a barátnője, egyre csak
nálunk rontja a levegőt. Tehát érdekemben áll újabb jelöltről
gondoskodni. Szerintem Haley Jo révén megszabadulhatnék tőle.
– Felejtsd el! Nem fog ismerkedni, amíg az én védelmem alatt
áll.
– Tévedek, ha azt mondom, kisajátítod?
– Igen. Pusztán a munkámat végzem.
– Reménytelen eset vagy, Matthews.
– Ó, kérlek, ne kezdd el a mélylélektani elemzést!
– Csak emlékeztetnélek rá, hogy minden nőt Peggyhez
hasonlítasz. – Elfordította a gyújtáskulcsot, és a motor felhördült.
– Tudod, hogy igazam van.
– Szó sincs róla.
– Akkor miért nem volt egyetlen komoly kapcsolatod sem az
elmúlt kilenc évben, amióta Peggy lelépett?
– Mert nem éreztem szükségét.
– A futó kalandok kiégetté tesznek.
– Tévedsz. Felszabadító hatásuk van.
– Hiába tiltakozol, a férfiak is igénylik a meghittségét.
Sam hangosan felkacagott.
– Tégy meg egy szívességet, Andy! Ne bőgesd le magad ezzel
a „meghittség és elkötelezettség” szöveggel! Nagyon is jól
emlékszem, mennyi fáradságába került Gailnek, mire rávett, hogy
megkérd a kezét.
– Csupán kellettem magam.
– Most meg áltatod magad – legyintett Sam, és az iroda felé
nézett, ám gyorsan elkapta a tekintetét. Andy még a végén azt
hiszi, hogy Haley Jót lesi. A felügyelő képzeletével már így is
elszaladt a ló. – Tisztázzuk: nem vágyom meghitt, komoly
kapcsolatra. Főleg nem egy bohó kócbabával, aki csak azt lesi,
hogy visszatipeghessen a tűsarkain a városba.
– Tehát ha tudnád, hogy itt marad, fontolóra vennéd?
– Mit?
– Hogy találkát kérj tőle.
– Te jó ég! Ez a nő a védelmemet élvezi, nem pedig a barátnőm
pozíciójára pályázik! Próbáljunk meg végre inkább az üggyel
foglalkozni!
Nem állt szándékában Andy orrára kötni, mennyire ingoványos
talajon áll Haley Jóval kapcsolatban. Túl sok idő és erő kellene
egy ilyen vitához – arról nem is szólva, hogy a lelke mélyén
sejtette, a barátja szavaiban is rejlik igazság. Talán nem is kevés…

Haley Jo kilépett a fürdőszobából, és körülnézett az irodában.

Sehol egy lélek. Chester szolgálata, úgy látszik, lejárt. Vajon
ilyenkor ki vigyázza a házat, míg a parancsnok a kis birodalmát
járja?
Az ablakon át látta a beszélgető férfiakat. Sam laza testtartással
támaszkodott Andy kocsijához, izmos karja az autó tetején pihent.
Kissé hunyorgott a reggeli napsütésben. Az arca viszont
kimondottan bosszúsnak látszott, mint aki elégedetlen azzal, amit
hall. Ezek szerint nem csak ő képes kihozni a sodrából a derék
rendőrt. Helyes.
Haley Jo lekapta a fejéről a törülközőt, és megdörzsölte a haját.
Felesleges ennél több energiát fektetnie a haj formázásba.
Úgysincs senki, aki értékelné a frizuráját. Legfeljebb Matthews
parancsnok látja, ő pedig nyilvánvalóvá tette, hogy nem
szándékozik engedni az egyébként erőteljes kísértésnek.
Felpillantott, és majdnem hátraugrott. Sam egyenesen őrá
bámult az ablakon keresztül. Kék szeme szinte lyukat égetett az
üvegbe. Átfutott a fején, hogy a férfi tán belelátott a gondolataiba,
aztán gyorsan elvetette az ötletet. A férfiak nem gondolatolvasók,
ezt tapasztalatból tudja. Barátságosan intett. Sam kurtán bólintott,
aztán ismét Andyhez fordult. Talán nem örül, hogy a vendége
vizes hajjal, egy szál fürdőköpenyben áll az irodája közepén.
Magára vessen, vonta meg a vállát Haley Jo. Ő sem önszántából
élvezi a helyi dutyi kényelmét.
– Aha, maga biztosan az a lány, aki belekeveredett a szállodai
gyilkosságba.
Haley Jo megpördült, és egy öreg, ősz hajú asszonyt pillantott
meg az ajtóban.
– Üdvözlöm – rebegte meglepetten, és ösztönösen maga elé
szorította a törülközőt.
– Jókor jut eszébe – dörmögött az asszony, miközben mankóját
a küszöbre támasztotta. – Már öt perce az ablakban áll, úgyhogy
az egész város szemügyre vehette. – Göcsörtös szabad kezével
megragadta az ajtófélfát, és nagy nyögés kíséretében felhúzta
magát a lépcsőn. – Egyszer kiporolom Sammy nadrágját! Évek
óta nyaggatom, hogy csináltasson alacsonyabb lépcsőfokokat,
mert alig bírok bejönni. – A vastag szemüveg által felnagyított
éles, kék szemét a lányra meresztette. – De fütyül rám.
Hebehurgya kis pernahajder.
 Haley Jo nagyot nyelt. Kicsi? A száznyolcvanöt centis seriff?
Erre most mit mondjon? A legbiztonságosabb megoldást
választotta: udvariasan mosolyogva bólintott.
Mankójára támaszkodva az asszony a legközelebbi íróasztalhoz
araszolt, és lerogyott a székre.
– Eleanor Seals vagyok.
– Haley Jo Simpson – nyújtott kezet gyorsan a lány.
Mrs. Seals megrázta a fejét.
– Izületi gyulladásom van. Amíg nem hatnak a gyógyszerek,
nem érintek meg senkit és semmit. Azt a pokoli szerkentyűt sem
– biccentett a számítógép billentyűzete felé. – Ami persze
végtelenül bosszantja a főnököt. – Felnevetett, ami úgy hangzott,
mintha papírlapokat gyűrögetne valaki, aztán hunyorogva
elfészkelődött a székben. – Azt hiszem, kimondhatatlanul boldog
lesz, ha végre nyugdíjba vonulok. Azt reméli, hogy akkor
felfogadhat egy igazi titkárnőt, olyat, aki ért ezekhez a kacifántos,
modern masinákhoz.
A lány bambán bólogatott. Kacifántos meg modern? Ilyesmit
nem látott a helyiségben. Egy nyúzott számítógép, a faxkészülék
meg egy viharvert fénymásoló képviselte az újkori technika
vívmányait. Mindazonáltal Mrs. Seals morc ábrázata nem tűrt
ellentmondást.
– Nos – folytatta az idős asszony –, egész nap ebben a lenge
kacabajkában akar itt ácsorogni, vagy felvesz valami tisztességes
ruhát?
– Ó, bocsánat! Épp átöltözni készültem – szabadkozott Haley
Jo.
Vetett még egy pillantást az ablakon át, de Andy kocsija épp
elgördült, Sam pedig az utca túloldala felé indult. Láthatóan
szemrebbenés nélkül a vén sárkány őrizetére bízta vendégét.
Végtére is, morfondírozott Haley Jo, miközben nekivágott a
zárkájához vezető folyosónak, mit várhat attól a férfitól, aki előző
este lángra gyújtotta a testét, aztán faképnél hagyta?

Húsz perccel később épp a celláját csinosítgatta, amikor tompa,

egyenletes koppanások ütötték meg a fülét. Mrs. Seals meg a
mankója látogatóba jön, állapította meg. Hát, a ruházatáért már
nem érheti feddés, ám nem biztos, hogy az idős hölgy el lesz
ragadtatva a művétől. Sietve áttolta a priccset a túlsó falhoz. A
fémlábak fülsértően csikorogtak a betonon.
– Kegyelem szegény fülemnek! Mit művel? – méltatlankodott
a belépő.
– Ó, semmi különöset! – Haley Jo felegyenesedett. Hátha nem
vesz észre semmit, fohászkodott. Mrs. Seals talán nem keresi fel
túl gyakran a zárkát.
– Nem úgy hallik – csóválta a fejét az idős asszony, és
körülnézett. Látszott, hogy éles szemét nem kerüli el semmi. Sem
a rácsos ablak elé akasztott rojtos sál, sem az ágyterítő gyanánt
szolgáló batikolt kendő. Váratlanul elmosolyodott: – Nahát, egész
bájos.
– Tényleg? Tetszik?
– Amennyire egy ilyen lyuk tetszhet.
– Igaz – nevetett a lány. – Erősen korlátozottak a lehetőségeim.
De úgy gondoltam, ha már itt kell vesztegelnem, hát kissé
barátságosabbá teszem a helyet. Mit gondol – komorult el
haragudni fog a seriff?
– Kedvesem, az az ember már attól ideges, ha valaki odébb
tesz egy gemkapcsot. De ne aggódjon! Nem hagyom, hogy
kiabáljon magával.
 Meglepő módon Haley Jo hitt neki. Valahogy gyanította, hogy
a szikár öregasszony tényleg képes szembeszállni a magabiztos
férfival.
Mrs. Seals elégedetten nézelődött.
– Otthonos. És tágasabbnak tűnik! Mivel érte el?
– Feng shuival – vigyorgott a lány.
– Fung… micsoda?
– Feng shui. A harmonikus élet művészete. Azon a hiten
alapul, hogy az ember hasznosítani tudja a környezetében rejlő
energiákat.
– Lárifári!
– Nem, ez komoly. Messze nem vagyok szakember, de sokat
olvastam róla, és nagyon érdekes.
– Hát, akárhogy is hívják, ha ilyen a hatása, ránk férne. De még
mielőtt nekilátunk megszépíteni az irodát is, más feladat vár
magára: megjött a rendőrségi rajzoló. – Lehalkította a hangját.
– Jobb, ha szólok, hogy Ollie LaTour kissé furcsa figura. De mint
Reflection Lake teljes jogú polgárát, kénytelenek vagyunk
elfogadni.
Haley Jo felvonta a szemöldökét. Miféle újabb meglepetés vár
rá? De Eleanor nem bocsátkozott további részletekbe, hanem
elindult az iroda felé, és ő jobb híján követte.

A grafikus nyilván elunta a várakozást, és elment, gondolta a

lány. Az irodában csupán egy kopasz óriás álldogált. Magas,
testes férfi, szegecses bőrdzsekiben és rojtos, fekete
bőrnadrágban. Cowboycsizmája hegyes orrát gazdag ezüstveretek
ékítették. Ám ami egyértelműen kiemelte a jellegzetes kisvárosi
lakosok sorából, az a vastag nyakára feszülő, szegekkel kivert
nyakörv és a fülkagylója szélét átlyuggató apró karikák özöne
volt.
Városi lányként Haley Jo természetesen már sok efféle
öltözéket látott, de még ő is úgy vélte, az ember nem ilyen
szerelésben látogat el a helyi rendőrőrsre. Főképp nem, ha munka
várja.
– Ő Ollie, ő pedig Haley Jo. – A rövid bemutatás után Eleanor
leült az íróasztala mögé. – Csak rajzolgassanak a főnök asztalánál!
De ne csapjanak nagy zajt! Meg kell írnom pár levelet. – Azzal
morgolódva belemélyedt az előtte fekvő papírokba.
Ollie bólogatott, és tar koponyáján megcsillant a fény. Vajon
reggelente kifényesíti? – futott át Haley Jo agyán.
– Csak ön után, Miss Simpson – udvariaskodott a férfi. Lágy,
vékony hangja cseppet sem illett robusztus külsejéhez. Ha nem
látta volna mozogni a száját, Haley Jo azt hitte volna, valaki más
beszélt.
Miután leültek, a válltáskájából Ollie rajztömböt meg ceruzát
húzott elő. Nevetségesen aprónak látszottak hatalmas mancsai
között! Haley Jónak komoly erőfeszítésébe került elfojtani a
mosolyát.
– Kezdhetjük? – tudakolta a férfi, majd keresztbe vetette
oszlopnyi lábait, és a térdére fektette a rajztömböt. – Manapság
legtöbben számítógépet vagy sablonokat használnak, de én jobb
szeretem a hagyományos módszert – magyarázta. – Minden
rajzomat egyedi műalkotásnak tekintem. Nagyon büszke vagyok a
munkámra – tette hozzá.
– Igen dicséretes – bólogatott a lány, és iparkodott komoly
képet vágni. Hiába, a vérbeli művész számára egy fantomkép is
olyan súllyal bír, mintha a Mona Lisát kellene újrafestenie!
– Szeretek egy kis színt is vinni a műveimbe – húzott elő egy
doboz színes ceruzát Ollie.
 – De hát amint fénymásolják, fekete-fehér lesz a kép!
– Ám akkor is hívebben tükrözi az eredeti elképzelést
– magyarázta a festő türelmes mosollyal, aztán a tárgyra tért:
– Először is milyen formájú volt az illető arca?
– Hosszúkás, az álla szögletes. Már amennyire láttam, mert
szemellenzős sapkát viselt.
Ollie húsos praclija munkába lendült. Haley Jo előrehajolva
nézte, majd miután egy futó pillantással ellenőrizte, hogy Eleanor
nem fülel, odasúgta:
– Szép ez a nyakörv.
– Ó, köszönöm. Egész kis gyűjteményem van, de ez a
kedvencem. Milyen volt – kérdezte kis szünet után – a szája?
– Széles, az ajkai keskenyek. Nem – tette hozzá a lány az első
vonások láttán –, ennél keskenyebbek… Igen, így már jobb.
– Aztán megint lehalkította a hangját. – Ugye nem sértődik meg,
ha azt mondom, hogy kicsikét kirí a környezetéből?
– Ugyan – nevetett Ollie, és a hangja úgy csilingelt, mint egy
bakfislányé az első randin –, mindenki ezt mondja.
– Megkérdezhetem, hogyan került ide?
– Feleségül vette Tina Sykest – kandikált ki Eleanor a
papírhegy mögül –, a polgármesterünket. Tina pedig, mivel a
megbízatása csak két év múlva jár le, kénytelen volt hazatérni
szertelen Las Vegas-i vakációjáról.
– Így igaz – helyeselt Ollie vigyorogva. – Tina egy
tekemérkőzésre jött tavaly Vegasba, a csapatával. Ott
ismerkedtünk meg, kockázás közben.
– Más társasjáték is sorra kerülhetett – dünnyögött Eleanor
mert Tina terhesen jött haza. De hát – vonta meg a vállát – az a
lány mindig vonzódott a különcségekhez.
– Maga szerint különc vagyok, Eleanor?
 – Akinek nem inge, ez esetben dzsekije, ne vegye magára!
– Szóval van gyerekük? – avatkozott közbe gyorsan Haley Jo.
– Bizony! Pici Ozzy most hat hónapos. – A büszke atya már
elő is varázsolt egy fényképet. Dundi, kopasz kisfiú bámult a
kamerába, tetőtől talpig bőrruhába öltöztetve. Ki hitte volna, hogy
ilyen parányi méretben is készül motorosdzseki! Mindenesetre
Ozzy baba kiköpött mása a papájának.
– Elbájoló.
– Köszönöm. – Ollie ragyogó képpel rakta el a fotót. – A
hétvégi jégkorongmérkőzésen személyesen is megismerheti.
Haley Jo felkapta a fejét. Hokimeccs? Játék, izgalom,
emberek?
– A vendégünk védőőrizetben van – jegyezte meg éberen
Eleanor. – Nem mászkálhat sehová.
– Ó, sajnálom. – Ollie mentegetőző pillantást vetett a lányra.
– Mire emlékszik még a fickóval kapcsolatban? Milyen volt a
haja? Látszott a füle?
– A haja barna volt, és rövid. A fülével kapcsolatban nem tünt
föl semmi.
A ceruza fénysebességgel szántotta a papírt.
– Szeme színe?
– Sötét, talán barna. Nem láttam jól.
– És az orra?
– Rövid, mondhatni tömpe.
Ollie elbabrált egy darabig, mire Haley Jo jóváhagyta az
eredményt. Aztán áttértek az ismeretlen nyakára meg vállára.
– Mikor is lesz az a mérkőzés? És miért olyan fontos?
– Péntek este. Ez az első alkalom, hogy a parancsnok csapata
kihívhatta a Kék Párducokat.
 – Akik pedig…
– … a legjobbak az amatőrligában. Matthewsnak nem kis
fáradságába került, mire olyan szintre hozta az övéit, hogy
kihívhassák a címvédő csapatot.
– Hogy aztán az egész bagázs csúfos kudarcot szenvedjen!
– tette hozzá Eleanor epésen.
– A parancsnok jelenlétében ezt ne hangoztassa! – óvta Ollie.
– A főnök pontosan tudja, mi a véleményem az efféle
ostobaságról – morgott az öregasszony. – Felnőtt emberek
ugrálnak a jégen, mint egy falka suhanc, és az egész városnak
nincs jobb dolga, mint őket bámulni!
– Maga tehát nem jön?
– Tréfál? A világ minden kincséért se hagynám ki! Még
fogadtam is, és nyerni szándékozom. Most viszont már kapják
össze magukat! Más munka is vár Haley Jóra, ha egyszer végre
befejezik azt a vacak rajzot.
– Maga hallgatózott és szólt közbe – emlékeztette Ollie.
A lány visszafojtott lélegzettel leste a választ, de Eleanor szó
nélkül szöszmötölt a papírjaival.
– Kicsit félek tőle – súgta Ollie-nak.
– Nem maga az egyetlen. Ha végigmegy az utcán, kitérnek
előle az emberek. Szóval milyen válla volt annak a férfinak?
Haley Jo igyekezett az időszerű feladatra összpontosítani, ám
gondolatai egyre vissza-visszatértek a hallottakhoz. Minél több
részletet tud meg Sam Matthewsról, annál izgalmasabb
személyiségnek tűnik!
 Néhány órával később Sam belökte az iroda ajtaját. Milyen
hirtelen felmelegedett az idő, tűnt föl neki, és kézfejével letörölte
verejtékes homlokát.
– Eleanor… – fordult volna a titkárnőhöz, de elnémult, és csak
bámulta az elé táruló látványt.
Haley Jo és Prudie megdermedve állt a helyiség közepén.
Mellettük Hal, a szomszédos barkácsbolt tulajdonosa meredezett
megkövülten, egy berregő láncfűrésszel a kezében. Az irodát
kettéválasztó pultban pedig méretes lyuk ásítozott.
Hal kikapcsolta a fűrészt, mindannyian hátratolták a
védőszemüvegüket, és bambán vigyorogtak. Eleanor tért elsőként
magához.
– Nem vártuk vissza ilyen hamar, főnök.
– Azt látom. Megtudhatom, mi folyik itt?
– Ne húzza föl magát! Adunk egy kis fény sót az irodának.
– Feng shui – javította ki kuncogva Prudie, aztán gyorsan
behúzta a nyakát Eleanor bosszús képe láttán.
– Ne okvetetlenkedjék, Miss Prudence! Fény só vagy feng shui,
nem mindegy? Senki nem nyúlt ehhez a kócerájhoz harminc éve.
Legfőbb ideje változtatni rajta. Különösen most, hogy Haley Jo
személyében szakértőt is kaptunk.
– Egyetértek – vigyorgott a kislány. – Tehát hogyan tovább,
Haley Jo?
– Lassan a testtel! – emelte fel a kezét Sam. – Ami azt illeti,
nekem úgy tetszik az iroda, ahogy van… illetve volt.
– Azon is kiborulna, ha más márkájú vécépapírt vennénk!
– legyintett Eleanor. – Hagyjon minket alkotni!
– A hűség csak nem bűn? Meg ha az ember elégedett
valamivel?
Senki nem válaszolt.
 – Ugye, Hal – keresett támaszt Sam a másik hímnemű
jelenlévőnél –, maga sem szereti a változásokat?
– Sajnálom, parancsnok – toporgott zavartan a férfi –, azt
hittem, tud a dologról. Ha akarja, megpróbálom visszailleszteni a
kivágott részt.
– Most már mindegy. – Sam Haley Jóhoz fordult: – Miért
kellett meglékelni a pultot?
A lány láthatóan komolyan vette a kérdést, mert lelkesen
magyarázni kezdett:
– Akadályozta a pozitív csi áramlását.
– Minek az áramlását?!
– A pozitív csiét. A dolgok mélyén rejlő tápláló erőét. Amely
életet lehel az irodába.
– Isten ments, hogy akadályozzuk az áramlást! Én botor, eddig
észre sem vettem. Miből jött rá?
– Kiszámoltuk… – A lány már nem látszott annyira
magabiztosnak.
– Ó!
– Bizony, apu – szólt közbe Prudie, és meglengetett egy
papírlapot. – A születésnapodon alapul, meg azon, hogy férfi vagy
– magyarázta a matematikai képletet –, és kiderül belőle, hogy
melyik… nyolc – Haley Jo biztatóan bólogatott – irány előnyös
számodra, és melyik nem. Ebből tudjuk, mit hova kell tenni. Izgi,
nem?
Sam nézte a büszkeségtől sugárzó nőket. Nem szívesen
lohasztaná le a társaság lelkesedését, de ez az egész kezd már
kissé túl messzire menni.
– Nézzék, értékelem az igyekezetüket, de dolgoznom kell. Az
irodám átalakítása jelenleg nem szerepel a tervekben.
Prudie elszontyolodva meredt rá:
 – De apu…
– Segíts Halnék összetakarítani, kicsim!
A kislány összeszorított szájjal ragadta fel a seprűt. Lerítt róla,
hogy boldogtalan.
– Sajnálom, Matthews parancsnok – szólalt meg Haley Jo.
– Meg kellett volna várnom, amíg visszajön, nem pedig fejest
ugrani a munkába. – Leguggolt Prudie mellé, és tartotta a lapátot.
– Ne bánkódj! Semmi baj – súgta a gyereknek.
Készséges, barátságos hozzáállása csak növelte Sam
bűntudatát.
– Nem történt tragédia – dörmögött, az íróasztalához lépett, és
a levelekkel kezdett foglalatoskodni.
Nem kerülte el azonban a figyelmét, hogy miután befejezték a
takarítást, Prudie kézen fogja Haley Jót, és magával húzza az
épület hátsó részébe. Samet nem töltötte el lelkesedéssel a
rekordsebesség, amellyel a lánya a szívébe zárta hívatlan
vendégüket.

A hegyek közt hirtelen változik az idő. Alig egy órával később

gomolyfelhők váltották fel a napsütést, és zuhogni kezdett az eső.
Sam az ablaknál állt, és az üvegen csordogáló patakocskák között
nézte, ahogy a vihar végigsöpör a főutcán. Az irodában csend
honolt, csak a billentyűk kattogása hallatszott. Eleanor
összeszorított szájjal, durcás ábrázattal püfölte a számítógép
billentyűzetét.
A tapasztalat szerint ilyenkor pár óráig vagy akár naphosszat
nem szólal meg. Az asszony legnagyobb bánatára azonban
duzzogása többnyire lepergett Samről, aki a munka szempontjából
kimondottan gyümölcsözőnek tartotta az efféle fagyos
időszakokat.
Ezúttal azonban nem így történt. Bár Eleanor keze alatt szinte
füstölt a billentyűzet, és egymás után csattantak az asztalon a
kitöltött űrlapok, Sam képtelen volt összpontosítani. Személyes
csúcsot döntöttem, morfondírozott bosszúsan, és egyszerre
megharagítottam mindhárom nőt, aki fontos számomra…
Mindhármat? Nofene!
Megfordult, és szemügyre vette az irodát. Nem bíbelődött a
visszarendezéssel, úgy maradt minden, mint amikor megérkezett.
Ha nem olyan fafejű, egyből észrevehette volna, hogy a
helyiségnek javára váltak Haley Jo ötletei. Levegősebb lett, meg
világosabb.
Nincs mit szépíteni rajta, bolondot csinált magából. De még
egy bolond is beláthatja a hibáját, és elnézést kérhet. Átment az új
keletű nyíláson, és hátraindult.
– Aztán ne fukarkodjon a bocsánatkéréssel! – nézett rá
diadalmasan Eleanor a szemüvege fölött.
– Miből gondolja, hogy azt akarom tenni?
– Mert idővel még maga is rájön, ha szamárságot művel. Igaz?
– Írja csak a jelentést, Eleanor!
Végigballagott a folyosón. Eleanorral szemben bölcsebb
befogni a száját, és meghunyászkodni. Ez is a sokéves
együttműködés tapasztalata.
Haley Jo a tábori ágyon hevert, és olvasott. A lábánál, az
ágytakaróként szolgáló tarka kendőn egy félbehagyott társasjáték
romjai hevertek. Bizonyára Prudie hagyta ott, mielőtt elment
balettórára. Sam egy pillanatig erős kísértést érzett, hogy
összepakolja a szanaszét szórt kártyákat meg figurákat, ám aztán
eszébe jutott, miért is jött. A rendcsinálási roham aligha vinné
közelebb a céljához.
Nekivetette a vállát a rácsnak, és várt. A lány nem nézett fel
rögtön, de amikor felemelte a fejét, arcán nem látszott harag.
Legalábbis jól leplezi, gondolta Sam, aki tisztában volt vele, hogy
megbántotta.
– Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek – szólalt meg.
– Fölösleges – csukta be Haley Jo a könyvet. – A maga irodája.
Nem lett volna szabad átrendeznem a beleegyezése nélkül.
– Akkor is túl hevesen reagáltam.
– Nem. Tudtam, hogy magánál a rend áll az első helyen.
Meggondolatlan voltam. – Lassan, finoman elmosolyodott, és
Sam meglepetten tapasztalta, hogy iménti nyomorúságos
közérzete szertefoszlik.
– Általában nem borulok ki ilyesmitől – szabadkozott.
– Biztos?
– Hát jó – nevette el magát a férfi. – Bevallom, nehezen
viselem a változásokat.
– Na ugye, máris jobban érzi magát most, hogy könnyített a
lelkén! Nincs kedve leülni egy kicsit?
Sam helyet foglalt.
– Jobbnak láttam tisztázni a dolgot, máskülönben Eleanor
napokig egy szó nem sok, annyira sem méltat.
– Miért van az az érzésem, hogy ez cseppet sem bántaná
magát?
– A gondolataimba lát – nevetett a férfi, aztán a társasjátékra
mutatott. – Kedves magától, hogy játszik Prudie-val.
– Vidám partner, csak meglehetősen kíméletlen.
 – Ó igen, kissé túlteng benne a versenyszellem – mosolygott
Sam, de közben azon tanakodott, hogyan fogalmazza meg
finoman a mondanivalóját. Előredőlt, és egymásnak támasztotta
az ujjait. – Prudie érzékeny gyerek, szeretetre vágyik, és nagyon
megkedvelte magát…
– De nem lenne jó, ha csalódás érné, amikor elmegyek.
– Honnan tudta, hogy ez aggaszt?
– Maga mondta, hogy gondolatolvasó vagyok – vonta meg a
vállát nevetve a nő.
– Hát, mindenesetre örülök, hogy jó cimborák, de nem
szeretném, ha megsínylené a maga távozását.
– Nos, azt nem ígérhetem, hogy elzárkózom a barátkozási
kísérletei elől, viszont igyekezni fogok, hogy ne keltsek benne túl
mély érzéseket.
– Ennél többet nem is kérek. Csupán még annyit, hogy
viselkedjék feltűnésmentesen.
– Ha jól sejtem, az iroda átrendezése túlmegy a
feltűnésmentesség határán.
– Jól sejti.
A lány halkan, rekedten felnevetett.
– Hűha, sok szabály van itt! – Sam csak várt. Végül Haley Jo
felsóhajtott, és bólintott: – Rendben. Tartózkodó, szerény és
csendes leszek, mint egy kisegér.
– Köszönöm – állt fel a férfi. – Örülök, hogy hajlandó
együttműködni.
– Azért egyvalamit tisztázzunk még! – Haley Jo a formás lábait
lógázva félrebillentette a fejét. – Ugye nem kell egész héten itt
bujkálnom a zárkában?
– Nem, persze hogy nem. Csak ne keltsen feltűnést!
 – Remek! – Sugárzó mosoly ült ki a lány arcára. – Azt már
megoldom.
Jókedvű ígérete csak fokozta Sam bizonytalan, rossz előérzetét.
Haley Jo meg a feltűnésmentesség egymást kizáró fogalmak!
Valami azt súgta neki, hogy lesznek még gondjai a védencével.
 7. FEJEZET

Ha a rendőrség nem csípi el sürgősen a gyilkost, elmélkedett

Haley Jo, ő rövidesen megbolondul az unalomtól. Feltéve, ha nem
végez vele előbb egy szívroham valamelyik reggel, amikor
felbukkan Eleanor hörgő-zörgő kocsija.
Már két napja vesztegelt a Reflection Lake-i rendőrőrsön.
Eseménydúsnak nem lehetett nevezni ezt az időszakot. Izgalmassá
csupán a Sam és őközötte szikrázó vonzalom tette. Az viszont
olyan hőfokon izzott, hogy félő volt, előbb-utóbb valamelyikük
– Haley Jo úgy vélte, minden valószínűség szerint ő – lángra
lobban.
A bizsergető feszültséget még az a kellemetlen kilátás sem
tudta lelohasztani, hogy valaki feltehetően örökre be akarja fogni
a cserfes száját, pedig Haley Jót kellően rémisztette a gondolat.
Sőt a lelke mélyén azt is tudta, hogy Samnek tökéletesen igaza
van, amikor óvatosságra inti.
Mély sóhajjal kinyitotta az egyik irattartó szekrényt. Micsoda
felfordulás! Összevissza betömködött mappák, bármilyen
felismerhető rendszer nélkül. Rendszeretet parancsnok
valószínűleg semmit sem tud arról, mit tart a titkárnője a
szekrényekben, különben nem jönne álom a szemére. Nehezebb
feladat lesz, mint várta, de úgysincs jobb dolga, legalább
elfoglalja magát.
– Itt van a főnök?
 Az ajtóban Sarah állt, Prudie pesztonkája.
– Még nem ért haza – felelt Eleanor. – Miben segíthetünk?
Haley Jónak feltűnt a lány nyugtalan arca, és egyből elfogta az
aggodalom Prudie-ért.
– Csak nincs valami baj?
– Kari, a barátom becsukta a slusszkulcsot a kocsijába
– magyarázta Sarah. – Lent a kikötőben. Négykor viszont
állásinterjúra várják. Ha nem viszem el neki a pótkulcsot, lekési.
– Elhúzta a száját. – Muszáj végre munkát találnia, máskülönben
sosem kéri meg a kezemet, és kiszikkadt vénlány leszek húszéves
koromra.
Akkor ő vajon minek minősül? – vetődött fel Haley Jóban.
Huszonnégy éves, és nemhogy jegygyűrű, de férfi sincs a
láthatáron…
Sarah is észbe kapott.
– Ó, nem azt akartam mondani, hogy valaki vénlány, ha…
– Semmi baj – legyintett Haley Jo.
– Kari mindig azzal odázza el a dolgot, hogy nincs pénze,
közben meg rendre elszalasztja a lehetőségeket – panaszolta
Sarah. – Olyan kelekótya!
– Akkor vidd le neki a kulcsot – jelentette ki Haley Jo, aki
mindig együtt érzett más kelekótyákkal –, majd én vigyázok
Prudie-ra!
– Nem fog haragudni a seriff?
– Nem. Úgyis hamarosan hazaér. No, eredj!
– Köszönöm! Prudie a nappaliban van – tette még hozzá Sarah,
azzal már szaladt is.
– Ugye Sam tényleg nem fog haragudni? – nézett kérdőn
Eleanorra a lány, miután bezárult az ajtó.
 – Nyugalom, helyesen döntött. Menjen csak!
Haley Jo átballagott a házba. Prudence valóban a nappali
padlóján heverészett, fejét a hosszan elnyúlt dán dog oldalára
támasztva, és egy rajzfilmet nézett a tévén.
– Ej, micsoda kényelem!
– Haley Jo! – nézett fel vidáman a kislány. – Gyere ide
mellém! Dőlj neki nyugodtan Harapófogónak. Nem haragszik
érte.
A nő leereszkedett a padlóra, és óvatosan hátradőlt. Szúrós
szőrszálak csiklandozták a nyakát. Az eb felemelte kissé a fejét,
megszimatolta, majd szusszant egyet, és újból leejtette az állát.
Úgy látszott, nincs kifogása az új vendég ellen, aki pedig immár
nyugodtan elhelyezkedett a puha, meleg, dobogó szívű párnán.
Prudie, le sem véve szemét a képernyőn ugrabugráló alakokról,
új barátnője felé nyújtott egy tál nassolnivalót. Haley Jo
udvariasan kivett egy szem kekszet, és majszolgatni kezdte.
Csínján kell bánnia az ilyen nyalánkságokkal, gondolta, mert
könnyen kihízhatja a ruhatárát! Karcsúsága érdekében jobbnak
látta felajánlani a finom falatot Harapófogónak. Ahogy oldalra
fordult, furcsa szag ütötte meg az orrát. Körbeszimatolt, aztán a
kutya szőréhez hajolt.
Úgy ugrott föl, mintha egy hangyabolyt fedezett volna föl a
szoknyája alatt.
– Mi baj? – nézett rá meglepetten Prudie, miközben
zavartalanul rágcsált tovább.
– Harapófogó valami kellemetlen szagú helyen járt.
Összevont szemöldökkel Prudence is megszagolta a négylábút.
Elfintorodott, aztán nevetve feltérdelt.
– Pfuj! Az előbb én is éreztem, de nem jöttem rá, hogy belőle
jön. Biztos megint belehempergett a tehénlepényekbe.
 – Megint? Rendszeresen ezzel szórakozik, és ti beeresztitek a
házba?
– Hát ha egyszer kutya! – mosolygott a kislány, és puszit
nyomott az állat orrára. – Neki ez a parfüm.
– Hát, ha nem akarjuk, hogy mi is ilyen illatot árasszunk, le
kell mosnunk.
– Ó, Harapófogó szeret fürdőzni – mosolyodott el a gyerek.
– Nem elég egyszerűen lelocsolni az udvaron?
– Nem, nem. Apu mindig a fürdőkádban sikálja le. Egy szelet
sonka a csali – tette hozzá, válaszként a nő kétkedő pillantására.
– Azért beugrik magától, nem kell emelgetni.
– Akkor rajta – csapta össze két kezét a nő –, te hozod a sonkát,
én a sampont. Van nálam valami, ami minden szagot elnyom.
Prudence kacagva iramodott el a konyha felé, Haley Jo pedig
visszasietett a fogdába a piperetáskájáért.

Alig fél órával később a hátsó ajtón keresztül Sam belépett a

konyhába.
– Megjöttem, Prudie! – kurjantott, aztán kivett egy szemet a
kredencen álló kekszesdobozból, és nekilátott átnézni az asztalon
heverő leveleket.
Aztán felpillantott. Az ablakon át az irodára látott. Hirtelen
heves vágy fogta el, hogy meglátogassa Haley Jót. Biztosan
örülne neki, ha tájékoztatná a nyomozás legújabb fejleményeiről.
Szinte látta, ahogy a csábos ajkak elismerő mosolyra húzódnak
– és legszívesebben azonnal feltépte volna az ajtót.
Ehelyett visszatért a számlákhoz. Ha átmenne, még meghívná a
nőt vacsorára… vacsora után egy italra a nappaliban… A kanapén
ücsörögve ujjai egykettőre felfedezőútra indulnának a vörös
loknik között – onnantól pedig nem lenne megállás.
Ledobta a leveleket, és elhagyta a kísértéssel teli konyhát.
– Prudie? – nézett be a nappaliba. – Sarah? – A
dolgozószobába is bekukkantott. – Van itthon valaki?
A lépcső aljánál elfojtott nevetés és zene ütötte meg a fülét.
Meglepetten indult a hang irányába, kettesével véve a
lépcsőfokokat. A zaj a fürdőszobából szűrődött ki. Megkocogtatta
az ajtót, aztán kinyitotta. Az elébe táruló látványtól elállt szeme-
szája.
A fürdőkádat Harapófogó töltötte ki. Prudie a mosdó szélén ült,
és egy bögréből locsolta az átázott kutyát, miközben lábai a vad
rockzene ütemére himbálóztak. Az ormótlan eb és a csempézett
fal között pedig egy csuromvizes, vörös kócbaba szorongott. A
testére tapadó átázott rövidnadrág és póló roppant izgalmas,
mondhatni kihívó látványt nyújtott. Édes vaníliaillat töltötte meg a
levegőt. Haley Jót meg a kutyát tetőtől talpig csillogó buborékok
borították. Aha, futott át Sam fején a felismerés, hát ezért van a
lánynak mindig olyan jó illata. Vaníliás habfürdőt használ.
Prudie vidám kurjantással ugrott le a helyéről.
– Nahát, apu, hazajöttél?
Haley Jo félszegen intett.
– Üdv, seriff! Nem vártuk haza ilyen korán.
– Azt látom. – Sam lehajolt, és megpuszilta a lányát, aztán
lehalkította a rádiót. – Muszáj ennek így üvöltenie?
– Köztudott, hogy ez a zene így jó! – forgatta a szemét Prudie.
– Hol van Sarah?
– Hát… el kellett mennie korábban. A barátja becsukta a
kocsiba a slusszkulcsot… – Haley Jo hangja elhalt, de annál
szorgosabban sikálta Harapófogó habos hátát. A kutya kéjes
pofával sandított Samre. Ilyen lehet a kutyamennyország. Ha
beszélni tudna, nyilván a pokolba küldené a betolakodót.
– Harapófogó megint tehén lepényben hempergett – mesélte
Prudie és elhatároztuk, hogy még vacsora előtt kimossuk.
– A vacsoráról jut eszembe: mi lenne, ha elszaladnál a Kínai
Palotába? – Azzal Sam előhúzta a tárcáját.
– Hurrá! Kínai vacsora lesz! Hozhatom a kedvencemet?
– Persze. Nekem kérj egy adag levest is!
– És te mit kérsz – pördült meg a kislány –, Haley Jo?
Miss Simpson nem tart velünk, akart közbeszólni Sam, de
lenyelte a megjegyzést. Miért is nem akarom, hogy maradjon?
– gondolt bele. Mert csuromvizes, fülig habos és végtelenül
kívánatos?
Haley Jo azonban ismét tanúbizonyságát adta gondolatolvasó
képességének.
– Semmit, Prudie, köszönöm. Ha végeztem Harapófogóval,
visszamegyek az irodába.
– Azt nem lehet. Velünk kell vacsoráznod, méghozzá kínai
kosztot. Ugye, apu? – vetett elégedetlen pillantást a lánya Samre.
– Persze. Csak szedd a lábad! Mindjárt éhen halok.
Prudence diadalittas vigyorral vágtatott el.
Harapófogó rögvest nekiveselkedett, hogy a nyomába eredjen.
Sam erélyesen visszalökte a kádba. A behemót test megcsúszott,
és teljes súllyal nekivágódott Haley Jo lábának. Mielőtt még a
férfi elkaphatta volna, a lány belemerült az illatos habokba. Ott
ült, kacagva, Harapófogó alatt. Sam riadtan hajolt fölé, az eb
pedig, hogy szabaddá vált az út, nem sokat teketóriázott. Talpra
evickélt, majd egyetlen hatalmas ugrással, vaníliaillatú
buborékokat lövellve szerteszét, elmenekült.
Sam halkan szitkozódott.
 – Sajnálom – nyögte Haley Jo, akinek a könnyei potyogtak,
úgy nevetett.
– Jól van? – tudakolta a férfi, és felemelte.
A nő már szólni sem tudott, csak bólintott. Amint Sam
elengedte, csúszott is vissza a vízbe. Másodjára a férfi egyszerűen
kiemelte a kádból. Haley Jo kacagva kapaszkodott belé.
– El ne engedjen! Olyan érzékeny pontjaimat vertem be,
amelyekről azt sem tudtam, hogy léteznek.
Sam leállította a fürdőszobaszőnyegre, és hátrébb lépett. Most
döbbent rá, hogy immár őrá is nedvesen tapadnak a ruhái.
Ez Haley Jo figyelmét sem kerülte el.
– Sajnálom, összevizeztem – állapította meg elkomolyodva.
– Semmi baj. – Sam szája kiszáradt. – Meleg van itt.
Haley Jo kinyúlt, és meglazította a férfi nyakkendőjét. Aztán
kigombolta az inge legfelső gombját. Sam már emelte a kezét,
hogy elhárítsa, de észrevette a lány félszeg tekintetét… mintha
félne az elutasítástól. Lehanyatlott a keze.
A nő közelebb lépett, meztelen lábujjai a rendőrbakancs bőrét
tapodták.
– Haley…
Ügyet sem vetve az erőtlen tiltakozásra, a nő ujjai felkúsztak a
mellkasán, végig a nedves ingen. Forró érintése nyomán Sam
szíve tüzes táncba kezdett, miközben tekintetét fogva tartotta a
lány izzó, szinte esdeklő pillantása. Haley Jo lábujjhegyre
emelkedett, másik kezével az övénél fogva magához vonta a férfit,
és száját a nyaka tövére tapasztotta. Forró, puha ajka centiről
centire kúszott fölfelé a bőrén, s mielőtt birtokba vette a ziháló
férfi száját, a fülébe súgta:
– Megmentettél! Ó, én hősöm!
 Tapogatózó, lágy csókja egyre hevesebbé, vadabbá vált, ahogy
Sam is közelebb hajolt. Ez már nem az a lassú, kíváncsi kísérlet,
mint a minap éjjel, futott át a férfi agyán, amelyet ő
kezdeményezett, és befejezhetett, amikor akarta. Ez forróbb,
mélyebb, mohóbb – és féktelenebb.
Magához szorította és megemelte a lányt, aki hirtelen
elrugaszkodott a padlóról, és lábait Sam dereka köré fonta. Ajka
egyetlen pillanatra sem vált el a férfiétól. Halkan, kéjesen
nyögdécselt, miközben ujjai a fekete fürtökbe mélyedtek, majd
Sam nyakát cirógatták.
A férfi látása elhomályosult. Érzékeit a kívánatos, édes Miss
Simpson töltötte be. Mintha felkapta volna egy vaníliaillatú
forgószél, az elszabadult, zabolátlan érzelmek örvénye. Haley Jo
egyre szorosabban bújt hozzá, ajka egyre követelőzőbb lett.
Mohó, kihívó csókok váltakoztak gyöngéden becézőkkel,
észveszejtő, mámorító ütemben…
– Hahó, megjöttem! – csendült fel váratlanul Prudie hangja a
földszinten. – Igyekezzetek, itt a vacsora!
Szétrebbentek. Vagyis inkább szétugrattak, mint az egyforma
töltésű érintkezők, amikor valaki rosszul teszi rá a töltőt az
akkumulátorra. Haley Jo döbbent arccal szorította az ajkára a
kezét, és addig hátrált, míg nekiütközött egy szekrénykének.
Lehuppant a padlóra. Sam nem tudta levenni róla a szemét. Ő
zihálva az ajtókeretnek támaszkodott, és igyekezett megfeledkezni
felajzott teste zsibogásáról.
– Nos, úgy tűnik, majdnem ugyanabba a hibába estünk, mint a
múltkor – szólalt meg a nő, s bár kapkodva szedte a levegőt,
hangja nyugodt volt.
– Igen – felelt a férfi kurtán.
Haley Jo összerezzent, és védekezően maga köré fonta a
karjait.
 Sam rögvest megbánta a nyers hangot. Nem a lány hibája, ami
történt. Mindketten tehetetlen bábok a köztük szikrázó vonzalom
hatása alatt. Leállíthatta volna, sőt le kellett volna állítania abban a
pillanatban, ahogy Haley Jo hozzáért – ehelyett élvezettel engedett
az édes csábításnak.
– Sajnálom, Sam, komolyan – suttogta a nő, és szeme úgy
csillogott a gomolygó párában, mint két titokzatos tó.
A férfi úgy érezte, menten beléjük veszik.
– Ne hibáztasd magad! Én sem tettem semmit ellene. – Sam
hátrasimította a haját. – Hozok valami száraz holmit. Kissé
nagyok rád a ruháim – erőltetett mosolyt az arcára –, de legalább
nem fázol meg. És nem leszel olyan kívánatos.
– Kívánatosnak tartasz?
– Még kételkedsz a történtek után? – Futó pillantást vetett a
lépcső felé, de Prudence láthatóan a konyhában serénykedett.
– Őszinte leszek. Végtelenül vonzó vagy, csakhogy az időpont
nem alkalmas. Nem mehetek bele egy kapcsolatba.
– Mármint – billentette félre a fejét Haley Jo – ebben a
pillanatban, mert Prudie bármikor benyithat, vagy életednek ebben
a szakaszában?
Sam levette a nyakkendőjét, és gépiesen összetekerte. Hogyan
fogalmazza meg úgy a választ, hogy ne legyen bántó? Hogy az
a…! Amúgy is elég bonyolult ez az egész, és most még azon is
izgul, milyen hatást váltanak ki a szavai Haley Jóból. Mintha
számítana! Igenis számít, mit gondol róla a lány! – látta be
váratlanul, ahogy a tengerzöld szemekbe nézett. Legszívesebben
nem mondott volna semmit, vagy csak valami könnyed
szamárságot, amivel megnevetteti. Amitől a lány ismét a nyakába
ugrik…
Azonban felülkerekedett a józan, gyakorlatias énje. Normális
mederbe kell terelni az eseményeket! Sürgősen. Hiába vöröslenek
Miss Simpson ajkai hívogatóan, távol kell őt tartania magától
– pedig semmi másra nem vágyik, mint hogy magához ölelje és
szorítsa, míg csak teljesen eggyé nem válnak…
– Életemnek ebben a szakaszában.
– Legalább őszinte vagy – bólintott Haley Jo, bár az arcán
csalódás tükröződött. – Megkérdezhetem, miért?
– Te New Yorkban élsz, én itt. Nekem a lányommal kell
foglalkoznom, neked a továbbtanulással.
– Nem csak a nagyvárosban vannak továbbképzések – vetette
ellen a nő csendesen, tárgyilagosan. – De ha így lenne is, attól
még találkozhatnánk hétvégenként. Legalább kipróbálhatnánk,
működik-e.
Sam érezte, ahogy életre kel a jól ismert félelem. A félelem,
hogy csapdába esik, hogy belerángatják olyasmibe, ami hosszú
távon fájdalmat okoz. A kád fölé hajolt, kiöblítette, miközben
hátát a lány várakozásteljes pillantása perzselte.
– Nem hiszek a távkapcsolatokban – egyenesedett fel végül.
Haley Jo tagjaiból kiszállt minden erő.
– Világos. Értem. Semmi gond. – Nagy nehezen megmozdult
és előhalászott egy csatot a zsebéből, majd összefogta rakoncátlan
fürtjeit. Vicces, gondolta, a férfi önuralma legalább olyan
mesterkéltnek látszik, mint az ő hősies mosolya. – Megígérem
– folytatta szenvtelenül –, hogy igyekszem a továbbiakban
kevesebb kellemetlenséget okozni. Általában nem vagyok ilyen
rámenős. Örülök, hogy tisztáztuk, hogy is állunk. – Felállt.
Sürgősen ki kell szabadulnia a szük fürdőszobából. Nem bír még
egy percet eltölteni a magas, karcsú férfi társaságában, akinek
minden izma kirajzolódik a nedves ruhája alatt!
– Hozom a száraz holmit, aztán vacsorázhatunk – mondta Sam.
 – Ne! Egyetek csak Prudie-val, de nekem le kell zuhanyoznom.
Émelyít ennyi vaníliaillat. Azért köszönöm a meghívást. – A lány
sietve nekivágott a lépcsőnek.
Még csak az hiányzik, hogy Sam valami sajnálkozó, vigasztaló
frázist vessen oda neki! Majd megmutatja, hogy ő is van olyan
erős! Ha a férfi képes ellenállni a nyilvánvaló érzéki
vonzalomnak, ő is képes uralkodni magán!

Prudie kidugta a fejét a konyhából, amint meghallotta a

meztelen talpak lépteit a nappali deszkapadlóján.
– Siess, Haley Jo, elhűl a vacsora! Hol van apu?
– Mindjárt itt lesz, csak feltörli a vizet, amit Harapófogó
kifröcskölt.
– Harapófogó már az udvaron hempereg a porban. Nem
értékeli kellően a vaníliás fürdőt.
– Ha szereted az illatát, tartsd meg! – Futó mosolyt vetett a
gyerekre, ahogy a konyhai hátsó kijárat felé igyekezett.
– Hova mégy?
– Kicsit kimerültem. Inkább kihagyom a vacsorát, és
lefekszem. De kedves, hogy meghívtatok.
Prudence egyetlen ugrással az ajtó előtt termett.
– Ezt nem lehet! Megígérted, hogy velünk vacsorázol. Nem
engedem, hogy elmenj!
– Ne tartsd fel a vendégünket, Prudie!
Sam hangja hallatán Haley Jo beleremegett a bánatba. Bárcsak
sose látná többé ezt a férfit! Aki képes megtagadni, amit egymás
iránt éreznek. Ezt a csodálatos, egyedülálló vonzalmat.
Szégyellhetné magát! Megfutamodik a saját érzései elől. Hát csak
tegye! Ám Haley Jo Simpsont nem ilyen fából faragták!
 Dacosan megfordult – és kis híján remegő kocsonyává
változott.
Sam az ajtófélfának dőlve állt. Az eltelt pár perc alatt átöltözött
egy rövid ujjú tengerészkék pólóba meg egy kopott
farmernadrágba, amelynek izgalmas, rojtos hasadék nyílt az egyik
combján. Ki hitte volna, hogy képes ilyen bohémságra?! Nedves
fürtjei azonban már rendezetten tapadtak a koponyájára. Haley Jo
ökölbe szorította az ujjait, oly erős volt a kísértés, hogy
összeborzolja a fekete tincseket.
– Én innen nem mozdulok! – közölte elszántan Prudence.
Összefonta a karjait, és eltökélten előretolta alsó ajkát. – Ígéretet
tettetek! Úgy rohantam, mint akit kergetnek! A legkevesebb, hogy
velem esztek, ahogy megbeszéltük.
– Prudie… – szólalt meg fojtott hangon az apja, ám a kislány
meg se rezzent.
– Hagyd! – vágta el a készülődő vitát Haley Jo. – Jól van,
Prudie, maradok. Csak hozz valami ruhát, hogy ne csöpögtessek
össze mindent!
A gyerek szája fülig szaladt. Mint a szélvész vágtatott ki a
konyhából, hogy pár másodperc múlva egy szürke pulóverrel
térjen vissza.
– Tessék. Apué, kissé nagy, de legalább melegen tart.
Az nem fog ártani, gondolta Haley Jo a jeges pillantást látva,
amelyet a ruhadarab tulajdonosa küldött felé. Magára húzta a
nehéz pulóvert, és vaksin tapogatózott a kivágások felé. Hirtelen
Sam illata ölelte körbe. Nyilván nemrég viselhette.
– Várj, segítek! – hallatszott az ismerős mély hang, és ahogy a
lány feje kibukkant a vastag kötött anyagból, a férfival találta
szemközt magát.
 – Köszönöm – dünnyögte, és megérintette Sam karját, aki azon
nyomban hátrébb lépett. – Bocsánat! Kicsit összezavarodtam
– mentegetőzött Haley Jo.
A férfi arcára rögvest aggodalom ült ki.
– Csak nem ütötted be a fejed a kádba?
– Elestél? – hüledezett Prudie.
Haley Jo elszántan mosolygott. Nem fogja elárulni, hogy a
kábasága sokkal inkább Samuel Matthews közelségének
köszönhető!
– Gyerünk enni! Farkaséhes vagyok. – Ami persze
szemenszedett hazugság volt. Amióta Sam félreérthetetlenül
tudtára adta az álláspontját, akkora gombóc gubbasztott a
torkában, hogy nagy művészet lesz egyetlen falatot is lenyomnia
mellette.
A férfi szemén látszott, hogy tudja, mi zajlik benne. Ám
eltökélt pillantása hajthatatlanságról tanúskodott.
Leültek, Prudie a lánnyal szemközti helyre telepedett.
Aggodalma szertefoszlott, jókedvűen tolta a leveses tálat Haley Jo
elé.
– Tessék, kóstold meg! Ez apu kedvence. Ugye? – nézett a
férfira.
– Igen, kicsim – simogatta meg a gyerek fejét Sam.
Prudie elrántotta a fejét, és mérges pillantást vetett rá.
– Vigyázz a frizurámra!
A seriff csak most vette észre a változást. Prudence máskor
kócos haja ezúttal lágy, finom hullámokba volt rendezve. A
napszítta fürtök aranylóan csillantak meg a sötétebb, barna részek
mellett. Oldalt két parányi ezüstszínű csatocska tartotta.
– Elnézést! Nagyon szép.
 – Haley Jo sokat fáradozott vele – mesélte büszkén a kislány.
– A csatokat pedig a mamájától kapta, de azt mondta, viselhetem
őket, mert már elég érett vagyok, hogy vigyázzak rájuk.
Sam a nőre fordította tekintetét, de az szemlesütve tologatott a
tányérján némi sült zöldséget.
– Kedves, hogy időt szakítottál rá.
Néma bólintás volt a válasz.
Sam mély lélegzetet vett. Meg kell találnia a módját, hogy
helyrebillentse a dolgokat. Hiszen nem az volt a célja, hogy Haley
Jo nyűgnek érezze magát. Őszintén kedveli, sőt túlságosan is – és
ez a nő előtt sem maradhatott titokban. De az időpont nem
alkalmas kapcsolatteremtésre, akármilyen megfelelőnek tűnik is a
személye. Ami azt illeti, nagyon is megfelelőnek… Mintha
kimondottan neki küldték volna az égből. Nem! Akkor sem adja
fel az elveit! Elszántan beledöfte a villáját egy gombába, és
bekapta – elvágva az esetleg szájára toluló bocsánatkérés útját.
Az a feladata, hogy megvédelmezze ezt a nőt, nem pedig hogy
ostoba viszonyt kezdjen vele. Semmi értelme nem lenne… egy
nagyvárosi lánnyal, aki tűsarkú cipőben rohangászik, és két hét
múlva várják a szájápolási tanfolyamon. Miközben Sam Matthews
jövője Reflection Lake-ben van. Ezt már kilenc évvel ezelőtt
megtanulta.

A következő két napon Sam nem ment haza ebédidőben.

Egyszerűen félt. Félt szembenézni Haley Jo kedves, értetlen
tekintetével. Ám azt is tudta, hogy ily módon a lányát rövidíti
meg. Prudie hozzászokott a kurta déli látogatásokhoz. Így hát
harmadnap úgy döntött, életét visszatereli a régi kerékvágásba.
Leállította a kocsit az iroda elé, majd pár másodpercig nézte a
szélvédőn kopogó esőcseppeket. A finom, de kitartó szemerkélés
nem tartotta vissza a turistákat, akik színes ernyők védelmében
sétálgattak a főutcán, és az ajándékbolt vászonernyője alá kipakolt
mütyüröket mustrálgatták.
Sam végül nekidurálta magát, és átvágott a házat övező
gyepen. Az irodába nem mert bemenni. Még ott találja Haley Jót,
amint búsan pasziánszozik a számítógépen, bájos arcát a
tenyerébe támasztva, és ragyogó zöld szeme lelkesen felcsillan, ha
valaki – bárki – kinyitja az ajtót. Nem, ez több mint amit el tud
viselni.
Bosszúsan felmarkolta a postaláda tartalmát, és kinyitotta az
ajtót. Prudence társasjáték-gyűjteménye fogadta, egyenletesen
szétszórva a padlón. Furcsa, gondolta, Sarah rövidebb pórázon
szokta tartani a gyereket. Az üres nappalit rikácsoló nevetés
töltötte meg, amely a rajzfilmcsatornára állított televízióból áradt.
Odalépett, és kikapcsolta. Ekkor vette észre Harapófogót, aki a
kanapén henyélt. Négy lába az égnek meredt, a feje félig lelógott.
Álmosan pislogott a jövevényre, ám amint felismerte a ház urát,
elillant a lustasága, és behúzott farokkal iszkolt fel a lépcsőn. A
konyhából csörömpölés szűrődött ki. Sarah bizonyára ebédet főz.
Prudie valószínűleg a szobájában van, állapította meg Sam,
mivel az emeleten harsogott a rádió. Elindult a konyhába. Talán
nem árt beszélnie Sarah-val a védence fegyelmezését illetően.
Természetesen nem baj, ha a lánya jól érzi magát, de a túlzott
szabadság visszaüt, csínytevésekbe és rendetlenségbe torkollik.
A konyhaajtóhoz érve be kellett látnia, hogy tévedett. Prudie
nincs az emeleten, és nem a pesztonka sürgölődik a tűzhelynél.
Haley Jo állt a kredenc előtt. Karcsú derekát egy konyharuha
övezte kötény gyanánt. Jóval lejjebb ért, mint a rövidnadrág szára,
amely mellé egy fürdőruha-felsőnek beillő semmiséget viselt.
Lágy ívű hátát csupán két keresztbe futó pánt fedte. Ennyi
selymes, enyhén lebarnult bőr láttán Sam térde megroggyant.
Szerencsére azonban nem voltak kettesben. Prudie is ott ült
törökülésben a konyhaszekrényen, borzas fejébe nyomott
kuktasapkával.
Sam a fagyasztóláda felé sandított. Ha egy marék jeget zúdít az
inge alá, talán képes lesz összefüggő mondatokban beszélni… Ám
aggodalma feleslegesnek bizonyult. A lányokat teljesen lefoglalta,
akármiben is mesterkedtek.
– És mitől lesz zöld? – tudakolta épp Prudie.
– Az ételfestéktől, természetesen. – Haley Jo kotorászni kezdett
a szekrényben. – Apukád nagy rendet tart a fűszerek közt.
– Nem csak ott – kacagott a gyerek, és előhúzta az ételfestékes
dobozt. – Hiába mondom neki, hogy lazítson kicsit. Mennyit
tegyek bele? – nézett a nőre, a serpenyő fölé nyújtott kézzel.
– Most megfogtál – vonta fel a vállát Haley Jo. – Sosem
készítettem még zöld rántottát. Kezdjük pár cseppel!
Izgatottan a serpenyő fölé hajoltak, és Sam megbűvölve nézte
az összekeveredő vörös és barna fürtöket.
– Pfuj! Ez durván néz ki – húzódott hátra Prudence.
– Ne merj ilyet mondani! A zöld rántotta szerencsét hoz.
– Honnan szedsz ilyen badarságot?
– Badarság? – méltatlankodott Haley Jo színpadiasan. – Ez
tény és való. Egyébként is ez az első közös alkotásunk. Már csak
azért is meg kell ennünk, hogy megpecsételjük a barátságunkat.
Gyerünk – kavarta meg a gyanús színű masszát –, még egy kis
festéket!
Prudie követte az utasítást, de az arcára tűnődő kifejezés ült ki.
Sam ismerte jól. Ilyenkor szokott mély értelmű, súlyos kérdéseket
feltenni.
– Haley Jo?
– Igen, édesem?
 – Kérdezhetek valamit?
– Rajta!
– Ha egy anyuka elhagyja a gyerekét, az azért van, mert a
gyerek valami rosszat tett? Olyasmit, amivel megharagította?
Sam izmai megfeszültek. Most mit tegyen? – latolgatta
összeszorított fogakkal. Haley Jo nem tudhatja, miről van szó, azt
meg végképp nem, mit válaszoljon. Ördög és pokol, hiszen ő
maga, a harcedzett szülő sem tudná, hogyan kezelje a kérdést!
Csak állt dermedten, és nézte, ahogy a nő leteszi a fakanalat.
– Nézz rám! – emelte fel Haley Jo a kislány állát. – Sok oka
lehet, ha egy anya elhagyja a gyerekét, de az, hogy rosszat tettél
vagy mondtál, biztosan nem. Vannak nők, akik nem tudnak
beleszokni az anyaszerepbe, és elmenekülnek, mert egyszerűen
félnek. – Szorosan, szinte védelmezően a gyerek mellé állt.
– Tudod, az a szép az életben, hogy a boldogsághoz egyetlen
ember szeretete is elegendő.
– Biztos? – suttogott Prudie remegő ajkakkal, és az apja tudta,
hogy menten eltörik a mécses.
– Egészen biztos, édesem.
A kislány könnyes arccal fonta vékony karjait a nő nyaka köré,
aki melegen magához ölelte.
– Haley Jo? – szólalt meg Prudie újból, sírós hangon.
– Tessék, kicsim.
– Te már megtaláltad azt, aki szeret téged?
Haley Jo cirógató karja megdermedt.
Sam visszafojtott lélegzettel figyelt.
– Nem, drágám – felelt a nő egy pillanatnyi habozás után
–, még nem. De nem adom fel a reményt, hogy megtalálom.
 Sam sarkon fordult és elosont, ugyanolyan észrevétlenül,
ahogy jött. Próbálta meggyőzni magát, hogy csupáncsak nem
akarja zavarni a meghitt ebédet – de valójában tudta, más okból
távozik. Félt, hogy ha Haley Jo szemébe néz, képtelen lesz
megtartani a fogadalmát. Utat tör magának az elfojtott szenvedély,
és forrón megcsókolja.
 8. FEJEZET

– Nos, kedvesem, hoztam magának a díjnyertes

fonnyasztottpitypang-salátámból meg egy kis „Belzebub lehelete”
chilis húst. – A nyolcvanesztendős Ludi Bradford egy műanyag
edénykét nyomott Haley Jo kezébe, és intett a kísérőjének, Alma
Quincynek, hogy kövesse példáját.
Eleanor elmondása alapján a lány tudta, hogy a két idős hölgy a
Reflection Lake-i idősek otthonának lakója, és Ludiban a város
úrnőjét tisztelheti, akivel senki nem mer ujjat húzni.
Nem ők voltak az első látogatói. Ha jól számolt, Ludi és Alma
a húszas, illetve huszonegyes sorszámmal dicsekedhet. S mivel
mindenki hoz valami finomságot ajándékba, a seriff lassacskán
beszerezhet egy újabb hűtőszekrényt. Természetesen Haley Jo
tisztában volt vele, hogy népszerűsége az emberek
kíváncsiságának köszönhető. Mindenki legalább egy pillantást
akart vetni Matthews parancsnok zárkájának nagyvárosi lakójára.
– Leköteleznek – vette át hálás mosollyal az edénykéket, majd
a pultra tette őket. – A parancsnok is bizonyára örülni fog a finom
falatoknak.
– Csak vigyázzon! Az ott Arnold fia – bökött reszketeg kezével
Chester felé Ludi –, és arról nevezetes, hogy egy ültő helyében
felfal egy tehenet, csak a patái maradnak emléknek.
– Mesebeszéd – ingatta a fejét az érintett. – Bár a maga finom
főztjének nehéz ellenállni.
 Ludi nem leplezhette elégedettségét, de azért fitymálóan
legyintett.
– Nagy svihák vagy te, Chester! Akkor is ezt mondanád, ha
Eleanor kínálna meg a kőkemény zabkekszeivel. Múltkor
megkóstoltam egyet, és új műfogsort kellett csináltatnom.
Ajjaj, pillantott lopva Eleanor felé Haley Jo, rosszul alakulnak
a dolgok! A titkárnő arca mélyvörös színt öltött, és elfehéredő
ujjakkal szorongatta a mankóját. Ludi viszont ügyet sem vetett rá,
szúrós pillantású szemét a lányra szegezte.
– Maga tényleg feltűnő jelenség, jól mondták az emberek.
– Az emberek?
– Akiket ideküldtem. Azt hitte, nem tettek jelentést? Viszont
csupa csont és bőr. Nem adtok enni ennek a szegény lánynak,
Eleanor? Azt hittem, Samuel mamája jobb nevelést adott a fiának.
– A parancsnok kiváló munkát végez – fújt dühösen a titkárnő.
– A kotnyeleskedésed nélkül is, Ludi.
Chester felszisszent. A bátortalan Alma aggodalmasan
toporgott.
– Némely fiatal megtanulhatná végre, hogy tisztelettel
beszéljen az idősebbekkel! – vágott vissza Ludi.
– A szenilis vénasszonyok meg beláthatnák, hogy nem kell
mindenbe beleütniük az orrukat!
Haley Jo már nyitotta a száját, hogy bocsánatot kérjen.
Mindegy, miért. Akármiért. Mindenkitől. Ám mielőtt kitörhetett
volna a vihar, kivágódott az ajtó, és egy magas, csontos nő vonult
be, hátára kötött gyereküléssel.
– Üdvözlök mindenkit!
– Jó reggelt, Tina! – biccentett hűvösen Ludi.
 Ez nem lehet más, mint Tina Sykes, Ollie felesége, a
polgármester, gondolta megkönnyebbülten Haley Jo, és sietve
előlépett.
– Örülök, hogy megismerhetem, Haley Jo vagyok.
– Örvendek – rázta meg a kezét a rövid világosszőke hajú nő
olyan erővel, ami bizonyította, hogy méltó párja óriás termetű
férjének, aztán körülnézett. – Nos, mi újság?
– Ludival sértegetési versenyt tartunk – felelte kertelés nélkül
Eleanor.
– Kezdő vagy még – mosolyodott el Ludi –, de el kell
ismernem, fejlődsz. A halálom után is jó kezekben lesz a város.
A jelenlevők testületileg felsóhajtottak. Elhárult a katasztrófa.
A tűzszünet örömére Tina is levette a hátáról a gyerekcipelőt.
– Tulajdonképpen dicsekedni jöttem. Kezdenek kibújni a fogai!
– Nem leszel ilyen lelkes, ha majd a saját bőrödön érzed őket
– jegyezte meg Ludi epésen, de ezúttal senki sem hallgatott rá.
Mindenki az apró vendég köré sereglett, és Haley Jo is
rövidesen csatlakozott az elragadtatott kórushoz. A bájos, pufók
kisbaba látványa őt is a bűvkörébe vonta.
Eletében most először merengett el azon, milyen lenne egy
ilyen rózsás arcú apróságot ringatni a karjában. Ámbár furcsa
módon a lelki szemei előtt egy metszően kék szemű, fekete hajú
apróság lebegett…
Sürgősen elhessegette a képet. A szakmai előmenetelére kell
összpontosítania, nem csecsemőkről ábrándozni! Főképp nem
olyanról, aki Sam Matthews kicsinyített mása. Ez az ábránd
kifejezetten veszedelmes.
 Teltek a napok, ám a látogatók száma nem csökkent. Haley Jo
kezdte a Reflection Lake-i rendőrőrs háziasszonyának érezni
magát. Sam ellenben továbbra is rajta tartotta a szemét.
Valahányszor megpróbált kimozdulni újdonsült barátaival,
sürgősen közbelépett. Még Tina pizsamapartijától is könyörtelenül
eltiltotta, pedig Chester önként vállalta, hogy fuvarozza Haley Jót.
Sam azonban addig meresztette rá egy hang nélkül a szemét, míg
a helyettese megszégyenülten eloldalgott.
Pénteken Haley Jo korán ébredt. Sietve felöltözött, bár tudta,
egyik férfi sem jönne hátra a zárkához anélkül, hogy előzőleg ne
kérne fennhangon engedélyt. Chester már javasolta, hogy felszerel
egy csengőt.
Kiballagott az irodába.
– Jó reggelt! – nézett föl barátságosan Chester. – Jól aludt?
A lány bólintott, és a pulthoz lépett, hogy töltsön magának egy
bögre kávét.
– A főnök még nincs itt. Elugrom újságért – állt fel a férfi.
– Meg esetleg a pékségbe is benézek. Hozzak magának valamit?
– Nem, köszönöm. A sok semmittevéstől így is híztam már
vagy két kilót.
– Hát, nem olyan helyen, ahol látnám.
– Értékelem az udvariasságát, Chester.
– Felveszi a telefont, amíg nem vagyok itt?
– Persze.
A rendőr komótosan elindult, Haley Jo pedig kevert egy kis
tejport a kávéjába. Ó, hogyne, örömmel felveszi a telefont. Kávét
is főz, rendbe rakja az irattartót, megtesz bármit – csak hadd
maradjon itt örökké! Szánalmas! És tartott tőle, hogy ez még
rosszabb is lehet.
 Ismerős bizsergést érzett a gyomra táján. Az utóbbi napokban
mindig jelentkezett, ha várható volt a seriff felbukkanása. El is
nevezte Sam Matthews-kórnak. Bosszantó betegség, és nagy
valószínűséggel gyógyíthatatlan.
Azon kapta magát, hogy a kilincset figyeli, és a másodperceket
számolja. Egek, ez már az érzelgősség netovábbja!
Mintegy végszóra kinyílt az ajtó, és belépett a rendőrfőnök.
– Jó reggelt! Chester hol van?
– Elszaladt újságot venni.
Sam bólintott, és elindult a kávéskanna felé. Haley Jo azonnal
felkapott egy bögrét.
– Nem kell kiszolgálnod – morogta a férfi.
– Tudom. Csupán igyekszem hasznossá tenni magam.
Sam némán átvette a kávét, vigyázva, nehogy hozzáérjen a
lány kezéhez, aztán leült az íróasztalához.
Haley Jo erős kísértést érzett, hogy mondjon valamit. Akármit.
Ezek az udvarias párbeszédek és súlyos csendek erősen
megviselik az idegeit. Ám tudta, hogy a karattyolás nem vezet
sehová.
Sam teljes lelki nyugalommal elővett egy irattartót, és olvasni
kezdett, miközben az italát kortyolgatta.
Jobb híján a nő is utánozni igyekezett szenvtelen viselkedését.
Ha a seriff így akarja eltölteni a közös idejüket, hát nem sokat
tehet ellene. Leült Eleanor asztalához, és nekilátott rendbe rakni
egy köteg iratot. Alig végzett három dossziéval, amikor a
papírköteg megcsúszott, és a földre zuhant.
– A kutyafáját!
– Segítsek? – nézett fel Sam.
 – Ne, boldogulok. – Órákba fog telni, mire megint mindent
szétválogat, füstölgött magában Haley Jo. Lélekölő, unalmas
pepecselés! Dühösen csapta le a papírokat az asztalra. – Bocsánat!
– fakadt ki a férfi felvont szemöldöke láttán. – Kezdek megőrülni.
Nem, visszavonom! Nem kezdek. Befejezett tény. Bediliztem.
Meghibbantam. Begolyóztam.
– Meggyőztél – felelt Sam szárazon. – De ha ettől jobban érzed
magad, csak folytasd! Viszont ha kérhetem, hangfogóval. Sok a
dolgom.
Haley Jo fogai megcsikordultak.
– Köszönöm az együttérzést! Az ember azt hinné, egy rendőr
képes felismerni, ha valaki válságos lelkiállapotban van!
– Mi hát a gond? – sóhajtott a férfi, és letette az aktát.
– Mondom: agyamra megy ez a hely.
Sam bólintott, aztán felemelte a papírokat, amelyeket olvasott,
gondosan összerendezte őket, és visszacsúsztatta az irattartóba.
Azt pedig az asztal sarkán álló katonás aktaköteg tetejére helyezte.
Hajszálpontosan, nehogy akár egy milliméterrel is kilógjon a többi
közül. Haley Jo elkeseredetten nézte. Ő fokozatosan elveszti az
önuralmát, Sam bezzeg egyre fegyelmezettebb és pedánsabb!
Sose lesz belőlük egy pár!
Egy pár? Hát ez meg hogy jutott az eszébe? Igazán nem
fenyeget ilyen veszély. A legkevésbé sem!
Sam lemondó arccal dőlt hátra.
– Sejtettem, hogy unalmasnak fogod találni a kisvárosi életet.
– Egyáltalán nem erről van szó! A bezártságból van elegem. A
várost kimondottan imádom. Bármit megtennék, hogy kimehessek
azon az ajtón, és megihassak egy kávét Ludi és Alma
társaságában.
 – Meguntad az életed? – szörnyülködött a férfi. – Az a két
pletykaéhes sárkány ízekre szedne.
– Szerintem kedvesek – nevetett a nő. – Mint mindenki más is,
akivel megismerkedtem. Otthonosan érzem magam velük.
– Akkor miért panaszkodsz unalomra? És hogy jövök én a
képbe?
– Ne tarts bezárva, mint valami rabot!
Sam megrázta a fejét, arcán elterült „a törvény kérlelhetetlen
őre” kifejezés.
– Látom, nem igazán fogod fel, mit jelent a védőőrizet. A
lényeg az, hogy nem mászkálhatsz felügyelet nélkül a városban,
mert az veszélyes.
– Autóba ülni is veszélyes, mégis nap mint nap megteszem!
– A válaszom: nem – jelentette ki a férfi, azzal nekilátott
felbontani egy levelet.
– Ennyi? Se tárgyalás, se magyarázat?
– Így van.
– Nem vagyok már ötéves!
– Tudom.
– Úgy érzem, már évek óta sínylődöm ebben a zárkában!
– Ez a vita nem vezet sehová. Voltaképpen mit akarsz? – dőlt
előre ismét a seriff. – Sétálni? Bevásárolni? Mi a kampány célja?
– Nem is tudom… – mosolyodott el a lány, és óvatosan
válogatta meg a szavait: – Talán megnézném a
jégkorongmérkőzést. És beülnék utána Kellumhoz sült halat
enni…
Ha az előbb bocsánatkérő kifejezést vélt felfedezni a férfi
arcán, az most egy szemvillanás alatt eltűnt.
– Szó sem lehet róla!
 Haley Jo megkerülte az asztalt, és leült a szélére, alig pár
centire Samtől. Az nem nézett rá, csak kirántott pár iratot a feneke
alól.
– Ugyan már, nem olyan óriási kérés!
– Nem!
– Miért?
– Mert nagy lesz a tömeg, és nem tudlak megvédeni.
– Kérlek!
– A legkisebb esélyed sincs.
Haley Jo a legszívszaggatóbb pillantását vetette a férfira. Már-
már nyeregben érezte magát, mert Sam kemény vonásai
kisvártatva meglágyultak.
– Kössünk alkut! – javasolta a férfi. – Elugrom veled
valamelyik gyorsétterembe.
– Igazán kedves – Haley Jo ezúttal a csalódottságát volt
kénytelen palástolni –, de bármennyire is lenyűgöző ajánlat, el
kell utasítanom. Az a vágyam, hogy lássalak hokit játszani, és
utána halat egyek Kellumnál.
– Honnét tudod, hogy ma este játszom?
– Nem tudtam aludni, és beszélgettem Chesterrel.
– Chester túl sokat fecseg. Komolyan, Haley Jo, ez nem
megoldható. Nem tudok egyszerre játszani, és terád vigyázni.
– Teljesen észrevétlen leszek! – erősködött a nő. – Azt se fogja
tudni senki, hogy ott vagyok.
Sam teli torokból felkacagott.
– Ó, persze! Haley Jo Simpson, a paradicsommadarak
királynője ezennel megfogadja, hogy észrevétlen marad. Vajon
miért nem tudok hinni benne?
 A lány összeszorított térdeire fektette összekulcsolt kezeit. Még
Josephine nővér, a kisiskoláskori tanítónője is büszke lett volna rá.
– Meg tudom tenni, komolyan. Csak bízz bennem!
– Szívesen hitelt adnék a szavaidnak, ám te még a saját
temetéseden se tudnál észrevétlen maradni.
– Ez övön aluli ütés volt! – csattant fel a lány, és leugrott az
asztalról. – Igazán kedves, hogy a temetésemmel riogatsz!
– Elnézést – sóhajtott a férfi megadóan. – De ismerd be, a
rejtőzködés nem erős oldalad.
– Az egyetlen veszedelem, amely ebben az isten háta mögötti
városban fenyeget, az az őrjítő unalom!
– Ha unatkozol, biztonságban vagy. Tehát jól végzem a
munkám.
– Nagyszerű! Csakhogy utálom a basáskodást!
Sam nem vesztegetett több szót a válaszolásra, hanem kinyitott
egy irattartót.
A lány leroskadt az íróasztal melletti székre, és keresztbe
vetette a lábát. Elégedetten nyugtázta, hogy a férfi pillantása lopva
végigkúszik a lábszárán, egészen a szoknyája széléig, és a
papírlapok meggyűrődnek a szorításában.
– Ha megbocsátasz, dolgozni szeretnék.
– Ó, csak tessék! Nekem nincs dolgom. – Haley Jo ráérősen
mustrálgatta a körmeit. – Persze, ha mennék valahová, nekilátnék
átnézni a ruhatáramat. Viszont mivel egész este itthon ülök, nincs
okom megmozdulni.
– Nem adom be a derekam.
– Persze hogy nem. – A lány bájosan mosolygott, és lógázni
kezdte a lábát. Szandálja hamarosan a lábujjain billegett. Aztán
halk dúdolásba fogott.
 Sam arcán megrándult egy izom.
– Megmondtam!
– Világos. – Haley Jo a dal ütemére dobolni kezdett az asztal
szélén.
Sam lecsapta a papírokat.
Rendben, elmehetsz.
– Tényleg? Hát ez igazán nagyszerű!
– Két feltétellel: meglapulsz a hátsó sorban, és mellőzöd a
divatbemutatót!
Haley Jo bólintott, aztán előrehajolt, és könnyed csókot lehelt a
férfi arcára.
Hirtelen erős kísértést érzett, hogy szorosan átölelje, és időtlen
időkig hozzásimuljon, ám egy pillanatnyi tétovázás után felállt.
– Elnézést, kissé elragadott a hév. Megyek, keresek valami
kellően jellegtelen öltözéket. Azt hiszem – fordult vissza az
ajtóból –, az átlátszó blúzom fekete csipke melltartóval meg
miniszoknyával pont jó lesz.
Sam kis híján kirúgta maga alól a széket.
– Azt reméltem, megértetted…
– Tréfáltam – nevette el magát a lány, és már ment is tovább, a
zárkája felé. Lesz még bőven alkalma kínozni a derék seriffet!
Este Sam átvitte a lányát az osztálytársnője szüleihez, hogy ott
töltse az éjszakát. Shannon mamájának a lelkére kötötte, hogy ne
engedje a kertben sátorozni a lányokat – hacsak ő maga nem
hajlandó szintén vállalni a tábori lét kényelmetlenségét, és a
földön hálni. Lehetőleg keresztben a sátor bejárata előtt.
Legutóbb, amikor a két kis csibész Shannonék kertjében
kempingezett, éjfélkor biciklikirándulásra indultak a városban. Ez
még nem lett volna baj. Viszont rosszcsonték magukkal vitték a
teljes vécépapírkészletüket is, hogy feldíszítsék a helyi
előkelőségek házát és kertjét. Shannon mamája viccesnek találta
az ügyet, az apja meg Sam kevésbé. Elsősorban azért, mert nekik
kellett elpucolni az átnedvesedett, foszlós papírcsíkokat, többek
között pár juharfa tetejéről is. Prudie, az egyik kis csínytevő
mindenesetre tisztában volt vele, hogy próbaidőn van, és Sam
remélte, hogy ezúttal eseménytelenül telik az éjszaka. Legalábbis
ezzel biztatta magát.
Shannonék kapuja előtt Andy várta.
– Eleanor mondta, hogy itt vagy. Személyesen akartam veled
beszélni.
– Jó híreket kaptál?
– Mi az hogy! A fogorvos felesége két órával ezelőtt vallomást
tett. Láthatóan megtette a hatását, hogy rábizonyították, ő vette a
konyakos meggyet.
– Ez gyorsan ment. Arra adott valami magyarázatot, hogy
miért fojtotta meg ráadásul?
– Itt van a gubanc. Ezt határozottan tagadja. Azonkívül
nehezen is tehette volna, mert megbízható tanúk látták az adott
időpontban a Long Island-i nyaralójukban.
– Ugye nem hiszed, hogy Haley Jo tette?
– A kórboncnok szerint már végzett vele a méreg, amikor
fojtogatni kezdték. Lehetséges – vonta meg a vállát a nyomozó
–, hogy Miss Simpson kissé elragadtatta magát dühében, amiért
ott találta félmeztelenül.
– Kizárt!
– Ne húzd fel magad! Csak mérlegelem a lehetőségeket.
Egyébként sem minősülne gyilkosságnak, hiszen Rocca már halott
volt.
 – Haley Jo? Aki vaníliás habfürdőben fürösztötte a dán
dogomat, és átszervezte az irodámat a feng shui elvei szerint?
Sosem tenne ilyet!
– Hajlok a véleményedre, Sam, de hát akkor ki?
– Volt még ott valaki a szobában.
– Hm, édes hármas?
– Ne idétlenkedj, Andy! Valaki belopózott, amíg Haley Jo
fürdött. Valaki, akinek elszámoznivalója volt Roccával.
– Ez a leírás fél Manhattanre illik.
– Akkor mélyebbre kell ásnunk. Mi a helyzet azzal a fickóval,
akit Haley Jo a folyosón látott?
– Semmi.
– Ne adjátok fel! – Sam beült a kocsijába. – Szerintem jó
nyom.
– Szerintem viszont szeretnéd mindörökre védőőrizetben
tartani Haley Jót.
– Mit akarsz ezzel mondani? – kapta fel a fejét a seriff.
– Amit mondtam. Amíg ott van a zárkában, nem kell
bevallanod, mit érzel iránta, és nem fenyeget a veszély, hogy
elhagy.
– Megártott neked a meleg – legyintett Sam, és beindította az
autót.
– Lehet. De gondolkozz azon, amit mondtam!
– Ó, persze. – Sam indított.
Andy a legjobb barátja, de ezúttal téved. Egyébként sincs olyan
érv, amely megingathatná az álláspontját Miss Simpsont meg a
párkapcsolatokat illetően. Arról nem is szólva, hogy sietnie kell a
meccsre. Kikanyarodott a főútra.
 – Nyúl – mondta csendesen, amikor a visszapillantó tükörben
szembenézett önmagával.

Szerencsére a Reflection Lake-i sport- és társadalmi élet

legfontosabb színhelyét, a jégpályát magában rejtő hatalmas
hangárszerű épület előtt Sam talált parkolóhelyet. Ez kisebb
csodának számított, mivel az utóbbi időben a jégkorong nagy
népszerűségre tett szert a városka lakói között.
Sietős léptekkel megközelítette az oldalbejáratot. Amint
feltépte az ajtót, megcsapta az orrát az öltöző jellegzetes, meghitt
szaga: pára, kávé és izzadság keveréke. Ösztönösen
elmosolyodott. Ez a helyiség mindig előhívja az édes gyerekkori
emlékeket: ahogy kissrác korában hajnali fél hatkor, még
félálomban, kikászálódik az apja kocsijából, és a sporttáskát maga
után vonszolva elindul edzeni…
Ledobta a holmiját a padra, és nekilátott átöltözni. Sebesen, de
nem kapkodva. Gondosan rögzítette a térd– és könyökvédőket, a
fűzőt pedig körbetekerte a cipő szárán. Háromszor. Nem kétszer,
nem négyszer – pontosan háromszor. Körülötte szétdobált
sporttáskák árválkodtak, némelyikből váll- meg térdvédők
hullottak a betonpadlóra. A pályára nyíló ajtó mögül nevetés és
vaskos tréfálkozás zaja szűrődött be. A társai már melegítenek.
Elkésett, gondolta, de őnélküle úgysem kezdik el a játékot.
Felkapta a kesztyűt meg az ütőt, és elindult kifelé. Útközben
felcsatolta a sisakot.
Ahogy kilépett a jégre, szemét végigfuttatta a közönségen.
Jókedvűen zsivajgó helybéliek tömött sorokban, hétköznapi
öltözékben. Tarkabarka pávának semmi nyoma. Talán Haley Jo
meggondolta magát. Jobb is így. Mégis, meglepő módon,
csipetnyi csalódottságot érzett. A lelátó másik oldalát is
végigpásztázta: semmi. Hiába, ez a lány olyan, mint egy
szentjánosbogár. Csillog, szikrázik, teljességgel kiszámíthatatlan
– vagyis mélységesen emberi –, és képtelenség egy helyben
tartani.
Elhessegette a bohó, költői gondolatokat. A hokipályán istenes
fejbe kólintás jutalmazza az ábrándozást, jobb lesz a játékra
figyelni. Taktikát kieszelni egyébként sincs már idő, állapította
meg, amikor az egyik csapattársa odakurjantott neki:
– Középcsatár leszel, Sammy! Mutassuk meg ennek a
beképzelt bandának, mit tudunk!
Sam bólintott, és elfoglalta a helyét. Pár méterről a másik
csapat kapitánya nézett vele farkasszemet.
– Jó estét, Stagniki! – üdvözölte az ellenfelet. – Ugye szép
tiszta mérkőzésnek nézünk elébe?
– Üdv, Matthews! Minden lehetséges. Bár – Stagniki
hátrapillantott hírhedt védőjére, Billy Maddockra, és
elvigyorodott–, Billy nincs finomkodó kedvében.
Mindazonáltal Sam rövidesen megfeledkezett a Veszett Kutya
becenévre hallgató Billyről. Elkezdődött a játék, és csak a
korcsolyázásra figyelt. Kivéve azokat a – nem is oly ritka
– pillanatokat, amikor újból és újból felpillantott a lelátóra. Ám a
keresett vörös kócbabát nem látta sehol.
A második harmadra felforrósodott a sportcsarnok levegője. A
jég felszíne olvadozott, a játék pedig egyre tüzesebb lett. Sam
érezte, hogy lendületbe jött a csapata. Jókedvűen elcsípte a felé
küldött korongot, majd meglódult az ellenfél kapuja felé. Csak
úgy pattogtak a jégszilánkok a korcsolyája alól. Szinte ösztönösen
kicselezte a sarkába tapadó védőt, és amikor az a váratlan
kanyarban lemaradt mögüle, elégedetten a kapu elé pördült, és
meglendítette az ütőt. Egy másodperccel később a korong elsiklott
a feszülten, mélyen lehajolva várakozó kapus lábai között,
egyenesen a hálóba. A tömeg felüvöltött, Sam pedig válaszként
meglóbálta az ütőjét, és a palánkhoz siklott. Ekkor ütötte meg a
fülét az ismerős hang:
– Szép volt! Éljen Matthews, az ász!
Nevetés hullámzott végig a környező sorokon, és pár női hang
helyeslően hujjogatott.
Sam meglepetten tapasztalta, milyen megkönnyebbülés Haley
Jo hangját hallania. Még azon sem bosszankodott, hogy feltűnést
kelt. Egyszerűen örült, hogy ott van! Fölnézett. Igen, ott ül
Eleanor és Andy között, közvetlenül a kispad mögött. És még fel
is áll, meg integet!
Sam egy pillanatra lehunyta a szemét, és rövid fohászt küldött
az ég felé. Ám amikor felnézett, még mindig ugyanaz a kép
fogadta: Haley Jo, a jobb kezén egy hatalmas, piros műanyag
kesztyű, „Élcsapat” felirattal, amilyet csak a legelszántabb
szurkolók viselnek. Ámbár e nélkül is kirína a tömegből, akár egy
balerina a favágók gyülekezetéből. Karcsú lábain fűzöld, feszes
térdnadrág, felsőtestén vállpántos, sárga semmiség, amely épp
csak a kebleit takarja, fölötte pedig áttetsző, fényes, zöld kabátka.
Vajon azt képzelte, hogy ez melegen tartja majd a hűvös
arénában? – révedezett a férfi. Aztán figyelme a karcsú fehér
nyakra terelődött. Ó, milyen jó lenne most mellette ülni, és
végigfuttatni az ajkát a selymes bőrön! Szinte összerándult a
feltörő vágytól.
A lány csak hadonászott tovább, karján csilingeltek az ezüst
karperecek – aztán hirtelen lehervadt arcáról a vidámság, és érzéki
ajkai rémülten elkerekedtek... Sam nem látott többet. Egy
mennykőcsapásnak is beillő ütés a palánknak vágta.
 9. FEJEZET

Iszonyatosan fájt a bal arca. Zihálva a hátára fordult. Legalább

az eszméletét nem vesztette el, állapította meg kábultan.
– Jól vagy? – hajolt fölé Rudy, az egyik társa.
– Azt hiszem. Mi történt?
– Mr. „Veszett Kutya” Maddock megorrolt, amiért gólt lőttél.
Haley Jo ingerült hangja ütötte meg a fülét. Ahogy fektében
arra sandított, meglátta az ismerős tűsarkú szandált, amint a bíró
korcsolyájával néz farkasszemet.
– Nekem ne dirigáljon! Megsérült, tehát odamegyek hozzá!
– Hölgyem, a nézők nem mehetnek be a pályára játék közben!
– Ha nem vette volna észre, pillanatnyilag szünetel a játék,
mivel az a szekrénykoffer orvul leütötte a seriffet!
– Tudok róla, hölgyem, és ígérem, gondom lesz rá.
A tűsarkú türelmetlenül dobolt a jégen, miközben a gazdája
összefont karokkal meredt a bíróra.
– Várok.
– Mire, hölgyem?
– Hogy a gondjaiba vegye azt a gorillát! Szégyellhetné magát
– lövellt felháborodott pillantást Maddock felé –, hátba támadni
valakit! – Veszett Kutya feje lehorgadt, Haley Jo pedig Sam felé
fordult: – Kitartás! Jövök.
 Nem tréfált. Tűsarkain nekivágott a jégnek. Bizonytalanul,
csúszkálva, két karjával egyensúlyozva.
– Ajjaj! – nyögött fel Sam. – Ez így nem lesz jó!
– Már megbocsáss, pajtás – nevetett Rudy –, én nem bánnám,
ha egy ilyen tűzrőlpattant tündérke megmentene.
– Nem ment meg senkit, legkevésbé engem. Segíts föl!
– Pihenj inkább, mindjárt ideér Edwards doktor.
– És ha meglát így elterülve, biztosan eltilt a további játéktól.
Tehát nyújtsd a mancsod!
Rudy támogatásával talpra kecmergett, bár minden porcikája
eszeveszetten sajgott. Elment az esze, pörölt magával, hogy
harminchárom éves vén szamár létére versenyre kel a
húszévesekkel! Nem állt valami biztosan a lábán, így amikor a
tűsarkakon érkező mentőangyal a mellkasának vágódott, csak
Rudy erős karjai mentették meg mindkettejüket.
Többé-kevésbé visszanyerve egyensúlyát, Haley Jo szemügyre
vette a sérültet. Mintha Sam nem örülne a jöttének… A férfi bal
szeme fölött vér szivárgott a fölrepedt bőr alól, alatta pedig
kezdett bedagadni a csúnya horzsolás.
– Szép lövés volt, szívem! Kár, hogy Godzilla bosszút állt.
– Mit keresel itt? Megegyeztünk, hogy kerülöd a feltűnést.
– Kerültem is, és nem láttam semmit. A szünetben megkértem
Andyt, hadd üljek jobb helyre.
– Andynek is lehetne több esze!
– Andy kedves ember. Egyébként látom, felesleges volt
aggódnom. Betonból van a fejed. Ámbár – óvatosan megérintette
a férfi arcát – hamarosan szivárványszínű lesz.
Sam összerezzent, aztán finoman eltolta a lány kezét.
– Semmi bajom. Menj vissza a helyedre!
 – Ugye nem akarsz továbbjátszani?
– De nem ám! – kiáltotta egy idősebb férfi, aki a jégen
közelgett feléjük.
– Jól vagyok, doki, be tudom fejezni a meccset! – sietett
kijelenteni Sam.
– Ezt én döntöm el. – Edwards doktor felemelte a kezét.
– Hány ujjat lát?
– Hármat.
– Tévedés. Öt volt. Le a jégről!
Haley Jo meglepetten billentette félre a fejét, ám egy kacsintás
az orvos részéről beavatta a tervbe. Hiába, a seriffet még a város
egészségügyi elöljárója is csak csellel tudja visszatartani az
öngyilkosságtól! Mosolyogva viszonozta a kacsintást.
– Csalás! – méltatlankodott Sam. – Láttam ám a kacsingatást!
– Csak belement valami a szemembe.
– Nekem ne add az ártatlant! – ráncolta a homlokát a férfi.
– Egyébként is hogy jutott eszedbe ebben a diszkóba való
göncben kijönni a mérkőzésre?
– Hol élsz te? Senki sem jár már így diszkóba!
Hirtelen elcsöndesült körülöttük a tömeg, és mindenki
előrenyújtott nyakkal figyelt.
– Reflection Lake-ben senki nem hord ilyen… ilyen…
megkurtított nadrágot! Csupa libabőr a pucér bőröd, és tűsarkú
szandálban ügyetlenkedsz a jégen!
– Mindebből mi a tanulság?
– Nevetségesen nézel ki!
Felháborodott szisszenés szállt fel a lelátóról.
– Jó, nevezz csak bolondnak azért, mert ez volt a legjobb
holmi, amit az egyetlen bőröndömben találtam, amellyel egy
konferenciára jöttem. Biztos előre kellett volna látnom, amikor
pakoltam, hogy egy isten háta mögötti porfészek fogdájában kötök
ki, a divatrendészet parancsnokának karmai között!
Isten háta mögötti porfészek. Ez szíven ütötte Samet. Talán
mert számított rá. Gyanította, hogy a kisváros békés élete iránti
rajongás csak maszlag. Tessék, kibújt a szög a zsákból! A lány
mérges arca is megerősíti, hogy most beszél őszintén. Tudta, hogy
ez lesz! Ezért igyekezett távol tartani magától Miss Simpsont
– legalább olyan hévvel, ahogy az közeledni próbált hozzá.
– Talán elkerülte a figyelmedet, de egyetlen pillanatra sem
voltál bezárva – sziszegte összeszorított fogakkal. – Ámbár ezen
még változtathatunk.
– Ó, most már fenyegetőzöl? Vagy csak nem tudod eldönteni,
miképp nyilvánítsd ki a vendégszeretetet?
A szeme sarkából Sam látta, hogy a lelátó közönsége élénk
figyelemmel kíséri vitájukat. Az arckifejezésükből ítélve nem az ő
pártján álltak.
– Ha nem tévedek, te könyörögtél, hogy részt vehess a város
életében. Most meg porfészeknek nevezed? Talán inkább te nem
tudsz dönteni, drágám!
– Ne nevezz drágámnak, ha nem gondolod komolyan! – vágta
mellbe felháborodottan Haley Jo.
– Jól mondod, sorstárs! – kurjantott egy nő a tömegben, és
számos helyeslő hang követte.
Haley Jo mosolyogva felszegte az állát.
– Minden perc élvezet, amelyet ebben a városban tölthetek.
Leszámítva a basáskodásodat.
– Nem basáskodom!
– Hát, főnök – emelkedett fel Chester a palánk mögött, de
tisztán csak formai szempontból, igenis basáskodik vele.
 – Magát meg ki kérdezte?
A helyettes összehúzta magát.
– Ne beszélj így Chesterrel! – förmedt Samre Haley Jo.
– Na, elég legyen! – szólt közbe az orvos. – Sajnálom, seriff,
de a maga számára véget ért a játék. Átjön velem a rendelőbe,
összevarrjuk a sebet, aztán mehet Kellumhoz mulatni. – Azzal
Rudy segítségével betuszkolta a vonakodó Samet az öltözőbe.
Haley Jo hátramaradt, és kisvártatva rokonszenvezők egész
tábora gyűlt köré.

Egy órával később Andy kocsijában Sam megérkezett Kellum

vendéglőjéhez, amely a városon kívüli, a tó északi partján bújt
meg a fák között. Eredetileg, majd fél évszázada,
halászkunyhónak építette Sinker Kellum, a város közkedvelt
polgára.
Annak idején Sinker fűnek-fának és elsősorban a feleségének
azt mesélte, hogy rákapott a lékhorgászatra, mert az jót tesz az
idegeinek. Hogy a lékhorgászok a jégre építik a kunyhójukat, nem
a partra, ez csak a nejének nem tűnt fel.
Ellenben Sinker meg a búvóhelye éveken át nagy
népszerűségnek örvendett a város férfilakossága körében, akik
gyakran kiruccantak hozzá, úgymond megnézni, hogy harapnak a
halak, majd pár órával később virágos hangulatban dülöngéltek
haza. Aztán valamelyik cimbora, aki nem csak a társaság kedvéért
járt a tóra, elvitte hozzá a napi zsákmányát – és Sinkerről kiderült,
hogy remek szakács. Senki nem tudta olyan omlósra és ropogósra
sütni a halat, mint ő. Egyre többen zarándokoltak a kunyhóhoz,
amely újabb és újabb toldalékokkal bővült, míg végül egy nap
Sinker italmérési engedélyért folyamodott, és megnyitotta
vendéglőjét. Állítása szerint beleunt, hogy ingyen osztogassa a
piát.
Bár elegánsnak a legnagyobb jóindulattal sem lehetett nevezni
a helyet, a környékbeliek szívesen töltötték itt a szabadidejüket, és
a hetvenöt esztendős tulajdonos időnként még most is fölkötötte a
kötényt, hogy saját készítésű finomságokkal kényeztessen egy-egy
kitüntetett vendéget. Nos, eme intézmény előtt foglalta el Andy az
utolsó parkolóhelyet.
– Hogy érzed magad? – tudakolta a serifftől.
– Kicsit szúr, ahol a doki összevarrt. Persze a vén gazember
nem adott ám érzéstelenítőt! Úgy takarékoskodik azzal a szerrel,
mintha tevekaravánnal hozatta volna a mesés Keletről.
Sam kiszállt, és észrevette, hogy valami jótét lélek elhozta a
kocsiját a sportcsarnoktól. Csak azt remélte, hogy nem az őrizete
alatt álló tünemény furikázott át vele a városon.
– Tehát indulhat a műsor? – csukta be a kocsit Andy.
– Nyugi. Megnézem, Haley Jo végzett-e a vacsorával, aztán
indulunk haza.
– Hah, mit hallok?
– Mit? – sóhajtott megadóan Sam.
– Hazamentek Haley Jóval. Mintha neki is a te házad lenne az
otthona.
– Megfájdul tőled a fejem – zsörtölődött a seriff, és
meggyorsította lépteit.
– Tagadhatod, ahogy akarod, én mégis váltig azt mondom,
alaposan belehabarodtál Miss Simpsonba.
A barátja már válaszra sem méltatta, inkább belökte a vendéglő
ajtaját.
Sam imádta Kellum vendéglőjét, otthon érezte magát a sülthal-,
káposztasaláta- és viaszillatú levegőben. Kamaszkorában egy
nyáron dolgozott is a pult mögött. A sarokban öreg wurlitzer
ontotta az épp időszerű közönség ízlésének megfelelő slágereket:
countryzenét, dallamos rockot vagy talpalávalót. Aznap este az
átlagosnál is nagyobb tömeg verődött össze, szabad asztalról
álmodni sem volt érdemes, még a söntés előtt is hármas sorban
álldogáltak a jókedvű emberek.
Valami azonban elütött a megszokott képtől. Pár pillanatba
beletelt, mire Sam rájött, mi az. A rusztikus helyiségben, ahol
farmerben, pólóban meg tornacipőben szoktak megjelenni a
vendégek, most a nők fele tűsarkú cipőt és tarka, feszes
térdnadrágot viselt. Amilyet Haley Jo szokott. A jelek szerint
elhatározták, hogy megleckéztetik a divatkérdésekbe kontárkodó
seriffet.
– Mi az ördög folyik itt? – fordult dühösen Andyhez.
– Honnét tudjam? Egész este veled voltam. Nézd, ott van Gail!
Biztos foglalt nekünk helyet.
Átfurakodtak a tömegen. Bárhova is nézett, Sam csupa tűsarkat
meg térdnadrágot látott. A kegyelemdöfést azonban a csapos,
Hank Reynolds adta meg neki, amikor az egykori hátvéd előlépett
a pult mögül – aranyflitterekkel szegélyezett rövidnadrágban.
– Ez a maga bűne, seriff! – panaszolta. – Valamivel
felbosszanthatta a hölgyeket. Ha nem emberelem meg magam,
még egy magas sarkú cipőt is rám adnak!
Sam bódultan bólogatott, aztán követte Andyt a hátsó sarokba,
megvető pillantások és fintorok kereszttüzében, a felháborodott
dámák részéről.
Végül a lázadás okozóját is megtalálta. Haley Jo a piciny
táncparkett közepén állt, és behunyt szemmel ringott a zene
ütemére. Feltartott karján villogtak a karperecek, csípője lassan,
érzékien hullámzott. Sam belevájta körmeit az első keze ügyébe
akadó szék támlájába. Akárhogy szerette is volna tagadni,
féltékenység öntötte el. A mindenségit! Ez a nő elég, ha megtekeri
a derekát, és ő máris a hatása alá kerül. Nem akar így érezni, de
annyira vágyik rá, hogy ha más férfiakkal látja táncolni, egyből
feléled benne a zöld szemű szörnyeteg.
– Úgy látom, jól érzi magát – jegyezte meg Andy.
– Túlságosan is.
– Azt hittem, sosem értek ide – fogadta őket Gail, és egy korsó
sört tolt a férje elé. – Gondolom, téged, Sam, a doki eltiltott az
alkoholtól. Haley Jo ezt rendelte neked – nyújtott felé egy pohár
jeges teát. – Még mentát is tetetett bele.
Nagyszerű. Lekéste az ünneplést… a nő, akit szeret, négy
suhanccal táncol, akik majd felfalják a szemükkel… ő meg ül a
sarokban egy nyavalyás üdítővel, miközben mindenki sörözik. A
feje meg úgy lüktet, mintha beleköltözött volna a wurlitzer. Szép
az élet!
– Egész este duzzogni akarsz? – nézett rá vidáman Andy,
miközben átkarolta a neje vállát.
– Meglehet. Vacsoráztatok már?
– Sinker úgy döntött, hogy elkápráztatja Haley Jót – rázta meg
a fejét Gail.
– Saját maga főz neki? – álmélkodott Sam. Még a jó öreg,
makacs Sinker is behódol a szeleburdi jövevénynek?
– Megkedvelte. Merem állítani, hogy bevenné társnak az
üzletbe. És szerintem fülig szerelmes. A helyedben vigyáznék!
Hátha a vén zsivány mérget tesz az ételedbe, és lecsapja a
kezedről a nődet.
– Nem a nőm – sóhajtott Sam.
Andy és Gail sokatmondóan pillantottak egymásra. A seriff
fásultan legyintett, és a táncparkett felé nézett. Haley Jót épp
kézen fogta és megpörgette az egyik hódolója. Göndör, vörös
zuhatag úszott a levegőben, és a lány csillogó szemmel ránevetett
a fiatalemberre. Sam komoran felkászálódott.
– Ne öld meg szegény fiút! – szólt utána Andy.
Amint észrevette a közelgő férfit, Haley Jo arca felderült.
– Erre, Sam! – integetett, és félrelökte a négy bamba legényt.
Átkarolta a férfi nyakát, és gyöngéd csókot lehelt az arcára. – Jól
vagy?
– Igen. Úgy látom – biccentett a marconán felsorakozó fickók
felé a férfi –, a barátaid zokon veszik, hogy faképnél hagyod őket.
– Ugyan – karolt belé a lány nevetve –, óvodások. A
legidősebb is legfeljebb húszéves. Örülök, hogy megjött a
felmentő sereg. Fáj a fejed? – tudakolta aggodalmasan. – Rém
komornak tűnsz. Üljünk le!
– Nem! – Mégis minek nézi ez a nő? Hadirokkantnak?
– Táncolni akarok.
– Szerintem nem jó ötlet.
– Szerintem pedig az – húzta vissza Sam a parkettra.
Haley Jo már épp tiltakozni készült, amikor váltott a zene.
Lassú, édes muzsika csendült fel. A nő arca kisimult, átkarolta a
férfi nyakát, ujjai a hajába túrtak, és hozzábújt.
– Ezután, ugye, hazamegyünk?
– Azt hittem, szórakoztat, hogy magadba bolondítasz minden
helyi kölyköt.
– Csak az időt húztam – nevetett Haley Jo. – Gail lankadatlanul
kettőnkről faggatott. Viszont tudom, mennyire utálod, ha a
magánügyeidben vájkálnak, hát jobbnak láttam a táncparketten
kivárni, amíg megérkezel.
– És a vacsora?
– Csomagoltassuk be!
 – Sinker nem fog örülni. Szereti látni az elragadtatott mosolyt a
vendégei arcán.
– Sajnálom. Elég volt a mulatságból, neked meg különösen
otthon a helyed.
Sam elmosolyodott. Aztán elindult utat vágni a nyüzsgésben.
Haley Jo követte, utánanyúlt, és megfogta a kezét. Mintha egy
szikrázó, színes csillag csatlakozott volna társául, aki ragyogást és
boldogságot sugároz a környezetére.
Intettek a barátaiknak, akik önelégült képpel néztek utánuk.
Samet azonban már nem érdekelte, milyen pletykáknak ad tápot.
Pillanatnyilag egy dolog számított: hazamennek Haley Jóval.

A lány még akkor is mosolygott, amikor megérkeztek a ház

elé. Sam leállította a motort. Az ablakon át langyos szellő áramlott
be a kocsiba. Néhány másodpercig némán ültek az utcai lámpa
halvány fényében.
– Jól éreztem magam – szólalt meg végül a lány. – Köszönöm,
hogy elviseltél.
Sam csak akkor válaszolt, amikor kiszállt az autóból.
– Én is jól éreztem magam.
– Pedig táncolnod kellett velem.
– Akkor is. – A férfi megkerülte a kocsit. – Gyere, bekísérlek a
zárkádba. – Vidáman felvillant a szeme.
– Csak ne gúnyolódj a zárkámon! New Yorkban sok ember
odaadná egyhavi bérét, hogy ekkora helyet mondhasson
magáénak. Azonkívül a szívemhez nőtt a kis kuckóm. – Azt nem
tette hozzá, hogy leginkább a kuckó gazdája nőtt a szívéhez, meg
a lánya, meg az egész mesebeli városka… Nem, tudta, hogy egy
ilyen vallomással csak elriasztaná a férfit. Annál még az is jobb,
ha mélyen a szívébe rejti az érzéseit.
Sam elmosolyodott. Aztán felszisszent.
– Ne nevettess!
– Szegénykém! – A lány kinyújtotta a kezét, és megérintette a
lilás színben játszó horzsolást. – Fáj?
– Csak ha nevetek. – Sam áthatóan nézett a nőre. – Szerencsére
vagy sajnos, melletted folyvást nevetek.
Haley Jo előrehajolt, és könnyed csókot lehelt a férfi ép arcára.
– Nem szeretnél velem lenni, ha mindig zsörtölődnék, mint egy
házsártos feleség.
Sam összerezzent, hátrált egy lépést, és a tekintete elborult.
Ojjé, kapott észbe a lány, elfelejtette, milyen páni félelmet vált ki
belőle már a házasság említése is! Legszívesebben rákiáltana,
hogy nyugodjon meg, hagyja egyszerűen megtörténni a dolgokat,
lazítson kicsit az önfegyelmén. Miért hiszi Sam, hogy azért, mert
ő nagyvárosi lány, törvényszerűen szörnyeteg, akinek legfőbb
célja, hogy összetört szíveket hagyjon maga után? Miért nem látja
be, hogy ő legalább olyan kiszolgáltatott az emésztő vágynak?
– Elfogadom az ajánlatot – terelte kevésbé veszélyes vizekre a
társalgást –, hazakísérhetsz, de csak ha mezítláb mehetek.
– Lerúgta a szandálját, és kéjesen topogott a puha, harmatos
fűben.
Sam lehajolt a szandálokért.
– Nem ismerek más nőt – jegyezte meg, miközben egy ujján
himbálta a topánokat –, aki egyformán izgalmas tűsarkúban, a
nélkül vagy akár egy otromba bakancsban.
– Sosem láttál még bakancsban!
– Ó, dehogynem! – villant fel Samnek ismét hamiskásan a
szeme. – Elég sokféle öltözékben megjelentél már álmaimban.
 – Hohó! – lépett közelebb a lány. – És mondd csak, szerepelt
ezekben az álmokban fekete selyem meg csipke is?
– Mi az hogy! – húzta magához a férfi. – Roppant élénk
képzeletem van.
Testük egymásnak ütközött, és Haley Jo megtámaszkodott Sam
mellkasán.
Ujjai alatt érezte a szívverését. Tekintetük összekapcsolódott.
Az átható kék szemek a lelke legmélyére látnak, gondolta a lány, s
nem marad rejtve előlük a perzselő, vad sóvárgás, amely
felforrósítja a vérét. Ebben a pillanatban annyira vágyott a férfira,
hogy kész lett volna akár ott helyben, a gyepen letépni magáról a
ruhát, és felkínálkozni neki.
Elmosolyodott. Mit szólnának a szomszédok? Kit érdekel!
Egyébként is Eleanor, Ludi, Tina meg a fél város neki szurkol.
Tán már a rezesbandát is felbérelték, hogy megünnepeljék, amint
eléri a célját.
Kinyújtotta a kezét, végighúzta Sam ingén, míg ujjai
beleakadtak a nadrágja derekába. Nem fogja véka alá rejteni a
vágyait! Végtére is megérdemel legalább egyetlen mámoros
éjszakát, mielőtt a seriff útilaput köt a talpára.
– Kár, hogy olyan messze van a bőröndöm. Valószínűleg
találnék benne valami fekete csipkés holmit, amellyel
valóságosabbá tehetném az ábrándjaidat.
A férfi lehajtotta a fejét, és könnyedén megcsókolta a lány
szája sarkát.
– Igazán kedves tőled, de azt hiszem, nincs szükség ilyesmire.
Itt vagy, és ez elég.
Haley Jo sóvárogva nyújtotta csókra az ajkát, ám Sam, mintha
csak tovább akarná szítani a vágyát, a nyakára hajolt. A lány
kéjesen megremegett, folyékony tűzként áradt szét a testében az
izgalom. Hátrahajtotta a fejét, így a férfi a felsője mély, V alakú
kivágását is birtokba vehette.
– Ha nem vigyázunk, az ábrándból egykettőre valóság lesz,
méghozzá itt a ház előtt – suttogta elfúló hangon a nő.
Sam halkan, rekedten felnevetett, forró lehelete a lány keblét
súrolta.
– Nos, akkor talán ideje bemennünk. – Azzal felnyalábolta
Haley Jót.
Pár pillanattal később már be is rúgta maguk mögött az ajtót.
Három lépéssel átszelte a nappalit, és nekivágott a lépcsőnek.
– Harapófogó követ bennünket – jelentette a lány, Sam válla
fölött hátrakukucskálva. – Azt hiszem, fél, hogy elejtesz.
– Inkább attól tart, hogy elfoglalod a helyét az ágyban.
– Azt hittem, Prudie-val alszik.
– Egy ilyen kétmázsás behemót ott alszik, ahol kedve szottyan.
Sam megingott kissé, és Haley Jo egyből felvisított:
– Vigyázz!
A férfi játékosan meglóbálta a karjában, mintha mindjárt
elejtené. Harapófogó tanácstalanul morgott a jelenet láttán.
– Ne lustálkodj – csapott a férfi fenekére Haley Jo –, így sosem
érünk célba!
– Ha így folytatod, ledoblak, és itt a lépcsőfordulóban töltöm
kedvem veled!
– Üres szavak! – csipkelődött a lány, azzal átkarolta kedvese
nyakát, és kóstolgatni kezdte a bőrét.
Sam megtántorodott, nekidőlt a falnak, és perzselő csókkal
vetett véget a mámorító évődésnek.
 – Ajjaj – nyögött fel végül –, ez így nem megy tovább!
– Leereszkedett a fal mentén, míg végül a lépcsőforduló deszkáin
ült, Haley Jóval az ölében.
Harapófogó egy utolsó, döbbent pillantást vetett rájuk, aztán
vad farkcsóválás közepette elvágtatott.
– Attól tartok, megbotránkoztattuk – állapította meg Haley Jo,
miközben Sam inggombjaival küzdött.
– Helyes. Jelenleg nem vágyom a társaságára. – Samnek
könnyebb dolga volt, pillanatok alatt lefejtette Haley Jóról a lenge
felsőt, s miközben ajka birtokba vette a dús domborulatokat, keze
már a nadrágja gombjait bontogatta.
A lány felnyögött, és kapkodva lehúzta a férfiról az inget.
Siettében véletlenül megütötte a homlokát.
– Juj!
– Bocsáss meg! – hajolt előre a nő, és megcsókolta a sajgó
pontot.
– Rá se ránts! – Sam figyelmét a zöld nadrág kötötte le,
amelyet zihálva lehántott kedvese formás csípőjéről.
Végül minden ruhadarabjuk egy kupacban hevert mellettük, és
Haley Jo lovagló ülésbe helyezkedett. Felhevült, sóvárgó testük
végre összeforrt, és a lányt végtelen boldogság töltötte el. A férfi
szemébe nézett, és érezte, megtalálta a helyét. Ezt kereste, erre
vágyott: hogy maradéktalanul feloldódjanak a mámor emésztő
tüzében, kimutassák az érzéseiket, és egymás karjaiban leljék meg
a jövőjüket. Mosolyogva hagyta, hogy Sam a hátára fordítsa.
Lassan elsöpörtek minden gondolatot a gyönyör hullámai, és ők
ketten összefonódva, megrészegülten úsztak a beteljesülés felé.
 10. FEJEZET

Haley Jo kéjesen kinyújtózott, és maga mellé nyúlt. Üres

ágyneműt ért a keze. Felült. Sam épp a csizmáját húzta az ablak
előtti székben.
– Felöltözöl? – nevetett rá.
– Vár a munka. – Sam nem viszonozta a pillantását. Felállt, és
az öltözőasztalhoz ment a tárcájáért. Komor, lárvaszerű
arckifejezése rosszat sejtetett.
– Mi baj?
– Semmi. Egyszerűen sietek.
– Megbántad az éjszakát?
– Ugyan. – A férfi ajka hűvös mosolyra húzódott. – Gyönyörű
volt.
– Akkor miért kerülöd a tekintetemet?
– Nézd, boldogan itt maradnék veled, de sietnem kell. – Sam
odalépett az ágyhoz, könnyed puszit lehelt a lány hajára, aztán
elindult az ajtó felé.
– Ne hagyj itt, Sam Matthews! – Haley Jo feltápászkodott, és a
lepedőt maga elé szorítva állt az ágy közepén. – Megijedtél, mert
óvatlanul közel engedtél magadhoz. Elsomfordálsz, mert attól
félsz, megbántalak. – Sam háttal állt neki, és láthatóan tétovázott.
A lány csak remélni merte, hogy megfordul. Hogy ad egy esélyt.
 – Meg fogom bánni – sóhajtott a férfi, de visszafordult. – Miről
beszélsz voltaképp?
– Félsz.
– Igen, attól, hogy elkések.
– Rettegsz, hogy fájdalmat okozok, mint Peggy.
– Nem vagyok egészen bolond. Tudom, hogy te nem Peggy
vagy. Viszont ostoba sem vagyok, hogy azt higgyem, kész vagy
eltemetni magad ezen az isten háta mögötti helyen egy férj meg
egy mostohagyerek oldalán. Huszonnégy éves vagy, előtted áll az
élet!
Haley Jo összeszorított fogai közt szívta be a levegőt. Hát
semmit sem ért ez a fickó?
– Ki vagy te, hogy csak így kutyafuttában eldöntsd, hol és
hogyan éljem le az életem? – Dühösen csípőre tette a kezét.
Rögvest meg is bánta. Meredező mellbimbói valahogy nem
kölcsönöznek kellő méltóságot a vitában. Gyorsan visszahúzta a
lepedőt.
Sam fáradtan nézte.
– Sajnálom, de tisztábban látom a helyzetet, mint te.
Megkívántuk egymást, szeretkeztünk, aztán felébredtünk. Ennyi.
– Megkívántuk egymást? Ó, hát ez történt tegnap este!
– csapott a homlokára a nő. – Köszönöm, hogy felvilágosítottál,
magamtól sosem jöttem volna rá.
Sam nem válaszolt, csak nézte az ajtóból szomorú, de eltökélt
arccal.
– Nem fogtad föl, igaz? – küszködött tovább Haley Jo. – Mit?
– Hogy szeretlek. Hogy nem áldozat itt maradnom. Hogy
történetesen tetszik az itteni élet.
– Most ezt mondod, de ha elmúlik az újdonság varázsa – Sam
megrázta a fejét –, ha elfoglalja a helyét a mindennapok lélekölő
taposómalma, akkor megbánnád a döntésedet. Jobb, ha végigjárod
a magad útját, és befejezed a tanulmányaidat. Ha még két év
múlva is változatlanok az érzéseid, visszatérhetünk a kérdésre.
– Már előre kész mindenre a terved, ugye?
Kifőzte gondosan, alaposan az elkövetkezőket, ahogy minden
mást is intéz, dühöngött magában a lány. Semmi váratlan
érzelemkitörés, semmi bizonytalanság. Mintha az a kis közjáték a
lépcsőfordulón meg se történt volna. Leroskadt az ágy szélére.
– Rendben, Sam – sóhajtott –, legyen, ahogy akarod. Akkor
viszont igyekezz szélsebesen felderíteni az ügyemet! Haza
szeretnék menni.
Feladta… e pár szóval lemondott minden reményéről.
A férfi bólintott, és szó nélkül kiment. A lány úgy érezte, a
szívét is magával viszi.

– Nem szeret! – hüppögött Haley Jo a mobiltelefonba.

Melanie hangja lágyan, vigasztalóan hallatszott a vonal túlsó
végéről:
– Jaj, édesem, annyira sajnálom… – Bárcsak otthon lehetne a
megértő barátnője mellett, gondolta Haley Jo, aki átölelné, és
teával meg fahéjas keksszel kínálná. Hagyományosan ezzel a
torral búcsúztatták a befuccsolt viszonyokat. Ami azt illeti,
milliószor elkészítették már egymás számára ezt a menüt.
– Jobban éreznéd magad, ha odaküldeném Cyt, és elkalapálná azt
a tökfilkót?
– Nem, nem akarom bántani. Ő sem szándékosan okoz
fájdalmat nekem. Sőt a javamat akarja. – Előkotort egy
zsebkendőt a táskájából, és kifújta az orrát. – Egyszerűen nem
érez úgy irántam, mint én őiránta.
 – Akkor ostoba. Nem szeret egy ilyen édes, érzékeny, okos,
szórakoztató…
– Aranyos vagy, Mel, de ne ess túlzásba! Elég, ha
meghallgatod a siránkozásomat. Mindjárt jobban leszek.
– Csak tessék, siránkozz!
Haley Jo már nyitotta a száját, amikor kiabálás ütötte meg a
fülét.
– Jaj, Cy hazajött! Majd visszahívlak. Megpróbálom
rábeszélni, hogy menjünk el érted.
– Ne, várj! – A vonal megszakadt, és Haley Jo morogva elrakta
a telefont.
Egy kis lelkizésre vágyott, és tessék, Mel ismét ejtette a
drágalátos Cy miatt.
Még csak az kellene, hogy megjelenjenek Reflection Lake-ben!
Ez a mogorva alak, akit Mel elbeszélése szerint tetoválások és
testékszerek borítanak, meg a nem kevésbé feltűnő küllemű
barátnője. Majdnem elnevette magát. Sam az ő ruhatárával is
elégedetlen, vajon mit szólna, ha meglátná Melanie cuccait? Ám a
vidámság rövidesen lehervadt az arcáról, amint eszébe jutott, hogy
el kell hagynia Samet meg Prudie-t.
– Jól van? – Eleanor állt az ajtóban.
– Ó, persze – erőltetett mosolyt az arcára a lány.
– Vörös a szeme, mintha sírt volna. Megbántotta az az ostoba
Sam? Akkor velem gyűlik meg a baja!
– Nem, Sam nem követett el semmit. Néha rám jön a sírás,
ennyi az egész.
– Hát, ha maga mondja… Nos, azt akartam megkérdezni, nem
kísérné-e el Prudie-t a fogorvoshoz délután. Sarah munkaideje
lejár addigra, és tartok tőle, hogy Sam nem ér vissza idejében.
 Haley Jo mindennek örült, ami eltereli a figyelmét a
megváltoztathatatlanról.
– Szívesen.
– Prudie a barátnőjénél van, megebédelnek, megmártóznak a
medencében, aztán Mrs. Bradley áthozza négyre. Jake majd
elviszi magukat Reynolds doktorhoz.
– Fölösleges, itt van pár lépésre…
– Ne feleseljen! Ha a parancsnok úgy rendelte, hogy csak
kísérettel hagyhatja el a házat, akkor ehhez tartjuk magunkat.
– Igenis! – nevetett a lány.
– Helyes. Ebédre megesszük a tonhalas rizst, amelyet Mrs.
Benson hozott, és beszélgetünk.
– Hm, ígéretes! Én pedig rendet rakok itt. – Addig se kell kínos
kérdésekre felelnie, gondolta, és körülnézett a zárkában. Egész
otthonos kis kuckó lett az elmúlt másfél hét alatt. – Aligha leszek
már itt sokáig. Andy szerint hamarosan felderítik az ügyet.
Eleanor bólintott, és nekivágott a folyosónak.
– Ha Sam nem lenne akkora nyúl, maga most nem azon törné a
fejét, hogy mikor utazik el. De hát némely férfi híján van a józan
észnek, és Samuel jó példa erre.
Haley Jo mosolyogva nézett a bicegő asszony után. A seriff
alighanem alapos fejmosásban részesül, ha egyszer visszaér.
Remélhetőleg ő addigra már a fogorvosnál lesz.
Sam idegesen hintázott a székével Andy szobájában. Három
óra, Prudie-nak pedig fél ötkor kell a fogorvosnál lennie. A nyári
sűrű forgalomban legalább negyvenöt perc, mire hazaér.
Türelmetlenül kilesett a folyosóra. Semmi. Andy tíz perce ment el
kávéért, hogy aztán beavassa a Rocca-ügy legfrissebb
fejleményeibe – de mintha a föld nyelte volna el. Ha nem siet,
Sam kénytelen lesz lemondani az újdonságokról. Prudie cseppet
sincs kibékülve a fogszabályzó gondolatával. Ha nincs mellette,
hogy lecsillapítsa, esetleg Reynolds doktor egy ujja bánja.
Ebben a pillanatban libbent be Andy, egyik kezében két
kávésbögrét egyensúlyozva, a másikban egy marék papírlappal.
– Jó hír!
– Volt kávétejszín?
– Nem, csak a szokásos tejpor, amit utálsz, úgyhogy feketén
hoztam. – A felügyelő vigyorogva elterpeszkedett karosszékében.
– Viszont a városi fiúk találtak valami érdekeset. – Belelapozott
az iratokba. – Rocca egyik alkalmazottja, bizonyos… Miss
Melanie Gerrard…
– Ő Haley Jo barátnője, akit emlegetett párszor.
– Nahát! Nos úgy tűnik, hogy Miss Gerrard jött volna
eredetileg Roccával a konferenciára…
– … de az utolsó pillanatban lemondta – legyintett Sam.
– Haley Jo mesélte.
– Ám azt feltehetően nem mesélte, hogy Miss Gerrardnak van
egy roppant féltékeny fiúja, bizonyos Gregory Scott.
– És?
Andy látható élvezettel csigázta a barátja kíváncsiságát.
– Mr. Scott beceneve Cyclone, avagy Cy, mert a kezére…
– … egy forgószélspirál van tetoválva! – fejezte be a mondatot
Sam.
Hát megvan a fickó! Cy Scott követte a nőcsábász fogorvost a
szállodába, s amíg Haley Jo zuhanyozott, végzett vele. Kár, hogy
nem egyeztetett Mrs. Roccával. Megspórolhatott volna magának
számos börtönévet, ha tudja, hogy a dokit már jobblétre
szenderítette az asszony mérgezett csokoládéja.
– És bevitték?
 – Még nem, mert nem volt otthon, amikor felkeresték. – Andy
belekortyolt a kávéba. – De figyelik a lakását.
– Kevés! Nem tetszik, hogy szabadlábon van ez a fickó. Vajon
hová tűnhetett?
– Ne izgulj, Sam! Senki sem tudja, hol rejtegetjük a tanút.
– Akkor nyugszom meg, ha Cy Scott rács mögött lesz! – Sam
felállt. – Mennem kell. Prudie vár, és nem szívesen hagyom
magára Haley Jót. Hívj fel, ha hallasz valamit! – Azzal már ki is
rohant az irodából, hogy mihamarabb elérje azt a két embert, akik
a legfontosabbak számára a világon.
Prudie legalább tizedszer nézte meg a fogorvosi váró falán
függő órát.
– Késik.
– Valóban – nézett föl a dohányzóasztalon felállított
dámajátékból Haley Jo.
Prudence láthatóan kevesellte az aggodalmát.
– Nem szokott késni!
A nő még egyszer felülvizsgálta a társasjátékban elért
reménytelen helyzetét, aztán a kislányra fordította a figyelmét.
– Tudod, hogy eljön, ha módjában áll.
Prudie felugrott és az ablakhoz szaladt. Orrocskáját az üveghez
nyomva végigpásztázta a ház előtti parkolót.
Haley Jo sóhajtva felállt.
– Nem ismerek még két embert, aki ennyire az idő rabja, mint
te meg az apád. Annyira izgultok – tette hozzá a gyerek meglepett
pillantása láttán –, hogy odaértek-e valahová, hogy cseppet sem
élvezitek az odavezető utat.
– A fogorvosnál tett látogatásban nincs semmi élvezetes
– vágott vissza a kislány morcosan.
 – Nyugodj meg, édesem! – tette a kezét keskeny vállára Haley
Jo. – Apukád nem szokott megfeledkezni az ígéreteiről. Ha teheti,
eljön.
Prudie nagyot sóhajtott, és nekidőlt a nő hasának.
– Tudom. Csak szerettem volna, ha itt van, és fogja a kezem,
miközben Reynolds doki a számban turkál.
– Nem ugyanaz, de kiegyeznél azzal, ha én helyettesíteném?
– Gyere, Prudie – dugta ki a fejét a rendelőből az asszisztensnő
–, Reynolds doktor vár!
A kislány Haley Jóra emelte komoly, riadt szemét,
belekapaszkodott a kezébe, és bólintott. Kéz a kézben ballagtak
végig a folyosón. Haley Jo életében először úgy érezte, valóban
szükség van rá, és meglepetten tapasztalta, milyen melengető
érzéssel tölti el a kislány bizalma.

Sam halkan szitkozódott, és alacsonyabb sebességbe kapcsolt.

Ez a harmadik dugó negyedóra alatt! Mintha összeesküdtek volna
ellene az autósok. Ráadásul az ösztöne – amelyre egy jó rendőr
mindig hallgat – azt súgta, hogy valami nincs rendben odahaza.
Átfutott a fején, hogy bekapcsolja a villogót meg a szirénát, de
gyorsan elvetette az ötletet. Nem azért választották meg seriffnek,
hogy személyes ügyekben hasznosítsa az előjogait.
Egyébként is a nyugtalansága leginkább bűntudatból fakadt. Jól
megérdemelt lelkifurdalásból, amiért olyan csúnyán megbántotta
reggel Haley Jót. Milyen idétlenül viselkedett! Dühösen beletúrt a
hajába. Mintha a lány lopva mászott volna be az ágyába, s nem ő
vitte volna fel a karjában – szellemi képességei teljes birtokában.
 Ideje szembenéznie a tényekkel: Haley Jo rabul ejtette a szívét.
Az utóbbi időben másra se tud gondolni, mint arra, hogyan tudná
összehangolni az életüket.
Ugyanakkor, ha józanul nézi a dolgot, nem lehet elvárni egy
ilyen fiatal teremtéstől, hogy lemondjon a terveiről, s egy világ
végi kisvárosban telepedjen le a helyi rendőrfőnök második
nejeként. Hadd találja meg a helyét a világban, hadd kóstoljon
bele az életbe! Azután meglátjuk.
Bekapcsolta a rádiót.
– Központ, itt Matthews.
– Hallgatom, parancsnok! – csendült fel Eleanor hangja.
– Késésben vagyok…
– Mit nem mond, Mr. Sherlock Holmes! Ne aggódjon,
átküldtem Prudie-t a fogorvoshoz, a vendégünk kíséretében. Jake
fuvarozza őket.
Aki tudja fogni a rendőrség hullámhosszát – s a városban
gyakorlatilag minden házban van erre alkalmas készülék, ott áll a
nappalikban, a tévé mellett – az most megtudhatta, hogy a
parancsnok lekéste a lánya látogatását a fogorvosnál. S mivel a
városban gyakorlatilag azt is mindenki tudja, hogy kit takar a
„vendég” fedőnév, senki előtt nem marad titokban, hol
tartózkodik az őrizetére bízott személy. De legalább Jake vigyáz
rájuk, vigasztalta magát Sam, és elbúcsúzott a titkárnőjétől.

– Látod, nem is volt olyan szörnyű!

– Valóban nem – dünnyögött Prudie, és kikászálódott a
járőrkocsiból. – De haragszom apára, hogy nem jött el. Persze
– tette hozzá gyorsan – te kiválóan helyettesítetted.
– Értelek – nevetett Haley Jo. – Ne hagyd itt a társasjátékot!
 Prudie felmarkolta a ládikát, és a kockák összezördültek. A nő
közben búcsút vett Jake-től, aztán a gyerekkel együtt nekivágott a
gyepnek. A ház sarka mögül Harapófogó kocogott elő, újfent
gyanús szagot árasztva.
– Fürdeni fogsz, öregfiú – paskolta meg az eb fejét a lány. – De
attól tartok, ezúttal be kell érned a kerti zuhannyal. – Ahogy
felegyenesedett, észrevette a kocsifelhajtón álló zöld autót.
Samnek viszont nyoma sem látszott. Hirtelen elvesztette az
egyensúlyát, mert a tűsarok belesüppedt a talajba. – Hogy az
ördög vinné el! – mordult fel, és lerúgta a szandált. – Ideje
elmennünk egy rendes bakancsot venni nekem.
Prudie felháborodottan pördült meg.
– Ne, Haley Jo! Itt mindenki bakancsot visel. Te más vagy.
– Mosolyogva megsimogatta a nő kezében himbálózó tűsarkú
topánt. – Többek közt ezért szeretlek.
– Köszönöm. Apukád talán megengedi, hogy meglátogass New
Yorkban.
Két vékony kar fonódott a derekára.
– Nem akarom, hogy elmenj! – nézett rá Prudie dacosan.
– Két hét múlva kezdődik a tanfolyam, amelyre jelentkeztem.
De meglátogatlak, ígérem. Semmi sem tarthat vissza! – Még egy
bizalmatlan atya sem, aki mellékesen a rend őre. Lehet, hogy Sam
azt szeretné, ha eltűnne és vissza se nézne, ellenben Haley Jo
tudta, hogy ez képtelenség.
Prudie komoly, vizsla szemekkel nézte pár másodpercig, aztán
bólintott.
– Hiszek neked.
– Helyes – ölelte magához a lány. – Nem szoktam hazudni.
Egymást átkarolva tették meg az utolsó lépéseket. Az ajtóban
Haley Jo elhessegette Harapófogót azzal az ígérettel, hogy ha
fürdés után ismét szalonképes lesz, majd bemehet ő is a házba, és
benyitott.
Csak amikor bezárult mögöttük a bejárati ajtó, lépett elő az
ismeretlen a konyhából.
– Azt hittem már, sosem érnek ide – szólalt meg jókedvűen.
Csontos arca széles vigyorra húzódott, egyik kezében egy
süteményt tartott.
Haley Jo meglepetten nézett Prudie-ra. Tán a család barátjával
áll szemben, aki bármikor bejöhet a házba? De a kislány
tanácstalanul viszonozta pillantását.
– Ki maga? – fordult hát az idegenhez.
– Melanie barátja.
– Ó, akkor maga biztosan Cy – nevetett fel megkönnyebbülten
a lány. – Mel is itt van?
– Nem, ő otthon maradt. – A férfi megtörölte a száját.
Haley Jo ujjai szorosan megmarkolták Prudie vállát. Cy
kézfején jól láthatóan ott virított a kis tetoválás: a forgószél.
– Voltaképpen mit akar?
– Hazaviszem magát. Ezért küldött Melanie – felelt Cy
vészjósló mosollyal.
– Aha, értem. – Haley Jo óvatosan a bejárat felé tolta Prudie-t.
– Az a helyzet, hogy úgy döntöttem, maradok.
Prudie meglepetten nézett föl, de valamit hallhatott Haley Jo
hangjában, mert csendben maradt. Csak maga elé emelte a
dobókockákkal teli ládikát, és bizalmatlanul méregette az idegent.
– Melanie ragaszkodik hozzá, hogy magammal vigyem.
– Rendben. De Prudie-hoz nyilván nem ragaszkodik. Ő hadd
menjen most el!
 – Sajnálom, szépségem, a kicsike is jön. Tudja, hogy van az,
biztos, ami biztos…
Haley Jo elengedte az egyik cipőt, és szorosan megmarkolta a
másikat. Nem egy elpimaszodott legényt kidobott már a
segítségével a lakásából, bízott benne, hogy most sem téveszt célt.
Amint Cy elindult feléjük, hátrahúzta a karját, és meglendítette a
lábbelit. A tűsarok biztató koppanással vágódott a férfi
homlokának.
– Futás, Prudie!
– Mindjárt! – A kislány előreugrott, és a földre borította a
kezében tartott doboz tartalmát. Tarka dobókockák meg golyók
záporoztak a padlóra. Cy egyet lépett, és már csúszott is ki alóla a
talpa. Hiába kalimpált, hanyatt vágódott.
Haley Jo feltépte az ajtót. Harapófogó viharzott be, egyetlen
ugrással Cy tetejében termett, és négy mancsával a földhöz
szögezte. Fenyegető vicsorgása láttán a férfi megdermedt.
Haley Jo meg Prudie futva indult kifelé – s egyenesen a
rohanvást érkező Sam karjaiba futottak. Itt a megmentőjük, a hős
lovag! – futott át a lány agyán, csak nem csillogó páncélt, hanem
ropogósra vasalt egyenruhát visel.
– Menjetek az irodába! – rendelkezett Sam egy villámgyors
ölelés után. – És küldd Chestert!
 11. FEJEZET

Az apró, légcsavaros repülő földet ért. Sam elfordult a

korláttól, és visszanézett a parkoló felé. Haley Jo ott ült a
kocsijában, kifejezéstelen arccal. Mindazonáltal sejtette, mi járhat
a fejében. Valószínűleg még mindig nem tudott napirendre térni
afölött, hogy ő tényleg hazaküldi.
Az előző esti búcsúvacsora is meglehetősen feszült
hangulatban zajlott. Sam nem mert négyszemközt maradni a
lánnyal, hát vendégeket hívott: Andyt meg Eleanort a
házastársaikkal, Jake-et, és még Chester is átugrott egy rövid időre
az irodából. Legjobban valószínűleg Prudie érezte magát, aki
királykisasszonyként trónolt az asztalfőn, bár néhányszor keserű
szavakkal illette az apját, amiért hagyja elmenni a vendégüket.
Mintha lenne más választásom! – jutott a szokásos
végkövetkeztetésre ezredszer is Sam. Mintha Haley Jót nem várná
a saját élete a nagyvárosban!
Megcsóválta a fejét, és bement az épületbe. A repülőjegy már
ott lapult az inge zsebében, de azért nem árt ellenőrizni, hogy
pontosan indul-e a gép. Remélhetőleg a lány értesítette valamelyik
barátnőjét, és lesz, aki várja New Yorkban.
Elrévülten bámulta a tájékoztató táblát, amikor megszólalt
mögötte az ismerős hang:
– Remélted, hogy hamarabb elindul a gép, és korábban
megszabadulhatsz tőlem?
 – Tudod, hogy ez nem igaz.
– Őszintén szólva semmit nem tudok. Azt reméltem, lesz időnk
beszélgetni, de tegnap odacsődítetted a vendégeket.
– Mind el akartak köszönni tőled.
A lány egy grimasz kíséretében bólintott, aztán odaballagott az
üdítőautomatához, és kotorászni kezdett a zsebében. Sam csak
nézte. Az a szoknya úgy feszül, hogy egy cérnaszál is alig férne el
alatta, nem hogy egy pénzérme!
– Majd én – vett elő egy dollárt. Ahogy kinyújtotta a kezét,
hogy bedobja a pénzt, karja hozzáért a lány melléhez. Haley Jo
nagyot ugrott. – Bocsánat!
– Semmi baj, előfordul.
Bizony, és ő azt szeretné, ha élete minden egyes hátralevő
napján előfordulna, gondolta a férfi. De erre kár is gondolatot
vesztegetni, mert elküldi a lányt.
Meg se kellett kérdeznie, mit kér, megnyomta a Sprite gombot,
majd átnyújtotta a kinyitott dobozt Haley Jónak. Az hálásan
biccentett, és belekortyolt a jeges üdítőbe. Sam elfordította a
tekintetét bársonyos, fehér nyakáról, mielőtt teljesen hatalmába
kerítette volna a fájdalmas sóvárgás.
– A köntösömet otthagytam Prudie-nak – szólalt meg a nő.
Sam bólintott.
– Vettem egy könyvet Eleanornak a feng shuiról. A fiókodban
van, add oda neki, ha nyugdíjba megy! Azt tervezi, hogy
lakberendezési boltot nyit. – Haley Jo elmosolyodott. – És ne
merd kigúnyolni!
– Isten ments! – emelte fel a kezét a férfi.
– Chesternek jönni fog egy dedikált poszter a Szikláról. Ügyelj
rá, hogy megkapja, ha megérkezik!
– A Szikláról? Az meg micsoda?
 Haley Jo megadóan sóhajtott.
– Nem micsoda, hanem kicsoda! A kedvenc birkózója.
– Vagy úgy. – Igazán tudhatta volna!
– Jake-et tedd szabaddá pénteken!
– Miért?
– Mert találkája van.
– Világos.
– Hagytam egy flakon vaníliás habfürdőt a konyhaszekrényen.
Azt hiszem, Harapófogó megkedvelte.
A pokolba Harapófogóval! Megtartja magának azt a habfürdőt!
– határozta el Sam. Magányos estéken visszavonul a
fürdőszobába, és felidézi Haley Jo emlékét… Egek, milyen
szánalmas!
– És vágd fel neki a húst! – folytatta a lány zavartalanul. – A
múltkor is egyben kihányt egy nagy darabot.
– Mert túl gyorsan eszik.
– Mindegy. Aprítsd fel! – Haley Jo csettintett, és belekotort a
táskájába. – És itt van felírva – húzott elő egy papírdarabkát
–, hogy mikor megy Prudie legközelebb fogorvoshoz. Ezúttal
igyekezz megjelenni! Változatlanul fél, ha Reynolds doktor
fényes holmikat rak a szájába, jó lenne, ha fognád a kezét.
– Hogy tartod ezt mind észben?
Haley Jo kinyújtotta a kezét, és kihúzta a repülőjegyet Sam
zsebéből.
– Odafigyelek az emberekre.
– Ezt megkaptam.
– Nem vagy te rossz fiú, Sam Matthews – paskolta meg az
arcát a lány –, csak nem vagy elég nyitott.
– Én nem kapok ajándékot?
 – Neked adtam mindenemet – nézett rá mélységes
szomorúsággal Haley Jo –, de vagy nem akarod elfogadni, vagy
nincs rá szükséged, nem tudom.
– Nem erről van szó. Csupán más irányba megy az életünk.
– Kérjük a 134-es számú, New York-i járat utasait… – szólalt
meg a hangosbemondó.
Elhallgattak, némán bámultak egymásra, míg majdnem teljesen
megfeledkeztek a külvilágról.
– Hiányozni fogsz – szólalt meg végül Haley Jo halkan.
– Te is.
– Maradhatok.
– Nem. Vár rád a nagyvilág.
– A világ Reflection Lake-ben vár rám.
– Nézd meg, mit kínál a nagyvilág, aztán mondd ezt!
– Nem hagyod magad meggyőzni, igaz?
Sam megrázta a fejét.
Haley Jo közelebb lépett, és átölelte a nyakát.
– Szeretlek, Sam Matthews. Bárcsak ne lennél ilyen fafejű, és
hinnél nekem! – Hevesen megcsókolta a férfit, miközben arcán
könnyek patakzottak végig.
Sam finoman eltolta magától, és megtörölte az arcát. A lány
elmosolyodott, aztán megfordult és elindult. Egyenes derékkal,
határozott léptekkel távolodott. És egyszer sem nézett vissza.

Két héttel később

– Mi az, hogy nem mégy? – méltatlankodott Melanie. – Ma
kezdődik a tanfolyam! Teljesül a vágyad, és fogápolási tanácsadó
lesz belőled!
 Haley Jo felhúzta a térdét, és még mélyebbre fészkelte be
magát a párnák közé.
– Nem érdekel.
– Aggódom érted, Jo-Jo. Mást se csinálsz, csak búslakodsz,
amióta hazajöttél Reflection Lake-ből. Mi a baj?
– Semmi.
– Ne nézz bolondnak! Az a Matthews nevű fickó az oka, igaz?
Haley Jo nem válaszolt. Felkapta a távkapcsolót, és böngészni
kezdte a televízió kínálatát. Egy jó kis beszélgetős műsor tán
elterelné a figyelmét a saját nyomorúságáról. Amiben a szerelmi
bánaton kívül az is jelentős szerepet játszott, hogy a főbérlője
felmondott, míg ő a hegyek között raboskodott, s most kénytelen a
barátnője vendégszeretetét igénybe venni.
– Figyelsz rám egyáltalán? – háborgott Mel.
– Hogyne.
– És mit mondtam?
– Elfelejtettem.
Melanie bosszúsan legyintett.
– Épp azt közöltem veled, hogy levelet kaptál. Reflection
Lake-ből.
– Add ide! – ugrott fel Haley Jo.
– Nem is tudom. Megérdemled? Elég barátságtalan voltál
velem az elmúlt napokban…
Haley Jo egyszerűen kirántotta a kezéből a borítékot. Ám amint
egy pillantást vetett a feladóra, elcsitult zakatoló szíve. Igyekezett
palástolni a csalódását.
– Ó, Eleanor írt.
– Nem az a csinos, magas és végtelenül ostoba seriff?
– Nem ostoba.
 – Dehogynem, ha elküldött téged.
– Nem készült fel még egy új kapcsolatra. Azonkívül
ésszerűbb, ha először befejezem a tanfolyamot. Ha még utána is
ugyanúgy érzünk egymás iránt, meglátjuk, mire jutunk.
– Hűha, ez aztán a terv! Feltéve, hogy időközben nem szakad
meg a szívetek.
– Samnek a lányával kell foglalkoznia. Meg a munkájával.
– Haley Jo feltépte a borítékot. – Nekem meg a tanfolyammal.
– Azért ülsz itt a tévé előtt, ahelyett hogy az órádra készülnél.
Szerintem csak kifogásokat kerestek.
– Ó, elfelejtettem, hogy a tartós kapcsolatok szakértőjével
beszélek! Cy barátunkkal ott folytatjátok, ahol abbahagytátok, ha
egyszer kiengedik a dutyiból? – Alig mondta ki, már meg is bánta.
– Jaj, Mel, ne haragudj!
– Semmi baj – legyintett a barátnője. – Nem mondhatsz olyat,
amit ne tudnék. Hidd el, megtanultam a leckét.
Haley Jo bólintott, aztán kinyitotta a borítékot. Levél nem volt
benne, csak egy újságkivágás:
Szövegszerkesztő használatában jártas, jó kommunikációs
készséggel rendelkező, tapasztalt titkárnőt keresünk főállásba.
Kiemelt javadalmazás.
Meg egy kártya, amelyen az aznapi dátum és a fél hatos
időpont állt. És egy kurta üzenet Eleanor kézírásával: Ne merjen
elkésni!
– Teremtőm!
– Mi van?
– Eleanor nyugdíjba megy, és új titkárnőt keresnek. Küldött
nekem egy időpontot.
– Mikorra?
 – Ma délutánra. Semmiképp nem érek oda.
– Hívd fel a repülőteret! Ha sietsz, még elérhetsz egy gépet
– pottyantotta az ölébe a telefont Melanie.
– Nincs pénzem repülőjegyre!
– Majd én fizetem, és megadod az első keresetedből. – Mel
vadul lapozott a telefonkönyvben. – Itt a lehetőség, hogy jobb
belátásra bírd azt a fafejű kedvesedet. Ha nem élsz vele, életed
végéig bánni fogod!
– Igazad van! – Haley Jo már tárcsázta is a számot, amelyre a
barátnője mutatott.
A fényes miniszoknyáját fogja viselni, meg a rojtos pólót,
amelyet pár napja vett, és a kígyóbőrutánzat körömcipőt meg
táskát. Sam szóhoz se fog jutni!

Sam kinyújtózott, és az órára nézett. Még egy jelentkező, aztán

vége a napnak. Újból elolvasta a kártyát, amelyet Eleanor hagyott
az asztalán:
Fél hatra jön egy nő állásügyben. Elfelejtettem a nevét, de
minden feltételnek megfelel. Ne szúrja el!
Nem is baj, ha Eleanor nyugdíjba vonul, elmélkedett a seriff.
Elfelejti a jelentkező nevét! Most hogy szólítsa azt a nőt?
Tarkóra tett kézzel hátradőlt. Végül is mindegy. Már
eldöntötte, kit vesz föl. A keskeny ajkú, komoly nőt, aki szürke
kosztümben jött bemutatkozni, és a jelek szerint híján van
bárminemű humorérzéknek. Tökéletes munkatárs lesz. Komoly,
nem túl beszédes, és roppant hatékony.
Fel is hívja este, hogy megkapta az állást, határozta el, és
közben igyekezett elfojtani a tiltakozó belső hangot, amely
bolondnak nevezte. Semmi értelme ábrándokat kergetni. Haley Jo
elment. Immár két hete az imádott nagyvárosát élvezi, és azóta
egyszer sem jelentkezett. Nem mintha Sam másra számított volna,
de ez is mutatja, mennyire komolytalan volt az elhatározása, hogy
itt marad a világ végén.
Megcsendült az ajtó fölé akasztott pici harang. Sam felnézett,
és nagyot nyelt.
Fényes, vörös hajzuhatag és ragyogó mosoly köszöntötte.
Akaratlanul is elvigyorodott. Istenem, de szép ez a lány!
– Jó napot, seriff! Én vagyok a fél hatos versenyző.
– Késtél.
– Siet az órád. Majd beállítom, ha már enyém az állás.
– Hah, látom, nagy az önbizalmad.
– Valóban. – Haley Jo még ragyogóbban mosolygott.
– Teljesen biztos vagyok magamban. – Odaballagott az
íróasztalhoz, leült a sarkára, és keresztbe vetette a lábait.
Sam mohón nézte selymes bőrét.
– Változtatni kell az öltözködési stílusán, kisasszony, ha itt
akar dolgozni.
– Kétlem, seriff. – A nyakkendőjénél fogva gyöngéden
magához húzta a férfit. – Erős a gyanúm, hogy imádni fogod,
bármit is viselek. Akár az irodában, akár a hálószobában.
– A hálószobában? Hohó, ne bízd el magad! Csupán titkárnőt
keresek.
A lány előrehajolt, és két tenyere közé fogta Sam arcát.
– Félreértesz. Én Mrs. Matthews posztjára pályázom. – Lerúgta
a cipőjét, és a férfi ölébe telepedett.
– Úgy érzem, zavarba jövök.
– Hogy érzel valamit, az tény – nevetett a nő halkan, rekedten,
de én nem zavarnak nevezném.
 Sam felkacagott, és magához ölelte. Szíve túlcsordult az
örömtől, ahogy Haley Jo kuncogva átkarolta a nyakát, és mohón
szájon csókolta.
– Tied az állás – nyögte, amikor végre levegőhöz jutott.
– Elfogadom. Persze a tanulmányaimról sem mondok le.
– Magától értetődik. – Sam szeretetteljesen cirógatta meg az
arcát.
Milyen egyszerű minden, ha az ember félreteszi az
aggodalmaskodást, tűnődött Haley Jo, és gyöngéd csókot lehelt a
férfi ajkára.
– Majdnem megszakadt a szívem, amikor elutaztam.
– Nekem úgyszintén. Szeretlek, Haley Jo Simpson.
– Én is szeretlek, Sam Matthews.
Már-már nekiláttak, hogy újfent kóstolót vegyenek a váratlanul
jött boldogságból, amikor kivágódott az ajtó.
– Haley Jo! – Prudie állt az ajtóban földbe gyökerezett lábbal,
könnybe lábadt szemmel. – Visszajöttél! – rebegte.
– Még szép! – nevetett rá a nő, és hívogatóan kinyújtotta a
kezét. – Tartozol nekem pár visszavágóval különböző
társasjátékokban.
A kislány nem kérette magát, odarohant, és karjait a felnőttek
köré fonta.
– Attól féltem, soha többé nem látlak – szipogott.
Haley Jo magához szorította, és kimondhatatlan elégedettség
töltötte el. Lám, a karjaiban tartja azt a két embert, aki a
legfontosabb számára, a jövendő családját, és sütkérezhet a
szeretetükben. Ennél szebb már tényleg nem lehet az élet!