Szkholion 2008/1

boncasztal
Pócsik Anett
Debrecen

A világtörténelem és a személyes szféra

összefonódása – Az elhallgatott történet:
a háború és a házasság egy nı szemével
– Polcz Alaine: Asszony a fronton –

„úgy látom háborús házasságomat, mint a

világtörténelem falára festett magánfreskót.”
(Polcz Alaine)

A kortárs magyar szépirodalomban elıtérbe került a személyesség. Nap-

jainkban számos, a biográfiai értelmezésre is lehetıséget nyújtó mő jele-
nik meg, példaként említhetı többek között Bódis Kriszta Kemény vaj,
Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka, Polcz Alaine Asszony a fronton, Es-
terházy Péter Javított kiadás, Németh Gábor Zsidó vagy?, Kukorelly
Endre TündérVölgy címő könyve. A felsorolásból is látszik, hogy számos
olyan író is a személyesség felé fordult, akire ez eddig egyáltalán nem
volt jellemzı. Emellett az irodalomtudományhoz kapcsolódó társdiszcip-
línáknak (mint például a kulturális antropológiának, a kritikai kultúraku-
tatásnak) szintén egyik középponti témájává vált a személyesség problé-
mája, s a feminizmus a pszichoanalitikus irányultságú irodalomtudomány is
foglalkozik a kérdéssel. Nem egy naiv szemlélet visszatérésérıl van tehát
szó. Úgy tőnik, hogy Magyarországon is elkezdıdött az az autobiográfiai
fordulat, amely az 1990-es években Amerikában lezajlott. Egyre nagyobb
teret hódít az életírás és a tanúságtétel. „A life writing az önéletírási gya-
korlattípusok összefoglaló elnevezése, szigorú mőfaji megkötések nélkül.
Magában foglalja a hagyományos, egyes szám elsı személyben megírt
visszatekintı élettörténetet vagy az önéletrajzi elemeket tartalmazó szép-
irodalmat ugyanúgy, mint az apró mindennapi feljegyzéseket, vallomá-
sokat, személyes naplókat, cédulákat, leveleket, sıt, lejegyzett interjúkat
is.”1 A tanúságtétel abban különbözik az életírástól, hogy konkrétan a

1
MENYHÉRT Anna, Személyes olvasás 1, Alföld, 2005/3, 71.

61
Pócsik Anett: A világtörténelem és a személyes szféra...

traumát akarja megközelíteni és feltárni a történtek összeállítása, elmon-

dása révén. A személyesség kérdése szorosan összekapcsolódik a trau-
maelmélettel. Az írás tulajdonképpen a régi sérelmekkel való szembené-
zést segíti elı. Az író megpróbálja a történteket verbalizálni, ezáltal az
eddig elfojtott traumát feldolgozni. A gyászmunka hatására az egyén ké-
pes lesz szembenézni a valósággal és kialakítani önálló identitását. Ezek
az írások a holokausztról való beszéd eszközei is lehetnek. A tanúságtéte-
lek alternatívát kínálnak arra, hogy a tabusítás miatt eddig feldolgozatla-
nul maradt holokauszt-traumát tematizálják, személyes történetek elmon-
dásával megtörjék a társadalomra kényszerített hallgatást.
Magyarországon a második világháborús események feldolgozása
csak a rendszerváltás után kezdıdött el. Az orvosi jelentések írtak ugyan
a nemi betegségek terjedésérıl, a megfertızöttek növekvı számáról, az
okokról azonban nem beszéltek. A nık legfeljebb polgári áldozatokként,
passzív szenvedıkként, ápolónık, ırangyalok szerepében jelentek meg a
fotókon, de történetük nem került be a hivatalos történelembe. Fedınar-
ratívák jöttek létre, melyek a valóságot torzítva azokat a nıket bélyegez-
ték meg, akik áldozatul estek az erıszaknak. A család és a társadalom is a
hallgatásukat követelte meg. A történtek az elfojtott kollektív tudattalan-
ba kerültek. Így, bár számtalan beszámolót hallani a fronton szolgált ka-
tonáktól, a „nagymama történetét” mai napig elhallgatják. Polcz Alaine
Asszony a fronton címő önéletrajzi írása 1991-ben jelent meg, elsıként
törte meg azt a hallgatást és némaságot, ami a háborúban a nık ellen el-
követett erıszakot övezte. A hivatalos történelemmel a személyes élmény
hitelességét állította szembe.
A könyv mőfaja szerint önéletrajz, tanúságtétel és vallomás egy-
ben. Lejeune az önéletrajzot a következıképpen definiálja: „Visszatekin-
tı prózai elbeszélés, melyet valódi személy ad saját életérıl, a hangsúlyt
pedig magánéletére, különösképp személyiségének történetére helyezi.”2
Lejeune definíciójának eleget tesz az írás annyiban, hogy egy valós sze-
mély emlékszik vissza életének egy részére, és a történelmi eseményeket
a személyes szféra szemszögébıl mutatja be. Érdemes azonban közelebb-
rıl is megvizsgálni a paratextusokat, amelyek nagy szerepet játszanak a
különbözı olvasatok kialakításában, és felhívják arra a figyelmünket, hogy
ez az önéletrajz némiképp eltér a hagyományos autobiográfiáktól. Már a
cím figyelemfelkeltı, melyben a saját név helyett az általánosító értelmő
asszony szó áll. Ebbıl arra következtethetünk, hogy az itt leírt történet
nem egyedi eset, hanem az író egy közösség nevében tesz vallomást. Más-
2
LEJEUNE, Philippe, Az önéletrajzi paktum, ford. VARGA Róbert = Önéletírás, élettör-
ténet, napló – Válogatás Philippe Lejeune írásaiból, szerk. Z. VARGA Zoltán, Bp., L’Har-
mattan, 2003, 18.

62
 boncasztal

részt az asszony szó azért is lényeges, mert arra hívja fel az olvasó fi-
gyelmét, hogy a megszokott nézıpont helyett ezúttal egy nı szemszögé-
bıl kapunk képet a háborús hétköznapok eseményeirıl. A háború története
a férfiak története, az erı, a hısiesség, a tradicionálisan férfias tulajdon-
ságok demonstrációja. A nı alárendelıdik a hatalmi diskurzusnak, mely-
nek mindvégig kiszolgáltatottja marad. A könyv nem a hatalommal ren-
delkezı férfi, hanem az áldozat, a nı perspektívájából mutatja be a há-
ború brutalitását és azt, hogy ez mennyire természetesnek számított, meny-
nyire a hétköznapi élethez tartozott. Fontos az alcím is: Egy fejezet
életembıl. A legtöbb önéletrajztól eltérıen itt nem egy egész életen átíve-
lı egység rekonstruálásáról van szó, nem a születéstıl kezdve mondja el az
elbeszélı az élettörténetét, hanem abból csak egy fejezetet emel ki. A mot-
tóként megadott szövegben konkretizálja, hogy mirıl lesz szó: „A háború
nem könnyő. / A házasság sem. / Megpróbálom elmondani Neked, ho-
gyan / volt, mert egyszer már el kell mondanom.”3 Életébıl tehát a hábo-
rút és a házassága történetét tárja elénk. A konvencióktól eltérıen nem
idegen szöveg áll mottóként, hanem önidézet. A mondanivaló lényegét
emeli ki, ugyanakkor a személyes hangvétel, a benne lévı Neked tegezı
megszólítás baráti, bensıséges, intim szférát teremt. Felkínálja az olva-
sónak, hogy vallomásként értse a mővet. A mottóban benne van a ki-
mondás szükségessége, az a vágy, hogy az elbeszélı hangot adjon az el-
fojtott traumának. A mő tehát tanúságtétel is egyben, mert közvetlenül a
trauma feldolgozására irányul. A gyóntató, a bizalmas barát szerepkörébe
került olvasónak az a feladata, hogy kimondja az ítéletet az elbeszélt én
cselekedetei és a narratíva végsı igazságtartalma felett. A terápiás célzatú
önelemzés olvasati lehetıségét tovább erısíti egy másik paratextus, a bo-
rítón található képrészlet is. A kép Raffaello Santi Madonna dell’Im-
pannata címő festményének egy részlete, amelyen egy idısebb és egy
fiatalabb nı látszik profilból. A nık tekintete ugyanarra a pontra irányul,
közösen néznek valamit, ami a borítón már nem látszik. Az egész fest-
ményt szemlélve kiderül, hogy a nık a Madonna ölében ülı gyermek Jé-
zusra tekintenek. Jézus a megváltás, a remény, a megbocsátás szimbólu-
ma. A képet interpretálhatjuk úgy, mintha a történetüket elmondva a
Megváltóra tekintenének, hogy ítéljen felettük. A borítóról azonban hiány-
zik a gyermek Jézus, helyére az olvasó kerül, döntsön ı arról, hogy a val-
lomás után elítéli, vagy felmenti az elbeszélıt. A kép címében lévı Im-
pannata szó sátrat, függönyt jelent. A teljes képen a jobb sarokban lévı
függöny el van húzva, ami képletesen a lepel lerántását, az igazság feltá-
rulását jelenti. Az igazság feltárulásának folyamatát viszi színre a fülszö-
veg is, amelyben rövid kommentár helyett egy, a könyvbıl vett részletet
3
POLCZ Alaine, Asszony a fronton – Egy fejezet életembıl, Pécs, Jelenkor, 2005.

63
Pócsik Anett: A világtörténelem és a személyes szféra...

olvashatunk, amelyben a felidézett múltbeli én elıtt feltárul a háború va-

lódi arca.
A szöveg elsıdleges célja nem a személyiség fejlıdésének bemuta-
tása, hanem a trauma feldolgozása, a némaság megtörése. Ebbıl követke-
zıen itt nem egy teleologikus, fejlıdéselvő, koherens narratíva jön létre.
Az énazonosság, az identitás önállósága nem alakul ki a történet elején,
sıt, folyamatosan megkérdıjelezıdik. Az elbeszélı folyamatosan ugrál
az elbeszélés ideje és az elbeszélt idı között, de mindvégig jelöli a köz-
tük lévı különbséget. A történet 1944-ben a fiatal, nászútját töltı beszélı
tudatállapotával indul. Az önéletrajzi írás a következı mondattal kezdı-
dik: „1944. március 27-én esküdtünk Jánossal (a háború negyedik évé-
ben) a Farkas utcai templomban.”4 Már itt összekapcsolja a háborút és a
házasságát. A gyermekkor, az iskolás évek bemutatása teljesen kimarad,
mintha Alaine élete a házassággal kezdıdött volna. Az esküvı következ-
tében mint nı, mint feleség függı helyzetbe kerül férjével szemben. Töb-
bes szám elsı személyt használ az elbeszélı, mintha csak a férjével együtt
létezne. Csak utalás van arra, hogy Alaine a házasság elıtt szeretett volna
egyetemre menni, orvos akart lenni. Felajánlotta Jánosnak, hogy házas-
ság nélkül éljenek együtt. Mindez arra mutat, hogy az akkor 19 éves lány
nem foglalkozik a társadalmi elvárásokkal, független, bátor és ambició-
zus, aki törekszik saját identitás kialakítására. János gondolkodásmódját
azonban teljesen a patriarchális diskurzus határozza meg. Az ı világnéze-
tébe egy önálló, sorsát saját maga irányító, tıle függetlenül is létezı nı
nem fér bele. Nem engedi tanulni Alaine-t, helyette saját vágyai kiszolgá-
lását várja el tıle. János író akar lenni, ezért az orvosi tanulmányok és a
saját karrier helyett Alaine-nek gépírást kell tanulnia, hogy férje kézirata-
it le tudja gépelni. Férje hagyományos nıi szerepet vár el tıle: legyen szép,
öltözködjön csinosan, tudjon vendégeket fogadni, vezesse a háztartást.
Míg János karriert akar befutni, addig feleségétıl a teljes alárendeltséget,
szolgálatkészséget, vágyairól való lemondást várja el. Az elbeszélı min-
denben alárendeli akaratát a férjének, ezzel mőködésbe lép egy prenarra-
tíva. Még mielıtt kialakíthatta volna saját identitását, belekényszerült egy
elıre megírt szerepbe, amelyben teljesítenie kell férje és a társadalom
elvárásait. A rá osztott szerep ellen eleinte nem tiltakozik, belenyugszik
helyzetébe, hogy szerelmét megtarthassa. Az elbeszélı nem értékeli tettét
késıbbi tudása alapján, csak felidézi tapasztalatait. Az egykori szemléle-
tet nem értelmezni akarja egy késıbbi nézıpontból, hanem újra jelenva-
lóvá akarja tenni. A hagyományos felosztásban a maszkulin és a feminin
jellemzık bináris oppozíciókba rendezıdnek. A férfiakhoz általában az
önállóság, az értelem, a beszéd és a kultúra karakterjegyeit kapcsolják. A
4
Uo., 7.

64
 boncasztal

nıkhöz a valakitıl való függést, az érzelmeket, a csöndet és a természetet.

A patriarchális társadalomban természetesnek tartott nemi szerepek kon-
struáltságára mutat rá az, hogy az elbeszélı nem eleve erre a szerepre ké-
szült, hanem mintegy belekényszerült. Innentıl kezdve a feleség narra-
tívája a kiszolgáltatott, megalázott asszony története lesz. Az elbeszélı
sorsa a történelem sodrásában alakul, nem ı irányítja az eseményeket, ha-
nem a háború és mások cselekvései. Az elbeszélt én nem egyediségében,
másoktól való elkülönülésében jelenik meg, hanem másokhoz való vi-
szonyában.
Ebben a házasságban a nı teljes, az anyagitól a szexuálisig terjedı
kiszolgáltatottsága benne rejlik. János a feleségét tárgyként kezeli, pasz-
szivitásra utalja, ami Alaine elnémulását eredményezi. A kommunikáció
hiányára több helyen is találunk utalást: „Nem emlékszem, hogy szellemi
vagy más problémákról beszélgettünk volna. Nem szerette, ha az érzel-
meimrıl beszélek. […] János nem szerette, ha társaságban beszélek, s
vele sem lehetett semmit megbeszélni. Csak akkor került szóba a maga-
tartásom, ha neki nem tetszett.”5 Nem csak férj és feleség között szőnt
meg a kommunikáció, János minden helyzetben a némaságot várja el
Alaine-tıl. Nem tekinti egyenrangú partnernek, akivel megoszthatná gon-
dolatait, egyszerő tárgyként, díszként kezeli, sıt, az állati létezés szintjére
helyezi. Egy vadászat során Alaine volt a Viki kutya, aki a vadat hajtotta.
János lenézi, mert nem tud vadra lıni, de azt elismeri, hogy felesége „ta-
nulékony, hőséges és engedelmes kutya”.6 Alaine pedig házasságuk hét
éve alatt hallgat a problémákról. Az elhallgatás a kommunikáció teljes hiá-
nyára hívja fel a figyelmünket.
Alaine kapcsolatát Mamihoz, János édesanyjához szintén a csend,
a hallgatás jellemezte, hiszen anyósa nem tudott jól magyarul és nagyot-
hallott. Ez a hallgatás azonban teljesen más minıségő, mint ami férje és
közötte volt. Mami és Alaine között szavak nélkül is bizalmas viszony
jön létre, így is értik egymást. A köztük lévı kapcsolatban „nem a ki-
mondott, hanem az elhallgatott gondolatok hordozzák a lényeges infor-
mációt. Az igazi megértés, az igazi emberközi kapcsolat a beszéden túl, a
hallgatásban jön létre. Olyan közlésrıl van szó, amely a szavakon túl, de
még a kommunikáció terén belül van, tehát a kimondhatatlan elhallgatá-
sáról.”7 Erre számtalan példát hoz az önéletírás. Amikor Alaine férjét
mentve lefeküdt azzal az orosz katonával, aki megtalálta János katonaru-
hás képét, Mami pontosan tudta, hogy mi történt, de nem beszéltek róla.

5
Uo., 17, 23–24.
6
Uo., 50.
7
ZSADÁNYI Edit, A csend retorikája – Kihagyásalakzatok vizsgálata huszadik századi
regényekben, Pozsony, Kalligram, 2002, 68.

65
Pócsik Anett: A világtörténelem és a személyes szféra...

Egy másik alkalommal, amikor három orosz katona vitte el Alaine-t, azt
mondta Maminak, hogy mennie kell sebesülteket ápolni. Mami elkezdett
sírni. Ezekben az esetekben a szereplık nem szavakkal, hanem gondolat-
ban érintkeznek egymással. A kihagyás a szavakkal kifejezhetı gondolatok
sokszorosát tartalmazza. Ezt erısítik meg Alaine szavai is: „Mindig, min-
denben egyetértettünk, sokkal jobban, mint anyámmal, mint bárkivel. Se
férfival, se nıvel, soha senkivel nem tudtam úgy meglenni, mint Mami-
kával.”8 A szereplıi elhallgatás tehát utalhat a kommunikáció teljes hiá-
nyára, de a szavakon túli kommunikáció létezésére is.
Alaine a magányból, a némaságból menekülve János minden tilta-
kozása ellenére elkezdett ápolónıként dolgozni a katonai szükségkórház-
ban. Házassága óta ez az elsı, az önálló identitás kialakítására tett kísérle-
te. Az ápolónıi szerep egyike a hagyományosan nıinek tartott szerepeknek,
ám eleinte ennek megvalósításában is akadályokba ütközött. Az ott dol-
gozó apácák viselkedésérıl az alábbiakat írja: „óvatosan kezeltek, mint
valakit a kastélyból, aki »unatkozik«. […] Szóval óvatosan kezelt »dísz«
voltam.”9 Mindennek ellenére azonban a front közeledtével és szakértel-
mének köszönhetıen Alaine-nek sikerül kitörnie az unatkozó úrinı, a
dísz, a tárgy szerepkörébıl. Számtalan mikrotörténettel mutatja be a há-
ború hétköznapjait. Leírja, hogy a halottak bakancsainak ellopásával se-
gített civil ruhát keríteni a dezertáló katonáknak. Elmondja annak a három
kisgyereknek a történetét, akik egy kézigránáttal játszottak, mely felrob-
bant. A beteg katonák tisztelettel bántak vele, védıangyalnak tartották, és
nem a nıt, a nıi testet látták benne. Minderrıl azonban Jánossal nem be-
szél. Úgy tőnik, hogy kezd önállóan cselekedni, a hagyományos nıszere-
pen belül kialakítani saját identitását. Ennek megvalósításában azonban
megakadályozza az, hogy a kórházat a front közeledte miatt el kell köl-
töztetni, ı pedig nem mehet velük.
Jánossal, Mamival és egy kisebb csoporttal együtt felköltöztek az
erdészlakba, ahol késıbb az orosz katonák is megszálltak. Egyikük elvet-
te a jugoszláv pap óráját, amit Alaine visszakövetelt. A jelenet leírásában
végig az elbeszélt én szemszögébıl látjuk az eseményeket, aki minden
félelem nélkül hangoztatja az igazát. Találunk azonban egy rövid, egy-
mondatos közbevetést: „Úristen, milyen naiv voltam akkor, nem tudtam,
hogy félni kell tılük.”10 Ezután tovább részletezi az eseményeket, de a
közbevetett mondat az elbeszélı én nézıpontját villantja fel. Elıre utal,
sejteti a késıbbi tragikus eseményeket. Az utólagos belátások és az egy-
kori gondolkodás közötti különbséget a visszaemlékezı jól érzékelhetıen
8
POLCZ, i. m., 123.
9
Uo., 53.
10
Uo., 94.

66
 boncasztal

elkülöníti, gyakran zárójelbe is teszi. Ezekben a részekben kiegészít egy-

egy történetet a szereplık késıbbi sorsának bemutatásával (például a kas-
tély úrnıje esetében), saját egykori viselkedését ítéli naivnak, nevetsé-
gesnek (például amikor nem értette, hogy az oroszok nem biciklivel men-
tek át a kislányon, hanem megerıszakolták), vagy utólagosan tévesnek
ítéli egykori álláspontját (például nem értette, miért nem vették fel ıket
az autók, amikor parancsba volt adva, hogy mindenkinek menekülnie
kell, késıbb azonban egyetért ezzel az intézkedéssel). De az elbeszélt én
tetteit nem magyarázza, értékmentességre törekszik, megmarad a tárgyi-
lagos közlésnél. Az idézett jelenetben Alaine az, aki kiáll a jugoszláv pap
érdekében, ı az, aki igazságot szolgáltat, egy férfi helyett cselekszik. Egy
következı jelenetben ismét a védelmezı szerepében tőnik fel. Ekkor az
oroszok különválasztották a nıket és férfiakat, akik erıltetett menetben
kényszerültek elhagyni a frontvonalat. Aki kidılt a sorból, lelıtték. Mami
már nem bírt tovább menni, amikor Alaine kiugrott a sorból és megállí-
totta az orosz katonákat. Ezzel ismét olyan szerepbe került, amit általában
a férfiakhoz kapcsolnak. Szintén ı intézte el, hogy elengedjék néhányu-
kat a katonák – így jutnak vissza Csákvárra, a plébániára. A hagyomá-
nyos nıszerepbıl kissé kilépve újra a védelmezı szerepébe helyezkedik.
Ennek megvalósításában azonban ismét megakadályozzák a körülmények.
Csákvárra visszajutva feltárul elıtte a háború iszonyata. Ekkor érti
meg, hogy miért kell félni a katonáktól. A mikrotörténetekben a sajátja
mellett számtalan más nıét is bemutatja. Mina még lány volt, amikor
megerıszakolták, a kommandatúrán szintén egy kislányt lát, akinek a ha-
ját is kitépték, de az is elıfordult, hogy az idıseket is elvitték az oroszok,
a pincében pedig többen is végignézték, ahogy Alaine-t megerıszakolják.
A katonákkal szemben a nık tehetetlennek bizonyulnak, kiszolgáltatott
testekké degradálódnak, passzív elszenvedıi lesznek a történteknek. Séllei
Nóra írja Virginia Woolf írásai kapcsán, hogy megszegi az önéletrajz ki-
mondatlan konvencióit, miszerint a test jelentıségét az író igyekszik csök-
kenteni és a szellemi, lelki fejlıdésre helyezi a hangsúlyt. Woolf ezzel
szemben szexuális és testi tapasztalatokról is ír, viktoriánus tabuk sorát
szegi meg.11 Polcz Alaine szintén tabut szeg meg azzal, hogy leírja, ho-
gyan erıszakolták meg a katonák a nıket. Ellentmond a patriarchális tár-
sadalom elvárásainak, és beszél a nıkkel történtekrıl. Az eseményekre
nem reflektál – az elbeszélt én szemszögébıl, tárgyilagos, távolságtartó
hangnemben írja le a nık ellen elkövetett nemi erıszakot, a bántalmazást,
a gerinctörést: „Hogy mennyi idı telhetett el és hányan voltak, nem tu-
dom. Hajnal felé értettem meg a gerinctörést. A következıt csinálják: az
11
SÉLLEI Nóra, Tükröm, tükröm… – Írónık önéletrajzai a 20. század elejérıl, Debre-
cen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001, 85–86.

67
Pócsik Anett: A világtörténelem és a személyes szféra...

ember két lábát a válla fölé hajtják, és térdelésbıl feküsznek bele. Ha va-
laki ezt túl erısen teszi, elroppan a nı gerince. Nem, mert akarják, hanem
a fékevesztett erıszak miatt. A csigába tekert nıt a gerince egy pontján
lökik elıre-hátra, s észre sem veszik, hogyha elroppan.”12 A nı az orosz
katonák vágyának tárgyává válik. A gerinctörés leírása pontos, részlete-
zı, érzelemmentes. Ugyanilyen stílusban írja le a többi nemi erıszakot és
azt is, amikor tejért, matracért, majd késıbb egy – odaígért, de meg nem
kapott – fél disznóért önként feküdt le a katonákkal. Tettét minden eset-
ben tárgyilagosan közli, de nem értékeli. Nem azt írja le, hogy ı mit gon-
dol, hanem mások véleményét közli. Miután lefeküdt a kommandatúrapa-
rancsnokkal, szembe jött vele egy, a kórházból ismerıs szakácsnı. „Lefe-
küdtem, pedig nem vertek, nem ütöttek – a szakácsnı pillantásán látszott,
mit gondol. Kurva vagyok. Tulajdonképpen a szó szoros értelmében az
voltam. Kurva az, aki lefekszik pénzért vagy valamilyen juttatásért. Kur-
va, aki tudatosan a testével szerez meg valamit. Tejet vagy matracot. Per-
sze, ott ez eszembe sem jutott.”13 A szakácsnı a társadalom elítélı maga-
tartását testesíti meg. Az elbeszélt én nem gondolt semmire, az elbeszélı
én pedig csak a prostitúció fogalmát tisztázza, azt nem, hogy elítéli-e a
tettet. Számára nagyobb szégyen az, amikor kiderül, hogy a gonorrhoeát
nem a katonáktól kapta el, hanem férjétıl, aki már a nászútjuk alatt meg-
csalta. Mind a házassága, mind a háború a kiszolgáltatottság érzését erısíti
benne. Sorsát rajta kívül álló események irányítják.
Anna néniék befogadják, itt találkozik Péterrel, egy orosz katoná-
val, aki feleségül akarja venni. Ez védelmet jelent számára, hiszen a többi
katona számára tabuvá válik. Így azonban Pétertıl kerül függı helyzetbe.
Amikor haza kerül a szüleihez Kolozsvárra, az idegenség, a meg nem ér-
tettség tapasztalatával kell szembesülnie. Amikor a frontról, a háború alatt
történtekrıl kérdezik, ıszintén és tárgyilagosan közli a történteket: „Mond-
ták, hogy az oroszok erıszakoskodtak a nıkkel. – »Nálatok is?« – kér-
dezte anyám. – »Igen – mondtam –, nálunk is.« – »De téged csak nem
vittek el?« – »De igen, mindenkit« – mondtam, és ettem tovább. Anyám
kicsit rám nézett, és azt mondta csodálkozva: de miért hagytad magad? –
»Mert ütöttek«– mondtam, és ettem tovább. Az egész kérdést nem érez-
tem sem fontosnak, sem érdekesnek.”14 Az elbeszélı az önmagáról for-
mált képet szembesíti a mások róla alkotott elképzelésével. Így az elbe-
szélt ént több nézıpontból látjuk egyszerre. Ami Alaine számára termé-
szetes, az a családja számára felfoghatatlan és elfogadhatatlan. Édesanyja
elıször el sem akarja hinni, hogy az orosz katonák nemcsak a prostituál-
12
POLCZ, i. m., 111.
13
Uo., 137.
14
Uo., 154.

68
 boncasztal

takat vitték el, hanem minden nıvel erıszakoskodtak. Majd az igazság

feldolgozása helyett annak elhallgatásába menekül: „Aztán rám borult és
könyörgött: »Kislányom, mondd, hogy nem igaz!« – »Jó – mondtam –,
nem igaz; csak úgy vittek el, betegeket ápolni.«”15 Fedınarratívákat gyár-
tanak, Alaine-tıl elvárják, hogy maszkot viseljen, tegyen úgy, mintha
tényleg nem történt volna semmi sem. A nemi erıszakot egyértelmően
annak a szégyenének tartják, aki elszenvedte, ezért arra törekednek, hogy
ki ne derüljön. A házassága alatt Alaine-t a férje kényszerítette hallgatás-
ra, most a családja és a társadalom várja el tıle ugyanezt. „[A]z elhallga-
tásalakzat olyan narratívtechnikai eljárásként funkcionál, amely lehetıvé
teszi, hogy a prózai nyelv saját nyelvére vonatkozó, önreflexív állításokat
fogalmazzon meg: szembesüljön kompetenciáinak korlátaival, és a hall-
gatás révén tudatosítsa az olvasóban nyugati kultúránk elfojtásait.”16
Az elbeszélı hazatérése után szembesül férje hőtlenségével, ekkor
válik nyilvánvalóvá számára, hogy a gonorrhoeát tıle kapta el. János volt
szeretıje döbbenti rá, hogy férjére már nem számíthat. Ekkor tesz újra
kísérletet arra, hogy egy új, független identitást kialakítson. Grafológiát
tanul, megpróbál valamilyen életcélt kitőzni maga elé. Újra be akar irat-
kozni az orvosi egyetemre, hogy megvalósítsa régi álmát, amit János mi-
att adott fel. Ezzel azonban ıszig várnia kell, addig a grafológiából akar
megélni. Itt találkozunk legelıször az elbeszélı nevével: „V. Polcz Alaine,
pszichodiagnoszta, grafológus.”17 Az önéletrajz tényszerőségét és refe-
rencialitását az író és az olvasó között létrejövı önéletrajzi paktum bizto-
sítja, amely kimondja a szerzı, az elbeszélı és a szereplıi név azonossá-
gát.18 Ez a szerzıdés jelen esetben kifejtett módon jön létre. A borítón
feltüntetett szerzıi névvel ugyanis megegyezik az, amellyel az elbeszélı
és az elbeszélt én megnevezi magát az elbeszélésben. Az önéletrajzban
szereplık azonossága azonban ettıl jóval bonyolultabb módon jön létre.
Dobos István mutat rá arra tanulmányában, hogy „[a]z olvasó a visszate-
kintı értelmezésének távlatából lehet tanúja az önéletrajzi én megszületé-
sének. […] Jelképes értelmő névadás kíséri ezt az eseményt, annak jelzé-
seként, hogy az emlékezı ezt tekinti élettörténete valódi kiindulópont-
jának.”19 Az énazonosság tehát nem a tulajdonnevek egyezésén alapszik,
hanem fordítva, akkor jelenik meg az önéletrajzban a szerzı saját neve,
amikor már kialakította az identitását. A név tehát csak jelzi az énazonos-

15
Uo., 155.
16
ZSADÁNYI, i. m., 195.
17
POLCZ, i. m., 168.
18
LEJEUNE, i. m., 28.
19
DOBOS István, Az én színrevitele, Önéletírás a XX. századi magyar irodalomban,
Bp., Balassi, 2005, 18.

69
Pócsik Anett: A világtörténelem és a személyes szféra...

ság létrejöttét, de nem okozója annak. Míg a legtöbb életrajzban az elsı

valódi emléket és az énazonosság megtalálását jelzı saját név már az el-
beszélés elején felbukkan, addig Polcz Alaine mővében csak a mő vége
felé. Az írás bevallottan azért született, hogy megírja benne házassága
történetét. Neve mégis csak a Jánostól való elszakadáskor bukkan fel,
mintha csak ekkor válna arra képessé, hogy egy önálló, másoktól függet-
len identitást kialakítson. A grafológia mellett beiratkozik egy gyorstalpa-
ló pedagógus-tanfolyamra, és világosan megfogalmazza életcélját: „Úgy
gondoltam, hogy Jánossal fölbontom a házasságomat, és itt (Magyar-
valkón) fogok csöndben élni, a cél világos: a magyarság megırzése, a
gyermekek oktatása.”20 Betegsége miatt azonban nem hagyhatja el Ko-
lozsvárt, ezért csak abban reménykedhet, hogy meggyógyul, mire az or-
vosi egyetemre be kell iratkoznia. Állapota azonban tovább súlyosbodik.
„Fejlıdéselvő narratív folyamatban nem tud megfogalmazódni alternatív
nıi identitás, csak annak törései mentén.”21 Az élettörténet elején, a há-
zassága miatt, belekényszerül egy elıre megírt szerepbe. Férje a hagyomá-
nyos nıi szerepet várta el tıle, ennek megvalósulását azonban megakadá-
lyozta a háború. A háborúban kiszolgáltatott test volt csupán, passzivitásra
volt ítélve. A béke idıszakában jut el ahhoz a felismeréshez, hogy házas-
sága idején éppolyan alárendelt helyzetben élt, mint a háborúban. Függı
helyzetbe került férjétıl, ki volt neki szolgáltatva, nem válhatott egyen-
rangú partnerévé, társává. Férjének éppúgy csak egy passzív test, vágyai
kiszolgálója és tárgya volt, mint a katonáknak. Késıbb az új nıszerep
kialakulását pedig a betegsége akadályozza meg. Mindehhez hozzájárul,
hogy továbbra is hallgatásra van kényszerítve: „Ezeken a lázban töltött
napokon és éjszakákon senkivel nem beszéltem – persze addig sem be-
széltem, senkinek nem mondhattam el semmit –, valami mag képzıdött
bennem a hallgatásból, amit nem tudtam feltörni – nem is kívántam.”22
Az elbeszélı nem tudja a traumát feldolgozni, nem képes sorsát tudato-
san irányítani, a saját identitás létrejöttét állandóan megakadályozzák a
tıle független körülmények. Ebben a vallomásban benne rejlik a nı teljes
patriarchális kiszolgáltatottsága.
Az önéletrajz végén Alaine beiratkozik az egyetemre pszichológia
szakra, ami a passzivitásra utalt, tárgyként kezelt nıi szerep felıl a füg-
getlenedés felé mutat. Konkrét elképzelésekrıl, célokról azonban nem ír,
az élettörténet bemutatott szakaszának végére sem alakul ki egy teleolo-
gikus, koherens narratíva. Az autobiográfia egy epilógussal zárul, ami rö-

20
POLCZ, i. m., 176.
21
ZSADÁNYI Edit, A másik nı – azonosság és másság felfogásai jelenkori magyar
írónık mőveiben, It, 2003/1, 613.
22
POLCZ, i. m., 180.

70
 boncasztal

viden felvázolja az elbeszélés ideje óta eltelt ötven év eseményeit. Alaine

még egyszer megpróbált Jánossal együtt élni, de a közöttük lévı kom-
munikáció hiánya miatt végül elvált tıle. Ezután három évig súlyos beteg
volt, majd feleségül ment Mészöly Miklóshoz. A tényszerő adatokon kí-
vül azonban nem közöl mást. Nem tudjuk meg, milyen volt a kapcsolat
Miklós és közötte, hogy ebben az új házasságban sikerült-e új életcélt
kitőznie és megvalósítania. Nem ír arról, hogy az elmúlt ötven évben mi-
vel foglalkozott, mi lett belıle, befejezte-e a pszichológia szakot, dolgo-
zott-e pszichológusként, sikerült-e saját sorsának irányítását a kezébe
venni, vagy még mindig rajta kívül álló események befolyásolják élettör-
ténete alakulását. Az identitás kialakulásának megerısítése helyett csak
az válik bizonyossá, hogy az ıt ért traumát képes volt feldolgozni, szem-
be nézett a valósággal. Elmondja az eddig elhallgatott „nagymama törté-
netét”, bizonyságot tesz a kimondás szükségessége és gyógyító hatása
mellett. Az emlékezés új módját teremti meg: „Polcz Alaine narrátora
épp a primer közléssel, az én háttérbe vonulásával, a megfigyelések nem
mindig csupán az énre vonatkoztatott értékelı hangjával fog tudni a meg-
rázó emlékezetnek nyelvet találni, s egyúttal megújítani a magyar nıi ön-
életírást.”23 A holokausztra való emlékezés akkor tölti be szerepét, ha
nem rögzül egy bizonyos formában. Azzal, hogy az eseményeket itt egy
nı perspektívájából láthatjuk, kiegészíti a korszakról alkotott ismeretein-
ket. Tabukat sértve arról szól, amirıl mind a történelmi dokumentumok,
mind a férfiak által írt életrajzok hallgatnak. Írásával hangot adott annak
a sok száz nınek, akiket eddig a társadalom, a család hallgatásra kény-
szerített, ezzel hozzájárult egy évtizedekig elfojtott trauma feldolgozásá-
hoz.

23
KISS Noémi, Görbe tükör – csábító önéletrajz, Kortárs „nıi” elbeszélık: Szabó
Magda, Polcz Alaine, Lángh Júlia és Hillary Clinton, It, 2004/4, 531.

71