Download as pptx, pdf, or txt
Download as pptx, pdf, or txt
You are on page 1of 184

A 2020.

ÉVI
EGYSÉGES KÉRELEM
TÁMOGATÁSIGÉNYLÉSI ÉS
ELLENŐRZÉSI FOLYAMATAI
BENYÚJTÁSRA VONATKOZÓ
HATÁRIDŐK
 Egységes kérelem (W0201) benyújtásával kapcsolatos határidők:
 Az egységes kérelem benyújtási határideje 2020. május 15.
 Az egységes kérelem 2020. május 16. és június 9. között történő benyújtása esetén a támogatási
összeg kapcsán munkanaponként 1% késedelmi szankciót kell alkalmaznia a Magyar
Államkincstárnak (továbbiakban: Államkincstár), azaz a késedelmi szankció május 18-án 1%,
május 19-én 2% stb.
 A 2020. június 9-ét követően benyújtott egységes kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításra
kerül. (A mezőgazdasági kockázatkezelési közösségi tagság az ezen időpontig bejelentett, a
kárenyhítés szempontjából releváns területek alapján kerül meghatározásra.)

 A már 2020. május 15-ig benyújtott egységes kérelmet késedelmi szankció nélkül 2020. május
31-ig (hétvége miatt és ünnepnap miatt: június 2.) adatváltozás keretében lehet módosítani.

 2020. június 2. és június 9. közötti módosítás a módosított parcellára vonatkozóan a támogatási


összeg munkanaponként 1%-os csökkentésével jár. 2020. június 9. után benyújtott módosítások a
kifizetés szempontjából nem kerülnek figyelembe vételre (technikailag át sem vezethetőek).

 Az egységes kérelem felületén de annak nem részeként benyújtott állatalapú közvetlen támogatási
kérelmek esetében a már benyújtott támogatási kérelmek 2020. május 15-e csak szankció
mellett módosítható.
EGYSÉGES KÉRELEM – 2020.

Általános tudnivalók
AZ EGYSÉGES KÉRELEM KERETÉBEN
IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁSOK I.
 egységes területalapú támogatás (SAPS);
 zöldítés
 termeléshez kötött közvetlen támogatások
o anyatehén tartás támogatása
o hizottbika-tartás támogatása
o tejhasznú tehéntartás támogatása
o rizstermeszés támogatása
o cukorrépa termesztés támogatása
o zöldségnövény termesztés támogatása
o ipari olajnövény termesztés támogatása
o extenzív gyümölcstermesztés támogatása
o intenzív gyümölcstermesztés támogatása
o szemes fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása
o szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása
 EMGA fiatal mezőgazdasági termelők támogatása

 EMGA mezőgazdasági kistermelői támogatás

 Az egységes területalapú támogatáshoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás


o anyatehén tartás támogatása
AZ EGYSÉGES KÉRELEM KERETÉBEN
IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁSOK II.
 NVT mezőgazdasági területek erdősítése
 EMVA erdő környezetvédelem

 EMVA mezőgazdasági területek erdősítése

 MePAR ügyfél által indított változásvezetési


bejelentés
 A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más
természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi
CLXVIII. törvény (a továbbiakban: Mkk tv.) alapján
a kockázatközösségben való önkéntes részvételi
szándékáról szóló nyilatkozat
 Az Mkk tv. 18. § (3) bekezdésében előírt
adatszolgáltatási kötelezettség
 Dohány szerkezetátalakítás nemzeti program
adatszolgáltatási kötelezettség
AZ EGYSÉGES KÉRELEM KERETÉBEN IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁSOK III.
 VP4-10.1.1-15 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
 VP4-11.1-11.2-15 Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása
 VP5-8.4.1-16 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása
 VP4-12.1.1-16 Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
 VP4-12.2.1-16 Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
 VP3-17.1.1-16 Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás
 VP4-10.1.1-16 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
 VP3-14.1.1-16 A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás
 VP4-10.2.1.1-15 A védett őshonos és veszélyeztetett állatfajták genetikai állományának in
situ megőrzése
 VP5-8.1.1-16 Erdősítés támogatása
 VP4-4.4.1-16 Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások
 VP4-4.4.2.2-16 Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely
létrehozása, fejlesztése
 VP4-10.2.1.2-17 Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai
állományának ex situ vagy in vitro megőrzése, továbbá a genetikai beszűkülést megelőző
tanácsadói tevékenységek támogatása
 VP4-15.1.1-17 Erdő-környezetvédelmi kifizetések
 VP5-8.2.1-16 Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása
 VP5-8.3.1-17 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése
 VP5-8.5.1-17 Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének
növelését célzó beruházások
 VP4-11.1.-11.2.-18 Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás
fenntartása
 VP3-14.1.1-18 A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás (új)
EGYSÉGES KÉRELEM – 2020.

Elektronikus ügyintézés
1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR

 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz


és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007.
évi XVII. törvény (továbbiakban: Támogatási törvény)

 a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból


származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.)
Korm. rendelet

 az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi


költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével
kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 22 /2016. (IV.5.) FM
rendelet (továbbiakban: EK-általános rendelet) módosítás alatt!

 az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes


támogatások 2020. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási
szabályokról szóló …../2020. (……...) FM rendelet (továbbiakban: EK-
EMVA rendelet) megjelenés alatt!
2. ELEKTRONIKUS
KÉRELEMBENYÚJTÁS I.

 Az ügyfélnek az egységes kérelmet, ügyfélkapun keresztül, elektronikus


úton kell benyújtania

 A benyújtásra kerülő kérelem, illetve adatváltozás Államkincstár általi


fogadásának tényét a központi elektronikus szolgáltató rendszerben az
ügyfél tárhelyére történt feltöltés jelenti.

 A kérelem beérkezését a KR dokumentum igazolja.

 az ügyfél az elektronikus úton benyújtott egységes kérelméhez elektronikus


úton kell csatolnia a jogcímekhez kapcsolódó mellékleteket is.

A jogszerű földhasználat igazolására szolgáló dokumentumok csatolása


ajánlott, ha az nem a tulajdoni lapra/földhasználati lapra alapul
2. Elektronikus kérelembenyújtás II.

Az elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítással történő benyújtási


kötelezettség a 2020. évi egységes kérelem esetén:

Alapkérelem (W0201)

Adatváltozás bejelentésére (W0202) (hasznosító személyében bekövetkező változás


kivételével)

Előzetes egyeztetés (W0209-előzetes egyeztetés)

Adategyeztetés (W0209-adategyeztetés),

Jogcímhez kapcsolódó kötelező dokumentumok,

Jogszerű földhasználat vizsgálat során tett nyilatkozat megtétele illetve

Az ügyfélre nézve terhelő megállapításokat tartalmazó jegyzőkönyvre tett


ügyfélészrevétel
3. ELEKTRONIKUS KAPCSOLATTARTÁS

 FIGYELEM!!
2020-tól Az ügyfél vagy meghatalmazottja – a kamarai
meghatalmazott által képviselt ügyfél kivételével – az
egységes kérelemre indult eljárásban – ideértve a bírósági
felülvizsgálat és a felügyeleti eljárás kivételével a
jogorvoslati eljárást is – kizárólag elektronikus úton tarthat
kapcsolatot!

 Kivéve: 2019-ban Az egységes kérelemmel kapcsolatos előzetes


ellenőrzés, adategyeztetés és jogszerű földhasználattal
kapcsolatos nyilatkozat vonatkozásában KÉPVISELETTŐL
FÜGGETLENÜL kötelező az elektronikus kapcsolattartás

 Az elektronikus kapcsolattartás választása jelenti:


A) az Államkincstár az értesítéseit, döntéseit, valamint a jogorvoslati eljárás során
hozott döntéseit is elektronikus úton közli az ügyféllel

B) az ügyfélnek az eljárás során minden kérelmét, kérelmekhez kapcsolódó


dokumentumát, észrevételét, nyilatkozatát, fellebbezését
 A kamarai meghatalmazott által képviselt ügyfél azonban
nyilatkozhat úgy, hogy elektronikus kapcsolattartást választ.

 Az ügyfél az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó


nyilatkozatát elektronikusan vonhatja vissza. Ilyen esetben a
bejelentéstől számított 10 napon belül keletkezett
dokumentumok a régi formában kerülnek megküldésre az
ügyfél részére
EGYSÉGES KÉRELEM BEADÁSÁNAK MÓDJAI, LEHETŐSÉGEI ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSI SZEMPONTBÓL

Évente egyszer az első webes beadó felületre való belépéskor az ügyfél-nyilvántartási


adatok helyességét kötelező ellenőrizni.

Ezt az ellenőrzést az „Ügyfél-nyilvántartási ügyek” menüben található „Nyilatkozat


ügyfél-nyilvántartási adatok megfelelőségéről” felületen lehet megtenni.

Amennyiben az adatokat ellenőrizte, és azok helyesek, ezt a tényt a Nyilatkozaton


jelezni kell, majd ügyfélkapun beküldeni a dokumentumot.

Amennyiben az adatokban hibát, vagy hiányosságot talált, akkor a Nyilatkozatot nem


szabad beküldeni, hanem át kell lépni az Ügyfél-nyilvántartási ügyek főmenübe, és ott
kiválasztva az „Ügyfél-nyilvántartásba bejelentett adatok módosítása” menüt,
bejelentheti az adataiban bekövetkezett változásokat.

Amennyiben az ügyfél nem saját maga (saját ÜK-n) végzi az adategyeztetést, a


képviselőjének (meghatalmazott, kamarai meghatalmazott, elsődleges képviselő)
ügyfél-nyilvántartásra is érvényes képviseleti joggal kell rendelkeznie.
Az ügyfél-nyilvántartási adatok ellenőrzését követően a kérelem benyújtása
megkezdhető.
EGYSÉGES KÉRELEM –
2020
Meghatalmazás és kamarai
meghatalmazás kezelése
BENYÚJTÁS ÉS KÉPVISELET ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
• Egységes kérelmet azok az ügyfelek nyújthatnak be, akiket az Államkincstárnál
vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben (ügyfél-
nyilvántartási rendszer) kérelemre nyilvántartásba vettek, és kérelemre
nyilvántartásba vett besorolású ügyfélként rendelkeznek ügyfél-azonosítóval.

Az egységes kérelem benyújtásának lehetőségei:


1. saját ügyfélkapun keresztül;
• természetes személyek (ügyfél vagy a vélelmezett örökös - speciális esetben
elhunyt természetes személy helyett).
2. saját ügyfélkapuval nem rendelkező/képviseletet igénybe vevő ügyfelek esetén:
• nem természetes személyek elsődleges képviseletre jogosultja,
• meghatalmazott,
• kamarai meghatalmazott.

• Minden képviselőnek kérelemre nyilvántartásba vett ügyfélnek kell lennie


legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg (elektronikus kérelembenyújtásnál
nem értelmezhető az egyidejűleg, ott megelőzően)
KÉPVISELET ÚTJÁN TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁS-JELSZÓ

Amennyiben a meghatalmazást a meghatalmazott nyújtja be, a meghatalmazónak az


elektronikus bejelentéshez szükséges jelszóval kell rendelkeznie (kamarai meghatalmazás
esetén minden esetben a meghatalmazott a meghatalmazás benyújtója).

Az elfelejtett jelszó helyett újat kell igényelni.

Jelszót a G1040 jelű, „Kérelem/adatszolgáltatás elektronikus úton történő intézéséhez


szükséges jelszó iránti kérelem” elnevezésű nyomtatványon lehet igényelni.

Újdonság! 2020. április 6-át követően lehetőség lesz az elfelejtett jelszók ügyfélkapun
keresztüli, elektronikus igénylésére is. Felhívjuk a figyelmet azonban arra, hogy a jelszó az új
meghatalmazást megkötni kívánó meghatalmazó ügyfélkapujára/cégkapura fog megérkezni,
vagy annak hiányában postai úton kerül megküldésre!
 

Az ideiglenes jelszót (a meghatalmazás benyújtói felületen sárga háromszög jelzi) biztonsági


okokból javasolt megváltoztatni az „Általános ügyintézés” menü „Ideiglenes jelszó
megváltoztatása” menüpontjában.
MEGHATALMAZÁS

Meghatalmazott lehet minden olyan természetes személy, aki


• rendelkezik saját ügyfélkapuval;

• kérelemre nyilvántartott ügyfele az Államkincstárnak

• és alkalmas elektronikus kapcsolattartásra.

Meghatalmazás tárgyi hatálya:


• minden jogcímre;
• meghatározott jogcímekre;
• ügyfél-nyilvántartási ügyek intézésére kiterjedő.

Meghatalmazás időbeli hatálya:


• az Államkincstárhoz történő beérkezéstől kezdődően;

• későbbi időponttól kezdődően.

A meghatalmazás visszavonható/felmondható, akár egyoldalúan is.


A meghatalmazottnak az egyoldalú visszavonásról értesítenie kell a meghatalmazót, és ennek
a ténynek az igazolását a papír alapú visszavonáshoz mellékelni kell
MEGHATALMAZÁSOK KEZELÉSE

Meghatalmazás benyújtható:
• papír alapon (G1050-es nyomtatványon)
• elektronikus úton
• meghatalmazó által (papír alapon nem kell beküldeni)

• meghatalmazott által

• meghatalmazó jóváhagyja elektronikusan (papír alapon nem kell beküldeni)

• meghatalmazó nem hagyja jóvá elektronikusan (papír alapon kötelező

beküldeni)

Fontos, hogy az elektronikus úton benyújtott és a meghatalmazó által elektronikusan


nem jóváhagyott meghatalmazás az Államkincstár és a Kormányhivatalok között
létrejött Átruházási Megállapodás alapján az ügyfél lakóhelye/székhelye szerint illetékes
kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályhoz papír alapon is
beérkezzen.
A meghatalmazott az adott jogcímben csak akkor járhat el, ha a meghatalmazás
feldolgozásra került.
KAMARAI MEGHATALMAZÁSOK KEZELÉSE

Kamarai meghatalmazott lehet minden olyan természetes személy, aki


• rendelkezik saját ügyfélkapuval,
• kérelemre nyilvántartott ügyfele az Államkincstárnak, valamint
• a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdásza.

Tárgyi hatály:
• meghatározott jogcím(ek)re kiterjedő
• ügyfél-nyilvántartási ügyek intézésére kiterjedő.

A kamarai meghatalmazás visszavonható/felmondható akár egyoldalúan is.


KAMARAI MEGHATALMAZÁSOK KEZELÉSE

• Csak elektronikusan lehet benyújtani.


• A kamarai meghatalmazások az Egységes kérelem jogcímre vonatkozóan
2020-ban NEM kerülnek lezárásra.
• A kamarai meghatalmazás ügyfélkapus benyújtása után rögtön
megkezdhető a kérelem benyújtása.
• A kamarai meghatalmazást a meghatalmazónak
• elektronikusan jóvá kell hagynia, vagy
• az ügyfélkapus beadás után 12 napon belül kinyomtatva, mindkét fél és
két tanú által aláírva, papír alapon el kell juttatnia az ügyfél
lakóhelye/székhelye szerint illetékes kormányhivatal Agrár- és
Vidékfejlesztést Támogató Főosztálya részére.
Ha a meghatalmazás hitelesítésére a fent felsorolt módokon az ott
meghatározott határidőig nem kerül sor, a kamarai meghatalmazott által
elvégzett eljárási cselekmények nem hatályosak.
ELSŐDLEGES KÉPVISELET

• Elsődleges képviseleti jogosultság feltételei:


•a nem természetes személynek egyedüli törvényes képviselője,
• az egyedüli törvényes képviselő a Kincstár kérelemre nyilvántartott ügyfele, és
• rendelkezik saját ügyfélkapuval.

• Az elsődleges képviseletre való jogosultság visszavonható/felmondható,


egyoldalúan is.

• Csak elektronikus úton lehet benyújtani.

• A bejelentést papír alapon nem kell beküldeni, az ügyfélkapus beadás után azonnal
véglegesített állapotú lesz, azonnal benyújtható a kérelem.
VÉLELMEZETT ÖRÖKÖS
• Vélelmezett örökös az a természetes személy lehet, aki
• az elhunyt halálakor azzal együtt élt házastársa, vagy
• törvényes rend szerinti örököse, és
• kérelemre nyilvántartott ügyfele az Államkincstárnak.

• Egy időben egyszerre csak egy vélelmezett örökös vehető nyilvántartásba, vélelmezett
örököst a G1060-as nyomtatványon, kizárólag papír alapon lehet bejelenteni.

• A vélelmezett örökös a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedéséig járhat el az


Államkincstár előtti eljárásokban.

• A vélelmezett örökös teljesíteni tudja az elhunyt nevében a kérelem beadását


• saját ügyfélkapuján keresztül, vagy
• meghatalmazott útján a meghatalmazott ügyfélkapuján keresztül (saját nevében adhat
meghatalmazást/kamarai meghatalmazást a kérelem benyújtására alkalmas személynek).
• FIGYELEM! Elhunyt ügyfél nevében W0201 alapkérelem örökös
vagy örökös meghatalmazottja által nem nyújtható be!
HELYSZÍNI ELLENŐRZÉSI
TAPASZTALATOK, VÁLTOZÁSOK
SAPS VONATKOZÁSÁBAN
 Tábla fogalmának tisztázása (pl. nincs közötte földút, árok), a
fizikailag nem összefüggő területeket külön táblaként kell igényelni

Ha nem egyértelmű a művelés határa, akkor annak jelölése (pl.


karózással)

 Egy tábla egy növénykultúrát tartalmaz – több kultúrájú


terület ne legyen egy táblának beadva!! kivéve vegyes,
konyhakert, keverék hasznosítás
Ne a minimális parcellaméret elérésére játszva adjanak be a
valóságban több táblát egy táblának.

 Fontos tudni az igénylőknek, hogy nem a hrsz, ill. táblarajz kerül


lemérésre, hanem a ténylegesen művelt, fizikailag összefüggő
terület!

 Erősen műveletlen területek ne kerüljenek igénylésre (nem


támogatható illetve minimum előírást megszegő hibás területek)!
SAPS VONATKOZÁSÁBAN
 A tábla pontos berajzolása a valóságban
található helyre (EU-s auditon kiemelt figyelem) a
fizikai blokkba. A pontos megadás
kulcsfontosságú. Az ortofotó segítséget nyújthat!
Ez a feltétel egyre szigorúbbá válik!
 Rajzoláskor a fedvények figyelembe vételének
fontossága! (kunhalom, facsoport)
 A legelőnek igényelt területen a gyepalkotóknak
legalább az 50%-os arányt el kell érnie. A
lekaszált nádas legelőnek nem fogadható el.
 A vetett kultúra meghatározásakor a vetésforgó
előírásait be kell tartani (HMKÁ)
SAPS VONATKOZÁSÁBAN
 A hasznosítás pontos megadása is fontossá
vált (a diverzifikáció miatt nagy jelentősége
van)
 A változásvezetés indítása az ügyintézési idő
hosszabbodását eredményezheti, az érintett
táblák helyszíni ellenőrzésre kerülnek!
ZÖLDÍTÉS
 Célszerű,de meggondolandó a fedvénnyel rendelkező szomszédos EFA
elemek igénylése,ha csak ezzel zöldítenek
 Az új elemek igénylése nehézkes, vizsgálatuk hosszadalmas
 A táblás és táblán elhelyezkedő EFA-k esetén tilos a növényvédőszer
használata (helyszíni mintavételezés)
 Új! A Kincstár által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett
nyomtatvány és annak adattartalma szerinti naplót kell vezetni minden
EFA kötelezettnek, kivétel csak szomszédos elemek esetén
 Az ökológiai másodvetések 60 napos jelenlétének helyszíni ellenőrzése
 Fontos a kétféle növény helyszíni beazonosíthatósága KEV01 igénylésekor
 Az igényelt növény termesztése!
 A minősített szaporítóanyag címke, számla, min. bizonyítvány megőrzése!
 Állandó gyepen parlag EFA igénylés -> csak tényleges feltörés esetén
 (a gyepnemez lefordítása, vagy tárcsás megsemmisítése)
 Az érzékeny gyepek feltörése (váltvez. toleranciát meghaladóan) visszaállítási
kötelezettséget von maga után
 A parcella rajza gyepes igénylés esetén sem tájékoztató jellegű,minél
pontosabb rajzokat kérünk
 Állandó gyepes környezetben igényelt GYExx, füves pillangósok, fűkeverékek
esetén ajánlatos a parcella megjelölése,mert ALLxx és GYExx egybemérése
nem lehetséges.
 A diverzifikáció miatt a hasznosítási kód pontos megadása, kérelmezéskor is.
EGY01, egyéb lágyszárú, egyéb ültetvény, egyéb zöldség igénylések teljesen
ellenőrzésre kerülnek
TERMELÉSHEZ KÖTÖTT TÁMOGATÁSOK
(NÖVÉNY ÁGAZAT) I.
 Szálas fehérjenövény termesztés támogatás
esetén a 80% os fedettség előírás!!! Többéves
művelésre alkalmas a (9/2015 FM rendelet 7.
melléklete szerinti), adott évben vetett (vagyis
egyévesként termesztett) növények esetén is!
Jellemző tavalyi hiba bíborhere esetén.
 Gyümölcstermesztés támogatása esetén előírás
a „homogén ültetvény”…..vagyis 95%-ban egy
növényfaj azonos vagy különböző korú
egyedeiből álló ültetvény
TERMELÉSHEZ KÖTÖTT TÁMOGATÁSOK
(NÖVÉNY ÁGAZAT) II.
o A szaporítóanyag felhasználáshoz kapcsolódó
dokumentumokat meg kell őrizni! Ha számla nem
tartalmazza a jogszabályban meghatározott paramétereket,
akkor kell a címke, szállítólevél, egyéb olyan dokumentum
is, amin a faj, fajta, mennyiség szerepel. Igényelt
növénycsoportonként legyenek a dokumentumok
elkülönítve, ez megkönnyíti, és felgyorsítja az ellenőrzést.

o Fontos! A „többéves művelésre alkalmas” kultúra a 9/2015


FM rendelet 7. mellékletében megjelölt növényekre
vonatkozik. Amennyiben olyan növényt termesztünk, ami
ezen hatály alá tartozik, akkor is meg kell lennie a 80%-os
fedettségnek, ha csak egyéves növényként termesztjük.
Jellemző példa erre a bíborhere. Hiányos kelés, nem
megfelelő fedettség esetén ne igényeljék a termeléshez
kötött támogatást az adott növényre.
ÜGYFÉLKAPUS ÉSZREVÉTELEZÉSRŐL
 Egységes Kérelem Jegyzőkönyvre tett észrevétel kizárólag az -
Ügyfélkapu rendszerében - elektronikus úton, a megfelelő
menüpontban (Egységes Kérelem / Egységes Kérelem 2020
ügyfélészrevétel) van lehetőség, ami papíralapon érkezik be az
végzésben visszautasításra kerül
 Az észrevételek benyújtásával lassulhat az ügyintézési idő, ezáltal
elhúzódhat az ellenőrzési eredmények zárása, kifizetés megindítása
 Lehetőség van az Ügyfélkapu rendszerében az adott jegyzőkönyv
észrevételezéséről lemondani, mely gyorsítja az ellenőrzések
zárását, így előrevetítheti a kifizetések megindítását, ha más gátló
tényező nincs
 Az ellenőrzési eredményekkel történő egyetértést felesleges észrevétel
benyújtásával nyugtázni, helyette a lemondást választva gyorsulhat az
ügyintézés. Ellenkező esetben a feldolgozás vár az észrevételezési 8
napos időtartam leteltére
 Az észrevételről történő lemondást követően – egyet nem értés esetén -
további lehetőségként adott a határozatra történő fellebbezési lehetőség
 Elektronikus jegyzőkönyv és észrevétel felület értelmezését segítő
anyagok itt érhetőek el:
https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/-/egyseges-kerelem-jegyzokonyvre-tett-
ugyfeleszrevetel-elektronikus-kitoltese-es-benyujtasa
VP-AKG TK2015 / VP-AKG TK2016
VP-ÖKO TK2015 / VP-ÖKO TK2018
 Nincs egybeművelés!
 A szomszédos KET-eket jól láthatóan el kell
különíteni:
 Eltérő kultúra (hasznosítási kód)
 Eltérő növényfejlettségi állapot
 Szántó esetén 50-60 cm széles sáv
 Ültevénynél: természetes anyagú jelölő (pl.:karó) a
közös sarokpontoknál
 KET-en belül a táblák elkülönítése:
 Eltérő kultúra
 Ugyanazon kultúra esetén (hasznosítási kód) egy
legalább 0,25 ha-os eltérő kultúrájú (hasznosítási kód)
területnek kell lenni, vagy szántó esetén 50-60 cm
széles sáv
VP - NATURA 2000 MEZŐGAZDASÁGI TERÜLETEKNEK
NYÚJTOTT KOMPENZÁCIÓS KIFIZETÉSEK

 A támogatás időszaka egy naptári év (január 1. – december 31.)


 Gazdálkodási napló vezetése teljes naptári évre! (A Kincstár által
rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett nyomtatvány
és annak adattartalma szerinti naplót; január 1. – december 31. időszakra)
 Jogszerű földhasználónak kell lennie a teljes támogatási időszak alatt
(január 1. – december 31.)
ÁLLATALAPÚ TÁMOGATÁSOK

 Állatalapú támogatások esetében a helyszíni ellenőrzésről nem


lehet 48 óránál előbb értesíteni az ügyfelet (809/2014 EU)

 A helyszíni ellenőrzésre a gazdálkodónak biztosítania kell az


állatok egyedi azonosításához szükséges feltételeket (állatok
összeterelése, szorító folyosó, stb.) → a kérelmezett egyedek
tételes beazonosítása

 Az állatokkal kapcsolatos dokumentációk (állomány-


nyilvántartó, marhalevelek, állatorvosi bizonylatok egyéb
dokumentumok) legyenek összekészítve az ellenőrzésre, így
hatékonyabban és gyorsabban tudnak a kollégák dolgozni.
ÁLLATALAPÚ TÁMOGATÁSOK

ENAR rendelet előírásainak betartása


o Állatjelölés – minden állatnak beazonosíthatónak kell lennie

az adott állatfajra vonatkozó jelöléssel, a jelöletlen állat nem


támogatható!
o Nyilvántartások vezetése -  a gazdaságban saját, naprakész
állomány-nyilvántartást kell vezetnie az állattartónak az ott
lévő, oda beérkező és azt elhagyó állatokról (3 évig meg kell
őrizni, minden állatnak szerepelnie kell)
o ENAR adatbázis felé jelenteni kell a változásokat !!
 szarvasmarha esetében a ki-/bekerülési, borjú bejelentési
határidőkre figyeljenek.
ÁLLATALAPÚ TÁMOGATÁSOK

Termeléshez kötött anyatehén támogatás

 A kérelem beadásakor tehén/üsző arány fontossága! Figyelmet


felhívni, gazdának kell figyelni!
 Célszerű lenne ha a kérelem beadásakor ezt pontosan
megnéznék pl. egy részletes ENAR lista alapján (40%-nál ne
legyen magasabb az üszők aránya!!)
 Olyan kérelem is beadásra került, ahol 100% volt az
üszőarány!!
EGYSÉGES KÉRELEM – 2020.

Ügyfél által bejelentett


változásvezetés
MEPAR PROGRAMSZERŰ FELÚJÍTÁS
MÓDOSÍTOTT TERÜLETEI, 2020. ÉVI
BEADÓFELÜLETEN
MEPAR ÜGYFÉL ÁLTAL INDÍTOTT
VÁLTOZÁSVEZETÉS
BEJELENTÉSE
Jogszabályi alap: 71/2015. (XI. 3.) FM rendelet

Változásvezetés indítása:
 Amennyiben a parcella vagy a terület a fizikai blokk nem támogatható területére, vagy
egy másik fizikai blokkba legalább 3 méterrel úgy nyúlik túl, hogy a túlnyúlással
érintett terület nagysága eléri a 0,03 hektárt, vagy a túlnyúlás nem teljesülése
esetén önállóan a 0,25 hektárt és a kérelmezett terület támogatható
területnek minősül
 EFA elemek esetében, amennyiben úgy módosul az EFA elem, hogy legalább 1
méterrel úgy nyúlik túl a MePAR-ban lehatárolt elem területén, hogy kiterjedése
legalább 0,01 hektáros különbséget mutat a MePAR-ban rögzített állapothoz
képest, vagy
 Új EFA elem lehatárolása esetén, amennyiben a kérelmezett EFA elem megfelel a
10/2015. FM rendeletben, illetve a 50/2008. FVM rendeletben meghatározott
fogalmaknak
 a MePAR-ban rögzített állandó gyep/érzékeny állandó gyep vagy a kettő uniójából
létrehozott fedvény vonatkozásában a MePAR adatai a változásvezetési bejelentés
időpontjában fennálló tényleges helyszíni állapottal nem egyeznek meg, mivel a
bejelentett terület a megadott hasznosítás alapján legalább 3 méterrel úgy nyúlik
túl, hogy a túlnyúlással érintett terület nagysága eléri a 0,03 hektárt, vagy a
túlnyúlás nem teljesülése esetén önállóan a 0,25 hektárt
MEPAR ÜGYFÉL ÁLTAL INDÍTOTT
VÁLTOZÁSVEZETÉS BEJELENTÉS TÍPUSAI

1. Nem támogatható terület támogatható kategóriába sorolása


2. Blokkhatár módosítása
3. Támogatható terület nem támogatható kategóriába sorolása
4. Egyes ökológiai jelentőségű területek (EFA) változásvezetése
(magányosan álló fa, kis kiterjedésű tó, fa-és bokorcsoport, fás sáv,
táblaszegély, illetve erdőszélek mentén fekvő támogatható sáv (termeléssel
vagy termelés nélkül)
5. Erdős fedvény esetében amennyiben a jogcím szempontjából érvénytelen
területre fed
6. Állandó gyep fedvény esetében, ha a megadott hasznosítási kód alapján a
parcella konfliktusban van a MePAR-ban lehatárolt fedvénnyel (állandó
gyepre csak ALL 01, ALL 02 igényelhető változásvezetés nélkül)
7. ÚJ! Karácsonyfa esetén, ha a karácsonyfa ültetvény támogatható területre
fed

Amennyiben az ügyfél a változással érintett területhez kapcsolódóan nem igényel


támogatást (KIVÉTEL: Karácsonyfa (KAR01), akkor nincs lehetősége
változásvezetésre
vonatkozó bejelentésre!
NEM TÁMOGATHATÓ TERÜLETEK
Jogszabályi alap: 71/2015. (XI. 3.) FM rendelet
1. § 10. bekezdés
Repülőterek leszálló és kiszolgáló területei
Épített műtárgy (gát)
Erdőnyiladék , távvezeték alatti terület
Szórakozási vagy szabadidős tevékenységre
használt területek
Halas- és horgásztó, lőtér, valamint ezek
rendeltetésszerű használatát biztosító területek
Állandó trágyalerakók területe
Infrastrukturális létesítmények (pl.: utak, gátak,

csatornák, bányaterületek és szemétlerakók)


Vízművek védőterületei, illetve ezekhez tartozó

rézsű területek
Természetes erdőterületek, illetve a nem
mezőgazdasági hasznosítású, természetes
növényzettel borított területek (pl.: mocsarak,
lápok, sásos-zsombékos, vizenyős területek, stb.)
Továbbá nem támogatható a Nádal borított terület,

amelyen a gyepalkotók 50%-ban nincsenek jelen!


Karácsonyfa ültetvények -- ÚJ!
A FIZIKAI BLOKK ÉS A PARCELLA
TÁMOGATHATÓ TERÜLETÉBE NEM
SZÁMÍTANAK BELE

 épített, infrastruktúrával  fedett vagy a talajt más okból nem


mezőgazdasági céllal  megbolygatott (művi) területek 
 a 100 m2-t elérő éles határral rendelkező természetes
vegetációs területek – (szántón van jelentősége)
 a 100 m2-t elérő fás bokros területek gyepterületen.
 a 2 méternél szélesebb stabil vonalas elemek: földutak,
csatornák

Változásvezetési bejelentést a Kincstár


visszautasítja, elutasítja ha:
 a bejelentés nem a MePAR blokk-kialakítására, illetve EFA
elemre vonatkozik
 a tárgyévben ugyan azon területre, vagy a terület egy
részére vonatkozóan már benyújtásra került
változásvezetési bejelentés
 a helyszíni vizsgálat alapján felmért parcellarajz nem
teszi indokolttá
A VÁLTOZÁSVEZETÉS KIVIZSGÁLÁSA
SORÁN KIEMELTEN FONTOS
INFORMÁCIÓK!
 A változásvezetési bejelentés
benyújtásának pillanatában kell
megfelelnie a területnek a
támogatható terület fogalmának,
illetve az EFA elem kritériumának!

 Későbbi tisztítás esetén, illetve


kitisztított, de továbbra sem
megfelelő állapotú terület a
tárgyévben nem támogatható
területnek minősül

 Földutak: A több éve állandó,


úthálózat részét képző, illetve
infrastruktúrához vezető út. Azokat
a parcellákat, amelyeken ilyen
halad keresztül külön parcellaként
kell igényelni.
NEM TÁMOGATHATÓ TERÜLETEK
Nádal borított területek: A gyepalkotóknak
minimum 50%-ban kell jelen lenniük a területen!

Figyelemmel az 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi


rendelet 32. cikk (2)-(6) bekezdésében foglaltakra – a
vizenyős, nádas területek nem felelnek meg a 71/2015. (XI. 3.)
FM rendelet 1. § 14. pontja szerinti támogatható terület
fogalmának, mert az ilyen jellegű területek nem minősülnek a
mezőgazdasági területnek megfelelő szántóterületnek,
állandó gyepterületnek, állandó legelőnek, valamint állandó
kultúrának sem.
GYEPEK TÁMOGATHATÓSÁGA
 A legeltethető lágy szárú gyepalkotó fajok több,
mint 50%-ban fedjék a területet, legeltethető fás
szárú bokrok 50% alatt legyenek

 hektáronként elszórtan maximum 100 db szóló fa


lehet, ami a mezőgazdasági tevékenységet nem
akadályozhatja. A hangsúly az elszórton van, a fák
nem alkothatnak 100 m2-nél nagyobb csoportot

 A 100 m2 feletti fás bokros területeket, melyek


lombkoronája alatti területe nem tartalmaz
legeltethető vegetációt nem támogathatónak kell
venni

 Amennyiben a lombkorona jelentősen összeér,


átfed, nem alakult gyeptársulás, inkább fás
aljnövényzet dominál, akkor a terület nem
támogatható
ÁLLANDÓ GYEP
MEGTARTÁSI
KÖTELEZETTSÉG
Gyep vagy egynyári takarmánynövény természetes
vagy vetéssel történő 5 évnél hosszabb, a
vetésforgóban nem szereplő termesztése, úgy, hogy a
lágy szárú gyepalkotók és az egynyári
takarmánynövénynek túlsúlyban maradnak.
 Cél: az állandó gyepterület aránya országos szinten ne
csökkenjen 5 % alá.
 Ennek érdekében minden évben országosan
monitorozzuk az állandó gyepterület változását a MePAR
távérzékeléses adatokon alapuló állandó gyep fedvénye
és a kérelem hasznosítási kódja alapján
 2019-től az állandó gyepfedvényre ügyfél általi
változásvezetési bejelentés lehetséges
 Az érzékeny állandó gyep feltörését a természetvédelmi
hatóságnál engedélyeztetni kell, ennek hiányában a
gyepfedvény nem módosul, az ügyfél szankcióra
számíthat és visszaállítási kötelezettsége keletkezik!
EGYSÉGES KÉRELEM –
2020.
Agrárkár-enyhítési rendszer
I. pillér
AGRÁRKÁR-ENYHÍTÉSI
RENDSZER I. PILLÉR
A 2015. kárenyhítési évtől sok tekintetben átalakultak a
kárenyhítési rendszerhez kapcsolódó eljárások, de a
csatlakozáskezelés, ami az egységes kérelem keretei között
történik lényegében változatlan maradt.
Jogszabályi háttér:
 a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más
természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII.
Törvény
 a kárenyhítési hozzájárulás megfizetésével, valamint a
kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatos egyes
kérdésekről szóló 27/2014. (XI. 25.) FM rendelet
AGRÁRKÁR-ENYHÍTÉSI
RENDSZER I. PILLÉR
A kárenyhítési rendszer I. pillér tagsági körének megállapítása az egységes
kérelemben bejelentett területadatok alapján (kötelező jelleggel, illetve
önkéntes csatlakozás alapján) történik.
1. Kötelezően csatlakozó tag: minden mezőgazdasági termelő aki
egységes kérelmében az alábbiaknak megfelelő termőterületet jelent be:
 legalább 10 ha szántóföldi kultúrák termesztésére szolgáló terület,

vagy
 legalább 5 ha szántóföldi zöldség termesztésére szolgáló terület,

vagy
 legalább 1 ha ültetvényművelésre szolgáló terület, vagy

 együttesen legalább 10 ha szántóföldi kultúra, szántóföldi zöldség és

ültetvényművelésre szolgáló terület, vagy


 együttesen legalább 5 ha szántóföldi zöldség és ültetvényművelésre

szolgáló terület.
A fenti feltételek teljesülése esetén a termelő automatikusan az I. pillér
tagjává válik. A felületen erre vonatkozó információk jelennek meg, nincs
kitöltendő mező.
AGRÁRKÁR-ENYHÍTÉSI
RENDSZER I. PILLÉR
2. Önként csatlakozhat: minden mezőgazdasági termelő, aki az
egységes kérelmében bejelentett területek alapján kötelezően,
vagy 3 éven belül tett csatlakozási nyilatkozata alapján nem tag,
de van olyan bejelentett területe, amellyel a kockázatközösség
tagjává válhat.
Az ebbe a csoportba tartozó mezőgazdasági termelő az
egységes kérelemben kell, hogy nyilatkozatot tegyen a
csatlakozási szándékáról. A csatlakozást választók hároméves
időtartamra vállalnak tagságot, tehát a tárgyévet követő két
évben nem mondhatják fel tagviszonyukat. Amennyiben a
termelő nem nyújt be a következő évben EK-t, abban az esetben
passzív tagja lesz a kockázatközösségnek. Az önkéntesen
csatlakozó mezőgazdasági termelők kockázatközösségi tagsága
a tárgyévet megelőző év november 1. napjától kezdve fennáll, a
hároméves időtartam tehát ekkor kezdődik.
Amennyiben az önkéntes csatlakozás lehetősége fennáll, kötelezően
kitöltendő nyilatkozatban kell dönteni a csatlakozásról.
AGRÁRKÁR-ENYHÍTÉSI
RENDSZER I. PILLÉR
Fizetési kötelezettség mértéke évenként:
 ültetvény után 3000 Ft/ha;

 szántóföldi zöldség után 3000 Ft/ha;

 egyéb szántóföldi kultúrák után 1000 Ft/ha.

A csatlakozók fizetési kötelezettségének összegét tájékoztató jelleggel


automatikusan megjeleníti a rendszer.
Fizetési határidő: tárgyév szeptember 15.
FIGYELEM! Ez a határidő nem a banki átutalási megbízás megadásának vagy az
átutalásnak az időpontjára, hanem a megfizetett összeg Államkincstárhoz történő
beérkezésére, a Mezőgazdasági támogatások szakmai költségvetési fejezeti
alszámlán történő jóváírására vonatkozik!
Az Államkincstár július 31-éig határozatban értesíti az érintett termelőket a fizetési
kötelezettségről. Aki nem teljesíti határidőn belül, maradéktalanul fizetési
kötelezettségét, az elveszíti a kárenyhítési jogosultságát, de a hátralék adók módjára
behajtandó! A befizetés csak és kizárólag banki átutalással teljesíthető!
EGYSÉGES KÉRELEM – 2020.

Kölcsönös megfeleltetés
KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS I.
 Jogszabályi háttér

Közösségi jogszabályok
 1306/2013/EU 91-101. cikkek és II. melléklet
 640/2014/EU 37-42. cikkek
 809/2014/EU 64-75. cikkek

Hazai jogszabályok
 322/2007 Kormány rendelet (ellenőrzést végző szervek)
 81/2009 FVM rendelet (ellenőrzések lefolytatása, jogkövetkezmények)
 50/2008 FVM rendelet (HMKÁ előírások)

Módosult a 322/2007. Korm. Rendelet. A módosítás szerint a járási


hivatalok helyett a fővárosi és megyei kormányhivatalok jogosultak
döntéshozatalra a kölcsönös megfeleltetés kapcsán lefolytatott
ellenőrzési eljárásban. Továbbá a Kincstár által végzett ellenőrzések
kivételével nincs lehetőség fellebbezésre az ellenőrzésről kiadott
határozatok kapcsán! Az ügyfelek bírósági felülvizsgálatot kérhetnek. A
szankcionálás és a követelmények területén NINCS VÁLTOZÁS 2019.
évhez képest!
KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS II.
A KM követelményei és előírásai:

 Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ)


előírásai – 50/2008 FVM rendelet 1. melléklete

 Jogszabályba Foglalt Gazdálkodási Követelmények


(JFGK) – 13 követelménycsoport a
természetvédelem, a környezetvédelem, a
növényvédelem, az állatjelölés- és védelem, az
állattenyésztésben történő hormonfelhasználás, a
szivacsos agyvelőbántalmak elleni védekezés és az
élelmiszerbiztonság területén – az Európai
Parlament és Tanács 1306/2013/EU rendeletének II.
melléklete
KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS III.
A HMKÁ előírások:

 Vízvédelmi sávokra vonatkozó előírások


 Öntözésre vonatkozó előírás
 Felszín alatti vizek védelmére vonatkozó előírások
 Minimális talajborítás fenntartására vonatkozó előírások
 12%-nál nagyobb lejtésű területen történő gazdálkodás
megkötései
 Teraszok megőrzésére vonatkozó előírás
 Vetésváltásra vonatkozó előírások
 Tarló, nád és növényi maradványok égetésére
vonatkozó tiltás
 A védett tájképi elemek megőrzésére vonatkozó
előírások
 Kivágási tilalom
KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS IV.
Jogszabályba foglalt gazdálkodási követelmények (JFGK):

 JFGK 1 - nitrát szennyezés elleni védelem


 JFGK 2 - vadon élő madarak védelme
 JFGK 3 - természetes élőhelyek védelme
 JFGK 4 - élelmiszerbiztonság
 JFGK 5 - hormonfelhasználás
 JFGK 6 - sertések azonosítása és nyilvántartása
 JFGK 7 - szarvasmarhák jelölése és nyilvántartása
 JFGK 8 - juh- és kecskefélék jelölése és nyilvántartása
 JFGK 9 - TSE elleni védekezés
 JFGK 10 - növényvédő szerek kezelése
 JFGK 11 - borjak védelme
 JFGK 12 - sertések védelme
 JFGK 13 - mg-i haszonállatok védelme
KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS V.
 Vidékfejlesztési Program intézkedései közül az alábbiakra vonatkozik
a KM:
 Agrár-környezetgazdálkodás
 Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, Ökológiai gazdálkodás fenntartása
 Natura 2000 mezőgazdasági területeken nyújtott kompenzációs kifizetések
 Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás (kiskérődzők
kapcsán indított új támogatás is)
 Erdő-környezetvédelmi kifizetések
 Erdősítés támogatása
 Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása
 Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások

 Ezeken kívül továbbra is érintettek a KM rendszerben:


 az
összes közvetlen támogatás (kivéve a kistermelői támogatási rendszer),
 Szőlő- és borpiaci intézkedések közül a szőlőültetvények szerkezetátalakítása és átállása, a
zöldszüreti támogatás kifizetései, valamint
 a 1698/2005/EK szerint érintett vidékfejlesztési támogatások
KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS VI.
Leggyakrabban előforduló meg nem felelés a
vetésváltás szabályainak be nem tartása.
vonatkozó jogszabály: 50/2008 FVM (HMKÁ
rendelet) 1. melléklet 6.1 pont

Legtipikusabb esetek:
 napraforgó önmaga utáni termesztése ugyanazon a
területen
 kukorica 3 évnél további termesztése ugyanazon a
területen. Vetésváltás szempontjából az összes
kukoricafajta ugyanabba a kategóriába tartozik,
kivétel a vetőmag termesztés céljából vetett
hibridkukorica, ami 4 évig termeszthető.
KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS VII.
További gyakran előforduló KM meg nem felelések

 JFGK 1 - nitrátszennyezés elleni védelem


Talajvizsgálati eredmény hiánya
A műtrágyázott táblák vonatkozásában 5 évnél nem régebbi
talajvizsgálati eredmény szükséges.
 JFGK 2,3 – a vadon élő madarak; a természetes élőhelyek, valamint
a vadon élő állatok és növények védelme
Kaszálási bejelentés hiánya
NATURA 2000 besorolású területen a kaszálás tervezett időpontját a
tevékenység megkezdése előtt legalább 5 munkanappal írásban be
kell jelenteni a működési területileg érintett nemzeti park
igazgatóságnak.
 JFGK7 – szarvasmarha jelölés

Az egyedek tenyészetbe történő be- és kikerülésének


megkésett bejelentése
Szarvasmarha egyedek tenyészetbe történő bekerülését és onnan
kikerülését jelenteni kell az adatbázis felé az eseménytől számított 7
napon belül.
EGYSÉGES KÉRELEM – 2020.

Közvetlen támogatások
EMGA FIATAL MEZŐGAZDASÁGI
TERMELŐK TÁMOGATÁSA I.
 A jogosultsági feltételek a korábbi évhez
képest nem változnak.
 Támogatásra jogosult:

• természetes személy vagy

• jogi személy, ha a tényleges és hosszú távú


ellenőrzést fiatal mezőgazdasági termelő
gyakorolja.
 Fiatal mezőgazdasági termelő:

• az a természetes személy, aki először hoz


létre mezőgazdasági üzemet és a támogatási
kérelem benyújtásának évében 40 évesnél
nem idősebb.
EMGA FIATAL MEZŐGAZDASÁGI
TERMELŐK TÁMOGATÁSA II.
 Támogatás jellege:

Kiegészítő támogatás a tárgyévben egységes területalapú


támogatásra jogosult legfeljebb 90 ha nagyságú terület
után.
 Támogatás összege:

kb. 67,89 € /ha

 Benyújtás évente a mezőgazdasági tevékenység


megkezdésétől számított ötéves időtartamra, de
legfeljebb 2020. december 31-ig nyújtható.
 Mezőgazdasági tevékenység kezdete: Az első egységes
területalapú támogatás iránti kérelem benyújtása.
EMGA FIATAL MEZŐGAZDASÁGI
TERMELŐK TÁMOGATÁSA III.
 A 2016., 2017., 2018. és 2019. évben támogatást igénylő, 40.
életévét betöltött ügyfél a 2020. évben is jogosult a
támogatásra!
Természetes személy
 Amennyiben a természetes személy 2016., 2017., 2018. vagy
2019. évben már igényelt az egységes kérelem keretében fiatal
gazda támogatást és az élekor tekintetében megfelelt, abban
az esetben a 2020. évben benyújtott kérelem esetében már
nem kerül ellenőrzés alá a benyújtó személy életkora!
Jogi személy
 Amennyiben az elsődleges ügyfél személye nem változott a
2016., 2017., 2018. vagy 2019. évben igényelt támogatási
kérelemhez képest, és az elsődleges ügyfél az életkor
tekintetében megfelelt a 2016., 2017., 2018. vagy 2019. évben
igényelt fiatal gazda támogatáskor, abban az esetben a 2020.
évben benyújtott kérelemben nem kerül ellenőrzés alá az
elsődleges ügyfél életkora!
EMGA FIATAL MEZŐGAZDASÁGI
TERMELŐK TÁMOGATÁSA IV.
 A 2020. évi igénylés során, amennyiben a természetes
személy tényleges és hosszú távú ellenőrzést gyakorolt
olyan jogi személyben, amely korábban nyújtott be
egységes területalapú támogatást, akkor meg kell adni
azt az időpontot is, amelytől az ügyfél az adott
jogi személyben megkezdte a tényleges és
hosszú távú ellenőrzés gyakorlását!

 A 2020. évi igénylés során, amennyiben az elsődleges


ügyfél tényleges és hosszú távú ellenőrzést gyakorolt
olyan jogi személyben, amely korábban nyújtott be
egységes területalapú támogatást, akkor meg kell adni
azt az időpontot is, amelytől az elsődleges ügyfél
az adott jogi személyben megkezdte a tényleges
és hosszú távú ellenőrzés gyakorlását!
MEZŐGAZDASÁGI KISTERMELŐI
TÁMOGATÁSI RENDSZER I.
 A 2015-ben belépett ügyfelek igényelhetik továbbra is ezt az egyszerűsített támogatási
formát, vagy léphetnek ki belőle az Egységes Kérelem benyújtására nyitva álló időszakban az
Egységes Kérelem felületén.
 A kistermelői támogatás jogcímre igénylést csak azon ügyfél adhat be:
 aki a 2015. évi kistermelői támogatási kérelmét nem vonta vissza,
 akinek volt a 2015. évben megállapított támogatható területe,
 aki a 2016., 2017., 2018. vagy 2019. évi egységes kérelemben nem lépett ki a
támogatási rendszerből,
 a kistermelői támogatási rendszerbe belépett, elhunyt ügyfél esetében a jogerős
hagyatékátadó végzés szerinti örökös, aki a Kincstár nyilvántartásában örökösként
(eljárásbeli jogutódként) van rögzítve (több örökös esetén csak egy örökös igényelheti
2020-ban a támogatást!)
 Figyelem! Elhunyt ügyfél esetében, amennyiben még nincs jogerős hagyatékátadó
végzés, úgy az egységes kérelmet az elhunyt ügyfél vélelmezett örökösének (annak
halálakor vele együttélő házastársa, vagy törvényes rend szerinti örököse) vagy a
vélelmezett örökös meghatalmazottjának nem a vélelmezett örökös nevében, hanem az
elhunyt ügyfél nevén kell beadnia.

 Ha a 2015. évi kistermelői támogatást igénylő ügyfél elhunyt, úgy a kistermelői támogatási
rendszerben való részvételi jogosultságot kizárólag egy személy örökölheti! Az
igénylés feltétele, hogy az örökös a rendszerben való részvétel ideje alatt rendelkezzen
legalább akkora földterülettel, mint amennyivel az örökhagyó a 2015. évi mezőgazdasági
kistermelői támogatási rendszerbe történő belépés iránti kérelmének beadásakor
rendelkezett.
MEZŐGAZDASÁGI KISTERMELŐI
TÁMOGATÁSI RENDSZER II.
 A 2020. évi kistermelői támogatás igénylés alapjául a 2015. évi kérelmet
lezáró döntésben meghatározott támogatható területnagyság szolgál. A
Mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszer kérelemszintű mező
igénylése mellett SZÜKSÉGES MINDEN táblára jelölni SAPS +
zöldítés igénylést, mely a kistermelői támogatás alapjául
szolgálhat legalább a 2015. évi meghatározott támogatható
területnagyságnak megfelelően.

 Az igénylésénél az egyes, támogatásra bejelentett táblák támogatható


területének el kell érnie a 0,25 hektárt.
 A 2015-ben meghatározott támogatható területek nagyságát a
rendszerben való részvétel időtartama alatt fenn kell tartani.

 A 2015. évi egységes kérelemben igényelt, EMGA-ból finanszírozott


közvetlen támogatási jogcímek alapján meghatározott támogatási összeg
alapján kerül kiszámításra a 2020. évi mezőgazdasági kistermelői
támogatás. Emiatt a 2020. évi kistermelői támogatás igénylésekor
a kistermelői támogatás és a SAPS + Zöldítés jogcímen kívül más
közvetlen támogatási jogcímet nem lehet igényelni!
EGYSÉGES TERÜLETALAPÚ
TÁMOGATÁS (SAPS)
 Főszabályként egységes területalapú támogatás (SAPS)
támogatásban részesíthető minden olyan mezőgazdasági terület:
 amelyet mezőgazdasági tevékenység keretében hasznosítanak, vagy
 amelyen nem kizárólag mezőgazdasági célú tevékenységet folytatnak, de
amelyet többnyire mezőgazdasági tevékenység keretében hasznosítanak

 Az a termelő jogosult az adott területre támogatást igényelni, aki a hatályos


törvény előírásai alapján jogszerű földhasználónak minősül.
 Abban az esetben folyósítható támogatás, ha a SAPS támogatásra igényelt
területek ellenőrzése alapján a SAPS támogatható terület eléri az 1 hektárt.

 Az igénylési területegység (tábla) támogatható területének el kell érnie a 0,25


hektárt.

 2015-től önállóan nem, csak a zöldítés támogatással együtt igényelhető.


TÁBLÁK ÁTFEDÉSEI AZ EGYSÉGES
KÉRELEMBEN - ÁTFEDÉS ÉS RÁFEDÉS
VIZSGÁLAT
2020-ban tovább csökkent az
elfogadható tolerancia nagysága

Új 5% vagy 0,1 ha

Táblaátfedés/táblaráfedés tolerancia

érvényes
MEGSZEMÉLYESÍTÉS
• 2020-ban a megszemélyesített
kérelemben levágásra kerülnek az
átfedő/ráfedő részek.

• Eltérhet a megszemélyesített
numerikus adat a megszemélyesített
rajz területétől.

• A tábla numerikus és rajz területe


tolerancia feletti (mérési
tolerancia=kerület*1 méter, max. 0,1
ha) eltérését korrigálni kell!
Figyelem! A numerikus és poligonos
adat nem térhet el egymástól, ha a
rajz shape, EOV koordináta, kézi
EOV koordináta segítségével kerül
megadásra
ELŐZETES ELLENŐRZÉS
 Május 16. után végzésben kapnak figyelmeztetést a termelők, ha:
 Valamely referencia területük esetén numerikus túligénylés lép fel
 Táblák, EFA területek átfedésben vannak:
 Táblák esetén: minimum 5% vagy 0,1 hektár átfedés
 Táblával szomszédos EFA: minimum 5% átfedés
 Pontszerű EFA: 100% átfedés
 Ráfedés – a tábla az igénylés szempontjából nem támogatható MePAR
lehatárolásra fed rá tolerancia felett – Túlrajzolás és vágás
 Kötelezően csatolandó dokumentum hiánya
 Állatalapú jogcímek ellenőrzése
 Egyéb jogcímspecifikus ellenőrzések – termeléshez kötött területalapú
támogatások, VP-s jogcím igénylések hiánya
 A potenciális meg nem feleléseket külön előzetes egyeztetési felületen
lehet kijavítani a 2020. május 15-től számított 35. napig (max.: június 19-
ig)
 A végzés nem számít szabálytalanságról való értesítésnek; KIVÉVE, ha
az ügyfél a június 19-i napot követően reagál (csökkent területet) az
előzetes meg nem felelésről kiértesítő végzésben leírtakra

 Kötelező elektronikus kapcsolattartás


TERMELÉSHEZ KÖTÖTT NÖVÉNY
TERMESZTÉSI TÁMOGATÁSOK I.

 SAPS támogatás mellett az Egységes Kérelemben


igényelhető: rizs, cukor, extenzív gyümölcs, intenzív
gyümölcs, zöldség, ipari zöldség, ipari olajnövény,
szemes fehérje, szálas fehérje növények esetében
 adott évben a termeléshez kötött támogatásra megjelölt
területe SAPS jogosult
 kérelemszinten minimum támogatás: 1 ha – kivéve az
intenzív-, extenzív gyümölcs és zöldség kultúránként a
támogatható terület nagysága: 0,3 ha + SAPS = 1 ha!
 minimális táblaméret: 0,25 ha
TERMELÉSHEZ KÖTÖTT NÖVÉNY
TERMESZTÉSI TÁMOGATÁSOK II.

 adott tárgyévben egy parcellára csak egy


termeléshez kötött támogatás igényelhető
 zöldség, ipari zöldség, ipari olajnövény, szemes
fehérje, szálas fehérje növények esetében:
 gazdálkodási napló meghatározott oldalainak
vezetése
 hektáronként meghatározott minimális
mennyiségű minősített szaporítóanyag
használata és annak igazolása.
TERMELÉSHEZ KÖTÖTT NÖVÉNY
TERMESZTÉSI TÁMOGATÁSOK III.

o A táblára ténylegesen kijutatott


szaporítóanyag mennyiséget kell a
kérelemben feltüntetni!
o Az elutasított terület szankció alapját képzi
(640/2014/EK 19. cikk)
RIZS TERMESZTÉS TÁMOGATÁSA

 rizs hasznosítási ágként művelt földterületen


1006 10 KN kód alá tartozó rizs termesztése –
indián rizs nem!
 vetés legkésőbb május 31-éig történő befejezése;
 az állomány megőrzése legalább a virágzás
kezdetéig;
 gazdálkodási napló vezetési kötelezettség;
 minimális hozam elérése: 2,5 tonna/hektár.
CUKORRÉPA TERMESZTÉS
TÁMOGATÁSA
Cukorkvóta-jogosulttal (cukorgyár) kötött
szállítási szerződéssel rendelkezik – az igazoló
dokumentumokat az EK-ben csatolni kell!

CSATOLNI KELL DOKUMENTUMOT

2021.02.01-ig elektronikusan meg kell küldeni


a termelt cukorrépa beszállításáról a
cukorrépa feldolgozó által kiállított, a
cukorrépa átvételéről szóló bizonylat másolatát
GYÜMÖLCSTERMESZTÉS
TÁMOGATÁSA
Alapfeltétel a minimális tőszám ez alapján választható extenzív vagy

intenzív támogatás!
 a három következő követelményből valamely kettő teljesítése:
• maximális életkor;
• fix, telepített öntözés megléte (≠ a felületen az öntözés jelölésével);
• ültetvény esetében 85%-os tőszámbeállottság (≠ a felületen az

termőre fordulás jelölésével).

Homogén ültetvény - legalább 95%-ban egy faj azonos vagy különböző korú

egyedeiből álló ültetvény támogatható!

A területileg illetékes megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága a

fentiek igazolására hatósági bizonyítványt állít ki – 2020-ban is!

Tapasztalat: HB vizsgálata kézhezvétel után.


ZÖLDSÉGNÖVÉNY; IPARI ZÖLDSÉGNÖVÉNY ÉS
IPARI OLAJNÖVÉNY TERMESZTÉS TÁMOGATÁSA
 Hektáronként meghatározott minimális mennyiségű minősített

szaporítóanyag használata és annak igazolása kötelező

 A Kincstár által rendszeresített és a honlapján közleményben közzétett

nyomtatvány és annak adattartalma szerinti Gazdálkodási napló

meghatározott oldalainak vezetése

 Az olajretek továbbra sem NEM támogatható a zöldségnövények között.

 Ipari zöldségeknél az állomány megőrzése legalább a virágzás kezdetéig –

kivétel: spenót és sóska


 Fóliasátras gazdálkodás esetében, csak akkor igényelhető támogatás, ha egy

növény termesztése minimum 0,25 ha-on történik – vegyes hasznosítás nem

támogatható.

Egy táblának tekintjük, amennyiben a két fóliasátor közötti távolság max.4

méter.
SZEMES FEHÉRJETAKARMÁNY-
NÖVÉNY
TERMESZTÉS TÁMOGATÁSA
hektáronként meghatározott minimális
mennyiségű minősített szaporítóanyag használata
és annak igazolása kötelező
 A Kincstár által rendszeresített és a honlapján
közleményben közzétett nyomtatvány és annak
adattartalma szerinti gazdálkodási napló
meghatározott oldalainak vezetése
 minimális hozam megléte: szója, lóbab, csillagfürt
1 tonna/hektár, száraz (sárga)-, csicseri-,
takarmány- és mezei borsó 2 tonna/hektár
 Igényelhető támogatás akkor is, ha a zöldítésben,
mint nitrogén megkötő növény kerül figyelembe
vételre - ökológiai jelentőségű területként.
SZÁLAS FEHÉRJETAKARMÁNY-NÖVÉNY
TERMESZTÉS TÁMOGATÁSA I.
Tárgyévben megvalósuló telepítés vagy felülvetés
esetén hektáronként meghatározott minimális
mennyiségű minősített szaporítóanyag használata
 A Kincstár által rendszeresített és a honlapján
közleményben közzétett nyomtatvány és annak
adattartalma szerinti gazdálkodási napló vezetése
 többéves kultúra esetében a kultúra legalább 80%-
án összefüggő állományként történő jelenléte.
 két- vagy többéves kultúrák esetében (az őszi
telepítésű kultúrák kivételével) első évben
augusztus 1-ig egyszeri, a további években
legalább kétszeri kaszálást kell végezni július 1-ig
 Tapasztalat: valóságnak megfelelő első vetés
dátum
SZÁLAS FEHÉRJETAKARMÁNY-NÖVÉNY
TERMESZTÉS TÁMOGATÁSA II-
KEVERÉK/ZÖLDUGAR

 keverékben minimum 50%-os arány a


rendeletben önállóan nevesített fajok esetében
Pl: 1 ha esetében, ha az ügyfél rozs+szöszösbükkönyt vet,
akkor összesen 165 kg mag szükséges, ahol a rozs 60
kg és a bökköny 105 kg, vagyis 40-60%-os az arány.
De! 1 ha rozs+pannonbükköny esetében 50%-ot
vetőmagarány szükséges, amiben 30 kg a bükköny és
maximum 30 kg a rozs!
 mindegyik összetevőnek minősítettnek kell
lenni
 a keverékben fűféle, füves here, füves lucerna
nem támogatható
DOHÁNY SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI NEMZETI
PROGRAM ÉS CSEKÉLY ÖSSZEGŰ
TÁMOGATÁS(OK)

1. Jogosultságok alapján igényelhető


2. Nemzeti programba történő belépés – árbevétel
és munkaóra teljesítés, ennek arányában dohány
termeléstől elválasztott támogatás adható – az
EK-ban meg kell adni a települést és elismert
tevékenységet, melyről a teljesítés történik!
3. Dohány termesztés után mezőgazdasági csekély
összegű támogatás – igénylés papír alapon
2021.02.15-ig
4. Dohány szárítók után általános csekély összegű
támogatás –igénylés papír alapon 2021.02.15-ig

53/2015 (IX.14) FM rendelet


ZÖLDÍTÉS I. – ÁLTALÁNOS
TUDNIVALÓK
 SAPS kérelemmel együtt adható be a támogatási kérelem.
 Általános mentesség:
- ökológiai gazdálkodásban résztvevő területek BIOTERMESZTÉS!
(Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vagy Hungária Öko
Garancia Kft. visszaigazolása alapján)
- mezőgazdasági kistermelői támogatásban résztvevők
 A diverzifikációs előírásokat a mezőgazdasági üzem teljes
területére vonatkozóan kell betartani (támogatást nem igénylő,
szántó hasznosítású táblákat is figyelembe kell venni).
 Az EFA kijelölési kötelezettség alapjába beletartoznak a szántó
hasznosítású területeken kívül a szántóval szomszédosan
elhelyezkedő EFA elemek és a nem szántó típusú, SAPS jogosult
táblák, és a támogatást nem igénylő táblák is.
 Bejelentett vetési és betakarítási időpontok figyelembe
vételre kerülnek a diverzifikációs időszak számításakor és az EFA
termesztési időszak teljesítésének ellenőrzésébe
 A megállapított EFA aránya nem lehet magasabb a bejelentett
EFA arányánál Ökos területekre vonatkozó nyilatkozat!!!
ZÖLDÍTÉS II. - DIVERZIFIKÁCIÓ
Mentesülési feltételek:
- 10 ha kötelezettség alap alatt
- aki a szántóterülete egészén és a növénytermesztési ciklus jelentős
részében víz alatt álló kultúrát termel;
- akinek a szántóterülete több mint 75%-a
- parlagon hagyott terület,
- ideiglenes gyepterület,
- hüvelyes növényekkel bevetett terület,
- akinek a szántóterülete, az állandó gyepterülete és az állandó kultúra
által együttesen elfoglalt területe több mint 75%-a
- állandó gyepterület,
- ideiglenes gyepterület,
- víz alatt álló kultúrával bevetett terület,
vagy ezek kombinációja vagy
- akinek a tárgyévi egységes kérelemben bejelentett szántóterülete több
mint 50%-át az előző évi egységes kérelmében nem jelentette be, vagy
nem ugyanazon mezőgazdasági termelő jelentette be, és a szántóterület
egészén az előző naptári évben termesztettől növényektől eltérő
növényeket termeszt. (Fontos: nincs tolerancia, így teljesen biztosra kell
mennie a termelőnek, hogy az előző tulajdonos/földhasználó hogyan
táblásította a területeket, és azokba mit vetett!!)
ZÖLDÍTÉS III. - DIVERZIFIKÁCIÓ
 Előírt kötelezettség:
- 10-30 ha szántó hasznosítású terület között 2 különböző
növénykultúra termesztése kötelező  legnagyobb területet elfoglaló
növénykultúra a gazdaság szántójának max. 75 %-a
- 30 ha szántó hasznosítású terület felett 3 különböző növénykultúra
termesztése kötelező  legnagyobb területet elfoglaló növénykultúra a
gazdaság szántójának max. 75 %-a; a két legnagyobb területet
elfoglaló növénykultúra max. 95%
 FONTOS!
- Ideiglenes gyep: szántó kultúra része, és számolni kell vele a
diverzifikációban!! (hasznosítási kód váltás NFK adatai alapján 5
évnél idősebb gyep, már állandó gyep Herefélék és lucernafélék, vagy
azok kizárólagos keverékei nem ideiglenes gyepek!!
- Tervezés  Ne az EK benyújtásakor derüljön ki, hogy nem felel meg
a diverzifikációs kötelezettségeknek
- Vetési és betakarítási idők bejelentése  Nem kaszálás és nem a
gyümölcs betakarítása!!!
ZÖLDÍTÉS IV. – EFA KIJELÖLÉSI
KÖTELEZETTSÉG
 Mentesülési feltételek:
- 15 ha kötelezettség alap alatt
- szántóterülete több mint 75%-a
- parlagon hagyott terület,
- ideiglenes gyepterület,
- hüvelyes növénnyel bevetett terület,
vagy ezek kombinációja, vagy
- szántóterülete, állandó gyepterülete és az állandó
kultúra által együttesen elfoglalt területe több mint 75%-
a
- állandó gyepterület,
- ideiglenes gyepterület,
- víz alatt álló kultúrával bevetett terület,
vagy ezek kombinációja.
ZÖLDÍTÉS V. – EFA KIJELÖLÉSI
KÖTELEZETTSÉG
 Előírt kötelezettség:
- 15 ha kötelezettség alap fölött a kötelezettség
alapjához képest 5% EFA elem (súlyozási és átváltási
tényezőt figyelembe véve) kijelölése

 FONTOS!
- Tervezés: Az ügyfél előre tervezzen, és ne a
benyújtáskor szembesüljön azzal, hogy nem felelt meg
a kötelezettségeknek (N-kötő, parlag, másodvetés EFA a
legjelentősebbkönnyebb és biztosabb, mint a
táblaszegély, fás sáv, stb.).
- Minél több EFA elem kijelölése a lehetőségek szerint.
- Vetési és betakarítási időpont  a kaszálást, tisztító
kaszálást nem kell bejelenteni!!!
ZÖLDÍTÉS VI. – ÁLLANDÓ GYEPEK
FENNTARTÁSA
 Környezeti szempontból érzékeny gyepek:
- Feltörés csak engedéllyel (az illetékes megyei
történhet
kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályai
által kiállított engedély, melyet az Egységes Kérelem
mellékleteként kell csatolni) – különben visszaállítási kötelezettség
+ a feltörés évében a terület nem támogatott zöldítésben + KM
szankció!
- Visszaállítási kötelezettség terület szintű  a feltört gyepet kell
visszaállítani, ott ahol a feltörés történt, legkésőbb a következő évi
egységes kérelem kezdő napjáig  természetvédelmi hatóság
ellenőrzi
 Egyéb állandó gyepek:
- Országos megőrzés a fontos, csak akkor van visszaállítási
kötelezettség, ha az országos éves arány a referencia arányhoz
képest 5%-kal csökken.
- Visszaállítási kötelezettség ügyfél szintű  bármely szántója gyeppé
alakítható
ZÖLDÍTÉS VII. – JOGSZABÁLYI
VÁLTOZÁSOK 2020.
Nitrogénmegkötő növényekkel bevetett EFA terület
termesztési időszaka változott!!!

Változással érintett növények/növénycsoportok:


 Borsó: április 15-től - június 10-ig

 Lóbab: április 15-től - június 30-ig

 Egynyári növények: április 1-től - június 20-ig

A növénynek a teljes időszakban a területen kell lennie!


ZÖLDÍTÉS VIII. –TÁMOGATÁS CSÖKKENTÉS 2020
Diverzifikációs meg nem felelések
 2 növénykultúrából a főnövény a teljes szántó több, mint 75 %-át foglalja el
  támogatási alap: 75%-on felüli területnagyság kétszeresével csökkentjük a
kifizetés alapjául szolgáló területet
 3 növénykultúrából a főnövény a teljes szántó több, mint 75 %-át foglalja el
  támogatási alap: 75%-on felüli területnagysággal csökkentjük a kifizetés alapjául
szolgáló területet
 3 növénykultúrából a két főnövény a teljes szántó több, mint 95 %-át foglalja
el
  támogatási alap: 95%-on felüli területnagyság ötszörösével csökkentjük a
kifizetés alapjául szolgáló területet
 3 éven keresztül diverzifikációs meg nem felelés esetén:
  támogatási alap: a fentiek szerint kiszámított terület csökkentés
kétszeresével csökkentjük a kifizetés alapjául szolgáló területet
EFA meg nem felelések
 Előírt és megállapított EFA terület közötti különbség tízszeresével csökkentjük
a támogatás alapjául szolgáló területet (előírt-megállapított = meg nem
felelés mértéke)
 A megállapított EFA % nem lehet nagyobb a bejelentett EFA területek %-os
arányánál
 3 évi meg nem felelés után  meg nem felelés mértékének
kétszeresével csökkentjük a támogatás alapjául szolgáló területet
ZÖLDÍTÉS IX. – SZANKCIÓ SZÁMÍTÁS

 Területeltérés szankció
 Területeltérés mértéke = megállapított terület – levonásokkal csökkentett
megállapított terület
 Szankció mértéke (a %-ot a levonásokkal csökkentett megállapított
területből kell számítani)
 3% vagy 2 ha alatt nincs szankció
 3% vagy 2 ha - 20% között dupla szankció
 20% - 50% elutasítás
 50% fölött elutasítás + áthúzódó szankció (támogatás elvonás mértéke)
 Százalék számításának alapja a levonásokkal csökkentett
megállapított terület
 Terület be nem jelentés miatti szankció
0,1 ha-t meghaladó, mentesülés érdekében be nem jelentett szántó, vagy 0,1
ha-t meghaladó be nem jelentett érzékeny gyep -> további 10% szankció
 Érvényesített szankciók
 2017. évben: a kiszámított közigazgatási szankciókat 5-tel kell osztani, de
összegük nem lehet nagyobb, mint a megállapított terület alapján kiszámolt
támogatás összegének 20%-a
 2018 és ezt követő évektől: a kiszámított közigazgatási szankciókat
4-gyel kell osztani, de összegük nem lehet nagyobb, mint a
megállapított terület alapján kiszámolt támogatás összegének 25%-
a!!!!!
ZÖLDÍTÉS – TÁMOGATÁS SZÁMÍTÁS
PÉLDA
DIVERZIFIKÁCIÓS KÖTELEZETTSÉGEK MIATTI LEVONÁS

Az ügyfél nem mentesül a diverzifikációs kötelezettség alól.

A diverzifikációs kötelezettség alapja 31,8635 ha.

Az ügyfélnek 3 növénykultúrát kell termesztenie, mivel a


kötelezettség alap meghaladja a 30 ha-t.
A növénykultúrák a következőképpen oszlanak meg.
ZÖLDÍTÉS – TÁMOGATÁS SZÁMÍTÁS PÉLDA
DIVERZIFIKÁCIÓS KÖTELEZETTSÉGEK MIATTI LEVONÁS

A legnagyobb növény 28,1947 ha területű. Ez a terület meghaladja


a kötelezettség alap 75%-át. A kötelezettség alap 75%-a (31,8635
ha *0,75 ) 23,8976 ha. Ezért a legnagyobb növényre vonatkozó
diverzifikációs kötelezettség be nem tartása miatti támogatás
elvonás a 75%-on felüli rész (28,1974ha – 23,8976ha) 4,2998ha.
A második legnagyobb növény 3,6661 ha területű. A két legnagyobb
növénykultúra együttes területe (28,1947ha + 3,6661ha)
31,8635ha. Ez a terület meghaladja a kötelezettség alap 95%-át. A
kötelezettség alap 95%-a (31,8635 ha *0,95 ) 30,2703 ha. Ezért a
két legnagyobb növényre vonatkozó diverzifikációs kötelezettség
be nem tartása miatti támogatás elvonás a 95%-on felüli rész
(31,8635ha – 30,2703) 1,5932ha ötszöröse (1,5932*5) 7,966ha.
A diverzifikációs támogatás elvonás mértéke összesen a legnagyobb
területet elfoglaló növénykultúra miatti meg nem felelés
mértékének (4,2998ha) és a két legnagyobb területet elfoglaló
növénykultúra miatti meg nem felelés mértékének (7,966ha) az
összege (4,2998ha + 7,966ha) 12,2658 ha.
ZÖLDÍTÉS – TÁMOGATÁS SZÁMÍTÁS PÉLDA
DIVERZIFIKÁCIÓS KÖTELEZETTSÉGEK MIATTI LEVONÁS

A diverzifikációs támogatás elvonás mértéke összesen a


legnagyobb területet elfoglaló növénykultúra miatti meg
nem felelés mértékének (4,2998ha) és a két legnagyobb
területet elfoglaló növénykultúra miatti meg nem felelés
mértékének (7,966ha) az összege (4,2998ha + 7,966ha)
12,2658 ha.

A háttérszámításkor az értékeket 8 számjegyre kerekítve


számoljuk.
ZÖLDÍTÉS – TÁMOGATÁS SZÁMÍTÁS PÉLDA
EFA KIJELÖLÉSI KÖTELEZETTSÉGEK MIATTI LEVONÁS

Az ügyfél nem mentesül az EFA kijelölési kötelezettség alól.

Az EFA kijelölési kötelezettség alapja 31,8635ha. Az ügyfél nem jelölt EFA elemet
a kérelmében, így a megállapított EFA elemek súlyozási és átváltási
tényezővel korrigált mértéke 0ha.

Az előírt EFA elemek területe a kötelezettség alapjának 5%-a


(31,8635*0,05) 1,593175 ha. Az ügyfélnek tehát hiányzik
(1,593175ha – 0ha) 1,593175ha EFA eleme ahhoz, hogy meglegyen
az 5% előírt EFA eleme. A támogatás elvonás mértéke az előírt és a
megállapított EFA terület különbségének tízszerese, vagyis a
hiányzó EFA terület tízszerese (1,593175*10) 15,9318ha.
ZÖLDÍTÉS – TÁMOGATÁS SZÁMÍTÁS PÉLDA
EFA KIJELÖLÉSI KÖTELEZETTSÉGEK MIATTI LEVONÁS

Ez az ügyfél tehát diverzifikációs és EFA kötelezettségek miatti


támogatás elvonásban részesült. Így a teljes megállapított
terület összesen 28,1975ha-ral került csökkentésre.
A fentiek alapján az ügyfél levonásokkal csökkentett
megállapított területe (48,9245ha - 28,1975ha) 20,727ha.
ZÖLDÍTÉS – TÁMOGATÁS SZÁMÍTÁS PÉLDA
KÖZIGAZGATÁSI SZANKCIÓ SZÁMÍTÁS

A döntésben külön táblázat tartalmazza a számítás menetét.

Megállapítottuk, hogy az ügyfél nem érintett a 640/2014/EU


rendelet 28. cikk (2) bekezdésében leírtakkal, vagyis nincs
olyan 0,1ha területet meghaladó érzékeny gyep területe,
amit azért nem jelentett be az egységes kérelembe, mert az
nem felelt meg az érzékeny gyep fenntartási
kötelezettségnek.
ZÖLDÍTÉS – TÁMOGATÁS SZÁMÍTÁS
PÉLDA
KÖZIGAZGATÁSI SZANKCIÓ SZÁMÍTÁS

A területeltérés a zöldítésben nem a klasszikus területeltérés,


vagyis nem a kérelmezett terület és a megállapított terület
közötti különbség, hanem a megállapított és a zöldítés
kötelezettség be nem tartása miatti levonásokkal csökkentett
megállapított terület közötti különbség. Jelen esetben ez
(48,9545-20,727ha) 28,1975 ha.
A területeltérés miatti közigazgatási szankció kiszámításához
meg kell vizsgálnunk, hogy az ügyfél melyik kategóriába esik. A
területeltérés mértékét a levonásokkal csökkentett területhez
képest kell vizsgálni. Ez azt jelenti, hogy a 20,727 ha
levonásokkal csökkentett területhez viszonyítjuk a 28,1975 ha
támogatás elvonás mértékét. Megállapítható, hogy az ügyfél
területeltérése ((28,1975ha / 20,727ha)*100 = 1,3604*100)
136,04%. Ez 50%-nál nagyobb területeltérést jelent.
50%-nál nagyobb területeltérés esetén támogatás nem nyújtható,
és ezen kívül további közigazgatási szankció megállapítására
van szükség, melynek mértéke azonos a területeltéréssel.
ZÖLDÍTÉS – TÁMOGATÁS SZÁMÍTÁS
PÉLDA
KÖZIGAZGATÁSI SZANKCIÓ SZÁMÍTÁS

Az ügyfél kalkulált közigazgatási szankciója a levonásokkal


csökkentett megállapított terület és a területeltérés
összegének megfelelő euro összeg.
Amennyiben a fajlagos támogatási összeg 80,82657178 euro,
abban az esetben a kalkulált támogatási összeg ((28,1975 +
20,727)* 80,82657178) 3 954,4 euro.

A 2019. gazdálkodási évre vonatkozó kifizetési kérelmek


esetében a kalkulált közigazgatási szankciót el kell osztani
4-gyel. Az így kiszámított közigazgatási szankció nem lehet
nagyobb, mint a megállapított támogatás alapján
kiszámított támogatási összeg 25%-a.
ZÖLDÍTÉS – TÁMOGATÁS SZÁMÍTÁS
PÉLDA
KÖZIGAZGATÁSI SZANKCIÓ SZÁMÍTÁS

Az érvényesített közigazgatási szankció a kalkulált


közigazgatási szankció negyede (3 954,5 euro/4) 988,6 euro.
Ez teljes mértékben érvényesíthető, mivel nem haladja meg
a megállapított területre kifizethető támogatást (48,9245ha
* 80,82657178) 3954,4 euro.

A levonásokkal csökkentett megállapított terület alapján


számított összeget az érvényesített közigazgatási
szankcióval csökkentjük.
Másodvetésekkel kapcsolatos szabályok
1. Kizárólag az ökológiai jelentőségű másodvetés és zöldtrágyázás céljából elvetni kívánt (tervezett) másodvetés esetén
kell – az egységes kérelem benyújtására előírt határidőn belül – megadni
a) az ökológiai másodvetéssel, zöldtrágyázás céljából elvetni kívánt másodvetéssel érintett terület nagyságát,
b) az ökológiai másodvetésben, zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetésben érintett növény megnevezését,
c) az ökológiai másodvetés, zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés tervezett vetési időpontját, és
d) az ökológiai másodvetés, zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés fizikai elhelyezkedését.
 
2. Az ügyfélnek az egységes kérelemben bejelentett tábláin megvalósított másodvetés, ökológiai jelentőségű
másodvetés és zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés tényleges vetését, annak helyét és az esetleges
betakarítását vagy beforgatását – a vetést, a betakarítást vagy beforgatást követő tizenöt napon belül – külön
be kell jelentenie a Kincstár részére az elektronikus űrlapkitöltő felületen. Az egy másodvetésre vonatkozó tényleges
vetési, betakarítási és beforgatási időpontokat külön-külön kell bejelenteni.
 
 Az 1 és 2 pont szerinti határidő elmulasztása esetén az egységes kérelemben bejelentett, tervezett másodvetés
nem kerül figyelembevételre az egyes támogatások vonatkozásában. Az egységes kérelem benyújtására előírt
határidőn túl új ökológiai jelentőségű másodvetés és zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés csak akkor jelenthető
be és vehető figyelembe, ha azzal
a) az egységes kérelem benyújtására előírt határidőn belül bejelentett másodvetés kerül kiváltásra, és
b) a határidőn belül bejelentett ökológiai jelentőségű másodvetés és zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés
területe nem növekszik.

 Nem vehető figyelembe a tárgyévben olyan ökológiai jelentőségű másodvetés, mely a tárgyévi egységes
kérelemben bejelentett első növény betakarítása után és a következő év első növényének vetése előtt, tárgyév október
1-jéig nem kerül elvetésre.

 Nem vehető figyelembe olyan másodvetés és zöldtrágyázás céljából elvetett másodvetés, amely a tárgyév
október 31-e és a tárgyévet követő év február 15-e között kerül elvetésre. (ökológiai jelentőségű másodvetések
esetén a vetési határidő továbbra is október 1-e!)
 
 Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, akkor nem fogadható el olyan másodvetés, amely a vetéstől számított
legalább hatvan napig nincs jelen a mezőgazdasági termelő földterületén.
TERMELÉSHEZ KÖTÖTT
ÁLLATALAPÚ TÁMOGATÁSOK I.
 Tejhasznú tehéntartás támogatása:
Az alábbi feltételeknek megfelelő tejtermelés céljából tartott
egyedekre igényelhető támogatás:
 Kérelmezett egyednek az ENAR –ban tej vagy kettőshasznú
fajtakódon kell szerepelnie
 Tárgy év március 31-én a kérelmező tenyészetében kell állnia
 Tárgy év március 31-én legalább 23 hónapos életkort el kell
érnie
 Tárgy év március 31-ig legalább egy regisztrált elléssel kell
rendelkeznie
 Holt ellést nyomtatványon állatorvosnak kell igazolnia
 Külföldön történő ellést állatorvosnak kell igazolnia
2018-tól a kérelemhez nem kell mellékelni a hatósási
állatorvos vagy járási főállatorvos által kiállított
gümőkor-, brucellózis- és leukózismentességről szóló
igazolást!
TERMELÉSHEZ KÖTÖTT ÁLLATALAPÚ
TÁMOGATÁSOK II.
 Húshasznú anyatehéntartás támogatása:

Az alábbi feltételeknek megfelelő egyedekre igényelhető támogatás:


 húshasznú vagy kettős hasznosítású típusba tartozik (mely meghatározott
fajtakóddal – legkésőbb a kérelem benyújtásáig – bejelentésre kerül az ENAR
nyilvántartásba);
 a kötelező birtokon tartás (6 hónap) alatt a termelő tenyészetében van;
 kérelem benyújtásának időpontjában legalább 8 hónapos életkort el kell érnie

A támogatásra az a termelő jogosult:


 aki/amely gondoskodik a tenyészetében lévő állatállományra vonatkozóan az
állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról- szaporítási
események bejelentése NÉBIH felé tárgyévet követő év 01.31-ig (ÚJ)
 akinek/amelynek a kérelmezett állatai legalább 30%-ának van ellése kérelmezési év
során;
 akinek/amelynek a támogatás alapjául szolgáló állatlétszámában a birtokon tartás
teljes ideje alatt az üszők aránya legfeljebb 40%;

2019-tól a kérelemhez nem kell mellékelni a hatósási


állatorvos vagy járási főállatorvos által kiállított gümőkor-,
brucellózis- és leukózismentességről szóló igazolást!
TERMELÉSHEZ KÖTÖTT ÁLLATALAPÚ
TÁMOGATÁSOK III.

Hízottbikatartás támogatása:
Támogatás az alábbi feltételeknek megfelelő állatra nyújtható be:
 háziasított szarvasmarhaféle (Szarvasmarha és házi bivaly (Bubalus domesticus)
fajú);
 hímivarú
 betöltötte a 9 hónapos kort
 2017.04.01-2019.03.31 között vágóhídon levágták vagy élő állatként Európai Unión
kívüli harmadik országba exportálták vagy másik európai uniós tagállamba
szállították (együttesen export)

A támogatásra az a termelő jogosult:


 aki/amely a kérelmezett állatokat a tenyészetéből kikerülése előtt közvetlenül
legalább két hónapig tartotta
 aki/amely legkésőbb a birtokon tartás első napjáig gondoskodik a tenyészetben lévő
szarvasmarha-állománynak a Szarvasmarha ENAR rendelet szerinti jelöléséről és
nyilvántartásáról , illetve ugyanezen rendelet szerinti jelentési kötelezettségének
megfelelően, az állat exportálását vagy vágóhídon történő levágását igazolja.
EGYSÉGES KÉRELEM – 2020.

Vidékfejlesztési intézkedések

A közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló


gazdasági társaság, illetve központi költségvetési szerv
csak akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha ahhoz a
Kormány előzetesen hozzájárult és az erről szóló
dokumentumot (pl. kormányhatározat) csatolta
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS
TÁMOGATÁS (VP AKG 2015)
(VP-4-10.1.1.-15.)
 5. gazdálkodási év 2020. január 1-től 2020. december
31-ig tart
 Kötelezettségeket a támogatási okirattól függetlenül be
kell tartani. Tehát úgy szükséges az igényléseket
megadni, ahogyan az a TK módosító kérelmek
benyújtását követően megmaradnak.
 Visszavonás
A 5. gazdálkodási évre már csak vis maioros visszavonási kérelem
nyújtható be az egységes kérelem benyújtásának végéig!!
 Kötelezettségátadás
5. gazdálkodási évre már csak vis maioros kötelezettségátadási-
átvételi kérelem nyújtható be
VP-AKG 2015 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK I.
• Teljes támogatási időszak alatt a gazdasága teljes területén
be kell tartania
 HMKÁ
 JFGK
 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. §-a alapján meghatározott vonatkozó
kritériumok és minimumtevékenységek.
 Teljes támogatási időszak alatt a kötelezettségvállalással érintett teljes területen

be kell tartania:
 Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat (HMGY);
 Integrált növényvédelem általános elveit (a növényvédelmi
tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet VIII. melléklete).

 Földhasználati jogosultság igazolása (az adott év minden napjára


vonatkozóan jogszerű földhasználónak kell lenni)
 Monitoring adatszolgáltatás
 VP AKG képzésen való részvétel (behívás alapján)
 Gazdálkodási napló vezetés és követő év január 1. és január 31. között
elektronikus formanyomtatványon, elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül
benyújtás a NÉBIH-hez
 Tápanyag-gazdálkodási terv készítés
VP-AKG 2015 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK II.
 Agrotechnikai műveletek bejelentési
kötelezettség az EK alapkérelem/
adatváltozások felületen:
 Középmély lazítás,
 Istállótrágya kijuttatása vagy
 Baktériumtrágya kijuttatása (fejtárgya is
elfogadható)
 Zöldtrágyázás A zöldtrágyanövény fogalma
bővítésre került: legalább 60 napig kell a
borítást fenntartani
Zöldítés esetén ökológiai másodvetésként VP AKG
agrotechnikai művelet nem számolható el!
VP-AKG 2015 KIFIZETÉSI
KÉRELEM BENYÚJTÁS III.
 Kifizetési kérelem:
 Ügyfél saját VP AKG 2015 poligonjaira lehet AKG-t igényelni

 kivétel vis maioros Kötelezettségátadásban (KA) érintett kérelmek

 Amennyiben a támogatást igénylő egy adott blokkon belül úgy


gazdálkodik, hogy egy kötelezettségvállalással érintett területével
szomszédos egyéb, az adott támogatás szempontjából nem támogatott
területén a szomszédos kötelezettségvállalással érintett területtel azonos
hasznosítást termeszt, akkor a területeket a pályázati felhívás 2. számú
melléklete 2. Területek elkülönítése: A) bekezdésében foglaltak szerint kell
elkülönítenie.
VP-AKG 2015 KIFIZETÉSI
KÉRELEM BENYÚJTÁS IV.
 A TO-ban szereplő poligonokra, illetve annak
hiányában a TO-t módosító poligonokra lehet VP
AKG 2015-t igényelni, poligonon belül kell az
ügyfélnek táblásítania.
 Táblarajz nem nyúlhat túl a poligonon!
Amennyiben a valóságban a tábla túlnyúlik a
kötelezettségvállalással érintett egybefüggő
területen, akkor azt külön táblaként kell rajzolni.
 Változásvezetési kérelmet lehet indítani a
poligonban berajzolt táblákra.
 A támogatás keretében egybeművelt tábla nem
jogosult támogatásra.
VP-AKG 2015 KIFIZETÉSI KÉRELEM BENYÚJTÁS V.

 Kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület


sorszáma alapján töltődik  a tematikus
előíráscsoport.

 Minimális tábla méret 0,25 ha, kivéve a


növényvédőszer mentes zöldugar/méhlegelő szegély
és a füves mezsgye területek tábláit 0,05 ha.

 Tematikus előíráscsoport minimálisan támogatható


terület 1 hektár
 Kifizetés a kötelezettségvállalással érintett
egybefüggő területeken található lehatárolt tájképi
elemek (pl. kunhalmok, facsoportok) területére is
igényelhető
VP-AKG 2015 TEMATIKUS
ELŐÍRÁSCSOPORT SAJÁTOSSÁGOK I.
Szántós tematikus előíráscsoportok:
 A növényvédőszermentes zöldugar/méhlegelő szegélynek és a füves
mezsgyének a táblával szomszédosan kell elhelyezkednie.
 Támogatás minden szántóföldi növény- és zöldségfélére, valamint ültetvény
módjára termeszthető zöldségnövényekre, lágyszárú gyümölcsökre
igényelhető, a rizs, az energiafű, a nád, a parlagon hagyott terület, a
pihentetett terület, az energetikai céllal telepített kínai nád, valamint a fás
szárú energetikai célú ültetvény kivételével.
 Hajtatásos termesztés a jelen támogatás keretében nem támogatható.
 A hibrid kukorica, a repce, a búza, a napraforgó kivételével minden
növényfaj esetén két évnél nem régebbi számla vagy bizonylat megléte
szükséges, mint referenciaelem teljesítéséhez. A hibrid kukorica, a repce, a
búza, a napraforgó esetén évente szükséges a számla vagy bizonylat
megléte a hivatkozott referencia ellem teljesítéséhez.

 Ültetvényes tematikus előíráscsoport:


 Az ültetvény kivágását, újratelepítését, visszatelepítetlen kivágott rész visszavonását be
kell jelenteni.
 a fa-, illetve tőkehiány a 15%-ot nem haladhatja meg, keresztellenőrzés a VCS
jogcímekkel
 “hagyományos gyümölcsös fenntartása” előírás választása kivételével adott tábla
vonatkozásában kizárólag homogén ültetvény támogatható.
VP-AKG 2015 tematikus
előíráscsoport sajátosságok II.
• Gyepes előírás csoportok: 0,2 ÁE/ha megléte
 A horizontális gyepterület, az MTÉT túzokvédelmi gyepterület, az
MTÉT madárvédelmi gyepterület, az MTÉT hegy- és dombvidéki
madárvédelmi gyepterület, az MTÉT nappali lepke-védelmi
gyepterület és a belvíz érzékeny gyepterület tematikus
előíráscsoportjai esetén

 ENAR-ból veszünk  minden adatot.


 Csak legeltethető állatokat vesszük figyelembe (szarvasmarhafélék, lófélék,
juh, kecske)
 Eltérő kifizetési összeg: a Naturás gyep támogatásra jogosult és nem
jogosult területek esetében!

• Nádas tematikus előíráscsoport: csak VP AKG 2015 igényelhető.


 legalább 80%-ban két éves náddal borított, és
 az ingatlan-nyilvántartás alapján nádas művelési ágú földterület
támogatható
VP-AKG 2015 tematikus
előíráscsoport sajátosságok III.
Támogatás intenzitás szintje
 Szántóföldi gazdálkodás támogatása esetében:
A támogatást igénylő Támogatásintenzitás
gazdaságának szintje (%)
üzemmérete (ha)
1 – 300 ha 100 %
300,01 – 1200 ha 85 %
1200,01 ha felett 50 %

 A támogatás mértékét évenként a támogatást igénylő adott évi egységes


kérelmében bejelentett összes szántó, gyep és ültetvény hasznosítású
területe méretétől függően kell megállapítani.

 A támogatás intenzitása 100% gyep, ültetvény és nádas


földhasználati kategória esetében.
ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSRA TÖRTÉNŐ
ÁTTÉRÉS, ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS
FENNTARTÁSA
(VP- ÖKO 2015) (VP4-11.1-11.2.-15)
 5. gazdálkodási év 2020. január 1-től 2020. december
31-ig tart
 Kötelezettségeket a támogatási okirattól függetlenül
be kell tartani. Tehát úgy szükséges az igényléseket
megadni, ahogyan az a TK módosító kérelmek
benyújtását követően megmaradnak.
 Visszavonás
A 5. gazdálkodási évre már csak vis maioros visszavonási
kérelem nyújtható be az egységes kérelem benyújtásának
végéig!!
 Kötelezettségátadás
5. gazdálkodási évre már csak vis maioros kötelezettségátadási-
átvételi kérelem nyújtható be
VP- ÖKO 2015 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK I.
• Teljes támogatási időszak alatt a gazdasága teljes területén
be kell tartania
 HMKÁ
 JFGK
 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. §-a alapján meghatározott vonatkozó
kritériumok és minimumtevékenységek.
 Integrált növényvédelem általános elveit (a növényvédelmi
tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet VIII. melléklete).

• Földhasználati jogosultság igazolása (az adott év minden napjára vonatkozóan


jogszerű földhasználónak kell lenni)
• Ökológiai tanúsító szervezettel kötött érvényes szerződés (a teljes
támogatási időszak minden napjára vonatkozóan érvényes szerződéssel kell rendelkezni )
• Monitoring adatszolgáltatás
• ÖKO képzésen való részvétel (behívás alapján)
• Gazdálkodási napló vezetés és követő év január 1. és január 31. között
elektronikus formanyomtatványon, elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül
benyújtás a NÉBIH-hez
• Szántó és ültetvény földhasználati kategória tápanyag-gazdálkodási terv
készítés
VP- ÖKO 2015 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK II.

Az átállási időszak:
 a) szántóföldi földhasználati kategória esetében 2 egymást
követő év;
 b) gyep földhasználati kategória esetében 2 egymást
követő év;
 c) ültetvény földhasználati kategória esetében 3 egymást
követő év;

Az átállási időszak meghosszabbítása nem


lehetséges.

• A 2016. január 1-én átállt ökológiai státuszban lévő


kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területek
fenntartási támogatásban részesülnek a
kötelezettségvállalás 5 évére.
VP- ÖKO 2015 KIFIZETÉSI
KÉRELEM BENYÚJTÁS III.
 Kifizetési kérelem:
 Ügyfél saját VP ÖKO poligonjaira lehet VP ÖKO-t
igényelni

 kivétel vis maioros Kötelezettségátadásban (KA)


érintett kérelmek
VP- ÖKO 2015 KIFIZETÉSI
KÉRELEM BENYÚJTÁS IV.
• A TO-ban szereplő poligonokra, illetve annak
hiányában a TK-ban feltöltött poligonokra lehet
VP ÖKO-t igényelni, poligonon belül kell az
ügyfélnek táblásítania.
• Táblarajz nem nyúlhat túl a poligonon!
Amennyiben a valóságban a tábla túlnyúlik a
kötelezettségvállalással érintett egybefüggő
területen, akkor azt külön táblaként kell rajzolni.
• Változásvezetési kérelmet lehet indítani a
poligonban berajzolt táblákra.
• A támogatás keretében egybeművelt tábla nem
jogosult támogatásra.
VP- ÖKO 2015 KIFIZETÉSI KÉRELEM BENYÚJTÁS V.

• Kötelezettségvállalással érintett egybefüggő


terület sorszáma alapján töltődik  a
földhasználati kategória.

• Minimális tábla méret 0,25 ha (pályázati felhívás


módosítás alatt)

• Minden földhasználati kategória esetén a


minimálisan támogatható terület 1 ha
• Kifizetés a kötelezettségvállalással érintett
egybefüggő területeken található lehatárolt
tájképi elemek (pl. kunhalmok, facsoportok)
területére is igényelhető
VP- ÖKO 2015 FÖLDHASZNÁLATI
KATEGÓRIA SAJÁTOSSÁGOK I.
 Szántós földhasználati kategória:
 Szántóföldi földhasználati kategória esetében a támogatás minden szántóföldi növény- és zöldségfélére, valamint
ültetvény módjára termeszthető zöldségnövényekre, lágyszárú gyümölcsökre, rizsre és zöldugarra igényelhető, az
energiafű, a nád, a parlagon hagyott terület, a pihentetett terület, az energetikai céllal telepített kínai nád,
valamint a fás szárú energetikai célú ültetvény kivételével.
 Az aromás, gyógy- és fűszernövények a zöldségnövények után járó támogatási összegre jogosultak.

 Ültetvényes földhasználati kategória:


– Az ültetvény kivágását, újratelepítését, visszatelepítetlen kivágott rész visszavonását be kell jelenteni.
– Ültetvény földhasználati kategória esetében a fa-, illetve tőkehiány nem haladhatja meg a 15%-ot.
Keresztellenőrzés a VCS jogcímekkel

 Gyepes földhasználati kategória:


 legeltetésesgyepgazdálkodás esetén 0,3 ÁE/ha megléte
 ENAR-ból veszünk  minden adatot.
 Csak legeltethető állatokat vesszük figyelembe (szarvasmarhafélék, lófélék, juh, kecske)
 Figyelem! Bérlegeltetés esetén a kifizetési kérelemhez a támogatást
igénylőnek mellékelnie kell a bérlegeltetett állatállomány tartójával
kötött írásbeli megállapodást !! Erről a felületen nyilatkozni is kell!!
A formanyomtatvány a Pályázati Felhívás 13. sz. melléklete szerint kell
kitölteni.
A mellékletet akkor is újra kell csatolni, ha idén nem változott benne
semmi!
VP - AGRÁRKÖRNYEZET-GAZDÁLKODÁS
TÁMOGATÁS (VP AKG 2016)
(VP-4-10.1.1.-16.)
 4. gazdálkodási év 2020. január 1-től - december
31-ig tart
 Kötelezettségeket a támogatási okirattól
függetlenül már be kell tartani.
 Részleges visszavonás
A 5. gazdálkodási évre 2020. december 31. lehetséges
(teljes kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területet)
 a 5. gazdálkodási évtől lehetséges (teljes
kötelezettségvállalással érintett egybefüggő
területet) az átadás-átvétel
5. gazdálkodási évre 2020. december 31.
VP-AKG2016 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK I.
• Teljes támogatási időszak alatt a gazdasága teljes területén
be kell tartania
 HMKÁ
 JFGK
 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. §-a alapján meghatározott vonatkozó
kritériumok és minimumtevékenységek.
 Teljes támogatási időszak alatt a kötelezettségvállalással érintett teljes területen

be kell tartania:
 Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat (HMGY);
 Integrált növényvédelem általános elveit (a növényvédelmi
tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet VIII. melléklete).

 Földhasználati jogosultság igazolása (az adott év minden napjára


vonatkozóan jogszerű földhasználónak kell lenni)
 Monitoring adatszolgáltatás
 AKG képzésen való részvétel
 Gazdálkodási napló vezetés és követő év január 1. és január 31. között
elektronikus formanyomtatványon, elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül
benyújtás a NÉBIH-hez
 Tápanyag-gazdálkodási terv készítés
VP-AKG2016 ÁLTALÁNOS
ELŐÍRÁSOK II.
 Agrotechnikai műveletek bejelentési
kötelezettség az EK alapkérelem/
adatváltozások felületen:
 Középmély lazítás,
 Istállótrágya kijuttatása vagy
 Baktériumtrágya kijuttatása (fejtárgya is
elfogadható)
 Zöldtrágyázás A zöldtrágyanövény fogalma
bővítésre került: legalább 60 napig kell a
borítást fenntartani
Zöldítés esetén ökológiai másodvetésként VP AKG
agrotechnikai művelet nem számolható el!
VP-AKG2016 KIFIZETÉSI
KÉRELEM BENYÚJTÁS III.
 Kifizetési kérelem:
 Ügyfél saját VP AKG 2016 poligonjaira lehet VP AKG 2016-t
igényelni

 kivétel vis maioros Kötelezettségátadásban (KA) érintett kérelmek

 Amennyiben a támogatást igénylő egy adott blokkon belül úgy gazdálkodik,


hogy egy kötelezettségvállalással érintett területével szomszédos egyéb, az
adott támogatás szempontjából nem támogatott területén a szomszédos
kötelezettségvállalással érintett területtel azonos hasznosítást termeszt,
akkor a területeket a pályázati felhívás 2. számú melléklete 2. Területek
elkülönítése: A) bekezdésében foglaltak szerint kell elkülönítenie.
VP-AKG2016 KIFIZETÉSI
KÉRELEM BENYÚJTÁS IV.
 TK-ban feltöltött poligonokra lehet VP AKG-t
igényelni, poligonon belül kell az ügyfélnek
táblásítania.
 Táblarajz nem nyúlhat túl a poligonon!
Amennyiben a valóságban a tábla túlnyúlik a
kötelezettségvállalással érintett egybefüggő
területen, akkor azt külön táblaként kell
rajzolni.
 Változásvezetési kérelmet lehet indítani a
poligonban berajzolt táblákra.
 A támogatás keretében egybeművelt tábla
nem jogosult támogatásra.
VP-AKG2016 KIFIZETÉSI KÉRELEM BENYÚJTÁS V.

 Kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület


sorszáma alapján töltődik  a tematikus előíráscsoport.

 Minimális tábla méret 0,25 ha, kivéve a


növényvédőszer mentes zöldugar/méhlegelő szegély
és a füves mezsgye területek tábláit 0,05 ha.

 Tematikus előíráscsoport minimálisan támogatható


terület 1 hektár
 Kifizetés a kötelezettségvállalással érintett
egybefüggő területeken található lehatárolt tájképi
elemek (pl. kunhalmok, facsoportok) területére is
igényelhető
VP-AKG 2016 TEMATIKUS
ELŐÍRÁSCSOPORT
SAJÁTOSSÁGOK I.
 Szántós tematikus előíráscsoportok:
 A 2017. január 1. előtt vetett kultúrák esetében a tábla méretre vonatkozó előírások,
az ellenőrzött (fémzárolt) szaporítóanyag felhasználása előírás a 2017. évi ellenőrzések
során nem kerülnek figyelembevételre
 A növényvédőszermentes zöldugar/méhlegelő szegélynek és a füves mezsgyének a
táblával szomszédosan kell elhelyezkednie.
 Támogatás minden szántóföldi növény- és zöldségfélére, valamint ültetvény
módjára termeszthető zöldségnövényekre, lágyszárú gyümölcsökre igényelhető, a
rizs, az energiafű, a nád, a parlagon hagyott terület, a pihentetett terület, az
energetikai céllal telepített kínai nád, valamint a fás szárú energetikai célú
ültetvény kivételével.
 Hajtatásos termesztés a jelen támogatás keretében nem támogatható
 A hibrid kukorica, a repce, a búza, a napraforgó kivételével minden növényfaj esetén
két évnél nem régebbi számla vagy bizonylat megléte szükséges, mint referenciaelem
teljesítéséhez. A hibrid kukorica, a repce, a búza, a napraforgó esetén évente szükséges
a számla vagy bizonylat megléte a hivatkozott referencia ellem teljesítéséhez.

 Ültetvényes tematikus előíráscsoport:


 Az ültetvény kivágását, újratelepítését, visszatelepítetlen kivágott rész visszavonását
be kell jelenteni.
 a fa-, illetve tőkehiány a 15%-ot nem haladhatja meg, keresztellenőrzés a VCS
jogcímekkel
VP-AKG2016 tematikus
előíráscsoport sajátosságok II.
Támogatás intenzitás szintje
 Szántóföldi gazdálkodás támogatása esetében:
A támogatást igénylő Támogatásintenzitás
gazdaságának szintje (%)
üzemmérete (ha)
1 – 300 ha 100 %
300,01 – 1200 ha 85 %
1200,01 ha felett 50 %

 A támogatás mértékét évenként a támogatást igénylő adott évi egységes


kérelmében bejelentett összes szántó, gyep és ültetvény hasznosítású
területe méretétől függően kell megállapítani.

 A támogatás intenzitása 100% ültetvény földhasználati kategória


esetében.
ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁSRA TÖRTÉNŐ
ÁTTÉRÉS, ÖKOLÓGIAI GAZDÁLKODÁS
FENNTARTÁSA
(VP- ÖKO 2018) (VP4-11.1.-11.2.-18 )
• 2. gazdálkodási év 2020. január 1-től - december
31-ig tart
• Kötelezettségeket a támogatási okirattól
függetlenül már be kell tartani.
• Visszavonás
A 3. gazdálkodási évre 2020. december 31. lehetséges
(teljes kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területet)
• Kötelezettségátadás
A 3. gazdálkodási évtől lehetséges (teljes
kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területet)
3. gazdálkodási évre 2020. december 31.
VP- ÖKO 2018 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK I.
• Teljes támogatási időszak alatt a gazdasága teljes területén
be kell tartania
 HMKÁ
 JFGK
 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. §-a alapján meghatározott vonatkozó
kritériumok és minimumtevékenységek.
 Integrált növényvédelem általános elveit (a növényvédelmi
tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet VIII. melléklete).

• Földhasználati jogosultság igazolása (az adott év minden napjára vonatkozóan


jogszerű földhasználónak kell lenni)
• Ökológiai tanúsító szervezettel kötött érvényes szerződés (a teljes
támogatási időszak minden napjára vonatkozóan érvényes szerződéssel kell rendelkezni )
• Monitoring adatszolgáltatás
• ÖKO képzésen való részvétel (csak az áttérő ügyfeleknek)
• Gazdálkodási napló vezetés és követő év január 1. és január 31. között
elektronikus formanyomtatványon, elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül
benyújtás a NÉBIH-hez
• Szántó és ültetvény földhasználati kategória tápanyag-gazdálkodási terv
készítés
VP- ÖKO 2018 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK II.

Az átállási időszak:
 a) szántóföldi földhasználati kategória esetében 2 egymást
követő év;
 b) gyep földhasználati kategória esetében 2 egymást követő
év;
 c) ültetvény földhasználati kategória esetében 3 egymást
követő év;

Az átállási időszak meghosszabbítása nem


lehetséges.

• A 2019. január 1-én átállt ökológiai státuszban lévő


kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területek
fenntartási támogatásban részesülnek a
kötelezettségvállalás 5 évére.
VP- ÖKO 2018 KIFIZETÉSI
KÉRELEM BENYÚJTÁS III.
 Kifizetési kérelem:
 Ügyfél saját VP ÖKO poligonjaira lehet VP ÖKO-t
igényelni

 kivétel vis maioros Kötelezettségátadásban (KA)


érintett kérelmek
VP- ÖKO 2018 KIFIZETÉSI
KÉRELEM BENYÚJTÁS IV.
• A TO-ban szereplő poligonokra, illetve annak
hiányában a TK-ban feltöltött poligonokra lehet
VP ÖKO-t igényelni, poligonon belül kell az
ügyfélnek táblásítania.
• Táblarajz nem nyúlhat túl a poligonon!
Amennyiben a valóságban a tábla túlnyúlik a
kötelezettségvállalással érintett egybefüggő
területen, akkor azt külön táblaként kell rajzolni.
• Változásvezetési kérelmet lehet indítani a
poligonban berajzolt táblákra.
• A támogatás keretében egybeművelt tábla nem
jogosult támogatásra.
VP- ÖKO 2018 KIFIZETÉSI KÉRELEM BENYÚJTÁS V.

• Kötelezettségvállalással érintett egybefüggő


terület sorszáma alapján töltődik  a
földhasználati kategória.

• Minimális tábla méret 0,25 ha (pályázati felhívás


módosítás alatt)

• Minden földhasználati kategória esetén a


minimálisan támogatható terület 1 ha
• Kifizetés a kötelezettségvállalással érintett
egybefüggő területeken található lehatárolt
tájképi elemek (pl. kunhalmok, facsoportok)
területére is igényelhető
VP- ÖKO 2018 FÖLDHASZNÁLATI
KATEGÓRIA SAJÁTOSSÁGOK I.
 Szántós földhasználati kategória:
 Szántóföldi földhasználati kategória esetében a támogatás minden szántóföldi
növény- és zöldségfélére, valamint ültetvény módjára termeszthető
zöldségnövényekre, lágyszárú gyümölcsökre, rizsre és zöldugarra igényelhető, az
energiafű, a nád, a parlagon hagyott terület, a pihentetett terület, az energetikai
céllal telepített kínai nád, valamint a fás szárú energetikai célú ültetvény kivételével.
 Az aromás, gyógy- és fűszernövények a zöldségnövények után járó támogatási
összegre jogosultak.

 Ültetvényes földhasználati kategória:


– Az ültetvény kivágását, újratelepítését, visszatelepítetlen kivágott rész
visszavonását be kell jelenteni.
– Ültetvény földhasználati kategória esetében a fa-, illetve tőkehiány nem
haladhatja meg a 15%-ot.

 Gyepes földhasználati kategória:


 0,3ÁE/ha megléte szükséges
 ENAR-ból veszünk  minden adatot.
 Csak legeltethető állatokat vesszük figyelembe (szarvasmarhafélék, lófélék, juh,
kecske)
 ÖKO állat tartás (TK-ban tett vállalás alapján)
VP-NTB Élőhelyfejlesztési célú
nem termelő beruházások
(VP4-4.4.1-16)
4 célterület:
A) célterület – Tartós zöldugar létesítése szántóterületeken
B) célterület – Gyeptelepítés
C) célterület – Sövény telepítése mezőgazdasági táblák
szegélyein
D) célterület – Méhlegelő növénykultúra létesítése szántón

Vissza nem térítendő, terület alapú támogatás összege:


A) célterület – 400 eurónak megfelelő forint összeg/ha
B) célterület – 400 eurónak megfelelő forint összeg/ha
C) célterület – 400 eurónak megfelelő forint összeg/100
folyóméter
D) célterület – 400 eurónak megfelelő forint összeg/ha
VP-NTB ÉLŐHELYFEJLESZTÉS
ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK I.
Jogosultsági kritériumok:
 Jogszerű földhasználó a támogatási kérelem benyújtásától legalább a
kötelezettségvállalási időszak végéig.
 Legkisebb támogatható mezőgazdasági tábla méret 0,25 ha (kivétel:
kunhalom)
 Csak szántó hasznosítású területre igényelhető.
 A C) célterület esetében a sövénytelepítéssel érintett területrész nem
támogatható területté válik.
 A telepítésnek/létesítésnek újonnan kell megvalósulnia.

Kötelezettségvállalások:
 Ha a telepítés során eltért az illetékes állami természetvédelmi szerv
támogató nyilatkozatában jóváhagyott fajoktól, telepítési aránytól, akkor a
változás bejelentőhöz csatolni kell az új nyilatkozatot.
 Gazdálkodási Napló vezetése
 Egy táblán egy célterület valósulhat meg, kivéve C) célterület –
Sövénytelepítés
 Benyújtott kötelezettségvállalások legalább 50%-át köteles
megvalósítani célterületenként, megfelelve a minimum
VP-NTB ÉLŐHELYFEJLESZTÉS
ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK II.

Kötelezettségvállalás kezdete:
 Támogatói okirat hatályba lépésének napja.
 A telepítés saját felelősségre megkezdhető az előzetes helyszíni
szemle jegyzőkönyvének kézhezvételét követően.

Projekt végrehajtásának határideje:


 2016. január 1. – 2020. december 31.
 A támogatói okirat hatályba lépéstől számított 12 hónapon belül.

Fenntartási időszak:
- A telepítés fizikai megvalósulását követő első egységes kérelemben
benyújtott kifizetési igényléstől számítva 3, illetve 5 év a célterület
típusától függően.
VP-NTB ÉLŐHELYFEJLESZTÉS
ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK III.
Referencia elemek:
- A teljes kötelezettségvállalási időszak alatt a gazdaság teljes területén be kell tartani: HMKÁ,
JFGK, és 10/2015. (III.13.) FM rendelet 2. §-a alapján meghatározott vonatkozó kritériumok és
minimum tevékenységek.

Kötelezettségátadás:
 A kötelezettségvállalási időszak első évében nincs lehetőség (kivétel a vis maior).
 A kötelezettségvállalási időszak folyamán a 2020. év vonatkozásában a kötelezettség átadásra
vonatkozó kérelem beadási határidő: 2019. december 31. volt. 2021 év vonatkozásában a
kötelezettség átadásra vonatkozó kérelem beadási határidő: 2020. december 31.

Visszavonás:
 Teljes visszavonás /célterület szerint egybefüggő támogatott területre vonatkozó
kötelezettségvállalások részleges visszavonása.
 A támogatási kérelem benyújtásának naptári évére vonatkozóan nem lehet a
kötelezettségvállalásokat visszavonni.
 A kötelezettségvállalási időszak folyamán a 2020. év vonatkozásában a visszavonásra
vonatkozó kérelem beadási határidő: 2019. december 31. volt.
 A visszavonási kérelem alapján a támogatói okirat módosításra kerül azzal, hogy a támogatott
területre addig felvett támogatás jogosulatlan igénylésnek minősül.
VP-NTB ÉLŐHELYFEJLESZTÉS
KIFIZETÉSI KÉRELEM BENYÚJTÁS I.

Kifizetés igénylés:
 Egyszer, a beruházás fizikai megvalósulását követő első
egységes kérelem keretén belül lehet benyújtani.
 A 2020. évi EK keretében azok az ügyfelek is nyújthatnak be kifizetési
kérelmet, akik még nem rendelkeznek jogerős támogatói okirattal
(az előzetes helyszíni szemle jegyzőkönyvét kézhez vették és a
beruházást saját felelősségre megvalósították).
 A támogatói okiratban jóváhagyott célterületek szerinti
kötelezettségvállalásoknál nagyobb területre/sövényhosszra nem
igényelhető támogatás.

Támogatás folyósítása:
 A kifizetési igénylés keresztellenőrzése, illetve a helyszíni ellenőrzési
eredmények kiértékelése után – a keresztellenőrzést követő 30 nap – egy
összegben
VP-NTB ÉLŐHELYFEJLESZTÉS
KIFIZETÉSI KÉRELEM BENYÚJTÁS II.
Igénylés:

 Bármely poligonra igényelhet a blokkban.

 VP-NTB poligon kiválasztása után kell táblásítani.

 A táblarajz nem nyúlhat túl a poligonon.

 A legkisebb támogatható táblaméret: 0,25 ha - kivétel: kunhalom

 B) célterület - gyeptelepítés esetén a minimálisan támogatható terület 1 ha -


kivétel: kunhalom

 A VP-NTB és a VP-AKG 2015/VP-AKG 2016/VP ÖKO2015/VP ÖKO2018 poligonok


átfedhetnek, de a nem átfedő részeket külön táblaként kell leigényelni.
VP-NTB ÉLŐHELYFEJLESZTÉS
CÉLTERÜLET SAJÁTOSSÁGOK I.
A) Célterület – Tartós zöldugar létesítése szántóterületeken

 Az AKG növénykultúra specifikus vonatkozó előírásait kell


betartani:
 Tilos műtrágya és növényvédőszer alkalmazása.
 Kaszálást vagy szárzúzást legalább 10 cm magas tarló hagyása
mellett lehet végezni, legkorábban június 1-én. Kaszálék a
területről lehordható.
 A fenntartási időszakot követő július 30. után lehet feltörni, a
növényi részek talajba forgatásával.
 Tilos gazdasági haszonállattal legeltetni és magot fogni.
 Fenntartás idő: 3 év
 Hasznosítási kód: UGA03
 A keverék összetételét meg kell adni.
VP-NTB ÉLŐHELYFEJLESZTÉS
CÉLTERÜLET SAJÁTOSSÁGOK II.
B) célterület – Gyeptelepítés

 Legkisebb támogatható táblaméret 0,25 ha, legkisebb támogatható


terület 1 ha.
 Kunhalom esetén nincs méretkorlátozás a tábla- és területméret
vonatkozásában.
 Műtrágya és szervestrágya alkalmazása 90kg/ha nitrogén hatóanyag
mennyiségig használható fel.
 Telepítéshez használható fajok listáját a Pályázati felhívás 5. sz. melléklete
tartalmazza.
 Legalább 3 különböző fajból álló fajkeverékkel, melyben egyik sem haladja
meg az 50%-ot.
 Az illetékes állami természetvédelmi szerv jóváhagyó nyilatkozata szükséges
 Ha a jóváhagyott fajoktól eltér, akkor változás bejelentőt kell
benyújtania a Kincstárhoz az új jóváhagyó nyilatkozattal együtt,
legkésőbb a kifizetési igényléssel.
 Fenntartási idő: 5 év
 Hasznosítási kód: GYE01 és GYE02
VP-NTB ÉLŐHELYFEJLESZTÉS
CÉLTERÜLET SAJÁTOSSÁGOK III.
C) célterület – Sövény telepítése mezőgazdasági táblák szegélyein

 Tábla területén belül, a tábla szélével érintkezően telepíthető


 A telepített sövény nem támogatható területté válik
 A sövény mérete: egybefüggően legalább 200 m hosszú és legalább 1,5
m, legfeljebb 3 m széles.
 Sortáv: legfeljebb 1,2 m
 Tőtáv: legfeljebb 0,7 m
 Legfeljebb egy 3 m széles átjáró/100m.
 Gyom- és özönnövény-mentes átjáró
 Telepítéshez használható fajok listáját a Pályázati felhívás 6. sz. melléklete
tartalmazza.
 Legalább 3 különböző fajból álló fajkeverékkel, melyben egyik sem haladja
meg az 50%-ot.
 Származási igazolás
 Fenntartási idő: 5 év
 Hasznosítási kód: azon szántóföldi tábla hasznosítási kódja, melyen a
sövény megvalósul
VP-NTB ÉLŐHELYFEJLESZTÉS
CÉLTERÜLET SAJÁTOSSÁGOK IV.
D) célterület – Méhlegelő növénykultúra létesítése
szántóterületeken

 Tilos műtrágya és növényvédőszer alkalmazása.


 Telepítés évében tilos a legeltetés.
 Az AKG növénykultúra specifikus vonatkozó előírásait kell betartani.
 Telepítéshez használható fajok listáját a Pályázati felhívás 7. sz.
melléklete tartalmazza.
 Legalább 8 különböző fajból álló fajkeverékkel, melyben egyik sem
haladja meg az 50%-ot.
 Fenntartási idő: 3 év
 Hasznosítási kód: MEH01
VP-NTB Vízvédelmi célú
nem termelő beruházások:
vízvédelmi és vizes élőhely
létrehozása, fejlesztése
2 célterület: (VP4-4.4.2.2-16)
I. Partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, fejlesztése
II. Vizes élőhelyek kialakítása

Vissza nem térítendő, terület alapú támogatás összege:


I. 400 eurónak megfelelő forint összeg/ha
II. 300 eurónak megfelelő forint összeg/ha
VP-NTB VÍZVÉDELMI ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK I.
Jogosultsági kritériumok:
 Jogszerű földhasználó a támogatási kérelem benyújtásától legalább a
kötelezettségvállalási időszak végéig.
 Legkisebb támogatható mezőgazdasági tábla méret 0,25 ha.
 A telepítésnek/létesítésnek újonnan kell megvalósulnia.

Kötelezettségvállalások:
 Gazdálkodási Napló vezetése
 Ha környezetei hatásvizsgálat köteles a beruházás, akkor környezeti hatástanulmányt
kell készíteni és azt a kifizetési igényléshez szükséges mellékelni.

Projekt végrehajtásának határideje:


 A telepítés saját felelősségre megkezdhető az előzetes helyszíni szemle
jegyzőkönyvének kézhezvételét követően.
 A támogatói okirat kézbesítését követő 24 hónapon belül.

Fenntartási időszak:
- A projekt fizikai megvalósulását követő első egységes kérelemben benyújtott
kifizetési igényléstől számítva 3 év.
VP-NTB VÍZVÉDELMI ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK II.

Kötelezettségátadás:
 A kötelezettségvállalási időszak első évében nincs lehetőség (kivétel a vis maior)
 A kötelezettségvállalási időszak folyamán a 2020. év vonatkozásában a kötelezettség
átadásra vonatkozó kérelem beadási határidő: 2019. december 31. volt.
2021. év vonatkozásában: 2020. december 31.

Visszavonás:
 Teljes visszavonás / teljes célterület visszavonás / célterület szerint
egybefüggő támogatott terület visszavonása
- Célterület szerint egybefüggő támogatott területtől kisebb terület
visszavonása csak meghatározott vis maior eseteknél
 A támogatási kérelem benyújtásának naptári évére vonatkozóan nem lehet a
kötelezettségvállalásokat visszavonni.
 A kötelezettségvállalási időszak folyamán a 2020. év vonatkozásában a
visszavonásra vonatkozó kérelem beadási határidő: 2019. december 31. volt
 A visszavonási kérelem alapján a támogatói okirat módosításra kerül azzal, hogy a
támogatott területre addig felvett támogatás jogosulatlan igénylésnek minősül.
VP-NTB VÍZVÉDELMI
KIFIZETÉSI KÉRELEM BENYÚJTÁS I.

Kifizetés igénylés:
 A projekt fizikai befejezését követő első egységes kérelem keretén
belül kell benyújtani.
 A 2020. évi EK keretében azok az ügyfelek is nyújthatnak be kifizetési
kérelmet, akik még nem rendelkeznek jogerős támogatói okirattal
(az előzetes helyszíni szemle jegyzőkönyvét kézhez vették és a beruházást
saját felelősségre megvalósították).

Támogatás folyósítása:
 A kifizetési igénylés keresztellenőrzése, illetve a helyszíni ellenőrzési
eredmények kiértékelése után – a keresztellenőrzést követő 30 nap – egy
összegben
VP-NTB VÍZVÉDELMI
KIFIZETÉSI KÉRELEM BENYÚJTÁS II.

Igénylés:

 Bármely poligonra igényelhet a blokkban.

 VP-NTB poligon kiválasztása után kell táblásítani.

 A táblarajz nem nyúlhat túl a poligonon

 C-célterület (Partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, fejlesztése) esetén


igényelhető hasznosítási kód: GYE01; GYE02
 D-célterület (Vizes élőhelyek kialakítása) esetén igényelhető hasznosítási kód:
VIZ01
VP-NTB VÍZVÉDELMI
CÉLTERÜLET SAJÁTOSSÁGOK I.
I. Partmenti vízvédelmi pufferzóna kialakítása, fejlesztése

Gyeptelepítés időszakos vagy állandó vízfolyás, állóvíz partján lévő, a „Vízvédelmi


sáv” megnevezésű MePAR fedvénnyel szomszédos szántó művelésű területen, a
fedvény szántóval határos oldalától, illetve – amennyiben a szántó a vízfolyás, állóvíz
partjával határos – a vízfolyás, állóíz partjától számított 40 m szélességben.

 Szántó művelésű területen


 Legalább 40 m széles területre
 Legkisebb összefüggő támogatható terület: 0,25 ha
 Telepítéshez használható fajok listáját a Pályázati felhívás 1. sz. melléklete tartalmazza.
 Legalább 3 különböző fajból álló fajkeverékkel, melyben egyik sem haladja meg az
50%-ot.
 Istállótrágya, hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap, szennyvíziszap-komposzt és
műtrágya kiszórása tilos
 Növényvédő szerek használata tilos
 Fenntartási idő: 3 év
 Végezhető tevékenység: legeltetés, kaszálás
VP-NTB VÍZVÉDELMI
CÉLTERÜLET SAJÁTOSSÁGOK II.
II. Vizes élőhelyek kialakítása

Szántó vagy gyep művelésű területeken, nyílt vízfelületű vagy időszakosan jelenlévő,
vizenyős, mocsaras, part menti vegetációval szegélyzetten, amely magában foglalja a parti
sávot és a pufferzónát is.

 Legkisebb összefüggő támogatható terület: 0,25 ha


 Szántó vagy gyep művelésű területen

 Természetes mélyületekben összegyűlő víz megtartása

 Fokozatosan mélyülő parti sáv megőrzése, védelme

 Korábbi szántóföldi művelés esetén a partszakasz és a min. 5 m széles pufferzóna


kialakítása a Pályázati felhívás 1. sz. mellékletében felsorolt őshonos pázsitfűfélékből
 Spontán megjelenő , vízhez kötődő természetes vegetáció megtelepedésének elősegítése

 Mesterséges mélyedések kialakítása, talajréteg eltávolítása tilos

 Istállótrágya, hígtrágya, szennyvíz, szennyvíziszap, szennyvíziszap-komposzt és műtrágya

kiszórása tilos
 Növényvédő szerek használata tilos

 Fenntartási idő: 3 év

 Végezhető tevékenység: vegyszer- és műtrágyamentes gyepgazdálkodás, fenntartó célú

legeltetés, kaszálás
 „Állandó gyepek” fedvény, illetve „Érzékeny állandó gyepek” fedvényen lévő területek

esetében a kérelem benyújtásához Változás vezetési kérelem indítása is szükséges.


KOMPENZÁCIÓS KIFIZETÉSEK TERMÉSZETI
HÁTRÁNNYAL ÉRINTETT TERÜLETEKEN
(VP THÉT) VP4-13.2.1.-16

Megszűnt jogcím
2020. Évi EK keretében támogatás
nem igényelhető
Natura 2000 mezőgazdasági területeknek
nyújtott kompenzációs kifizetések
VP4-12.1.1.-16
A támogatás célja
A Natura 2000 gyep hasznosítású területeken a 269/2007. (X. 18.)
Korm. rendelet szerinti földhasználati előírások betartásának
elősegítése .

A támogatás jellege
vissza nem térítendő támogatás

A támogatás mértéke
69 euró/ha

 Gazdálkodási év: naptári év


2020. január 1.- 2020. december 31.
A TÁMOGATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK FELTÉTELEI
 Mezőgazdasági termelő aki a 275/2004. (X. 8.) Korm. Rendelet
alapján kijelölt és a MePAR-ban lehatárolt Natura 2000
gyepterületen gazdálkodik.

 A támogatással érintett terület legalább 1,0 hektár gyepterület


(ALL01, ALL02, GYE01, GYE02,).

 Támogatható az a tábla, ami minimum 0,25 ha területű, és több


mint 50%-a az adott tematikus fedvényre esik.

 A támogatást igénylőnek a támogatásba bevonni kívánt földterület


vonatkozásában a támogatás teljes időtartama alatt jogszerű
földhasználónak kell minősülnie. (teljes évre: január 1- december
31.)

 Nem támogatható olyan a 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet alapján


kijelölt terület, amely állami tulajdonban és a honvédelmi szervek
vagyonkezelésében áll .
KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSOK
 A 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet szerinti földhasználati előírások
betartása.

 A támogatást igénylőnek a teljes támogatási időszak alatt a gazdasága


teljes területén be kell tartania:
 HMKÁ
 JFGK
 10/2015. (III. 13.) FM rendelet 2. §-a alapján meghatározott vonatkozó
kritériumokat és minimumtevékenységeket.

 Naprakész gazdálkodási napló vezetése


 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 8. számú melléklete szerint
 papír alapon vagy elektronikus úton
 Megőrzése (a támogatói okirat hatálybalépését követő 5. év végéig, de legalább
2027. december 31-ig)
 benyújtása a NÉBIH felé a támogatási időszakot követő év január 1. és január 31.

 Natura 2000 képzés – nem kell kötelező képzésen részt vennie azon
támogatást igénylőnek, aki az ÚMVP keretében meghirdetett Natura 2000
gyep képzésen már részt vett.
JOGKÖVETKEZMÉNYEK
 Nem igazolt földhasználat esetén az ügyfél az adott évben az érintett területre
igényelt támogatásra nem jogosult.
 Amennyiben helyszíni ellenőrzés során súlyos meg nem felelés kerül
megállapításra (a nem gyepként hasznosított területnek a kérelmezett
területhez viszonyított aránya meghaladja az 50 %-ot, kivéve azokat az
eseteket, amikor hatályos engedéllyel jóváhagyott tevékenységeket hajtott végre)
a 640/2014/EU rendelet 35. cikk (5) bekezdése alapján a teljes támogatási
kérelmét elutasítják és a támogatást igénylőt az adott évre és a következő
évre kizárják a támogatásból.
 Gazdálkodási napló nem vezetése esetén adott évre 20% szankció.
 Gazdálkodási napló hiányos vagy nem valós adattartalommal vezetése esetén az
adott évre 5% szankció.
 Gazdálkodási napló meghatározott adatai benyújtásának nem teljesítése
esetén15% szankció.
 Területeltérésre vonatkozó szankciók: a 640/2014/EU rendelet 19a. cikke szerint.
 Monitoring adatszolgáltatási kötelezettségének nem (megfelelő) teljesítése estén 5
% szankció.
 Képzési kötelezettség nem teljesítése: 20% minden egyes évre, amíg nem teljesíti.
 Földhasználati szankció táblánként 10%-tól 500%-ig.
VP NATURA 2000
ERDŐTERÜLETEKNEK NYÚJTOTT
KOMPENZÁCIÓS TÁMOGATÁS
(VP4-12.2.1.-16.)

Támogatás igénybevételére az az erdőgazdálkodó jogosult, aki


rendelkezik:
 Jóváhagyott erdőtervvel vagy jóváhagyott erdőtelepítési kivitelezési tervvel
 Támogatás igénybevételére nem jogosult önkormányzat, költségvetési szerv,
valamint az a gazdálkodó szervezet, amelyben a Magyar Állam tulajdoni
hányada eléri vagy meghaladja az 50%-ot.
 Nem igényelhető támogatás az erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül
szolgáló földterületre.
 Csak teljes erdőrészlet támogatható azzal, hogy a 0,25 hektár nagyságot el
nem érő erdőrészletre nem vehető igénybe támogatás.

Ellenőrzések

 A jogosultság megállapítása során az Országos Erdőállomány Adattárban


szereplő adatoknak az egységes kérelem benyújtás időszak utolsó napja
szerinti aktuális állapotát kell figyelembe venni.
VP AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSI POTENCIÁLBAN
OKOZOTT ERDŐKÁROK HELYREÁLLÍTÁSA
(VP5-8.4.1.-15.)

 Támogatási kérelem = kifizetés igénylés


 Kérelem benyújtás az egységes kérelem részeként a tevékenység
maradéktalan megvalósítását követően!
 Csak a 2014. július 1. után bekövetkezett abiotikus káreseményekre
 Az igénylő a káresemény bekövetkeztét követő két naptári éven belül, a
tevékenység erdőrészletenkénti maradéktalan megvalósítását követően
jogosult a támogatási kérelem – egyúttal kifizetési igénylés benyújtására.

 A kifizetési kérelemhez elektronikusan csatolni kell:


 erdészeti nyilvántartási térkép
 tűzkár esetén a tűzvédelmi hatóság tűzvizsgálati jelentésének másolata
 az erdészeti hatóság által kiállított hatósági bizonyítvány a károsodás
mértékéről
 a felhasznált szaporítóanyag származási igazolás másolata
 mérési jegyzőkönyv másolati példánya – csak a károsodott, természetben
lehatárolható rész-erdőrészletekre történő igénylés esetében
VP AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSI POTENCIÁLBAN
OKOZOTT ERDŐKÁROK MEGELŐZÉSE

 (VP5-8.3.1.-17.)
 Támogatási kérelem és kifizetési igénylés külön kerül benyújtásra
 Az Egységes kérelemben kizárólag a kifizetési igénylés kerül
benyújtásra
 a kifizetési igénylést a tevékenység maradéktalan megvalósítást
követően a támogatói okirat kézbesítésének évében vagy az azt
követő két év valamelyikében kézhezvételének évét követő két év
valamelyikében lehet benyújtani .a kifizetési igénylés benyújtási
időszak végéig

 A kifizetési igényléshez elektronikusan csatolni kell:


 Tűzpászták kialakítása és fenntartása, valamint a víznyerőhelyek
kialakítása esetén a megvalósítás pontos helyét alátámasztó
mérési jegyzőkönyvet, melynek hitelességét tűzpászta esetében
az elektronikus benyújtó felületre történő saját mérési állomány
(Shape) csatolásával is igazolni kell.
 Víznyerőhely kialakítása esetén a megvalósított létesítményre
vonatkozó jogerős vízjogi üzemeltetési engedély másolati
példányát.
VP-ERDŐSÍTÉS TÁMOGATÁSA (VP5-8.1.1-16)
• Azon az erdőrészletekre, amelyekre a pályázati felhívás alapján (április 30-ig) beadott támogatási
kérelmekben igényeltek uniós támogatást .
• Amennyiben van folyamatban lévő kötelezettségátvállalási/jogutódlási kérelem és még nem kapott kézhez
döntést, abban az esetben is be tud jönni az ügyfél a jogelőd TK határozatával, csak figyelmeztető üzenet
jelenik meg.
• VP-Erdősítés esetén abban az esetben igényelhető SAPS támogatás, akkora mértékig, ameddig a terület
2008-ban, támogatható terület volt. Ha a terület nagyobb részt fed le, mint a 2008-ban támogatható
terület, akkor a SAPS támogatás, csak a támogatható terület mértékéig jár.
• Abban az esetben, ha az erdőtelepítés támogatható és nem támogatható területen is megvalósult, a
táblarajzokat célszerű oly módon felvinni, hogy a SHAPE/EOV koordináták egy támogatható terület
mértékéig terjedő, és egy nem támogatható terület mértékéig terjedő táblát alkossanak.
• Kifizetés csak a megvalósított telepítésekre kérhető ( legkisebb területméret 0,5 hektár erdőrészlet
szinten)!
• A kérelmező köteles mindenkor a telepítést és a pótlást az erdészeti hatóság által jóváhagyott kiviteli
tervben foglalt előírások mindennemű betartásával végezni. Bármilyen eltérés esetén kiviteli
tervmódosítást kell kérni!
• Az ügyfél köteles a gazdaság teljes területén a hasznosítás során a kölcsönös megfeleltetés (KM)
keretében foglalt előírásokat betartani.
• Minden egyes VP-Erdősítés erdőrészlet adathoz adjon meg táblaadatot is, illetve a táblaadatban jelöljön
VP-Erdősítés jogcímpipát, valamint az adott táblát a megfelelő erdőrészlethez kapcsolja!
• A VP-Erdősítés erdőrészletek megadására rendelkezésre álló adatblokk egy sorában csak egy erdőrészlet
adatait szerepeltesse soronként!
• VP-Erdősítés Erdőtelepítés elsőkiviteli támogatása, illetve Ipari célú fás szárú ültetvény igénylésekor
változás vezetési kérelem indítása indokolt!
• Elegyes állomány esetén a hasznosítási kódot az elegyfafaj telepítésének elhalasztása esetén is a
támogatási okirattal megegyezően kell megadni (kivéve a valódi célállományváltást)!
VP-ERDŐSÍTÉS TÁMOGATÁSA (VP5-
8.1.1-16)
• Fontos változás az elsőkiviteli támogatáshoz kötelezően csatolandó
mellékletekben:
 A.) Erdőtelepítés elsőkiviteli támogatás (első kifizetési kérelem)
benyújtása esetén csak a foglalkoztatás bővítését igazoló
munkaszerződés másolatát kell benyújtani.
 B.) Ipari célú fás szárú ültetvény telepítés támogatás kifizetési
igényének benyújtása esetén:
 a. foglalkoztatás bővítése esetén a munkaszerződés másolatát;
 b. vadkárelhárító kerítés, villanypásztor, pontos hosszának és
elhelyezkedésének leírását szükséges benyújtani.
 A támogatást igénylőnek az Erdőtelepítés, illetve az Ipari célú fás szárú ültetvény telepítés támogatás
kifizetési igényléshez csatolandó valamennyi dokumentum, valamint a mérési jegyzőkönyv eredeti, vagy
másolati példányát, a teljes kötelezettségvállalási időszak alatt meg kell őriznie és az Államkincstár által
végzett helyszíni ellenőrzések során az Államkincstárnak, vagy a képviseletében eljáró hatóságnak be kell
tudni mutatnia.
 A támogatást igénylő köteles az erdészeti szaporítóanyag bizonylat és a mikorrhizáltságot
tanúsító bizonylat eredeti példányait a teljes kötelezettségvállalási időszak alatt megőrizni.

 Erdőtelepítés mellett igényelhető kiegészítő tevékenységek (csak első


kifizetési kérelemben lehet):
- kerítés, villanypásztor, padka, erdőszegély, mikorrhizált csemete és új
kiegészítő intézkedésként idéntől igényelhető az Őshonos ritka
elegyfajok alkalmazása.
VP-ERDŐSÍTÉS TÁMOGATÁSA (VP5-8.1.1-16)
VP-Erdősítés-Ipari célú fásítás:

 Az ültetvény telepítéséhez támogatás igénybevételére a támogatást igénylő


akkor jogosult, ha a támogatási kérelem benyújtásakor jogszerű
földhasználóként rendelkezik a fás szárú ültetvényekről szóló 135/2017.
(VI.9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) 4. § (1) bekezdés b) pontja
szerinti igazolással.
• Kifizetés csak a megvalósított telepítésekre kérhető!
• Az ügyfél köteles a gazdaság teljes területén a hasznosítás során a
kölcsönös megfeleltetés (KM) keretében foglalt előírásokat betartani
• Minden egyes VP-Erdősítés-Ipari célú fásítás tételhez adjon meg táblaadatot
is, illetve a táblaadatban jelöljön VP-Erdősítés-Ipari célú fásítás jogcímpipát,
valamint az adott táblát a megfelelő ipari fa tételhez kapcsolja!
• Minden egyes VP-Erdősítés-Ipari célú fásítás tétel megadására
rendelkezésre álló adatblokk egy sorában csak egy tétel adatait
szerepeltesse soronként, valamint azon helyrajzi számok megadása
szükséges, melyek érintettek a telepítéssel.
• Igényelhető kiegészítő intézkedés:
• - kerítés
• - villanypásztor
VP ERDŐ-KÖRNYEZETVÉDELMI
KIFIZETÉSEK VP4-15.1.1-17

 Kifizetési igénylést az nyújthat be, aki


támogatói okirattal rendelkezik; vagy aki a
kifizetési igénylés benyújtásakor még nem
rendelkezik támogatói okirattal, azonban a
már benyújtott támogatási kérelme szerinti
tevékenységet a felhívás alapján elvégezte

 Három tevékenységre igényelhető támogatás:


- örökerdő gazdálkodás
- kézimunka igényes ápolás
- természetkímélő anyagmozgatás
VP ERDŐ-KÖRNYEZETVÉDELMI
KIFIZETÉSEK VP4-15.1.1-17
Felhívjuk figyelmét, hogy a felsorolt mellékleteket az első kifizetési igénylés
benyújtása során csatolni szükséges. Az erdészeti hatósághoz küldött
mellékletek nem elfogadhatóak, továbbá a mellékletek nem
hiánypótoltathatóak!
 foglalkoztatás bővítése esetén, a foglalkoztatást alátámasztó a támogatást igénylő által hitelesített
megbízási szerződés vagy munkaszerződés másolatát,
 az elvégzett műveletek igazolására szolgáló az 11. számú melléklet szerinti munkanapló másolatát. A
munkanapló másolatát az 5.1. fejezet 11. pontjának megfelelően minden kifizetési igényléshez csatolni
szükséges.
 Szálaló erdőgazdálkodás esetén:
 támogatott átalakító üzemmódú erdőrészlet esetében az 5. számú melléklet szerinti átalakítási tervet,
támogatott szálaló üzemmódú erdőrészlet esetében az 4. számú melléklet szerinti szálalási tervet,
 kerítés, villanypásztor esetében a megvalósítás pontos helyét és méretét alátámasztó mérési
jegyzőkönyvet, (elegendő a teljeskörű megvalósítást követően elsőként megnyíló kifizetési kérelemhez
csatolni)
 padka, erdőszegély, lehelyezett fatörzs esetében a megvalósítás pontos hosszának és
elhelyezkedésének leírását, valamint abban az esetben, ha ezen kiegészítő intézkedések a területnek
csak bizonyos részét érintik – az ezekkel érintett terület határvonalainak feltüntetésével kiegészített,
erdészeti nyilvántartási térképet,
 Erdőállományok kézimunka igényes ápolása esetén:
 a részterületen megvalósuló erdőállományok kézimunka igényes ápolása esetében a területhatár
állandósítással elkülönített részterület elhelyezkedését és méretét alátámasztó mérési jegyzőkönyvet,
melynek hitelességét az elektronikus benyújtó felületre saját poligon feltöltésével kell igazolni.
 Természetkímélő anyagmozgatás esetén:
 az elvégzett fakitermelésre vonatkozó a Vhr. 24. § (1) b) pont szerinti bejelentő másolatát.
VP AGRÁR-ERDÉSZETI RENDSZEREK
LÉTREHOZÁSA VP5-8.2.1-16
 Választható tevékenységek:
 Szántóföldi kultúrával kombinált agrár-erdészeti rendszer újonnan történő
létrehozása. Bármely szántóföldi kultúrára igénylehető.
 Gyepgazdálkodással kombinált fás legelő vagy fás kaszáló újonnan történő
létrehozása. B1-Gyep és fa telepítés célprogram csak ideiglenes gyepre lehet,
GYE01 és GYE02. B2-Meglévő gyep esetén, fa telepítés célprogramnál állandó
gyep és ideiglenes gyep kultúrára igényelhető.
 Mezővédő fásítás létrehozása. Két új hasznosítási kóddal igényelhető. Csak FSS
- Fás sáv és FCS – Facsoport!
 A 2020. évben is lehetőség van még a támogatói okirat kézhezvétele előtt is
benyújtani a támogatási kérelemben jelölt tevékenységek maradéktalan
megvalósítása után!
 Amennyiben az agrár-erdészeti rendszerek keretében kiegészítő intézkedések is
megvalósításra kerülnek, azok csak az első kifizetési kérelem keretében
igényelhető.
 Az erdei + gyümölcsfa darabszámnál az adott táblára összesen eltelepített
darabszámot kell megadni nem a hektáronkéntit!
 Az első kifizetési kérelem benyújtásától számítva a fenntartási időszak végéig az
ügyfélnek meg kell őriznie és ellenőrzés alkalmával be kell mutatnia a telepítés és
az esetleges pótlások során felhasznált szaporító anyag igazolások eredeti
példányát, a mérési jegyzőkönyvet, valamint a kiegészítő intézkedések pontos
méretét és elhelyezkedését alátámasztó térképet.
VP AZ ERDEI ÖKOSZISZTÉMÁK ELLENÁLLÓ
KÉPESSÉGÉNEK ÉS KÖRNYEZETI ÉRTÉKÉNEK
NÖVELÉSÉT CÉLZÓ BERUHÁZÁSOK VP5-8.5.1-
17
 Választható tevékenységek:
 A szerkezetátalakítási célok megvalósítása érdekében az alábbi
tevékenységek támogathatóak:
 Tarvágást követő teljes erdőszerkezet átalakítás
 Erdőállomány alatti erdősítéssel történő teljes erdőszerkezet átalakítás
 Alátelepítés során állománykiegészítéssel történő erdőszerkezet átalakítás
 Klímarezisztens szaporítóanyaggal történő erdőfelújítás
 Egyéb, az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és
környezeti értékének növelése érdekében az alábbi
tevékenységek támogathatóak:
 Intenzíven terjedő, idegenhonos fa- és cserjefajok visszaszorítása
 Erdei tisztások kialakítása vagy helyreállítása
 A 2020. évben is lehetőség van a kifizetési kérelem benyújtására
a támogatási kérelem benyújtása után, még a támogatói okirat
kézhezvétele előtt is benyújtani a támogatási kérelemben jelölt
tevékenységek maradéktalan megvalósítása után!
 Részterületen történő megvalósítás esetében az elkülönített
részterület méretét és elhelyezkedését alátámasztó mérési
jegyzőkönyv másolati példányát is csatolni kell a kérelemhez!
VP AZ ERDEI ÖKOSZISZTÉMÁK ELLENÁLLÓ
KÉPESSÉGÉNEK ÉS KÖRNYEZETI ÉRTÉKÉNEK
NÖVELÉSÉT CÉLZÓ BERUHÁZÁSOK VP5-8.5.1-
17
A kifizetési kérelemhez csatolandó kötelező mellékletek listája:
 Szerkezetátalakítási tevékenységek esetén:
 a tarvágást követő teljes erdőszerkezet átalakítás esetében az elvégzett tarvágásra vonatkozó a Vhr. 24. § (1)
bekezdés b) szerinti bejelentő másolatát,
 a felújítás során felhasznált erdészeti szaporítóanyag származási igazolásának másolatát,
 kerítés, villanypásztor, esetében a megvalósítás pontos helyét és méretét alátámasztó mérési jegyzőkönyvet,
melynek hitelességét az elektronikus benyújtó felületre történő saját poligon feltöltésével kell igazolni.
 padka, erdőszegély esetében a megvalósítás pontos hosszának és elhelyezkedésének leírását, valamint – abban
az esetben, ha ezen kiegészítő intézkedések a területnek csak bizonyos részét érintik – az ezekkel érintett terület
határvonalainak feltüntetésével kiegészített, erdészeti nyilvántartási térképet,
 a részterületen megvalósuló tarvágást követő teljes erdőszerkezet átalakítás esetében területhatár állandósítással
elkülönített részterület elhelyezkedését és méretét alátámasztó mérési jegyzőkönyvet, melynek hitelességét az
elektronikus benyújtó felületre történő saját poligon feltöltésével kell igazolni.
 Klímarezisztens szaporítóanyaggal történő erdőfelújítás esetén:
 erdészeti tudományos szervezet által kiadott egyedi igazolást arról, hogy a felhasznált szaporítóanyag az adott
részletben klímarezisztensnek minősül,
 a felújítás során felhasznált erdészeti szaporítóanyag származási igazolásának másolatát,
 a részterületen megvalósuló klímarezisztens szaporítóanyaggal történő felújítás esetében az érintett részterület
határainak feltüntetésével készített térképet.
 Intenzíven terjedő, idegenhonos fa-és cserjefajok visszaszorítása esetén:
 az elvégzett fakitermelésre vonatkozó a Vhr. 24. § (1) bekezdés b) szerinti bejelentő másolatát,
 Erdei tisztások kialakítása vagy helyreállítása esetén:
 tisztás kialakítása vagy fenntartása érdekében elvégzett műveletek igazolására szolgáló az 4. számú melléklet
szerinti formanyomtatványt,
 fakitermelés esetén az erdészeti hatóság által kiadott, a támogatást igénylő nevére szóló fásításban tervezett
fakitermelésre vonatkozó, tudomásul vételi záradékkal ellátott bejelentő másolati példányát.

A hiányzó kötelező mellékletek hiánypótlásának helye nincs!


VP-TEJÁGAZAT SZERKEZETÁTALAKÍTÁSÁT
KÍSÉRŐ ÁLLATJÓLÉTI ELŐÍRÁSOK
VP3-14.1.1-16
 Támogatási kérelem:
 TK1 - 2016. május 1-június 2.
 TK2 - 2017. május 2-június 2.
 5 éves kötelezettség vállalás
 Kötelezettségvállalás első napja:
 TK1 - 2016. május 1.

 TK2 - 2017. május 1.

 Alap támogatások:
 Állatsűrűség: max. 0,24 ÁE/m2
 Gondozói felügyelet (min. napi 2 alkalom)
 Fejési technológia és preventív beavatkozások (csülökápolás)
 Kiegészítő támogatások:
 Természetes körülmények biztosítása (legeltetés)
 Takarmányozás (+1 kg széna etetése)
 Tranzakciós költségek
 Támogatói okirat:
 Jóváhagyott tenyészetek
 Jóváhagyott állatlétszámot
VP-TEJÁGAZAT SZERKEZETÁTALAKÍTÁS
KIFIZETÉSI KÉRELEM BENYÚJTÁS
 Tárgyidőszak:
 2019. május 1. – 2019. április 30.
 Jogosultsági kör:
 Támogatói okirattal rendelkezik
 Támogatási kérelmet nyújtott be de jogerős támogatási

döntés még nem született


 Tartalma:
 Állategyedek egyedi azonosító száma (A kérelem
nem kerül megszemélyesítésre! )
 Kiegészítő kötelezettségvállalás esetén az ezekről
szóló nyilatkozatok, adatok (pl: legeltetésbe bevont
terület, legeltetésbe bevont állatok darabszáma
korcsoportonként )
 Csatolandó dokumentum: nincs
VP-TEJÁGAZAT
SZERKEZETÁTALAKÍTÁS
KIFIZETÉSI KÉRELEM
 Gyakori problémák:

 TIR-ben szereplő kapacitás adatok hiányosak, vagy nem a valóságnak


megfelelőek, ezért az állatsűrűség feltétel vizsgálata során a kérelem
elutasításra kerül.

 Nem megfelelő fajtájú egyed kerül feltüntetésre a kifizetési kérelemben (a


jogcím kapcsán elfogadható fajtákat a Pályázati Felhívás 4. számú
melléklete tartalmazza)

 A kifizetési kérelemben feltüntetett egyed/egyedek nem szerepelnek az


ENAR-ban. Ennek következtében a hibás egyedek után nem jár támogatás
és a meg nem határozott egyedekre szankció kerül kiszabásra.

 Hibás, vagy hiányos Excel dokumentum miatt nem az összes fülszám


került feltüntetésre a kifizetési kérelemben. Fontos, hogy a kifizetési
kérelem benyújtása előtt, minden esetben ellenőrizzék a
benyújtott fülszámokat!
VP-ŐSHONOS ÁLLATOK IN SITU
TÁMOGATÁSA
 A VP-Őshonos állatok in situ támogatása kifizetési kérelmet a 2016.
február 1 és 28 illetve, a 2017. február 1 és 28 között beadott
támogatási kérelmekhez (TK1 és TK2), és az abban feltüntetett
állományhoz kapcsolódóan lehet benyújtani. Ez a felület nem
az ÚMVP-s őshonos támogatás kifizetési kérelmeinek
beadására szolgál (A felhívás kódszáma: VP4-10.2.1.1.-15)
 A kötelezettségvállalási időszak a TK1 esetében 2020.12.31-ig, míg
a TK2 estében 2021.12.31-ig tart. A tartásnak folyamatosnak kell
lennie, lehetőség van kiesés-pótlás bejelentésre.
 Kötelezettségátadás esetén már az átvevőnek kell beadnia a
kifizetési kérelmet.
 Fontos az egyedazonosítók pontos feltüntetése! (Ahogy a
marhalevélen, lóútlevélen, stb. szerepel!)
VP-ŐSHONOS ÁLLATOK IN SITU
TÁMOGATÁSA

 A kifizetési kérelem esetében nincs kötelezően csatolandó


dokumentum.
 A támogatható fajták listáját a Pályázati felhívás tartalmazza.
Nagyon fontos, hogy a fajtát a megfelelő fajtakóddal az ügyfél
bejelentse az adott nyilvántartásba (ENAR, OLIR, stb.).
 A kérelemben feltüntetett állat tartója a kérelmező kell hogy
legyen, a tartói viszonynak minden esetben hibátlanul bejelentettnek
kell lennie.
 A támogathatóság alapvető feltételeinek teljesülnie kell a
kérelemben feltüntetett egyedek esetében, ha nem teljesül, akkor az
egyed/fajtához tartozó egyedek/kérelem elutasításra kerül.
VP-ŐSHONOS ÁLLATOK IN SITU
TÁMOGATÁSA
 Gyakori problémák

 A kifizetési kérelemben feltüntetett egyed/egyedek rossz (elírt) azonosítóval


kerülnek feltüntetésre, így nem szerepelnek az adott nyilvántartásban
(ENAR, OLIR, stb.).
 A kifizetési kérelemben feltüntetett fajták nem kerülnek bejelentésre az
adott nyilvántartásba (ENAR, OLIR, stb.).
 A tenyészetből vagy a támogatásból kiesett egyed/egyedeket határidőn túl
vagy egyáltalán nem jelentik be a kiesés-pótlással.
 A kifizetési kérelemben olyan egyed is feltüntetésre kerül, amely a
támogatási oldalon nem szerepel.
 A kifizetési kérelemben tüntetik fel a kieső és a pótló egyedet is.
VP-ŐSHONOS ÁLLATOK EX SITU VAGY IN
VITRO MEGŐRZÉSE, ILLETVE TANÁCSADÓI
TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSA
o A jogcímben a kifizetési kérelmet 2017. június 1 és július 3, illetve a 2018. május 31 és
július 2 között beadott támogatási kérelmekhez (TK1 és TK2), kapcsolódóan lehet
benyújtani (A felhívás kódszáma: VP4-10.2.1.2.-17)
o A támogatás megvalósítási időszaka TK1 esetében 2022.április 30-ig, míg TK2 esetében

2023.április 30-ig tart.


o A támogatás célterületei:

 I. célterület: In vitro génmegőrzés támogatása


 II. célterület: Ex situ génmegőrzés támogatása
 III. célterület: Genetikai beszűkülést megelőző tanácsadói tevékenységek támogatása
o A kifizetési kérelemben meg kell adni:

 I-III. célterületnél: minta/fajta/tevékenység azonosítása mellett a kérelmezni kívánt


tenyészállatokat
 II. célterületnél: az egyedek/állományok azonosító számát valamint a minták mennyiségét
 III. célterületnél: minden kifizetési kérelemhez mellékelni kell a munkanaplókat illetve a
tanácsadói tevékenységet ellátó személy változásakor a munkaszerződéseket, munkaköri
leírásokat - 7. melléklet (!)
o Kötelezettségátadás esetén már az átvevőnek kell beadnia a kifizetési kérelmet!

o Fontos az egyedazonosítók pontos feltüntetése!


VP MEZŐGAZDASÁGI BIZTOSÍTÁS DÍJÁHOZ
NYÚJTOTT TÁMOGATÁS (VP3-17.1.1-16)

 Támogatási kérelem benyújtása Egységes Kérelemben


(igen/nem), mely egyúttal kifizetési igénylés is
 Támogatásra jogosultak: mezőgazdasági termelők

 EK-ban 07.31.-ig bejelentett kultúrákra és területre kötött „A”,


„B”, „C” típusú szerződés után nyújtható
 Támogatható szerződés típusok:

„A” típusú szerződés: legfontosabb szántóföldi kultúrák, valamint


ültetvények 9 biztosítási eseményre kiterjedő csomagbiztosítása
„B” típusú szerződés: elsősorban ültetvény és zöldségkultúrák
biztosíthatók mind a 9 biztosítási eseményekre
„C” típusú szerződés: az „A” és „B” típusból kimaradó konstrukciók
(szántóföldi növénykultúrák, kivéve szántóföldi zöldségféléket)
 Helyszíni ellenőrzés: szerződés adatainak ellenőrzése a
biztosítónál (ügyfelet közvetlenül nem érinti)
VP MEZŐGAZDASÁGI BIZTOSÍTÁS
DÍJÁHOZ NYÚJTOTT TÁMOGATÁS (VP3-
17.1.1-16)
 Támogatási összeg (nettó díj max. 70 %-a):
- 07.31.-ig EK-ban bejelentett terület adatok (07.31. utáni
adatváltozást az eljárás során nem veszi figyelembe a Kincstár);
- 09.30.-ig biztosító által megküldött szerződésadatok;
-11.15.-ig biztosító, illetve ún. integrátori szerződés esetén a szerződő
fél által megküldött díjigazolási adatok alapján kerül megállapításra
 Biztosított mezőgazdasági termelőnek a támogatás igénylésen és a
díjfizetésen felül további teendője nincs.
 Rendelkezésre álló keretösszeg: szakaszonként 5 mrd Ft
 Túligénylés esetén visszaosztás:
1. „C” típusú szerződések esetén 40%
2. „B” típusú szerződések esetén 40%
3. „A” típusú szerződések esetén 55%
4. „A” típusú szerződések: 41,25%, „B” és „C” típusú szerződések: 30%
EGYSÉGES KÉRELEM – 2020.

2007-2013. UMVP
támogatások
EMVA - MEZŐGAZDASÁGI
TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSE (MGTE)
 Azon az erdőrészletekre, amelyekre 2007-2013-ban beadott támogatási kérelmekben igényeltek
uniós támogatást

 Az ügyfélnek rendelkeznie kell támogatási kérelemnek helyt adó/részben helyt adó határozattal

 Amennyiben van folyamatban lévő kötelezettségátvállalási/jogutódlási kérelem és még nem


kapott kézhez döntést, abban az esetben is be tud jönni az ügyfél a jogelőd TK határozatával,
csak figyelmeztető üzenet jelenik meg
 A 2008. év után az EMVA mezőgazdasági területek erdősítése (EMVA–MgTE) jogcímben
támogatási jogosultságot nyert azon ügyfelek, akik az első kifizetési kérelmet 2009-ben, vagy
azt követő években nyújtották be, a 2019. évi egységes kérelem keretében területalapú
támogatást (SAPS) is igényelhetnek.
 Ez azokra a már megvalósított erdőtelepítéssel érintett területekre vonatkozik, amelyek 2008-
ban még SAPS jogosultak voltak. A SAPS-ra irányuló kérelmet a gazdálkodók abban az esetben
is benyújthatják, ha az EMVA–MgTE intézkedésben már nem jogosultak kifizetési kérelem
benyújtására.
 Amennyiben az egységes kérelemben szereplő erdőterület megfelel a fenti feltételeknek, de a
megjelenő hibaüzenet szerint nem SAPS jogosult területre esik, úgy a SAPS igénylés
mellett változásvezetési kérelmet kell benyújtani az EMVA -  MGTE fedvényre az átminősítés
érdekében. A változásvezetési kérelem indoklásában mindenképpen meg kell adni az adott
erdőrészlet EMVA - MGTE jogosultságát megállapító támogatási határozat vonalkódját.

 Kifizetés csak a megvalósított telepítésekre kérhető!


A kérelmező köteles mindenkor a telepítést és a pótlást az erdészeti hatóság által jóváhagyott
kiviteli tervben foglalt előírások mindennemű betartásával végezni. Bármilyen eltérés esetén
kiviteli tervmódosítást kell kérni!
 A telepítést és a pótlást igazolt származású szaporítóanyaggal kell elvégezni, a származási
bizonyítványok egy másolati példányát köteles kérelméhez elektronikusan csatolni.
EMVA - MEZŐGAZDASÁGI
TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSE (MGTE)
 Az ügyfél köteles a gazdaság teljes területén a
hasznosítás során a kölcsönös megfeleltetés (KM)
keretében foglalt előírásokat betartani
 Minden egyes EMVA-MGTE erdőrészlet adathoz adjon meg
táblaadatot is, illetve a táblaadatban jelöljön EMVA –
MGTE jogcímpipát , valamint az adott táblát a megfelelő
erdőrészlethez csatolja!
 NVT-MGTE erdőrészletet ne adjon meg az EMVA-MGTE
erdőrészletek között!
 Az EMVA-MGTE erdőrészletek megadására rendelkezésre
álló adatblokk egy sorában csak egy erdőrészlet adatait
szerepeltesse soronként!
EMVA - MEZŐGAZDASÁGI
TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSE (MGTE)
 A résztelepítésnek el kell érnie a minimális támogatható területet (1
ha, erdőterülettel határos területnél 0,5 ha)!!

Egy erdőrészlet több blokkba is tartozhat: blokkonként külön táblában


kell igényelni! Ha egy blokkban akarja igényelni, változásvezetési
kérelmet kell indítani a blokkhatármódosításra.

Amennyiben Erdészeti Potenciállal is érintett részterületen az


erdőrészlet, akkor a Potenciállal érintett részterületet külön táblában
kell megadni, külön mérési állományt kell feltölteni hozzá!

Elegyes állomány esetén a hasznosítási kódot az elegyfafaj


telepítésének elhalasztása esetén is a támogatási határozattal
megegyezően kell megadni (kivéve a valódi célállományváltást)!!
NVT - MEZŐGAZDASÁGI
TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSE (MGTE)

 A kifizetés igényléséhez csak a jogerős támogatási vagy


kötelezettség átvállalási határozat iratazonosítója szükséges!

 Az Erdős jogcímek-, a Táblaadatok dossziékban nem kell


beírni semmit az NVT MGTE jogcím igényléséhez, azok a
mezők az EMVA MGTE igénylésre szolgálnak!

 Területi módosítás csak vis maior bejelentéssel lehetséges.


EMVA – ERDŐ-KÖRNYEZETVÉDELMI
INTÉZKEDÉSEK
 Az ügyfélnek rendelkeznie kell támogatási kérelemnek helyt
adó/részben helyt adó határozattal.
 Az első kifizetési kérelmet a támogatási határozat közlésétől
számított 2. kifizetési kérelem benyújtási időszakig lehet benyújtani.
 A kifizetési kérelmek vizsgálata az Adattár június 9. napján érvényes
állapota szerint történik.
 Ha az ügyfél az erdőrészlet esetében Natura 2000 erdőterületek
miatt kompenzációs támogatásban részesül akkor EKV-d) ea) és eb)
célprogramokban csökkentett támogatást kap.
 Amennyiben az erdőállományok kézimunka-igényes ápolása
célprogram rész erdőrészleten valósult meg, abban az
esetben az ügyfeleknek táblarajzot kell készíteniük.
 Az erdőrészletek blokkazonosítóit minden esetben meg kell adni.
EMVA – ERDŐ-KÖRNYEZETVÉDELMI
INTÉZKEDÉSEK
 Ha az ügyfél a támogatási időszak alatt egynél több alkalommal
a) nem nyújt be kifizetési kérelmet az adott támogatott területre, vagy
b) a kifizetési kérelme a támogatott területre vonatkozóan elutasításra
kerül,
 Az ügyfél köteles a teljes támogatási időszak alatt ( az első kifizetési
kérelem benyújtásától az egyes célprogramok időtartama (1, 5, 7, 10
év) által meghatározott év végéig terjedő időszak) gazdasága teljes
területén a kölcsönös megfeleltetés (KM) keretében foglalt előírásokat
betartani

 A kifizetési kérelemhez elektronikusan csatolni kell:


 szaporítóanyag származását tanúsító származási bizonyítvány másolati
példányát, ha történt szaporítóanyag felhasználás
 mikroélőhelyek kialakítás célprogram esetén fakészlet felvétel ügyfél
által aláírt kivonata
 az évenkénti bontásban vezetett munkanapló aláírt másolatát
 EKV c) célprogramban a kérelmezett rész-erdőrészlet külső
töréspontjainak EOV Rendszerben legalább 2 méteres pontossággal
megadott koordinátáit bizonyító mérési jegyzőkönyv másolati
példányát
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!

You might also like