Mircea Eliade: A szent és a

profán
• A könyv az alábbi Internet-címen elérhető:
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/profan
1.html
Eliade Mircea:
 A szerzőről néhány adat:
• Eliade Mircea (Bukarest, 1907- Chicago, 1986)
• román vallástörténész és író, az általános és
összehasonlító vallástudomány fenomenológiai
irányzatának egyik legjelentősebb, 20. századi
képviselője.
• A bukaresti, majd a kalkuttai egyetemen tanult
filozófiát, történelmet és néprajzot
• A 30-as évek derekától a bukaresti egyetemen
tanított
• 1940-től Londonban és Lisszabonban teljesített
diplomáciai szolgálatot,
• 1945-től pedig emigrációban maradva Párizsban
taníthatott általános és összehasonlító
vallástörténetet
• 1956.-ban az általános és összehasonlító
vallástudomány professzora lett a chicagói
egyetemen
• foglalkozott a jóga, a hindu vallásbölcselet
valamint az ázsiai sámánizmus kérdésével,
tanulmányozta számos archaikus és primitív
kultúra mitikus és rituális hagyományait...
• Nyolc nyelven beszélt folyékonyan illetve
olvasott: románul, franciául, németül, olaszul,
angolul, héberül, perzsául és szanszkritül.
 Magyarul is megjelent művei:
 A samanizmus: Bp. : Osiris,
2001.
 A szent és a profán: Bp. :
Európa, 1987
 A jóga: Bp. : Európa, 1996
 Vallási hiedelmek és eszmék
története: Bp. : Osiris-
Századvég, 1994-1996.
 Kovácsok és alkimisták : Bp. :
Cartaphilus, 2004.
 Az örök visszatérés mítosza
avagy a mindenség és a
történelem: Európa, 1998
 Különös kalandok: Bp. :
Kozmosz, 1976
 Okkultizmus, boszorkányság és
kulturális divatok: Bp.: Osiris
Kiadó, 2002
 Lét - és életfelfogásáról:
• a vallást tekinti a különböző kultúrák
közötti közvetítő elemnek.
• Számára a vallásban az az emberi lényeg
mutatkozik meg, mely antropológiai sajátja
minden halandónak.
 A könyv rövid tartalmi
ismertetése
• A szent megnyilatkozik: az ember azért tud a
szentről, mert az megnyilatkozik. A szent-nek ezt
a megnyilatkozását hiperophániának nevezzük. A
vallások története nagy számú hiperohániákból áll.
Pl.: a szent követ, szent fát azért tisztelik, mert
olyasmi mutatkozik meg bennük, ami már nem kő,
vagy fa, hanem szent.
• A szent egyet jelentett az erővel és a valósággal.
A szent: valami, ami léttel telített.
• A vallásos ember mindig arra törekszik, hogy
szent univerzumban éljen.
• A világban-lét két fajtája: ( = a szent tér és az
emberi lakóhely rituális felépítése.
• Tylor és Frazer azt feltételezték, hogy az emberi
szellem minid egyféleképpen reagál a természeti
jelenségekre. Ez nem mindig van így.
• A szent és a történelem: fő feladatunk, hogy
bemutassuk a vallásos élmény sajátos dimenzióit,
és megmutassuk, miben különbözik ez a profán
világélménytől.
 A szent tér és a világ
szakralizációja
• A vallásos ember számára a tér nem homogén.
A vallásos ember úgy éli meg a teret, mint a szent,
vagyis az egyedül valóságos, a valóságosan létező
tér.
• A szent a hiperophánia révén ad jelt magáról.
• A szent megnyilatkozásával alapozódik meg
ontológiailag a világ.
• A hiperophánia egyfajta központot, szilárd pontot tár
fel. Tájékozódásuknak ez a szilárd pont a feltétele.
• A vallásos ember mindig arra törekedett, hogy a
világ középpontjában telepedjék le.
• A profán ember számára a tér homogén és
semleges, nem hasad minőségileg különböző
részekre.
• A kérdés az, hogy miként tapasztalja a teret egy
nem vallásos ember.
• Valójában nincs teljesen profán létezés. A profán
embernek sohasem sikerül teljesen
megszabadulnia a vallásos viselkedéstől.
• Még a legnagyobb mértékben deszakralizált
létezésben is megmutatkoznak a világ vallási
értékelésének nyomai.
• A szent tér megnyilatkozása „szilárd pontot” nyújt
az embernek, s ezáltal lehetővé teszi számára,
hogy tájékozódjék. A profán tapasztalás ezzel
szemben ragaszkodik a tér homogenitásához és
viszonylagosságához. Ebben a térben lehetetlen az
igazi tájékozódás.
• Azonban még a profán térélményen belül is
felmerülnek olyan értékek, amelyek a vallásos
térélményre emlékeztetnek. Vannak például
helyek, amelyek minőségileg különböznek a
többitől: az otthon, az első szeremet övező táj…
Mindezek a helyek még a teljesen vallástalan
ember számára is megőrzik sajátos jelentőségüket:
magánvilágának szent helyei.
• A vallásos ember számára a térnek jelentős
szerepe van pl..: a templomokban. A hívő ember
számára ez a templom más térben áll, mint az utca,
amelyben található. A templom-belsőbe vezető
ajtó arra utal, hogy itt megtörik a térbeli
folyamatosság. A két tér között emelkedő küszöb
a két létezési mód, a profán és a vallásos közötti
szakadékot is jelzi.
• Hasonló rituális funkciót tölt be az emberi
lakóhely küszöbe is. Számos rítus kíséri a ház
küszöbének átlépését: meghajolnak előtte, vagy a
földre vetik magukat…
• A küszöb és az ajtó közvetlenül és konkrétan
mutatják a térbeli kontinuitás megszűnését.
• Az emberek a bekerített szent területen (templom)
elhagyják a profán világot.
• Minden szent térhez valamilyen hierophánia
kapcsolódik: benne tör át a szentség, amely kiemel
és minőségileg megváltoztat.
• A mennyeknek kapuja kifejezésben gazdag és
összetett jelképrendszer található: éppen azáltal
szentel meg valamely helyet, hogy felfelé nyitottá
teszi. Az istenek kapui, tehát az ég és a föld
közötti átmenet helyei.
• Sok esetben elegendő egy jel, amely tudtul adja a
hely szentségét. Ha sehol sem mutatkozik jel,
akkor az emberek előteremtik azt. Jelre vágynak,
amely véget vet a feszültségnek.
• A vallásos ember számára különböző módokon
nyilvánulhat meg valamely szent hely. A hierophánia
mindezekben az esetekben megszüntette a tér
homogenitását, és valamilyen szilárd pontot tárt fel
benne.
• A vallásos ember a szent térben akar élni. Ez az
igény készteti, hogy tájékozódási technikákat alakítson
ki.
• Káosz és kozmosz: A terület, amelyen élnek: a "világ"
(pontosabban: a mi világunk), a kozmosz; a többi már
nem kozmosz, hanem egyfajta "másik világ", idegen.
• Mindegyik lakott terület csak azért kozmosz, mert
előzőleg megszenteltetett, az istenek műve, vagy pedig
kapcsolatban áll az istenek világával.
• A világ olyan univerzum, amelyben a szent már
megnyilatkozott, és amelyben lehetővé vált a síkok
áttörése.
• Az ismeretlen, idegen, be nem népesített terület a
káosz cseppfolyós állapotában leledzik. Amennyiben
az ember elfoglalja, kozmosszá változtatja.
• Valamely területet csak akkor teszünk a miénkké, ha
azt újrateremtjük, tehát felszenteljük, pl.: egy kereszt
felállításával a terület megszenteltetett és ezáltal
bizonyos értelemben újjászületett.
• A hely megszentelése mint a kozmogónia
megismétlése: ismeretlen területek kozmikussá tétele
mindig megszentelést jelent: az istenek példaszerű
művét ismétli meg.
• Valahol letelepedni, egyet jelent e terület
megszentelésével. Letelepedni, olyan cselekedet,
amelyek egzisztenciális választást
előfeltételeznek, mégpedig annak az
univerzumnak a választását, amelyet meg akarnak
teremteni. Ez az univerzum mindig annak a
példaszerű univerzumnak az utánzása, amelyet
előzőleg az istenek már megteremtettek.
• A világ középpontja: Ahol a hierophánia áttörte a
síkokat, ott egyszerre jött létre nyílás felfelé (az
isteni világba) vagy lefelé (a holtak világába).
• A három kozmikus sík - a föld, az ég és az alvilág
- kapcsolatba lép egymással.
• A hagyományos társadalmak világrendszerének
nevezhetünk:
a) valamilyen szent hely megtöri a tér homogenitását;
b) ezt a törést valamely nyílás szimbolizálja, amely
lehetővé teszi az átmenetet.
c) az éggel való kapcsolat különböző képekkel fejezhető
ki, amelyek mindegyike az oszlop, létra, hegy, fa, inda
stb. szavakra vonatkozik
d) e világtengely körül terül el a világ.
• Vegyünk példának egy hegyet: benne is a világ közepe
testesül meg; mint pl.: a Meru hegy Indiában,
Mezopotámiában, a Geriizim… és még számos
kultúrában nagy jelentőséggel bír 1-1 hegy, mely a
földet az éggel kapcsolja össze.
• A hegyek körül elterülő országok, városok, ezek közül a
legmagasabb rendűnek számítanak. A zsidó hagyomány
szerint Palesztinát azért nem árasztotta el a vízözön,
mert a föld legmagasabban fekvő országa volt.
Mindezekben a vallási elképzelésekben a következő
vallásos érzés fejeződik ki: a mi világunk szent föld,
mert a legközelebb áll az éghez.
• További jelképrendszerek vannak, amelyek ugyan ezt az
elgondolást sugallják:
a) a szent városok és a szentélyek a világ
középpontjában találhatók
b) a templomok a kozmikus hegy utánzatai
c) a templomok alapja mélyen lenyúlik az alvilági
régiókba.
• Ugyanezzel az elképzeléssel találkozunk Iránban:
az iráni föld a világ közepe és szíve miként a szív
a test közepében található.
• A mi világunk mindig a középpontban van: az
igazi világ mindig a középen, a centrumban
található, mert csak ott jön létre kapcsolat a három
kozmikus zóna között.
• Flavius szerint egy templom udvara a tengert -
(vagyis az alvilági tájakat), a szent ház a földet, a
szentély pedig az eget jeleníti meg.
• Mindezekből arra lehet következtetni, hogy a
vallásos ember a lehető legközelebb akart élni a
világ középpontjához.
• Az ember teremtésében a világ teremtése
ismétlődik meg, ezért a világ teremtése minden
emberi alkotás archetípusává válik.
• Miként a világmindenség egyetlen középpontból
fejlődik ki, és a négy égtáj felé terjeszkedik, úgy
jön létre egyetlen kereszteződés körül a falu. Bali
szigetén, mielőtt új falut építenének, először
valamilyen természetes csomópontot keresnek,
amelyben két út merőlegesen metszi egymást. A
falu négy szektorra osztása a világmindenség négy
égtájra való beosztásának felel meg. A falu
közepén emelik a kultikus épületet.
• A tér rituális felépítését háromszoros
szimbolizmus hangsúlyozza:
 a) a négy ajtó,
b) négy ablak,
c) és négy szín - a négy égi irányt képviseli.
• Város-kozmosz: A mi világunk az istenek példaszerű művét, a
kozmogóniát utánozza.
• Minden városrombolás visszaesés a káoszba.
• A különböző kultúrákban ezért megjelenik a sárkány a tengeri
szörny, az őskígyó képe, a kozmikus víz, a sötétség, az éjszaka és
a halál szimbóluma (= káosz szimbóluma).
• A lakóhelyek és városok védelmi berendezései mágikus célokat
szolgáltak. Ezek a berendezések (árkok, falak…) a holtak
lelkeinek elhárítására alkalmasak.
• Észak-Indiában pestisjárványkor kört rajzolnak a
falu köré, ami (elvileg) távol tartja a betegség
démonait.
• A világ teremtésének átvállalása: Vegyük
szemügyre az ember lakásával kapcsolatos
alapvető különbséget a két viselkedésmód a
(vallásos és a profán magatartás) - között.
• A modern házaknak manapság célszerűnek kell
lenniük.
• Letelepedni valamely területen, mindig
életfontosságú döntés. Ilyenkor ugyanis meg kell
teremteni a világot, amiben élni akarnak, vagyis
meg kell ismételni az istenek művét, a
kozmogóniát.
• A lakás mindig szent, mert a világ tükörképe, a világ
pedig isteni alkotás.
• a lakóhely kozmikussá való rituális átalakításának két
fajtáját lehet megkülönböztetni:
a) a lakóhely úgy válik a kozmoszhoz hasonlatossá,
hogy a négy horizontot valamely középpontból vetítik
ki.
b) építési szertartás révén ismétlik meg, amelynek
nyomán létrejön a világ.
• A hajléknak a hagyományos kultúrában szakrális oldala is
van, amennyiben visszatükröződik benne a világ.
• Így például az Északi-sarkvidék, Észak-Amerika és
Észak-Ázsia primitív népeinek lakóházában találunk egy
középső oszlopot, -
 - amelyet az axis mundi-val, vagyis a földet és eget
összekapcsoló világoszloppal vagy világfával
azonosítanak.
• A lakóhely építésmódjában a kozmikus
szimbolizmust hangsúlyozzák. A ház imago mundi.
• Az eget úgy képzelik el, mint óriási sátrat, amelyet
egy középső oszlop támaszt alá; a sátorkarót vagy a
ház középső oszlopát a világoszlopokkal azonosítják.
• A vallásos ember csak a középpontban, vagyis az
abszolút valóságban képes élni.
• Kozmogónia és építésáldozat: Hasonló elképzelések
alakultak ki az egyes magasan fejlett kultúrákban is:
egy ház építésnél Mielőtt a kőművesek lerakják az
első követ, a csillagász megjelöli nekik azt a pontot,
 amelyre az alapkövet kell elhelyezni; ez a pont a
világot hordozó kígyón található. A kőművesmester
kihegyez egy karót, és a megjelölt ponton veri bele a
földbe úgy, hogy a kígyó fejét jól rögzítse. (Előzőleg
már volt szó róla, hogy a kígyó a káosz
szimbóluma.) Megölése a teremtő aktussal azonosul.
• Ahhoz, hogy valamilyen építmény (ház, templom,
stb.) fennmaradjon, elevennek kell lennie, vagyis
életet és lelket kell tartalmaznia.
• Miként a várost és a szentélyt, akként a házat is -
vagy a ház egy részét rituáléval szentelik fel
(gondoljunk csak a házavató bulikra). Ezért minden
letelepedés, és házépítés olyan döntést jelent,
amelytől az ember egész létezése függ.
• Az embernek saját világot kell teremtenie.
• A lakás nem tárgy, hanem maga a világmindenség.
• Minden kezdet azt az ősi kezdetet ismétli meg,
amelynek során a világmindenség valaha világra
jött.
• Templom, bazilika, katedrális: templom azért
imago mundi, mert a világ az istenek műve és
ezért szent. A templom szent hely, az istenek háza,
a templom megszenteli a világot. A templomnak
az égi Jeruzsálem másának kell lennie, illetve
fontos, az Édent vagy a mennyei világot is
reprodukálja.
• Végkövetkeztetések: a vallásos ember különböző
módokon tapasztalhatja a teret.
• Az emberiség vallási élete a történelemben valósul
meg, kifejezésformáit a történelmi mozzanat és a
kulturális stílus szabja meg.
• A szentség betörése nemcsak szilárd pontot vetít a
profán tér formátlan meghatározhatatlanságába,
nemcsak középpontot teremt a káoszban, hanem
egyúttal áttöri a szinteket is, ezáltal kapcsolatot
teremtve a kozmikus síkok (a föld és az ég) között.
• Minden világ az istenek műve, mert vagy
közvetlenül azok teremtették, vagy az emberek,
akik rituálisan újból véghezvitték, -
megszentelték.
• A vallásos ember csak megszentelt világban képes
élni. Törekedik arra, hogy a világ középpontjában
telepedjék le, ott, ahol kapcsolatban lehet az
istenekkel.
• A vallásos ember mély honvágyat érez az isteni
világ után, olyan házra vágyik, amely az istenek
házára hasonlít.