Vérkeringés,

szív és
aorta.
Anatómiai és élettani alapok.
 A szív belül üreges, izmos falú, nagyjából
kúp alakú szerv, mely a mellüregben
helyezkedik el.

A fala 3 rétegből áll:

1.szívbelhártya (endocardium)
2.izomréteg (myocardium)
3.szívburok (pericardium) belső lemeze.

A szívet egy függőleges sövény (septum)

jobb és bal szívfélre osztja.
A jobb oldali a „vénás” szívfél" (vénás vért
tartalmazó), a bal oldali pedig az ”artériás”
szívfél" (artériás vért tartalmaz).

Mindkét szívfél további 2-2 részre tagolódik. A felső üregek a jobb és bal oldali pitvart (atrium), az
alsók pedig a jobb és a bal kamrát (ventriculus) tartalmazzák.

Felnőtt ember szívének tömege 270-300 gramm.

A szívizomsejtek eltérnek minden más izomtól. Különlegességük az állandó és folyamatos munka, mivel
önmaguktól képesek az összehúzódásra.
 • A bal és a jobb kamra két különálló rendszerbe
továbbítja a vért, a nagy és a kis vérkörbe.

• A nagy vérkör a verőereken (artériák) keresztül a

bal kamrából érkező, oxigénnel telített vérrel látja
el szervezetünk egészét, majd az "elhasznált" vér,
amelyet a visszerek (vénák) gyűjtenek össze, a
jobb szívfélbe ömlik.

• Innen a jobb kamra a tüdőverőéren át a kis

vérkörbe, a tüdőkeringésbe továbbítja a vért, ahol
az a belélegzett levegővel érintkezve felfrissül,
oxigenizálódik.

• A tüdővénákon keresztül a bal szívfélbe ömlő vért

ismét a bal kamra löki ki a főverőéren (aorta) át a
nagy vérkör verőeres hálózatába.

A szívkamrák egy-egy összehúzódás során mintegy 70 ml vért továbbítanak a

nagyerekbe. A vérnek ezt a kilökését lökéshullám (pulzus) formájában tapinthatjuk a
csukló- vagy a halántéktáji verőéren, ily módon az összehúzódás percenkénti száma
(gyakorisága) megszámolható.
• A szívben a vér csak egy irányban
áramolhat, a szívbillentyűk állják útját a vér
visszaáramlásának. Ilyen billentyű
helyezkedik el a bal pitvar és a bal kamra
(bicuspidalis billentyű), valamint a jobb pitvar
és a jobb kamra (tricuspidalis billentyű)
között.

• A nagyerekbe kilökött vér visszaáramlását a

kamrába hasonlóképpen egy-egy, félhold
alakú (semilunaris) vitorlákból álló
billentyűrendszer gátolja meg.

• Az állandóan működő szívizom a kilökött vér

egy részét "saját célú felhasználásra" kapja
vissza, mégpedig a szívet koszorúszerűen
körülölelő érrendszeren, a koszorúereken
keresztül. Ezek az erek a szívet magát ellátó
verőerek, ilyen módon tehát a szív éppúgy
részesül a nagy vérköri keringésből, mint
bármely más szerv.
Az erek (vasa sanguinea) a keringés környéki (perifériás) tényezői.

A vérerek három csoportját különböztetjük meg:

1. verő- vagy osztóér (arteria), mely a szív kamráiból ered,

2. hajszálér (capillaris), a verőerek végső elágazódásai, melyeknek vékony falán keresztül a vér és a
szövetek sejtjei között a tápanyagok, az oxigén és a széndioxid kicserélődnek,

3. gyűjtő- vagy vivőér (vena), mely a vért a szívhez vezető nagyobb törzsekbe gyűjti össze.
• A hajszálerek nem csak a tápanyagok cseréjében játszanak szerepet, hanem
szövetátrendeződés vagy újjáképződés során (pl. szöveti sérüléseknél) belőlük indul ki a
szükséges tápláló erek növekedése.

• A verőereken belül megkülönböztetünk :

– elasztikus típusú, általában nagy méretű verőereket
– izmos típusú, általában közepes méretű verőereket
– kis verőereket (arteriola)

• A verőerek falszerkezeténél megkülönböztetjük:

– az ér belső rétegét, vagy érbelhártyát (tunica intima, endothel)
– a középső réteget (tunica media), melyet simaizomszövet alkot
– külső réteget (tunica adventitia), melyet rugalmas kötőszövetes rostok alkotnak.

• A gyűjtőerek falszerkezet változatos, hasonlóan a verőerek falához, itt is megtaláljuk a fenti három
réteget, azonban a gyűjtőereknél a középső simaizomréteg jóval vékonyabb.

• A gyűjtőereken belül (elsősorban a végtagok gyűjtőereiben) zsebes billentyűket találunk,

melyeknek szerepe a gyűjtőeres keringés elősegítése, a vér visszaáramlásának a
megakadályozása.

• A hajszálerek falát egyetlen sejtréteg (endothel) alkotja, melyen keresztül az oxigén és a

széndioxid, illetve a tápanyagok és bomlástermékek cseréje történik.
 • A szívüregek állandóan ismétlődő összehúzódása
(percenként 60-100) a fogantatástól számított
negyedik héttől a halálig tart.

• Ezt a ritmusos, állandó működést a szív saját

ingerkeltő rendszere, a jobb pitvarban elhelyezkedő
különleges sejtcsoport (szinuszcsomó ), illetve az
ingerületet vezető kötegek biztosítják. A
szinuszcsomó elektromos impulzus képzésére
specializálódott szívizomcsoport. Percenként 50-60
alkalommal bocsát ki impulzusokat, melyek az egész
szív összehúzódását vezérlik. Működését a
vegetatív idegrendszer befolyásolja, a szimpatikus
idegrendszer - félelem, stressz, fizikai aktivitás
hatására - gyorsítja, a paraszimpatikus lassítja
(pihenés, alvás, étkezés).

A szinuszcsomóban keletkező ingerület szétsugárzik a pitvar falát alkotó izomrostokra, mely ennek
hatására összehúzódnak.

Innen a pitvari pályákon keresztül eléri az úgynevezett pitvar-kamrai atrioventrikuláris csomót, majd
továbbhalad a His kötegen, a Tawara rostokon és a Purkinje rostokon , és ingerületbe hozza a kamrákat,
melyek összehúzódnak.
• Szívünk percenkénti összehúzódásainak száma a szívfrekvencia. Értéke nyugalmi
állapotú, egészséges felnõttben 60-80/perc. Fizikai terhelés növeli a frekvenciát ez
kompenzatorikus (ellensúlyozó) és nem kóros jelenség: a szív így alkalmazkodik a
fokozott terheléshez. Idegrendszeri hatások (stresszhelyzetek, izgalom) szintén
növelik a szívfrekvenciát.

• A szívizom összehúzódásakor kialakuló nyomásemelkedés mint tágulási hullám fut

végig az ereken, és pulzusként tapintható. Leggyakrabban az alkar verõerét tapintjuk,
de tapintható a nyaki ütõér, az alsó végtagi verõerek pulzusa a lágyékhajlatban, a
térdhajlatban vagy a lábfejeken is. Ritmusos pumpamûködése révén tehát a szív a
vérkeringés "motorja", amely összetett szabályozó mechanizmus segítségével képes
a szervezet igényeinek megfelelõen alkalmazkodni.

• A szívkamrák egy-egy összehúzódás során mintegy 70 ml vért továbbítanak a

nagyerekbe. A vérnek ezt a kilökését lökéshullám (pulzus) formájában tapinthatjuk a
csukló- vagy a halántéktáji verőerem ily módon az összehúzódás percenkénti
gyakorisága megszámolható.
• A szívciklus során a fõütõérben, a tüdõverõérben és a nagy artériákban a vérnyomás
elõször egy csúcsértékig emelkedik (szisztolés érték), majd egy minimális értékre
csökken (diasztolés érték).

• Legtöbbször a felkaron mérjük az artériás vérnyomást, az ún. Riva Rocci féle

higanyos vérnyomásmérõvel, de mérhetõ a lábakon is. A vérnyomásértéket
egyezményesen szisztolés/diasztolés érték formájában adjuk meg. (pl. 120/80
Hgmm: 120 Hgmm mérhetõ a szív összehúzódása, 80 Hgmm pedig az elernyedés
fázisa alatt).

• A nagyvérkörben magasabb a vérnyomás, a tüdõkeringésben alacsonyabb. Értéke

nem állandó, számos élettani hatás emeli vagy éppen csökkenti. Pubertás kortól kb.
100-120 Hgmm értékrõl az 50es életévek végéig kb. 140-150 Hgmm értékig
emelkedik, a nagyon késõi öregkorban pedig inkább csökken.

• A vérnyomás függ a testhelyzettõl, a testsúlytól (az átlagosnál nagyobb súlyúak

vérnyomása is általában magasabb), értékét külsõ környezeti hatások (hõmérséklet,
páratartalom, légnyomás), illetve érzelmi-hangulati tényezõk is jelentõsen
befolyásolják (pl. a rendelõben mért vérnyomás általában magasabb). Normális
jelenség a testi munka hatására kialakuló vérnyomásemelkedés is.
A szívizomsejt akciós potenciálja:

Az akciós potenciál nyugalmi állapotból indul, a nyugalmi membránpotenciál -70 – -80 mV.
Na csatornák megnyílnak, majd inaktiválódnak, ezzel gyors depolarizáció történik.
Ezt lassú repolarizáció követi, amikor a lassú Ca csatornák, a K csatornák és a Cl csatornák
megnyilnak. Végül egy gyors repolarizáció megy végbe, amikor a Ca csatornák bezárnak.
 Elektrokardiográfia (EKG)

• Az elektrokardiográfia (röviden EKG) non-invaziv szívvizsgáló eljárás, mely a szív működéséről

ad információt. A szív elektromos jelenségeit vizsgálja, a szívizom-összehúzódásakor keletkező
elektromos feszültség regisztrálásával. A szív összehúzódása egy elektromos inger hatására jön
létre, mely normális esetben a sinuscsomóból indul el és a szív sajátságos ingerületvezető
rostjain keresztül a szívizomsejtekhez jut. Ezt az elektromos ingerületet a test felszínére
helyezett elektródokkal fel lehet jegyezni.

• Elemezni tudjuk a ritmusát, az ingerület kiindulásának a helyét, az ingerületvezetés sebességét,

a szívizom vastagságát, a szívizom esetleges vérellátási zavarát, következtethetünk
tüdőembóliára.

• EKG vizsgálat során a szív elektromos aktivitásán keresztül következtetünk a szív állapotára.
Úgynevezett végtagi és mellkasi elvezetésekről gyűjti össze az eletromos jeleket az EKG gép. A
végtagi elektródák a frontális sík tengelyeit, míg a mellkasi elvezetésekből a horizontális sík
elektromos tengelyeit jelenítik meg.

• Az EKG elemzésével könnyen megállapítható, ha a szív részei túl szaporán húzódnak össze
(ezt nevezik tachycardiának), esetleg túl ritkán jönnek ingerületbe (ennek a neve bradycardia),
vagy kaotikusan viselkednek (ez a fibrilláció). Abból, hogy mely hullám nem normális,
megállapítható, hogy az ingerületképző és -vezető rendszernek melyik része működik rosszul.
A különböző elvezetések (összesen 12) egybevetésével pontosan meghatározható a probléma
helye, ami például az infarktusnál lehet nagyon fontos.
P-hullám (pitvari hullám): pozitív amplitúdójú (1-2 mm),
az ingerület pitvari terjedésének felel meg (pitvarokra
vonatozik)

P- Q távolság: átvezetési idő a pitvar és kamra között

QRS-komplexus (kamrai hullám): a kamrák

depolarizációját jelöli (gyors lefolyású), kis negatív Q-
hullámból (nem mindig észleljük), magas pozitív R-
hullámból (kamraizomzat fő tömegének ingerületbe
jutása, amplitúdója 10 mm) és negatív S-hullámból áll.
Ez idő alatt megy végbe a kamra teljes
munkaizomzatának depolarizációja.

ST-szakasz: a kamrák lassú repolarizációs szakasza

T-hullám: elnyújtott közepes amplitúdójú hullám, a

kamrák teljes repolarizációját jelzi.

Q-T távolság: kamraizomzat depolarizációjának és

repolarizációjának együttes időtartama.
• Az aorta az emberi szervezet legnagyobb
verőere, mely a szív bal kamrájából lép ki és
ellátja az egész szervezetet oxigéndús
vérrel. Embernél kb. 2,5-3,5 cm átmérőjű és
30-40 cm hosszú.

• Az aortát 5 részre osztjuk.

1. felszálló rész (aorta ascendens): amely a

szívtől az aorta ív-ig terjed

2. aorta ív (arcus aortae): amely egy fordított U

betűhöz hasonlít

3. leszálló aorta (aorta descendens): az aorta

oszlásáig tart, ahol két részre válva a két
közös csípőverőérre oszlik ( arteria iliaca
communes)
- leszálló aorta mellkasi szakasza (aorta
thoracica), amely a rekeszizom
(diaphragma) feletti része
- hasi aorta (aorta abdominalis), amely
az aorta rekeszizom alatti része
• Aorta ascendens:
Egyetlen páros ága van, a bal és a jobb szívkoszorúér (arteria coronaria), mely a
szívet látja el vérrel.

• Arcus aortae:
Két páros ága van, a bal és jobb közös fejverőér (arteria carotis communis) és a bal
és jobb kulcscsont alatti verőér (arteria subclavia).
A közös fejverőér két részre oszlik: a belső fejverőérre (arteria carotis interna) és a
külső fejverőérre (arteria carotis externa).
A belső fejverőér az agy vérellátásában vesz részt, míg a külső fejverőér látja el
vérrel a nyaki szervek egy részét (gége, pajzsmirigy), a nyelvet, a garatot, illetve az arc felületes
lágyrészeit (hajas fejbőr), illetve a mélyebb rétegeit is (orrüreg, szájpad, pofa, rágóizmok,
dobüreg, állkapocsízület).
A kulcscsont alatti verőér egyik ága a csigolyaverőér (arteria vertebralis), mely a
gerinccsatornán keresztül lép be az öreglyuknál a koponyaüregbe, és az agy vérellátásában
vesz részt.
A többi ágak ellátják vérrel a pajzsmirigyet, a nyelőcső felső részét, a gége alsó
részét, illetve egyik ága a hónaljverőér (arteria axillaris) látja el a felső végtagot.
A hónaljverőér további ágai a felkarverőér (arteria brachialis), illetve a singcsonti
verőér (arteria ulnaris)és az orsócsonti verőér (arteria radilais).
Mind a közös fejverőér, mind az orsócsonti verőér fontos helye a keringés, illetve az
erek pulzációjának a tapintásánál.
• Aorta descendens:
Megkülönböztetjük a mellkasi szakaszát (aorta thoracica) és hasi
szakaszát (aorta abdominalis).
A mellkasi szakasz látja el a tüdőket, a nyelőcső egy részét, és a
szívburkot, illetve a bordaközti verőerek (arteria intercostalis) vesznek részt a
gerincvelő vérellátásában.
A hasi szakasznál fali és zsigeri ágakat találunk. A fali ágak látják el
rekeszizmot. A zsigeri ágai a következőek: a hasüregi törzs (truncus celiacus) látja el
gyomrot, a lépet és a májat vérrel. A felső bélfodri verőér (arteria mesenterica
superior) látja el a hasnyálmirigyet, a vékonybeleket és a vastagbelek felső részét. A
petefészek- vagy hereverőerek a névnek megfelelő szerveket látják el. A
veseverőerek (arteria renalis) a vesék vérellátását végzik. Az alsó bélfodri verőér
(arteria mesenterica inferior) látja el a vastagbél alsó részét. A hasi főverőér két
részre oszlik: bal és jobb közös csípőverőérre (arteria iliaca communis), melyek
szintén két szakaszra, a belső csípőverőérre (arteria iliaca interna) és a külső
csípőverőérre (arteria iliaca externa) ágazódnak el. A belső csípőverőér fali ágai a
farozomzatot, zsigeri ágai a kismedencei szerveket látja el vérrel. A külső
csípőverőér egyenes folytatása a combverőér (arteria femoralis), melynek ágai az
alsó végtag vérellátását végzik.
• A keringési rendszer bonyolult működésű. E beszámoló készítése során a világhálón találtam
egy cikket, mely egy, a hétköznapokból vett, példán keresztül segíti ennek a rendszernek az
alapszintű megismerésében.
( DAVID P. SWAIN: THE WATER-TOWER ANALOGY OF THE CARDIOVASCULAR SYSTEM)

• A cikk a keringési rendszer és a városokat ellátó vízhálózat közötti analógiákat használja.

Eszerint:
 A városok vízellátása úgy történik, hogy vizet szivattyúznak ki valamilyen természetes
forrásból, például folyóból, ezt a vizet egy víztoronyba pumpálják fel. A torony vízraktárként
funkcionál, és innen indul ki a várost behálózó csőrendszer. A vizet akár úgy is
biztosíthatnák, hogy egy pumpa közvetlenül a csőrendszerbe továbbítja a vizet a folyóból.
Mi a funkciója a toronynak? A torony védi ki a nagy nyomásingadozásokat, melyek a
közvetlen kapcsolat esetén jelentkeznének. Mivel a háztartások vízigénye nagyon változó,
ezért ha közvetlenül csatlakozna a csőrendszer a szivattyúhoz, akkor azt nagy
megterhelésnek tenné ki, és a csövekben is jelentős lenne a nyomásingadozás. Bár a
toronyba pumpálás energiaigényes művelet, mégis érdemes használni, mert így a szivattyú
kevésbé használódik el.
 A szivattyú csak időközönként működik, ha a torony megtelik vízzel, akkor kikapcsol. A
háztartások ellátását biztosító csövek párhuzamosan kapcsoltak, ami biztosítja az azonos
vízellátást mindenki számára. A házakban a vízvezeték tovább ágazik, a közös kilépési
pontnál mérik a fogyasztást. Mindenhol található egy csap, amivel szabályozni lehet a
vízmennyiséget a szükségleteknek megfelelően. A szennyvíz ugyanígy összegyűlik egy
csővezetékbe, majd tisztítás után visszajut a folyóba.
 A vízfogyasztás napi szinten nagy ingadozást mutat. Amikor sok víz fogy, akkor a
toronyban jelentősen csökken a víz mennyisége, melyet ha nem érzékelne semmi, akkor
gyorsan vízhiány alakulna ki. Ilyen esetében a toronyban található érzékelők jelzik a víz
mennyiségét, és amikor szükséges a szivattyú vizet pumpál a toronyba. Ezt általában nem
emberek végzik, hanem egy érzékelő,mely áramkörökhöz kapcsolódik. Ezt negatív
visszacsatolásnak nevezzük (negativ feed-back). Néhány esetében nem biztosítható a
szükséges vízmennyiség, például aszály esetén nincs elég víz a folyóban. Ilyenkor a
lakosság szükségleteit kell csökkenteni.

A keringési rendszer hasonlóan működik.

 A vízpumpának a szív felel meg, mely végzi a vér áramoltatását. A szervezetben a
folyadékraktár szerepét az aorta tölti be, mely a bal kamrából kilökődött vér átmeneti
tárolását végzi. Ezen kívül az aorta egyenlíti ki a nyomásingadozást, melyet a szív pumpáló
ereje hoz létre.
 A bal kamrai szisztolé alkalmával a vér az aortába jut. Egy része azonnal az artériák
irányába továbbáramlik, a megmaradt vér azonban az aortában marad,kitágítva annak
falát. A bal kamrai diasztolé idején az aorta összehúzódik és a magában tárolt vért az
artériák felé továbbítja. Így az aorta átalakítja a szívben keletkezett időszakos áramlást
egy folytonos árámlássá a periféria felé. (Ugyanígy történik a víztorony esetében is, a
pumpa, amikor szükséges feltölti a tornyot, ahonnan egyenletesen távozik a víz a város
felé.)
 A szív és az aorta ezt másodpercenként végzi, míg a szivattyúnak és a toronynak jóval több
ideje van a feladat ellátására,
 Normális szívciklus alkalmával a vérnyomás az aortában 120 és 80 Hgmm között változik, míg a
bal kamrában ez az érték 120 és ~0 Hgmm között ingadozik. Ha a szív direkt összeköttetésben
lenne a perifériával, akkor a vér áramlása a véredények felé időszakos lenne, nem pedig
folytonos, és nagy vérnyomásingadozás alakulna ki. Ezenkívül a szívizomnak sokkal nagyobb
munkát kellene végezni, hogy biztosítva legyen a megfelelő vérnyomás minden körülmény
között.

 Arteriosclerosis esetén, amikor az erek fala megmerevedik, a szív nagyobb munkát végez a
szükséges áramlás eléréséért.

 A vízhálózatban az egyes felhasználók párhuzamosan kapcsoltak, hogy mindenki azonos

minőségű vizet kapjon. Az artériák ugyanígy ágaznak el, hogy mindenhova azonos oxigén- és
tápanyagtartalmú (glükóz, aminosavak, stb.) vér érkezzen.

 A keringési szervrendszer „csapjai” az arteriolák, melyek mikroszkopikus artériák, melyek az

átmérőjükhöz képest vastag izomréteggel rendelkeznek. Az arteriolak jelentős összehúzódásra
és elernyedésre képesek, ezzel változtatják az erek ellenállását , ezáltal befolyásolják a belőlük
elágazó kapillárisok vérellátását.

 Az arteriolak összehúzódása túlnyomórészt lokálisan szabályozott. A szövetek anyagcseréjének

melléktermékei, mint amilyen a proton, a kálium ion, az anorganikus foszfát, adenozin,
raktározódnak az intersticiális térben, és elernyedt állapotban tartják az arteriolák simaizmait.
 Mint ahogy az elhasznált víz összegyűlik a csatornahálózatben, úgy az „elhasznált” vér a
vénákban szedődik össze, és a jobb szívfélbe jut. A vénás keringés sokkal lassabb mint az
artériás, a vénák fala nem tartalmaz összehúzódásra képes elemeket. A vénás keringés egzik
hajtóereje a vázizmok munkája, melyek a vért a szív felé irányítják. A vénákban egyirányú
vénabillentyűk találhatók, melyek megakadálzozzák a vér visszaáramlását. (Viszér eset ezek a
billentyűk nem funkcionálnak megfelelően, vénás pangás jelentkezik.)

 Mint ahogy a vízhálózat esetében, úgy a keringési szervrendszerben is vannak ellenőrző pontok.
Ezek a cardiovascularis rendszerben a baroreceptorok, melyek az aortaívben találhatók. Ezek
önmagukban nem a nyomást, hanem a feszítettség mértékét érzékelik. Idegi összeköttetésben
vannak a cardiovaskuláris szabályozó központtal.

 Ha csökken a vérnyomás az aortában, akkor ezt érzékelik a baroreceptorok és ritkábban

küldenek jelzést a központ felé. Reflex válasszal a központ fokozza a szimpatikus idegrendszer
aktivitását és csökkenti a paraszimpatikusét, mely eredményeként fokozódik a szívműködés.
Mindemellett fokozódik a perifériás vazokonstrikció is. Mindezek hatására a vérnyomás
emelkedik, a baroreceptorok érzékelik ezt, és visszatérnek a normális szintre.

 Nagy vérveszteség esetén a baroreceptorból érkező jelzés hiánya jelentősen fokozza a

szimpatikus aktivitást. Az arteriolák simaizomsejtjeit is szimpatikus idegek inerválják, melyek
noradrenalint juttatnak az izomsejtekhez, melyek összehúzódnak. Így nő a perifériás ellenállás,
és könnyebben normalizálódik a vérnyomás.