Korall Zátony!

Készítette: Kertész Márk 7.b.

A korallzátonyok a Föld legnagyobb fajgazdagságú
életközösségei közé tartoznak. A sekély, tiszta, sós vízben a
legfeljebb néhány milliméteres korallpolipok évszázadok
alatt hatalmas mészvázakat építenek fel, amelyek élő- és
szaporodóhelyet jelentenek számos más állat- és
növényfajnak is. A korallzátonyokat egyaránt fenyegeti a
környezetszennyezés, a gyűjtés és a részben a globális
felmelegedés által okozott korallfehéredés is.Jelentőségük
nem csak abban áll, hogy számos élőlénynek biztosítanak
életteret, és csillapítják a tenger hullámzását (a hurrikánok
és trópusi viharok pusztító hatását is gyengítve), ami által
csökkentik a part erózióját, hanem abban is, hogy több
óceáni szigetország számára a gazdaságuk alapját képező
halászat fenntarthatósága is nekik köszönhető, s emellett
búvárturisták sokaságának odavonzásával is jelentős
bevételeket eredményeznek a korallzátonyokkal rendelkező
országoknak.
korallzátonyok sós, sekély (legfeljebb 50 méter mély) partmenti vizekben fordulnak elő,
a Ráktérítő és a Baktérítő közötti trópusi övben. Közép-Amerikában többnyire a keleti, Dél-
Amerikában a nyugati partokon gyakoribbak, amit az okoz, hogy ezekben a térségben a nagy
folyók többnyire az ellenkező partokon torkollanak a tengerbe, és a sok hordaléktól zavaros víz a
koralloknak kedvezőtlen, és egyúttal a tengervíz sótartalma is csökken. Kialakulásukhoz
legkedvezőbb a 22–28 °C-os vízhőmérséklet, a sok napfény és a vízben levő kevés tápanyag.
A Föld legnagyobb korallzátonya az Ausztrália északkeleti partvidékén elhelyezkedő Nagy-
korallzátony, a második legnagyobb a Közép-Amerikában, a mexikói Yucatán-
félszigettől Belize és Guatemala mellett egészen Hondurasig húzódó Közép-amerikai-
korallzátony (más néven Maja-korallzátony). A harmadik legnagyobb zátonyrendszer a Vörös-
tengerben, a Tiráni-szoros és a Sadvan-sziget között található, ami azért különleges, mert ilyen
északon már ritka a korallképződés.
A zátonyalkotó korallokat görög eredetű tudományos
szóval hermatipikus korallnak nevezik. Ezek, ellentétben
az ahermatipikus (zátonyt nem építő) korallokkal, szimbiózisban
élnek a Zooxanthella algákkal, amelyek egyrészt a fotoszintézis
segítségével oxigénnel és a szerves anyagokkal látják el a
korallokat, másrészt segítik a kalcium-karbonát kiválasztását
is, a korallok anyagcseréje során felszabaduló szén-dioxid,
nitrogén és fosztor pedig az algák számára jelent fontos
tápanyagforrást. A parányi, legfeljebb néhány milliméteres
korallpolipok egy-egy mészhéjú kamrában élnek, majd ha
elpusztulnak, a közösség többi élőlénye ezek külsejére újabb és
újabb kamrákat épít, így a kolónia mészváza lassan növekszik:
évente körülbelül 1 mm-t növekedhetnek függőleges, 8 mm-t
vízszintes irányban. A korallzátonyok sok ilyen kolónia
összességéből tevődnek össze.
A gyűrű alakú atollok ott képződnek, ahol egy kialudt vulkán
kúpja lepusztul és a tengervíz szintjének változása miatt pereme
is teljesen a víz alá süllyed, de az ezen megtelepedő korallok
folyamatosan növekednek, akár a vízfelszín fölé is. Ez a folyamat
tíz- vagy százmillió évekig is eltart, ez magyarázza, hogy a másik
óceánoknál jóval fiatalabb Atlanti-óceánban nincsenek atollok.[2]
Az utóbbi időkben mesterséges zátonyokat is hoztak létre,
például a Kaliforniai-öbölben vagy a Yucatán-félsziget partjainál.
Köszönöm a
figyelmet!