Gyurta Dániel

You might also like

Download as pptx, pdf, or txt
Download as pptx, pdf, or txt
You are on page 1of 10

Gyurta Dániel

Gyurta Dániel 1989. május 4-én született.


Olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó.
Az egyik legsikeresebb magyar mellúszó.
Életútja:

Már 13 évesen ő tartotta 200 méter mellen a 16 éves korosztály országos


csúcsát (2:16,58). 2002-ben minden távon döntős lett mellúszásban az
ob-n. 200 méteren második lett. A 2003-as vb-n 200 m gyorsúszásban 65.
lett. 200 méter mellen az elődöntőbe jutott és a 14. helyezett lett. Ebben
az évben négy aranyérmet nyert a rövid pályás ob-n.
2004-ben megszerezte első hazai bajnoki aranyát 50 méteres
medencében is. Az olimpián a selejtezőből, majd az elődöntőből is a
legjobb idővel jutott tovább. Utóbbit Rózsa Norbert 1992-ben
felállított magyar csúcsát megdöntve teljesítette. A döntőben
ezüstérmes lett, mellyel országos ismertségre tett szert. Az évet a
világranglista negyedik helyén zárta. A rövid pályás Eb-n életkora
miatt nem indulhatott.
A 2005-ös montreali világbajnokságot eredményei romlása miatt
kihagyta. 2005 végén egy zágrábi versenyen országos csúcsot javított
rövidpályán. A 2005-ös rövid pályás úszó-Európa-bajnokságon nem
indulhatott, mert az Európai Úszószövetség szabályai szerint ott csak
17. életévüket betöltött úszók állhatnak rajthoz.
2006 nyarán, a mallorcai ifi Eb-n betegsége miatt nem indult.
A budapesti Európa-bajnokságon csak 11. helyezést ért el fő
számában. 2006 decemberében a Helsinkiben rendezett 2006-os rövid
pályás úszó-Európa-bajnokságon országos csúccsal aranyérmes lett
200 méteres mellúszásban. 100 méteren 14. volt.
A 2007-es vb-n 200 mellen a selejtezőben megúszta az olimpiai A-szintet. A
döntőben hatodikként végzett. Az ifi Eb-n ifjúsági Európa- és magyar felnőtt
csúccsal lett első. 50 mellen hetedik volt. 100 mellen élete legjobbjával és ifi
Európa-csúccsal lett első. A vegyes váltóval bronzérmet szerzett. Az ob-n,
melyet közvetlenül az ifi Eb után rendeztek, nem indult.
A rövid pályás Európa-bajnoki címét debreceni Európa-bajnokságon sikerült
megvédenie Európa-csúccsal,  megszerezve a magyar csapat 4. aranyérmét.
100 mellen először lépte át az 1 perces határt, ami a 13. helyhez volt elég.
A 2008-as Eb-n 100 méteren, olimpiai B-szinttel 23. lett. 200 mellen ötödik
volt. Az ob-n 100 méter mellen is teljesítette az olimpiai A-szintet. A 2008-as
pekingi olimpián 200 méteres mellúszásban Európa-csúcsot úszott a
selejtezőben. Az elődöntőből ötödikként jutott tovább. A döntőben ötödik
helyezést ért el. 100 mellen egyéni csúcsot úszva sem jutott tovább a
selejtezőből. A rövid pályás Eb-n 50 mellen magyar csúccsal 22. volt.
Olimpiai eredményei:
A 2012-es nyári olimpián Londonban 100 méter mellen 59,76
másodperces magyar csúccsal a negyedik helyen jutott az
elődöntőbe, ahol újabb országos csúccsal (59,74) a hetedik helyen
került a döntőbe. A fináléban újabb magyar csúccsal (59,53) negyedik
lett. 200 méter mellen első lett a selejtezőben. Az elődöntőben a
második legjobb időt úszta. A döntőben 2.07,28-as, új világcsúcsot
jelentő időeredménnyel az első helyen végzett, ezzel megszerezte a
magyar úszócsapat első aranyérmét.
A bajnoki cím megszerzése után:

2013 januárjától a Magyar Úszó Szövetség sportolói bizottságának


tagja lett. A 2013-as úszó-világbajnokságon 200 méter mellen 3. lett a
selejtezőben. A döntőbe a legjobb idővel jutott. A döntőben új
világbajnoki és Európa-rekorddal nyert. Ő lett az első magyar úszó, aki
ugyanabban a versenyszámban háromszor nyert világbajnokságot. A 4
× 100 méteres vegyes váltóban hetedik helyen végzett a
selejtezőben és a döntőben is.
2013 októberében beválasztották az Európai Olimpiai Bizottság
sportolói bizottságába. Az év végén a LEN, 2013 második legjobb
európai úszójának választotta. A rövid pályás Európa-bajnokságon 100
és 200 méter mellen aranyérmes lett.
A 2014-es úszó-Európa-bajnokságon 50 m mellen 17., 100 m mellen
4., a vegyes váltóval bronzérmes volt. A 2014-es rövid pályás úszó-
világbajnokságon 200 m mellen első, a vegyes váltóval tizedik
helyezést szerzett. A 2015-ös úszó-világbajnokságon 100 m mellen 22.,
200 m mellen harmadik helyen végzett. Szerepelt a vegyes váltóban is,
amit kizártak a selejtezőben. A 2015-ös rövid pályás úszó-Európa-
bajnokságon 100 m mellen ötödik, 200 m mellen második, a vegyes
váltóval ötödik helyezést szerzett. A 2016-os úszó-Európa-
bajnokságon nem indult. A 2016-os olimpián előbb 100 méter
mellúszásban nem jutott a döntőbe, itt az előfutamokban szétúszásra
kényszerült volna, de visszalépett, majd címvédőként 200 méter
mellúszásban nem tudott a 16 közé jutni. Az olimpia ideje alatt
beválasztották a NOB sportolói bizottságába. Októberben bejelentette,
hogy edzéseit a továbbiakban Nagy József irányítja.
A 2017-es budapesti világbajnokságon 100 méteres mellúszásban a
28., 200 méteres mellúszásban a 17. helyen végzett.
Visszavonulása:

2018. március 27-én bejelentette visszavonulását.

You might also like