Az I világháború

fegyverei és
hadviselése.
Az első világháború egyik jellegzetessége volt, hogy 20.
századi technológiát használó hadseregek csaptak össze
19. századi elvek alapján. Egyik fél hadvezetése sem
tudott még alkalmazkodni az új fegyverekhez, és nem is
láthatták előre, nem is tudtak ezért alkalmazkodni a főleg
a nyugati frontra jellemző állóháború követelményeihez.
A szemben álló hadseregek létszámából is következett,
hogy hatalmas veszteségeket szenvedtek a szemben álló
felek.
1917-re többé-kevésbé sikerült a hadviselő feleknek a
technikai vívmányokat integrálni, a taktikai és stratégiai
elveket némileg korszerűsíteni. Egyre jobban elterjedt a drót
nélküli hírközlés, megjelentek az első harckocsik,egyre
szélesebb körben alkalmazták a repülőgépeket és
nemutolsósorban átszervezték a tömeghadseregeket. Ennek
egyik következménye, hogy míg korábban a kb. 100 főt
kitevő század volt az alapvető harcászati alegység, a háború
vége felé a 10-12 főből álló szakaszok, egy tiszthelyettes
irányítása alatt, is képessé váltak a manőverek
végrehajtására.
A tüzérség is robbanásszerű fejlődésen ment át. 1914-ben a
háború kezdetén a tüzérségi eszközöket a frontvonalba vagy
közvetlenül mögé helyezték el, ahonnan közvetlen
irányzással támadták az ellenséget. 1917-re általánossá vált
a mélységben elhelyezett, közvetett irányzású tüzérség,
amelyet a levegőből vagy előretolt megfigyelőállásokból
irányítottak. Nem volt ritka, hogy géppuskák és mozsarak is
közvetett irányzással tüzeltek. Fejlődtek az ellenséges
tüzérség elhárításának eszközei is, a tüzérségi megfigyelők,
repülők, nem ritkán pedig az ágyúk hangja alapján mérték
be helyzetüket, és semlegesítették azokat.
Németország ebben a tekintetben jóval a szövetségesek előtt
járt, mivel a háború elején 150 és 210 mm-es tüzérségi
eszközök álltak rendelkezésükre, míg a francia hadsereg és
a Brit Expedíciós Haderő csak 75 és 105 mm-es ágyúkkal
rendelkeztek. A briteknek volt egy 152 mm-es tarackja, de
olyan nehéz volt, hogy darabokban kellett szállítani és a
tüzelőállásban lehetett csak összeszerelni. A németek
rendelkeztek osztrák (Skoda típusú) nehézfegyverzettel is,
amelynek űrmérete 305 és 420 mm volt, illetve
a lövészárok-hadviselésben alkalmazható aknavetőkkel
tüzérség volt felelős a legtöbb halálos áldozatért és sebesülésért,a
fejsérülések kiemelkedően nagy száma ösztönözte arra a harcoló
feleket, hogy létrehozzák a modern sisakot. 1915-ben a franciák
rendszeresítették az Adrian-sisakot, később a britek a Brodie-
sisakot (amit az amerikai katonák is átvettek) háború legnagyobb
tűzerejű szárazföldi fegyverei a vasúti lövegek voltak, amelyek
akár több száz tonnát is nyomhattak. A német változatok a Vastag
Berta névre hallgattak, és kifejlesztették azt a változatot, amelynek
100 km volt a hatótávolságaA széles körű és korlátok nélküli
kémiai hadviselés volt az első világháború egyik jellegzetessége és
a katonák szenvedésének egyik jelentős forrása. Mind a németek,
mind a szövetségesek vetettek be mérges gázokat a nyugati
fronton, elsősorban klórt, foszfort és mustárgázt.
Az első világháború új fegyvereinek tekintünk néhány
már korábban megalkotott, de tömeges előállításra és
felhasználásra csak ekkor kerülő fegyvert, ezek közül a
legfontosabb az aknavető, géppuska, a kézigránát,
a lángszóró, a harci gázok,tankok és a mesterséges
ködösítés. Mindkét oldalon ismerték, majd
az állóháborúkialakulásával egyre nagyobb mértékben
gyártották és használták fel ezeket. Kiegyenlítetten
alkalmazták valamennyit, így a fegyverzettel való
ellátottság arányán ez nem változtatott.