Professional Documents
Culture Documents
József Attila Mama-1
József Attila Mama-1
Mama
https://video.link/w/mgUMc
József Attila
Az élet kegyetlen volt
1905. április 11-én vele, hiszen félárva
született Budapesten gyermekként
(tiszteletére április 11. ifjúsága tele volt
a költészet napja) lemondással és
brutalitással,
1937. december 3-án felnőttként pedig
egy tehervonat halálra szembesülnie kellett
gázolja a meg nem értéssel.
Balatonszárszón.
Édesapja Édesanyja
József Áron Pőcze Borbála
egy romániai egy parasztlányból lett
bánáti szappanfőző mosónő volt.
munkás volt.
József Attila 3 éves
József Attila hatodik volt, mikor édesapja
gyermekként elhagyta a családot.
született, Budapest Hihetetlen
egyik szegény szegénységben és
kerületében, nyomorban éltek, az
Ferencvárosban. édesanya nagyon
Ekkor azonban már nehezen tudta
csak két nénje, eltartani a három
Jolán és Eta élt. gyereket és fizetni a
lakbért.
A Gát utcai épület földszintjén
ma emlékhely működik.
„ Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz. "
A Dunánál
Az anyja rákényszerült
arra, hogy gondozásba Öcsödre kerültek
adja két kisebb nevelőszülőkhöz. A
gyermekét,Etust és kisfiút itt még a
Attilát. nevétől is
megfosztották - mivel
az Attila nevet nem
ismerték - Attilából
Pista lett. Szeretetet
nem kapott, csak
verést.
https://videotorium.hu/hu/recordings/19770/jozsef-etelka-beszel-occserol-attilarol
Első házasságát József Jolánnal kötötte, akit Lippe
Lucie álnéven vett feleségül Budapesten, a
Terézvárosban, 1919. április 28-án,majd 1928-ban
elváltak.
József Etelka
József Jolán Makai Ödön
Negyedszerre József Etelkát vette el 1931.
december 26-án Budapesten.
Édesanyja 919-ben Az egyetem elutasította,
bekövetkezett halála után amikor Horger Antal a
József Attilát sógora, Makai provokatív versei miatt a
Ödön vette szárnyai alá. tanításhoz alkalmatlannak
nyilvánította.
Egy jó középiskolába
járatta Attilát, aki később a Ettől a ponttól kezdve
szegedi megpróbálta saját magát
Tudományegyetemre fenntartani abból a kis
jelentkezett, hogy pénzből, amit a saját versei
középiskolai tanár publikálásával keresett.
lehessen.
Én egész népemet
fogom
nem középiskolás
fokon
taní-
tani! Születésnapomra
1922 decemberében
megjelenik első önálló József Attila
verseskötete, a nemzetközi szinten a
Szépség koldusa. legismertebb a
modern magyar költők
közül. Verseit számos
nyelvre lefordították,
Illyés Gyula így írt róla: műveit a világ számos
országában tanítják
„Emberek, magyarok, íme a költő, irodalom órákon.
aki indul, magasba és mélybe:
József Attila, szeressétek és
fogjátok pártját neki!”
"Csodagyereknek tartottak,
pedig csak árva voltam".
Mama
„ S mint édesanyám, ringatott,
mesélt
s mosta a város minden
szennyesét. ”
A Dunánál
MAMA
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
2. Igazán átérzett (cselekvés,
érzelem, magatartás,
megnyilatkozás), amely szívből fakad
és nem tettetett.
A kis Attila hisztizett,
Én még őszinte ember voltam, hogy inkább vele
ordítottam, toporzékoltam. foglalkozzon, kíváncsi
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra. volt, hogy mi van a
padláson.
kering (ige )
Kései sirató
Kire emlékezett vissza a Az édesanyjára.
költő?
Hová ment az édesanyja A padlásra.
teregetni?
Mert vesszőből
Miért nyikorgott a kosár? fonták és a sok
ruhától nehéz volt.
Mert magába
Miért volt dagadt a ruha? szívta a vizet és
megduzzadt.
Mit szeretett volna a kis Hogy inkább vele
Attila? foglalkozzon őt
vigye a padlásra.
Hogyan fejezte ki Ordított,
nemtetszését? toporzékolt.
Nem szólt egy
Hogyan reagált a
szót sem, csak
nyafogására az
dolgozott tovább.
édesanyja?
Nem nyafogna.
Megértette, hogy
Hogyan viselkedne nem volt ideje rá
mostani fejével? az anyjának, mert
egyedül kellett
eltartania a
családját.
Bocsánatot kérni
Mit szeretne, de már a viselkedéséért.
nem lehet?
Nem, sőt nagyra
Haragszik még az nőtt a szemében,
anyukájára? aki most már az
égből vigyáz rá.
2. 4. 6. 1. 3. 5.
nyikorgó némán
őszinte keringtek
dagadt lebben
9
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/0d0cc85d-f7b5-41fb-aec0-d1b
8362c7ebf_ac5db697-b785-4de9-9952-73b712d1bdae_0f5a4c
60-40b7-43d4-9b59-aab44b303c37_2fbc7899-d4df-4f34-8002-
fb26dfaf16c9_900ac36d-1046-416c-9bb3-7f06c71d12b9_3d79
992c-40f1-4e56-867f-d9486670da56_7ce8711c-0db9-4c3a-ad5
d-6a5859437fed_64b7b92d-f960-4999-bdf6-b8597f59a3f3_6d
9165bf-6854-4233-9efc-91671ffef3d6
https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/iro
dalom/olvasas-irodalom-2-osztaly/mama-feladatok/szarado-ru
hak