Download as pptx, pdf, or txt
Download as pptx, pdf, or txt
You are on page 1of 8

Móricz

Zsigmond

8. osztály
Móricz Zsigmond (1879 –
1942)

• Magyar író, újságíró, szerkesztő.


• A 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.
• 1879-ben született Tiszacsécsén.
• Édesanyja, Pallaghy Erzsébet, egy református lelkész
lánya.
• Édesapja, Móricz Bálint parasztgazda.
Móricz Zsigmond (1879 –
1942)
• A család nagy szegénységbe került, Túristvándiba, majd
Prügyre költöztek.
• Móricz a tanulmányait a Debreceni Református
Kollégiumban, majd Sárospatakon, később
Kisújszálláson folytatta.
• Debrecenben segédszerkesztője volt a Debreceni
Hírlapnak.
• Budapesten egy ideig jogot és bölcsészetet tanult. Itt járt
a Négyessy-szemináriumba is.
Móricz Zsigmond (1879 –
1942)
• Egyetemi tanulmányait sosem fejezte be.
• 1903-ban az Újság c. lap gyermekrovatának szerkesztője
lett.
• A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalgyűjtésbe
kezdett.
• 1905-ben feleségül vette Holics Eugéniát, azaz Jankát.
Három lányuk született (Virág, Gyöngyi, Lili). Janka
1925-ben öngyilkos lett.
Móricz Zsigmond (1879 –
1942)
• Az írói sikert az 1908-ban a Nyugatban megjelent Hét
krajcár című novellája hozta el.
• Barátságot kötött Ady Endrével.
• 1915-ben az I. világháború idején haditudósítóként
dolgozott, több riportot írt.
• A Tanácsköztársaság idején tagja volt az írói
direktóriumnak. Emiatt később, a Horthy-korszakban
mellőzték, az irodalmi társaságokból kizárták.
Móricz Zsigmond (1879 –
1942)
• Műveit hosszabb ideig csak a Nyugat, majd Az Est című
lap közölte.
• 1924-ben beleszeretett Simonyi Mária színésznőbe. Emiatt
felesége öngyilkos lett.
• 1926-ban feleségül vette Simonyi Máriát.
• 1929-től 1933-ig Babitscsal közösen szerkesztették a
Nyugatot.
• 1936-ban megismerkedett Littkey Erzsébettel, Csibével,
akit leányának fogadott. (Árvácska)
Móricz Zsigmond (1879 –
1942)

• 1937-ben szakított második feleségével is.


• Ekkor visszavonult Leányfalura, az ottani nyaralójába.
• 1939-től a Kelet Népe c. újság szerkesztője lett.
• 1942-ben halt meg agyvérzésben.
Ismertebb művei

• Sárarany
• Az Isten háta mögött
• Hét krajcár
• Nem élhetek muzsikaszó nélkül
• A fáklya
• Légy jó mindhalálig (1920)
• Úri muri
• Rokonok

You might also like