Telefon Készülék

You might also like

Download as pptx, pdf, or txt
Download as pptx, pdf, or txt
You are on page 1of 9

TELEFONKÉSZÜLÉK

Botos Kristóf Gábor


XI.A
Alexander Graham Bell

▪ Született: 1847.március 3. Edinburgh, Skócia


▪ Édesapja és nagyapja is beszédtechnikával foglalkozott. Bell a
nyomdokaikba akart lépni, de mikor két testvére is a tuberkulózis
áldozata lett, először Kanadába, majd az Egyesült Államokba
költözött.
▪ Az 1876-os év két szempontból is fontos volt Bell számára. Ebben
az évben nősült meg, 1876. február 14-én pedig elsőként nyújtott
be szabadalmi jogot a telefonra.
▪ 1876. március 7-én kapta meg a szabadalmi jogokat egy olyan
eljárásra, illetve szerkezetre vonatkozóan, amely képes „a beszéd
és egyéb hangok telegrafikus átvitelére…a beszédet és egyéb
hangot kísérő levegőmozgáshoz hasonló elektromos
hullámmozgás útján.
Alexander Graham Bell

▪ Röviddel a Bell Telephone Company létrehozása után Alexander


Graham feleségül vette Mabel Hubbardot, partnerének és
barátjának, Gardiner Greene Hubbard lányának a lányát, Mabel
Gardiner Hubbard-ot.
▪ Süket volt, ami arra ösztönözte Bellet, hogy folytassa a kutatását,
hogy együtt működjen hallássérültekkel, és számos találmányát
ösztönözte.
▪ Négy gyermekük született: az első Elsie May Bell, 1878-ban
született. 1880-ban Marian Hubbard Bell követte őket. Két fiuk is
született, nevük Edward (1881) és Robert (1883), de mindketten
csecsemőkorban haltak meg.
▪ 1882-ben Alexander Graham Bell honosított amerikai lett.
▪ 1922. augusztus 2-án hunyt el a kanadai Új-Skóciában. 75 éves
volt, és halálának oka a cukorbetegséggel összefüggő
szövődmény volt, amelyet évekig szenvedett.
Története

Legtöbben úgy tudják, hogy Alexander Graham Bell találta fel,


majd építette meg 1876-ban, de rajta kívül még sokan mások
szerepet játszottak a feltalálásában. Az alapokat Morse
találmánya, a távíró fektette le, ez volt ugyanis az első
elektromos jeleket továbbító hálózat. 1854-ben egy francia
távíróműszerész, Charles Borseul felvetette annak lehetőségét,
hogy hangot is lehetne valahogy a hálózaton továbbítani.
Bell egy olasz bevándorló, Antonio Meucci nyomdokain indult el.
Amit Meucci 1874-ben anyagi nehézségek miatt nem tudott jogi
védelem alá helyezni, azt két évvel később Bell
szabadalmaztattatta. Végül Bell és az ő csapata építette meg a
telefont, ami végül 1876 után Bostonból kiindulva meghódította
a világot.
Nem sokkal később, 1878-ban feltalálták a szénporos mikrofont,
mely jelentősen javított a hangfelvétel minőségén.
Magyar vonatkozások

1879. Puskás Tivadar


üzembe helyezi Párizsban az
első telefonközpontot.1893
Budapest Telefonhírmondó
Magyar Királyi Állami
Operaház és a Pesti Vigadó
között volt a világon az első
„sztereó” közvetítés.
1881.05.01. első,
magánbefektetők által
finanszírozott telefonhálózat
Budapesten (25, 50, 60
előfizető).1884 első nyilvános
telefonállomások
Budapesten.
Magyar vonatkozások

Az 1888: XXXI. törvénycikk


értelmében a
telefonhálózatokat az állam
saját költségén építi meg és
tartja üzemben.1897-ben
Budapesti M. kir. Távbeszélő
Hálózat Igazgatóság felállítása.
1887-re a magyar királyság LB-
24 1924-ből területén
közhasználatú telefonhálózat
hét városban (Budapest,
Szeged, Arad, Temesvár,
Pozsony, Pécs és Zágráb).
1900 végén Budapesten a
telefon-előfizetők száma 5800.
Fejlődése

▪ A technológiai változásokkal karöltve a


telefonok külső megjelenése is
változásokon ment keresztül: méretük
drasztikusan csökkent, akárcsak a
személyes számítógépeknek az idők
folyamán. Végül is az utóbbi években a
mobiltelefonok kezdtek nagyobb és
letisztultabb formát ölteni, kielégítve ezzel
a természetes igényt a nagyobb
képernyőfelületre és kevesebb gombra.
Mivel a telefonok médiaeszközökké váltak,
a legkívánatosabb szempont a nagy
felbontású képernyő optimális
böngészéshez. Még a hagyományos
billentyűzetet is érintőképernyős
billentyűzet váltotta fel, mely csak akkor
bukkan fel, ha szükség van rá.
Telefon érdekességek

▪ –  A mobiltelefonok hasznosítása ▪ Európában található közel


révén, a vegyi anyagok nem háromnegyed millió telefon-előfizető
hulladéklerakóban végzik átlagosan másfél évente cseréli le a
mobilját. Ettől igazán érdekesek a
▪ –  A mobiltelefonok tartalmaznak ólom, mobiltelefonok: nincs még egy olyan
arzén, berillium és egyéb mérgező vegyi elektronikus készülék, amelyet ennyire
anyagokat, amelyek szennyezhetik a sűrűn cserélnének.
talajt és talajvizet.
▪ –  Egy eldobott mobiltelefon 150.000 liter
talajvizet szennyez.
▪ mobiltelefonok hasznosítása csökkenti
a keresletet a környezetromboló
módon bányászott nemesfémek és
ásványok iránt.
Köszönöm a figyelmet!
Botos Kristóf Gábor
XI.A

You might also like