S Z E N T I M E N TA L I Z M

US
A szentimentalizmus XIX. századi stílusirányzat, jellemzője a lemondás, a
fájdalom; gyakori témája a szerelem és az élet elmúlása.
A KEZDETE

• A szentimentalizmus a 17.–18. századi felvilágosodás révén jelent meg az irodalomban. A

szentimentalizmus jellemzően a líra műnemére volt erőteljes hatással, hiszen az érzelmeket –
ahogy az irányzat elnevezése mutatja ezt tudta a legjobban kifejezn. Ugyanakkor mind a
világirodalomban, mind a magyar irodalomban az epikában jelentek meg a legjelentősebb,
legnagyobb hatást kiváltó művek.
MI IS EZ?

• A szentimentalizmus az egyoldalú és túlzott racionalizmus helyett az empirizmusra épült, és főleg az

érzelmeket, a tapasztalatok által kiváltott lelki folyamatokat vizsgálja, elemzi, és állítja az irodalmi
alkotások középpontjába. Ennek az irányzatnak a forrása az ész mindenhatóságába vetett hit
megrendülése volt. Egy bizonyos válsághangulat tükröződik benne, mely a társadalmi rend kialakult
szokásai, intézményei, emberi kapcsolatrendszere, és a velük szemben tehetetlen egyén
összeütközéséből fakadt. Az érzelmek szabadságát hirdeti, tiltakozik az embereket elválasztó
érdekházasság erkölcstelensége ellen, hangot ad a személyes vonzalmon alapuló szerelem
jogosságának.
 A M A G YA R
IRODALOMBAN
• A magyar irodalomban a 18. század végén jelent
meg. Olyan neves költőink alkottak ebben a
stílusirányzatban, mint Csokonai Vitéz Mihály,
Berzsenyi Dániel vagy éppen az akkori irodalom
vezéregyénisége, Kazinczy Ferenc.
• Külön helyet érdemel a magyar szentimentalista
irodalomban Kármán József Fanni hagyományai
című napló- és levélregénye