Gustave Flaubert-

Bovaryné
XI.B ASZALOS DALMA
Gustave Flaubert(1821-1880)
Gustave Flaubert francia író, a lélektani regény egyik legnagyobb mestere. Apja kívánságára Párizsban jogot
hallgatott, de a bölcselet és az irodalom jobban érdekelte és többet foglalkoztatta, mint a jogtudomány. Főképpen az
irodalom vonzotta, azonban harmincéves koráig egy sort se írt. Párizsban ismerkedett meg Victor Hugóval is.
Tanulmányait neurózisa, enyhe epileptikus jellegű betegsége miatt félbeszakította.

Az irodalomnak akart élni, de mielőtt munkához látott, előbb útra kelt. Bejárta Itáliát, Egyiptomot és Kis-Ázsiát. Négy
évig volt úton; azután hazatért, s visszavonult birtokára, Croisset-ba. Itt valóságos remeteségben élt, s majdnem öt
évig dolgozott, éjjel-nappal, első regényén, a Bovarynén. Ez a regény 1856. október elsejétől december
tizenötödikéig a Revue de Paris című folyóiratban jelent meg. Ahogy az utolsó közlemény is elhagyta a sajtót, az
ügyészség a Revue de Paris szerkesztőjét, nyomdászát és Flaubert-t perbe fogta, azon a címen, hogy regényük sérti
az erkölcsiséget és a vallásos érzést. Időközben Lamartine is elolvasta a regényt, s írt az ismeretlen szerzőnek, hogy
nagyon szeretne vele megismerkedni. Flaubert meglátogatta az agg költőt, s mikor az elmondta, hogy nagyon
hosszú idő óta semmit se olvasott, ami oly mélyen meghatotta volna, mint a Bovaryné című regény, Flaubert
megemlítette, hogy perbe fogták. Lamartine azt felelte neki: „Mindenesetre csodálatos, hogy ez megtörténhetett, de
legyen nyugodt: nincs francia bíró, aki önt elítélje, mert ez szégyene volna hazánknak és szégyene
korunknak.” Lamartine jóslata beteljesedett: a tárgyalást 1857. január 31-én és február 7-én tartották meg; és Jules
Senard, a volt belügyminiszter védőbeszéde után a három vádlottat fölmentették. Franciaország megmenekült attól a
szégyentől, hogy bírái megbélyegezzék azt a könyvet, mely százada irodalmának egyik dicsőségévé vált.
A regény története
A történet elején Charles Bovaryval ismerkedünk meg, aki csak az anyja unszolására végezte el az
orvosi egyetemet. Mivel nem érdekli a téma, nem is igazán ért az orvosláshoz, csak ártalmatlan
gyógyszereket ír fel a betegeknek. Charles anyja annyira irányítja a fia életét, hogy feleséget is szerez
neki, a csúnya és öreg özvegyasszonyt, Héloise-t. Mivel az asszony nagyjából tisztában van az
adottságaival, komikus házasságuk sok féltékenységi jelenettel terhelt. Nagy megkönnyebbülést jelent
a doktornak, amikor Heloise meghal.

A regény története - bár Charles Bovary életútjának kezdő- és végpontja keretezi - a címszereplő,
Emma Bovary házasságának, két szerelmi viszonyának, majd öngyilkosságának a krónikáját meséli el.
Emma egy jómódú paraszt, egy tanyásgazda leánya, aki a roueni zárdában, az Orsolya-nővéreknél
végezte tanulmányait, jó nevelést kapott, tudott táncolni, értett a hímzéshez és a rajzoláshoz, s tudott
zongorázni. A zárdában hasznos, a valóságos életben is hasznosítható ismeretek helyett csak a
romantikus regényekben ábrázolt világot, érzelmeket ismeri meg. Egyetlen tudománya a földrajz,
mikor édesanyja meghal, visszakerül apjához a tanyára, itt találkozik Charles Bovaryval, aki apját
kezeli. Az orvos megkéri Emma kezét, és Emma szerelem nélkül hozzámegy, csak azért, hogy
szabaduljon a paraszti környezettől. Az esküvő után Tostes-ba, Charles házába költöznek. Charles éli a
falusi orvosok életének mindennapjait. Emmának egyszerű, derék, kispolgári férje persze nem felel
meg annak a képnek, ahogy az asszony olvasmányai alapján elképzelte a szerelmes férfit.
Gondolkodásmódját egy kettőség jellemzi, viszonylagos igazsága a falu lakóinak szellemi sivárságához
és korlátoltságához képest, ugyanakkor hamis illúziókat kerget a mindennapi életben. Falusi házukba,
kastélyba illő szökőkutat szeretne aranyhalakkal. Házassága, falusi élete semmilyen boldogságot nem
jelent számára.
"Tűnődött, nem lett volna-e mód rá, hogy a véletlen más játékai révén a végzet egy másik férfit hozott
volna útjába, és próbálta elképzelni, milyenek is lettek volna ezek a meg nem történt események,
milyen lett volna ez a másik élet, az a férj, akit nem ismert. Mert végre is nem minden férfi
ugyanolyan, mint az ő ura. Lehetett volna szép, szellemes, választékos és vonzó, mint valószínűleg
azok, akik az ő zárdai barátnőit vették feleségül. Vajon mi lett belőlük? A városban a zajgó utcák, a
zsibongó színházak és a bálok fénye között biztosan olyan élete van ezeknek barátnőknek, hogy a
szívük is, érzékeik is valósággal kivirágozhatnak. Az ő élete viszont olyan hideg, mint egy padlás,
amelynek ablaka északra néz, s homályában az unalom, e csendes pók szövi hálóját szíve minden
szegletében."
Kisszerű életében egy váratlan esemény történik, meghívták Vaubyessard-ba, Andervililiers márkiék
estélyére. A bálra Emma úgy készül, mint egy színésznő a fellépésére, álmélkodva nézi az új világot,
mely a szeme elé tárul, lenyűgözi a hölgyek finomsága, a gavallérok eleganciája, kifinomult életvitelük.
Nyomorúságosnak tartja életét, nem tudja elviselni férje és a falusi élet kisszerűségeit.

"Meddig tart ez a nyomorúság? Hát már sohase lesz vége? Hiszen ő is csak ér annyit, mint mindazok,
akik boldogan élnek! Látott Vaubyessard-ban nem egy olyan hercegnőt, akinek a dereka vastagabb
volt, mint az övé, s a modora is közönségesebb, s Emma mind jobban átkozta a gondviselés
igazságtalanságát, fejét a falnak támasztotta, úgy sírt; irigyelte mindazokat, akik viharos életet élnek,
a szemérmetlen örömöket, mindazzal a mámorral, amit ő maga nem ismert, s amit ezek az örömök
biztosan garmadával adnak."
Miután egyre jobban elhagyja magát, rosszabbul érzi magát, férje orvoshoz viszi, aki levegőváltozást
javasol. A házaspár egy mezővárosba, Yonville-ba költözik. Mikor elhagyják Totes-t Emma már terhes.
Azt hiszi, ha elköltöznek, minden megoldódik, de ahogy ez előre várható volt, csalódnia kell.
Flaubert részletesen leírja a normandiai mezővárost ugyanolyan unalmas, szürke település, mint Totes
volt. Emmának gyermeke születik. Úgy érezte, egész életének tehetetlenségéért egy fiú kárpótolná, aki
erő és szabad lesz, mikor megtudja, hogy leány, elájul. A kislányt dajkaságba adja, így napjai továbbra
is unalmasan, cél nélkül telnek. Emma plátói viszonyt kezd Léorí Dupuis-val, a segédjegyzővel. De Léon
még tapasztalatlan. Emma csak ábrándozni akar, ahogy Léonba szeret, rögtön a társaságát is kerülni
kezdi, mert leginkább azt az érzést szereti, hogy szerelmes, a romantikus vágyakozásért rajong.
"Szerelmes volt Léonba, s csak azért kereste a magányt, hogy kedvére gyönyörködhessen szerelmese
képében. Léon személyes megjelenése zavarta ezt a kéjes ábrándozást"
Emma a szerelmet is úgy akarta megélni, ahogy azt a romantikus regényekben ábrázolták. Léon
hamarosan elhagyja Yonville-t. Léon távozása után emlékeivel vigasztalódik, egyre többet foglalkozik
magával, amikor a hajában felfedezi az első ősz hajszálat kétségbeesik. Ezután Emma könnyű prédája
lesz egy környékbeli birtokosnak, a már érett, szerelemben jártas, s a hódításhoz szokott Rodolphe
Boulangernak. Kalandját Rodolphe-fal szintén regényesen éli meg. Most ő a házasságtörő hősnő, akit
szenvedélyei irányítanak.
Talán az utolsó lehetősége lenne, hogy újra közelebb kerüljön a férjéhez, felnézhessen rá. Bovary
belefog egy orvosi kísérletbe, azt tervezi, hogy egy bonyolult műtéttel rendbehozza a lőcslábú
fogadószolga lábát. Ez a próbálkozás még egyszer utoljára fellobbantja Emmában a férje iránt érzett
tiszteletet. A műtét azonban nem sikerül, a férfi lábát amputálni kell; az egész kisváros a tanúja az
orvos felsülésének. A szégyen Emmát is megviseli, már minden percet nyűgnek érez, amit a férjével
kell töltenie.
Rodolphe-fal egyre szenvedélyesebb a viszonya, ami soká tarthatna, hiszen Charles semmit nem vesz
észre, pedig az asszony lassan minden elővigyázatosságról elfeledkezik, teljesen átadja magát a
szerelemnek. Emma azonban a nagy romantikus szerelmet szeretné végigélni Rodolphe-fal, pontosan
úgy, ahogy a regényekben olvasta, asszonyszöktetéssel, olaszországi nászúttal. Rodolphe azonban ezt
az egész kapcsolatot csak egy futó kalandnak szánta, hiszen amikor megismerte, már azon törte a
fejét, hogyan szabadulhatna meg tőle, miután megszerezte.
"...Szegény asszonyka! Hisz úgy tátog, úgy áhítozik a szerelemre, mint egy konyhaasztalon felejtett
potyka a vízre. Csak egy-két bók, s már imádná az embert, a fejemet teszem rá! S mily gyengéd
volna! Milyen kedves!... Jó, jó, de mi lesz azután? Hogyan szabaduljak meg tőle?"
Rodolphe-nak egyre inkább terhére lesz az asszony, Emma úgy gondolja, az egyetlen megoldás az
lenne, ha elszöknének együtt. Rodolphe látszólag belemegy a tervbe, hagyja, hogy Emma terveket
szőjön, és készüljön az utazásra. Bőröndöt, útiköpenyt és egyéb kellékeket vásárol az utazáshoz, óriási
számlát csinál Lheureux úrnál, az uzsorás kereskedőnél. Rodolphe azonban a szökésük tervezett
napján csak egy levelet küld a szolgájával az asszonynak, és közli vele, hogy a szökésük esztelenség
lenne, és jobb, ha Emma az otthonában marad a férjével. Emma ezután tudja meg, hogy Rodolphe
elutazott. Az asszony belebetegszik a szakításba, és hűtlenségéért súlyos ideglázzal fizet. Miután
felgyógyul, először a vallásban keres menedéket, majd amikor ebben sem talál boldogságot, a
házimunkába temetkezik. Férje úgy gondolja, egy kis szórakozás jót tenne neki, elviszi a roueni
színházba, itt találkozik újra Léonnal. Most már mindketten tapasztaltabbak, s vele próbálja végigjárni
a romantikus szerelem drámáját.
Rendszeresen találkoznak, Emma zongoraórái ürügyén utazik hetente Rouenbe, és egy kis szállodai
szobában találkozik Léonnal. Bovary a legnyilvánvalóbb jelekre sem fog gyanút. Egyszer találkozik
Emma zongoratanárnőjével, aki nem ismeri a feleségét, és akkor is elfogadja felesége magyarázatát,
amikor egy éjszakát nem tölt otthon. Emmának eleinte nyűg volt a hazugság, később azonban
megszokta, sőt életformájává vált.
"Ettől fogva egész léte a hazugságok szövedéke lett, mint valami fátyollal burkolta be szerelmét, hogy
elrejthesse. Valóságos szükséglet, hóbort és élvezet volt ez egyszerre, s ha Emma azt mondta, hogy
tegnap az utca jobb oldalán járt, fel lehetett tételezni, hogy a bal oldalon ment végig."
Ábrándjai megvalósításáért óriási adósságokba keveredik, ráteszi a kezét a férje örökségére, mindenét
elherdálja. Már a szerelem sem adja meg számára azt a boldogságot, melyet a regények alapján
elképzelt magának. Úgy érezte, Léon is egyre távolodik tőle, a fiú anyja és a főnöke próbáltak Léon
lelkére beszélni, hogy szakítson Emmával, hiszen ez a viszony tönkreteheti a jövőjét. Emma, hogy
mind jobban magához láncolja a férfit egyre őrültebb kalandokba sodródik. Közben felhalmozott
adóssági egyre fenyegetőbbé válnak, már egy ismeretlen hitelező zaklatja. Emma, hogy pénzhez
jusson, férje adósaihoz fordul, és a háta mögött szedi be a betegektől az elmaradt honoráriumot, de
ebből sem tudja kifizetetlen számláit rendezni. Emma a nyomasztó gondok elől próbál a szerelembe
menekülni, de Léont már nem nyűgözi úgy le ez a szerelem, mint a kapcsolatuk elején. Emma állandó
szeszélyei és anyáskodása már bosszantják, és környezete is egyre inkább helyteleníti a kapcsolatát.
Adósságait nem tudja kifizetni, Lhereux, az uzsorása, felszólítja, hogy fizesse meg a nyolcezer frank
tartozását, vagy mindenét elárverezik. Kétségbeesésében volt szeretőihez fordul. Mind Léon, mind
Rodolphe elutasítja, nem lát más kiutat, mint az öngyilkosságot. Homais patikájából arzént lop, s
megmérgezi magát. Agóniája közben rájön, hogy egyedül férje volt az, aki igazán szerette. Emma
temetése idején Rodolphe egy vadászaton vesz részt Léont sem rázza meg túlságosan Emma halála, ő
átalussza a temetését, majd hamarosan megnősül. Charles Bovary is nagyon hamar követi Emmát a
halálba, míg kislányuk elhagyottan egy gyárban keresi meg kenyerét.