Az areális nyelvészet

A 20. század húszas éveiben új szemlélet alakult ki: a nyelvek

sokfélesége másfajta sokféleségre megy vissza, mint ahogy eddig
gondolták. A nyelvcsalád fogalma nem feltételezi az egyetlen
nyelvből való közös leszármazást. Kölcsönzések esetén is
törvényszerűek a megfelelések. A nyelv minden eleme
kölcsönözhető. A kölcsönzés és az öröklés között csak kronológiai
különbség van.
Elképzelhető, hogy az indoeurópai nyelvek ősei eredetileg nem
hasonlítottak egymásra, később azonban az állandó érintkezés,
kölcsönhatás oly mértékben megváltoztatta őket, hogy lényegesen
közelebb kerületek egymáshoz, anélkül azonban, hogy azonossá
váltak volna. Tehát ami közös, az a másodlagos, ami különböző, az
az eredeti. A Sprachbund-teória (nyelvi szövetségek elmélete)
mintegy ellenhatásként a genetikai szemléletmódra a földrajzi
szempont érvényesítésével függetlenítette magát a
nyelvrokonságság kutatásától. A Sprachbund (nyelvszövetség,
újabban: nyelvi térség) terminust Trubetzkoj vezette be (1923).
 A tapasztalat szerint a hosszabb ideje egy földrajzi
övezetben (areában) a nyelvek között hasonlóságok
alakulhatnak ki, ha ezeket a genetikai rokonság szálai
nem fűzik egybe. Az area a latinban udvar, szérüskert.
Az elmélet képviselője volt R. Jakobson is. Az európai
nyelvi szövetség tipológiai sajátságairól írt (a jésített és
nem jésített hangokról). Öröklött és szerzett rokonság. A
szerzett rokonság ráépül a genetikus rokonságra. Ezzel
beépítette a nyelvi szövegségek elméletét a
nyelvrokonság elméletébe.
 A nyelvrokonság-elmélet az ősi nyelv szétválásáról beszélt, ez az elmélet
pedig a folyamat másik oldalát hangsúlyozza, a nyelvek történeti
érintkezésén alapuló közeledést.
Az areális nyelvészet tárgya: az aránylag egységes areában,
összefüggő földrajzi térségben élő szomszédos nyelvek vizsgálata.
Lényege: egy meghatározott areán belül a leíró-tipológiai konfrontálódást
összekapcsolja a genetikai-történeti nyelvészet szemponttal.
A nyelvek rokonokká váltak, mert kölcsönhatásban voltak
egymással, s így közös jelenségek jöttek létre bennük. Tipológiai
azonosság jött létre közöttük. Kulturális rokonság van a nyelvek
között.
A nyelvszövetség szinkrón fogalom, és szemben áll a nyelvcsalád
fogalmával.
Az elmélet jelentősége alapvető szemléletében van. Nagy volt a hatása.
 Nyelvszövetséget azok a nyelvek alkotnak, amelyeknek közös
kultúrszavaik vannak, amelyek morfológiai szerkezetük
alapelveikben, szintaktikai szerkesztésmódjukban és olykor
hangrendszerükben is hasonlóságokat tartalmaznak, anélkül
azonban, hogy a szabályos hangmegfelelések és más egyezések
bizonyíthatók lennének. Tehát a földrajzi szomszédság okozza a
nyelvi affinitásokat (hasonlóságokat).
Konvergens (összetartó) fejlődést eredményez a nyelvi
interferencia (kölcsönhatás). Az interferencia kialakításában nagy
szerepe van a két- és többnyelvűségnek. A nyelvek érintkezési
pontjain az egyéni billingvizmus is alkalmas talajt teremt a
kölcsönös nyelvi hatások közvetítésének.
Hasonlóságok: a szókészletben, a fonológiai rendszerben, a
nyelvtani szerkezetek alapelvei között és a morfémákban.
 Az európai nyelvek közül először a balkáni nyelvek (az albán,
görög, bolgár és román) között ismerték fel a nagyfokú
hasonlóságot. Ezek rokonnyelvek, de nem közvetlenül. A görög az
ógörög folytatása (önálló ág), a bolgár szláv, és csak áttételesen, az
ősszlávon (ős balti-szlávon) keresztül rokon a göröggel, a román is
hasonló módon, a latinon keresztül, az albán önálló ág. Ezek a
nyelvek számos olyan jelenséget fejlesztettek ki, amelyek
elválasztják őket más nyelvektől: a névragozás elsorvadása és a
mondatbeli viszonyításnak viszonyszókkal való megoldása. Ez a
bolgárt és a macedónt szembeállítja a többi szláv nyelvvel, ahol a
deklináció megmaradt; a névelő a szó végéhez járul toldalékként, ez
a bolgárt a románnal és albánnal rokonítja (nincs a görögben), a
többi szláv nyelvben nincs névelő. Nincs infinitivus az albánban,
görögben, bolgárban, románban, macedónban. A bolgár a hangtan
területén számos jegyben befolyásolta a románt. Pl. prejotizáció (a
szókezdő e ye-ként való ejtése; a „lágy” mássalhangzósor
kialakulása (a szláv nyelvek jegye).
 (Teodora Bynon: Történeti nyelvészet, Osiris, 1997.)
A nyelvszövetségek (nyelvi térségek) létezése ma is
élő jelenség, a szomszédos nyelvek mai vizsgálatával
igazolható. Feltételezhetjük, hogy hasonló helyzet a
múltban is létezett.
Pl. a kínai, thai, vietnámi: szóhanglejtés (az
érintkezésnek tulajdonítható).
A keleti örményben és oszétban glottalizált
(hangszalagréses) mássalhangzók (mint a kaukázusi
nyelvekben).
A bantu nyelvekben csettintő mássalhangzók, mint a
hottentotta nyelvekben.
 Európa nyelvei: atlanti, közép-európai,
balkáni, kelet-európai (1942);
1973-ból: 9 area.
Dunai-Bund: magyar, cseh, szlovák, szerb,
horvát (Décsy Gyula); Skalička a németet is ide
sorolja.
A dunai nyelvszövetség nyelveinek főbb
sajátságai.