A magyar foci napja

Mindörökké 6:3!
 1953. november 25.
Az évszázad mérkőzése!
1953. november 25-én, a londoni Wembley Stadionban játszotta
„az évszázad mérkőzését” az angol futballválogatott és a
legendás Aranycsapat. A Puskás Ferenc vezette magyar nemzeti
tizenegy történelmi jelentőségű diadalt aratott: 6:3 arányban
győzte le az otthonában 90 éve veretlen Angliát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a sporttörténeti győzelem
emlékére és az Aranycsapat tiszteletére 1993-ban, a mérkőzés 40.
évfordulóján november 25-ét a magyar labdarúgás napjává
nyilvánította.
 Miért ez lett az
„évszázad mérkőzése”?
Nem tudom, melyik külföldi újságíró, szakember találta ki ezt a jelzőt „az évszázad mérkőzése”,
de visszhangra talált. Az angol–magyar közeledtével az egész világ így kommentálta, és az
csak természetes, hogy a magyar sajtó is átvitte a köztudatba”. (Sebes Gusztáv: Örömök és
csalódások).
Egy biztos: bárki adta is ezt az elnevezést, fején találta a szöget!
Európa két ekkoriban talán legismertebb csapatának küzdelme a labdarúgás régi és új
iskolájának összeütközésévé is vált, barátságos hangulata ellenére mindkét nemzet
számára sorsfordítónak bizonyult. A magyar válogatott 6:3-as sikere bebizonyította a
„magyar iskola” eredményességét, az angolok pedig első kézből tapasztalhatták
meg saját módszereik elavultságát hazai közegben. A „száguldó vörös szellemek”
(ahogy az angol sajtó fogalmazott) egyéni és csapaszinten is olyan megoldásokat
mutattak, melyek a mai napig ismertek a labdarúgás története iránt érdeklődők
számára. (s ne feledjük: fél év múlva a Népstadionban a „visszavágó” 7:1 lett – ide…)
 Az Aranycsapat kialakulása, jelentősége
A magyar labdarúgás komoly megrázkódtatással, nagy veszteségekkel élte meg a
második világháborút.
1945 és 1948 között tanúi lehetünk a magyar futball újjáéledésének: a játékosok lassan
visszaszerezték régi formájukat, a csapatok erősebbek és szervezettek lettek. A
hatalomra kerülő kommunista vezetés pedig lehetőséget látott a labdarúgásban, mint
népszerű médiumban.
A kitűzött célok eléréséhez szükség volt a magyar labdarúgás centralizálására és
egységes irányítására. Sebes Gusztávot 1949. január 6-án választotta meg a Magyar
Labdarúgó Szövetség a magyar válogatott kapitányának. Ő hét célt jelölt ki a magyar
labdarúgás elé, úgy mint átszervezés, egy állandó csapat kialakítása, a következő olimpia
(1952) megnyerése, Olaszország legyőzése (itthon és az olaszok otthonában), győzelem
Londonban az angolok ellen, az Európa Kupa megnyerése, illetve az 1954-es
világbajnokság aranyérme. Ezek közül Sebes csak egyet nem tudott elérni, a hetediket…
 A futball központosítása, az „egy klubra
épülő” válogatott kialakítása
Sebes tervei alapján egy klubcsapatra alapozták a válogatottat, hogy aztán az
összeszokott „magot” kiegészíthessék tehetséges segítőkkel. Ez a csapat a
„hadsereg klubja” vagyis Honvéd volt, amelyben több későbbi válogatott is
szerepelt – ha másként nem ment „bevonultatták” katonának az átigazolástól
ódzkodó (más klubban játszó) futballistákat.
A magyar válogatott sikerszériája 1950 június negyedikén kezdődött
Varsóban, ahol 5:2 arányban győzték le a lengyel válogatottat. Ez volt a
„verhetetlenségi széria” kezdete, amely egészen az 1954-es világbajnoki
döntőig tartott. Sebes Gusztáv hosszú ideig kísérletezett, hogy megtalálja azt
a tökéletes csapatot, mely kiemelkedő eredményekre képes. Ez alatt számos
játékost kipróbált, mígnem kialakult a tökéletes csapat, mely kiemelkedő
eredményeket tudott elérni a pályán.
Az Aranycsapat
 Az évszázad mérkőzésének létrejötte
1952. június 28-án Stanley Rous – az Angol Labdarúgó-szövetség (FA)
főtitkára – meghívta a magyar válogatottat egy londoni mérkőzésre.
A felkészülés jegyében Sebes Gusztáv Londonba utazott, engedélyt kért
Stanley Roustól, hogy megnézhesse a Wembley gyepét a saját
szemével, valamint pár labdát, hogy a magyarok kipróbálhassák azokat
(az angolok jóval nehezebb labdákkal játszottak akkor, mint az európai
csapatok). Sebes komolyan vette a munkáját, hogy csapatát ne érhesse
meglepetés az egy hónappal későbbi találkozón.
Az angol sajtó szinte egyöntetűen biztos hazai győzelmet várt, az
angol csapat nyugodt és magabiztos volt – a többit meg már tudjuk…
 Régi vs új – az Aranycsapat más focit
játszott
Az egyéni kvalitások jelentősége mellett kiemelendő, hogy a magyar
csapat számos taktikai újdonságot vetett be. Az egyik ilyen a
hagyományosnak mondható WM rendszertől való eltérés, melyet a
magyarok WW (mások szerint MM) rendszerre cseréltek. Mai
kifejezéseinkkel élve a 3–2–2–3-es felállást (mely kinézetre egy W és egy
M betűre hasonlított) a magyarok 3–2–3–2-re változtattak. Itt a hangsúly a
középpályásokon volt, akik szükség esetén a védekezésbe is be tudtak
segíteni. Ennek látható nyomai is voltak a mérkőzésen, hiszen az angolok
sokszor nem találták a „rájuk bízott” magyar játékosokat, mert a
helyzetváltoztatások miatt mindig máshol bukkantak fel (a balszélső Czibor
a jobb oldalon, a szintén ballábas Puskás jobbösszekötőként, a center
Hidegkuti pedig hátravonva).
Az Aranycsapat történelmi újítása –
WM rendszer helyett “WW/MM”
 Az évszázad mérkőzése itthon és a
világban
A korszakban a magyarok többsége rádión keresztül követte az
eseményeket Szepesi György tolmácsolásával. A korabeli magyar lapok
szinte mindegyike a címlapon közölte a nagy eseményt, valamint
közölték a Magyar Távirati Iroda (MTI) közvetítését is az eseményekről
„Csodálatos játékkal, nagyszerű küzdelemben, biztosan győzte le a
magyar labdarúgó válogatott az otthonában 90 éve veretlen angol
nemzeti tizenegyet” címmel.
A magyar győzelem híre a sajtónak köszönhetően gyorsan elterjedt a
világban és még olyanok is tudtak róla, akik addig nem követték a
labdarúgás eseményeit, Magyarországról pedig korábban még csak
nem is hallottak. „Puszkasz” és társai világhírre tettek szert.
 Felhasznált irodalom
- Kiss Márton: A londoni hathárom és a magyar labdarúgás napja
(ujkor.hu)
- Emlékezés a legendákra - a Magyar Labdarúgás Napja
(szovetseg.mlsz.hu)
- Garai Mária: Hathárom: a magyar labdarúgás napja
(focitour.hu)