ADY ENDRE

ISTENES KÖLTÉSZETE
► Balassi mellett a legjelentősebb magyar istenes költőnek nevezték
► Ady Endre református, kálvinista családban született. A gyermeki hit után az ifjúkori
radikális istentagadása következett.
► Ellentmondásos Istenhez való viszonya.
Felnőttként önmagát szabad gondolkodónak minősítette Istenhez fűződő viszonyában.
Nem volt a szó szoros értelmében vallásos.

„ Hiszek hitetlenül Istenben”

(Hiszek hitetlenül Istenben…)

„Néhányszor már-már szinte hittem,

Néhányszor megjelent az Isten.”
(Sötét vizek partján)
► Ady nem volt vallásgyakorló, nem élt az egyház szolgálatával, nem vett részt vallásos
szertartásokon. A lelke mélyén mégis volt egy vágyakozás Isten után, annak ellenére,
hogy erős kételyek is gyötörték, és gyakran megvallotta pogányságát.
► Hitetlenségéről azonban mindig fájdalmasan és bűntudattal vallott, mintha érezte volna,
hogy nem ez a helyes út. Vagyis a lelke mélyén mégis vallásos volt.
► Mindig ott dolgozott benne a hinni akarás, szüksége volt a hitre, szüksége volt Istenre.
► Az istenhitmotívum a Sötét vizek partján (1907) című versben tűnt fel először. Az 1908-
as Az Illés szekerén kötettől kezdődően 1912-ig Ady minden kötetében külön ciklust
kaptak az istenes versek.

► Kettősség jellemzi istenes verseit:

érkezés – távozás
megtérés – eltávolodás
► Költészetében az isten-fogalom szimbólum.
► Ahány versében megjelenik Isten, annyi
féleképp ábrázolja, sőt van, hogy versen belül is
többféle alakot ölt.
► Ady istene, nem az egyházak által hirdetett
Isten, hanem egy saját maga által teremtett,
elképzelt Isten.
► Akárcsak Balassinál, Adynál is a kétségbeesett
ember panaszai szólalnak meg, ő is bűnbánattal
fordul Istenhez, ő is perlekedik, vitatkozik vele.
 Sötét vizek partján

Ültem partjain Babilonnak

S ültem már partjain a Gondnak.

Láttam már apró szenvedelmet

S láttam beteg, hosszú szerelmet.

Lelkemet már nagy válság ülte

S voltam kis álmok kis őrültje.

Néhányszor már-már szinte hittem,

Néhányszor megjelent az Isten.

Hárfámat már fölakasztottam,

Hárfámat már leakasztottam.

Isten, kétség, bor, nő, betegség

Testem, lelkem összesebezték.

Voltam trubadúr, voltam bajnok,

Rossz hátgerincem százszor hajlott.

Mennyi sok mindent odaadtam,

Amíg ily szépen elfáradtam.

Ülök, csapdos ár és hideg szél

Babiloni sötét vizeknél.
 A Sion-hegy alatt
► A Sion-hegy alatt című vers 1908-ban, a Nyugat első számában jelent meg először, majd Az Illés szekerén
című kötet A Sion-hegy alatt című ciklusának címadó költeménye lett. Ez a ciklus volt Ady Endre Istenes
verseket tartalmazó versfüzére.
► A ciklus 15 versből áll, és A Sion-hegy alatt pont a közepén, kiemelt helyen található.
► Az Illés szekerén című kötet után Ady minden kötetében megjelent az istenes versek témakör.
► Cím = bibliai utalás.
A Sion-hegy egyenlő a Sínai-heggyel, ahol Isten új szövetséget köt Mózessel. Ez a hegy Jeruzsálem
legmagasabb pontja, Isten és ember találkozásának a helyszíne. A Sion-hegy szerepeltetése átvitt, jelképes
értelmű. Arra utal, hogy a költő is meg akarja találni az istenhitet.
A Sion-hegy alatt

Borzolt, fehér Isten-szakállal,

Tépetten, fázva fújt, szaladt
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
Valahol Sion-hegy alatt.

Egy nagy harang volt a kabátja,

Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rórátéra harangozott.

Lámpás volt reszkető kezemben

És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.

Megvárt ott, a Sion-hegy alján

S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.

Ráncos, vén kezét megcsókoltam

S jajgatva törtem az eszem:
»Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.«

»Halottan visszajöttem hozzád

Én, az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát.«
Ő nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.

»Csak nagyszerű nevedet tudnám.«

Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.
► Az Isten után való sóvárgás és a kételkedő emberi tudat küzdelmét mutatja be.
► Ady fiatalkori emlékei elevenednek fel és mosódnak össze a „rongyolt” lelkű férfi
érzéseivel, aki reménytelenül keresi Istent.
► A vers epikus, szinte balladai, amely egy történetet mond el.
► A költő és Isten a Sion-hegy alatt találkozik
► A lírai én és Isten között nem jön létre kapcsolat, ezért Isten távozik – lírai én
kétségbeesett, nem tudta megszólítani, nem emlékezett vissza Isten nevére.
► A versben a katolikus vallás jelenik meg annak ellenére, hogy Ady nem volt katolikus. A
versben érzékletesen megjeleníti Istent emberalakban, ami a református felfogásba nem fér
bele.
► Vers típusa: istenes vers
► Témája: istenkeresés, gyermeki hithez való visszatalálás
Istenhez hanyatló árnyék

„Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem, és ide s tova hányattatom, mint a sáska.”
Zsoltárok könyve 109.

Akaratomból is kihullassz,
Én akart, vágyott Istenem,
Már magamat sem ismerem
S Hozzád beszélni rontás fullaszt.
Üldöztetésimben kellettél
S kerestelek bús-szilajon
S már-már jajomból kihagyom
Neved, mely szebb minden neveknél.
Szent Képzelés, örök hit-balzsam,
Ki létlenül is leglevőbb,
Meghalok szent Szined előtt
S akarom, hogy hited akarjam.

Megűzeték s nem nyugszom addig,

Míg hitedet meg nem nyerem,
Mert kockán van az életem,
Mint árnyék, mikor elhanyatlik.
S hányattatom, miként a sáska,
Mert csak Tenéked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba.
► A menekülő Élet kötet cikluscímadó verse
► verstípus: zsoltárparafrázis (109. zsoltár)
► Tudatosan alkalmazza a régies szóalakokat, mondatformákat (pl. „Üldöztetésim”, „Megűzeték,
hányattatom”; „Mert kockán van az életem, / Mint árnyék, mikor elhanyatlik.”), de a műfajhoz illeszkedő
egyszerű versforma (9 8 9 8-as szótagszám, ölelkező rímek) is az archaizálás eszköze.
► A versindítással rögtön a jelen csüggedő állapotára utal, hogy az Isten, bármily vágyott és kívánt, még az
emberi akarás szintjét nem éri el. Bár az akarás valaha megvolt, mára odáig jutott, hogy nemcsak az Istent
nem ismeri, de saját magát sem.
► Bűnbánat és bűntudat helyett azonban már tudja, hogy „Nem szabad hinni senki másba”. Beszélő és Isten
viszonyának változása az utolsó szakaszban a legegyértelműbb. A kételkedés, istenkeresés múltbeli, a jelen
a bizonyosság.

parafrázis: (gör.); valamely mű saját szavakkal történő előadása, szabad átköltés.

archaizmus: olyan régebbi, olykor elavult nyelvi elem, amellyel a szerző felidéz egy letűnt kort, egy régi költőt, művet, eseményt.
Eszközei: mai szavak régies hangalakja; elavult, kihalt szavak használata; a régi nyelv nyelvtani-szerkezeti sajátosságai, régies
helyesírás alkalmazása.
Hiszek hitetlenül Istenben

Hiszek hitetlenül Istenben,

Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.
Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.
Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.
Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,

Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.
Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.
Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.
Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.